Szolnok Megyei Néplap, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-08 / 236. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKI ^•»ooqooooaooooooooeeoooooooooooooeg Pár tértek ezlet a szolnoki jj vasúti csomóponton „ŐSZIKÉK” Családi Uäifren X. évfolyam, 236. szám. Ára 50 fillér 1959. október 8-, csütörtök leee I leeeeeeeeeeeseeeoeeeeeeeeeeoeew« Megyeszerle vetik a búzát — a gépek ezrei dolgoznak — Magágy-készítésben első Túrkeve — — Törökszensmiklcs és Jászberény a sereghajtó — Hatalmas méretű, megyénk úgyszólván valamennyi dolgozó parasztját tömörítő egységes célokért küzdő munka folyik a földeken, ilyen még soha nem volt itt a Tisza mentén a Jászkunságban. Az új és régi termelőszövetkezetek gazdái, vezetői, a gépállomások, az állatná gazdaságok dolgozói megsokszorozzák erejüket a tennivalóknak megfelelően. A vetés a legfontosabb. Idejében és gyorsan földbe kerüljön a mag, de fontos az építkezések be- fejezése, a jószágállomány összeterelése is. Nehezíti az előrehaladást az a tény, hogy többezer dolgozó paraszt most kezdi elsőízben a közös munkát és ezeknek az embereknek a mozgósítása is időt vese igénybe. Mégis biztatóak a kilátások. 6759 Jószág került eddig közös istállókba Úgyszólván mindenütt megkezdték a mezőgazdasági tsz- ek alapszabályainak megfelelően a háztáji gazdaságok mértékét meghaladó jószágá’- lomány összeterelését. A jász herényi járás dolgozó parasztjai, akik ezév tavaszán írták alá a belépési nyilatkozatot, október 3-ig 916 szarvasmarhát vezettek a közösbe, ezenkívül 761 lovat, 11 sertést, 126 birkát. Az új belépők a szolnoki járás területén 331, a jászapáti járás területén 307 szarvasmarhával növelték a közös jószágállományt. A tavasszal tsz be lépő dolgozó parasztok eddig összesen 2357 szarvasmarhát 2807 lovat, 342 sertést, 1253 juhot vittek tsz-úkbe. Az állatok összeterelését az építkezések befejezésévei párhuzamosan tovább folytatják. — Ezzel egyidejűleg mindenütt gondoskodnál elegendő takarmányról és természetesen jószággondozókról is. Ez sok körültekintést igényel. Napról napra növekszik az új tsz-ek takarmánymennyisége. Szálastakarmányból már 35,482 métermázsa együtt várj, 105.231 hold magágy hészen Fontossági sorrendben mos* elsó helyen az őszi kalácsok elvetése szerepel- Ez az. -- ban a kapásnövények betakarítási munkáinak meggyorsításával együtt Jár. Addig a gépek nem végezhetik a talajelőkészítést, amíg kukorica, cukorrépa, stb. elfoglalja a gabona helyét. Továbbra is sürgető tennivaló megyeszer- te a kapásnövények betakarítása. Ott haladnak jól a talajelőkészítéssel, ahol az említett előfeltételeket biztosítják. A legutóbbi értékelés szerint magágy készítésben első Túrkeve. Tervük mintegy 70 százalékát teljesítették. Utána következik Mezőtúr, majd a jászberényi járásSok a tennivaló az utolsó helyen lévő Törökszentmik- lós városban. A magágykészítéssel nagyon rosszul állnak. Hasonló a helyzet a kunszentmártoni járásban, a jászapáti járásban és Szolnok városban, A gépek ezrei dolgoznak, a a búzát most már megye- szerte vetik. Ahhoz azonban, hogy jelentősebb legyen az előrehaladás, a gépállomások igazgatói szervezzék meg _a két műszakot, a terrhelő- szovetkezetek vezetői pedig a betakarítás meggyorsításával biztosítsák a gépek kapacitásának teljes kihasználását Túrkeve vezet a búzavetésben Is Minden előfeltétele meg van annak, hogy a búza a közös gazdaságokban a lehető leggyorsabban földbe kerüljön. Bár rengeteg a tennivaló, a városok és községek vezetői azonban a vetést tartsák legfontosabbnak. — Turkevén ez a munka elég jól halad. Az az igazság viszont, hogy október első felében járunk és ha ezt az időpontot figyelembe vesz- szük, akkor a „turkeveiek eredményével sem dicsekedhetünk. De nagy az elmaradás Törökszentmiklóson, Jászberényben, Szolnokon és a kunhegyes! járásban. Célszerű lenne a felsorolt helyeken a vezetőknek végre megtalálni a vetés meggyorsításának a módját. A Német Demokratikus Köztársaságnak hűséges és megbízható barátai vannak Eozlov elvtárs beszéde a berlini jubileumi ünnepségen BERLIN (MTI.) Kedden este ünnepi ülést tartottak Berlinben a Német Demokratikus Köztársaság tízéves jubileuma alkalmából. — A TASZSZ közli Frol Kozlov- nak, a Szovjet Miniszter- tanács első elnökhelyettesének az ünnepségen mondott beszédét. Kozlova Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Legfelső Tanács Elnöksége és a szovjet kormány nevében, a Szovjetunió népednek szívélyes üdvözletét tolmácsolta. Kozlov méltatta a német nép legjobbjainak antifasiszta harcát, majd utalt az NDK dolgozóinak tíz esztendő alatt kifejtett szorgalmas munkásságára, aminek eredményeképpen viszonylag rövid idő alatt jelentősen megváltozott Kelet-Németország arculata. Emlékeztetett, hogy a Német Demokratikus Köztársaság bátran versenyre kelt Nyugat-Németor szaggal, a legfejlettebb európai tőkésországok egyikével, hogy néhány év alatt utolérje, sói túlszárnyalja Nyugat-Német- országot az egyföre jutó termelésben. A szovjet emberek, együtt a szocialista országok népeivel őszintén bíznak benne, hogy a Német Demokratikus Köztársaság Átadták az ezredik „Su“-kocsit Száztíz vagon a vállaláson felül — 110 ezer forint lutalom Kedden délben bensőséges kis ünnepségre gyűltek oss'e a Járműjavító kocsiosztályának dolgozói a kulturház vörös termében. Ugyanazon dolgozók és vezetők ünnepeltek most, akik két hónappal ezelőtt ebben a helyiségben arról tárgyaltak, hogy a terv teljesítése mellett mit tudnak még vállalni a nyitott vagonok átépítéséből. A tét nagy volt. A MÄV őszi szállítása nagy követelményt támaszt, a kocsipark kicsi. A leromlott „Gu” fedett vagonokat már nem tudták használni, és nyitott kocsiból is kevés volt. így a SS* A 33 százalék meelesz! minisztérium — igen helyesen úgy döntött, hogy a hasznavehetetlen Gu-kocsikat átalakíttatja nyitott oldal ajtós, „Su” vagonokra. Az elgondolást valóra is kellett váltani. Két hónappal ezelőtt ezért jött a szolnoki munkásokhoz Kalló elvtárs, a MÁV igazgatója, s mint mondja: —•Nem csalatkozott a vezetőség a szolnoki dolgozókban. Mikor először voltunk itt, bizalommal kértünk. A szolnokiak kétszer adtak, — mert gyorsan dolgoztak- Ma bocsátjuk útjára az ezredik ► vagont és köszönet jár ezért. ► — A szavunkat most is tart- I iuk. Akkor azt mondtuk, ' hogy a vállalt mennyiségen felül átalakított kocsikért államunk egyenként ezer formt jutalmat ad a dolgozóknak. A szolnokiak — országos vi- »Bizonylatban — a legtöbbet »adták, mert 110 kocsival teljesítették túl a vállalásukat, s így a megérdemelt jutalom az erkölcsi elismerés mellett 110 ezer forint — Az eredmény kiváló azért te, mert az „Su”-kocsik átalakítási munkálatai mellett a kocsiosztály dolgozói tervüket is túlteljesítették, sőt a korábbi darabszámos lemaradásból te pótoltak. A minisztérium vezetői a dolgozókkal beszélgettek és a kocsiosztály műszakiai válal- ták a kocsiátalakítás korszerűsítését Kérték az igazgatót, hogy járuljon hozzá az ,,Su”- kocsi lecsapható homlokajtó megtervezéséhez és a prototípus elkészítéséhez. Ezt a kezdeményezést örömmel fogad ták a vezetők. A beszélgetés után a kimeneti vágányon megtekintenék a feldíszített Sp-474000 számú ezredik nyitott átalakított kocsit t t Tízmilliós lakásépítkezés indul az idén Szolnokon ► nek f A munkásosztály helyzet é- megjaví fásáról szóló ► párthatározat szellemében a f negyedik negyedévben is A kunhegyest Vörös Oktober Tsz gazdái mindent számi- ► folytatódik Szolnokon a látásba vettek: a tagok gabonaszükségletét, a különböző köte- 'kasépítés. Az E. M. szolnoki lezettségek teljesítését és a népgazdaság igényeit. Ezért ► Építőipari Vállalata 10 mil- úgy döntöttek, hogy a szántóterület 33 százalékát kenyér- forintos megbízás teljesígabonával vetik be. A tsz vezetői rendszeresen, naponta í . megbeszélik a vetési munkák menetét és ha valami prob- ► meg e Den az evléma van, nyomban intézkednek. A képen: Szabó Mik- ► k^n hozzálát a piactéren hálós elnök. Pann Imre és Andrási László aemnftmns. —«m lakóház építéséhez. A házak köziül kettő 24, egy pedig 32 lakásos lesz. A Beloiannisz utca és Madách utca sarkán 16 lakásos ház épül. Földszintjén a Beruházási Bank talál majd korszerű elhelyezést. A Bálvány utcai szövetkezeti lakások alapozása már meg is kezdődött. Itt három lakóház épül, egyenként 24 lakással ként vett részt a nemrég tartott genfi külügyminiszteri értekezleten és hogy a két német állam fennállását ma már azok a nyugati államok te elismerik, amelyek nem titkolják az NDK-val, mint szocialista állammal szemben táplált gyűlöletüket. A Német Demokratikus Köztársaság dolgozói — hangsúlyozta Kozlov — nem félnek a nyugatnémet militaristák fenyegetéseitől, mert jól tudják, hogy ha országuk ellen irányuló agresszív akciókat kell visszaverni, nem maradnak egyedül, velük lesz minden szocialista ország, az egész békeszerető emberiség. A Német Demokratikus Köz- társaságnak hűséges és megbízható barátai varrnak a Balti-tengertől a Csendesóceánig. Befejezésül Kozlov felolvasta az SZKP Központi Bizottságának, a Legfelső Tanács Elnökségének és a Szovjetunió kormányának az NDK tízéves jubileuma alkalmával küldött üdvözlő levelét. Az ünnepség résztvevői viharos hosszantartó tapssal fogadták az üdvözlő szavakat. — (MTI.) Pénteken 19 napi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést fizetnek ki a Szolnoki Dohányfermentálóban A Budapesti Dohánybeváltó és Fermentáló üzem dolgozói a gazdasági év lejártával, — mely ebben az iparágban júliusig tart — 19 napi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést érdemellek ki. Az ünnepélyes kifizetésre e hét péntekjén kerül sor. Ösz- szesen 380 dolgozó kap kézhez mintegy 155 ezer forintot; Az összes dohánykiképző üzemek közül a budapesti —, melyhez a szolnoki üzem is tartozik — jutott eredményei alapján nyereségrészesedéshez. Reméljük, hogy a Fermentáló üzem példáját a többi megyei vállalatok is követik és a jövő év elején 13; h?vs fizetést juttathatnak dolgozóiknak az elért eredmények alapján« Az országos tapasztalatcsere résztvevői tegnap a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet közös gazdaságát tekintették meg A Földművelésügyi Minisztérium Szövetkezetpolitikai Főosztálya és a Szolnoki Megyei Tanács VB Mezőgazda- sági Osztálya kétnapos országos tapasztalatcserét rendez megyénkben. Az első napon a mezőhéki Táncsics Termelő- szövetkezet közös gazdaságát tekintették meg a látogatók. Détár Mihály, a termelőszövetkezet elnöke üdvözölte a résztvevőket, majd ismertette a szövetkezet történetét* Az ismertetés után a látogatók megtekintették a kukorica betakarítást, — a búzavetés komplex gépesítését. A munkafolyamatok őramú pontossággal követték egymást. Silókombájn vágta a kukoricaszárat, ezt követte a műtrágyaszóró gép, majd a dixtiller és a vetőgép. Ezután az istállótrágyázás komplex gépesítését és a Martinelli mélyszántó munkáját, a ve*ő- magtisztítást, csávázási, a gépesített istállót, az üzemi központot tekintették meg a vendégek. Ä délutáni órákban megvitatták a látottakat- Ma a túrkevei Vörös Csillag Termelőszövetkezetben folytatódik az országos tapasztalatcsere« A magyar párt- és kormányküldöttség Sanghajban Sangháj (Uj Kína). A magyar párt- és karmányfcül- döttság Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének vezetésével kedden látogatást tett a sangháji Diesel-Motorgyárban. A küldöttséget szívélyes fogadtatásban részesítették. Dobi István a küldöttség nevében ajándékokat nyújtott át Ko Csfnsih, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Párt sangháji bi- zc -tságának első titkára, Sangháj polgármestere kedden estefbédet adott a magyar vendégek tiszteletére. (MTI) 1 ezt a feladatát sikeresen tel- : jesíti — mondotta. Kozlov ezután hangsúlyozta, hogy Németország Szocialista Egységpártjának és az NDK kormányának politikája döntő szerepet játszott az eredmények elérésében. A Szovjet Minisztertanács elnökhelyettese kiemelte az NDK következetes békepolitikáját a feszültség enyhítésére tett intézkedéseit. A Német Demokratikus Köztársaság mindent elkövet a Német Szövetségi Köztársasággal való közeledésért és megegyezésért, valamint az ország egyesítésének megvalósításáért A német nép érdekeiből és az európai tartós béke biztosításának szükségességéből kiindulva szüntelenül követeli a német béke- szerződés megkötését. — Az NDK kormánya beleegyezett, hogy a Német Demokratikus Köztársaság közepén lévő Nyugat-Berlint független, szabad várossá tegyék. Kozlov hangsúlyozta, hogy a Német Demokratikus Köztársaság nemzetközi tekintélye állandóan növekszik. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az NDK egyenjogú fél-