Szolnok Megyei Néplap, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-10 / 238. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 195«. október 18. A vasárnapi megyei iabdarúgó válogatott Régen nem nyilvánult meg oly érdeklődés a megyei válogatott labdarúgó mérkőzés iránt, mint a most sorrakerülő Szolnok—Heves megye találkozó előtt. Mi váltja ki ezt az érdeklődést? Mi az oka annak, hogy éppen most fordul a város, a megye sportközvéleménye fokozott érdeklődéssel e mérkőzések felé? Erre egy lehet a válasz. Az, hogy mindannyiunkat érdekel, hogy kik lesznek azok, akik képzettségük és tehetségük révén maholnap ott lesznek a „nagyok” soraiban. Akikért a labdarúgó pályán a szurkolók majd Izgulnak. Csak helyeselni tudjuk, hogy az MLSZ ez évi versenykiírásában szabályozta, hogy mely korosztályhoz tartozó játékosok vehetnek részt a felnőtt és ifjúsági csapatokban. Ez az intézkedés igen fontos, és lesz a jövőben is, miután soha oly nagy szükség még nem volt a magyar labdarúgó tehetségek felkutatására, mint most, amikor átmeneti nehézségekkel küzdünk. E cél érdekében rendezik meg az országos felnőtt és ifjúsági csapatok bajnokságát Is, mely a jelenlegi formájában valójában alkalmas arra, hogy felmérjék a főváros és a vidék erőviszonyát. A helyzeti előny Itt még kétségtelenül a fővárosé, azonban feltehető, hogy a vidék fejlődése és előretörése a közeljövőben már megmutatkozik majd az alsóbb osztályú bajnokságokban Is. Szolnok megye eddig még mindig az élenjáró megyék között szerepelt. Most is ott szeretnénk látni együtteseinket. Éppen ezért mind felnőtt, mind ifjúsági itiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiir A megyei Hiúsági labdarúgó bajnokság állása 1. MAFC 7 6 1 • 19: 2 13 2. Jb. Vasas 7 6 1 • 24: 7 13 3. Szó. MAY 7 4 1 2 27: • 12 4. Khegyes 7 4 2 1 12: 4 10 5. Tföldvár 7 4 1 2 27: 9 9 6. Jb. Lehel 6 4 1 1 15: 8 9 7. Fegyvem. 8 4 8 4 12:21 8 8. Karcag 8 3 1 4 16:17 7 9. T. Vasas 8 2 2 4 15:17 6 10. Szó. Kin. I 2 2 4 14:16 6 11. Járokszáll. 8 2 1 5 10:15 5 12. Jákóhalma 8 2 1 » 3:15 5 13. Kmárton 8 2 1 5 6:28 5 14. Jászapáti 7 1 • 6 3:29 2 15. Sz. Vasút. 8 • • 6 3:28 0 találkozó elé csapatunknak élni kell a hazai pálya előnyével és biztosítani kell a maga számára a győzelmet. Az ifjúságiak iránt mutat- kozik meg a nagyobb bizalom. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy ez a csapat öntelten, vagy az előző győzelem következtében elbizakodottan lépjen pályára. Nehéz ellenféllel kerülnek szembe és szükséges, hogy a teljes játékidő alatt szívvel és lélekkel küzdjenek. A felnőtt csapatnak az új erők beállítása után eredményesebben kell szerepelni. — Bizalommal küldjük Hétkőzben játszották le a korábbról elmaradt Szolnoki Vasutas-Jászberényi Lehel megyei bajnoki labdarúgó mérkőzést. Szolnoki Vasutas—Jászberényi Lehel ía (2:0)! Szolnok, Vasutat pálya, 500 néző, vezette: Horváth S. (Békéscsaba). Szolnoki Vasutas: Pál — Thoma, Grámán, Kovács — Palotai, Cseh — Horváth, Rontó, Tóvizi, Szurovecz, Simon, Jb. Lehel: Zaják — Fehér, Fortuna, Mucza - Gere, Kiss - Incze, Jó- zsa, Szigeti, Fekete, Ficzek. Változatos játékkal kezdődött a mérkőzés. A vasutasok támadósora veszélyesebb, lendületesebb volt. Tóvizi és Palotai távoli lövésekkel veszélyeztették a Jászberényiek kapuját. A vendégek támadásait a Vasutas védők Grámánnal az élen biztosan hárították. A SS. percben a Vasutas Tóvizi 16 méteres szabadrúgásából vezetéshez jutott, iá. A gól után még lendületesebben Játszottak a hazaiak. Tóvizi ka- puratörését Fortuna csak kézzel tudta megakadályozni. Ezután Rontó lövése a jobb alsó kapufa mellett suhant aL A 43. percben Simon révén lá-rt növelték előnyüket a Vasutasok. Szünet után a hazaiak lelkes, őket a küzdelembe és jó eredményt várunk tőlük. A vasárnapi mérkőzés után újabb, egyre nehezebb feladat előtt áll megyei válogatottunk. Október 25-én Nógrád megye legjobbjai ellen Játsszák soron- következő bajnoki mérkőzésüket. így szükséges, hogy az Itthoni mérkőzéseken biztosítsák számukra a jó helyezést. Heves megye válogatottja vasárnap délelőtt érkezik Szolnokra. Fogadásukra a pályaudvaron megjelennek majd a Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségének képviselői. lendületes Játékkal veszélyeztettek, de a Jászberényi védelem jól állt a lábán. Horváth nagy helyzetben nyolc méterről kapu fölé lőtt ,majd Szurovecz lövése az oldalhálőban kötött ki. A helyzetek alapján a hazaiak növelhették volna előnyüket, de a szerencse elpártolt tőlük. A «4. percben Szigeti beadásából Incze szépített, 2:1. A Vasutas együttes megérdemelten jutott a két bajnoki pont birtokába. Győzelmük nagyobb arányú is lehetett volna, A mérkőzés sportszerű keretek között zajlott le, a jól működő játékvezetői hármas közreműködésével. Jók: Grámán, Kovács, Palotai, Rontó. Tóvizi, illetve: Fehér, Fortuna, Mucza,- L. I m A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár felvételre keres: közgazdasági egyetemi, számviteli főiskolai, közgazdasági technikumi végzettséggel rendelkező terv- és beruházási előadót. Gyakorlattal rendelkezők előnyben! Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Ma községi labdarúgó bajnokság liiszapatin Jászapátin ma délután két órától 6-ig hét csapat rész vételével községi labdarúgó bajnokságot rendeznek. Részt- vesznek az Alkotmány, a Ve- lemi Endre Tsz, a pedagógusok, a vasutasok, a ktsz, a tanács és a zenészek együtte- tesei. A bajnokságot kiesési rendszerben bonyolítják le. A bajnok egy új futballabdát kap jutalmuL Előtte a spartakiád gránáthajító, súlylökő és futó számaiból rendeznek versenyt ÉPÍTESZ mérnököt keresünk azonnali felvételre, lehetőleg többéves gyakorlattal, szolnoki munkahelyre, hivatali munkakörbe. Fizetés a MŰM 27/1957.— 525. kulcsszám szerint. Cím a kiadóban.____________________________ JÖJJÖN gyógyulni a Törökszentmiklósi Gyógyfürdőbe. A Debreceni Orvostudományi Egyetem által ajánlott: reumás, csu- zos, lsiászos betegségekre, továbbá csonttörés utáni gyógyításra éa női betegségekre. Nyitva keddtől vasárnapig minden nap. Törökszentmiklósi Községgazdálko- dási Vállalat, TORÖKSZENTMIKLOSON, főútvonal mellett 1 hold 760 n-öl föld, rajta lévő kétszobás, mellékhelyiséges házzal - eladó. Érdeklődni: Törökszentmiklós, Kossuth u. 104. sz. alatt. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás családi ház sürgősen eladó. Szolnok, Hullám a, 23. Megtekinthető délután. 11N n-öi gyümölcsös félig kész házzal, eladó Szandasiöüősön, Kossuth u. 6L 350 köbcentis oldalkocsis IZS motor, baleset miatt eladó. Ti- szaföldvár. Sziklai út 19. sz. — Esetleg fizetési könnyítéssel, A MEZŐTÚRI Földművesszövetkezet eladja Jó, üzemképes állapotban lévő I tonnás Ford tehergépkocsij át. _______ OL DALKOCSIS 350-es üzemképes Méray motorkerékpár 8000- ért sürgősen eladó. Érdeklődni (vasárnap kivételével) Cegléd, Halász utca 7A>. daráló,_________ 50 0-as oldalkocsis NSU, bejáratás alatt, eladó, — kisebbet keresek. Kunszentmárton, vörös- hadsereg u. 2. Szabó. Hétkö?ben játszott megyei labdarúgó mérkőzés (apróhirdetések) A „TEMPO” részleg felvesz triciklis áruszállító, rakodó férfi munkaerőket, valamint műszerész szakképzettséggel rendelkező férfi dolgozót, lehet nyugdíjas is. Jelentkezni: Szolnok, Hu- bay Ferenc utca 3. sz. alatt. (E hirdetés tegnapi szövege sajnálatos technikai hiba folytán tévesen Jelent meg. A mai szö- veg a helyes.) SZAKKÉPZETT cukrászt keres a Rákóczifalva és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet azonnali belépéssel. Fizetés kollektív szerint. * Erkölcsi bizonyítvány és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés személyesen a földművesszövetkezet központi irodájában. Útiköltséget nem térítünk, ___________________________ A RAKOCZIFALVA és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet önkiszolgáló boltvezetőt keres azonnali belépéssel. Családtag bevonásával Is lehet az alkalmaztatás. Fizetés kollektiv szerint. Jelentkezés a földművesszövetkezet központi irodájában. Útiköltséget alkalmaztatás esetén térítünk. KISKORÚ férfi munkavállalót alkalmazunk napi 4 és 6 órás munkaidővel. — Jelentkezés a szolnoki postahivatal műszaki részlegénél. — Korhatár 14-tűl 18-ig. _________ A SZOLNOK Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága keres azonnali belépésre építészmérnöki képzettséggel rendelkező mérnököt és építészmérnöki oklevéllel, vagy építőipari technikumi végzettséggel rendelkező műszaki előadót, továbbá pénzügyi főelőadót. Illetményük a 27/1957. Mü. M. számú utasítás 525, 526, illetve 522 kulcsszám szerint. Jelentkezés írásban vagy személyesen a Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának titkáránál. A SZOLNOKI Kertészeti VáUalat azonnali belépésre férfi segédmunkásokat és egy éjjeliőrt keres. Jelentkezni lehet minden reggel 7—9 óra között a vállalat Vöröscslllag úti telepén. TERMELŐSZÖVETKEZET keres két juhász családot azonnali belépésre. Lakás van. Fizetési módozat: munkaegység. Érdeklődés: Mezőtúr, Uj Elet Termelőszövetkezet Irodájában, Baj- csy-Zs. tt. S3, sz. A KENDERESX Növényvédő Állomás két szerelőt és egy esztergályost felvesz. Jelentkezés: 1959. október 17-ig az állomás főmérnökénél, délelőtt 7 órától délután 4 óráig. Bérezés megegyezés szerint. DKW 125-ös motorkerékpár eladó. Tlszaföldvár, O-szöUő, Fő út 6. szám. KÉZI-tűzoltókészülékek lurba» tartásában, ellenőrzésében Járatos dolgozókat felvesz szolnoki telephellyel a Könnyűipari Szerelő és Epületkarbantartó Vállalat. Jelentkezni a Nemzeti Szállóban tartózkodó Engelhardt József elvtársnál naponta 18—1* óra között. AZ UJSZASZ és Környéke Földművesszövetkezet vezetősége - gyakorlattal rendelkező ruházati boltvezetőt és két férfi csapost keres felvételre. Boltvezetőnek erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben. AZONNAL FELVESZÜNK kőműves és ács szakmunkásokat, valamint kubikosokat és 'férfi segédmunkásokat, a dolgozó kívánsága szerint CEGLED, Rákóczi úti bérház építkezésre, vagy KECSKEMÉT, szálloda építkezésre. Munkásfelvétel az építkezéseknél, vagy Kecskemét, Rákóczi város 25. sz. É.M. Bácsmegyei Állami Építőipari Vállalat. SZOBAFESTŐT és mázolőt felvesz a Héki Állami Gazdaság. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni Lehet a központban, Mezö- héken. FÉRFI- és nőlfodrász szakképzettséggel és berendezéssel rendelkező iparost keresünk. Helyiséget biztosítunk. Jelentkezés lehetőleg személyesen. Községi Tanács VB, Tlszagyenda. 125-ös Csepel eladó. Szolnok, Körösi út 38. Szolholt megyei NÉPLAP A Magyar Szociálist« Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztős B. Kiss Mátyás Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. L em. Telefon: 20-93. 33-20, 30-6« Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó VáUalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok. Irodaház, fszt, 3. Telefon: 20—94. Megjelenik nettó kivételével minden nap. A lapot előfizetésben ée árusításban a Szolnok megyei po» tanivatalok és fiókposták terjesztik A lap előfizetési dijai egy hóra 11.- Ft. Elöflzetnető bármely postahivatalnál éa kézbesttöDéL Szolnoki Nyomda vállalat 1959. október 8. - 3525 Feielőa nyomdavezetői Mészára« Sándor cinnnnnnnnnrinnnnnnnnnnrTTnnrYTTrirrTnnnrTTr^^ .1.8 mi i TmnnnnnrryTTTm-rrTTTi mim .................mm n MLiLiAUiin * i > RÁ DIÓ és televízió- MŰSOR 1959. október 12—18-ig: Állandó műsorszámok: KOSSUTH RADIO: 4.25: Rákóczi induló. — 4.30: Hírek, időjárásjelentés. — 4.40- 7.59-ig: Vidáman — frissen. Zenés műsor. — Közben; 5.00: Fa- lurauio. — 5.jü: ii.rt.Y. .u.: 1». Jelentés. — 6.30: Néhány perc tudomány. — 6.59: Időjelzés. — 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. 7.10: Oj könyvek. - 7.35: Naptár. - 7.59: Időjelzés. - 8.00: Műsorismertetés. - 9.59: Időjelzés. - 10.00: Hírek. Lapszemle. Idő járás jelentés. - 11.57: Technikai szünet. - 11.59: Időjelzés. 12.00: Déli harangszó. Hírek. Idöjárásjelentés. - 14.59: Időjelzés. - 15.00: Hírek. - 16.08: Idöjárásjelentés. - 16.59: Időjelzés. - 17.00: Hírek. - 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! - 19.59: Időjelzés. - 20.00: Esti krónika. Idő járás jelentés. - 21.59: Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika. Időjárásjelentés. 24.00: Hírek. Idöjárásjelentés. — 0.30: Himnusz. Utána: PETŐFI RADIO: 6.00—8.00-ig: Reggeli zene. - Közben: 6.20: Színházak, mozik és tárlatok műsora. — 6.50: . Torna. — 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 9 19.08: Hírek. Idő járásjeelntés. — 21.00: Hírek.- 22.00: Hírek. 1959. október 12. KOSSUTH RÁDIÖ: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.00: Riportműsor. — 9.15: Köny- nyű zene. — 9.45: Lányok, asszonyok. - 10.10: Óvodások műsora.- 10.30: Szívesen hallgattuk. 12.10: Népi zene. — 12.50: Operettrészletek. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Könnyű zene. — 15.30: Úttörőhíradó. — 15.50: A Gyermekrádió műsora. — 16.10: Napirenden. 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.15: Tánczene. — 17.50: Ifjúsági őrjárat. — 18.05: Csajkovszkij: Diótörő — szvit. - 18.30: Hazai körkép... — 18.50: Népdalok. — 19.20: Afrikai történet. — 19.30: Könnyű zene. — 20.30: Kvartett. Rádiójáték. — 21.40: Tánczene. — 22.16: A Német Zenei Hét megnyitó hangversenye. — 0.10: Eartha Kitt énekel. PETŐFI RADIO: 14.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. - 14.35: Népdalok. - 15.00: Zenekari muzsika. - 15.40: Versek. - 16.00: Kórusok. - 16.15: Külpolitikai kalauz. 16.25: Werner Mária és Czigány György hangversenye a stúdióból. — 17.00: Szórakoztató zene. — 17.15: Riportműsor. — 17.30: Az északi lovag. Zenés összeállítás. — 18.10: Hogyan mondjunk verset?- 18.30: „75 éves az Operaház”. -19.40: Falurádió. - 20.00: Köny- nyű zene. - 21.05: Népdalok. - 21.40: Korallsziget lázadása. — 22.00: Operettmuzsika. Kedd, október 13. KOSSUTH RADIO: 8.10: Operarészletek. — 9.00: A Gyermekrádiő műsora. — 9.20: Kórusok. - 9.40: Szórakoztató muzsika. — 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.25: Idegenlégió. Viktor Fink regénye folytatásokban. - 11.29: Kamarazene. — 12.10: Zenés ajándékműsor Ipari dolgozóknak. — 13.00: Versek. — 13.10: Zenekari hangverseny. — 14.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.40: Népdalok. - 15.10: Bealby. Rádiójáték.- 16.10: Egy falu - egy nóta. - 16.35: Kóródl József útijegyzetel.- 16.45: A munkásmozgalom dalaiból. - 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: A Szabócsalád. Folytatásos rádiójáték.- 18.30: Operarészletek. — 18.58: Versek. — 19.00: Strauss-keringők. - 19.10: A Rádió Ipari Rovata Jelenti. — 19.30: Népi zene.- 20.30: Német Zenei Hét. 21.15: Emlékezés Anatole Francéra. — 22.18: Mai szemmel. i. - 22.25: Kamarazene. — 23.10: A furfangos menyecske. — 23.22: Tánczen«, - t,Mi Könnyű zene, PETŐFI RADIO: 15.15: Fúvószene. — 14.45: Versek. — 15.00: Kórusok. - 15.20: Balok. — 15.43: Kamarazene. — 16.20: A szélhámosnő. — 16.40: Operarészletek. — 17.00: Távolkeleti zenés útinapló. - 17.40: Mi újság a nagyvilágban 7 - 17.50: Kovács Denes, Hernádi Lajos és Losonczy Andor hangversenye a stúdióból. — 18.30: Rádió szabadegyetem. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Filmdalok. 19.40: Falurádió. — 30.00: Szimfonikus zene. — 31.05: Operettrészletek.- 21.50: Dél-amerikai melódiák.- 22.25: A műveltség útja Mezőkövesden. - 22.45: Cigánydalok. Szerda, október 14, KOSSUTH RADIO; 8.10: Vidám muzsika. — 9.00: Rádió szabadegyetem. — 9.30: Népi zene. - 10.10: Úttörő-híradó. — 10.30: Fúvószene. — n.00: Pillantás a nagyvilágban. 11.15: Vécsey Ernő zongorázik. — 11.25: A Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. — 12.10: Operarészletek. — 12.50: Irodalmi összeállítás. — 13.10: Tánczene. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Népi zene. — 14.30: Napirenden. — 14.35: Magyar szerzők kórusai. — 15.10: Fiatalok Zenei Újságja. — 15.35: A Gyermekrádió műsora. — 16.00: Élőszóval — muzsikával. — 18.00: Van új a nap alatt. - 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. - 18.45: Ismerkedés a gyárral. — 19.00: Német Zenei Hét. — 19.20: Fórum. - 19.35: Az Állami Népi Együttes zenekarának műsorából. — 20.25: Könnyű dalest. — 20.45: Gyermeknevelés. — 21.00: A szimfónlkus zene mesterei. — 22.25: Tánczene. - 23.15: Kellér Andor karcolatai. - 23.30: Csajkovszkij operáiból. - 0.10: Csárdások. PETŐFI RADIÖ: 14.15; Orosz nyelvlecke ax általános iskolásoknak. — 14.35; Operettrészletek. — 15.05: Händel: Nagy Sándor ünnepe - oratórium. — 16.15: Az aranyszájú. Elbeszélés. — 16.30: Operarészletek. - 17.10: Népdalok. - 17.35: A párt neveli a tömeget. Komor Imre írása. - 17.50: Frey- mann Magda hangversenye a stúdióból. - 18.15: Rádióegyetem. — 18.45: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 19.05: A teremtés koronája. Közvetítés a Jókai Színházból. - 20.58: Falurádió. 22.00: Operettkettősök. - 22.25: Zenekart muzsika. Csütörtök, október 15. KOSSUTH RADIÖ: 8.10: Népi muzsika. - 8.50: Ede* anyanyelvűnk, m *^6j A3 Ifjúsági Rádió műsora. — 10.10: Rádióegyetem. — 10.40: Operarészletek. — 11.00: Idegenlégió. Viktor Fink regénye folytatásokban. — 11.20: Operettrészletek. — 12.10: Könnyű zene. — 13.00: Versek. — 13.10: Népi zene. — 14.00: Gyermekversek. — 14.10: Tánczene. — 15.10: A munkásmozgalom dalaiból. — 15.25: Ifjúsági riportműsor. - 15.45: A Gyermekrádió műsora. — 16.05: Napirenden. — 16.10: Egy falu - egy nóta. — 17.15: Schumann: a- moll zongoraverseny. — 17.45: Történelmi pillanatok. — 18.00: Lakatos Lajos cimbalmozik. — 18.10: Könnyűzenei híradó. — 18.40: Ifjú Figyelő. - 19.00: Puccini: Pillangókisasszony. Opera három felvonásban. - 21.20: Láttuk, hallottuk - 22.30: Magyar nóták. - 23.00: Tetemrehí- vás. Arany János verse. — 23.06: Liszt-kórusok. — 23.26: Könnyű zene. — 0.10: Dalok. PETŐFI RADIO: 14.15: Operarészletek. — 15.00: Népi táncok. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Keringőhangverseny. — 16.10: A világirodalom legszebb szerelmes verseiből. — 16.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 17.15: Látogatás a Gumipari Kutató Intézetben. — 17.30: Tánczene. - 18.10: Rádióegyetem. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. - 19.15: Rózsavölgyi verbunkosok.- 19.40: Falurádió. - 20.00: Köny- nyű zene. — 20.45: Kiállítás után Riportműsor. - 21.05: Népdalok.- 21.35: Látogatás a lengyei Tengerhalászati Kutató Intézetben. — 21.45: Tánczene. — 22.28: Kodály. Szóló szonáta. Péntek, október IS. KOSSUTH RADIÖ: 8.10: Klasszikus operettek. — 8.55: Ismerkedés a gyárral. — 9.10: Fúvószene. — 9.25: Verdiáríák. — 9.50: A Gyermekrádió műsora. - 10.10: Népi együttesek műsorából. - 11.00: Rádió- egyetem. — 12.10: Tánczene. 13.00 :Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.15: Nagy folyók muzsikája. — 14.07: Ben j amino Gigli olasz dalokat énekel. — 14.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.35: Napirenden.- 14.40: Szendrey Zsuzsa oboázik. — 15.10: Dalok az őszről. — 15.30: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.55: Gyermekzene. — 16.15: Népi zene. - 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.50: Rádióiskola. — 18.35: Tánczene.- 19.15: A Rádió Ipari Rovata jelenti. — 19.30: Zenekari muzsika. — 20.30: Olasz vendéglő. Rádiójáték. — 21.20: Amerika, Kolumbusz előtt. — 21.35: Uj magyar nóta felvételeinkből. 22.20: Szimfonikus zene. — 23.45: Tánczene. PETŐFI RADIO: 14.15: Operettrészletek. — 15.00: Zenekari muzsika. — 15.45: A szolnoki stúdió műsora. — 16.00: Könnyűzenei híradó. — 16.30: Szórakoztató muzsika. — 17.20: Riportműsor. — 17.30: Szimfónikus táncok. — 17.50: Filmzene.- 18.05: Operahangverseny. - 19.05: Az Ifjúsági Rádió műsora.- 19.15: Virágénekek. - 19.40: Falurádió. — 20.00: Heti hangvernei Hét. - 21.35: Műszaki Bae-I decker. — 22.00: Mezei csokor. — I 22.20: Versek. — 22.25: Tánczene. I Szombat, október IX. KOSSUTH RADIO: 8.10: Lányok, asszonyok. — 8.2S: Kamarazene. - 9.00: Rádió- iskola. — 9.45: Könnyű orgonamuzsika. — 10.10: Mesedélelőtt az óvodában. — 10.30: Részletek Eljegyzés lámpafénynél című operettből. — 11.00: Idegenlégió. Viktor Fink regénye folytatásokban. - 11.20: zenekari muzsika. - 12.10: Magyar nóták. - 12.45: Mi újság a könyvesboltokban? — 13.00: Operarészletek.- 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. - 13.50: Szív küldi szívnek szívesen. — 14.25: Időszerű nemzetközi kérdések. — 14.40: Tánczene. - 15.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — iá.30: Előszóval — muzsikával. — 17.40: Gondolat. — 18.15: Chopin hangverseny. — 18.50: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 19.00: Ajándékhangverseny a kongresszusi versenyben élenjáró dolgozóknak, — 22.21: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Operakalauz. — 15.15: Horgászok őtperce. — 15.20: Fúvószene. — 15.40: Diáklázadás. Ifjúsági rádiójáték. - 16.25: Német Zenei Hét - 16.45: Francia népdalok. - 17.30: Hanglemezgyűjtők húszperce. - 17.50: Operettmuzsika. - 18.30: ülés Jenő színházi levele. - 18.40: Magyar nóták. — 19.05: Tánczene. - 19.30: Falurádió. - 20.00: Kamarazene. — 20.45: Laboratórium a tenger alatt. — 21.05: Szimfónikus zene. 22.39: Leányvásár Pécsváradon. Vasárnap, október 18. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Könnyű zene. - 8.55: Édes anyanyelvűnk. - 9.00: Zenerajongók. — 10.00: Vasárnapi melléklet. - 21.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Az operettszerkesztő postájából. - 14.45: Hét nap a külpolitikában. — 15.06: Chopinművek. — 15.15: Régi filmslágerek. — 15.30: Közvetítés bajnoki labdarúgó mérkőzésekről. 16.20: Könnyű zene. — 16.35: Versek. — 17.10: Tánezene. — 17.45: Kincses Kalendárium. — 18.45: Bilicsi Tivadar énekel. — 19.00: A város peremén. — 19.15: Népszerű zenekari muzsika. — 20.15: Naplómból ... Rónai Mihály írása.- 20.25: Népdalest. - 21.00: Szu- lamlt. Rádiójáték. - 22.25: Schubert: d-rnoU vonósnégyes. - 23.00: Vasárnapi rádiószínház: Tisztes úriház. — 0.18: Népi muPETŐFI RÁDIŐ3 8.0: A római katolikus egyház félórája. — 8.30: Orgonamuzsika. — 9.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 9.45: Történelem ... esettel írva. - 10.00: Miska bácsi lemezesládája, - 10.40: Népdalcsokor. - 11.00: Bécsi Ünnepi Hetek 1959. — 12.35: Irodalmi ösz- szeállítás. — 13.05: Művészlemezek. — 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 15.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 15.15: Szöktetés a szerájból. Háromfelvonásos énekes játék.- 17.30: Rektor bácsi. Móricz Zsigmond elbeszélése. — 17.45: Rimszkij-Korszakov: Zongoraötös. - 18.15: Könnyű melódiák. — 18.45: Kórusok. — 19.15: Magyar tájak. — 19.50: Kamarazene.- 20.45: Látogatás alkotóműhelyekben. — 21.0: Német Zenei Hét. — 21.20: Tánczene. — 22.10: Versek. — 22.16: Operettrészletek. (A Magyar Rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) A teleüíeÍó műsora: Kedd, október 13. 18.00: L A mesterséges napfény. 2. A monguzok szigete, magyar kisfilm. — 19.00: TV. Híradó. — 19.20: Lányok, asszonyok. — 20.00: Kétzongorás dzsesszműsor. - 20.15: Főnyeremény. Csehszlovák film. Csütörtök, október 15: 18.00: Kicsinyek műsora. — 18.30: 42. magyar híradó. Utána: A jövő hét műsora. — 18.45: Sin- ka József előadása a világegyetem fejlődéséről. — 19.00: Közvetítés az Erkel Színházból: Hoffmann mesél. A szereposztásból: Agay Karola, Neményi Lili, Mátyás Mária, Járay József. Szombat, október 17. 19.00: TV. Híradó. - 19.40: . Próbáld meg, Daddy 1 TV. játék. A szereposztás: Póger Antal, Seny- nyei Vera, Gordon Zsuzsa, Kálmán György, Petrik József. — 20.45: A csend világa. Magyarul beszélő francia film. Vasárnap, október 18. 10.00: 1. Teddy Mackó. Német bábfilm. 2. ördögi találmány. Magyarul beszélő csehszlovák játékfilm. - 11.30: Uj falu. Mezőgazdasági msűor. Du: Csepel —Újpesti Dózsa labdarúgó mérkőzés. (Kezdési időpont a napi sajtóban!) — 19.00: Élőújság. — 19.50: A Magyar Hirdető műsora. - 20.00: Egy dal száll a világ körül. Nyugatnémet film. Ipari és kereskedelmi adás: Kedd, szerda, csütörtök és péntek: 13.00—17 00-ig* szombatod 10,00-14.00-13. senykalauz. - 1L0O; Kémei 5&e-