Szolnok Megyei Néplap, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-16 / 192. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKl ( SZOLNOK MEGYEI) A MEGYEI PÁRT BI Z O TJ SÁG ÉS A MEGYEI, TANÁCS LAPJA X évfolyam, 192. szám. Ara 60 fillér 1959. augusztus 16. vasárnap. T fi X o \l Nemzetközi szemle A nagykun napok színhelyén A népek barátságáért Jász-Kun Kaka« Építsünk az eddigi alapokra Több mint egy éve — ta- lajdon védelmének szilárdu- vály májusban — aktivaér- lását, vagy okozza gyengü- tekezletet tartottak Szolno- lését. Ebben a kérdésben is kon a megyei üzemek, terme- az aktivaüléstől eltelt idő lőszövetkezetek, kereskedelmi alatt javulás következett be. szervek vezetői, legjobb dől- Földművesszövetkezeteinknél gozói a takarékosság fokozá- például, ahol többszázezer sáról és a társadalmi tulaj- forint veszett el azért, mert dón védelméről. A kérdés je- gyenge volt a szakmai irá- lentőséae mindenki előtt is- nyitás és ellenőrzés, ma már meretes. Az is, hogy ilyen rendszeresek a leltárak. Az szinten foglalkozni vele an- alapos ellenőrzés néhány nak idején a legfőbb ideje esettől eltekintve Idejében volt; felhívja a vezetők figyelmét Az ellenforradalom tíz na- az előfordult lazaságokra, pos garázdálkodása idején Sok pénzünk úszott el az meglazult e tekintetben a importanyagok felhasználá- korábban kialakult fegyelem, sánál. A szolnoki Papírgyár- Az ellenforradalom leverését ban például éveken keresz- követő időszakban pedig a tül raktárhiány miatt 80 ton- megoldásra váró nagyon fon- nányi Finnországból impor- tos politikai kérdések mellett iáit anyagot emésztett az idő kissé elterelődött figyelmünk A kilúgozás — mint azt a a közös vagyonunk védelmé- szakvizsgálat megállapította ről. Nem csoda tehát, hogy — felére rontotta le a papír- bizonyos értelemben elszapo- minőségét. De ha ezt nem rodtak a társadalmi tulaj- számoljuk, akkor is több mint dönt károsító cselekmények, egymillió forintot jelentett az Ezekből kiindulva hozta anyag minőségének romlása meg határozatát annak idején Azóta pontosan azért, mert a megyei szervek által ren- a, megjavult ellenőrzés rá- dezett aktivaülés, melyet egy ^nyitotta a. figyelmet, rak- mondatban így lehetne meg- tárolják a sokba ke­fogalmazni: Szigorítsuk meg r^° importanyagot, a társadalmi tulajdon védel- Azt felmérni, hogy az el­mét, javítsuk a gazdálkodást. telt idő alatt a társadalmi fordítsunk az eddigieknél tulajdon védelmének szilár- sokkal nagyobb gondot az el- dulásával mennyit nyertünk lenőrzésre. «— nagyon nehéz volna. Csak Majdnem másfél év tapasz- a Nfpi EHenőrz&i Bizottság talataiból kiindulva megálla- kozel 10 millió £onntot tárt píthatjuk: az aktivaülés ha- íel> melyből 6.8 millió forint tározata elérte a célját. Uze- tényleges megtakarításként roeink, termelőszövetkezete- szerePeb ink, kereskedelmi szerveink Senki sem állítja, — nem vezetőinek többsége megér- is állíthatja, — hogy a tár­tette, hogy a társadalmi tu- sadalmi tulajdon védelmében lajdon megkárosítói cselek- mindent megtettünk. Az első ményeikkel nehezítik szocia- lépés sikerrel járt. Most a lizmust építő munkánkat. Az már megteremtett alapokra okozott anyagi károkkal aka- kell építenünk. Ebben a mun- dályozzák az életszfcivonal kában több fontos feladatot emelkedését, megnehezítik a kell megoldanunk. Ezek lé- párt és a kormány által meg- nyegében két részre oszla jelölt ütem tartását. nak; egyrészt nevelési, más­Ez a megértés megmutatko- r^szt gazdasági kérdésre.. zott több intézkedésben. El- Nézzük az elsőt. Határozot- sősorban vonatkozik ez az el-* tan elmondhatjuk: sokkal lenőrzésre. Azt mondani, előbbre járnánk már, ha dol- hogy ezen a területen már gozoink mindegyike azon- túl, minden rendben van — szépí- hogy ismeri a társadalmi tu- tés számba menne. Az azon- lajdon fogalmát, megvédésé- ban bizonyps, hogy a tárgyalt nek fontosságát, szinte min- időszakban és napjainkban is dennapos feladatának tekin- az ellenőrzés alaposabb és tené megőrzését. Általánosan össze sem hasonlítható a ko- hangzik ez. de mégis igy áll. rábbival; Ugyanis sokszor tapasztalhat­Jelentkezett az aktiva ha- juk: a megfogalmazásig mái tározatának megértése egy futottunk, de ennek elle- másik területen. A dolgozók nérf, még s°ka" néznek el jobban figyelték a társadalmi szót anul afölött, ha valaki tulajdont, nagyobb gondot megkárosítja a társadalmi fordítottak védelmére. Néz- tulajdont, zük meg ezt a számok tűk- Az ellenőrzésről már kö­rében. Jól bevált társadalmi rábban tettünk említést. Azt ellenőrzési szervünk: a népi mondottuk, hogy javult. Ez ellenőrzés a károk, bűncse- így is igaz, de hadd tegyük ’ekménvek felderítése mei- hozzá: Még mindig kerül ja­lett tekintélyével és segítsé- vítanivaló e fontos munká­sévei sok helyütt elejét vet- ban. Az ellenőrzés jelenlegi te a társadalmi tulajdon to- gyakorlata nem a legmegfe- vábbi megsértésének. Segf- lelőbb. Gyakran — amúgy tették ebben a munkapadok, villám-módra — ellenőrzünk, a földek dolgozói Is. Érdé- Egyeztetjük a papírokat, de kés például megnéznünk, elfelejtünk a számok mögé hogy tavaly tíz hónap alatt nézni. S ez — példák bizo- háromszázhetvenöt dolgozó nyitják — előbb-utóbb meg­fordult bejelentéssel a Népi bosszulja magát. A szövetke- Eillenőrzési Bizottságokhoz zetek Szolnok megyei Értéke- megyénkben. S éppen azért, sítő Központjánál például mert lát’ák: szavuk nem nem fordulhatott volna elő a pusztába kiáltott sző — idén közel egymillió forintos kárt még szívesebben keresték fefl>°kozó bűncselekmény, ha az a néni ellenőrzést. Az év el- ellenőrzés hivatottjai időben ső két hónapjában több mint felfigyelnek a jelekre és kétszázötven bejelentésről ta- azonnali ^ intézkedéseket is oúskodnak a feljegyzések, foganatosítanak, melyekből 189 a társadalmi A teljesség igényével alig tufáidon védelmével foglal- lehetne ezt a sokrétű kérdést kozik: értékelni. Annyi azonban bi­Amikor a köz vagyonának zonyos, a felsorolt feladatok védelméről beszélünk, elen- elvégzésével az eddigi ered- gedhetetlenül fontos szóvá ményeket teljessé tehetjük — tenni: A megelőzés ilven s tovább szilárdíthatjuk vaay olyan jő vagy rossz for- mindannviunk vagyonának máj» segíti a társadalmi tu- védelmét Tientsatezerháromszáz lakás épiiit fél év alatt Az év első felében meg­gyorsult a lakásépítkezés: összesein 16 300 lakást építet­tek az országban, mintegy 40 százalékkal többet, mint a múlt év első felében. A ma­gán . építkezések jelentős emelkedésén kívül az átla­gosnál nagyobb ütemben folytatódik az* állami lakás- építkezés. Fél év alatt állami erőiből 4900 lakás épült, csak­nem kétszer annyi, mint egy évvel korábban. Magánerő­ből nagyrészt állami kölcsön­nel és támogatással, 11400 lakást emeltek. 1 isxa Jossef elvtárs a nagykun napok ünnepi szónoka Mezőgazdasági kiállítás, szakelőadások, bemutatók, kultur* fesztivál, sport vetélkedés a nagykun napokon Augusztus 18-án, 19 és 20- án három napon át ünnepel a Nagykunság. Mezőtúr. Kar­ca, Kisújszállás. Turkeve ter­melőszövetkezeti városok s a többi neves kun helység ün­nepi vásárral egybekötött nagykun napokat rendez. A nagykun napok 18-án kez­dődnek. Augusztus 18-án, kedden délelőtt 9 h-kor nyitják meg dálkodás megindításának fel­tételeiben és több más te­kintetben jelentősen eltérnek az állami nagyüzemektől. A termelőszövetkezeteket patronáló munka csak ak­kor lehet tartósan eredmé­nyes,- ha elősegíti a szövet­kezeti demokrácia fejlődését, a termelőszövetkezeti tagok­nak a szövetkezet vezetésébe történő széleskörű bevonását. A kiváló állami gazdasági dolgozók nyújtsanak gyakor­lati segítséget az új terme­lőszövetkezeteknek üzemszer­vezési és gazdálkodási téren. Az állami gazdaságok a le­hetőségekhez képest biztosí­tanak a szövetkezetek szá­mára minél több gyakorlati szakembert. Az állami gaz­daságok segítő munkájától sokban függ, hogy milyen gyorsan szilárdulnak meg a nagyszámban alakló új ter­melőszövetkezeteink, ez pe­dig napjainkban a szocializ­mus építésének egyik legfőbb kérdése hazánkban, — fejez­te be beszédét Dobi István. ünnepélyesen a nagykunsági mezőgazdasági kiállítást. A kiállítás megtekintése után 11 órakor a képzőművészeti és népművészeti tárlat nyílik meg a mezőgazdasági tech­nikumban. Még ugyanez nap délután 15 árakor dir. Bo- csar Géza tudományos kuta­tó a szarva smarhatenyésztés- nől tart előadást a városi ta­nács nagytermében. Már az első napom megkezdődnek a kulturális vetélkedések. Este 8 órakor színjátszó bemuta­tót tartanak. A nagykun napok máso­dik napja a mezőgazdasági technikumban a szántóföldi öntözésről szóló előadással kezdődik, melyet az országos öntözési kísérleti intézet tu­dományos kutatói tartanak. A helyőrségi tiszti klub és a városi tanács pályáján meg­kezdődik a tekeverseny. Dél­után gyakorlati öntözéses be­mutató a mezőtúri Ady Ter­melőszövetkezetben. A váro­si sportpályán pedig röplab­da. kézilabda mérkőzéseket vívnak a Nagykunság spor­tolói. A fiúgimnázium torna­termében ökölvívó mérkőzés lesz este. Még előtte 5 órai kezdettel a szabadtéri szín­padon ének, zene, tánc fesz­tivál; A legprogramdúsabb nap, a nagykun napok utolsó nap­ja, az alkotmány ünnepe. — Délelőtt 9 órakor, a nagykun­sági, a mezőtúri és a megye más részéből érkező vendé­gek részvételével ünnepi nagygyűlés a városi sport­pályán. Az ünnepi szónok Ti­sza József elvtárs, országgyű­lési képviselő, a termelőszö­vetkezeti tanács titkára. Az ünnepi gyűlés után kiosztják a kiállítási díjakat. Délután szavalóvérseny a városi mű­velődési otthonban, öt óra­kor Szeged NB I.-es labda­rúgó csapatával mérkőzik a nagykun válogatott S végül este a vidám alkotmány nap zárszámaként nagykun bál a városi kultúrotthonban. A munkás-paraszt szövet­ség vidám ünnepe lesz a Nagykunság hagyományos rendezvénye. Két napon ét 18—19-én ünnepi vásárt tar­tanak a kereskedelmi szer­vek a munkásosztály alkotá­sait juttatva el a vásárlók­hoz; fiz alföldi megyék szakembereinek bemutatták a tlrökszentm klási új maző- gazd sági létesítményeket Szombaton délelőtt nagy­szabású bemutatót rendezett a Megyei Tanács Mezőgazda- sági Osztálya Törökszentmik- lóson. A bemutatón részt vet­tek megyénk párt és tanácsi vezetői, a Földművelésügyi Minisztérium, a MÉSZÖV, az Erdőigazgatóság, valamint Az első dohánYÍeveleb A tiszaroffi Kossuth Termelőszövetkezet 22 holdon termel dohányt. A szövetkezeti gazdák már megkezdték a sza bolcsí fajta törését. Major Győző körzeti felügyelőnél, mutatja az első leveleket id. Berta István, aki elismerés* sei nyilatkozik a szép dohánylevelekről. környező megyék mezőgazda- sági és építési szakemberei A több mint 200 főnyi me­zőgazdasági szakember előtt Nyíri Béla, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője ismertette azokat az olcsó építési módokat, ame­lyeket rövid időn bélül al­kalmazni lehet a termelő­szövetkezetekben. A megyében elsőnek a tö­rökszentmiklósi Búzakalász Tsz tanyáin hoztak létre fa-, vázas, nádtetős épületeket A 23' férőhelyes sertésfiaztató előállítási költsége mindössze 36 ezer forint volt. A borod- pusztaiak mintájára egy 50 férőhelyes szabadtartásos r.ö-’ vendékszarvaemarha istálló; is építettek, mintegy 60 ezer- forintos költséggel. Hasonló módon 53 ezer forintért egy 300 férőhelyes juhhodályt is építettek. Az összegyűlt szakemberei; egybehangzó véleménye az volt, hogy az épületek min­den szempontból megfelel- ‘ nek. Egyszerű módszerekkel éliesíthetők. Erre . a célra -.7 almabálák at használnak fel. sorosam egymás mellé rakva Magas László megyei főál- lattenvésztő tájékoztatója szerint az épületek legalább 5—10 évig életképesek, ese* ■eg Csak a tetőfedő nádat kel: kicserélni. Az állatok nem iz­zadnak meg, így a meghűlés veszélye sem fenyeget. A fiaztafó mellé Magas elvtárs tervezésében egy növendék- | állat ólat is építettek, amely \ dől nyitott színszerű épület, j Megyénk termelőszövetke- j -teteiben az őszig több mini 130 ilyen olcsó épületet hoz- i nak tető alá, így többezer jó- zág részére biztosítanak fé- í rőhelyet. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom