Szolnok Megyei Néplap, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-29 / 202. szám
yiLAO PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK/ (SZOLNOK MEGYEI X. évfolyam, 202. szám Ara SO fillér 1959. augusztus 29., szombat 9800009880080098088806 UJ HONFOGLALÓK A sárgaborítékos levél Úttörők Fóruma A tervek szerint egymilliárd forintos gépesítéssel oldják meg az ötéves terv építőipari feladatait Pénteken az Építők Székhazában rendezték meg az építő gépészek második műszaki konferenciáját, amely az építőipar gépesítési irányelveinek és feladatainak megvitatását tűzte napirendjére; Tóbiás Lóránd, az Építésügyi Minisztérium műszaki fejlesztési főosztályának vezetője ismertette a második ötéves terv nagyarányú építkezésedhez szükséges gépek gyártásának, beszerzésének és felhasználásának gazdag programját Elmondotta, hogy az építőipar dolgozóinak száma a második ötéves terv végéig legfeljebb negyven százalékkal növelhető. A hiányzó munkáslétszámot a terme- lékonvség növelésével keli pótolni. Az egy munkásra jutó évi termelési értéknek az 1958. évi 75.000 forintról körülbelül 105000 forintra kell növekednie. A tekintélyes emelkedés kétharmadát gépesítéssel kívániák élérni. Az Építésügyi Minisztérium a tervek szerint egy milliárd Magryar kormány* küldöttség utazott a lipcsei Tásárra Incze Jenő külkereskedelmi miniszter vezetésével kormányküldöttség utazott a Német Demokratikus Köztársaságba az őszi lipcsei vásár megnyitására. A kormánydelegáció tagjai: Sághy Vilmos élelmezésügyi miniszterhelyettes és Horváth Gyula könnyűipari miniszterhelyettes. (MTI) forintos beruházási programot hajt végre az építőipar gépesítésére- A jelenlegi géppark kicsiny és nem felel meg a korszerű technológiai kívánalmaiknak. A jelenleginél mozgékonyabb gépekre van szükség. Hangoztatta az előadó, hogy az egymilliárd forintos beruházási programot dsak úgy lehet lebonyolítani, ha a hazai gépipar jól megszervezi a gyártást Az egymilliárd forintból körülbelül 2.200 raehézgé- pet és 3.600 könnyűgépel helyeznek üzembe. A beszámolót előadások, majd széleskörű vita követteA konferencia végül a vitában elhangzott javaslatok figyelembevételével határozatot fogadott el. A határozat a többi között kimondja hogy fel kell számolni az építőiparben még mindig erősen uralkodó „malterots szemléletet” és az ötéves terv, valamint az utána következő tervidőszakok hatalmas építési feladatait a hagyományos építési móddal összehangolt, fokozott gépesítéssel kell megoldani. (MTI.» Hivatalosan tizennégy, valójában ennél több nyugati cég szerepet az Országos Mezőgazdasági Kiállításon Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás területére megérkeztek az első nyugati gépek. A francia Simca cég szőlőművelő traktora, az angol Ferrguíson Gyár több korszerű erőgépe már Budapesten van. Az elmúlt napokban megállapodás jött létre a nyugatnémet Harder céggel, amely mezőgazdasági gépeket és a Bayer vegyészeti gyárral, amely növényvédő szereket állít ki. Ezzel a kiállításon hivatalosan szereplő nyugati cégek száma lére emelkedett- Valójában azonban jóval több gyár termékeit mutatják be a nyugati kiállítók, mert többen társbérletben szerepeltetik gépeiket. A holland Pej a céggel együtt például még két- három más holland gyár ts kiállít. A nyugati cégek ösze- <sen nyolcvan vagon gépet hoznak Budapestre. (MTI). és Cél: Az üzemi fiatalok nevelése a munkamozgalmak elősegítése gozza és a többi üzemekben ismerteti. Az exportra gyártó üzemekben mindenütt életre hívják az ifjúsági exportbrigádokat. Az újítások, ésszerűsítések növeléséért a fiatal műszakiak közreműködésével megszervezi a tanács a fiatal újítók brigádját. A Szakszervezetek Megyei Tanácsának segítségével pedig megrendezik november 1-től december 15-ig a fiatal újítók hónapját. Alapos részletességgel szól a munkaterv a fiatalok politikai és szakmai képzéséről is. A megyei tanács kétha- vonként tanácskozik és legközelebb október 23-án ül össze a tanácsba beválasztott 17 fiatal. Ma este avatják Vezseny művelődési házát Kis község Vezseny; lakosainak száma még az ezer- kétszázat sem éri el — a kultúra szeretet* azonban nem a lélekszám függvénye. Hogy mennyire neon, azt éppen a kis Tisza-menti falu példázza. Községfejlesztési alapjuk legnagyobb részét négy éven keresztül arra áldozták, hogy megvalósítsák a régen áhított művelődési otthont. Jelentős társadalmi erőket Abíb nem a szomszédohtól várják a jövőéví benYérnefovalót A nagyiváni Béke Termelőszövetkezet a jelek szerint a tiszafüredi járás legjobb tsz-ei közé küzdi magát hamarosan. Minden erre mutat. Náluk szorgalomban, előrelátásban és helytállásban nincs hiány. Az új tsz vezetősége pedig érzi felelősségét és határozottan munkálkodik a közösség minden tagjának érdekében. Szűkszavúan ennyivel foglalható össze sikereik titka s az, hogy a járás legjobbjait illető jelző várományosai. Tiszaszentimrén és Tisza- derzsen akad néhány olyan ember, aki a jövőévi kenyér- nekvalót a szomszédoktól várja. Az új belépők nagytöbbsége annak rendje-módja szerint bevitte a közösbe a vetőmagot nyomban a csép- lés befejeztével, ám az a néhány hanyag még mindig nem tett eleget kötelességének. A nagyiváni Béke Tízben egészen más a helyzet. Ott a gazdák mindannyian megértették, hogy közeleg a gabonavetés ideje, s a magot össze kell adniok, mert jövőre is kell a kenyér. A földek arányában már mindenki bevitte a reája eső részt. Erre nincs gond. Nyugodtan végezhetik a magágy előkészítését és egyéb szükséges tennivalókat, hogy idejében földbekerüljön a mag. A növénytermesztési munkák megkezdésének fontos előfeltétele a munkaszervezetek kialakítása. Ezzel sem késlekedtek a Béke Tsz-ben. Mondogatják is, érdemes volt meghallgatnak a felsőbb szervek tanácsait, mert csak jól jártak. Kapkodás nélkül kezdhették a közös munkát. Ez év tavaszán, amikor aláírták a belépési nyilatkozatot, a párt- és tanácsvezetők azt javasolták, lássanak hozzá az istállók építéséhez, őszig sokat tehetnek, s majd ha elérkezik az állatok ösz- szeterelésének ideje, akkor rájönnek, hogy a szorgalom nem veszett kárba. Nem tétováztak. Megkezdték a vályogverést. Aratásig 26 ezer vályogot csináltak. Eljártak a fedezetnélküli hitel ügyében, majd hozzáláttak az 50 férőhelyes növendékistálló alapozásához. Közeleg az ősz, az 50 férőhelyes növendékistállón már az utolsó simításokat végzik a Béke Tsz szorgalmas gazdái. A 48 férőhelyes tehénistállót állami vállalat építi. Amint a növendékistálló teljesen elkészül — néhány nap múlva —, azonnyomban hozzálátnak a 300 férőhelyes juh- hodály készítéséhez. A szükséges anyagot beszerezték, s néhány hét múlva ez a juh- hodály is kész lesz. Nem okoz gondot a közös jószágállomány elhelyezése, s csoda-e hát, hogy a Béke Tsz gazdái örülnek, hogy a bölcs útmutatást meghallgatták. ...... .......... mozgós ítottak az építkezéshez. Bózsó Sándor, a járási tanács építési előadója jóbarátságból készítette az értékes terveket, melyek nyomán Kiss Szabó Sándor és a tisza- jenői Perei Gyula kőműves- mester remeket alkotott.,. A legszerényebb számítás szerint is 12 ezer forint értékű önkéntes munkát végeztek a vezsenyiek, kik között Csörgő Mátyás a Tiszakanyar Tsz- ből, Jachanin János a Hunyadi Tsz-ből, Mészáros Margit tanácsi és Oláh Lídia ktsz-dolgoeó — mindketten kiszisták — járt az élen. Dr. Soós Pál, a község állatorvosa saját gépkocsijával sietett hol Budapestre, hol Tisza- kécskére a művelődési ház érdekében, A környező községek egyikében sincs olyan hajléka a kultúrának, mint itt Ve- zsienyben közel háromszáz férőhelyes nézőtér, fehér-kék falak, aranyrojtos bordó függönyök, sakkszoba, pompás reflektorokkal ellátott színpad, kényelmes öltöző szolgálja a művelődés ügyét A ma esti bemutató fényének emelésére a Szigligeti Színház több művészét — közöttük a Jászai-díjas Péter Gizit — hívták meg vendégszereplésre; Az ünnepi megnyitón többen megjelennek a szolnoki járás vezetői közül is; így Unger Tibor, a járási pártbizottság titkára, Molnár Lajos, a járási tanács VB helyettes elnöke, Illyés József, az OTP csoportvezetője, S++---------------Száz ezüstkalászos tanfolyiinot szerveznek a megyíben Az elmúlt évek során a dolgozó parasztok tanulási igénye megnőtt. Ezrek ismerték fel, hogy manapság csak úgy lehet gazdálkodni, ha a földművelő ember állandóan képezi magát és elsajátítja a legszükségesebb agro- és zoó- technikai ismereteket. — Az őszi nagy munkák befejeztével évről-évre megnyíltak az ezüstkalászos tanfolyamok. ahol mezőgazdasági szakemberek, agronómusok. tanárok tartottak előadásokat. Ez évben a Szolnok megyei parasztok döntő többsége a szövetkezeti gazdálkodást vá- las7*ot‘a s ezzel méa ;nkábk előtérbe került a tanulás fontossága. A nagyüzemekben már szinte kötelező a tudás, mert csak ilyen módon használhatják ki még inkább a közös gazdálkodás adottságait A megyei tanács vb. mezőgazdasági osztálya ezekben a napokban megkezdte a szükséges előkészületeket az új ezüstkalászos tanfolyamok szervezésére és a tavalyi évfolyam befejezésére. A közeli napokban gondoskodnak előadókról. — Ismét szakembereket mezőgazda- sági technikumi tanárokat kémek fel. Előreláthatóan száz ezüstkalászos tanfolyam 'esz. s az előadásokat a ter- mető'zö vet kezet központjában tartják majd,