Szolnok Megyei Néplap, 1959. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-26 / 226. szám

V1LAQ PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK v ieuta A MEG.Y El PÁRTBIZOTTSÁG ÉS'A MEGYEI TANÁCS LAPJA X. évfolyam, 226. szám. Ara SO fillér 1059. szeptember 26. szombat Első fészkek az új városban titiaíoU Tétmna Rádióműsor Utazó iskola Megkezdődött Hruscsov elvtárs és Eisenhower elnök tanácskozása — A szovjet kormányfő Camp Davidben — Régi és igaz bölcs mondás, hogy a tudás hatalom. Kü­lönösen napjainkban látjuk ezt, amikor a szovjet tudósok az egész világ osztatlan elis­merését birtokolják a holdra­kétával. Még a legvéresebb szájú ellenségeink is kényte­lenek elismerni, ennek a vi­lágraszóló teljesítménynek nagyságát. Bizony, a tudás hatalom. A múlt rendszerben a Horthy-rezsim idején csak nagyon kevés embernek ada­tott meg ezt megszerezni. Szinte már közhely, de mé­gis ki kell mondani: a felsza­badulás óta nagyot fordult a világ, nagy változás történt a tudományok birtoklásában is. Az állami iskolai oktatás­ban újszerű és népszerű mód lett a levelező tagozat. Az igények, a fejlődés követel­ményeként. Azok, akik régen nem tehették, most megtehe­tik: érdeklődési körüknek megfelelően munkájuk mel­lett megszerezhetnek valami­lyen képzettséget. Dolgozni és ezzel egyidejűleg tanulni nem könnyű. Sok energiát, — sokféle szórakozásról, tár­sasági életről való lemon­dást — megfeszített munkát kíván. A tapasztalatok mé­gis azt bizonyítják, hogy a levelező hallgatók általában éppen úgy elsajátítják az anyagot, mint a nappali hall­gatók. Szolnok megyében különö­sen nagyjelentőségű a mező­gazdasági szakemberképzés, a mezőgazdasági tudományok elsajátítása. Ez érthető is. S most, hogy a dolgozó parasz­tok döntő többsége a nagy­üzemi gazdálkodás útját vá­lasztotta, méginkább előtérbe került a tanulás. Nagyüzem­ben az adottságokat csak olyan emberek képesek ala­posan kihasználni, akik is­merik az agró és zoótechni- kai eljárásokat, azokat a gyakorlatban alkalmazni tud­ják és lépést tartanak a me­zőgazdasági tudományok fej­lődésével. Pár évvel ezelőtt a dolgo­zó parasztok nagytöbbsége már lépést akart tartani a korral és ezért ezüstkalászos tanfolyamokra járt Később Túrkevén > fejlődéssel pár­huzamosan megalakult az or­szág első termelőszövetkezeti középiskolája. Szolnok me­gye területének több mint 94 százaléka szocialista szek­tor lett, s ez a körülmény 1959 őszére új helyzetet te­remtett a mezőgazdasági szak­oktatás terén. És persze az is, hogy akik elvégezték a két­éves mezőgazdasági szakisko­lát, azok most már mint szö­vetkezeti gazdák, még töb­bet igényelnek. Másrészt pe­dig a jelenlegi felmérések sze­rint elég sok tsz elnöknek, vezetőségi tagnak a sokra be­csülendő gyakorlatán kívül nincs szakmai képzettsége. A brigádvezetőkről nem is be­szélve. Megyénkben jelenleg ötszáznyolcvanhét tsz brigád- vezető dolgozik, ebből hu­szonnégy rendelkezik techni­kumi, hetvenkilenc szakisko­lai végzettséggel. Az volna a jó, ha valamennyien megsze­reznék rövidesen a techniku­mi vagy szakiskolai okleve­let. Éppen ezért, hogy megsze rezzék, a levelező oktatáson belül létrejött egy forma, az úgynevezett kihelyezett leve­lező tagozat, vagy az utazó is­kola. Annak nyomán, hogy a párt és a tanács ez évben ki­adta a jelszót: széleskörben el kell terjeszteni a techniku­mi levelező oktatást, a mező- gazdasági technikumok igaz­gatói, tanárai nagy lelkese­déssel láttak munkához. Vál­lalták, hogy a túrkevei szö­vetkezeti középiskola példá­jára másutt is megszervezik a kihelyezett levelező tago­zatokat. Ez azt jelenti, hogy a tanárok a helyszínen része­sítik a hallgatókat korrepe­tálásban a járási székhelye­ken. Tehát mondjuk a jász­berényieknek nem szükséges sok időt tölteniök azzal, hogy Törökszentmiklósra jár­janak. Sok embert éppen a távol­ság és az időveszteség tariott vissza eddig a tanulástól. Ez az új forma most nagy vissz­hangra talált. S ami igen ör­vendetes, a szövetkezeti gaz­dák körében is. Nézzük meg ezt a számok tükrében. Ko­rábban mezőgazdasági leve­lező tagozat csak Törökszent- miklóson működött kétszáz­huszonhét hallgatóval. Az idén Jászberényből százan jelentkeztek ennek az isko­lának levelező tagozatára, s a százból nyolcvan szövetkeze­ti gazda. A Jászság fővárosában ügy megszervezhettek két osz­tályt, ahol január 20-tól heti egy-két korrepetációt tart az utazó iskola. Jászapáti járás­ból negyvenen jelentkeztek. A negyvenből harmincegy tsz tag. Ez is kihelyezett osz­tály, a jászberényihez hason­lóan. Ezenkívül Törökszent- miklóson egy központi osz­tály indul hatvan fővel. A Karcagi Mezőgazdasági Technikumban most szervez­ték meg első ízben az előbb említett formát. Máris száz­húsz hallgató jelentkezett. A kezdet biztató, ha figyelem­be vesszük, hogy Szolnok megye három mezőgazdasági technikumában a háromszáz­negyven régi mellé az Idén ötszáztizenöt új, meglett em­ber látott hozzá a mezőgaz­dasági tudományok magasabb szinten való elsajátításához. ' Nemcsak a szövetkezeti vezetők, hanem a tagok is kézbeveszik a szakkönyve­ket Nem kell erőszakolni, hivatalosan utasítani senkit. Néhány év múlva majd sű­rűn találkozhatunk már technikumi képzettséggel rendelkező növénytermesz­tőkkel, állattenyésztőkkel, a szakma kiváló mestereivel. S ennek a nagy érdeklődésnek van egy másik oldala’ is. iá­dig az egyéni gazda még ak­kor sem képezhette volna to­vább magát, ha nagyon sze­rette volna. Minden idejét Lefoglalta kis gazdaságának sokrétű, rengeteg munkája. A szövetkezetben' megváltoz­nak az életkörülmények, s a tanulásra is jut idő. A leve­lezők túlnyomó többsége nem azért képezi magát, hogy író­asztalhoz jusson, hanem a már meglévő munkahelyén még többet adjon a közösség­nek és természetesen saját magának. Jó dolog, hogy már idáig eljutottunk, s 1959 őszén egy eddig ismeretlen formáról, az utazó iskoláról beszélhetünk, sí r. Washington (MTI). — Mint már jelentettük, Hrus­csov szovjet miniszterelnök csütörtökön magyar idő sze­rint 22 óra 27 perckor Pitts­burgh bál Washingtonba érke­zett A miniszterelnököt a re. pülötéren Robert Murphy külügyminiszterhelye ttes, Mer chart államtitkár és Richard Davis, a külügymi­nisztérium szovjet osztályá­nak igazgatója üdvözölte. A repülőtérről Hruscsov kí­séretével együtt a Blair House-ba hajtatott. Az utcá­kon nagy tömeg gyűlt össze a szovjet küldöttség szállásá­nál többezren várakoztak — írja a Reuter. A miniszter­elnök fogadtatására megje­lent tömegben plakátokat le­A Kínai Népköztársaság kikiáltásának tizedik évfor­dulója alkalmából rende­zendő ünnepségekre a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának és a Kínai Népköztársaság kormányá­nak meghívására magyar párt- és kormányküldöttség utazott a Kínai Népköztár­saságba. A küldöttséget Dobi István, az Elnöki Tanács el­nöke vezeti. A delegáció tag­jai: Bíszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, belügyminiszter, Antos Ist­ván, az MSZMP Központi Bizottságának póttagja, pénz­ügyminiszter és Nógrádi Sán­dor, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a Magyar Népköztársaság pekingi rend­zetői megyeszerte mindenütt a betakarítást, a magágyké­szítést és a vetést végzik. Egyik-másik közös gazda­ságban akadnak még zökke­nők, de a többség lépést akar tartani az idővel és nem engedi, hogy már most az induláskor ezzel vagy az­zal a tennivalóval elkéssen. A nagyrévi Üj Élet Tsz ez év tavaszán alakult. Igyekvő gazdáit járásszerte ismerik, s úgy emlegetik őket, hogy hamarosan felsorakoznak a legjobb régi közös gazdasá­gok mellé. Az Oj Élet Tsz területén teljes erővel fo­lyik a talajelőkészítés. Saj­nos, az a legnagyobb baj. hogy a gazdák a község és a iárás vezetőitől nem kapnak olyan támogatást, mint ami­lyet joggal várnának. Még mindig nincs székhá­zuk. 150 métermázsa minő­ségi búza vetőmagot a Mező- héki Állami Gazdaságból kap­nának. Szállítani szeretnék haza, de nincs hová. Utána csávázni is akarnák a vető­magot. de nincs hol. S ez nagy gond. A szövetkezet el­nöke ezért nanaszkodik. Ta­nácsot segítséget kér. Bár az is igaz, hogy leleménye­hetett létni és rajtuk a kö­vetkező volt olvasható: „Üd- vözöljük Hruscsovot!” Magyar idő szerint 23 óra 3 perckor a miniszterelnök és kísérete megérkezett szál­lására. Később Hruscsov a szovjet nagykövetség fogadásán vett részt, amelyet Menysikov nagykövet adott tiszteletére. A fogadáson hatszáz vendég jelent meg, a diplomáciai testület és az amerikai kor­mány képviselői, 'valamint több más közéleti személyi­ség. Egy újságíró megkérdezte Hruscsovtól, vajon nem érzi-e magát fáradtnak a nyolcna­pos körút után. Hruscsov így felelt: „Mindennek véget kell kívüli és meghatalmazott nagykövete. A küldöttség búcsúztatá­sára a Ferihegyi repülőtéren megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára, dr. Mün- nich Ferenc, a Miniszter- tanács elnöke, Kiss Károly, Marosán György és Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, az MSZMP Központi Bizottsá­gának, az Elnöki Tanácsnak és a kormánynak több tagja, a politikai élet számos ve­zető személyisége. Részt vett a küldöttség búcsúztatásán a budapesti diplomáciai kép­viseletek számos vezetője és tagja, ott voltak a főváros dolgozóinak képviselői. — sebb lehetne ő is, a tsz ve­zetőségével együtt. Körül kellene nézniök a község­ben: keresni alkalmas épü­letet vagy házakat, ahová ha másként nem, átmenetileg szállíthatnák a vetőmagot. Jászboldogháza községben négy új tsz munkálkodik a jövő évi bő termésért. Ott is akadnak és akadtak a nagy­révéhez hasonló bajok, gon­dok. A jászboldogházi tsz-ek vezetői azonban kezdemé­nyezőbbek, megoldást keres­nek egy-egy probléma elin­tézésére. Jól tudják, most mindennél fontosabb a mag elvetése. Az Aranykalász Tsz gazdái 275 holdon az őszi árpát, 53 holdon a lucernát már földbe tették. A Hunyadi Tsz az őszi árpa vetését be­fejezte és ma estig befejezi a Zrínyi Tsz, valamint a Zöld Mező Tsz is. Néhány nap múlva Jász­ból dogházán az új tsz-ek gazdái megkezdik a búza ve­tését is. Ezzel egyidejűleg összeterelik a közös jószSg- állományt. A Hunyadi Tsz és a Zöld Mező Tsz tagjai a jó­szágot már az elmúlt napok­ban beterelték a közös istál­lóba. érnie, }6 és rossz dolgoknak egyaránt. Utazásom jó utazás volt, nagyon élveztem’’. A nagykövetségen megje­lent Nixon amerikai alelnök is. Hruscsov és Nixon úgy üdvözölte egymást, mint ahogy a rég nem látott jóba­rátokat szokás — írja a Reu­ter. „Önnek igen sok energiája van" — jegyezte meg Nixon és melegen szorongatta a szovjet vezető kezét „Még tartalék energiáim is vannak” — válaszolta a mi­niszterelnök mosolyogva, majd hozzátette: ,A szovjet emberek mindig mondják, hogy a talpuk alatt nagy tar­talékaik vannak.” „Miként a jéghegynek” — szólalt Nixon, majd sietve hozzá .ette: „De nem politiká­ra gondoltam.” „Ami a politikát iUéti, mi teljesen nyílt kártyákkal ját­szunk” — mondotta Hrus­csov, Nixon ezután megkérdezte Hruscsovtól, md a véleménye az Iowa államban termő ku­koricáról. „Nagyon jó — fe­lelte a miniszterelnök —, de persze nekünk is van ilyen kukoricánk, ezért ne gondol­ja, hogy az önöké jobb, mint bárki másé.” A beszélgetés végén a két államférfi isimét melegen ke­zet rázott. Hruscsov elbeszélgetett Van Cliburn-nel, a fiatal ameri­kai zongoraművésszel is, aki Moszkvában alig egy eszten­deje Csajkovszkij-díjat ka­pott. „Ismét el kell jönnie Moszkvába” — mondotta ne­ki Hruscsov. A fogadás végén a mi­niszterelnök Nixonnal, Cabot Jóformán szomszédságban van egymással a két község: Jásztelek és Jászboldogháza. Jászteleken mégis hátrább vannak. Igyekezniök kell az ottani új szövetkezetek gaz­dáinak, ha utol akarják érni jászboldogházi társaikat. — Jászteleken az Üj Élet Tsz tagjai tegnap kezdték a mi­nőségi búza vetőmag haza- szállítását, a Virágzó Tsz gazdái csütörtökön. A Vihar­sarok Tsz a 320 métermázsa minőségi búza vetőmagot a hét elején kezdte hazahor­dani Jászberényből. Kezd élénkülni a Szolnoki Gépállomás körzete. A fő- agronómus tájékoztatása sze­rint néhány nap múlva az új tsz-ek tagjai mindenütt megkezdik és hamarosan be­fejezik az árpa vetését. Jól haladnak ezzel a munkával a zagyvarékasi Kossuth Tsz- ben, a b esenyszögi Dózsa Népe Tsz-ben. Általában azonban a ka- pásmövények lassú betakarí­tása késlelteti a vetőszántást és a vetést. Elsőrendű, na­gyon fontos feladat tehát a kapásnövények betakarítását meggyorsítani. Lod'ge-al, Gromfköval, Dyrus Eaton amerikai milliomossal és több más neves vendéggel mintegy félórás beszélgetést folytatott, A szovjet kormányfő meglepte az újságírókat Az AP közli, hogy a foga­dás után Eric Ridder, a New York-i Journal of Commerce kiadója a Carlton szállóban vacsoráit adott Hruscsov tisz­teletére. A miniszterelnök na­gyon meglepte az újságírókat, amikor elhatározta, hogy gyalog sétál el a közelben lé­vő szállodáig, sétája közben Hruscsov integetéssel viszo­nozta az utcán összegyűlt tö­meg üdvözlését A vacsorán körülbelül har­minc amerikai gazdasági ve­zető jelent meg. A vacsora után, magyar idő szerint 3 óra 41 pereikor Hruscsov visszatért szállá­sára. A vacsorán jelenlevők ké­sőbb elmondották, hogy el* beszélgettek Hruscsowal. A szovjet államférfi kijelentet­te: „a leszerelés a próbaköve a/rmak, vajon az Egyesült Ál­lamok békét akar-e" a mi­niszterelnök hozzátette: „Bé­kében akarunk élni Önökkel... Kereskedni kívánunk önök­kel, mert úgy véljük, hogy a kereskedelem lakmuszpapír­ként jelzi, vajon ldvánják-e a békés együttélést 7 ...” Hírek szerint Hruscsov igen jól érezte magát a va­csorán a beszélgetés kelle­mes légkörben zajlott le. Az AP közlése szerint Ni­xon alelnök később az újság­íróknak elmondotta, érzése szerint „Hruscsov igen elége­dett amerikai utazásával’’. Cabot Lodge is azt a néze­tét fejezte ki, hogy a minisz­terelnök „eleven képet alkot­hatott magának az Egyesült Államokról“* William Douglas, a Legfel­ső Bíróság tagja is úgy ítélte meg, hogy Hruscsov elégedett amerikai útjával és „talán máskor is szívesen eljönne. Hruscsov elvtárs pénteki programja Hruscsov a péntek reggeli órákat arra használta fel, hogy szállásán, a Blair Hou- se-ban ■ felkészült az Eisen- howerrel tartandó megbeszé­lésekre. Tegnap, magyar idő szerint 18 órakor együtt ebé­delt Herter külügyminiszter­rel az Anderson House-ban. Este fél tíz órakor elindult Camp Davidbe, az Risenho- werral folytatandó magán- beszélgetésre. Este 11 órakor érkezett Camp Davidbe, Maayar küldöttséu érkezett Pekinu.be Peking (Űj Kína). Tegnap délután repülőgépen Molnár Eriknek, a Magyar—Kínai Baráti Társaság elnökének vezetésével 15 tagú magyar küldöttség érkezett Peking- be. A küldöttség látogatást tesz Kínában és jelen lesz a Kínai Népköztársaság meg­alakításának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnep­ségeken. Magyar párt­és kormányküldöttség utazott a Kínai Népköztársaságba Hz új tsz-éhtől jelenti Uh Nagyrévén panaszkodnak — — Jászboldogházán dolgoznak _ Já sztelken hordják a vetőmagot Az új tsz-ek gazdái és ve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom