Szolnok Megyei Néplap, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-11 / 239. szám
k k k lk 22. csípés SZATIRIKUS OLDAL ULTIPARTI A RAVATALO\ Egyezzünk meg abban, hogy e történet hősét Bus Benőnek hívták. A Tisza-parti cipőkombinátban éveken keresztül nemcsak jól dolgozó, de életvidám — bor-, asszony-, kártyakedvelő — férfiú hírében állott. (Ami azt illeti, e szentháromság mindenike egyaránt figyelemre méltó.) A martfűi fákról szállongó, sárgult falevelek, a koraőszi ködös hajnalok, vagy valamely Holdat tutuló kóbor kutya panaszos dala, netán másvalami emlékeztette-e Benőt egy napon az elmúlásra — nem tudni. Annyi azonban kétségtelen, hogy elhatározta: megválik az élettől. Utolsó útját nem akármilyennek — méltó ünnepélyes- ségűnek, sokak kíséretében végig jártnak kívánta. S vajon ki lenne hivatottabb a grandiózus temetés megrendezésére, mint maga a halott- jelölt? Nemdebár, senki. Tut- henkamen, Kheops, Menkara — s egyéb fáraók — lám szintén már életük delén felvették a kapcsolatot a legjobb hírnévnek örvendő magasépítő vállalatokkal piramis-építkezés ügyében. Az ilyesmi napjainkban már nem divat, olcsó mulatságnak sem mondható — néhány komor tartalmú táviratra azonban még fizetés előtti napon is futja. Bus Benő jónéhány telegrammban értesítette barátait, rokonait, tisztelőit arról, hogy ő — fájdalom! — elhalálozott. Fekete bársonyba, talpig feketébe öltözött rokoni csoport érkezett a gyászhírre a Bus-portára. Szegény Benő összegömbölyödve — akár a fázó szőröshernyó — mozdulatlanul kucorgott az ágyon. A legmerészebb rokon nekiveselkedett, hogy a néhait méltóbb testhelyzetbe egyengesse. Ekkor következett be az első meglepetés. Az elhunyt felült az ágyon s afelől érdeklődött: — Megvirradt-e már, komám? Jószerencsei, hogy napjainkban a babona csak halvány emléke a tüpt időknek. Szer- teszaladás helyett faggatoló- zásba kezdett a gyásznép. Így sült ki, hogy Bus Jenő a jókora adag méregre vagy másfél liter zamatos homokit kortyintott. A megerjedt szőrié meg az áfium hajbaka- iiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiim pott Benő gyomra mélyén — s a háborúság folytán mindketten vehemens erővel kitörtek a napvilágra. Menekedé- sük Bus Benőt így mentette meg az élet számára. Ha történteket már tudták, kár lett volna az időt szó- csépléssel fecsérelni. Valaki gyászköntöse mélyéről kiha- láazott egy pakli1 magyar- helvét kártyát, s rövidesen felhangzott a csatakiáltás: „Rekontra negyvenszáz, szub- kontra ultimó!’* A később érkezett barátok számára már bt>r is került a „ravatal” mellett ügyködő kompánia jóvoltából. S mikor a gyászolók a késő esté- bed az állomás felé bandukoltak. pajzán kíváncsisko- dással találgatták: Vajon melyik menyecske lopakodik éjfél felé Bus Benß ablakához s koppint rajta félénken, biz:- tatóan— •— barváró ■— jVtorcos mondóka Jócskán összeszámlálhatnánk élőlényeket, melyeknek termé- rágcsálás. Ennek hiányában sze- szetes funkciója a szakadatlan gényeknek oly hosszúra nőnének metszőfogaik, hogy szétfeszítenék szájukat. Jószerencse, hogy az ember nem tartozik a természet eme sorsüldözöttjei közé ... Mindez pamacsoltatás, - beretváltatás közepette jutott eszembe a szolnoki i. sz. fodrász ktsz székében. Figyelmem eleinte megoszlott a mester fürge keze és a hátam mögött dúló futball-vita között, majd a polchoz támaszkodó legénykére összpontosult. Az övé viszont megoszlott a szőrtelenítés és valamely szűnni nem akaró arcizom- sport között. Az ifjú ember csücsörített, szájszélet nyalt, kérődzésre emlékeztető száj mozdulatokat végzett, harapott — nem engem! — és nyelt. Gondoltam, mócsingra akadt ebéd közben s most kéjesen ízleli újra a fenséges zamatot. Majd csak lenyeli, — így magamban, - hisz nincs olyan mó- csing, mely örökké tart... Nincs — de van helyette rágógumi! Rosszabb ez, mint Karinthy műtyúkszeme. A műtyúkszem ,csak az önként jelentkezőt gyötri - a rágógumi a fodrász- lllllllllllllllllllllllllllllllllflllllllllllllllllllliu Egyszerű megoldás A cansasi White Plains- ben kisegítő postásként alkalmazták a 20 éves Harry Cook-ot. A fiatalember alaposan megkönnyítette magának a munkáját: egyszerűen elégette a leveleket. A bíróság előtt azzal mentegetőzött, hogy szobájában nagyon hideg volt és amúgy- is csak azokat a leveleket és levelezőlapokat égette el, amelyekre ostobaságokat írtak. | JP Hol jáfíx STTflt S&gl s mák rn tfrg üzlet erkölcsi bilincsekbe veri vendégét. „Jó” magyarsággal: Hogy jövök én ahhoz, hogy a ktsz ipari tanulóját felvilágosítsam a jómodor alapelemeiről? Megkoe- káztathatom-e, — borotvával torkomon, — hogy észrevételt tegyek arra vonatkozóan, mekkora neveletlenség, amit produkál? Gondoltam: nem. Különben is - elég ritkán fordulok meg az említett fodrászüzletben, nem ismerhetem kellően a helyi szokásokat. Hátha éppen a vendégek szórakoztatására kérték fel a furcsa grimaszokkal rágcsádó ifjú embert... Alig valószínű. De hátha mégis. — b. z. — Megbukott a* elméletem Amint mondani szokás: — egy világ omlott össze bennem, amikor Dani barátomtól egy langyos kézfogás után elváltam. En ugyanis mindig azt hittem, hogy a bőrönd az utazás jelképe, az utazó ember felségjelvénye. Aki az állomás felé tart súlyos bőröndjével, az Üdülni megy. Aki arról jön szép emlékekkel eltelve, kipihenten, megújult erővel láthat munkához. Dani szintén az állomás felé igyekezett. Súlyos, hatalmas bőröndje, úgy húzta hol jobbra, hol balra, hogy minden tízlépésnél váltogatnia kellett a kezét a bőrönd fülén. — Cipeld, zsugori, ha sajnálod a pénzt a taxira - köszöntöttem rá. — Szervusz - szólt foghegyről, amelyből azt állapíthattam meg, hogy igen-igen lenézi azt az embert, aki a szép őszi napokat a 'kőrengetegben tölti. Ezért véltem, hogy üdülni megy a Dani, bár úgy tudtam, hogy utálja a hegyeket, az erdőt, s legszívesebben a Balaton mellett töltené az egész nyarat. — Hát nem mondom, szép őszszel az erdő ... — Igen? — szakított félbe Dani, s olyat horkantott, hogy kissé hátramaradtam. — Megaztán a szarvasbögés sem kutya. — Vígasztalásnak mondtaYn, meri azt gyanítottam: azért ilyen dühös ez a fiú, mert csak őszre kapott beutalót. — Állj lesbe a fényképezőgéppel, s amikor legjobban bőg a szarvas, akkor kattintsd «I a glfpet. Hátha még filmfelvevőd volna, micsoda felvételeket csinálhatnál: elejétől végig. Még belépődíjat is szedhetnél, amikot levetíted. — Micsoda ostobaságot hadarsz itt össze — dobta le a bőröndöl Dani. Éppen a lábamra esett. Jó súlya volt, annyi szent. Ügy megilletődtem, hogy még sziáz- szenni is elfelejtettem. Csak a csillagok ragyogtak fel előttem, s még ma is megesküdnék rá, eggyel több volt belőlük, mint más alkalommal, ha tyúkszememet Ilyen durva támadás éri. — Hát nem üdülni mész? — hebegtem, ahogy lecsúszott a torkomon az utolsó könnycsepp. — A fenét. Otthon nyomták a kezembe ezt a bőröndöt, hogy vigyem el a Patyolathoz a , saaaayesfc I» W. ■ . .iniimBFFrrrFrr !
