Szolnok Megyei Néplap, 1959. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-08 / 210. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. szeptember 8. 4 Sok Helyzetből csak egy gól ~ Jászberényi tudósítónktól — Jászberényi Vasas—ETTE 1:0 (0:0) Jászberény, 2000 néz5. Vezette: Ruzsinszki. Jb. Vasas: Balogh — Udvarias, Buchár, Rétsági — Galambos, Pintér - Kovács II., Kovács I., Szántai, Bíró, Hegedűs. Edző: Király Tivadar. - UTTE: Krammer - Sólyom, Naszád!. Varga - Juhász, Angyal- Lakatos, Kreisz, Kenner, Kelemen, Kemény. Edző: Kirádl Ervin. Túri sérülése miatt nem vállalta a játékot, így Buchár került a középhátvéd helyére. Az UTTE kezdte a játékot, de rögtön a Vasas lépett fel kezdeményezőnek és már a 3. percben szántai előtt nyílott nagy helyzet, de elkapkodta. A 8-ik percben parázs helyzet volt a vendégek kapuja előtt. Először Bíró. majd Szántai hibázott. Több szöglet is Jelezte ekkor a Vasas fölényét. Az UTTE csak a lí-ik percben vezette első támadását és Lakatos lövése a kapufáról Balogh mögé pattant, aki elcsípte azt. A 17. percben Bíró szépen tette ki Hegedűst, kinek lövése 5 méterről az oldalhálóba vágódott. A Vasas csatárok nem bírtak a jól tömörülő UTTE védőkkel. A 29. percben Kovács I. megsérült s ettől kezdva csak statisztált a pályán. A 10 főre olvadt Vasas továbbra is fölényben maradt, de a csatárok minden helyzetet elpepecseltek. A 35. perctől feljött az UTTE is, de csak Juhász mellélövése jelezte tevékenységüket. Fordulás után a Vasas csak tfz emberrel kezdett. Kovács I. később jött ki, de továbbra is csak a jobbszélen statisztált. Azonnal a Vasas lépett fel támadólag és már m «7. percben Biró futott el, de őt szögletre szerelték. Az St. percben Kovács A Szolnoki MÁV balszerencsés vereségei szenvedett Diósgyőr) Bányász—Szolnoki MÁV 1« (1:0) Diósgyőr, 1500 néző, vezette: Nagy F. A mérkőzés részletes tudósítására következő lapszámunkban visszatérünk. A megyei I. osztályból jelentjük A megyei I. osztályú labdarugó bajnokságban a szeptember 6-án lejátszott fordulóban akadt egy két meglepetés is. Elsősorban a kunszentmártoniak győzelmét említhetjük meg a jó képességű Jászberényi Lehel ellen. Igaz, hogy a kunszentmártoniak jó szereplése kezd nem is meglepetésszámba menni. Meglepetésnek mondhatjuk a tiszaföldváriák győzelmét a Mezőtúri Honvéddel szemben, vagy a Jászberényi Vasas II- nek Jászapáti VSC elleni győzelmét. A többi mérkőzésen általában a papírformának megfelelő eredmények születtek. A forduló eredményei: Tiszaföldvár — Mezőtúri Honvéd 2:1« Jászberényi Vasas II — Jászapáti 1:0. T. Vasas — Kunhegyes 3:1. Kunszentmártoni MTE — Jb. Lehel 4:2. Jászárokszállás — Szolnoki MÁV II. 2:1. Mezőtúri MAFG Szó. Vasutas 3:1« Szó. Kinizsi — Fegyvernek 1:0« Jászjáköhalma — Karcagi ME- DOSZ mérkőzés a második félidőben 2:l-es karcagi vezetésnél félbeszakadt. D.-t Sólyom csúnyán leterítette, majd Naszádi talpalta le ugyancsak őt A Vasas egymásután rúgta a büntetőket. Az UTTE részéről sok volt a durva bele- menés. Az 54. percben Sólyom ismét csúnyán felvágta Kovács H.-t a játékvezető azonban megtorlatlanul hagyta. Az 55. percben Szántai lövését Naszádi röviden rúgta, a labdát Kovács II. elcsípte és 14 méterről a sarokba vágta. 1:0. A gól után sem engedett a Vasas az iramból. Először Hegedűs lövése szállt léc mellé, majd Bíró labdáját védte Krammer. Csak a 66. percben jöttek fel a fővárosiak, de a Jól Játszó Vasas védelem mellett nem tudtak eredményt elérni. A 75. percben Sólyom és Krammer közös erővel felvágták Szántait, aki megsérült és percekig a játéktéren kívül ápolták. Csak a 80. percben tért vissza. Most már óriási harc folyt a pályán (nem játék). A gyenge játékvezető mindent elnézett. Nagy Izgalmak közepette Vasas fölénnyel ért véget a mérkőzés. A Vasas ismét csak egygólos győzelmet tudott elérni. A csatársor sok hibával játszott, g legnagyobb hiányossága, hogy nem mertek lövésre vállalkozni. Ezzel szemben a védelem játéka Igen meggyőző volt. Végig biztosan verték vissza a vendégek próbálkozásait. Egyénileg: Baloghnak nem sok dolga volt. Udvarias, Buchár és Rétsági kitűnő teljesítményt nyújtott. Pintér nagy munkát végzett, csak leadásai voltak pontatlanok. Ez áll Galambosra is. A csatársorban a fiatal Hegedűs játszott igen jól. Sokat mozgott. Csak lövéseivel volt baj. Utána Kovács IL a sorrend. Gólja ügyes volt. Szántai sokat és feleslegesen cselezett, melyek rendre nem sikerültek. Bíró a n. félidőben visszaesett. Kovács I. jól kezdett, de sérülése után kikapcsolódott a játékból. Az UTTE keményen és helyenként Igen durván játszott. Legjobbjaik Juhász, Angyal és Lakatos voltak. - Ruzsinszki Játékvezető gyengén és erélytelenül működött. Sok hibás ítélete volt, mely sorra a iiiiiiHiiiiiiuimiimiiiiiiiiiiiimiiMiiimiiiiiM Szolnoki Kinizsi— Marifűi MSE edzőmérkőzés Szerdán (szeptember 9-én) Szolnokon a cukorgyári sporttelepen rendezik meg a Martfűi MSE (NB. III) — Szolnoki Kinizsi (megyei I. osztály) labdarúgó csapatainak barátságos mérkőzését) A jóképességű cipőgyári j NB. III-as együttes szolnoki szereplése iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. A Toló *• heti I. Csepel—MTK x 1:1 2. Dorog-Bp. Honvéd 2 1:4 3. Salgótarján—Ferenev. z 1:1 4. Tatabánya—BVSC z 1:1 5. Pécs—Diósgyőr 1 2:1 6. Sztálinváros—Győr 2 1:2 7. Pápa—Vác 2 0:5 8. Mosonm.-Székesfeh. 2 2:4 9. EVTK—Budafok 1 3:1 10. Budai Spartacus—ZTE 1 4:1 11. Bp. Előre—Kecskemét X 2:2 12. Orosháza—Egyetértés z 0:0 A MŰSZAKI ANYAG- ÉS GÉPKERESKEDELMI VÄLLALAT (Műszaki Bizományi) 1359. SZEPTEMBER 9-EN műszaki becslést végez Szolnok, Mártírok útja 9. szám alatt lévő ! MÉH VÁLLALAT I helyiségében. A címeket i kéri előre leadni. A labdarúgó NB lll-ért NB HI.-as labdarúgó csapataink a szeptember 6.-1 fordulóban gyengén szerepeltek. A martfűiek Szarvason, a török- szentmiklósiak pedig Szegeden az Építőktől szenvedtek vereséget. A cipőgyári együttes ezzel a vereséggel az elsőről a negyedik helyre esett vissza. Az MTE-nek az NB I.-es Szegedi EAC tartalékcsapata ellen sikerült az egyik pontot itthontartania és ezzel elkerülni a tabella végéről. A forduló eredményei: Szarvasi SC-Martfűi MSE 3:0 (1:0) Szarvas, 2200 néző. Szolnoki MTE—Szegedi EAC n. ld (l :0) Szolnok, 1200 néző. Szegedi Epítők-Törökszentmiklósi Fáklya 7:0 (3:0) Szeged. 5Ö0 néző. - Makói Vasas Bék^''^sabai MÁV Bocs&a# a^ (1:0) Békéscsaba, hazaiakat sújtotta. Partjelzőinek intéseit sokszor figyelembe sem vette. G. J. A BAJNOKSÁG ALLASA Keleti csoport 1. Debrecen 6 4 1 1 16: 7 3. Egyetértés 6 3 2 1 10: 6 3. Borsodi B. 6 2 2 1 8: 5 4. Pénzügyőr. 6 3 1 2 7: 3 5. Bp. Spart. 6 3 1 2 11: 7 6. Miskolc 6 3 1 2 9: 6 7. Bp. Előre 6 3 1 2 12:10 8. SZVSE 6 3 1 2 6: 7 9. Kecskemét 6 2 2 2 10. Nagybátony 6 2 2 2 11. Jászberény 6 3 0 3 12. Szolnok 6 13 2 13. UTTE 6 2 0 4 14. Diósgy. B. 6 2 0 4 15. Ózd 6 114 16. Orosháza 6 8 2 4 További eredmények: Orosházi Kinizsi-Egyetértés 0:0, Debreceni VSC-Szegedi VSE 3:0, Bp. Spartacus—Borsodi Bányász 1:1, Kecskeméti Dózsa— Bp. Előre 2:2, Pénzügyőrök— Miskolci VSC 1:0, Ózdi Kohász- Nagybátonyi Bányász 1:1. 7: 5 6: 8 6:11 4: 5 3: 5 3:11 7: 9 2:12 Meglepő eredmények a labdarúgó NB 1-ben A labdarugó BN. I. VI. fordulója hozott néhány meglepő eredményt. Legnagyobb a Vasas hazai veresége Szom- bahelytől. Nem kisebb az eddig veretlen diósgyőriek veresége a Pécsi Dózsától. De kevesen számítottak a Honvéd ilyen arányú győzelmére Dorogon. Minden forduló tartogat valami meplepetést. Nincsen előre lefutott mérkőzés. Eredmények: Szombathely — Vasas 2:1, Csepel — MTK 1:1, Pécs — Diósgyőr 2:1, Bp. Honvéd — Dorog 4:1, Tatabánya — BVSC 1:1, Ferencváros — Salgótarján 1:1, U. Dózsa — Szeged 3:1« IPARI TANULOK GYAKORLATI MUKKAN A 22-es Építőipari Vállalat ipari tanulóinak egy részét a Szolnoki Papírgyár építkezésén foglalkoztatja. Képünkön: Deme József szakokta tó a betonfal tisztítását ellenőrzi. Kezdődik a megyei ökölvívó csapatbajnokság Szeptember 12-én, kezdetét veszi a megyei ifjúsági ökölvívó csapat-bajnokság. Csak Az NB ll-es ökölvívó csapatbajnokságról Szolnoki MÁV—Diósgyőri Vasas netben feladásra kényszerítette Farkast. Kis váltósúly: A nap legszebb mérkőzését Farkas és Kiss II. vívta. A két kiváló öklöző küzdelme a sportág minden szépségét bemutatta és igazságos döntetlennel végződött. Váltósúly: Antal vesztett Kiss ellen. Antalon sajnos — munka elfoglaltsága miatt — meglátszott az edzéshiány. Egyébként új sérülése miatt a küzdelem feladására kényszerült. Nagyváltősúly: Ecsédl Imponáló technikai fölénnyel a harmadik menetben feladásra kényszerítette a nálánál jóval erősebb testi felépítésű Mozurt. Középsúly: Nagy József ellen Mérj már az első menetben feladta a mérkőzést. Sajnos Nagy Józsefnél — annak ellenére, hogy kiváló képességű és ütőerővel rendelkezik — a mérkőzéseken az utóbbi időben nem tud idegeinek ura lenni és-Így sokszor az ökölvívásból a verekedésbe csap át. 13:7 Szolnokon a Járműjavító kultúrtermében, nagyszámú igen lelkes közönség előtt bonyolították le a két csapat találkozóját. A szolnokiaknak eddig a diósgyőriek ellen még nem sikerült győzniük. Az egyes súlycsoportokban az alábbi eredmények születtek (előlállók a szolnoki versenyzők): Légsúly: Mátyus ellenfél nélkül győzőt. Ellenfele átesett a súlyhatáron. Harmatsúly: Fehér vereséget szenvedett Gáveltól. A jóiramú mérkőzésen a szolnoki Fehér kondíció hiány miatt vesztett. A szolnoki öklöző Törökszentmik- lóson lakik és ez akadályozza a felkészülésben. Pehelysúly: Balázs ellen Sós a harmadik menetben feladta a küzdelmet. Balázs a tőle megszokott ragyogó formában öklözött. Győzelme megérdemelt. Könnyűsúly: vilé az első meFélnehézsúly: Dobos ellen Gyurkota a második menetben feladta a mérkőzést. Dobos három menetre volt felkészítve és így menetenként akarta fokozni ütemét, sajnos, a harmadik menetre már nem került sor. Jó formában van a szolnoki fiú. Nehézsúly: Demeter (Diósgy.) ellenfél nélkül győzött. A szolnokiak ebben a súlycsoportban nem állítottak versenyzőt. A lelkes közönségnek la nagy része van a szép sikerben. A Szolnoki MÁV ökölvívó szakosztálya ezúton is köszönetét mond a szurkolóknak eddig még ilyen arányban nem tapasztalt, lelkes biztatásukért. — Remélik, hogy az elkövetkezendő mérkőzéseken sem lesz ebben hiány. Akik jelen voltak nem bánták meg, mert technikai és taktikai szempontból is jő sportot láthattak. üdvözölni lehet a Megyei Ökölvívó Szövetség kezdeményezését, hogy öt évi szünet után ismét megrendezik ezt a bajnokságot) Legutoljára 1954-ben volt ifjúsági ökölvívó csapat-bajnokság a megyében. öt csapat: a Törökszentmiklósi. a Tiszaföldvári Ifjúsági SK, a Mezőtúri MAFC, a Szolnoki MTE és a Szolnoki MTH csapatai neveztek be. Az első mérkőzést Török- szentmiklóson, a városi kul- turházban bonyolítják le — szeptember 12-én 16.30 órai kezdettel. — Ekkor Török- szentmiklós és a Szolnoki MTH együttese lép kötelek közé. A következő napon Szolnokon, a Szolnoki MTE és a Mezőtúri MAFC csapata találkozik. Az első fordulóban a tiszaföldvái-iak erő- nyerők) Az ifjúsági bajnokság minden bizonnyal újabb tehetségeiket hoz majd felszínire. (apróhirdetések) LEMEZLAKATOS, bádogos szakmunkásokat azonnali belépésre keres a szolnoki Tisza Bútorgyár. A C1BAKHAZI Gépállomás felvételre keres többéves gyakorlattal rendelkező mezőgazdasági gépjavításban jártas motorszerelőket. A HULLADÉKFELDOLGOZ 0 KTSZ „TEMPO” részlege felvesz rakodó, szállító és egyéb férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: Szolnok, Hubay Ferenc utca 3. sz. (Kossuth térnél.) A TUKKEVEI Földmüvesszövetkezet szakképzett szakácsot keres október 1-ével. Fizetés a SZOVOSZ bérrendszer szerint. Erkölcsi bizonyítvány, szakmunkás bizonyítvány és szolgálati bizonyítvány szükséges. Érdeklődni lehet a Turkeve! Földművesszövetkezetnél, — Turkeve, Kossuth Lajos u. 16. szám alatt. Telefon: Turkeve 26. PIANINO „Stingl” 12 ezerért eladó. Békésszentandrás, Szabadság utca 19. Bagi Adámné. BUESCHER „B Tenor” szaxofon eladó, 8500-ért. Baranyi Károly Jászberény, Rozsdás .utca 6. Városnéző autóbusz körséták Mezőgazdasági Kiállításról Budapest legszebb részeinek megtekintése szakképzett vezetővel 42 km-es útvonalon 3 óra alatt. Ha a kiállításra jön, ne mulassza el megtekinteni a főváros nevezetességeit. — A járatok naponta fél 2-kor és 4 órakor indulnak. JEGYEK: a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal és az IBUSZ kiállítási kirendeltségeinél és városi irodáiban kaphatók. Felnőtteknek 20.— Ft, gyermekeknek 10 Ft. smrararamraizizjratziraramixiraKicaiziGi; A JASZAROKSZALLASI Föld- művesszövetkezet belső ellenőri és fűszer, vegyesbolt vezetői állás betöltésére megfelelő képesítéssel rendelkező dolgozót keres. - Ugyancsak nagy gyakorlattal rendelkező vezető szakácsnőt is felvesz. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés személyesen. Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. EGY Royal táska írógép eladó. Cím: Szolnok. Arany János u. 13. A TISZAFÜREDI Vegyesipari KTSZ mindennemű kútfúrást, kútását és tisztítást vállal. 350-es kiskerekű JAWA, príma állapotban, igényesnek eladó. — Jászágó 300. Győző Miklós. 125-ös DKW jó állapotban eladó. Ifj. Holló, Fegyvernek, Arany János utca. A MÜ. M. 605. SZ. IPARI- TANULÖ INTÉZET felvesz helybeli fiatalokat kőműves tanulónak Jelentkezhetnek az általános iskola 8 osztályát végzett fiatalok az Intézet központjában. — Szolnok, Petőfi Sándor u. 3. sz. a. 2000 néző. Mezőkovácsházi Petőfi-Békéscsabal Építők 3:2 (1:0) Mezőkovácsháza, 1500 néző. A bajnokság 1. Mkovácsh. állása 5 4 1 0 14: 5 ; 9 2. Cegléd 5 3 2 0 7: 1 8 3. Szarvas 6 3 2 1 10: 5 8 4. Martfű 6 4 • 2 11: 7 8 5. Makó 0 2 3 1 7: 6 7 6. Gyula 4 3 I 1 8: 4 6 7. Szeg. Ep. 5 2 1 2 14:11 5 8. Bcs. MÁV 5 2 1 2 6: 5 5 9. Tsztmiklós 6 1 3 2 9:20 5 10. Nagykőrös 5 1 2 2 7: 6 4 11-12. SZEAC 6 1 2 3 8: 9 4 11-12. Sz. MTE 5 1 2 2 8: 9 4 13. Hm. MTE 5 1 2 2 9:11 4 14. Szeg. Sp. I 1 2 3 9:13 4 15. Móraváros 5 1 2 2 5:10 4 16. Bcs. Ep. 6 1 2 3 6:13 4 11, Kecskemét 1 0 3 8 §; 8 3 i forint boltokban Mometta I. tokkal készpénzár 1000 Ft átvételnél fizetendő 220 Ft Mometta II. tokkal 1150 Ft 253 Ft Flexaret IV. A, tokkal 1400 Ft 308 Ft Zorkij G, tokkal 1800 Ft 516 Ft •rökvaku 2950 Ft 944 Ft A fennmaradó összeg 6 havi, illetve az örökvakunál 9 havi részletre fizetendő. IZS motorkerékpár príma állapotban oldalkocsival eladó. — Kunszentmárton, Batthyány u. 7. szám. BETONKAVICS vasúti berakását állami, szövetkezeti - vagy magánrendelőnek vállal- luk. Szállítás a rendelés sorrendjében. Taksonyi ,.Lenin” viezőgazdasági Termelőszövetkezet. Taksony. értesítés 51. Autóközlekedési Vállalat kalauzokat vesz feL Jelentkezni lehet a vállalat forgalmi osztályán, Szolnok, József Attila út 91. sz. alatt. Követelmény: 18—35 év életkor és 8 általános iskolai végzettség. Nyilt-tér* Feleségemtől, Horváth Dezső- né szül. Baráth Gizellától kü- lönváltan élek és érte sem erkölcsi, sem anyagi felelősséget nem vállalok. Horváth Dezső Cibakháza, Árpád n. 12. szám. *) Ezen rovatban közöltekért sem a szerkesztőség, sem a ki- adóhivatal felelősséget nem vállal. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: B. Kiss Mátyás Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. I. em. Telefon: 20-93, 23-20, 20-69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fszt. 3. Telefon: 20-94. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik A lap előfizetési díja: egy hóra 11.- Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1959. szeptember 7. ^ Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándoft