Szolnok Megyei Néplap, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-21 / 247. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. ofctaber 21. Hat korcsoportból ötben megyei csúcs szüléiéit A Szolnok megyei Atlétikai Szövetség szombaton délután és vasárnap délelőtt rendezte meg az 1959. évi megyei serdülő, ifjúsági és felnőtt összetett bajnokságát, a Szolnoki MÁV sporttelepén. A verseny mindkét napon szélcsendes, szép napsütéses időben zajlott le. A pálya állapota különösen az ugróhelyeken igen kifogásolható volt. Egyáltalán nem hozták rendbe a versenyre. A legtöbb korcsoportban szoros küzdelmet vívtak a versenyzők a bajnokságért és a helyye- zésükért is. Több számból álló összetett bajnokság erősen próbára tette a sportolók állóképességét, égisz évi felkészülését. Voltak, akik nem is tudták végig küzdeni az összes versenyszámokat, i feladták a további versengést. A verseny szép eredményeket hozott. A férfi ifjúságiak kivételével valamennyi korcsoportban megyei csúcsok dőltek meg. — Több helyen még a helyezettek is túlszárnyalták a fennálló csúcsokat. Nehéz lenne külön kiemelni, hogy melyik versenyző ért el jobb eredményt. Minden versenyző, aki ezeket a nehéz versenyszámokból összetett bajnokságot végig versenyezte, dicséretet érdemel. Férfi felnőttek:» Tízes verseny 1. Rékasl Gábdr Martfűi MSE, 4849 pont. 100 méter 11.7 mp, távolugrás: 616 cm, súlylökés: 9.81 m, magasugrás: 170 cm, 400 méter: 54.8 mp, 110 m gát: 17.8 mp, diszkoszvetés: 30.22 m, rúdugrás: 295 cm, gerelyhajítás: 39.10 m. 1500 méter: 4:34.6 p.) Megyei felnőtt csúcs. Régi csúcsot Biber Pál tartotta: 4603 ponttal. 1955-ben Budapesten érte el a Magyar Bajnokságon, amikor a l helyen végzett. 2. Vass István Martfűi MSE. 2625 pont. (12.4, 506, «38. 145, *7.4, MS. 21.18, 195, 27.17, 4590.) Csohány (Szó. MÁV) az első napi verseny utáni sérülés miatt feladta a versenyt. Női felnőttek: ötő* verseny 1. Szabó Józsefné Szolnoki MÁV. 2972 pont. (Súlylökés: 6.96 m, magasugrás: 135 cm, 200 méter: 29.2 mp, 80 méter gát: 14.2 mp, távolugrás: 446 cm.) — Megyei felnőtt csúcs. Régi csúcsot Szedlák Borbála tartotta: 2736 ponttal. 1958. október 25-én és 26-án Budapesten a Magyar Bajnokságon állította fel. 2. Nemesfalvi Melinda Szolnoki MÁV, 2865 pont. (10.60, 125, 31.4, 15.1, 429.) Az ő eredménye is jobb as érvényes megyei csúcsnál. Férfi ifjúságiak: Ötös verseny 1. Oros Ferenc Szolnoki MÁV, 1773 pont. (Távolugrás: 541, 200 méter: 24.1 mp, gerelyhajítás: 28.50 m, diszkoszvetés: 24.71 m, 1000 méter: 2:57.8 p.) 2. Zavarkó Ferenc Jászberényi Vasas, 1640 pont. (521, 25.8, 35.97, 28.08, 3:05.8). 3. Vörös Zoltán Martfűi MSE, 1604 pont. (490, 26.4, 33.48, 25.92, 2:52.8). Fekete Szolnoki MÁV 4 szám után feladta a versenyt. Ifjúsági leányok: Hármas verseny 1. Császl Katalin Szolnoki MÁV, 189 pont. (100 méter: 13.5 mp, súlylökés: 8.41 m, magsugrás: 135 cm.) — Megyei felnőtt és ifjúsági csúcs. Régi: Cseh Katalin 1872 pont, 1958. október 14. Szolnok. 2. Császi Gizella Szolnoki MÁV, 1886 pontj Az Állami Bábszín ház vendégszereplése Szolnokon Gyermekelőadást rendez az Ady Endre Művelődési Ház ma délelőtt Szolnokon: „Jancsi Juliska” címmel az Állami Bábszínház tart előadást délelőtt fél 11 órai kezdettel a Művelődési Hóz Költői Anna úti színházter- mébén. (13.8, 8.89, 135.) 3. Tóth Andrásné Szolnoki MÁV, 1831 pont. (14.2, 9.34, 133.) 4. Mészáros Mária Jászberényi Vasas, 1789 pont. 5. Burger Zsuzsa Martfűi MSE, 1651 pont. 6. Bugyi Éva Jászberényi Vasas, 1564 pont. Serdülő fiúk: Hármas verseny 1. Kocsondi Csaba Karcagi MEDOSZ, 1858 pont. 100 méter: 11.8 mp, súlylökés: 14.74 m, magasugrás: 155 cm.) — Megyei serdülő csúcs A régit Horváth Béla tartotta. 1958. október 14 óta, 1222 ponttal. 2. Csapó Gábor Szolnoki MÁV, 1569 pont. 12.7, 11.02, 175). 3. Tárnái István Szolnoki MÁV, 1421 pont. (13.1, 12.20, 160). Serdülő leányok: Hármas verseny 1. Cseh Katalin Szolnoki MÁV, 2020 pont. 100 méter: 13.5 mp, súlylökés: 8.42 m, magasugrás: 145 cm.) - Megyei serdülő, ifjúsági és felnőtt csúcs. Régi csúcs, serdülő: Cseh Katalin 1872 pont, 1958. október 14. Szolnok. Ifjúsági és felnőtt csúcs: Császl Katalin állította fel ezen a versenyen. 2. Magony Agnes Szolnoki MÁV, 1561 pont. (15.3, 9.25, 125). 3. Sárközi Katalin Jászberényi Vasas, 1523 pont. (14.5, 7.37, 125). Vízipőlőeredmény 0 Mezőtúron MAFC—Jászjákóhalma 13:0 (8:0) Mezőtúr, 900 néző, - vezette: Kálmán. MAFC: Kerékgyártó - Szűcs, Török 1., Nagy I. - Kol- busz, Török n. - Jenei, Nagy H„ Csete, Gombás L, Tóth. - Jászjákóhalma: Nagy - Szabó Fodor, László - Piros, Hegyi - Selyem, Kozmóczi, Túrócal, Kop- pán, Facskő. A hazai csapat nagy kedvvel lendült a játékba és már a percben Nagy n. lövése a hálóban táncolt, 1:0. A 9. percben Tóth beadását Gombás vágta a balsarokba, 2:0. Majd két perc múlva Tóth futott el és a kifutó kapus mellett a hálóba gurított, 3:0. A hátralévő időben egymás után potyogtak a gólok. Gombás háromszor, Csete kétszer lőtt a hálóba és máris 8:0. Szünet után még egy perc sem telt el, s máris a hálóban táncolt Nagy lövése, 9:0. Tíz perc múlva ugyanő volt eredményes, 10:0. A nagy kedvvel Játszó Gombás lőtt két gólt 12:0 és 83. percben Csete állította be végeredményt, 13:0. MAFC ifi-Jászjákóhalma ifi 12:0 (8:0). m Sindel L * A labdarúgó J\B lll-ból jelentjük Szolnoki MTE—Gyulai MEDOSZ 2:0 (2:0) Szolnok, MTE pálya, 1500 néző, vezette: Bálint. SzJVITE: Sárkány G. Kiss, Török, zalai - Gyet- val, Sári - Bánhidl, Wüisch, Csaba, Adámosi, Cs. Farkas. Gyula: Vldó - Kiss, Pásztor, szilágyi - Xetrovszki, Fodor — Kurta, csűri, Arató, Himer, Nagy. Kezdés után a vendégek léptek fel támadólag és a második percben Himer bal felső sarokba tartó bombáját Sárkány nagy bravúrral ütötte szögletre. - Ezután nagy nyomás nehezedett az MTE kapujára, de a védők lelkesen hárítottak. A 21. percben Bán- hidi lerázva magáról a védőket, a Jobb szélen elfutott, beadott és labdáját Csaba a kapunak háttal, hanyattfekve küldte a hálóba, 1:0. Ilyen remek gólt csak ritkán lehet látni) A gól után hatalmas iramba kezdett az MTE. A 23. percben Bánhidi kitört, s a kapust is kicselezve a hálóba küldte a labdát, 2:0. — Hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. Az MTE csatárok voltak veszélyesebbek. Szünet után aa MTE ismét nagy erővel támadott. Az 51. percben Csaba elől az utolsó pillanatban mentett Vidó. J61 játszottak az MTE csatárok, csak a befejezésnél késtek kissé. A védelem pedig Zalaival élén, ragyogóan játszott és minden vendégtámadást visszavert. Az 59. percben nagy kavarodás támadt a vendégek kapuja előtt. A védők a kapu torkából rúgták ki a labdát a mezőnybe. A 67. percben Cs. Farkas lövését védte Vidő bravúrral. Végig Jóiramú mérkőzést láthatott a közönség. A váratlan gól igen megzavarta a vendégeket. A gyulaiak az első tíz percig játszottak Jól. Az egymásutáni két gól után visszaestek. A bajnokjelöltektől sokkal többet vártunk. A Játékvezető az első félidőben elfogadhatóan működött, a másodikban azonban szemmel láthatóan több téves Ítélete volt. Leginkább az MJE ellen. Jók: Zalai (a mezőny legjobbja). Török, Gyetval, Adámosi, Ulctvsi Pásztor, Csűri. Hlmer. •- P. L A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságért Szolnoki MÄV II.—Szolnoki Kinizsi 1:0 (1:0) Szolnok, MÁV: Banka — Ur- bán. Juhász, Borzl — Horváth, Császár — Csák, Pintér, Bagi, Csete, Ondók. Kinizsi: Kóródl — Gyémánt I-, Szabó, Germán - Kiss L, Sokvári - Szabados, Géczi II., Hangodi, Kolláth, Gé- ezi I. MÁV támadásokkal kezdődött a mérkőzés és az első 6 percben két óriási gólhelyzetet hagytak ki Bagi révén. Ezután Kinizsi átvette a Játék irányi-. tását és több veszélyes támadást vezetett, de csatársora a jól záró MÁV védelem mellett nem tudott gólt elérni. A 17. percben szabadrúgáshoz jutott a MÁV O. Horváth kiugratta Pintért, aki U méterről a hálóba lőtt, 1:0. A második félidő is Kinizsi támadásokkal kezdődött — és az egész második félidőt végig támadta. A MÁV játékosai elég sportszerűtlenül viselkedtek, az egész második félidőben csak az időhúzásra törekedtek. GóllSvő: Pintér, jók: Szabó, Kiss n., Sok vári, illetve: Pintér, Borzi, Bagi.- G. A. m Jászberény'! Vasas II.—Kunszentmárton 7:0 (2:0) Jászberény, 1009 néző, vezette: Balczó. Vasas U.: Kohárl — Hányt, Benedek, Udvarias — Dan- csa, Fenyvesi — Márkus, Fekete, Végh, Smid, Móczó. Kunszentmártoni B. Tóth-Gulyás, Papp, Gyenes — Kovács, Pintér — Szabó, Imrei, Harangozó, Vágó, Csornán. A mérkőzést a két támadósor közötti különbség döntötte el. Az első gólt a Vasas n. a 13. percben Smld révén érte el, 1:9. Ezután újabb Vasas támadás végén Smid tiszta helyzetből kapu mellé lőtt. A 37. percben Végh labdájával Smid kiugrott és újabb nagy gólt lőtt, 2:0. Fordulás után végig a Vasas támadott és egymás -után érte el góljait. A 47. percben Végh három védőt is átjátszott és a hálóba lőtt, 3:0. Ezután ismét Végh albdája kötött ki a hálóban, 1:0. Az 54. percben a kiugró Feketét a védők felvágták. A liest Smid helyezte a hálóba, 5:0. A 75. precben újra Smid volt eredményes, 6:0. Végül is Márkus állította be a végeredményt, 7:0. (apróhirdetés ék) SZOBAFESTŐT és mázolót felvesz a Héki Állami Gazdaság. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet a gazdaság központjában Mezőhéken. TALAJJAVÍTÓ Vállalat 131. számú bélyegzője elveszett. Megsemmisítem. Talajjavító V. üzem- vezetősége. ______________ Ma rtfűi MSE—Szegedi EAC IL 0:0 Szeged, 600 néző, - vezette Nagy, Martfű: Papp - Révész, Seres, Gulyás - Száraz, Mészáros - Pálinkás, Géczi, Mikus Bakos, Böjti. Edző: Bencslk Mihály. SZEAC n.: Nyerges - Bárdos, Bénák, Sándor — Léber, Marantyik — Csabai, Janka dr. Rábai, Nyári, Pető. Edző: Faragó Gyula. Változatos, élénk Iramú mezőnyjáték folyt az első negyedórában. Fokozatosan felülkerekedett a SZEAC n., de a jól védekező vendégek védelmi vonalát nem tudták áttörni a flpu- hán támadó szegedi csatárok. A második félidőben sem változott sokat a Játék képe. - Martfű szórványosan, de annál veszélyesebben támadott. A mezőnyjáték és a gólhelyzetek alapján a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Jöki Bénák, Léder, tm illetve: Papp, Seres. Géczi. ESZTERGÁLYOST, MOTOBSZE- BELOT, GÉPLAKATOST, VILLANYSZERELŐT azonnali belépésre felvesz a Héki Állami Gazdaság. Jelentkezés a gazdaság központjában, Mezőhéken. Fizetés megegyezés szerint. Üzemi konyha és munkásszállás biztosítva. # KÉPESÍTETT könyvelőt (Iparit) keresünk azonnali belépésre. Alánlatokat önéletrajzzal a következő címre kérjük: Vegyesipari KTSZ Jászkisér. JÖJJÖN gyógyulni a Törökszentmiklósi Gyógyfürdőbe. A Debreceni Orvostudományi Egyetem által ajánlott: reumás, csu- zos, isiás betegségekre, továbbá csonttörés utáni gyógyításra női betegségekre. Nyitva keddtől vasárnapig minden nap. Törökszentmiklósi Községgazdálkodási Vállalat. ESKUV®RE, eljegyzésre csokrok, virágkosarak nagy választékban megrendelhetők a Törökszentmiklósi Községgazdálkodási Vállalat virágüzletében. Ugyanott cserepes és vágott virágok, halotti koszorúk nagy választékban kaphatók. SZOLNOKI Fürdő Vállalat Vizsgázott lűtőt azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezés a vállalat irodájában. A HE KJ Állami Gazdaság Alesi- szigeti üzemegysége bognár szakmunkást vesz fel. Fizetés kollektív szerint. Szállás és üzemi étkezés biztosítva. Jelentkezni lehet az Alcsiszlgetl üzemegység irodájában. •iZoWok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága éa a Megyei Tanáca lapja Felelős szerkesztő: B. Kiss Mátyás Szerkesztőség: Szolnok. Tisza Antal u. 2. I. em. Telefon: 20—93, 23—20. 20-69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fazt 3. Telefon: 20-94. % Megjelenik hétfő kivételével minden nap. A lapot előfizetésben éa árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták ter- lesztlk. A lap előfizetési dija: egy hóra 11.- Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1959. október 26. — 3712 Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándot Október 24—25-én NAGY ŐSZI VÁSÁR Jászberényben BÜTORT, SZÖVETET, SELYMET, CIPŐT AKAR VENNI? Nagy választékban megtalálja a Jászberényi Földművesszövetkezet PAVILONJÁBAN. Gyümölcs- és zöldség-pavilonja a legfrissebb áruval várja. f A Jássjákóhalmai i tiilíi mii vessző vet kezet pavilonjában megtalálja a legújabb ruhaszöveteket, selymeket, kötöttárukat és cipőket. | Jászapáti Földműve »szövetkezet hatalmas pavilonjában megtalál: ruhát, cipőt, rövid- és kötöttárut, nylon különlegességeket. Játékárut nagy választékban. ÉHSÉGÉT CSILLAPÍTHATJA lacikonyhájában, ahol frissen sültek és termelői borok kaphatók. m Már most gondoljon a hideg télre és szerezze be őszi- ® téü ruházati szükségletét a í Jászladányi Föld m ű vessző v et kezet 0 PAVILONJÁBAN. Lacikonyhája pedig frissen sült hurka, kolbász, laci- | pecsenye és kiváló italokkal várja a vásár látogatóit. * Műi I ..... ........... 1WH KÁLYH ÁJÁT, TŰZHELYÉT, RÁDIÓJÁT ES HÁZTARTÁSI EDÉNYEIT szerezze be a J ászárokszállási ; Földművesszövetkezet VAS-MÜSZAKI ÉS VILLAMOSSÁGI CIKKEKET árusító pavilonjában, f Ruházati pavilonjában pedig a legújabb divatú ruhák és cipők kaphatók. 100 kilométeres körzetből 50 százalékos vasúti kedvezmény! ŐSZI ES TELI RUHATÁRAT feltétlenül a Szolnoki Föfdmüvesszövelkezet pavilonjában szerezze be, mert hatalmas árukészletéből választhatja ki a legmegfelelőbbet. CSINOS CIPŐBEN AKAR JÁRNI? Szerezze be a Törökszentmiklósi Földművesszövetkezef \ pavilonjában. A legújabb divatú ruhák is nagy választék- pj ban kaphatók. Hatalmas áruválasztékkal várjia || a vásár látogatóit. Lacikonyhájában a már országos hírű étel- & készítményei és termelői borok kaphatók. Éj Jó BOR — JÓ EGÉSZSÉG! Megtalálja a 1 Jászszentandrási Földművesszövetkezet | ' Éj borkóstolójában, ahol többféle termelői borral, laci- ít konyhája pedig kiváló késztíményű birkagulyással és m kitűnő italokkal várja. j§ rrirrr;1 -urnr-a^