Szolnok Megyei Néplap, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-10 / 160. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. Július 10. A KISZ városi labdarúgó nyári .kupáért Megtörtént a labdarúgó NB II. ősxi fordulójának sorsolása Megérdemelten nyerték a Déliek a bemu'ató mérkőzést lön az FTC vízilabda csapata Szolnokra A Vízilabda OB I.-ben — a múlt évi szerepléssel szem­ben gyengébben megy a szol­nokiaknak. Az Újpesti Dózsa egypontos előnyét eddig nem bírták behozni, sőt ebben az évben az U. Dózsa gólaránya is lényegesen jobb, mint a szolnokiaké. A két Dózsa együttes párharca az elsőség­ért azonban változatlanul fo­lyik tovább, de a szolnokiak­nak igen résen kell lenni, ha nem akarnak leszakadni. Kü­lönösen fontos ezt most han­goztatni, amikor éppen a me­zőny legszeszélyesebb csapata áz FTC jön Szolnokra. A ferencvárosiak fiataljai a tavaszi idényben —• megle­petésre — elvettek egy pon­tot bajnokcsapatunktól. Álta­lában minden együttes a szol­nokiaktól szeretne pontot ra­bolni, miközben az éllovas újpestiek — behozhatatlan előnyhöz juthatnak. A 11-én, szombaton 18.30-kor sorrake- rülő FTC—Szolnok mérkőzés rendkívüli fontossággal bír és a szolnoki csapatnak min­dent meg kell tenni a győze­lemért. Az élmezőny állása: 1. U. Dózsa 11 10 1 - 62:23 21 2. Szolnok 11 9 2 - 52:24 20 3. BVSC 11 6 1 4 55:44 13 nők—Özd, Nagybátony—Jász­berény. XIV. forduló, XI. 22. UTTE —Nagybátony, Egyetértés — Bp. Spartacus, Előre—Borso­di B., Kecskemét—Pénzügy­őr, Szeged — Szolnok, Ózd— Di. Bányász, Debrecen—Mis­kolc, Orosháza—Jászberény. XV. forduló, XI. 29. Bp. Spartacus—UTTE, Pénzügyőr —Egyetértés, Jászberény— Előre, Borsod — Debrecen, Miskolc—Ózd, Di. Bányász— Szeged, Szolnok — Kecske­mét, Nagybátony—Orosháza. Az Ulpesti Dózsa labdarúgói Kunszentmártonban Vasárnap nem mindennnapi sporteseményben lesz részük a kunszentmártoniaknak. Ugyanis ezen a napon az Újpesti Dózsa labdarúgói látogatnak el hozzá­juk. Az újpestiek csapatában több régi többszörös válogatott játékos is szerepel. így többek között: Aknavölgyi, Nagymarosi, Deák, Lóránt, Horváth Károly, stb. A mérkőzésre a kunszentmár­toni sporttelepen 17.30 órakor kerül sor. Jegyek elővételben is kaphatók a sportkör vezetősé­génél és a vállalatoknál. Szerencsés autóbaleset A Szolnok Városi KISZ Bizottság a városi KISZ alapszervezeti része ez év­ben is kiírta a hagyományos KISZ labdarúgó nyári kupa bajnokságod A kupa jelen­legi védője az 1958. évi baj­nok, az Építőipari és Javító Vállalat KISZ szervezete. Ez évben nyolc csapat vesz részt a küzdelemben. A baj­nokság kieséses rendszerben folyik. Két mérkőzést vívnák egymás ellen a csapatok a továbbjutásért. A selejtezők már meg voltak és azokon az alábbi eredmények szü­lettek: Szolnoki Járműjavító KISZ —Gőzfűrész KISZ 8:1 (3:1) Szolnok, MÁV sporttelep. Vezette: Ozsváth. A Jármű­javító KISZ szervezete az alábbi összeállításban vette fel a küzdelmet: Pataki — Dobos, Somogyvári, Kántor — Farkas, Földes — Ivano- vics, Rontó, László, Bagi, Guba. A gólokat a követke­zők szerezték: Ivanovics (3), László (3), Bagi (2). Á Jár­műjavító KISZ szervezeté­nek csapata az eddigiek so­rán jól megállta helyét. A „nehézsúlyú” birkózókkal és A Magyar Labdarúgó Szö­vetség augusztus 2-ben álla­pította meg az őszi labdarú­góidény kezdetét. Az NB I. és NB II. sorsolását már meg is ejtették. Az NB II. keleti csoportjának sorsolá­sát az alábbiakban közöljük: I. forduló, VIII. 2. Előre— Orosháza, Bp. Spartacus— Nagybátony, UTTE — Pénz­ügyőr, Egyetértés—Szolnok, Kecskemét — DL Bányász, Szeged—Miskolc, Ózd—Bor­sodi Bányász, Debrecen— Jászberény. II. forduló, Vili. 9. Pénz­ügyőr—Bp. Spartacus, Oros­háza—Debrecen, Jászberény— Özd, Borsodi Bányász—Sze­ged, Miskolc—Kecskemét, Di. Bányász — Egyetértés, Szol­nok — UTTE, Nagybátony— Előre. III. forduló, Vili. 16. Bp. Spartacus—Szolnok, UTTE— Di. Bányász, Egyetértés — Miskolc, Kecskemét—Borso­di B., Szeged — Jászberény, Ózd— Orosháza, Debrecen— Előre, Nagybátony — Pénz­ügyőr. IV. forduló, Vili. 23. Előre —Ózd, Debrecen — Nagybá­tony, Orosháza — Szeged, Jászberény — Kecskemét, Borsod—Egyetértés, Miskolc —UTTE, Di. Bányász — Bp. Spartacus, Szolnok — Pénz­ügyőr. V. forduló, Vili. 30. Bp Spartacus—Miskolc, UTTE— Borsodi Bányász, Egyetértés —Jászberény, Kecskemét — Orosháza, Pénzügyőr — Di. Bányász, Szeged—Előre, Ózd — Debrecen, Nagybátony — Szolnok. VI. forduló, IX. 6. Előre— Kecskemét, Ózd — Nagybá­tony, Debrecen — Szeged, Orosháza — Egyetértés, Jász­berény—UTTE, Borsodi B.— Bp. Spartacus, Miskolc— Pénzügyőr, DL Bányász — Szolnok. VII. forduló, IX. 13. Bp. Spartacus — Jászberény, UTTE—Orosháza, Egyetértés —Előre, Pénzügyőr—Borsodi B, Kecskemét — Debrecen, Szeged—Ózd, Szolnok — Mis­kolc, Nagybátony — Di. Bá­nyász. Vili. forduló, IX. 20. Előre —UTTE, Szeged — Nagybá­tony, Ózd—Kecskemét, Deb­recen—Egyetértés, Orosháza —Bp. Spartacus, Jászberény — Pénzügyőr, Borsodi B. — Szolnok, Miskolc — Di. Bá­nyász. IX. forduló, X. 4. Bp. Spar­tacus—Előre. UTTE=-Debre­ökölvívókkal teletűzdelt csa- patnajt a Gőzfűrész fiatal, lelkes gárdája nem tudott méltó ellenfele lenni. A Jár­műjavító fiataljai ilyen arány­ban is megérdemelték a győ­zelmet. A csapat és a me­zőny legjobbja László volt A selejtezők további ered­ményei: Járműjavító KISZ— Cukorgyár KISZ 4:1 és 3:1. Gőzfűrész KISZ—Papírgyár KISZ második mérkőzést nem játszottak. Építőipari és Javító V. KISZ — Kisiker KISZ 6:1 és 2:0, Gépjavító Vállalat KISZ—51-es AKÖV KISZ 3:1 és 4:0. Az elődöntők során az első mérkőzést is lejátszották már a csapatok. Itt a vissza­vágó van még hátra. Ered­mények: Járműjavító KISZ— Gőzfűrész KISZ 8:1, Építőip. és Javító V.—Mezőgazdasági Gépjavító KISZ 4:0. A hát­ralévő két mérkőzés alapján tovább jutó két együttes vívja majd a döntőt. Előre­láthatóan a kupa jelenlegi védője, az Építőip. és Javító Vállalat KISZ szervezete ta­lálkozik majd a döntőben a Járműjavító KISZ szerveze­tével. cen, Egyetértés—Ózd, Pénz­ügyőr — Orosháza, Kecske­mét—Szeged, Di. Bányász— Borsodi B., Szolnok—Jászbe­rény, Nagybátony—Miskolc. X. forduló, X. 18. Előre— Pénzügyőr, Kecskemét — Nagybátony, Szeged—Egyet­értés, Ózd—UTTE, Orosháza Szolnok, Jászberény—Dl. Bá­nyász, Borsodi B. — Miskolc, Debrecen—Bp. Spartacus. XI. forduló, XI. 1. Bp. Spartacus—Ózd, UTTE—Sze­ged, Egyetértés — Kecskemét, Pénzügyőr — Debrecen, Di. Bányász—Orosháza, Szolnok —Előre, Nagybátony—Borso­di B., Miskolc—Jászberény. XII. forduló, XI. 8. Egyet­értés — Nagybátony, Előre— Di. Bányász, Kecskemét— UTTE, Szeged — Bp. Sparta­cus, Debrecen — Szolnok, Orosháza— Miskolc, Jászbe­rény—Borsodi B., Ózd—Pénz­ügyőri XIII. forduló, XI. 15. Bp. Spartacus — Kecskemét, UTTE—Egyetértés, Pénzügy­őr — Szeged, Borsodi B.—‘ Orosháza, Miskolc — Előre, Di. Bányász—Debrecen, Szol­Szolnok Déli Válogatott — Szolnok Északi Válogatott 4:2 (3:1), MTE pálya, 500 né­ző, vezette: Hamar (Szentesi —Klimon). Szolnok Dél: (fehér, mez): Cselényi ,—| Juhász, Abonyi. Kegyes — Gyeivai, Kiss II., Cs. Farkas, Géczi II, Hor­váth, Szekeres, Dobos. Szolnok Észak: (fekete mez): Sárkány — Molnár, Gyé­mánt, Boréi — Sári I, Kiss M, — Tóth L„ Pintér, Sári II. Willisch, Sokvári. A szakemberek által ér­deklődéssel várt mérkőzést ünnepélyes aktus előzte meg, amikor a kifutó csapatok vi­rágcsokrokkal köszöntötték egymást és a közönséget. A két vegyes találkozója mind­végig jóiramú, sportszerű küzdelmet hozott és sok olyan kérdésre adott válasz', amelyeket eddig csak latol­gattak, beszélgettek a sport- kedvelők. A vélemények ter­mészetesen különbözőek, egy azonban biztos: a mérkőzés megrendezése elérte célját: egy táborba hozta a szolnoki labdarúgó sport híveit, — ha csak 90 percre is, s bizonyos mértékig azt is megmutatta, hogy jelenlegi állapotában milyen színvonalat képviseli városunk labdarúgó sportja. Kezdés után a fehérmezes déliek lendültek jobban bele és sorozatos sarokrúgások jelezték fölényüket. A két gyors szélsővel rendelkező Déliek sok szép támadása csak a 25. percben ért góllá, amikor Cs. Farkas beadását Szekeres élesen felső sarok­ba fejelte, 1:0. A feketék fia­taljai inkább a védekezésre kényszerültek; támadás szö­vésük ebben az időszakban körülményes volt és legtöbb­ször elhalt a 16-os táján. A 35. percben Cs. Farkas át­ívelte a labdát a ráfutó védő­kön és egyéni akcióval újabb gólt szerzett, 2:0. Közben a fehérek parádés támadásokat vezettek és Szekeres a 16-os tájáról váratlan erős lövés­sel 3:0-ra növelte az előnyt. Erre már a feketék is fokoz­ták erőfeszítéseiket és a baloldali kiugró Tóth L. fut­tából az ellenkező sarokba bombázott, 3:1. Szünet után a fehéreknél Horváth és Kiss TI. helyett Draskóczi és Sán­dor került a csapatba; míg az északiaknak Ádámosi és Szabadossal „erősítettek”, Sári' II. és Sokvári helyetti A cserék a feketéknél vál­tak be jobban és egyre gör­dülékenyebbek lettek táma­dásaik. Az 52. percben Pin­tér hatalmas oldálléc lövésé­re Willisch egy felsőléces bombával duplázott, ami na­gyon tetszett a közönségnek. A megijedt fehérek újabb tá­A Szolnok városi labdarúgó #■ • a f • nyári kupa hírei A Szolnok városi labdarú­gó nyári kupa legutóbbi for­dulójában az alábbi ered­mények születtek: MTE II.— Olajbányász 3:0, Honvéd— Helyiipari Vasas 7:0, Dózsa— Papírgyár 2:1, Vegyiművek— Zenészek 3:1, Vasutas II.— TITÁSZ 14:2. A következő fordulóban az alábbi mérkőzések kerülnek lejátszásra: július 11-én MTE II.—TITÁSZ MTE pálya, 17 óra. Zenészek — Vasutas II. tabáni pálya, 17.30, Olajbá­nyász — Honvéd Délibáb úti pálya, 17 óra. jelenti Sok problémát okoz a horgá­szoknak a csónak-kérdés. - Ugyanis a csónakok eddig csak magas áron voltak megvásárol­hatók. Kontárok Is gyártották — igen drágán — a minőségileg elég silány horgászladikokat. — Amint értesültünk még ez év­ben változtatnak ezen a helyze­ten, hogy a kispénzű horgászok Is könnyen Juthassanak horgász­ladikhoz. Nagyobb vállalatok­nak a csónak gyártásba való be­kapcsolásával megszűntetik a magángyártók uzsoráját. Ezzel együtt a minőséget Is javítják majd. Most az áradás hirtelen levo­nulásával, a vizek gyors apa­dása megzavarta a halakat. Ez nagyban befolyásolja a fogási lehetőségeket Ebben az Idő­szakban igen gyenge a kapás. Reméljük, hogy az idő javulása, a vízszintek megállapodása Is­mét meghozza majd a halak ét­vágyát és megjavul a fogási le­hetőség. nimiiiiiiiHiiiiimiHiiiiiiiniiiiiiiiiiiiMiiiiiiii Ki emlékszik jobban ? Körülbelül így lehetne megfogalmazni a szombaton Szolnokon a Barátság klub­jában megrendezésre kerülő élménybeszámoló verseny célját. A versenyen azok vesznek részt, akik már jár­tak a Szovjetunióban. Dia­vetítőgépekkel történő vetí­tés alapján „tájékozódnak” majd a „versenyzők” s tarta­nak minden bizonnyal érde­kes élménybeszámolókat egy- egy szovjetunióbeli városról. S hogy a verseny teljes le­gyen, a vetítés mellett fejtö­rő kérdésekkel is „kedves­kednek” a rendezők. Aki mindkét versenyben jó ered­ményt ér el. értékes tárgy- Sutalommal \ zdagodva hagy­ja majd el a barátság klub­ját: 3*. iliiiiiiilliiliiiiiiiiiiiliiiliiiiiiiiiiiiiiiillliliiilír madásainál Szekeres közelről fölé lőtt, de pár perc múl­va Dobos a baloldalon bero­bogott és labdája utat talált Sárkány hálójában, 4:1. Ét­től kezdve a fiatalabb fekete csapat egyre jobban felülke­rekedett, sok támadást vezet­tek, jól lőttek, sok munkát adtak Cselényinek. Az utol­só negyedárában már állan­dóan gólveszély volt a fehé­rek kapuja előtt, de a szépí­tésre csak a 85. percben ke­rült sor, amikor Pintér jól eltalált lövése Cselényi há­lójába jutott, 4:2. A mérkőzésről el lehet mondani, hogy szép és érde­kes volt. A látottak és a le­szűrhető tanulságok bizonyá­ra sokáig foglalkoztatják majd a város futballközönsé- gét és vezetőit. Mindkét együttes sportszerűen, nemes küzdelemben akarta bemutat­ni felkészültségét és ráter­mettségét. E mérkőzés is bi­zonyára hozzájárul majd labdarúgó sportunk felemel­kedéséhez és őszi jobb szerep­léséhez. A három közismer* játékvezetőnek nem volt ne­héz dolga és munkájuk hi­bátlan volt. A találkozó megrendezéséért, illetve az egész gondolat felvetéséért dicséret illeti Géczi Zoltán sportársat; H. Gy. Tegnap délelőtt jókora tö­meg sereglett össze a szolno­ki Szabadság Tsz szomszéd­ságéiban magasló felüljáró korlátjánál. — Odalenn a TITÁSZ daruskocsija, a va­súti raktárépület és a töltés közé ékelődve pedig a — 10. sz. AKÖV YA 87—61 írsz. tehergépkocsija. A betankor- Lát négy gerendája a földön, a töltés oldalán feltúrt gyep; semmi kétség: súlyos baleset történt. Éjfél tájban ért a felüljá­róra tehergépkocsiján Nagy László vezető és utasa; Imre Mihály, a Járműjavító dol­gozója. Az emelkedő tetején Nagy László „direkt’’-bő! na­gyobb sebességre kapcsolt A következő másodpercekben a gépkocsi áttörte a betonkor­látot és 30—40 kilométeres kezdősebességgel előbb neki­rohant a lejtőnek, majd két bukfenc után beszorult a raktár mellé. Szállítmánya, — egy többszáz kilogramme» öntvény, — lezuhant róla .., S az utasok? Míg a közlekedésrendészeti elvtársak munkájuk utolsó részét végzik, mindkettőjük­kel elbeszélgettünk. Az alig Szemfüles seprűnk minap rettenve menekült a Szolnok, Vörösihadsereg útja 4. számú ház környékéről. Előkerítette a mytihológiálból Heraklést, ki annak idején Augias gépe­sítetlen istállóját önerejével kitakarította — noha senki­vel sem állott tisztasági ver­senyben s a kórokozók léte­zéséről sem tudott. Bármily hihetetlen: a gö­rög hitregék rettenthetetlen hőse sem vállalkozott annak a hatalmas szemét- és trá­gyakupacnak elszállítására, mellyel az Építőipari Vállalat 4. számú főépítésvezetősége dekorálta az utcát. Fájdalom, a lakóház és az istálló nem kívánatos „kapcsolata’’ nap­ról napra erőabödik — s bü- dösödik — mivel a lótrágyát a szántóföldek helyett a kőt épület között tárolják. A kör­nyék vénei emlékezni vélnek arra, hogy egykoron a városi A SZOLNOK Megyei Tanács Épí­tési és Szerelőipari Vállalata kő­műves, ács, szobafestő-mázoló, asztalos, vlzvezetékszerelő, vil­lanyszerelő szakmában tanuló­kat szerződtet. - Vasbetonszere­lő szakmunkást azonnal felve­szünk. - Törökszentmiklósi mun­kahelyeinkre kőműves szakmun­kásokat azonnal felveszünk. Je­lentkezés a munkaügyi osztá­lyon, Szolnok, Dózsa György u. 5. szám. A MEZŐTÚRI Uj Elet Termelő­szövetkezet azonnali beköltözés­sel keres kettő iuhász családot, akik 900 db anyajuh összes mun­káját el tudják látni. Fizetési mód: munkaegység. A SZOLNOKI Gépállomás rako­dási munkára szerződéssel fel­vesz dolgozókat, napi 100—120 fo­rintos kereseti lehetőséggel. Je­lentkezés a gépállomáson, Szol­nok, BesenysZögi út. JÁSZBERÉNYI téglagyárunkban Diesel motorhoz egy gépészt és üzemlakatost keresünk azonnali felvétellel. Lehetőleg téglagyárt gyakorlattal. Jelentkezés Szol­nok megyei Téglagyárt Vállalat Szolnok. Arany János u. 2. A SZOLNOKI Sütőipari Válla­lat Ipari tanulókat vesz fel. - Jelentkezések határideje: július 15. Jelentkezni lehet azon fia­taloknak, akik a 14. életévüket betöltötték, de a 17 életévüket még nem érték el, — akik a VIII. általános osztályt legalább jó eredménnyel végezték el. Je­lentkezés esetén hozza magával a hatósági orvosi Igazolást, mely szerint élelmiszeripari tanulónak felvehető és a szülő írásbeli igazolását, mely szerint bele­egyezik gyermeke ipari tanuló­nak való felvételébe. BÚTOROZOTT szobát keresünk két-három gyógyszerésznő ré­szére Szolnokon. Kérjük az ajánlatokat a bérleti díj közlése mellett írásban a Városi Tanács épületében lévő gyógyszertárba leadni. Gyógyszertári Központ, Szolnok, Zagyvarékasi út, huszonnégy éves vezető el* sírja magát: — Négy éve ülök a volán­nál, a legcsekélyebb balese­tem sem volt. S most..« Imire Mihály derűsen vi­gasztalta: — Fel a fejjel, szaki! Sze­rencsénk, nagy szerencsénk volt Valóban, a tehergépkocsi utasai csupán jelentéktelen zúzódásokat és horzsoláso­kat szenvedtek.' Mintha a sors is „méltányolta’1 volna, hogy Nagy László nem köve­tett el mulasztást, szeszes Italt nem fogyasztott: egy töredékmásodpercre elnyom­ta az álom. Asztalos István — a TI­TÁSZ daruskocsijának veze­tője — eközben közel három órás munkával kiemelte szo­rult helyzetéből a gépkocsit. (Ugyanő „állította talpra” annak idején az emlékezetes szanda-kanyari szerencsét­lenség autóját Is.) A hely­színre kivonult szakemberek szerint az AKÖV gépkocsiján mintegy 40 ezer forint érté­kű javítást kell végezni. főorvos intézkedése nyomán karakán legények elszállítot­ták a bűzhegységet. Sport­emberek több fogadást kö­töttek arra nézve, hogy ez a kívánatos teljesítmény meg­ismétlődhet-e egyáltalán. al Csutka István: Hamis tanú. Egy ifjonti nagy szerelem és házasság története ez a nagyon mai, nagyon friss és érdekes regény, amely fősze­replőjének, a fiatal Bojtor ta­nítónak alakjában az új népi értelmiség típusát mintázza meg, s Bojtor sorsában, prob­lémáiban ennek a típusnak útját, botlásait és magára ta­lálását A cselekmény 1954— 55-ben játszódik, de monda­nivalói ma is aktuálisak« A RAKOCZIFALVI Béke Ter­melőszövetkezet megvételre ke­res 2 db 8-10 éves bivajt. Érte­sítést levélben, vagy telefonon. 125-ős Danuvla felújított Álla­potban - eladó. Törökszentmik- lós, Mallnovszkl u. 26. Az ÉM Szolnok megyei Állami Építőipari Váll. azonnal felvesz kőműves szakmunkásokat! Jelentkezés: Szolnok, Iro­daház, Kossuth tér, II. em. Munkaügyi Osztály. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével minden nap Felelős szerkesztős B. Kis® Mátyás Szerkesztőség:. Szolnok. Tisza Antai u. t L em. Telefon: 20—93. 23—20. 20—«9 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó vallaiat Igazgató Fülemen Lajos Kiadóhivatalt Szolnok, Irodaház, fszt. I, Telefon' zo—94 A lapot kézbesítésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizetési dija egy hóra 11.— Ft. Előfizethető: bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nvomda vállalat 1959. Július 9. - 2432 Felelőé nvomőfteetetőt Mészáros Sándor b. z. KX3GOGOOGX300GGOOOOOOOGG>OOOOG<DOOCX3>00<DOOO( ("apróhirdetések)

Next

/
Oldalképek
Tartalom