Szolnok Megyei Néplap, 1959. november (10. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-03 / 258. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. november 3.- NŐGONDOKRÓL Tulajdonképpen majdnem tapintatlanság erről az egészről írni, de végered­ményben felmenti az újság­írót az előbb említett vád alól, hogy nem egy, hanem közel kétszáz tizennégy-tizen- nyolc éves leány véleményét próbálja összefoglalni. A lá­nyok, a szolnoki Közgazdasá­gi Technikum tanulói nemrég találkoztak iskolájukban Sze- teczki Györgyidével, a KISZ Központi Bizottsága mellett működő leánytanács elnöké­vel. Sok kérdés, sokirányú vá­lasz — így lehetne összefog­lalni mindazt, ami a néha gyerekes csínyt evésre-valló, máskor meg éppenséggel a felnőttes komolysággal felve­tett kérdésekből kicsendül. Csak úgy kapásból néhányat: A férfimunika a háztartásiban; miért nincs egyenjogúság a kapitalista országokban; férj­hez mehet-e az egyetemista lány; vállaljon-e az érettségi­zett nő fizikai munkát és még nagyon sok egyéb. Határozottan fontos dolgok ezek és a ma tizennyolcévesei nagyon sokat foglalkoznak ezekkel. Hazug bölcselkedés­nek tűnne, ha most az újság­író szakértőnek kiáltaná ki magát és így válaszolna: majd én megmondom az igazat. Ám a kialakult vélemények alapján kockáztassunk meg mégis néhány feleletet. A középiskolai tanulás célja Sok fiatal lányt foglalkoz­tat ma: miért is jár közép­iskolába, miért is érettségizik le a gimnáziumban, hiszen utóbbi képesítést sem ad. Többen — mint ahogy az a kérdésekből és az arra adott válaszokból is kitűnt — az egyetemet tartják a követke­ző lépésnek. Vagyis azt, hogy mérnökök, pedagógusok le­gyenek és mai életünk szá­mos területének irányítására alkalmas szakemberekké vál­janak. Ám, legalább ennyien kicsit úgy számolnak, hogy az érettségi után hivatalba mennek, adminisztratív mun­kát végeznek. Szó sincs arról, hogy ezek a tervek nem jók. Ám, az ad­minisztratív munkánál, no meg persze a továbbtanulás­nál is érdemes egy kicsit el­időzni. Ugyanis az a helyzet, hogy sokkal könnyebben ta­nul a főiskolán vagy egyete­men az a fiatal, aki előtte bi­zonyos ideig gyakorlati mun­kán dolgozott. Az alkotást is könnyebb elkezdeni a főisko­la elvégzése után, mert szinte már „öreg munkásnak” szá­mít azon a területen, amelyre specializálta magát. Na és a hivatali munka? A fiatalok közül néhányan úgy véleked­nek erről, mint az utolsó vá­lasztásról és el sem tudják képzelni, hogy érettségi bizo­nyítvánnyal zsebükben mond­juk munkások legyenek. Már­pedig bizonyos idő múltán nálunk ez már természetes lesz. Nőies vagy férfias nőket? Korunk egyik bonyolult kérdése: milyen legyen a dol­gozó nő? A már említett ta­nácskozáson nagyon sok kér­dés merült fel ezzel kapcso­latban. Ugyanis ma azt mondjuk: ha dolgozik a nő, akkor is varázsoljon barátsá­gos otthont, barátságos kör­nyezetet. A másik oldal vi­szont: ha azt akarjuk, hogy jó szakember legyen a nőből, hagyjuk a házimunkát, ott­hondíszítést, takarítást és le­gyenek férfiasabbak a nők. Lényegében tehát ez az úgy­nevezett második műszak problémája. Az igazsághoz tartozik azon­ban, hogy a férfiak és később a család is igényli a meleg otthont, a női kedves­séget. Node, hogyan oldható ez meg? Nem egyszerű, mert különösen nagy gyakorlattal e területen még nagyon ke­vesen dicsekedhetnek. — Az viszont, hogy a vegyesipar egyre inkább betör a háztar­tásokba és az, hogy egyre több háztartási kisgép köny- nyíti a dolgozó nők munká­ját, erre a kérdésre ha hol­nap nem is, de néhány év múltán választ ad. Az pedig, hogy a férfiak is többet segí­tenek a nőknek a házimun­kában, lehetővé teszi, hogy a ma még úgynevezett „férfias nőirányzatot’’ egyre inkább háttérbe szorítja a nőies. Hogyan viselkedjenek a lányok? Több oldalról közelítettek meg ezt a kérdést az anké­ten. Az egyenjogúság ugyan­is új helyzetet teremtett. Ho­gyan viselkedjenek a lányok ebben az új helyzetben? Meg­őrizzék továbbra is a Ciliiké­re géoryékből ismert nőtípust? ölhetett kézzel álmodozva várják a vőlegényt, vagy menjenek talán elébe? Mind­mind olyan kérdések ezek, amelyek foglalkoztatják a lá­nyokat. Az kétségtelen, hogy az egyenjogúság a nőknek na­gyobb lehetőségeit biztosít minden területen. És ez szin­te előírja, hogy szabadon te­vékenykedjenek és még a „kényes kérdésekről'1 is nagy meggondoltsággal ugyan, de bátran nyilatkozzanak. És mindezek feltételezik, hogy több önbizalommal és önálló­sággal alakítsák saját sorsu­kat. Arról azonban ne feled­kezzünk el, — ez több mint százötven lány véleménye — hogy az Íratlan szabályok, a hosszú idő alatt kialakult he­lyesszokások még az új hely­zetben is azt diktálják, a bá­tor fellépés mellett is a nő­höz a tartózkodás és a nőies­ség illik, — nagy — MOZI a tanyán Jászberény négy tanyaköz­pontjában Zámárban, Ujer- dőn, Négyszálláson és Re- kettyésen a Déryné Művelő­dési Ház mozivetítéseket ren­dez. A vetítésekre összejön a tanya apraja nagyja. Igen nagy érdeklődés kíséri a film­előadásokat, olyanok is eljár­nak, akik sohasem vettek ed­dig részt mozielőadásokon, a város központjának nagy tá­volsága miatt. « A művelődési autó novem­ber hó folyamán nemcsak fil­met visz már a tanyaközpon­tokba, hanem előadást is. *— Minden tanyaközpontban 4 előadást is tartanak. Az elsőt Az októberi forradalom és nemzetközi hatása címmel november 7. évfordulóján tartják. Ezenkívül a tanyaiak előadásokat hallgatnak majd ifjúságunk neveléséről, — a holdrakétáról és mezőgazda­ságunk jövőjéről. Ez utóbbi előadást a pártkongresszus tézisei alapján tartja a műve­lődési ház előadója. nniiiuiintiititiiiiiiumHiummiHiiiiiHiuiu Ülést tart a Szolnok városi Nőtanács A városi nőtanács csütör­tökön délután 4 órai kezdet­tel tárgyalja meg a kerületi titkárok részvételével a nők között végzendő oktatási, po­litikai és kulturális munkáról szóló további feladatokat. A feladtokkal kapcsolatos prog­ramtervezetet Mészáros Ist­vánná, a nőtanács városi tit­kára ismerteti az értekezlet résztvevőivel. Másfél évtized alán újra Szolnokon A felszabadulás napjaiban Geskovics szovjet műtörténész és műfordító már járt váro­sunkban a Szolnok térségé­ben harcoló szovjet csapatok katonájaként. Most, — tizenöt év után — újra ellátogat hoz­zánk. A Magyar Szovjet Ba­ráti Társaság vendégeként né­hány napot tölt Szolnokon. — Programjában szerepel egye­bek között, meglátogatni a szolnoki harcokban elesett szovjet katonák sírját, s bizo­nyára korabeli emlékeiről is tart majd beszámolók JC&z&s qan dunk : a béke megőrzése Szovjet—magyar nőtalálkozó Szolnokon Keveredő szavak érdekes zenéje tette hangosabbá a szokásos beszélgetésnél a szol­noki Ady Endre művelődési ház Malinovszki-utcai szín­háztermét. A városi nőtanács —, az MSZBT megyei elnök­sége és művelődési otthon ve­zetősége vendégeként talál­koztak magyar és szovjet nők. hogy néhány óráig beszélges­senek problémáikról, öröme­ikről; Hivatalos tudósító stílusban írni erről kicsit nehéz, hiszen még a bevezető beszéd, amil Héteser látogató a szolnoki mezőgazdasági újító kiállításon Bezárta kapuit a Damjanich Múzeumban megrendezett újítók kiállítása. A Szakszer­vezetek Szolnok megyei Ta­nácsa gondozásában két hétig (október 15-től 30-ig) nyitva- tartó kiállításnak naponta öt­hatszáz látogatója volt. Csak a mezőgazdasági üzemek újí­Oszinte őrömmel, sőt mondhatnám, kitörő lelkese­déssel konstatáltam valame­lyik nap egyik lapunkban a szezon első disznótoros cik­két. Ne is nélkülözzük az ilyen fontos és minden család életében oly nagy esemény megörökítését. Erre szükség van. Az elsőt kövesse majd a többi. Dúskáljunk a jóban, úgy mint más években, örök- idők óta tesszük. — (Persze, nemcsak a disznótoros cik­kekkel.) Szegény jó nagyné- ném negyvenöt esztendő óta mindig így ilyentájt olvassa az első és február végén a százhetvenediket. Nem csoda hát, hogy most is olvassa az e'sőt s az utána követke­zőkre néhány jó recepttel látott el. helkemre kötötte, a szakmabeliek körében te­gyem közkinccsé. Megteszem, a variációkból ide. írok né­hányat. Tehát a böllér már kora reggel bepálinkáz és K/ini'i *■*—lugcm az síim* disznót szúrja le. (Kis színe­zéssel elmegy). Vagy leszúrja az anyadisznót és nagy buz­galmában a hízót is. Vagy nem oda szúrja a kést, aho­vá kellene. (Ide már több szín és ügyeskedés szükségel­tetik a dolog körülírásához. De hatásos.) Vagy a böllér sikeresen leszúrta a disznót, a szalmát is rárákta s utána ment pálinkázni, de mire visszatért, a hízó megszökött. Esetleg késsel a torkában szökött meg. (Itt nagyon ha­tásos az a forma, hogy ne­vet az egész utca, esetleg a böllér ráveti magát a hízó hátára. S van még egész se- j reg eféle már jólbevált re­cept, egészen a gyomorron­tásig és a legtöményebb una­lomig. Igaz, a nagynéném említette, hogy az ósdi dol­gokat mellőzni kellene, mert az olvasó nemcsak a kövér sertéspörkölttől kap gyomor­rontást, Mástól is, Sx. P. tási részlegét több, mint hét­ezer látogató nézte meg. A Vízügyi Igazgatóság, az Er­dőgazdaság, a cibakházi. — jászkiséri, karcagi, kunszent­mártoni gépállomások dolgo­zói szervezetten tekintették meg a mintegy 470 mezőgaz­dasági jellegű újítást. Igen sok látogatója akadt a Szecs-ka-Vilcsek-féle suháng kiemelőnek, mely évente 450 —500 ezer forintot takarít meg a népgazdaságnak. Igen sok üzem — többek között a Karcagi Gépállomás — ha­tározta el a látottak alapján, hogy bevezetik a kiállított újításokat, Kozma Sándorné. a nőtanács elnöke mondott el, sem volt hivatalos jellegű; Á beszélgetés pedig már va­lóságos családi hangulatot varázsolt a teremben. Szó esett a gyéreitekről, családról és ami a legfontosabb talán, mindannyiunk közös ügyéről: a békéről. Még az sem jelen­tett akadályt, hogy a vendég­látók közül alig vagy egyálta­lán nem beszéltek oroszul. És viszont a vendégek is nehe­zen birkóztak a mi nyelvünk­kel. így is — akaratlanul is — felszínre került a követ­keztetés: legfontosabb felada­tunk a béke megőrzése, meg­szilárdítása; A Nap kel: 6.30 h-kor. nyugszik: 16.24 h-kor. A Hold kel: 9.12 li­kőr, nyugszik: 18.46 h-kor, Időjárásjelentés Várható időjárás: felhőát­vonulások, legfeljebb egy-két helyen kevés, esővel. Reggel párásodás. Helyenként köd, gyenge légáramlás, többjeié hajnali fagy. — KORÁN ÉRKEZETT meg télapó Karcagra. Egyelő­re még csak a FÜSZÉRT Vál­lalat lerakatában kelleti ma­gát a földművesszövetkezeti boltok vezetői előtt. A bolto­sok máris jelentős összegű megrendelést eszközöltek a té­li ünnepekre; — ÚJSZERŰ könyvterjesz- tési mozgalmat indítottak a kisújszállási földművesszövet­kezet dolgozói. Esténként ott­honukban keresik fel vásár­lóikat s kínálják a legfrissebb kömuvújdgnságokat. Az új módszer elsősorban a mező- gazdaságban munkálkodók számára előnyös, — CSÁNYI MÁTYÁSNÉ tanácstag (73. sz. körzet) Szol­nok, Vörösmarty-út 9/a. szá­mú lakásán november 4-én, délután félötkor tanácstagi beszámolót tart. — Tornyos Vilmos (76. sz. körzet) Szol­nok városi tanácstag novem­ber 6-án délután hat óra­kor tanácstagi beszámolót tart az Abonyi-úti iskolában. — HAT KISZISTA utazott három hetes tanulmányútra a Szovjetunióba a tlszaföldvári Lenin Tsz gazdái közül. A költségeket a jómódú közös gazdaság vállalta. — TEJBOLTOT létesítenek Kisújszálláson a cukrászda helyén. A földmüvesszövetke- zet az építkezésre és a be­rendezés megvásárlására ke­reken 25 ezer forintot irány­zott elő. — ÚJABB TIZENÖT Sz— 100 mintájú lánctalpas traktor érkezett a Szovjetunióból me­gyénk gépállomásaira. A nagyteljesítményű erőgépeket már megérkezésük napján hasznosították a szántási mun­kák során; — LEMEZJÁTSZÓT és rá­diót kaptak a nagyiváni kisz- isták. Jó munkájukat jutal­mazta az értékes ajándékkal a KISZ Központi Bizottsága. — EZERNÉL TÖBB társa­dalmi munkaórában építettek sertésfiaztatót a vezsenyi Ti- szakanyar Tsz részére a Szol­nok megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. Még ebben az évben, ugyancsak társa­dalmi munkában. 300 férőhe­lyes juhhodályt hoznak tető alá a szövetkezet számára, — ELHULLOTTAK KálrUH Sándor twrkevei és Murányi János náQyrévi gazda serté­sei. Kárukat <jz Állami Biz­tosító 4 ezer 500 forint érték­ben térítette meg. — SZIGLIGETI Színház mai műsora: este 7 órakor Megper­zselt lányok, TiszasOlyön: Vik­tória. ItlIlllllllllimilllllllllllllllllllllllMIIIIIIUtMMB Helyreigazítás Vasárnapi lapszámunkban köz­lemény jelent meg Otven süldő együtt a jászárokszállási Alkot­mányban oímmeL A címben el­írás történt, as ötven süldőt a jászárokszállási Szabadság Ter­melőszövetkezet gazdái vitték a közösbe. Harmincezer forintos cigaretta csikk Sokat hallottunk már arról, milyen súlyos kórt okoz a gondatlanság Elrettentő pél­dájával legutóbb Jászberény­ben találkoztunk. A Lehel Étterem egyik boxát megszenesedett bútor­darabok, füstöst máladozó fa­lak éktelenítik el. A meny- nyezet is csupa füst. — Mi történt? — kérdezik izgatottan a vendégek. — Egy lelkiismeretlen ven­dégünk a kárpitozott ülőke Lesz nyereségrészesedés! Persze ilyen határozottan most még a jászberényi Vas­ipari Vállalat főkönyvelője sem meri kijelenteni. Azért, mert a nyereségrészesedés függ az év utolsó negyedé­nek eredményétől is. Igaz a vállalat termelési tervét a harmadik negyedben 105.5 százalékra teljesítette és ha a 9 hónapot összevetik, akkor 109.4 százalék lesz az eredmény. Ugyanakkor az ön­költséget is tudták csökken­teni 1.6 százalékkal a terv­hez kéipest. A feltételek tehát biztosí­tottak. A kongresszusi ver­A termelőszövetkezeté lett A képen látható istállót a szelevényi tanács adta át a Kos­suth Tsz gazdáinak. Korábban az épületet az egyéniek do­hányszárításra használták — most 169 juh, később sok szarvasmarha „lakik” majd benne. senyben az eddigi eredmé­nyek még fokozódhatnak. — Eredeti vállalásukat pótfel­ajánlással toldották meg alig egy hónapja. Most igyekez­nek Ígéretüket valóraváltani. Munka is van bőven. A vízvezeték szerelők a jászte­leki tsz istálló önítatóját ké­szítik. Azután ott a Kossuth Tsz hasonló munkája is. A jászberényi méntelep felújí­tási munkálatai több 10 ezer forintot hoznak a vállalatnak. A lakatos részleg a debreceni kórháznak készít vasszerke­zetet. A másik csoport a bu­dapesti „Láng”-erőmű építé­sén dolgozik. Itt van még a Fémnyomó felújítási munká­ja is a lakosság részére biz­tosított javítások mellett. A nyereségrészesedés egy- része tehát még „munkában van és hogy mennyit tudnak kihozni belőle, az a jászberé­nyi Vasipari Vállalat dolgo­zóitól függ. — ab — iiiiittimiiiiiiiiiiiiiiliiiliiiiiliiiiiiiiiiiiiiiiiiiii — GYILKOLT az alkohol. Balogh Ferenc Ittas állapot­ban vezette a mezőhéki Au­gusztus 20. Tsz vontatóját. Gépével Tiszaföldvár belte­rületén egy viUanyoszlopnak hajtott, azt kidöntötte. A pót­kocsin utazó Kovács János belső sérülései folytán rövid­del a baleset után meghalt. Az anyagi kár 3 ezer 500 fo­rint. Balogh Ferencet a ren­dőrség őrizetbe vettei . támlája mögé dobott egy égő cigaretta csikket. Reggel fél négykor fedezte fel az egyik rendőr, hogy tűz van a te­remben; A gyors riasztásnak és a tűzoltók közbelépésének ered­ménye, hogy az étterem be­rendezése nem lett a tűz martaléka. Csupán egy box égeti le, s a mennyezet lett kormos. Lám, csiak egy gondatlanul eldobott cigaretta-csikk és 30 ezer forintos kár keletkezett. — pé — Időjárás és egészség Igen sokan látogatják az őszi időszakban a Ságvári Endre Művelődési Házban megrendezett ismeretterjesztő előadásokat. Egy-egy ilyen előadáson 60—80 érdeklődő is részt vesz. A legközelebbi rendezvényre november első hetében kerül sor. Ez alka­lommal „Időjárás és egész­ség“ címmel dr. Kérdő Ist­ván, az Országos Reuma és Fürdőintézet tudományos munkatársa tárt előadást, november 16-án este 6 órai kezdettel a művelődési ház ban. KINhK KLLL PIRULNIA ? Kazinczy László jászberé­nyi szőlőmunkás áprilisban igényelt telket a OTP-n ke­resztül. Mivel huzamos időn keresztül nem kapott választ, hozzám, mint tanácstaghoz fordult segítségért. Választóm ügyében négy ízben jártam Szolnokon az OTP-nél — de ígérgetéseknél egyebet nem kaptam. — Felfoghatatlan, miért kell négy gyermekes családapának hét hónapig várnia egy olyan ügyben, melynek elintézése —1 véle­ményem szerint — megkö­zelítően sem ennyire időigé­nyes. A történtek után már szé­gyenek választóm szeme elé kerülni. BESZTER1 BÉLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom