Szolnok Megyei Néplap, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-16 / 243. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. október 16. A vevőállomások megállapítása: a Lunyik Ili. adója meglepően erős — többmiUió kilométerről foghatjuk a rádiójeleket A mesterséges holdak, a Föld—Hold szputnyik felbo­csátása, útjának ellenőrzése bonyolult rádiótechnikai problémák megoldását is megkövetelte. Ezekről a kér­désekről Pírét Endre fizikus, az Uránia Csillagvizsgáló rá­diólaboratóriumának veze­tője a következőket mondot­ta a Magyar Távirati Iroda munkatársának: — A mesterséges holdat a pályája elején esetleg opti­kailag is lehet követni, ha nátriumfelhőt bocsát ki, te­kintve, hogy az fényes csík­ként jelentkezik. A rakéta további pályáján azonban op­tikai megfigyelése már lehe­tetlen, mert mérete kicsiny, s ezt a kis pontot az égbolton alig-alig lehet észlelni. így tehát a Föld és a mestersé­ges hold, tehát a Föld—Hold szputnyik közt is az egyet­len összekötő kapocs a rádió. A legelső probléma, amit csak rádió segítségével lehet megoldani, az az irányítás. A távirányítás két módszerrel lehetséges, — amit azonban legtöbbször együttesen alkalmaznak. Az egyik a Földről irányul a ra­kéta felé. Tulajdonképpen radarberendezés. Itt a beépített adónak mérik az irányát a földi berendezés segítségével. Az összes rádiójel, adat az elek­tronikus agyba, elektronikus számológépbe kerül, amely logikai következtetéseket is tud végezni. Ez a gép a két módszerrel nyert adatokat összegezi, kiszámítja a raké­ta pillanatnyi helyzetét és összehasonlítja a megadott pályával és a szükséges kor­rekciókat ugyancsak rádión továbbítja a Hold felé. — Mindezt természetesen rend­kívül rövid idő alatt végzi el, a másodperc töredékét igényli. A másik probléma, amit a rádió segítségével oldanak meg, a műszerek által mért adatok Földre juttatása. Mi­vel az adatok közlése rádió­val történik, az összes mérő­műszer működési alapelve elektromos. Például: a hő­mérsékletet itt a Földön a hőmérő higanyszálának ki­terjedésével mérik. A raké­tában azonban egy termő- elemmel, amely ellenállását a hőmérséklettől függően vál­toztatja. Ezeket az adatokat is rádió továbbítja, például olymódon, hogy a bip-bip hanffok hosszát változtatja Ebből lehet következtetni a h ^mérsékletváltozásokra. Miből táplálkozik az adó? A rádióadók energiáját te­lepből fedezik. A cél az, hogy az adók minél tovább adja­nak. A másik cél viszont, hogy az adó minél erősebb legyen. A mesterséges hol­dak esetében rendkívül dön­tő, hogy különlegesen hosszú élettartamú elemek segítsék az adó működését. Ezt a problémát a Lunyik III-nál nagyon érdekesen oldották meg. mégpedig azzal, hogy az adó csak időnként üzemel A közben mért adatokat rak­tározza, magnetofonhoz ha­sonló elven. A rakétába egy úgynevezett napelemet épí­tettek be. amely a Nap fény- energjáiát elektromos áram­má alakítja át. (Lásd: Foto- lwc elektromos fénymérő). Tűzharc Venezuela fővárosában Caracas (MTI). Az AP és a Reuter jelentése szerint Jimenez elűzött diktátor hí­vei szerdán egyórás tűzharcot vívtak a rendőrséggel Vene­zuela fővárosának déli város­negyedében. A lövöldözésnek nem volt áldozata. A rendőr­ség 15 embert letartóztatott. Venezuelában, minit ismere­tes napok óta feszült a hely­zet. Hétfőin a fogházból meg­szökött Nestor Prato tábor­nok, Jimenez egykori bizalma­sa. Prato szökése óta a ható­ságok szigorú elővigyázatos­sági intézkedéseket tettek, mert attól tartanak, hogy a dikátor volt szárnysegéde ál­lamcsínyt szervez. A hét fo­lyamán több bombamerénylet volt Caracasban, egy fegyin­tézetben pedig hatvan fogoly fellázadt. A letartóztatottak között van Lius Eduardo Chataing. az elűzött diktátor magasran­gú tisztviselője, akit a ható­ságok az összo-^-küvés veze­tőjének tekintenek. Ezek a fényelemek az adás szüneteiben a telepeket (eb­ben az esetben akkumuláto­rokat) feltöltik. Az akkumu­látorok már elegendő ára­mot szolgáltatnak ahhoz, hogy az adó működjék. Meg­felelő méretezés esetén az adóteljesítmény korlátlan. Sokszor hallani azt a kér­dést is, hogyan lehetséges rendkívül távol levő űrraké­táról rádiójeleket venni, ami­kor a Földön kisebb távolsá­gok esetén sem lehetséges. Ismeretes, hogy a Föld fel­színén a nagyteljesítményű rádióadó-berendezések ható- távolsága korlátozott. Ennek az a magyarázata, hogy a földi rádióállomásokat a Föld felszínén veszik. A Föld fel­színén terjedő hullámokat azonban a Föld és a légkör csillapítja. Az űrrakéta és a Föld között azonban szabad tér van és a korlátozó körül­mények nem akadályozzák a rádióhullám terjedését. Csu­pán a Földet körülvevő Ionoszféra okozhat zavart, csakhogy az itt megtett út elenyésző. Ismeretes az is, hogy nálunk is fogták a Föld—Hold szputnyik rádió­jeleit Ez annak köszönhető, hogy — több vevőállomás megállapítása szerint — a Lunyik III adója meglepően erős. Ez minden valószínűség szerint a szakaszos adásnak tudható be Előreláthatólag az újabb mesterséges bolygók óriási távolságokra távolodnak majd Földünktől. Ma már óriásit haladt a rádiótechnika is. Különböző antennarendsze­rek épülnek, fokozódik a ve­vőkészülék érzékenysége, pL az újabban kifejlesztett mo­lekuláris erősítők alkalma­zásával, növelni lehet az adóteljesítményt, a telepek kapacitásának fokozásával. Mindezek alapján meglesz a lehetőség arra, hogy több­millió kilométerről is hall­hassuk a távolodó mestersé­ges bolygók hangját — hangzott a tájékoztatás. — (MTI.) Angii lapjelentések szerint nagy amerikai cégek ontják a dollármilliókat a nyugatnémet legyvergyártóigar felépítésére Lón dón (MTI). —• Nagy példányszámú és tekintélyes angol lapok a legkomolyabb aggodalom és megdöbbenés hangján jelentik, hogy nagy amerikai cégek ontják a dol­lármilliókat és özönével ad­ják át a műszaki tapasztala­tokat a nyugatnémet repülő­gép-, autó- és más gyárak ré­szére, hogy talpra állítsák és óriási méretűvé fejlesszék a nemrég még nemzetközi szer­ződésekkel megszorított né­met hadiipart. A News Chronicle wash­ingtoni tudósítója „Dollárten­ger német fegyverekre’’ cím­mel ezeket jelenti: — Az Egyesült Államok legnagyobb fegyvergyártó cé­gei meg vannak győződve ar­ról, hogy ismét Nyugat-Né- metország lesz a legfontosabb fegyvergyártó országok egyi­ke, ezért óriási tőkéket ru­háznak be a nyugatnémet fegyverkezési iparba, s olyan kereskedelmi szövetséget köt­nek vele, amelyek kiterjed­nek a repülőgépek, harcko­csik és irányítható lövedékek gyártására. Ezen irányzat fon­tos hatásaként Nyugat-Né- metarszág lesz a NATO fő- fegyverszállítója, amá a leg­komolyabb károkat okozza majd az angol fegyverkezési és nehéziparnak, — Az amerikai fegyvergyá­rait nem veszik tudomásul a hidegháború olvadását és tár­sulnak azokkal a nyugatné­met cégekkel, amelyek közre­működtek Hitler haderőinek kiépítésében. Ez a hír sötét árnyékot vet az ENSZ-ben közölt viláigbéke-fterv új ne- ményeireí Október első hetében 1644-en menekültek Nyugat-Németországból az IXDK-ba Berlin (ADN). Az utóbbi időben emelkedett a Nyugat- Németországból az NDK-ba menekülők száma. Ennek egyik oka az, bogy a bonni kormány elrendelte az 1939-es korosztály behívását. Október első hetében Nyu- gat-Németországból 1644-en menekültek az NDK'ba és Berlin demokratikus negye­débe. (MTI) Amerikai képviselő sokallja a támaszpontokra költött pénzt Dobi István Kunmingban Kunming (U; Kína). — Dobi István, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsá­nak elnöke szerdán Kunming­ban megtekintett egy népi kommunát. Elbeszélgetett a dolgozó parasztokkal és elis­meréssel nyilatkozott a kom­muna magasfofoú gépesítésé­ről. (MTI), „Bientano-terv“ Bonn (DBA). — Brentano nyugatnémet külügyminiszter szerdán beszámolt a kor­mánynak a javaslatokról, — amelyeket az európai gazda­sági közösség hat tagállamá­nak külügyminisztered elé terjesztett. E javaslatok, ame­lyeket Bonnban „Brentano- terv” néven ismernek, szoro­sabb politikai összhangot szorgalmaznak a tagállamok között. Jól tájékozott körök szerint Brentano szabályos időközönként szeretné bizto­sítani a hat külügyminiszter találkozóját Ezek a jásHÍványiak! Érkeznek a hírek a me­gye minden részéből. Bizta­tóak, örömetkeltőek. Arról beszélnek, hogy az új tsz- ek gazdái ha lassan is, de biztosan haladnak azon az úton, amelyikre ez év ta­vaszán léptek. S ez nekünk nagy öröm. De egyáltalán nem öröm a dolgozó parasz­tok ellenségeinek. Nekik bá­nat. Nos, hogy mégjobban lógassák az orrukat, elmon­dunk itt most egyet s mást a jásziványi szövetkezeti gazdákról. Róluk eddig nem sokat hallhattunk. A falu lakóinak jelentős többsége jómódú középparaszt, s mé­gis mindannyian aláírták annakidején a belépési nyi­latkozatot. Azt tartják, mi­ért ne lehetnének még jobb módúak. S ezek a jásziványiak most mindenkinek tudtára adják: nem várják a sült- galambot. hanem élni akar­nak lehetőségeikkel. Tet­tekkel bizonyítják, hogy mélységesen egyetértenek a nagyüzemi gazdálkodás­sal és senki nem tántorít­hatja el őket attól, amihez hozzáálltak. A Béke Ter­melőszövetkezet az egyik új tsz, a Szabadság a má­sik új tsz. A Béke Tsz gaz­dái 120 süldőt vittek eddig a közösbe, a Szabadság Tsz gazdái 143-at- Szépen felhe­lyezték a jószágot. Rende­sen, gondosan, jó gazdák­hoz illően. A Béke Tsz-ben falkásí- tották a süldőket, súlycso­port szerint négy helyen. Aztán most, hogy náluk járt az egyik állatorvos, ta­nácsait meghallgatva, érint­kezésbe lépnek a Sertéste­nyésztő és Hizlaló Vállalat­tal. A süldők egy részét megpróbálják tenyész­anyagra kicserélni. Hát nem öröm, hogy ilyen hí­rek érkeznek Jásziványról. Az bizony. De mondom, — csak nekünk öröm, ellensé­geinknek a vitriolnál is erősebb méreg. Csak dü­höngjenek nyugodtan, ez a legmeüékesebb a szövetke­zeti gazdák számára. Sz. P. * S ENSZ-HÍREK az Egyesült Államok leszerelési „ellentervérői" NEW YORK (MTI). Jólér­tesült ENSZ-körök szerint Cabot-Lodge szerdán elmon­dott beszédével kapcsolatban ismét olyan hírek terjedlek el, hogy az Egyesült Államok leszerelési „ellentervet” szán­dékozik előterjeszteni, ami­kor majd Genf ben elkezdi megvitatni a szovjet leszere­lési tervet a Kelet és a ívTyu- gat képviselőiből álló, s az ENSZ tői függetlenül tárgya­ló 10 tagú leszerelési bizott­ság. Az Egyesült Államok ENSZ- küldöttségéhez közel álló kö­rökből szerzett értesülés sze­rint az Amerikai Külügymi­nisztérium képviselői szak­értőkkel együtt Washington­ban jelenleg olyan tervet dolgoznak ki, amely „kiter­jed mind a leszerelés, mind az ellenőrzés kérdésének va­lamennyi vonatkozására.” E körök szerint ezt a tervet az Egyesült Államok nem az ENSZ-ben kívánja előterjesz­teni, hanem megvárja a gen­fi tanácskozásokat. Az Egye­sült Államoknak ugyanis az a véleménye, hogy a szovjet leszerelési terv és a többi leszerelési tervek részletes megvitatása a Genfben ta­nácskozó leszerelési bizottság feladata; Ezzel öszefüggésben ENSZ- körökben felfigyeltek rá. hogy az Egyesült Államok az ENSZ-ben nem támogat­ja Angliának a jelenlegi köz­gyűlés elé terjesztett tervét, amely a leszerelést szakaszo­san kívánná megoldani. Ca­bot-Lodge ugyanis felszólalá­sában kiemelte, hogy az an­gol tervet is Genfben kell majd alaposan tanulmányoz­ni, • Az ENSZ-köröket élénken foglalkoztatja az a kérdés, hogy a Biztonsági Tanács hat nem állandó tagja’ sorába melyik országot választják meg a még betöltetlen helyre: Lengyelországot-e, vagy Tö­rökországot. Mint ismeretes, az ENSZ-közgyűlése többször megismételt titkos szavazása nem hozott eredményt — és értesülések szerint — sem Lengyelország, sem Törökor­szág nem szándékozik vissza­lépni. Bizonyos ENSZ-körök- ben egyébként hangoztatták hogy négy NATO-ország; Hollandia, Norvégia, Dánia és Izland ENSZ-küldötte — kiszivárgott értesülések sze­rint — Lengyelországra sza­vazott. (MTI.) Semmisein tiriénl? Moszkva (TASZSZ). Az ENSZ-közgyűlés jelenlegi ülésszakának munkáját fi­gyeleméi kísérő újságíróknak feltűnt — írja az Izvesztyija, — hogy az amerikai küldött­ség igyekszik elíhervasztani a békét szolgáló amerikai— szovjet együttműködés nem­iég elültetett fájának zsenge hajtásait. A közgyűlés 14. ülésszakán az amerikai kül­döttség még mindig a régi módom tevékenykedik, úgy tesz, mintha semmi sem tör­tént volna. A közgyűlés kül­dötteinek túlnyomó többsége azonban arról beszél, hogy fenn kell tartani és fejleszte­ni kell az új nemzetközi lég­kört, amelyet Hruscsov ame­rikai látogatása teremtett. Ez­zel szemben az amerikai dip­lomaták az úgynevezett tibeti kérdés felvételével e légkör megmérgezésére törekednék, nemtelen játékot űznek a Biztonsági Tanács nem állan­dó tagjainak megválasztása körül. Az a benyomásunk — írja az Izvesztyija —. hogy az ENSZ-ben működő amerikai küldöttség és az Egyesült Ál­lamok Külügyminisztériuma nem óhajtja felülvizsgálni ed­digi politikájának elavult dogmáit, sőt egyenesen szem­beszegül a Camp-David-i szel­lem fenntartásának és fejlesz­tésének. (MTI). Kisújszállási kommunisták Washington (MTI). —­Mint az AP jelenti, Frank Kowalski köztársaságpárti képviselő, az Amerikai Kép- viselőiház Hadügyi Bizottsá­gának tagja sajtóértekezletet tartott, miután visszatért 26 napos európai körutazásáról, amelynek során megtekintett 23 amerikai támaszpontot. Bí­rálta, hogy a támaszpontok fenntartására „fantasztikus összegeket*’ költenek. Példa­ként megemlítette a stratégiai légi parancsnokság három spanyolországi támaszpontját, amelyeknek mindegyikén 3000 főnyi katonaság, azok 2000 hozzátartozója és 1200 spa­nyol alkalmazott van Mind­egyik támaszpont fenntartása körülbelül százmillió dollár­ba kerül évente. Hangoztatta, hogy felül kell vizsgálni ezt a politikát, mert véleménye szerint .nem szükséges a tá­maszpontokon ennyi embert tartani'’. Helytelenítette továbbá, — hogy Nyugat-Németországban az amerikai csapatok közvet­lenül az NDK és Csehszlová­kia határán állomásoznak. Javasolta, kössenek megálla­podást arról, hogy egy „folyó­sót*’ Ptesítsenék, s annak két o'dal ára vonják vissza a csa­pa tekat. Kowalski kijelentette még, hogy Nyugat-Németors-’ágnak "’okká' nawobb részt kel'ene vállalnia a katonai költségek­ből, rÁ párt: milliók egymás mellett Szorosam, összeérő vállak.., Osztályagy, osztályügy, osz­tályerő, Osztálydicsőség: ez a párt”, (Majakovszkij.) Ez a párt. Janó János te­henész, Farkas István kocsi­gyártó, Máté Sándor gépál­lomási dolgozó, Balogh Zol­tán építészmérnök, Komá­romi Zoltán, a Kinizsi Tsz magtárosa, Fehér Károly vas­utas. ök a párt. És még a száz- huszonhárom küldöttön kívül *majd ezernyi kommunista a óvárosban. Azok is, akik nin- fcsenek itt. Azok is, akik nem *is élnek már. A párt. MoaioH Áron is az első világháború előtti évek kisújszállási agrárszo­cialista mozgalmak szerve­zője, vezetője. Agyonkínoz- \ták a fronton, ám emléke isnhsem múló, sohse fogyó, ?m<«, ei (i nflrt. Ezernyi kommunista, s a 'áros tfrevvégvezern/ui lako- ■ sn tártig, útinkat. Cs. Rzobosz- , 1nj Istvá.v, Ihelehalt a fffferdór- "'tloffol-hol dr TdffTffsáb társét ’*orjár Főt ár oi,,+árs a átrpk— oirtöke, a 19-esek ae­' óvá rááíff ’ A várt 7'ffvnsrttt ütőn tár * —v' A 77 T o-fo-Áo-i Mihály a 30-as években lép­tek a csatasorba, s szuronyok ellenében terjesztették az eszmét. Vetésük beérett. — Varga Sándor illegális párt­tag, Mészáros István, Túri Ferenc vöröskatonák, Márta Margit, Monoki Lajos kiszis- ták, ifjú kommunisták együtt határoznak a párt eljövendő küzdelmeiről. A veteránok, a 45-ösök és neveltjeik... Ez a párt. Zagyi János, a kőműves- segédből lett vezető, a kom­munisták kisújszállási mun­kájáról ad számot. S a párt­értekezlet a több mint száz főnyi elvtársi kollektíva szor­galmasan, figyelmesen je- gyezget. Számok, számok. A várt munkássága számokban is lemérhető, számokban is meghatározható. Az ellenfor­radalom előtt ezerhétszáz tsz tag gazdálkodott a városban. Az ellenforradalom után hat­százötvenen kilávtek. — De egyetlen termelőszöi'etkezet sem oszlott fel. s a kilépők vem lettek envp.v.i gazdák rrpT3T> olá'C‘rr?{n*p4-l/‘0'yc>fl CSOpOT­tnTchrr fÖrnnriilfelc, A kommunisták védték a C-i'öTToe»*? T.vV-fioQ WniTcO* TTnr^hi Vah&r Wárnhf' ^ rvz fi rm tani * & ónt 7<* nnn rrh'hrt'ry hnnv n Ao~ATl A <*•? rtOr>Anlr n Tn P f)~ ffo ff* r-,ffr\ n r* fiers rJ ez T-. n * A n £ a* rt a termelőszövetkezetet el­hagyták ugyan egy időre, de az egyéni gazdálkodásra már nem bírták rávenni őket. S a párt talpraállt, kezdték elölről, újra. 1957-ben még nem engedték a termelőszö­vetkezetek, hogy visszatérje­nek az 56-os kilépők. 1958- ban már azt mondták: jöhet, aki akar, de senkit nem hí­vunk. S 1959-ben a párt sza­vára már megértették: nem magánérdek a termelőszövet­kezet, segíteni kell az embe­reknek, hogy eljussanak oda. Kisújszállás a megye élen­járó termelőszövetkezeti vá­rosa, a szocialista város ered­ményei országosan ismertek. Rizsből 17,6 mázsás átlagot termeltek az utóbbi három évben is. Árvából 17.86 má­zsa a termelőszövetkezetek városi termésátlaga. A tsz-ek sertésállománya két év alatt ezerrel, a juhállomány közel kétezerrel szaporodott. A ter- m.elősznvetkezeti tanok jöve­delme lóval telette áll a me­gyei átlagnak. A pártkongresszus tisztele­tére a kommunisták kezde­ményezésére jelszó született a szocialista városban a tava­szon: ..Termelj tíz százalék­kal többet,, mint tavaly”, s becsülettel be is váltották szavaikat. Mrs! már az a jelszó: „Kor­^rrorfi TP2Q+ alapozni a jövő évi termést”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom