Szolnok Megyei Néplap, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-09 / 186. szám
r 6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. augusztus 9. A KISÚJSZÁLLÁSI DIÁK Móricz Zsiomond diákéletéből Hatvan év hullott át az idő rostáján, amióta Móricz Zsigmond nyolcadik gimnazista nagydiák kikerült a kisújszállási gimnáziumból. Tanárai sőt lassan kortársai is követték és követik az írót az elmúlásban. Kisújszálláson a Széchenyi utca egyik kis házában lakik egy aggastyán, az egyetlen azok' közül, akik az ifjú diákkal a katedráról néztek szembe. Büszkén emlékszik vissza híres tanítványára Barla Szabó Jenő, aki agg korát meghazudtoló szellemi frisseséggel írja ezévben megjelenő könyvét Móricz Zsigmondról „Az én tanítványom” címmel. Az alanti részletet közlésre lapunk számára ajánlotta feL SZEGEDI PÁL: <Z)(inat&k zakatolnak lékéit ízénntl.,, fcFélj tőle, hogy egyszer a vonat már nem hat meg” Apollinaire legénehlem néked az acélsíneken dübörgő mozdonyokat a fekete vaspor ipákat, hol a kazánba ömlik a szén ét kigyúl s füstöt okád a szennyes Más, míg a megdermedt városokon és falukon át rohanó kerekei kicsattogják iz új élet ütemét: a munkások karjaiból súlyosan kidobbanó kalapácsot, sivalkodó transzformátorokat és szirénákat, a földeken szántó traktorokat, buszke vasvázas épületeket, a felhőkbe magasodóhat. Megéneklem néked az új világ harsogó himnuszát, Európát, városai lüktetését ás Magyarországot, hol nyáron pengnek az élesített kaszák és piros lángszínű vas buggyan a kohók száján, vonatok zakatolnak fekete szénnel. Megéneklem néked kisgyermekek mosolygását a törtvirág-szemü édesanyákét, a ‘nagymamákat, kik napfényben topognak és emlékeiket színezik, mint az eget a mélytüzű nyár. Ne félj tőle, hogy egyszer a vcmat már nem hat meg, Te is mozdonyvezető leszel, kitekintesz a szénporos ablakon a pompás tájra, míg vematod tovagördül a boldogabb jövőbb ROSSI KÁROLY; Elnökválasztás Keserves novemberi este volt. Az egyhetes eső feláz- tatta a földet s amikor elhúzódott, csúnya, ködös időt hagyott emlékül. A szövetkezet környéke néptelen volt. Csak amikor esteledett, akkor lm- bolyogtak itt is. ott is a be k- terlámpák. Mindannyian a központ felé tartottak s mire be sötétedett a tagok zsúfolásig megnyomták az irodát. Az elnök meg a könyvelő nem jött el. A pénztáros ijedten dörzsölte a kezét. «« Mi lesz ebből, halljátok? — rémüldözött. A körülötte levők nagyokat röhögtek. — Ugyan mitől vagy annyira betojva? Féljen az, akinek oka van rá. Az összerángaitott közgyű- 'és úgy hét óra felé kezdődött s akkorra már a füstöt 1ncsakkal is aprítani lehetett •ölne a teremben. Balázs Jankó emelkedett ;zólásra az asztal mellől. lángja kemény volt és induct os. nem tűrt ellentmondást. Izinte úgy, mint 51-ben. amitor a csoportot szervezték. l kkor is 0 volt a leghango- ■ibb. — Szóval atyafiak, kitelt! rége a pünkösdi királyságiak. Az elnök urak meg a önip-eln urak mehetnek a francba! — No-no! Vigyázz már, Jankó! Te is voltál két esztendeig elnök. — Az más! — vágta el a szó fonalát Balázs. — Most nem erről van szó. Most az egyetlen pont a tárgysorozatban a termelőszövetkezet feloszlása. Mindenki viszi a magáét. Kinek, mije vdt Ha földje, hát földet. Ha igája, akkor azt. Aki üres marokkal gyütt, az megtörU az orrát, aztán odébb áll. Majd talál kenyeret a piacon. Hát a beszédnek nem volt valami nagy sikere. Az éljenzés nagyon óvatos volt és amikor Balázs hozzászólást kért, a terem néma maradt, csak itt-ott hallatszott egy sóhajtás vagy pipaszortyogá3. — No, helye síitek? Vagy van ellene válamelyőtöknek kifogása? Senki sem szólt. — Hát akkor kimondjuk a szövetkezet feloszlását. Ki-ki vigye a magáét. Először Balázs meg az apósa hagyta el az irodát. 4 pi- lajcsot végigingatták az udvaron az istálló irányába és néhány perc múlva Balázs egy verestarka tehenet, az öreg Kis pedig két Igáslovat vezetett a kötőféken. A lámpák egymásután im- bolyogtak végig az udvaron. Mindenki vitte a magáét. Utolsónak a pénztáros meg az öreg Boda maradt az irodában. A pénztáros sokkal nyu- godtabb volt, mint a gyűlés kezdetén. Az öreg Bodg ott könyökölt az asztal sarkán. *— Maga nem megy? — Hová? — Hát a többi után. — Én a juttatott földön kívül semmit se hoztam. Mit ugrálják? A földet nem viszi el előlem senki. Hát te? — Mit tudom én, hogy mit csináljak? Nekem, amióta megvagyok mindig csak parancsolta!:. Azt se tudom, hová Ügyek Hamarosan kifogytak a szóból. Felálltak é. megindultak a többiek nyomán. Az udvar teljesen csendes volt. Az istállóból nem hallatszott ki a jószág ismert hangja. A két ember azért nem állta meg, hogy körül ne nézzen. — Fiz meg jó lesz nekem. A pténztáros kínjában nyerít egyet. — Tán fel akarja- magát akasztani? — No-no! Nagyon ösmerős nekem az ilyen kötőfék. Néhányszor végigmérték vele a hátamat. Persze, annak idején. Minden különösebb cél nélkül a vállára vetette a kötelet és egy céltalan vállrándítás után kiballagott az istállóból. . Szótlanul mentek egymás mellett. Vagy egy negyedórát topogták a szövetkezet földjén. A sáros■ fekete föld belekapaszkodott a csizmájukba. Nagyon lassan haladtak. A falu alatt kezet fogtak. — Majd csak lesz valami! — motyogta a pénztáros és hamar eltűnt a sötétbe borult utcán. &9V látszik, hogy nem- Az öreg Boda nem gyújtott csak a magukét vitték. Az világot. Kár lett volna az elnök lovai sincsenek itt, asszonyt pihenésében megza- meg ugyan a két tehene is várni. A csizmát a konyha talált gazdát. küszöbén lehúzta a lábáról és — Szépen vagyunk. Valami odavetette a veranda falához, nagyon rendes emberekkel Tapogatózva ment az ágyig, voltam én egy szövetkezetben ott aztán lassan, óvatosan le- — rázta a fejét Boda. miköz- vetkőzött, ben erre-arr' világított az is- Haj, de keserve« éjszaka follóban. Csudálatos hogy jó- volt. Sok minden megfordult szag nélkül milyen hideg az az öreg fejében. A jelen. a jö- istá ló. A jászlak üresek, a vő, a mai nap nyugodalma, a ‘■utricába-n a széna közepébe holnapi nap kenyere bizton- belevágva egy villa A sarok- sága. A második pipa után ho retett trágya csendesen már könnyebb gondolatokat gőzölög. forgatott s mire álmosan leEgy rossz kötőfék lóg a sző- fette az ágy lábához a pipát, gon. Boda elneveti -magát és már azt is tudta, hogy mit a kötőfék után nyúl cselekszik. Még egészen sötét volt, amikor feltápászkodott. Az ágy megreccsent. Az asszony kiszólt a szobából. •— Te vagy az, Jani? — Hát mit gondolsz, ki topog ilyenkor a házban? — Felkelsz? — Bizony! — Mit végeztetek az este? — Mit-e? Szétmentünk! — Hát aztán, most mi lesz? Minek kelsz fel? Az öreg vállat vont és tovább cihelódött. — Csinálj valami früstököt. Megyek ki a szövetkezetbe. — Dolgozni? — Nem is azért, hogy muzsikáltassam magam! Többé aztán nem is szóltak erről. Az öreg jól meghányta magát sültszalonnával. Utána egy liter tejet is leengedett, aztán kiment a kamrába. A tarisznyába süllyesztett egy darál kolbászt, hóna alá vette a szárvágót és azzal kiment az utcára. Nagyon néptelen volt a falu. Némelyik kapun kidugta a fejét egy kíváncsi viszony, de röotön vissza is húzódott. Boda senkivel se találkozott szemközt, hogy legalább jóreggelt kívánhatott •olna valakinek. Amikor kiért megállt a föld végén. Két nagy tábla kukorica lábon. Nagy répavetés a földben, végtelen krumpliültetés szedetlen. A kukorica szárak sárgán búsultak a nedves, ködös időben 4 krumpli men n répa. levele itt-ott mái száradt. A tsz-ben senki sem vott. Az ólak ajtai nyitva. Ügy látszott, hogy a tagok éjszaka kilátogattak és vitte, ki hol érte a jószágot, most már azt Is ami közös. A vágy szénaboglya Is meg volt kezdve, az árpaszalma kazaljából is hiányzott egy jó kocsiravaló. Mit tehetett öreg. Kabátját beakasztotta az irodába, aztán a hóna alá vette a szárvágót és megindult a kv korícatábla félé. Nem volt könnyű a munka A felázott fekete föld beleka paszkodott a csizmájába é; szinte húzta a lábát. Elősző a kukoricacsöveket szedte soronként, aztán a szárat vágte ki végig a soron. Ügy dolgo zott, mintha magának dolgo zott volna. A rossz pelyvakor dó kosarat félig rakta kukori cával, úgy hordta be lassan kínosan a magtárba. Délután ra már egy jó kocsiravalót be takarított s egy kúp szá büszkélkedett a tábla végér Úgy három óra felé Báláz k esija fordult be az útról Egyenese odaállt a széna boglya mellé. Fütyörészve rakodott s csak akkor állt mec kezében a villa, amikor az öreg Boda elhaladt mellette a kosárral. — Mi az. fater? Mindenk azt lapja, amihez ér? Az öreg megállt. Szuszo gott. — Csak az\ ami a pofájára fér! — s azzal tovább haladt és nagyokat nyögött a teher alatt, (Foiy lajukj
