Szolnok Megyei Néplap, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-08 / 158. szám
gl LAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK (SZOLNOK MEGYEI a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja X. évfolyam, 158. szám. Ara 50 fillér 1959. július 8. szerda. Kerület ahol barátaink élnek Lag«I előtt a tótkéri népfrontkőrbeu Szaporodott közúti balesetek szama Munkások ezrei követelik Manolisz Glezosz szabadon bocsátását Tiltakozó rüpgyűlések a megyei üzemekben Péntek estig ' két tsz-ben befejezik az aratást Kitűnő eredmények a Cibakházi Gépállomáson Nemrég került nyilvánosságra, hogy az athéni katonai bíróságon július 9-re tűzték Manolisz Glezosz görög hazafi, az EDA egyik legnépszerűbb vezetőjének provokációs perét. Kémkedéssel gyanúsítják az Akropolisz hősét, aki azzal, hogy 1941 május 31-én letépte a német zászlót, jelt adott az ellenállási mozgalom fellángolására. Hazaárulással vádolják azt, aki 38 éves kora ellenére már tizenhárom évet töltött a német fasiszták és a görög uralkodó osztály börtöneiben, mert felemelte szavát a görög nép elnyomása és kizsákmányolása ellen, a nemzeti függetlenségért A nyilvánvalóan koholt vád és Glezosz üldözése az egész haladó világ tiltakozásával találkozik. Táviratok ezreiben követelik a dolgozók: bocsássák szabadon Manolisz Glezoszt, szüntessék be az ellene indított üldözési hadjáratot, ne állítsák a 375-ös különleges törvény alapján olyan katonai bíróság elé, amelyik megfellebbezhetetlen halálos ítéletet hozhat. Megyénk üzemeinek munkásai is csatlakoznak a tiltakozókhoz. Röpgyűléseken emelik fel szavukat Glezosz mellett. Táviratokat küldenek a Külügyminisztériumba és a görög követségre továbmünkben, a szolnoki Járműjavítóban tegnap nyolc röp- gyűlésen találkoztak a dolgozók Az üzem békebizottsági titkárainak rövid ismertetése után közel 3 ezer munkás nyilvánította ki véleményét a adott hangot aláírásával követelésének: Szüntessék be a koholt vád alapján megrendezésre kerülő előtt a központ, tegnap az I-es. IV-es és V-ös építés- vezetőségek munkahelyein tartottak ropgyű Léseket — A röpgyűléseken elhangzottak alapján tiltakozó táviratot juttattak el a görög követségre. Törökszentmiklós legnagyobb üzemében, a Mezőgazdasági Gépgyárban is tegnap tartottak röpgyűlést. A gyár dolgozói táviratukban többek között ezeket írták: „Tudjuk, hogy a görög kormány tervbe vett intézkedése a görög és a nemzetközi proletariátus ellen irányul”. Majd így fejezik be: „Meg kell menteni Manolisa: Glezoszt a hóhér- kézből”. Már több cikkben foglalkoztunk lapunk hasábjain a szövetkezeti lakóházépítéssel. Most a tervezés stádiumából átléptünk a megvalósítás időszakába: Szolnokon megkezdődnek a szövetkezeti lakóházak építkezési munkálataid A megyei tanács és az illetékes szervek a Bálvány utcában, a Beloiannisz út és a József Attila út közötti részen jelölték ki az új szövetkezeti lakóházak helyét. A szövetkezeti lakóházak-1 ban elsősorban fizikai munkások, papírgyári, vasutas, •— stb. dolgozók kapnak lakást.1 Mint ismeretes, a szövetkezeGyakorlafl tanácsok t er melőszö vetkezeti vezetőknek A Mezőgazdasági Kiadó figyelembevéve a termelőszövetkezeti mozgalom nagyarányú fellendülését, az év elején módosította programját és fokozott segítséget ad a közös gazdaságoknak az eredményes munkához. Külön gondoltak arra a kiadó vezetői, hogy az Idén alakult fiatal termelőszövetkezetek megfelelő gzakkönyvekhez jussanak. A napokban Jelent meg Gyakorlati tanácsok mező- gazdasági termelőszövetkezeti vezetőknek címmel Fejér Ferenc gazdasági tanár könyve. Nagyon keresett kiadvány a munkaegység-könyv. Először tízezer, majd húszezer példányban jelent meg, legutóbb pedig már negyvenezret nyomtak belőle. Napjainkban nagyon Időszerű Kappéter Iván: Tudnivalók a mezőgazdasági építkezésről című könyve. (MTI) Az új épületekben egy szoba hálófülkés és kétszobás lakások épülnek. A kétszobás lakásokhoz a konyhától elválasztott étkezőfülke járni az összkomforton kívül. Szolnok lakói örömmel üd- vözlik az új, a dolgozók érdekeit messzemenően szem előtt tartó építkezési formát. Különösen örülnek annak, hogy az új lakások a Bálvány utcában épülnek, abban a negyedben, amely eddig viszonylag elmaradt más városrészek rohamos ütemű építkezései mögötti A Cibakházi Gépállomás körzetében a múlt hét közepétől kezdve teljes kapacitással folyik az aratás. A gondos előkészítési munka eredménye most jelentkezik; a gépek fennakadás nélkül, folyamatosan dolgoznak. Vasárnap estig 2.100 holdon végeztek az aratással. A lelkes munka «órán kitűnő eredmények születtek. A kombájnosok közül Fazekas Mihály 100 holdat, az arató- gépesek közül Lázár Sándot 146, Tóth József pedig 120 holdat vágott le. Vasárnap is teljes erővel folyt a munka. Tizenhárom aratógép és öt kombájn dolgozott a földeken. Tiszakür- tön a Hunyadi és Uj Élet Tsz-ben a zab kivételével előreláthatólag péntek eßtig befejezik az aratást. A gépállomás dolgozói nagy gohdot fordítanak a tarlóhántásra is. Szinte az ara150—160 MÁZSA CUKORRÉPA Átlagtermést varunk Igen szépek Szolnok megyében a cukorrépa táblák s a növényápolási munkák is előrehaladottak. A csapadékgazdaság, a jó talajelőkészítés, a megfelelő növényápolás hatására mintegy 150— 160 mázsa átlagtermést várunk cukorrépából Szolnok megyében. Bő termés Ígérkezik burgonyából is, melynek töltö- getését mindenhol idejében elvégezték. Befejeződött a repce betakarítása, a várható átlagtermés 3.75 mázsa. A korai borsók aratása ugyancsak megkezdődött s holdantással párhuzamosan végzik. Eddig 1430 holdon végeztek tarlóhántást és tömöritő hen- gerezést minden learatott területen, ahol nincs felülve- tés. Nyolc cséplőgéppel megkezdődött a tavaszi- és őszi- árpa cséplése is. A termés- eredmények rendkívül jók. Tizennyolc—huszonkét máOjabb termelési REKORD A PAPÍRGYÁRBAN A Minisztertanács és a SZOT Vörös vándarzászlajá- val kitüntetett Szolnoki Papírgyár dolgozói a IL negyedévben is kitették magukért: negyedévi előirányzatukat 113,2 százalékra teljesítették. Az üzem fennállása óta sosem volt még a papírgyártásban ilyen magas teljesítmény, mint most. Rekordnak emlegették 1958 harmadik negyedévét. Most akkori produktumukat is jelentős mértékben túlszárnyalták. Az elmúlt három hónapban papírból 288 tonnával gyártottak többet az előirányzottnál. Nem kell szégyenkezni a cellulóz-üzem dolgozóinak sem: tervein felül 164,3 tonna cellulózt termeltek. A pártkongresszus tiszteletére terven felül eddig 404 tonna papírt, és 237 tonna cellulózt gyártottak. Mindez azt bizonyítja: hű őrzői a vörös vándorzászlónak. A fiatalokat szívesen fogadják az idős tapasztalt zsát fizet az őszi-, tizenkét— tizenöt mázsát a tavasziárpa. A tiszaföldvári Lenin Tsz- ben egy 78 holdas ősziárpa tábla 2A5 mázsás termést adott* A gépállomás igazgatója, Hollósi elvtárs véleménye szerint a gépállomás július 20-ra befejezi az aratást* A Szolnok megyei Építőipari Vállalathoz tizenkét fiatal, most végzett technikus került. Az építésvezetők mellé osztották be őket, hogy elméleti tudásuk mellett gyakorlati tapasztalataik is bővüljön, s így mielőbb Önállóan' dolgozzanak felelős beosztásban is. HÁROM ISTÁLLÓ <m TÁRSADALMI MUNKÁBAN A kunmadaras! Vegyesipari Szövetkezet tagjai a párt- kongresszus tiszteletére vállalták, hogy a helybeli Hunyadi Tsz részére három tehénistállót építenek társadalmi munkában. A szövetkezetiek elhatározásához — élükön Lovas Sándor tanácselnökkel — a tanács dolgozói is csatlakoztak. A több, mint 100 fős brigád vezetője a tanácselnök lett, műszaiki irányítója meg Lovas Ferenc, a szövetkezet elnöke. A szövetkezet áldozatkészsége, elhatározása példaként szolgálhat a megye többi szövetkezeti ipari dolgozóinak. A gyengébb testvér segítése a szövetkezeti eszme egyik szép megnyilvánulása. ként közel 7 mázsas átlagtermést ad a borsó. Rizsben ugyancsak eléri s túl is szárnyalhatja a múlt évi termést a megye. munkások, műszaki vezetők, a remélik, teljes erejükkel, tudásukkal bekapcsolódnak a [nagy építőmunkába. bítás végett. Egyik legnagyobb üze■i 1 ■ <9 i — Még júliusban megkezdik Szolnokon a szövetkezeti lakóházak építését imnn-T .......................................................-...... ÜZ EMEINKBŐL ietvdik TECHNIKUSOK ÉRKEZTEK AZ ÉPÍTŐKHÖZ bírósági komédiát, melynek egyetlen célja a görög nép hős fiának elpusztítása és bocsássák szabadon a sokat üldözött Glezoszt. A szolnoki vasúti csomópont dolgozói tegnap a délutáni órákban tartottak röp- gyűléseket. Ma, táviratot küldenek a görög követségre, melyben kifejezésre juttatják tiltakozásukat Glezosz fogva- tartása ellen. Közel háromezer építő- munkás vett és vesz részt az Építőipari Vállalat dolgozóinak röpgyűlésein. TegnapNagy sikerrel zárult a műemléki fényképpályázat Jászberényben A Hazafias Népfront Városi Bizottsága és a Városi Tanács Műemléki Albizottsága által kiirt fényképpályázat szép eredménnyel zárult. A jeligés pályamunkákat egy szakbizottság vizsgálta át. S a nagyszerű fényképek közül az első díjat Faragó Lászlónak, a második díjat Kürthy Jánosnak ítélte oda. Örömmel üdvözöljük ezt a nagyszerű kezdeményezést, amely a város szép épületeit, műemléki és táji szépségeit örökítette meg a helyi fotósokkal abból a célból, hogy egy kiadványt készítsenek a legszebb felvételekből. ti lakóházépítés lényegében annyit jelent, hogy a dolgozók összefogásával építik fel a lakóházat Egy lakás körülbelül 95—100—110 ezer forintba kerül. Ez az ár rendkívül kedvezményes, hiszen az Építésügyi Minisztérium kiszabásánál nem vette tekintetbe a felemelt építőanyag árakat, valamint azt sem, hogy a rossz szolnoki talajviszonyok következtében jelentős többletköltség merül majd fel. A fizetési feltételek Is igen kedvezőek. A vételár tizenöt százalékát kell előre lefizetni, a többit pedig harminc év alatt térítik meg a lakástulajdonosok. A Bálvány utcában három lakóház 'pvl, mindegyikben 24—24 lakással) A terveket a Lakásipari Tervező Vállalat készítette el, a munkát az ÉM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat végzi. Ebben az évben a tervek szerint körülbelül 2.5 millió forint értékű munkát végeznek el. Ilyen szempontból különösen kedvező az, hogy most kezdődnek a munkák, hiszen augusztus—szeptemberben szárazabb a talaj, kevesebb a talajvíz, könnyebb az alapozás» Félóra múlva felemelkedik az indítást parancsoló tárcsa. Az olajos fekete moz- ianytesiti és a csillogó műszerek vakítóan verik vissza a nap sugarait A kazánban már forr a víz, a két fűtő Vriáslapá tokkal szénszőnyeget terít a tűzszekrésny gyomrába, ahonnan a kiömlő forró- ság-hullám szinte szédít, hódít és környeztet. Nehéz ez a munka. Mégis, aki egyszer megkóstolta, izét nem feledheti. Miért? Ez az, amit nehéz megfogalmazni. Hisz az ember legmélyebb, legőszintébb érzéseiről ritkán tud szólni, s ha igen, a szavak 6Úlyát, árzékelóképességét legtöbbször sutának, banálisnak érzi. Az bizonyos, hogy a rohanó mozdonyok állandóan újjászülető romantikája, izgalma még él Kövesdi Jánosban, ebben a 48 éves, magas, szikár-magas, izmog férfiban, aki a 424 267-es vezetője. Persze ezt a tételt hosszadalmas és nehéz lenne bizonyítani, de én láttam Kövesdi Jánost indulás előtt, ott, a vezetőfülkében, paprikás- Icrumplit falatozni kolbásszal, a nap és a tűzszekrény forróságának kereszttüzében, mondom, az volt az érzésem, hogy ez az ember bizonyára nem cserélné el Miami legszebb éttermének, vagy bárjának léghűtőit levegőjével sem ezt a vezetőfülkét, hisz talán még az ennivaló is itt esik legjobban... — Mit mondjak én erről? — kérdezte két falat között Kövesdi János. — Mióta eszemet tudom, mozdonyvezető akartam lenni. Hiába hívtak, hívnak engem évek óta máshová. Én maradok. Ez a „maradás” sokmin- dent jelent Aki nem érti a 424 267 nyelvét, csak azt látja, hogy minden parcikája úgy csillog, hogy még egy primadonna is kifogástalanul kirúzsozhatná ajkát fellépés előtt mondjuk a dugattyúk tükör-csillogásánál. A laikus ennyit lát, de, hogy mit is jelent mindez a 424 267-es ABC-je szerint, arra így felelt Kövesdi János (igaz, szavait alig hallottam, mert ebből kieresztette a gőzt és dobhártyám eléggé remegett): — Négy év alatt negyedmillió kilométert futottak a géppel, de főjavításon még nem volt! Pedig két, két és fél évenként esedékes lenne. De a vizsgálat nem tartotta szükségesnek. Ez több mint 100 000 Ft-09 gépkiesés megtakarítást jelent. Ám a 424 267-es másképp ie meghálálja Kövesdi Jánost s a két fűtő: Turza Ferenc és Media Sándor szerető gondoskodását. Az egész Szolnoki Fűtőházban május—júniusiban vele tókerült a legjobb személy- és teherforgalmi eredményt elérni. Sokat lehetne még arról beszélni, hogy is sikerült ez? Arról, hogy Kövesdi János hány szovjet tapasztalatot vett át és alkalmazott a siker érdekében, arról, hogy a 424 267-es már úgy „be van idomítva", hogy 4 év alatt egyetlen balesetet nem okozott. De lehetne szólni az 500 km-es, a 2000 tonnás stb. mozgalom egykor országos port felverő Kövesdi-sikerei- ről is. Viszont, mert nem sokára indul a vonat, inkább arról írjunk, hogy Kövesdi János, mint a .Szolnoki Fűtőház — mely jelenleg első az ország összes fűtőháza között a kongresszusi munkaversenyben —, pártszervezetének termelési felelőssé, hogyan agitál, hogyan szervez személyesen is a nagy feladatra: meg is tartani a kivívott első helyet? Az eddigiekből mindez ki is derült, mindenekelőtt azzal, hogy Kövesdi János és két fűtője nagyon jól dolgozik, olyan jól. az elsők között is ők a legelsők a Fűtőházban. Jaj, de mindjárt indul a vonat, s ón még azt sem kérdeztem meg, azt sem tudom, hogy miért dolgozik ilyen jól, ilyen lendületes lelkiismeretességgel a 424 267-es legénysége a kongresszusi munkaverseny sikeréért? Azt tudom, hogy a kétszeres sztahanovista cím, a Kiváló Vasutas jelvény, a Munka Érdemrend kötelezi is Kövesdi Jánost Azt is tudom, hogy jelenleg a Szocialista Munkabrigád címért „hajtanak” — s persze sohasem jön rosz- szul a kiérdemelt cím mellé a forint sem, bár eddig sem volt panaszra ok. Azt is tudom, hogy Kövesdi János kommunista. S talán nem is kell már válasz arra, hogy miért ők az elsők a Szolnoki Fűtőház 32 versenybrigádja közül ?. i * ...Az indító tárcsa a levegőbe lendül, megindul a 424 267-es. Orrán hatalmas fehér tábla, csillognak rajta a fekete számok. A gép mozog, az ember dolgozik. Irány: Szob. A 134 tengelyes gyorsteher, hátán 1200 tonna „romló” áruval útnak indul rendeltetési helyére. Először a 424 267-es, nemsokkal utána a szerelvény utolsó kocsija gördül ki a látókörből az egyik sínkanyarban .. i Bubor GvuU Első a legelsők között