Szolnok Megyei Néplap, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-11 / 161. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. július Ili »As ellenünk emelt vád igazságtalan és karnis^ — Manolisz Glezosz nyilatkozata az ADN küiöníudósitójának Berlin (TASZSZ). Manolisz Glezosz csütörtökön az athéni haditörvényszék tárgyaló termében rövid nyilatkozatot adott az NDK hírügynökség különtudósítójának. Ügy vélem — mondotta — hogy az ellenünk indított per szorosan összefügg az atomfegyverkezési tervekkel. A per során még részletesen beszélek majd erről. Nagyon örülök — mondotta Glezosz —, hogy ilyen nagy mozgalom indult kiszabadításunkért. Nem elsősorban rólam van szó, hanem a szabadságról, a demokráciáról és a békéről. Az ellenünk emelt vád igazságtalan és hamis. Ezért mindenki, aki védelmünkre kel, az igazságért küzd. — Őszinte köszönetét mondok az NDK-ban és világszerte mindazoknak, akik önfeláldozóan kiálltak nagy ügyünk védelmében. (MTI). Magyar turisták Egyiptomban Kairó (MTI). Kedden a Transylvánia nevű román hajó, fedélzetén szovjet, bolgár, román, lengyel, német és magyar turistákkal Alexandriába érkezett. A második világháború óta első ízben látogattak magyar turisták Egyiptomba. A 37 utas megtekintette Alexandria nevezetességeit, majd autóbuszon kirándult Kairóba. „Csak csúcsír erzielen szülelii t végleges kelet- nyugati megállapodás“ London (AP). — Selwyn Lloyd angol külügyminiszter csütörtökön este kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy véleménye szerint csak csúcs- értekezleten születhet végleges kelet-nyugati megállapodás Berlin jövőjéről, nem tartja azonban kizártnak, hogy haladást ér el a genfi külügyminiszteri értekezlet. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint lesz-e kormányfői találkozó ebben az évben, Selwyn Lloyd így válaszolt: — „meggyőződésem, hogy lesz; Mindenesetre remélem’’. (MTI). Washington (MTI.) Herter amerikai külügyminiszter csütörtökön tartotta hivatalba lépése óta az első sajtó- értekezletét. A berlini kérdésről kijelentette, véleménye szerint „van bizonyos lehetőség arra, hogy a nyugati szövetségesek megállapodjanak a Szovjetunióval Berlin jövőjéről”. Hozzáfűzte azonban, hogy „nem derűlátó’1 a genfi külügyminiszteri értekezlet kimenetelét illetően. Herter hangoztatta a külügyminiszteri értekezlet hétfőn kezdődő második szakaszában a nyugati külügyminiszterek egyik legelső feladata az lesz, hogy kiderítsék, „mit értett Gromiko ■ azon, hogy Moszkva nem ra- I gaszkodik a nyugati szövetJegyzetek a doboz iöld Egy A díszes dobozban, amelyet Sztálingrádban nyújtottak át Hailé Szelassziénak, Etiópia császárának, nem volt más, csak barna, porhanyos, omlós föld. Egy kevés a város véráztatta földjéből, a talajból, amelyen tankok gördültek keresztül, amelyre bombák és lövedékek zuhan-- tak hónapokon keresztül, amelyen emberek kúsztak az ellenség felé, hogy a golyó leterítse őket. Egy kis föld volt csak, semmi más. A négus — mert így nevezik a császárt — jól tudja, hogy mit jelent ez a kis föld. A négus akkor, a véres, elkeseredett sztálingrádi csata' idején trón jafosztott uralkodó volt. Néhány évvel azelőtt, hogy Sztálingrád alá ért a háború tüze, Abesszínia földjén — igen, tulajdonképpen már itt — kezdődött a világháború. Mussolini fasiszta erői 1935 őszén kezdték meg Abesszinia meghódítását, ezzel nyíltan is bevezetve az ököl jogot a nemzetközi poli tikába. Az afrikai országi gyenge hadserege hősiesen: védekezett, de néhány hónapnál tovább nem bírt a kitűnően felfegyverzett hódítókkal; Az egész haladó Európa döbbenten figyelt:; senki sem emel gátat az ag resszor útjába? Semmi sem történt. Pedig lett volna mód segíteni az ál dozatokon. Ha Anglia lezár-i ja a Szuezi-csatornát az olaszok elől, akkor az utánpótlás lehetetlenné vált volna: ehelyett felháborodottan tiltakoztak, olajszáxlítási szánk-; ciókat. büntetéseket szabtak meg és Olaszország közben; zavartalanul lerohanta Abesz- színiát; A „demokratikus országok” később is hívek maradtak a „felháborodott tiltakozás politikájához”, utat nyitottak az agresszornak. Abesszínia így egy óriási világégés vészt- jelző előhírnökévé vált. A négus tudta tehát,' mit jelent az a föld. Az ő népéből is sokan haltak meg a fasiszták elleni harcban. Etiópia gazdag ország, van földje elég. De az a kevés sztálingrádi föld azért jó helyen lesz. Azon a földön is harcoltak Etiópia, és minden, a fasiszták által leigázott nép szabadságáért **- baracs — Imit egy új tsz pártszervezete tehet rB'úlzás nélkül mondhat- juk: az ezévben kezdő termelőszövetkezetekben most már a vezetéstől függ a legtöbb. Attól, hogyan vonják, s hogyan avatják be az embereket a közös „titkaiba”, mennyire kérik tőlük számon a belépési nyilatkozat aláírásával vállalt kötelezettségeket. És a másik oldalról: a jó vezetés az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy töretlen legyen az előrehaladás, hogy minden tag előtt meglegyen a holnap körvonala, amelyért tudja, mit kell ma tennie. A kunmadarasi Hunyadi Tsz-ben az alakuló közgyűlés óta határozott irányvonalat követnek a vezetők. A tervismertető közgyűlésen például többen így érveltek: minek az a sok jószág, nem lesz neki takarmány. Addig nyújtózkodjunk csak, ameddig a takarónk ér. A vezetők ugyanis azt javallták, hogy a tagok vitte 120 szarvasmarhát mind megtartsák a közösben. Legnagyobb kifogás volt ez ellen a takarmány- hiány. „De ha most túladunk a jószágokon, nehéz lesz azokat visszavásárolni”, — lendültek át az érvelésbe a kommunisták, akik már előzőleg tanácskoztak erről a gazdasági vezetőkkel. „Inkább a takarmány biztosításának keressük meg az útját”. Hosszas viták, csatározások követték a közgyűlést. A győztesek végülis azok lettek, akik az állomány megtartása mellett szavaztak. — Hogyan történt? Mem egyszerű hatalmi Szóval, annak úgy sem lett volna jó vége, hanem a párttagok, a gazdasági vezetők pontról-pontra vették a kétkedők érveit, egyre hangoztatva, hogy már ezévben kell azt biztosítani, amiből jövőre „harapni” lehet. Inkább a kitartás, elhelyezés gondján töprengjenek. Lett is megoldás: A Hortobágyon kaszált 680 mázsa finom széna ott illatozik a közös udvarán, várva, hogy rákerüljön a sor. Rá is fog kerülni, mert a tehénistálló, ahová a jószágokat bekötik, már felépült. Amik voltak épületek, azokat kijavítják, rendbehozzák. Most már senki nem mondaná, hogy ne nyújtózkodjunk tovább, mint a takaró ér. Ami még azon felül kell szálastakarmány, abból 150— 160 mázsányit szintén összehordok. A Hortobágyra úgy jártak el kaszálni, minden tag néhány napot, ahogyan a munka kívánta. Mert végül is úgy döntöttek: 241 kát. hold földön a közös vetőmagot és közös takarmányt termesztik. Mégpedig úgy, hogy mindenki a bevitt föld holdszámai arányában három munkaegységet köteles ezévben dolgozni a 214 holdon, mumkaegységjóváírás nélkül. S kire mikor kerül sor, köteles azt a szövetkezet vezetőinek felszólítására ledolgozni. A z állatok megtartása után az elosztás, a velük való gazdálkodás gondja is felmerült. Hogyan, hogy minden a leggazdaságosabb legyen. A párttagok és a tsz vezetősége itt is a leghatározottabb álláspontot képviselte: Ha már megtartjuk azokat, úgy csináljuk, hogy ne csak jövőre, már az idén is pénzeljünk belőle. Hisz ha nyerünk, magunknak nyerünk, ha vesztünk, a magunk jövedelméből veszítünk — magyarázták újból. — Most már mindenki tudja, s helyesli, hogy 40 sertést, 20 szarvasmarhát még ezévben hízásra fognak. A pártszervezet és a tsz gazdasági vezetőinek határozott állásfoglalása, a biztoskezű vezetés mindenkor megPakísztáni csapatok katonai provokációi India ellen Delhi (TASZSZ). Mint a Delhi-i rádió közölte, a pakisztáni csapatok mind nagyobb területeket tartanak tűz alatt Asszam indiai állam határvidéken. A lövöldözés kisebb megszakításokkal immár háAz első közös aratás As ÉM Szolnok megyei Állami Építőipari Váll. azonnal felvesz kőműves szakmunkásoka t! Jelentkezés: Szolnok, Irodaház, Kossuth tér, II. em Munkaügyi Osztály. A vezetőségi ülésnek egyetlen megbeszélnivaló témája volt: hogyan készüljünk fel az aratásra? Haris Bálint, az elnök vázolta a helyzetet. — A betakarításhoz kapunk aratógépet és kombájnt is, de a gabona egyrészét kis- kaszával kell levágnunk. Van § ugyanis jócskán dőlt és kuli szált gabonánk, amit nem t bízhatunk a gépre. Meg aztán az ősszel még mindenki II külön vetette el azt a párszáz négyszögöl búzát, s most |az aranyszínű hajladozó kall lászosok beékelősávok, amelyek a kukorica, cukorrépa vagy éppen a mák táblákat I szabdalják szét. Némelyik folyan keskeny, hogy rá sem férne a gép. Ennek a leara- itása is a kézikaszásokra vár. t össze kell szedni minden erőt, hogy lehetőleg egy szem |se peregjen el feleslegesen, í, Minden erőt a betakarításra kell most fordítani, s azért § kértem a vezetőséget, együtt || beszéljük meg, mit hogyan csináljunk, s ne legyen semmi fennakadás. — Lajkó Mátyás brigádéi vezető mindjárt előállt egy 1 javaslattal: számoljuk össze, H kikre számíthatunk az ara- IItásnál, s osszuk be a munkaicsapatokat. Már írják is, mell lyik kaszásnak ki legyen a 'markosa. I — Számítsuk bele a családtagokat is — indítványozna Kispál Lajos. Azok is áaratnak, sőt azokat a katonaifiúkat is munkába állítjuk, akik az aratás idejére kaptak szabadságot. — Csakhogy egész nap a kaszát húzni, vagy a teltka- lászú kévék után hajladozni, ahhoz erő kell, meg jó koszt. Ez a véleménye Balogh Péternek, mikor azt javasolja, hogy legalább hetenként vágjanak le egy disznót és osz- szák ki a tagoknak. Ez is belekerül a gyűlés jegyzőkönyvébe. Az ivóvízről sem szabad megfeledkezni. Erre meg Hegedűs Feri bácsi figyelmeztet. A nagy melegben vízből is sok fogy. Kijelölik hát azt a fogatost, aki lajttal hordja a vizet az aratóknak. Sőt még egy üveg szódavizet is megszavaznak minden napra. Így megy a megbeszélés csaknem éjfélig, ötlet ötle-, tét, javaslat javaslatot vált, mert a sok szem sokat lát. Ki hitte volna, hogy ilyen sokminden tartozik egy aratás jó megszervezéséhez. * Megpendülnek a kaszák, s dől a rend, szaporodnak a kévék, majd a keresztsorok. Egy-egy táblába hat ember áll be. Két kaszás, két markos, kettő, aki kötelet csinál és beköti a kévéket. A brigádvezető egész nap kerékpáron járja a határt, azt figyeli, hogy haladnak a munkacsapatok. Ha valahol fennakadás van. azonnal intézkedik. Ha egy sávval végeznek, kijelöli az újat. Bizony nem könnyű vezényelni a munkát a szétszórt parcelCIPŐIPARI TANINTÉZET. Martfű, pályázatot hir det egy férfi kollégiumi nevelői állásra Pályázhatnak: okleveles nőtlen pedagógusok. - A pályázathoz mellékelni kell: 1) oklevélmásolatot. 2) önéletrajzot. Határidő: augusztus 1. rom hete tart. A környék lakossága biztonságosabb helyekre költözött. Asszam állam kormánya az incidensek miatt erélyesen tiltakozott a kelet-pakisztáni kormánynál. (MTI). Iákon. Olyan ez kicsit, mint egy karmester, vagy egy hadsereget irányító hadvezér munkája. S valóban hadsereg ez, a munka hadserege, amely a holnapi kenyérért indul harcba. Százfelé kell itt figyelni a parancsnoknak, s ezer felé intézkedni. — Levágtuk az őszi árpát a Kukás-tanyán. Hová menjünk utána Matyi bácsi? — kérdezi egy kaszás-sarlós csapat. — Menjetek a felsőföldre, ott a második dűlőben már kaszaérett a búza is. Azt vágjátok. S már rohan is, mert a másik csapat a disznókútban az utolsó rendet vágja, őket meg a gólyái részre irányítja. De nemcsak a gabonaföldeken van nagy sürgés-forgás, a kertészetben is akad dolga. Érik már a paradicsom, szedik az uborkát és a kelvirágot. Azt is meg kell nézni. Az ő gondját szaporítják a fogatosok is, akik hatalmasan megrakott szekereken hordják a szénát. Az „úttörő brigád”, az iskolások jelentkeztek munkára a szünidőben a tsz-nél. őket is meglátogatja körútja során, a répát és kukoricát kapálják. A gyermekcsapat munkájára az idős Balogh bácsi ügyel. Nagyon ért már a nyelvükön. Vidáman, játékosan dolgoznak a gyerekek. A pihenőben pedig János bácsi kikérdezi a nebulókat, mit tudnak a történelemből, földrajzból. S ha valaki nem készüli fel eléggé Mátyás király korából, vagy nem tudja, milyen ásványkincsekben gazdag az Ural hegység, kész- t séggel (és elég bőbeszédűen ■ elmondja. Mert órákhosszat tud ezekről beszélni. 5 — No, de most már hajrá ' gyerünk a munkával — riac i fel egy-egy hosszúra nyúlt ■ történelem órának sikerült, pihenő után. Amint a harmat felszikkad t munkához lát az aratógép is • Gyorsan halad a hajlongó bú■ zakalászok között s egymás■ után szakítja ki a nagy táblából a kévéket. Jókedvű , sokbeszédű asszonycsapal : rakja keresztbe a kévesoro• kát. Igyekeznek nagyon, meri szégyen az ám, ha a szétha. gyott kévéket megpaskolja . a nyári zápor, ha „medvéi t fognak”. . Néhány nap múlva a kom- . bájn is megkezdheti a mui>- . kát. Kipróbálták már, s a I legakadékoskodóbbak is meg- . állapították: szépen dolgozik í a masina. Előkészítik a kombájnszérűt, a szelektort. Há- . rom ember pedig a mesgye- . karókat szedi ki a vetések- . bői, nehogy a gépet össze- . törje az egyénieskedés emlé- . ke. A betakarításhoz készen . áll már a raktár is, kimeszelve, fertőtlenítve várja az új gabonát, a kenyeret jelentő ( új életet. S a termelőszövetkezet min- . den tagja szorgalmasan dol- . gozik, hogy a gabona károso- . dás, veszteség nélkül raktár- . ba kerülhessen. Bácsi Sándor Szajol, Vörös Csepel Tsz. hozta eredményét: A tagság rövid idő alatt megtanulta, megszokta, hogy a fő, és első mindenkor a közös. Manapság is mindenki tartja magát pédául ahhoz a májusban elfogadott határozathoz, amelyben rögzítik: azok a tagok, akik a kötelezőként elfogadott munkaegységet és a takarmányhozzájárulást cséplésig nem teljesítik legalább 30—40 százalékban, azoktól a cséplőgéptől a földjük arányában járó vetőmagot a tsz elszállítja, s mindaddig visszatartja, míg a kötelezettségen csorba lesz. Ezt sem ilyen szárazon intézik azért. A munkacsapatvezetők, a brigádvezetők, de főleg a pártalapszervezet tagjai felkeresik időnként a tagokat, megbeszélni velük: mikor tudiák a kötelező egységet ledolgozni, vagy a megszabott takarmányt összehordani. Megértik, ha a tagoknak esetleg pillanatnyi nehézsége van, csak azt nem tűrik, ha valaki számításból húzza ki magát a kötelesség alól. Ha a mára vonatkozó dolgok most már viszonylag rendjén vannak is, megállás akkor sincs. A szarvasmarhák mellett a juhok fölé is fedél kell. Lehetne is építeni még ezévben állami hitelből ezt is, meg sertéshízlalót is, de vannak, akik ellenzik. — Duzs Ferencné így mondja például: Én a hitelt soha nem szerettem, várjunk a hodály- lyal, meg a hizlalóval. Hogy miért? Azt nem tudja megindokolni. — De Metzinger Ádám és a többi párttagok, s a vezetők igenis meg, hogy ők miért kardoskodnak a mostani építkezés mellett. 17gyszóval: a Hunyadi Tsz pártszervezete és igazgatósága — bár nemrég kezdték a közös gazdálkodást, s így nem is mutathatnak fel annyit, mint a .régi tsz-ek — az eddig végzett munkájukkal beigazolták: következetesen, megalkuvás nélkül képviselik a közös érdekeket. S ez az ingadozás nélküli tevékenykedés nagyon sokkal felér, ez az, amit egy új tsz pártszervezet legelsősorban tehet a szövetkezet megszilárdításáért, amiben legjobban segítheti a gazdaságvezetést. A keménykezűség mellett . mindenkor ott az okos, a bi- |zalomkeltő szó is. A gazdagsági számonkéréssel párhu- Izamosan arról is beszélnek, I milyen jövő vár a tsz-tagok- Ira, ha szorgalmasan gazdál- I kodnak. Határozatban fogad- Iták el nemrég, hogy például fázok, akik kétéves tsz-tagsággal rendelkeznek, férjhez- I menéskor, vagy nősüléskor fáz előző gazdasági évben tel- Ijesített munkaegységeikre |2—2 forint házassági segélyt I kapnak. Vagy: az olyan idős ftsz-tagot, aki egy évet meg- .haladó időt tölt a szövetkezetben, munkaképtelensége I esetén 3 mázsa búzával, 2 ko- Icsi szalmával segítik. Ugyaniakkor a szövetkezet magára fvállalja a biztosítási díjat, s 1.800 négyszögöl háztájit mér |talajmunkadíj felszámolása Inélkül. Fiúknak bevonulási, lidőseknek temetkezési se- Igélyt juttatnak majd, stb. \ ¥iy egész hát a kép, ha I megmutatja: Ebben a I kunmadaras! termel őszövet- I kezet ben meg kell fogni a |munka végét. De nemcsak I "azért, mert manapság nálunk munka hélkül senki sem élhet meg. Hanem azért is. ímert a jövőt körvonalazni, f megfesteni csak ott lehet, (ahol van mire. B. E. Herter sajtóértekezlete ségesek berlini jogaival kapcsolatos határidőhöz”. Az amerikai külügyminiszter megismételte azt a már ismert álláspontot, amely szerint Eisenhower csak akkor lesz hajlandó csúcsértekezleten részt venni, ha alacsonyabb szinten haladás történik a feszültség enyhítésében. Nem volt hajlandó azonban megmondani, hogy milyen mérvű haladást tart szükségesnek Eisenhower részvételéhez. A negyven perces sajtóértekezleten Herter kijelentette, meggyőződése, hogy „a Szovjetunió őszintén törekszik megállapodásra a három nyugati nagyhatalommal a Németországra vonatkozó kérdésekben”. Herter bejelentette, hogy a külügyminiszteri értekezlet befejeztével Brandt polgár- mester meghívására Nyugat- Berlinbe látogat, majd kifejezte reményét, hogy a külügyminiszteri értekezlet második és záró szakasza nem tart tovább három hétnél. Az amerikai külügyminiszter a továbbiakban hangoztatta „minden bizonnyal megfontolást érdemel” az a javaslat, hogy Hruscsov szovjet miniszterelnök látogasson az Egyesült Államokba. Más kérdésekről, így a középkeleti helyzetről szólva, az amerikai külügyminiszter derűlátóan nyilatkozott és azt állította, hogy javulás történt, „különösen az Egyesült Államoknak Irakhoz és az Egyesült Arab Köztársasághoz fűződő kapcsolataiban”.