Szolnok Megyei Néplap, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-15 / 164. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. július 15. Több mint félezer résztvevő a törökszentmiklósi járási spartakiád döntőn A kunszentmártoni, a Szolnoki és a jászapáti járás után Törökszentmiklóson is megrendezték a spartakiád járási döntőjét. Minden járműlehetőséget igényibe véve érkeztek a döntő napján a járás községeiből a legjobb sportolók Törökszentmik'ósra, hogy nemes versengés ke­retében döntsék él, kik is képviselik majd a járás színeit július 19-én és 26-án, a megyei döntőn. A járási döntő kez­detére mintegy hatszázhatvanöt fiatal — kétszázhetven­hat nő és háromszáznyolcvankilenc fiú — gyűlt egybe, akik különböző színű mezbe öltözve vonultak fel a sport­telepen az ünnepélyes megnyitóra. Dómján László, a ver­senybíróság elnöke tett jelentést, majd Kerek Béla járási KISZ-titkár adott engedélyt a verseny megkezdésére. Ezt követően gyors egymásutánban peregtek az egyes számok és születtek az eredmények. A SALAK LABDARÚGÓ­PÁLYÁN folyt a kézilabdá­zók küzdelme. De itt vetél­kedtek a gránáthajítók is. A sportteleppel határos Mező- gazdasági Technikum udva­rán a röplabdázás versengé­se volt látható. Kilenc férfi- és hat női együttes küzdött egymás ellen. A füves labda­rúgópálya oldalán folyt a tá­volugrás, egyik végében * súlylökés, másik végében a magasugrás. A futópályán pedig különböző futószámo­kat bonyolítottak le. Még le­írni is sok, hogy mennyi sportágat műveltek e napon a sporttelepen, nemhogy át­tekinteni. Szinte sportnagy­üzemé alakult át a sportte­lep. Ezenkívül a malmi teke­pályán kilenc férfi és négy női együttes mérkőzött. Ez­zel egyidőben a kenderest országúton a kerékpárver­seny női és férfi mezőnye is elindult Gyors egymásutánban szü­lettek az egye6 számokban az eredmények. Hosszú hasábo­kon át lehetne róla írni, de csak a legjobbakról adunk számot/ Férfi 100 méteres síkfutásban a fegyvemeki Pruzsinszki diadalmaskodott 12.3 mp-vel. Női 100 métere­sek futamában a fegyvemeki Tukarcs Mária lett az első, 14.6 mp-vel. 400 méteres férfi síkfutást a tiszapüspöki Ke­nyeres nyerte meg, 59.2 mp- vel. A nők 400 méteres ver­senyében Dankő Eta győzött Kengyelről 74 mp-vel. 1500 méteres férfi síkfutásban Le­nért László (Tiszatenyő) lett az első, 4:48.0 perces idővel. A férfi ée női spartakiád vál­tóban egyaránt a fegyverne­mek győzedelmeskedtek. A férfiak ideje 4.08, míg a nő­ké 2.57 perc. Női távol ugrásban Farkas Róza (Fegyvernek) győzött 4.26 méterrel. A férfi távol- ugrást a fegyvemeki Pru- zsinszki nyerte meg 5.58 mé­terei. Női magasugrásban a fegyvemeki Tukarcs Mária let* az első 130 cm-el, a fér­fiaknál az örményesi Engárt szerezte meg az első helyet, eredménye: 170 cm. Férfi súlylökésben Novak Károly tiszapüspöki fiatal lett az el­ső 11.01 méterrel. Férfi grá­náthajításban a tiszapüspöki Kardos János győzött 67.10 méterrel, nőknél pedig Rézsó Erzsébet lett az első 42.56 méterrel. A KÉZILABDA CSAPA­TOK vetélkedéséből a fér­fiaknál és nőknél egyaránt a tiszapüspöidek kerültek ki győztesen. A röplaböacsapa- tok között férfiaknál örmé­nyes, nőknél Kengyel bizo­nyult a legjobbnak. Tekében férfiaknál Tiszatenyő, nőknél Tiszabő csapata szerezte meg az elsőséget. A tekeverseny egyéni győztese férfiaknál Ujfalusi S. kuncsorbai ver­senyző 60 fával, nőknél L. Fehér Hona 22 fával. A tor­nacsapatok bemutatóján fér­fiaknál és nőknél egyaránt a tiszapüspökiek győzedelmes­kedtek. A kerékpár-csapatok küzdelméből mind a férfiak­nál, mind a nőknél a fegy- vernekiek kerültek ki győz­tesen. Egyéniben férfiaknál a fegyvemeki Bognár Sándor lett az eteő 59,4 perccel, nők­nél Nagy Júlia bizonyult a legjobbnak; ideje: 43 perc. KÉSŐ DÉLUTÁNRA járt az idő, amikor véget ért a járási döntő, majd sor került egy nyári labdarúgó kupa mérkőzés lejátszására, ez­után pedig a járási döntő résztvevői ismét felsorakoz­tak, hogy részesei legyenek a legszebb pillanatnak, az ün­nepélyes eredményhirdetés­nek Kerek Béla járási KISZ- titkár ismertette az összesí­tett pontverseny eredményét mely a következőképpen ala-* kult: 1. Fegyvernek 212, 2. Tiszapüspöki 211, 3. Tiszabő 101, 4. Kengyel 55.5, 5. Tisza­tenyő 45, 6. örményes 36, 7. Kuncsorba 32.5, 8. Kétpó 7 ponttal. Végezetül pedig át­adta a helyezetteknek a szép kivitelű spartakiád jelvény arany-, ezüst- vagy bronzfo­kozatát, valamint oklevele­ket osztott ki. A döntő részt­vevői lelkes hangulatban, a jól végzett munka tudatában hagyták el a törökszentmik­lósi sporttelepet, s a legjob­bak már arról beszéltek: ho­gyan készülnek majd fel a megyei döntőre, ahol még jobb eredményt szeretnének elérni. — Vincze — A Szolnok városi nyári labdarúgó kupa hírei A negyedik fordul» eredményei MTE n.-TITÁSZ 12:2, Papír- gyár-Kénsavgyár 2:1, Dózsa-He- lyiipari Vasas 6:4, Olajbányászok -Honvéd 4:1, Honvéd—Zenész 5:1, Kénsavgy ár—Vasutas 3 :Z. Soron következő mérkőzések Honvéd-MTE n. Honvéd pá­lya, július 16, 17.30; Dózsa—Olaj­bányászok vidámkerti pálya, jú­lius 17, 18.00; Kénsavgyár-Helyi- tpari Vasas kénsavgyárl pálya, július 18, 17.30; Vasutas IX.-Pa- pirgyár Vasutas pálya. Július 16, 17.30; TITÁSZ-Zenészek tabáni pálya, JúUus 18, 17.00. Felhívás A szolnoki Varga Katalin leánygimnázium az 1959/60. tan­évben kereskedelmi irányú 5+1- es munkanappal működő kísér­leti osztályt szervez. Azok az első osztályba beiratkozott ta­nulók, akik érdeklődnek a ruhá­zati, kultúrcikk, illatszer, bőr­díszmű, üveg, porcelán boltok­ban folyó kereskedelmi munka lránt, jelentkezzenek az iskola irodájában kedd vagy pénteki napokon 10 és 12 óra között. - Tekintettel a korlátozott számra, a felvétel a kereskedelmi tago­zatra a jelentkezés sorrendjében történik. Bővebb felvilágosítást az iskola ad. A társadalmi összefogás szép példája Öcsödön délutánonként, — munka után népes a sportte­lep. Tsz-tagok, iskolások, — ktsz- és tanácsi dolgozók egy­aránt megtalálhatók a kü­lönböző sportágakban vetél­kedők és edzésen résztvevők között. Úgy látszik, ebben a községben jó úton halad a sport. Igen, így van ez. Meg­győződhettünk erről a spar­takiád nemrégen megrende­zett községi döntőjén is. ahol a fiatalok — fiúk és leányok — népes mezőnye döntötte el atlétikában, röplabdában, kézilabdában és tekében, hogy kik is a legjobbak. A járási döntőre felkerültek is jól megállják helyüket. De a járási tsz-bajnokságot is, — mely nemrég ért véget — az öcsödi Szabadság Tsz fiatal­jai nyerték meg. JÓ ÜZLET Rio de Janeiróban letartóz­tattak egy embert, aki 50 ezer frankért árult egy darab ko­szos, szakadt futballtrikót azt állítva, hogy ezt a dresszt hordta a híres brazíliai fut­ballista, Pelé, a legutóbbi vi­lágbajnokságon. Letartóztatá­sa előtt már 42 rongyos tri­kót adott el ilyen cimen. MINDEN AMERIKAI SÚ­LYOSABB ÉS MAGASABB, MINDEN ANGOL KÖNY- NYEBB ÉS ALACSONYABB —, mert július 5-re virradó­an életbelépett, a font és az inch új mértékszabálya. Az eltérések természetesen cse­kélyek, de az intézkedés rendkívül fontos műszaki szempontból, így például a precíziós iparban vagy a ra­kétagyártásban. Egy 150 font súlyú amerikai például az új standardizálás következtében 1/300 unciával lett súlyosabb és 1/8000 inch-cSel magasabb. Ugyan ez vonatkozik a kana­daiakra Is, akik szintén na­gyobb inchet és nehezebb fontot használtak, mint Nagy- Britannia, Dél-Afrlka, Auszt­rália és Uj-Zé&and, HAT TI IS, LONDONIAK? Charles Smith, a londoni telefonfülkéket kezelő válla­lat képviselője kijelentette, hogy minden londoni tele­fonfülke piszkos és megron­gált. A telefonkészülékek ál­lapota is csapnivaló. Átlag minden harmadik esetben si­kerül a fülkéből telefonálni. FUTBALLJATÉKOSOK az elhízás ellen Az angol Ipswich Town professzionista labdarúgó csa­pat öt játékosa a mérkőzések szünetelése idején mint va­súti hordár dolgozik. A játé­kosok a következőképpen in­dokolták hordán tevékeny­ségüket: „Nem a pénz miatt tesszük, azt egyébként úgyis le kell adnunk a feleségünk­nek. A hordári munka azon­ban biztosítja, hogy nem hí­zunk el az új labdaidény kez­detéig.” ANGOL HAGYOMÁNY­TISZTELET — AZ ADÖFI ZETÖK KÖLTSÉGÉN Az angol államkincstár, mint eddig, úgy most is kifi­zetett 250 ezer franknak meg­felelő összeget egy olyan kas­tély fenntartására, amely va­lójában nem is létezik Ez a helyzet már 1766 ő*a fennáll, A kormány ettől az időponttól kezdve fizeti ezt j az összeget a walesi Filling- , harne kastély karbantartásá­ra. Még a mai napig sem sike­rült kideríteni, hogy ki volt az egész dolognak a kezde­ményezője. A legelfogadha­tóbb magyarázat az, hogy II. Károly találta ki; így akar­ta fedezni testőrségének költségeit; Nem érdekes az eredete — jelentette ki az egyik pénz­ügyi szakértő, — a kormány ugyanis adókból szerzi meg az egész összeget. pókiiAló kerestetik MUZEUM SZAMARA! A York-i múzeum (Anglia) apróhirdetéseken keresztül élő, hizott pókokat keres. E rovarokat szeretné beszabadí­tani a múzeumba. Indok: a múzeum igazgatósága már unja a turisták állandó rek­lamációit. Azok ugyanis ki­jelentik, hogy a kiállítottt műtárgyak semmiképpen sem lehetnek olyan régi keletűek, mint ahogy azt el akarják hitetni, mert „még egy pók­hálót sem találnak rajtuk.” HÁZASODJ. HOGY HOSZ­SZU ÉLETŰ LÉGY E FÖLDÖN! Bármily különös, szinte hi­hetetlen — az ENSZ nemrég közzétett adatai szerint a há­zasemberek tovább élnek, mint az agglegények. A há- zasodásra vonatkozó egyéb adatokból kiderült, hogy Ír­országban ellenzik a legtöb­ben a házasságot. A 45—54 éves férfiak 37 százaléka, a nők 24 százaléka agglegény illetve hajadon. Nem csoda hoffv Írországban van a vilá gon a legkevesebb válás. A sporttelepen egy 21x8 méteres új épület látható. — nemrég építették társadalmi munkában. Van benne játé- kosölíöző, játékvezető öltöző, jól felszerelt fürdő, szertár- helyiség és egy-szoba kony- hás gondnoki lakás. Az egész épület értéke mintegy száz­ezer forintot tesz ki. Az anyagot a községi tanács biz­tosította. Az építkezéshez 26 ezer forint értékű társadal­mi munkával járultak hoz­zá a lelkes sportolók és szur­kolók. Fenti tény igazolja, hogy a lelkes társadalmi ösz- szefogás mily szép eredmé­nyeket hoz. A tanács vezetői átérzik, hogy milyen jelentősége van szocializmust építő társadal­munkban a sportnak. Tud­ják, a mindennapi munka után szükséges, hogy a köz­ség dolgozót, fiataljai szóra­kozásban, de ezen belül a sportban is felüdülhessenek. Ezért támogatták a sporttele­pi építkezést is, s ezért vásá­rolnak felszerelést a külön­böző sportágakban résztvevő fiatalok számára. Ugyanis röplabda, atléta és labdarúgó felszerelést kaptak a sportkör tagjai a közelmúltban, mely­nek árát felerészben a ta­nács, felerészben a KISZ fe­dezte. Igaz, ezzel még mindig nem zárult le a lelkes öcsödi sportolók és szurkolók tevé­kenysége. Ott díszeleg a sporttelepen a labdarúgópá­lya mellett egy nemrég elké­szült kispályás kézilabdapá­lya két kapuval, valamint két röplabdapálya. Ezeket is tár­sadalmi munkával hozták lét­re. Magukénak Is érzik a sportolók és jól ki is használ­ják azokat. Most éppen a spartakiád megyei döntőjére készülnek Az öcsödiek példája is azt bizonyltja, hogy ahol közügy­nek tekintik a sportot, ahol a község vezetői a sportolni vá­gyó fiatalokkal és a szurko­lókkal összefognak, ott a si­ker nem is marad el. Az új öltözőt az elmúlt szombaton avatták. D. Kiss Sándor, a községi tanács elnöke adta át az új létesítményt a sport­körnek. EzaJ.kalomból a sportkör megvendégelte a társadalmi munkában részt- vetteket. A vacsora megren­dezését viszont a község ter­melőszövetkezetei segítették elő, mert ők sem maradnak ám ki a sport lelkes támoga tói közül. Mindent egybevé­ve. Öcsödön jó úton halad a sport, s a közeljövőben bizo­nyára még sokat hallunk ró luk. V, J, Elfogták a lelketlen motorost A megyei tanács kórházá­nak baleseti osztályán fek­szik súlyos sérülésekkel, ko­ponyaalapi töréssel és agyráz­kódással egy ujszászi kisfiú, a 6 éves Remecz Sanyika. Sor­sát illetően az orvosak sem mondanak biztosat, de re­ménykednek, hogy a kisfiú, aki a vasárnapi gázolás óta még alig tért magához, élet­ben marad. Bizonyára nem tudja még, hogy a rendőrség gyors nyo­mozással elfogta Juhász Jó­zsef jászalsószentgyörgyi la­kost, aki vasárnap délután elgázolta és az útfélen hagy­ta; Külön érdemes ezzel az üggyel részletesebben foglal­kozni. Tipikus példája a gondatlanságnak és a lelket- lenségnek. Az történt ugyan­is, hogy vasárnap Juhász Jó­zsef egyik barátjától kérte kölcsön a motorkerékpárt. Az csak hosszas kapacitálás és két pohár sör után engedett a vezetői igazolvánnyal nem rendelkező Juhász kérésének. Kölcsönadta a motorkerék­párt, amellyel valakit Uj- szászra a vasútállomásra szállított Juhász József. Miután utasát az állomá­son letette, visszafelé indult, Ujszászon, a Jász utca sarkán két kisgyermek játszott; Az egyik átszaladt az úttesten, Juhász motorja előtt, ö azon­ban nem állt meg, nem is lassított, az előbbi sebesség­gel hajtott tovább. Ekkor történt a baj: az úttesten át­szaladó Remecz Sanyit el­ütötte. A gázolás után Juhász Jó­zsef nemhogy segítségére si­etett volna a gyermeknek, inkább a motort az árokpart­ra fektette, maga pedig me­nekülni igyekezett. Egy szolgálaton kívüli ren­dőr üldözőbe vette, azonban Juhász a kukoricásba mene­kült és eltűnt. Akkor este nem is ment haza lakására, csak másnap, amikor a szol­noki közlekedésrendészeti őrs rendőrei a jászladányi rendőr elvtársak segítségével őrizet­be vették. Jelenleg vizsgálati fogságban várja a bírósági ítéletet, amely — bízunk benne — arányban áll majd Juhász tettével, s figyelmez- tetőleg hat minden gépkocsi és motorvezetőre. hat hónapi böltön Négy hónapon keresztül saját zsebére „vételezte át” Gregor Károlyné tejkezelő a termelőszövetkezet által be­szállított tejet. A szövetkeze­tiek türelemmel várták pén­züket, míg megsokallva a halogatást, feljelentést tet­tek. A törökszentmiklósi já­rásbíróság dr. Maczó József tanácsa előtt Gregorné nem átallotta a tsz-t megrágal­mazni: — Megkapták a pénzüket, csak letagadják — hangoz­tatta. A tárgyalás során megálla­pították, hogy a lelkiismeret­len tej kezelő közel hétezer forintos kárt okozott a tsz sérelmére. Ezért a járásbíró­ság Gregor Károlynét hat hó­napi börtönbüntetésre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte. Az elítélt enyhítésért felleb­bezett. Akadályozta a NEB munkáját — pénzbüntetésre ítélték A népi ellenőrzési bizott­ság tavasszal a FÉNYSZÖV kunhe^yesi fiókjának mun­káját vizsgálta. A fiókvezető — Csávás Lajosné — akadé­koskodott a bizottság tagjai­val, vonakodott az üzleti könyveket rendelkezésükre bocsátani. A népi ellenőrök­nek mindezek ellenére sike­rült megállapítaniok, hogy a könyvelésben kéthetes res­tancia mutatkozik: nem is szólva a 3 ezer 200 forintos kárról, melyet Csávásné a szövetkezetnek okozott. A kunhegyesi járásbíróság dr. Malachovszky László ta­nácsa a vádlottat társadalmi tulajdon hanyag kezelése miatt négy hónapi felfüg­gesztett börtönbüntetésre és ezernyolcszáz forint pénzbün­tetésreg a népi ellenőrök munkájának akadályozása miatt ezerötszáz forint pénz- büntetésre ítélte. A második ítélet ellen Csávásné felleb­bezett; az első ítélet jogerős. (apróhirdetések) ELVÁLLALNA gyermek gondo­zását idősebb nő Szolnokon. Cím a kiadóhivatalban. BELSŐ revizort keres a rákóczi- falvi földmüve9szövetkezet azon­nali belépésre. Fizetés kollektív szerint. Földmüvesszövetkezeti gyakorlattal rendelkezők előny­ben. Jelentkezés személyesen a földművesszövetkezet igazgatósá- gán. BEVÁSÁRLÓI munkakörbe 24 évtől férfiakat felveszünk. A felvételhez tiszta erkölcsi bizo­nyítvány, technikusi (érettségi) végzettség, legalább 5 éves ke­reskedelmi gyakorlat igazolása és sajátkezűleg irt részletes ön­életrajz szükséges. Kereskedő segédeknél 4 középiskolai vég­zettséget is elfogadunk. Fizetés 1600.- forinttól. Jelentkezés 21-én és 23-án délelőtt 10 órakor a Törökszentmiklósi Baromfifel- dolgozó Vállalat Titkárságán. VEGYESIPARCIKK boltkezelőt azonnali belépésre felvesz a kuncsorbai földművesszövetke­zet. Lakás biztosítva. Bérezés jutalékos rendszer alapján. Je­lentkezés a kuncsorbai földmü- vesszövetkezet irodájában. SZAKKÉPZETT cukrászt keres a rákóczifalvi földművesszövet­kezet azonnali belépéssel. Fize­tés kollektív szerint. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelent­kezés személyesen a földműves­szövetkezet igazgatóságánál. BÚTOROZOTT szobát keresünk két-hórom gyógyszerésznő ré­szére Szolnokon. Kérjük az ajánlatokat a bérleti díj közlése mellett írásban a Városi Tanács épületében lévő gyógyszertárba leadni. Gyógyszertári Központ, Szolnok, Zagyvarékasl út ZONGORA, bécsi, páncéltőkés - fürdőszoba felszerelés és szövő­szék eladó. Szolnok, Sütő u. 12. EGY gyalupad Jó állapotban el­adó. Szolnok, Somogyi Béla út 2. szám. _____________________ A SZOLNOKI Vasipari Vállalat rövid határidőre vállal nikkele- zést és krómozást, közületektől és magánosoktól. Nikkelezésnél 90x70x60 cm. krómozásnál 170x50 x80 cm max. méret lehetséges. Megrendelést kérjük a vállalat Szolnok, Hunyadi János u. 4. sz. alatti központjában megküldeni. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács tap^a Megjelenik nétfö kivételével minden nap Felelős szerkesztői B. Kiss Mátyás Szerkesztőség: Szolnok. Tisza Antai u. 1 L em. Telefon: 20—93. ffl—20. 20—69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató Fülemen Lajos Kiadóhivatalt Szolnok, irodaház, fezt. 9, Telefon* ao—«4 A lapot kézbesítésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter- lesztlk. A lap előfizetési dija egy hóra 11-— Ft. Előfizethető- bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1959. július 14. - 2476 Felelős nvomd»vA7ető- Mészáros Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom