Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-03 / 128. szám

1959. június 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Izmos lányok között Zsuzsa naponta 76 ezer kilóval edzi karjait Négyezer munkacsoport pályázik a Csehszlovák Köztársaságban a „Szocialista munkabrigád“ címre A Szolnok megyei Tégla­gyári Egyesülés karcagi üze­mére ráborult az est párnás homálya. A telepen itt-ott azért fény szűrődik ki. Az égbenyúló két hatalmas ké­mény alig láthatóan füstölög. A második műszakban a nyersgyártók és a kemencé- sek dolgoznak. Az egyik épületből a gép­ház mellett fény szűrődik ki. A csillesíneken átbotorkálva az I-es prés második műszak­jának nyersgyártói közé ér­kezünk. Köszönésünkre alig kapunk választ, de nem is na­gyon figyelhetnek ránk, mert a présgép bizony egyre ontja a cserép nyersanyagát, amit a téglagyáriak köznyelven „pacal”-nak neveznek. A gépnél vígkedélyű fiata­lok, egy fiú és négy lány szorgoskodik. Egyik sem ha­ladja meg a 25 évet. Viccelve, nevetgélve, szinte futva vég­zik a nehéz munkát. A présnél Mándi János és Mihalik Zsuzsa a leszedő. Egyszerre két „pacal” a kvan­tum, esetenként „gyenge'1 16 kiló a kettő. Ez bizony edzi az izmokat. Zsuzsának van­nak is olyan karizmai, hogy szuszoghat az a gyengén épí­tett legény, akit átölel. Nem is csoda, hiszen munkatár­sával egy műszak alatt csak „pacalból” — a legyártott 3 ezerből — 56 ezer kilót emel meg. A műszak másik felében mintegy 24 ezer tég­lát is leszednek, mely négy kilójával számítva is 96 ezer kilóra rúg. így Zsuzsa na­ponta 76 ezer kilóval edzi karjait. Olajos Rózsi és Csíki Mar­git a telerakott csilléket tol­ja a kamrához. A munkalen­dületből nekik is kijut, mert egy csille pillanatok alatt megtelik és mire fordulnak, már tolhatják a másikat. A vidámságot és a frisseséget náluk sem kell pénzért vásá­rolni. Alig van már egy óra a műszak végétől, de úgy mozognak, mintha most kezd­ték volna. Egy vicc, egy in­cselkedő mondás a másikhoz adja a derűt. Kiss Sándomé feladata az üres csille betolása és a ko­csi leszórása száraz poros anyaggal, hogy a „pacal'’ ne ragadjon hozzá. Ha hármójuk közül valamelyiknek el kell menni, akkor kisegítik egy­mást, de a munka nem áll meg. Dehogy nem. Ebben a pillanatban csúszott meg az automata szíja, amellyel a „pacalt” vágják. Egyszerre négyen is ugranak a géphez és máris leválasztják az ömlő .anyagot, Mándi János meg rendbe teszi a gépet. Még egy perc sem telik, máris tovább halad a munka. A gumiszalag kezdeténél a megrakott csillékről Hege­dűö Ilona és Vál Irma kar­jai szedi a 16 kilós súlyt, fergeteges gyorsasággal. Sar- kadi Györgyné a csillét hozza és viszi kéz alá, ha van egy kis ideje, ő is közbes'egít Igyekeznek, hogy miattuk ne akadjon el a munka. Míg Mándi Jánossal be­szélgetünk, addig Olajos Rózsi ugrik a helyére. — Igyekeznünk kell, mert a kongresszusi versenyben a múlt dekádban is hetedikek voltunk — mondja. — Ez a „pacaT’-gyártás dob vissza bennünket. Egy fél műszak alatt csak 9 ezret tudunk gyártani és naponta, ha ezt téglába átszámoljuk, ötezer veszteségnek felel meg. Vi­szont ezt is gyártanunk kell. Igyekezni fogunk azért, hogy emiatt ne legyen lemaradá­sunk. A kereset után érdeklődve azt is megtudjuk, hogy a ne­héz munka arányában a fize­tés is megvan. Nem is pa­naszkodnak, mert a gépnél a két leszedő az 1800-at is megkeresi. A többiek sem visznek 1300-nál kevesebbet haza. A lányok közül a legeleve­nebbel váltunk most szót. De melyik is lehetne a bri­gádban a legvirgoncabb, mint Csíki Margit, a 19 évével. Már két éve itt dolgozik. Azelőtt 3 évig a termelőszö­vetkezetet erősítette munká­jával. Sajnálta is, mikor ott kellett hagynia. Valamiből viszont meg kellett élnie, mert a szülei elköltöztek Karcagról. Itt maradt egye­dül a városban és egy évig nem volt kitartása. Végül úgy van vele, a havi 1300 sem megvetni való. A férj- hezmenetele utáni érdeklő­désre nagyot mosolyint, majd huncutul mondja: — Először a stafírungot keresem meg, aztán a férj­nek valót. — Majd szerényen sorolja életét. — Mikor itt maradtam egyedül, albérletbe mentem. Most 50 forintot fizetek a lakásért, de a saját ágyne­műmben alszom és magam gondoskodom az élelemről is. Havonta 800 forint kö­rül teszek a takarékba. Most éppen, a múlt hónapban vet­tem ki négyezer forintot ágyneműre a téli félrerakott keresetemből. Igaz, már újra van 1400 forint megtakarí­tott pénzem. Bútorra gyűj­tök és remélem, a jövő év végére azt is megvehetem. aztán jöhet a vőlegény, de legény legyen a talpán. Máris szalad, hogy tolja a rakott csillét, de még hun­cutul visszaszól: — Az utóbbit azért mégse írja meg! — andr&si — A Hazafias Népfront bi­zottságainak rendezésében már szombaton megkezdőd­nek a pedagógus napi ünnep­ségek megyénkben. Szomba­ton délelőtt a megyei tanács nagytermében kiváló mun­kájuk elismeréseként húsz nevelőnek nyújtanak át „Ki­váló tanár” kitüntetést. Megyeszerte találkozókat is tartanak a pedagógus napon, melyeken többszáz nevelő vesz majd részt. Kisújszállá­son majálissal egybekötött ünnepséget rendeznek, mely­Törökszenfmiklóst elhagyva, a mezőtúri ország­út mellett mindkét oldalt szé­pen zöldelő, bíztató vetések sorakoznak. Jobboldalt a kunhalom irányában ezt a természetes egyenletességet hatalmas építkezés állvány­zata töri meg. Szenttamásnak nevezik ezt a kis helyet, ahol termelőszö­vetkezeti megyénk legna­gyobb mezőgazdasági üzemét építik. Az épületsor hibridkukori­ca előállítására szolgál majd. Az üzemhelyek kapcsolód­nak egymáshoz. Az első az V. Pasek, a Csehszlovák Szakszervezetek Központi Ta­nácsának a sajtó képviselői­vel ismertette a szocialista munkabrigádok mozgalmá­nak eddigi eredményeit és tapasztalatait. A Csehszlovák Köztársa­ságban április végéig négy­ezer munkacsoport kötött szo­cialista szerződést és jelen­teste be igényét a „Szocia­lista Munkabrigád” címre. A kerületi szakszervezeti ta­nácsok eddig negyven cso­portnak, tehát a versenyzők egy százalékának ítélték oda a címet. A Csehszlovák Köztársa­ságban a szocialista brigá­dokat a munkaverseny leg­fejlettebb formájának tart­ják, amely azonban nem pó­tolhatja a dolgozók tömeges egyéni és kollektív verseny­mozgalmát. Az eddigi ta­pasztalat azt mutatja, hogy re a város termelőszövetkeze­ti gazdáit is meghívják. —- Jászberényben szombaton es­te a Lehel Klubban a Fém­nyomó- és Lemezárugyár munkásai látják vendégül a város pedagógusait, A középiskolákban a diá­kok szombaton üdvözlik a pe­dagógusokat, melyre idős nyugdíjas tanárokat is meg­hívnak. Vasárnap reggel pe­dig a termelőszövetkezeti vá­rosok úttörői köszöntik a ne­velőket és közösen készített ajándékokat nyújtanak át előtároló siló, ahol előkészí­tik a kukorica csöveket a feldolgozáshoz. Innen a több emeletes szárítóba kerül a termény. Lemorzsolás után az osztályozó emeletein megy végig, majd zsákokban a 200 vagonos magtár fogadja be, ahohnét megyénk termelőszö­vetkezetei viszik a földjeikre, hogy termésével növeljék a kukorica átlaghozamát. Ennyit röviden az építke­zésről. Talán többet kell szól­ni azokról, akik ezt az üze­met építik. Nem kis munka ez. Első­sorban az ácsok azok, akik a munka oroszlán részét vég­a „Szocialista Munkabrigád’’ címért versenyző csoportok zöme teljesíti a termelésben vállalt feladatait, a brigád­tagok erkölcsi, politikai és szellemi fejlődését szolgáló felajánlások azonban gyak- ren nem elég igényesek. Ezért a szakszervezetek a mozgalomnak a szocialista életmódra nevelő elemeit szorgalmazzák és csak a szer­ződésben vállalt valamennyi feladat tartós teljesítése ese­tén ítélik oda a címet. Aláírták a Szovjet és a Kínai Tudomá­nyos Akadémia 1959.es együttmű­ködési tervét Peking (TASZSZ.) A. N. Nyeszmejanov, a Szovjet­unió Tudományos Akadémiá­jának elnöke és Kuo Mo-zso, a Kínai Tudományos Aka­démia elnöke hétfőn Pe- kingben aláírta a két aka­démia 1959-es tudományos együttműködési tervét. A terv szerint a szovjet és a kínai tudósok együttműköd­nek fontos matematikai, ké­miai, biológiai, geológiai, műszaki és társadalomtudo­mányi problémák kidolgozá­sában. (MTI.) zik. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kőműve­seknek, a vasbeton szerelők­nek valami alárendelt szere­pük van. Viszont ahogy az ácsok haladnak, úgy halad az építkezés is. A . lelkiismeretes munká­ban nincs hiány. Aa előírt ütem szerint 15 nappal előre vannak és szerelésre június 30 helyett 15-én adják át a szárító alsó részét. Ezzel pár­huzamosan az osztályozó épü­let alsó szintje is szerelhető szeptember 30. helyett, júli­us 30-án. A szárító épületén a Gu­lyás és Kovács ács brigád Túlteljesítette vállalását a Kenderes! Növény­védő Állomás A kenderesi Növényvédő Állomás dolgozói a pártkong­resszus tiszteletére értékes felajánlást tettek. Ennek nagyarányú túlteljesítéséről érkezett hozzánk hír. A tervezett 12 ezer holdas, gabonában történt vegysze­res gyomirtás helyett 14 ezer 546 holdon végezték el ezt a fontos munkát. Tervükön és vállalásukon felül vegyszeres gyomirtásban részesítettek 440 kh. kukoricát, s részesí­tenek még 70 kh-t a közeli napokban a kuncsorbai Vö­rös Október Tsz földjén. Kenderes, Mezőtúr, Szász­berek, Túrkeve. Kőtelek ha­tárában 317 hold legelőt gyomtalanítottak — ugyan­csak vállalásukon felül. Mint­egy a nagyszerű teljesítmény megtetézéséül 320 Hold len és 75 hold borsó vegyszeres gyomirtását is kifogástalanul elvégezték. A kenderesi Növényvédő Állomáson egyetlen brigád sem akadt, mely tervét 100 százalékon alul teljesítette volna. Legszorgalmasabbként Andrási István, Bodó Imre és Szabó Flórián íbrigádjat emlegetik. szorgoskodik, hat-hat ipari tanulóval. A munkát Békési László művezető irányítja. Az igen komplikált építkezés nem fog ki rajtuk. Bezsaluz­nak ők mindent, rendje — módja szerint, méghozzá mi­nőségi kifogás nélkül. Az anyag importáru, vigyázni kell rá. A takaré­kosság a kongresszusi ver­seny lényeges feltétele. El­tervezték a szintek építésé­nek sorozatát. A folyamatos munkaszervezés segítségével azután elérték, hogy az egyik szakasz zsaluzásának végén már az elejét bonthatják és a bontás felhasználásával folytathatják a következő szint zsaluzását^ Ezzel a módszerrel a szük­séges 260 köbméter fűrészelt fenyő helyett csak 130 köb­métert kötnek le. A bontás­nál külön vigyáznak, meg ne sértsék az anyagot. A munka több ugyan vele, de megéri, mert több mint 200 ezer fo­rint megtakarítást érnek el. Az építkezéstől úgy ötven méterre egy középtermetű idősebb ember figyeli az állványon végzett munkát. Egyszer csak hirtelen meg­indul az épület felé. A kö­vetkező percben már fent látjuk őt az állvány tetején. Kötésről, kötésre vizsgálja a munkát. Szakmai tudása el­ismert az ácsok között. Nem is kötöaködnek, ha hibát ta­lál, hanem igyekeznek kija­vítani. Ha baj van egyszerű­en kérdi: Hé, „sógor” (az ácsok közvetlen megszólítása) elfogadnád ezt a munkát? — No gyorsan javítsd ki. mert azt hiszem, kontár csi­nálta. A brigád felé három nagy követelményt támaszt Lajos bácsi. A minőség, a ta­karékos anyagfelhasználás és a folyamatos munka a leg­fontosabb. Nem is lehet meg­állni nála, hiszen nem egy­szer maga is szekercével ve­zeti a munkát. Nem beszél sokat, annál többet mutat. — Balázs Ferenc műveze­tő és brigádja is kitett ma­gáért. A magtárépület már tető alatt van. Rövidesen az előtároló siló tetejére is sor kerül. Szakali András az építkezés főművezetője szinte örökmozgó. Mindenütt ott van. Szervezi, segíti a mun­kát. Az anyagot előre bete­remti, hogy sehol se lehessen fennakadás, , v w y A. B. Tauass uan, emb2V2k. j itt minden. A székhazat nemrég meszelték, s a kis­kapu előtt emberek álldogálnak, nemsokára kezdődik a közgyűlés. Szép tavaszi este. A tél az idén csak elment. Szó nélkül búcsúzott a kapufélfától, nem úgy, mint más években, mi- koris hetekig csörgött az eresz és reggelenként hosszú jégcsapok lóg­tak alá a gyerekek örömére. Most egyik nap még zúzmarás volt a reggel, másik nap úgy sütött a nap, hogy akár mezítláb is lehetett jár­ni. A bikás, vagyis hivatalosan a legeltetési bizottság apaállatgondo­zója dél felé lerúgta magáról a cipőt, úgy sétáltatta a bikát az ut­cán végig. A székház előtt álló emberek most éppen erről beszélnek, felidé­zik az elmúlt hetek eseményeit. A görbe ároknak valahogy olyan a hajtása, hogy mindig telehordja a szél porhóvál. Ott megmarad néha még április közepéig is. Azért, mert meleget nem kap, csak árnyékot. A nép mindig azt figyeli, van-e még hó a görbe árokban. Ameddig van, addig írhat a naptár, amit akar, mert nincs tavasz. Most meg úgy elolvadt, hogy senki nem vette észre. Ilyen kurtán-furcsán ment el a tél és jött meg a tavasz. László Dénes lejebb húzza hom­lokára a kalapot, mert mindig ez a szokása, ha beszédbe kezd és azt mondja a körülötte állóknak: — Kurtán-furcsán? Ez talán nem is igaz, ha azt vesszük. Most is úgy jött az időváltozás, mint máskor, csak a falu nem tudta olyan nyu­godalmasan, ráérősen megfigyelni, mint mondjuk tavaly, vagy tavaly előtt. A hosszú, nyurga Széles Jóska bólogatott. — Lehet. Ügy igaz, ahogy mon­dod. Még talán a jégcsapok is lóg­tak, de én sem vettem észre é^ez nem csoda, hiszen tudjátok, az egyik esemény alig ért el a szánta Gyu­rivá házáig, máris követte a másik. Valaki az embersűrüből hangosan felnevetett. — A szentes örzse még olyat is állított, hogy itt a világ vége. — Igaz, úgy van, a szentes örzse tényleg így beszélt — derültek fel az arcok az emlékezéstől. Aztán is­mét László Dénes tette le a garast. — A piszkafa Boris volt a leg­nagyobb bajban. Nem győzte vinni a híreket. Panaszkodott is, hogy a sok szaladozástól megdagadt a lába. Széles Jóska másba kezdett. Ab­ba, amit már sokszor elmondott. De ha így együtt vannak, még mindig előhozza. — Én tudom pontosan, emberek. Katák Nagy Mihállyal kezdődött az egész. Pontosan tudom. Vasárpap kilenc órakor Katák Nagy Mihály kiszólt az ablakon az arrahaladó kisbírónak és fülem hallatára azt mondta neki: „Péter, szólj az elnök elvtársnak, beszélni akarok vele.” ör perc múlva már láttam az elnö­köt, ment azonnal. Hét őmhosszán át beszélgettek és utána együtt in­dultak Bözse Pálhoz. Igaz, Bözse Pál? — fordult a kiskapuhoz tá­maszkodó, pipázgató ember felé. •— Igaz, jól tudod. Onnan Rókus Istvánhoz mentünk, de akkor már én is velük tartottam. És még az este megalakítottuk. — Még most is a hasamat fogom a nevetéstől, ha rágondolok, hogy másnap reggel úgy futott a szen­tes örzse az utcán, mint a nyúl — jegyezte meg László Dénes. — Mihozzánk meg piszkafa Boris állított be — szólt közbe a kevés- beszédű Csomó Lajos. S ezen ismét eltűnődtek, egy cseppet, mert va­lóban, milyen érdekes, tavasz van és ők most itt mindannyian szövet­kezeti tagok, téeszcsések. Milyen furcsa volt megszokni, hogy a Ró­kus Pista akkor úgy hirtelen elnök lett. Ki gondolta volna egy héttel azelőtt, hogy éppen ő lesz. Igaz, Katák Nagyot elnöknek elképzelni szintén szokatlan lett volna. Dehát minden csoda csak addig tart, míg nem jön helyébe egy másik. És volt itt akkoriban sok. Három nap alatt az egész falu belépett a szövetke­zetbe. S ahogy így tűnődtek ott a székház előtt, a sarkon feltűnt Ró­kus István, az elnök. — Na, most már húzódjunk be­felé, mert kezdjük — jelentette ki László Dénes és lassú, komótos lép­tekkel cigarettákat, pipákat szíixi indultak befelé a nagy esemény elé. Mert most, ezen a közgyűlésen nem kevesebbről, mint a háztáji földek kiosztásáról lesz szó. Min­denki megtudja, hol kapta a ma­gáét. Hiába, ez olyan dolog, hogy külön gyűlést kellett összehívni miatta. Sok a tanácskozás, de a já­rás azt mondja: még mindig jobb megbeszélni a dolgokat, mint a szö­vetkezeti demokráciát felrúgni. Az emberiségnek tudnia kell min­denről. Elhelyezkedtek a nagy terem­ben. Valamikor biliárd-szoba volt, s most nemrég alakították át ta­nácskozó helyiséggé. Rókus István mindenféle papírokat szedett elő a zsebéből és abból beszélt, mert ugyan nem gondolta volna senki, de ő bezzeg nagyon beletanult a mesterségébe, méghozzá igen gyor­san. Papírból beszélt. S hallgatták az emberek, hogy kinek, hova ke­rül a háztáji földje. Melyik dűlőbe, s a dűlő melyik részébe. = Csomó Lajos következik, 6 találja meg legkönnyebben a ház­tájit, mert éppen úgy számítódott ki, hogy a sajátjába került, abból a földből kapja, amit behozott a kö­zösbe. A kevésbeszédű Csomó Lajos sem mondott sokat csak ennyit: — Nekem ott nem kell — kiál­totta előre és hogy nagyobb nyoma­téket adjon a szavának, utána még főikéit és körülnézett, meg hozzá­tette; — Velem ne babráljon ki a vezetőség. Ezen mindenki módfelett meg­lepődött, hiszen még nem is oly rég, amikor a kevésbeszédű Csomó Lajost felkeresték a népnevelők, vagyishát Katák Nagy Mihály — aki akkoriban magádtól népnevelő lett — Lajos csak nyögdécselt, hogy menne ő, menne, de azt az áldott jó földet sajnálja. Erre meg éppen a magáét kapná és neki nem kell. Mi ütött ebbe az emberbe? Kevés- beszédűségét megtagadva, mondta most már magától: — Azért nem kell, jóbarátaim, mert az a föld kicsit gyengécske. És ha Rókus' Pista valami okból ki­folyólag haragszik rám, mondja meg a szemembe. De ilyet ne csi­náljon, Nekem rendes háztájit ad­janak — hadonászott kivörösödött arccal éshát erre persze, hogy ki­tört a hahota. — Majd elboronáljuk " csití­totta az elnök. De nem tudták el- boronálni, pedig a görbe árok mö­gött már a hold is felkelt. Végül va­laki tréfával ütötte el a dolgot, László Dénes meg azt mondta: — Térjünk nyugovóra, mert hol­nap is megvirrad, emberek. Szép tavaszi éjszaka volt, s el­indultak hazafelé. Ki ilyen, ki olyan gondolattal. Csak a kevésbeszédű Csomó Lajos dünnyögte egész úton, hogy márpedig neki az a háztáji nem kelU SZEKVUTY PETER Kitüntetések, találkozók az idei pedagógus napon ÁCSOK AZ ÁLLVÁNYON

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom