Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-17 / 140. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. június lí, Gondos, sokirányú készülődés As elhatározások hete A VILÁGSAJTÓ Genfben tartózkodó tudósítói egybehangzóan azt jelentik lapjaiknak, hogy a külügyminiszteri értekezlet ezen a héten előreláthatólag befejeződik. Több mint egy hónapja már, hogy ezek a megbeszélések — mint a háborgó tengerre öntött olaj — már puszta tényüknél fogva is bizonyos változást hoztak a hidegháború légkörében. Ez az értekezlet jelentősen különbözik a korábbi évek kül- ügyiminszteri tanácskozásaitól: gondoljunk csak a berlini értekezletre, amikor a nyugati hatalmak külügyminiszterei képesek voltak hónapokon keresztül arról vitatkozni, hogy egyáltalán mit vitassanak meg, mi legyen a napirend. A berlini értekezlet idején a Nyugat még abban az álomban ringatta magát, hogy a történelem menetét, a hidegháború alakulását ő szabhatja meg. Az azóta eltelt esztendőkben a tények kérlelhetetlen logikája keresztülhúzta ezeket a számításokat. S ha erre utalunk, elég csupán — bizonyítékképpen — megemlíteni az úgynevezett csomagterv sorsát. Mint ismeretes, a genfi találkozó előtt a nyugati hatalmak külügyminiszterei összeültek, javaslataikat egyetlen összefüggő rendszerbe foglalták és azt mondották: mindent, vagy semmit. Ha a Szovjetunió nem fogadja el a csomagot teljes egészében, akkor a tárgyalásokat akár be is lehet fejezni. Ha azonban valaki most, a tanácskozások ötödik hetében átlapozza az újságokat, a csomagtervről egy szót sem talál: ez az elképzelés megbukott. Lapunk hasábjain még a genfi értekezlet nyitányakor felvetettük: a probléma nem az, hogy a Szovjetunió elfogadja-e vagy sem a nyugatiak által szinte ultimátumszerűén beharangozott csomagot, hanem az; mit fognak tenni a nyugatiak, ha a Szovjetunió már elutasította ezt a számára elfogadhatatlan javaslatot. Rámutattunk arra is, hogy bár a nyugatiák értekezletek során dolgozták ki ezt a közös tervet, magára a tárgyalásokra vonatkozóan e csomag alapján nem lehetett közös elgondolásuk, s hogy ilyen módon Genfben egyszerre kétféle értekezlet is folyik majd: egyrészt a a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság és a nyugati hatalmak között, másrészt pedig Anglia, Franciaország, az Egyesült Államok é- a bonni német állam között: ez utóbbi arról, mit válaszoljanak a Szovjetunió indítványára. A jelek arra mutatnak, hogy ezen a második értekezleten ugyanolyan nagy csaták dúlnak, mint az elsőn, és tulajdonképpen ' itt dől el az első sorsa is. A SZOVJETUNIÓ Genfben következetes és ugyanakkor hajlékony, a béke érdekeit messzemenően figyelembe vevő diplomáciát folytatott. Mint ismeretes, a cso- magtervvel szemben Gro- miko beterjesztette a német békeszerződés tervezetét, amely gyökeresen oldaná meg a vitás problémákat, lezárná a bonni revansista törekvések miatt még ma is nyílt határkérdést, megteremtené a két német állam közeledésének, majd az újraegyesítésnek feltételeit. Amikor a szovjet fél képviselői látták, hogy a nyugati hatalmak vonakodnak ezt a tervet elfogadni, akkor igyekeztek megkeresni azokat a pontokat, amelyekben a legkönnyebbnek látszott a megegyezés. így az értekezlet harmadik hetétől kezdve szinte kizárólag Berlinről, a nyueatberlini kérdésről volt s~ó. A nyugatiak tehát’ felbontották a csomagot és kiemelték belőle ezt a kérdést eredeti — tárgyalási tervüktől eltérően. Ez nyilván az angol álláspont győzelmét jelenti a Bonn és London között folyó kulisszák mögötti birkózásban. A nyugatiak első javaslata teljesen elfogadhatatlan módon azzal a követeléssel lépett fel, hogy Kelet-Berlint, tehát az NDK fővárosát is olvasszák be Nyugat-Berlin- be, Később azonban lemondtak erről a nyilván csak taktikai célokból beterjesztett javaslatról, viszont továbbra is mereven ragaszkodnak a megszállási rendszerhez, amely 14 évvel a náci Németország felett aratott győzelem után enyhénszólva idejé*múlt állapot. A Szovjetunió legújabb javaslata azonban ezt a nyugati álláspontot is figyelembe veszi és hajlandó egyéves határidőt szabni a megszállási rendszer fenntartására. Ezenkívül a Nyugat által javasolt össz- német bizottságot nem a lakosság lélekszáma szerinti arányban, hanem paritásos alaoon kívánja létrehozni — vagyis úgy, hogy az NDK és az NSZK egyenlő arányban lennének képviselve benne. A lélekszám szerinti arány nyilván azt jelentené, hogy az össznémeí bizottság eszközzé válna Adenauer kezében. ÉRDEKES módon ezután a javaslat utón, amelyben a Szovjetunió messze előrehaladt a kompromisszumok útján, a nyugati sajtó óriási hűhót csapott és az értekezlet közeli elnapolását jósolta. Ügy próbálták feltüntetni, hogy a szovjet javaslat diktátum, nem tárgyalási Fegyveres felkelés a Dominical Köztársaságban Nicaraguában felkelők elfoglaltak két várost alap. (MTI). A Dominikai Köztársaságban fegyveres felkelés kezdődött. Costanza város közelében Trujillo diktatórikus rendszerének megdöntésére; A száműzetésben lévő dominikaiak egy csoportja behatolt az ország belsejébe és már az első fegyveres akciót siker koronázta. A felkelők megrohamozták és lefegyverezték Costanza helyőrségét. A felkelők máris ellenőrzésük alatt tartják a Cordilerák középső részének nagy térségét. Egy többszáz felkelőből álló csoport Enriquo Jinemez Moya parancsnoksága alatt harcol. Moya száműzetése idején több latin-amerikai országban élt, köztük Venezuelában, Kubában, Kolumbiában és Porto-Ricoban. A mozgalomnak két rádió- állomása van, A dominikai felszabadító mozgalom vezetői bíznak a harc sikerében, mert a felkelők teljes mértékben élvezik az immár 29 éve diktatórikus elnyomatásban sínylődő dominikai nép támogatását és egész Latin- Amerika rokonszenvét. Az AP Venezuelából jelenti, hogy dominikai menekültek szerint Trujillo katonai tanácsadója Peron, az elűzött argentínai diktátor. * Az AP jelenti Tegucigalpá- ból (Honduras): nicaraguai menekültek szerint a nicaraguai felkelők elfoglalták a Chontales tartományban lévő Santo Tomas városát. A városért folyt csata áldozatainak száma nagy. A felkelők nagymennyiségű hadianyagot zsákmányoltak. A nicaraguai felkelők rádióállomása jelenti, hogy elfoglalták Leon városát is. Gromiko a pénteki ülésen megcáfolta ezeket az állításokat és így a mesterségesen szított vihar elült, a külügyminiszterek pedig hétfőn ismét hozzáfogtak a szovjet javaslatok érdemi megvitatásához. Az öt hétnek tehát már ma is megvannak a maga konkrét eredményei. Elősző; is az, hogy egy sor pontban már csak pár lépés választja el egymástól a keleti és nyugati álláspontot, kibontakoznak egy jövendő megegyezés körvonalai. Bebizonyosodott, hogy lehet tárgyalni és végül világossá vált, hogy a legnagyobb felhatalmazással biró kormányfők találkozó- iának igenis volna mit megvitatnia. A most következő napok előreláthatóan döntést hoznak. Mint a Reuter kommentárja írja, Genfben három perspektíva van: 1. a miniszterek újabb erőfeszítéseket tesznek, hogy megoldást érjenek el a berlini kérdésben, 2. az értekezletet felfüggesztik, 3. egy közös közleményben leszögezik a nézeteltéréseket, amelyeknek megoldása a csúcsértekezletre vár. AZ UJ SZOVJET javaslatok megnyitották az utat a megegvezés felé. Csak a nyugati hatalmakon múlik, hogy létrejön-e a megoldás, vagy pedig vállalják a felelősséget a tárgyalások kudarcáért a világ közvéleménye előtt. Baracs Dénes Hétfőn délután — a városi pártaktívaülés alkalmával — kiosztották a szolnoki május elsejei felvonulás legjobb csoportjainak járó vándorzászlót, illetve jutalmat. Tartalomban, külsőségben és Szervezettségben egyaránt példamutató volt a Járműjavító dolgozóinak felvonulása. Ezért a pártbizottság által alapított egyik vándorzászlót kapták. A Szolnoki Kiskereskedelmi Vállalat dolgozói a tólük megszokott impozáns, jól szervezett menetben vonultak fel május elsején — ezért a másik vándorzászló hozzájuk került. A Vízügyi Igazgatóság dolgozói igyekeztek komoly politikai tartalmat adni felvonulásuknak, jól szemléliető eszközökkel mutatták be a régi és az új vízügyi szervezet közötti különbséget. — Munkájuk jutalmául a serleget kapták. A vándorzászlókon és serlegeken kívül a városi pártbizottság oklevelet ad szép, tartalmas felvonulásuk jutalmául a Tiszamenti Vegyiművek, a Szolnoki Papírgyár dolgozóinak, valamint a városi Uttörőszö vétségnek — az úttörőpajtások színes eleven felvonulásának megszervezéséért és a KISZ városi bizottságának a lampionos vi- iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiur WASHINGTON (Reuter). A Szenátus Külügyi Bizottsága hétfőn 1.1 milliárd dollárt szavazott meg a NATO országok katonai segélyezésére. Ez az összeg 1223 millió dollárral több, mint amennyit Eisenhower elnök eredetileg kért. (MTI.) MOSZKVA (MTI). Az Izvesztyija keddi számában „Miért reszket a Pentagon?” címmel feltárja a genfi atomértekezlet eddigi lassú haladásának okait. Rámutat: az amerikai Hadügyminisztérium az ágyugyárosok és az atomfegyvereket előállító nagy monopóliumok érdekében azzal próbálkozik, hogy megakadályozza a nukleáris A termelőszövetkezeti pártalapszervezetekben egyre alaposabb, gondosabb munkával készítik elő a taggyűléseket. Különösen ott, ahol a vezetőségnek gyakorlata van ebben, s ahol megfelelően fel tudják mérni, milyen segítséget adhat a kommunisták egyöntetű állásfoglalása a közös gazdaság ügyeinek intézésében. A kun- hegyesi Lenin Tsz-ben most a szokottnál is alaposabb az előkészület. Nem mindennapi kérdést, az állattenyésztés helyzetét tűzték napirendre. Nem azért, hogy valami különös probléma volna vele. Inkább azért, hogy a szövetkezeti munka egészén belül is kiemelkedő helyet kapjon az emberek tudatában, gondolkodásában, A szövetkezet terve merész elgondolásokat rögzít, s az emberek, a terv készítői, jóváhagyói most ellenőrzik, hogyan váltják tettekre mindazt, ami mellett altkor döntöttek. Ezt kell hát most alaposan előkészíteni Mert akkor sem ment minden egészen simán. Egyesek szót emeltek az ellen, hogy a takarmányterületet jelentősen növelik, ugyanakkor a takarmány természetbeni juttatását a tavalyinál alacsonyabb összegben állapították meg. Most megláthatják majd, hogy a jószágokból, amelyek a takarmányt megeszik, zifelvonulás megszervezéséért Sipos Károly elvtárs a városi pártbizottság titkára a jutalmak átadása után köszönetét mondott mindazoknak, akik, mint rendezők, aktívák elősegítették a május elsejei felvonulás sikerét, a városi pártbizottság mellett működve elvégezték a szervezés úgynevezett aprómunkáit. A vándorzászlókat átvevő Tóth és Budai elvtársak megköszönték a kitüntetést és megígérték, hogy jövő május 1-i felvonulásuk még tartalmasabb és szebb lesz, mint az idei s igyekeznek végleg megtartani a városi pártbizottság vándorzászlóját. Községünkben is kezd kialakulni a helyes népfrontpolitika: összefogni azokat az erőket, amelyek a párt vezetésével előbbre tudják vinni községünk gazdasági, kultú- rális életét. A minap a népfrontbizottsági ülésen Fodor Károly elnök előterjesztése alapján megvitattuk a község gyors fejlődését elősegítő lehetőségeket és megszabtuk a feladatokat is. A tanácskozáson megjelentek a párt-, tanács vezetői, termelőszövetkezeti parasztok, pedagógusok és kísérleti robbantások megtiltását. Az atomértekezlet nem kielégítő haladása árnyat vet a genfi külügyminiszteri értekezletre is, amely nemcsak ugyanabban a palotában folyik, de feladatait tekintve is hasonló szerepet hivatott betölteni: enyhítenie kellene a nemzetközi feszültséget és szilárdítani az álla mok közti bizalmat. (MTI), pénzben meglesz a különbözet. Év végére 800 hízott sertés leszállítására szerződtek, eddig kereken 400-at szállítottak le, s egy százas falka hamarosan szintén erre a sorsra jut. Márpedig ha a tervet mindenütt ilyen pontosan végrehajtják, meg lesz a munkaegységre járó közei 40 forintos jövedelem év végén. A gyakorlat ebben a szövetkezetben az, hogy mindig jóelőre elhatározzák, mit tárgyalnak meg a közeljövőben, mi legyen az, amire abban az időben a kommunisták figyelme főleg irányul. Ezeset- ben is így történt. Június 25- re tűzték ki a taggyűlés időpontját. A tagság azonban már most vitatja, latolgatja a részletkérdéseket. A tehenészetben például most akarják bevezetni az itatásos borjúne- velést. Vincze Mihály és Varga József mély gondba merülve tanakodnak napok óta: „A tehén alatt felnövő borjúk választáskor szépek, aztán visszaesnek. Az itatot- tak a választás idejére edzettek, s utána hamarosan nekierősödnek. S így mi 25 kg tejzsiradékot nyerünk egy-egy borjú után. Ezeket mondd el, MJiály, a taggyűlésen, te ott leszel.’’ Varga József, a pár- tonkívüli borjúgondozó mondja ezeket Vincze elv- társnak, azért, ha netán ott valaki kétségbe vonná, hogy érdemesbe az itatásos nevelést meghonosítani. Szeberényi Mihály elvtárs, az alapszervezet titkára általában isimeri az állattenyésztés helyzetét. De most részletesen, tüzetesen utána néz, hol mi a helyzet. A beszámoló elkészítésére Szarvas Lajos állattenyésztési agronó- must kérte meg, aki vállalta szívesen a megbízatást, de ketten együtt határozták meg mi legyen a számok mellett a beszámoló fő mondanivalója. Elmondják majd, hogy az év végére tervezett szarvasmarha-állomány beállítását már eddig 85 darabbal túlteljesítették. Csakhogy a számszerű mennyiségen belül nem alakult eddig megfelelően a minőség aránya. Ez a szaporodás még nem biztosítja az év végére szükséges 300 fejős tehenet. így a jelenlegi 107 mellé még 100-at vesznek az idén. De még ez mindig nem jelentheti a minőségi javulást. Kell a jószággondozók ügyessége, a közömbösség teljes felszámolása, gondossága más pártonkívüli dolgozók. Lovas Sándor tanácselnök elvtárs tájékoztatása alapján megismertük a községfejlesztés soronlévő feladatait és a népfront máris felajánlotta segítségét. Az új iskola építése szükségessé tette a piactér áthelyezését, a régi piactér átalakítását, parkosítását. Makai András a szövetkezeti dolgozók nevében 40 napi társadalmi munka megszervezését ajánlotta fel a község terének szépítéséhez, A népfront nemcsak a községfejlesztéshez kíván segítséget nyújtani, hanem elsősorban részt kér a termelő- szövetkezetek megszilárdításából is. Fodor elvtárs végigjárta a termelőszövetkezeteket és ott megbeszélte, hogy milyen segítséget nyújthat nekik a népfront. Sok helyen az értelmiségi dolgozók segítségét igényelték. Az Ujbarázdában azt, hogy területüket feltérképezzék. A Petőfi, a Kossuth termelőszövetkezetekben az adminisztrációs munkákhoz kérnek segítséget. A pedagógusok —. bár az évvégi munkák eléggé lekötik idejüket — nem késlekednek a segítséggel. VálS kint a tehenészetben? Rózsa Lajos a többi tehenészekkel tanácskozik: Szót kell emelnünk most már nagyon illetékes helyen, hogy adjanak szakmai segítséget, mert kevés a borjúszaporulat. Százhét tehén után alig öt ven az idén. A 18—20 literes tehenek jórésze meddő. Ez nagyon sokat jelent a minőségi előrehaladásba n. És így tovább ... A párttitkár asztalán még fele címe- zetlenül várakozik a tagg\ ű- lési meghívóknak. Még kell egy nap, mire mindre ráírja a neveket. Az agronó- mus noteszében még külön csoportokban sorakoznak a számoszlopok, rendszerezetlenül a javaslatok, az elgondolások, a mondanivalók. Majd a június 18-án lezajló vezetőségi ülés után kap végleges formát a beszámoló. Addig még gyűjtik, hallgatják, vitatják a beszélgetések során felvetett javaslatokat, kifogásokat. Az állattenyésztés a hozam növekedés között van még sok más nagyon fontos tényező, a takarmány és az elhelyezés. Erről is keU szólni. Nem hallgatják el, hogy a zöldtakarmány biztosításában adódhatnak zökkenők, s azt sem, hogy hol tartanak a százas tehéndstálló építésével. A pártcsoport bizalmiak mind gazdasági munkával lekötött emberek. Arra azonban megvan minden lehetőségük, hogy a párttagok mellett a pártonkívüliekkel is tanácskozzanak. S gyakran az ő javaslatukra szaporodik meg a kiküldött meghívók száma nóhánnyaL Most is több lesz eggyel, s azt az egyet Szabó Elemér tehenész nevére töltik ki Ki, hogyan, mivel segítheti majd a közös elgondolások, együttesen jóváhagyott tervek megvalósítását, azt egy hét múlva döntik el a Lenin Tsz kommunistái Az előkészületek, az, hogy nemcsak a titkár, nemcsak a vezetőség, hanem a tagság egésze készül az alapos, az eredményeket előresegítő vitákra, arra enged következtetni: fontos intézkedések, okos javaslatok születnek majd a közelgő taggyűlésen, amely jelentős eseménye lesz a szövetkezet életének. . | . lalták a térkép elkészítését, az adminisztrációs munkát is. S mi történt a megbeszélések óta? A földművesszövetkezeti dolgozók már ötven napot dolgoztak. Csörgő Gergely dolgozó paraszt másnap öt kocsi földet vitt el a régi piactérről. A vállalás, a segítés azóta is megvalósul a hétköznapi munkákban. Épül, szépül községünk. A kezdeti eredmény minden népfrontbizottsági tagnak drága kincse, amelyeket minden bizonnyal újabbak követnek majd. Jómagam a népfronttól azt a megbízatást kaptam, hogy a párt művelődésügyi politikájának végrehajtásában kul- túrális téren dolgozzam, különös tekintettel a helyes műsorpolitika megvalósítására az egyes rendezvények alkalmával. A népfront kezdeményezése hasznára válik a lakosságnak. Az alkotó erők ösz- szefogása soha nem látott felvirágzását segíti elő fejlődésében eléggé lemaradt kunsági községünknek; Serfőző János a Hazafias Népfronl Bizottság tagja Kunmadaras ii ti i ti m i ii i ti im 111 ui 1111 nun 11111 m i ii i it i it 1111 m ii i ti i it 111111 ii i m 1111 ii 11M11111 in ii i ti 1111 ii 111 ui ni Átadták a május 1-i felvonulás legjobbjainak járó jutalmakat Az ágyúkirályok akadályozzák a genii afoméríekezlet haladását B. E Munkában a Hazafias Népfront Kunmadarason