Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-13 / 137. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. 'únius 13; (apróhirdetések) Jellemezte a labdarúgó bajnok­ság 12. fordulóját, mind a me­gyei, mind az NB H.-es, NB m.-as mérkőzéseken. Melyik csapát lesz a bajnok, melyik csapatok esnek ki — ezt még ma sem lehet megmondani, pe­dig már csak három forduló van hátra a megyei I. osztályban, de ugyanez a helyzet az NB m.- ban Is, ahol még mindig bizony­talan, hogy a Kinizsi hol szere­pel majd az őszi Idényben. He a legutolsó fordulót néz­zük, akkor azt látjuk, hogy nin­csenek előre lefutott mérkőzé­sek, mert például Tiszaföldvár idegenben először győzött, gon­dolva itt a kiesés rémére, de mind Jászapáti, mind Jászárok- szállás idegenben hullatta el a bajnoki címhez szükséges érté­kes pontokat. HÁROM AZ IGAZSÁG legalábbis ezt tartja a közmon­dás. S hogy mennyire így van, ezt bizonyltja a tabella, amelyen a következő három különböző dolog látható. Egyetlen veretlen csapat a tavaszi idényben a T. Fáklya. — Ugyancsak egyetlen olyan csapat, amelyik nem Ját­szott döntetlent — a Jászberényi Lehel. De van még egy olyan csapatunk is, mely nem szerepel az egyik „rovaton”, s ez a Kis­újszállás, — ugyanis , tavasszal még nem győztek egyszer sem. iiiiiimiiiiiHmiHiiiiHtiiimimunimiiHiimmmimimmiu A Magyar Rádió szolnoki adójának mai mfigora Szombatesti vidám percek. — J ászkunsági hírmondó. — Ez tör­tént a héten megyénkben. — Sport. Vasárnap (június 14-én) 17 órakor Szolnokon az MTE sport­telepen kerül lejátszásra a Szol­noki MTE—Nyíregyházi SZSE NB m.-as bajnoki labdarúgó mérkőzés. Ha a táblázat állá­sát vesszük figyelembe, akkor megállapíthatjuk, hogy mindkét csapat egyforma pontszámmal rendelkezik. A legutóbbi bajno­ki fordulóban mindkét együttes gyengén szerepelt. Ez különö­sen az MTE-re vonatkozik, mely 1 óval kisebb tudású ellenféllel GOLCSÜCS jellemezte az elmúlt vasárnapi fordulót, — ugyanis a tavaszi idényben még egyetlen forduló­ban sem értek el 34 gólt a csa­tárok. így az egy mérkőzésre eső átlag erősen négy felett van. Ennél többet csak két esetben rúgtak a csapatok, az egész 27 forduló alatt, EZ IGEN el lehet mondani a Törökszent­miklósi Fáklya csapatáról, hogy olyan sikersorozatot ért el, mely- lyel kevés együttes dicsekedhet. A 6. forduló óta veretlenek. Hu­szonegy mérkőzés között nem kevesebb, mint tizenöt győzelem és hat döntetlen van. Ha az együttes tagjai ezt a felelősséget átérzik és megszívlelik, akkor mindent beleadva, bizonyára to­vább folytatják győzelmi-, illet­ve pontszerzés! sorozatukat. TABELLA, TABELLA Valahogyan azt kell mondani, hogy a tabella az, amely meg­mutatja: melyik csapat milyen formában van és milyen ered­ményekkel dicsekedhet. Ez azon­ban nem mindegyik együttes ré­szére kedvező. Amennyire ked­vező a MÁV Et.-nek, vagy a T. Fáklyának, annyira nem Jász- árokszállásnak és Jászapátinak. A hátralévő ellenfeleket nézve, bizonyára §zétfoszlatták bajnoki reményeiket a 27. fordulóban. Komoly aspiráns még az első három helyezett, na persze ebbe még az ellenfeleiknek is van beleszólásuk. — Gondolunk itt Kunhegyesre, vagy éppen a jász­sági rangadóra. SPORTSZERŰSÉG az első fontos kelléke a zavar­talan mérkőzéseknek, és segítő­je a játékvezetőnek. Ha azon­ban a sporszerűtlenség a mérkő­zés után az öltözőben zajlik le, akkor ennek megakadályozására a vezetőségnek kell helyes ne­veléssel intézkedéseket tenni. Az egyik öltözőben ugyanis a mér­j átszőtt, mint * Nyíregyházi SZiSE. A vasárnapi találkozón nagy küzdelem várható. — Az MTE csakis úgy érhet el jó ered­ményt, és akkor hagyhatja el győztesen a zöldgyepet, ha tudá­sa teljes latbavetésével, szívvel- lélekkel veti magát a küzdelem­be. Ezt várja a játékosoktól mind a vezetőség, mind a szur­kolótábor. A vasárnap pályára lépő tizenegyet csak közvetle­nül a mérkőzés előtt Jelölik ki. kőzés után a vesztes csapat tagjai nem éppen sportszerűen cselekedtek a 27. fordulóban. A BAJNOKSÁG igazi hajrája lesz a h^rom utolsó forduló. Ha azt nézzük, hogy 73a gól született a már le­játszott 213 mérkőzésen, bizony szép átlagot mutat. Az utolsó mérkőzéseken is törekedjenek a játékosok sportszerűségre, de emellett a nyolcszázadik gól el­érésére is. Ezzel is segítsék csa­patukat győzelemre. Jelentse a nyolcszázadik gól bármelyik baj­nokjelöltnek a bajnokságot, de legyen a kieső-jelölteknek az utolsó szalmaszál, s ezzel a gól­lal ragadjanak benn az első osz­tályban . . . Illlllllllllllllllllllllllllllillilllllllllllllllllllllll A debraceni társasutazás programja Indulás Szolnok személypálya­udvarról vasárnap reggel 6,45 h-kor. Délelőtt Debrecen város nevezetességeinek megtekintése a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat rendezésében. Délután a Szolnoki MÁV—Debreceni VSC NB II.-es bajnoki labdarúgó mérkőzés megtekintése. Vissza- indulás este 22.05 h-kor. Kérjük a jelentkezőket, hogy jegyeiket az IBUSZ irodában szombaton délig feltétlenül vegyék át. — Részvételi díj: 34,— Ft. Jegyek korlátozott számban még kap­hatók az IBUSZ-náL A Szolnoki Kinizsi soron kö­vetkező bajnoki mérkőzését va­sárnap délelőtt 10,30 h-kor játsz- sza Szolnokon a cukorgyári sporttelepen. Ellenfelük a baj­nokság egyik esélyese a Debre­ceni EAC lesz. A találkozó iránt, városszerte nagy érdeklődés nyil­vánul meg. Ugyanis nyitott kér­dés maradt még: vajon a Kini­zsi megmenekülhet-e a kieséstől vagy a jövő idényben már a megyei bajnokságban kell ját­szania, Tiszalökön az elmúlt vasárnap az igen jó játékkal elért győze­lem kétségtelenül megcsillogtat­ta a bentmaradás reményét mind a játékosok, mind a vezetők és szurkolók előtt. Azonban, hogy ez valóra is váljon, a cukorgyá- ri játékosoknak a hátralévő há­rom nehéz mérkőzésen az első perctől az utolsóig a legna­gyobb lelkesedéssel kell küzde­niük a bajnoki pontokért, Eset­Ma; Szolnoki Dózsa- Bp. Honvéd a vízi­labda OB I-étt Az Országos Vízilabda Baj­nokság keretében ma 18.39 h-kor Szolnokon, a Damja­nich uszodában kerül meg­rendezésre a Szolnoki Dózsa — Bp. Honvéd találkozó. A Dózsa jelenleg 12 ponttal a bajnoki táblázat második he­lyén áll. A Bp. Honvéd 8 ponttal a 4. helyet foglalja el. A harmadik helyen álló BVSC pontjainak száma pe­dig 9. így a Honvéd bizonyá­ra mindent megtesz annak érdekében, hogy feljebb ke­rüljön a táblázaton. E té­nyek ismeretében a szolnoki együttesnek még hazai kör­nyezetben sem lesz „sétamér­kőzés” ez a találkozó. Előreláthatóan jó játék­ra, izgalmas mérkőzésre van kilátás. Bizonyára sokan ke­resik fel majd szombaton délután a Damjanich uszo­dát, hogy lelkes buzdítással segítsék kedvenc csapatukat a minél jobb szerepléshez. Vasárnap délelőtt ugyan­csak Szolnokon játszik baj­noki mérkőzést a Dózsa, — amikor is ellenfele Eger csa­pata lesz. lieg egy elvesztett pont is mér végzetes leihet a csapat számára. A vasárnap sorrakerülő DEAC elleni mérkőzésen — a még hát­ralévők közül — az egyik legna­gyobb akadályt kell leküzdeni a Kinizsinek. Hiszen a csoport egyik bajnokjelöltjét kell két- vállra fektetni, hogy továbbra is reménye maradj on az NB m.-ban való bennmaradásra. A Kinizsi Játékosok hétközben a legnagyobb szorgalommal ké­szültek a nagyfontosságú talál­kozóra. Eredményes játékkal szeretnék bebizonyítani, hogy a Tiszalökön elért szép győzelem nem véletlen volt. A Játékosok reménykednek abban, hogy — mind a Kinizsi, mind a város többi sportegyesületeinek szur­kolói is felkeresik majd a eu- korgyári sporttelepet és lelkes bíztatással segítik majd őket a jő eredmény elérésében. A KÖZPONTI Statisztikai Hiva­tal Szolnok megyei Igazgatósága 522 kulcsszámú beruházási és építőipari főelőadói munkakör betöltésére pályázatot hirdet. Ha­sonló munkakörben gyakorlattal rendelkezők és egyetemi vég­zettségűek előnyben. Jelentkezés az Igazgatóságon. Szolnok, Kos- suth Lajos u. 1, sz. 770. db juhállományunkhoz szak­képzett, gyakorlattal rendelkező juhászt keresünk. Felvilágosítást a szelevényi Szikra Termelőszö­vetkezet ad. Telefon: Szelevény 10. _________.________________ A JANOSHIDAI Földművesszö­vetkezet egy-személyes fűszer- üzletébe üzletvezetőt keres. A jelerttkezésnél kérjük az illető erkölcsi bizonyítványát, előző munkahelyről beszerzendő mű­ködési bizonyítványt és önélet- rajzot. VILLANYSZERELŐ, vízvezeték- szerelő szakmunkásokat és se­gédmunkásokat, valamint tető­fedő és bádogos szakmunkáso­kat Szolnok megyei munkahe­lyeinkre azonnal felveszünk. — Jelentkezés: E. M. Szolnok me­gyei Állami Építőipari Vállalat 4. sz. Főépítésvezetőségén — Szolnok, Vöröshadsereg u. 4/a. ADMINISZTRÁCIÓS munkában jártas, gépimi tudó nyugdíjast félna.pi munkára keresünk. Je­lentkezni lehet a kiadóhivatalban. VÁLLALATUNK megvételre ke­res 1 db 500 kg teherbírású 2 vagy 1 klvezetéses futőmacs- kás. Demag típusú darumotort. 360 W-ra. Szolnoki Szikviz és Műléggyártó Vállalat. Szolnok. REDŐNYÖS üzlerajtó jó állapot­ban eladó. Törökszentmiklós. Mező Imre utca 10.______________ BE KÖLTÖZHETŐ egyszoba-kony- hás, — mellékhelyiséges csa­ládi ház 280 n-öl gyümölcsössel, eladó. Szolnok, Kolozsvárt út 88. TÖROKSZENTMIKLOSON, Beth­len utca 2» számú ház, azonnali beköltözéssel, esetleg felerész­ben is — eladó. OPEL-Kadefct személygépkocsi jó állapotban eladó. Cím: Gyógy- szertár, Rákóczlfalya.___________ MO SZKVICS személyautó, 400 tí­pus, kitűnő állapotban eladó. Hegedűs, Szandaszöllős, Vörös- mező U. 40. JO karban lévő piros „Pannó­nia” eladó. Vass József, Alaty- tyán. ■ I fii nu m nnm um nVi VASÁRNAP REGGEL IS VÁSÁROLHAT FRISS TEJET 7 órától 9 óráig a MEZŐTÚRI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET TEJBOLTJÄBAN 350-es BMW oldalkocsival, új rendszámmal, príma állapotban eladó. Tiszaföldvár, Kurázsi sző- lő, I. út 43. ____________________ EL ADÓ 500-as „Gillette” gyárt­mányú. vizsgázott Jó karban lé­vő motorkerékpár, továbbá 700- as DKW autómotor sebességvál­tóval, 4-hengeres Bosch gyújtó­mágnes. Kismotort átveszek. Ti- szapüspöki, Pintér József, Derá- lómalom. _________ BO NTÁSBÓL származó ajtók, ablakok, üvegfal és vályog el­adó. Szolnok, Aradi út 1. szám alatt. TÖRZSKÖNYVEZETT berksiri kocasüldők felvásárolhatók. Ál­lomány: 30 db. súly: 70—80 kg. Cím: Zalka Máté Termelőszö­vetkezet, Kunszentmárton, tele­fon: 32. ______i__________ Ér tesítés Értesítjük Szolnok. Békés es Heves megye 17—28 éves 8 alta­lános iskolát végzett fiataljait, akik mezőgazdasági gépész szak­mát szeretnének tanulni, hogy ez év szeptember 1-én kétéves bentlakásos MEZOGAZDASAGl GÉPÉSZ SZAKISKOLA indul Kenderesen. Felvételi vizsgák augusztus ele­jén lesznek. Bővebb felvilágosf+ást érdeklő­désre az iskola ad. Cím: GEPÉSZKEPZO S74KISKOLA KENDERES Szolnok mecruei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével minden nap Felelős szerkesztő: b. Kiss Mátyás Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal út 2. L em. Telefon: 20—93, 20—20 . 20—6«. Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatalt Szolnok. Irodaház, fezt, 1 Telefon: 20—94 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik A lap előfizetési dija egy hóra 11.— Ft. Előfizethe­tő: bármely postahivatalnál és kézbesítőnél; Szolnoki Nyomda Vállalat 1959. június 12. — 2109 Felelős nyomdavezetői Mészáros Sándor Szolnoki MTE—Nyíregyházi SzSE NB III-as találkozó Szolnokon Szolnoki Kinizsi—Debreceni EAC a labdarúgó NB lll-ért ■'iTTnrTTTTnrniwTnrYTnnnnnrvTnrrTTTnnnrTnnnnnr innn OGoaaDüaaa^DaaDaaoDcxxojLOJULiuuuuuuuuLJLJuuijuLiijuujLiuuiJULjuL odoodoc« RÁDIÓ ÉJ tzlFOLZió MŰSOR * Állandó műsorszámok: KOSSUTH-RÄD0: 4,25: Rákóczi induló. — 4,30: Hírek. Időjá- rásjelentés. — 4,40—7,59-ig: Vidáman — frissen. Zenés műsor. — Közben: 5.00: Falurádió. — 5,30: Hírek. Idöjárásjelentés. — 6,30: Néhány perc tudomány. — 6,59: Időjelzés. — 7,00: Hírek. Időjárásjelentés. — 7,10: ÜJ könyvek. — 7,35: Naptár. — 7,59: Időjelzés. — 8,00: Műsorismertetés. — 9,59: Időjelzés. — 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárá sjelentés. — 11,57: Technikai szünet. — 11,59: Időjelzés. — 12,00: Déli harangszó. Hírek. Időjárásjelentés. — 14,59: Időjelzés. — 15,00: Hírek. — 16,08: Idöjárásjelentés, — 16,59: Időjelzés. — 17,00: Hírek. — 19,00: Jóéjszakát, gyerekekl — 19,59: Időjelzés. — 20,00; Esti króni­ka. Időjárásjelentés. — 21,59: Időjelzés. — 22,00: Hírek. Né­hány perc külpolitika. Időjárás jelentés. — 24,00: Hírek. Idő­járásjelentés. — 0,30: Himnusz. Utána: Vízjelzőszolgálat, petOFI-RADIO: 6,00—8,00-ig: Reggeli zene. — Közben: 6,20: Színhazak, mozik és tárlatok műsora. — 6,50: Torna. — 8,00: Hírek. Időjárásjelentés. — 8,10: Műsorzárás. — 14,00: Időjá­rás- és vízállásjelentés. — 19,08: Hírek. Időjárásjelentés. — 21,00: Hírek. — 22,00: Hírek. 1959. június 15—21-ig: Hétfő, június 15. KOSSUTH RÁDIÓ; 8,10: Zenekari hangverseny. — 9.00: Riportműsor. — 9,15: Film­zene. — 9,45: Lányok, asszonyok. — 10.10: Óvodások műsora, — 10,30: Szívesen hallgattuk. — 12,40: Dalok, verbunkosok. — 12,50: Klasszikus operettek. —-13,45: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 14,00: Heti Zenés Kalen­dárium. — 15,10: Szórakoztató muzsika. — 15,3^: A Gyermek­rádió műsora. — 16,15: Szív kül­di szívnek szívesen, — 17,15: öt­órai tea. — 17,45: Ifjúsági őr­járat. — 18,00: Népdalok, — 18,30: Hazai körkép. — 18,50: Victoria de Los Angeles és Robert Meri! énekel. — 19,15: Versek. — 19,30: Könnyű dalok. — 20,30: Az intéző úr. Rádió­játék. -- 22,20: Szimfónikus ze­ne. — 22,45: Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házassága. Elő­adás. —■ 23,00: Kamarazene, — 0,10: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14,15: Az Ifjúsági Rádió műso­ra. — 14,36: Népdalok. — 15,00: Operarészietek. — 15,40: Indo­néz költők versei. — 16,00: Kóru­sok. — 16,15: A világ minden tájáról. — 16,25: Báthy Anna és Palló Imre énekel. — 17,00: Vi­dám fúvószene. — 15,15: Bo­szorkánykonyha 1959. — 17,30: Hangverseny. — 18,15: Szász Ká­roly emlékezete. — 18,30: A Keita Fodeba Együttes műsorá­ból. — 19,06: Nyelvtanfolyam. — 19,15: Operettrészietek. — 20,00: Musszorgszkij-hangverseny, — 20,40 Falurádió. — 20.05: Tánc­zene. — 20,35: Vera. — 20.40: Arc­képek rivaldafényben. — 22,00: Szerenád-est. Kedd, június 16. KOSSUTH RÁDIÓ: 8,10: Operarészletek. — 9,00: Számoljunk gyerekek. — 9,10: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Szórakoztató hegedűmuzsika. — 10,10: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 10.26: Népi muzsika. — 11.00: Ökölbe zárt szív. Kisre­gény folytatásokban. — 11.20: Dalok és hangszerazólók. 12,10: Ajándékmflsor. — 13.00: Versek. 13.10: Zenekari hangverseny. — 14.20: A Gyermekrádió műsora. — 14,40: Koloratur keringők. — 15.10: Operettrészletek. — 15,30: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16,10: Egy falu — egy nóta. — 16.35: A barátság hullámhosszán. — 16.46: A munkásmozgalom da­laiból. — 17,15: Szív küldi szív­nek szívesen. — 18.00- Balassi Bálint két verse. — 18 05: Ni­caragua és az amer'kal tenge­rész gyalogság, — 16,20: Tánc­zene. — 19,08: Gyári sziréna. — 19,20: Pablo Casals gordonkázik. — 20,25: Offenbach: Eljegyzés Lámpafénynél. Operett egy fel­vonásban. — 21,15: Gyermekne- velelés. — 211,30: A nevezetes mosogatólány. 2E,15: Mai szem­mel. — 22,26: Könnyű zene, — 28,20: Operarészletek. — 9.10: Verbunkosok, csárdások. PETŐFI RÁDIÓ: 14,15: Fúvószene. — 14,46: Szé- gyertfa, Regényismertetés. — 15,00: Kórusok; — 15,20: Népi zene. — 15,45: Hangverseny. — 16,20: Csipkebokor. Novella. — 16,35: Operarészletek. — 17,15: Bartók, a népdalkutató. Előadás. — 18,05: Filmzene. — 18,30: Rá­dió szabadegyetem. — 19,06: Tánczene. — 19,40 Mi újság a nagyvilágban? — 19.50: Részle­tek Zempléni Kornél zongora­estjéből. — 20,40: Falurádió. — 21,06: Dallal tánccal a világ kö­rül. — 21,45. A mai halak elődei. — 22,00: Zenekari hangverseny. Szerda, június 17. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Könnyű dallamok. 9,00: Rádió szabadegyetem. — 9,30: Magyar nóták. — 10,10: Óvodá­sok ünnepelnek. — 10,30: Fúvós­zene. — 11,00: Pillantás a nagy­világba. — 11,15: Katonanóták, summás- és csikós-dalok. 13,40: Könyvismertetés. — 14,00: Szóra­koztató muzsika. — 14.30: Napi­renden. — 14,35: Németh Éva hangversenye. — 1510: Megany- nyi Kolumbus. Rádióláték. — Szív küldi szívnek szívesen. — 16,30: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 16,46: Előszóval — muzsi­kával. — 18.46: Ismerkedés a gyárral. — 19.00: Operettdalok. — 19.15: Iflúságl műsor. — 19.40: Délamerikai népdalok. — 20,30: A Magyar Rádió szimfónikus ze­nekarának hangversenye. 21.15: Nyáresti hangverseny. — 22.25: Tánczene. — 28.00: Zenés műsor. — 28.25: Ooerettegyvelegek. — 0,10: Madrigálok. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Nyelvtanfolyam. — 14.35: Nóta csokor. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 16,00: A zsaroló. Erkölcsös játék.. — 17.15: Ver­bunkosok, népdalok. — 17.40: Bo­risz Godunov Beszélgetés. 18.00: Operarészletek. — 18.30: Regény- ismertetés. — 19,06: Nyelvtanfo­lyam. — 10.15: Kamarazene. — 00: D ura j e vsz.kü -est. — 20,40: Falurádió. — 2(1.0©: Zenés mű­sor. — 21 56: Vers. — 22,00: Régi velencei költőik és zeneszerzők műveiből. Csütörtök Itfnlus 18. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.19: Magyar néndalok. — 8.56: Édes anyanyelvűnk, — 9,00: A Gyermekrádló műsora. — 9,48: Könnyű zene. — 10,10: Versek. — 10,30: Az álruhás kertészlány. — 11,00: ökölbe zárt szív. Kis­regény folytatásokban. — 11,20: Operettrészletók. — 12,10: Színes népi muzsika. — 13,00: Máté György karcolata. — 13,19: Zene­kari hangverseny. — 14,00: Sakk­matt. — 14,40: Tánczene. — 15.10: Magyar szerzők kórusai. — 15,30: Ártatlan szív. Elbeszélés. — 16,00: Napirenden. — Í6.05: Egy falu — egy nóta. — 17,15: Liszt Ferenc ifjúsága. Folytatásos életrajz. — 17.45: Lányok, asszonyok ... — 18,00: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 18.40: A Tanácsköztársa­ság történetéből. — 19,00: Köz­vetítés a Kisfaludy Színházból. Egy éj az Aranybogárban. — 22.15: Magyar nóták. — 22,45: Régi operamuzsika. — 23,30: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15 Kamarazene. 15,00: Köny- nyű fúvószmuzsika. — 15,20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15,30: Híres szopránáriák. 15.50: Pagony Lajos együttese játszik. — 16,10: Látogatás rokonnépek­nél. — 16,40: Ifjúsági műsor. — — 15,25: Énekkari híradó. 16,00: 17,15: Utak és válaszutak. Elő­adás. — 17,^0: Operet+részletek. — 16,10: Gurga. Elbeszélés, ■*­18,30: A trubadúr. Részletek' Ver­di operájából. — 19,05: Nyelvtan- folyam. — 19,15: Népi muzsika. — 19,45: Rekonstrukció. — 20,00: Mozart-művek. — 20,40: Falu­rádió. — 21,06: Tánczene. —21.50: A jávai rejtély. Előadás, —22,00: Zenekari hangverseny. — 22,46: Néger spirituálék. Péntek, június 19. KOSSUTH RÁDIÓ: 8,10: Operettrészfletek. — 8,55: Ismerkedés a gyárral. — 9,10: Történetek nagy karmesterekről. — 9,50: A Gyermekrádió műsora. — 10,10: Magyar nóták. — 11,00: Uj hajtás. — 11,30 Operakórusok. — 12,10: Tánezene. — 13,00: Gaz­daszemmel a nagyvilág mezőgaz- daságáróL — 13,15: Egyveleg da­lokból. — 14,35: Napirenden. — 14,40: Operarészletek. — 15.00: Gitármuzsika. — 15,30: Fiatalok filmklubja. — 15,55: A Gyere mekrádlő műsora. — 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 17,15: Verbunkosok. — 17,35: A zené világa. Előadás. — 18,00: Gyári sziréna. — 18,20: Tánczene. — 19,9«: Hangverseny. — 19.15: Ifjú Figyelő. — 19,30: Mágnás Miska. Részletek. — 20,30: Zenés tudó­sítás a Margitszigetről. — 21,10: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — — 21.20: Tiszán innen — Dunán túl. — 21.55: Előszó. Vörösmarty Mihály verse. — 22.20: Európa hangversenytermeiből. — 28,40: Régi magyar dalok és táncok. — 0,10: Könnyű zene. PETŐFI RÁDIŐ: 14.15: Szórakoztató muzsika. — 15,00: Bolgár kórusok. — 15,25: Könnyű zene. — 15,45: Dalos séta egy szabolcsi tsz-községben. — 16,00: Zenekari hangverseny. — 17.16: Egy nap az országúton. — 17,26: FúvÓ6zene. — 17,46: Köny­nyű zene. — 18,00: Nótaszó. — 16,30: Móricz Zsigmond. — 19,05: Nyelvtanfolyam. — 19,15: Bartók műveiből. — 20,40: Falurádió. — 21.05: Operarészletek. — 21,40: A Könyvhét néhány tanulsága. — 22,00: Operettrészletek. Szombat, június 20. KOSSUTH RÁDIÓ; 8,10: Lányok, asszonyok .; s — 8,2S: Zongoraművek. — 9,00: Üt- tőrő-hiradó. — 9,26: A Gyere mekrádió műsora. — 9,40: Óvo­dások műsora. — 10,26: Rádió­operettekből- — 11,00: ökölbe zárt szív. Kisregény. — 11,20: Ze­nekari hangverseny. — 12,10: Né­pi muzsika. — 12,40: Mi újság a könyvesboltokban? — 12,56: Ope­rarészletek. — 13,35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13,45: Szív küldi szívnek szívesen. — 14,26: A brandenburgi kapu két olda­lán. — 14,45: Martíny Lajos zon­gorázik. — 35,10: Fúvós népzene. Előszóval — muzsikával. — 18,00: Gondolat. — 18,30: Török Erzsé­bet és Reményi Sándor énekel. — 19,00: Kulturális élet a tanyán. — 19,15: Könnyű melódiák. — 20.30: Vidám irodalmi műsor. — 22.15: Petőfi Sándor két verse. — 22,20: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14,15 Operakalauz. — 16,15: Bé- lyegyűjtők ötperce. — 16,20: Ma­gyar nóták. — 16,00: Vera. — 10.06: Zenekari hangverseny. — 17.20: Hanglemezgyűjtők húsz- perce. — 17,50: „A ponyvairoda­lom” ismertető jegyeiről. — 18,00: Eddy Nelson filmdalokat énekel. — 18,15: Hangverseny a stúdió­ban. — 18,46: Rlchárd Strauss: A Rózsalovag. Zenés 1áték három felvonásban. (A szünetben: 20.26: Falurádió. Vasárnap, június 21. KOSSUTH RÁDIÓ: 8,10: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 8.56: Édes anyanyelvűnk. — 9 00: Ki tud többet a nagyvi­lágTói? — 10,20: Zenés vasárnapi melléklet. — 12,15: Jó ebédhez szól a nóta. — 1£,50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Könnyűzenei hangverseny. — 13.40: Az űrha­józás filozófiája. Beszlégetés — 14 00: Versenyművek. — 14.46': Hét nap a külpolitikában. — 15.00: Könnyű meiódiák. — 15,30: A város peremén. — 15 46: Tan'’- redi Pssero énekel. 16.00: Nagy fróink életéből. 16,30: Bécsi vér. Opere^+részVtek. — 17.10: Kin­des Kal'mdáríum. — 18,10: A Magyar Rád’ó tánczenekara lát­szik. — 18.40: Kardos László iro­dalmi levele. — 1*.50: rhonin­kon f*oraművpk. — 19.00: Közv^tí­'4s Koinrvki 1 c>Vi.cí üti' pft rr cpkT’rti — 90.70: OTvar^-rós^letek. — 22.26: Földéé György Jegyzete. — 22,35: Tánczene. — 28,10: A Magyar Rádió szimfónikus zene­kara Játszik. — »,10: Szerelmes melódiák. PETŐFI RÁDIÓ; 8.00: A római katolikus egyház félórája. — 8,30: Orgonamuzsika. — 9,00: Operettxészletek. — 10,00: Virágénekek. — 10,20: Miska bá­csi lemezesiádája, — 10,50: Mik­rofonnal a föld körül. — 11,30: Térzene. — 12,00: Erdélyi Nóra énekel. — 12,20: A oeruzarajz. El­beszélés. — 12,50: Művészleme­zek. — 14,15: A Gyermekrádló műsora. — 13,07: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 15,22: A Magyar Rádió gyermek­kórusa énekel. — 15,30: Zenés tudósítás a Margitszigetről. — 16,10: Bartók műveiből. — 16,40: A nevezetes mosogatólány. Elbe­szélés rádióra alkalmazva. — 17,10: Könnyű zene. — 17.47: Schubert műveiből. — 18,40: Ver­bunkosok. — 19,00: Haydn-kóru- sok. — 19.15: Párizs varázsa Iro­dalmi műsor. — 20,00: Filmzene. 20,25: Vidám népdalok. — 20,50: Turisztográf: Debrecen. — 21,10: Egyveleg Fényes Szabolcs mű­veiből. — 22,15: Juhász Gyula verseiből. — 22,20: Operarészle­tek. (A Magyar Rádió a műsorvál­toztatás jogát fenntartja.) $ feíeüUtó millióra: KEDD, JUNIUS 16. 18,00: Vidám vetélkedő a Ghe- orghiu Dei Hajógyár és a Láng Gépgyár fiataljai között. — 20,10: TV-hiradó. — 20,30: Bízó Gyula pedagógiai műsora. — 20.46: A kék nyíl. Szovjet film. (10 éven aluliaknak nem ajánlott). CSÜTÖRTÖK, JONTUS 18. 18.00: Repülés a Holdba. Ma­gyarul beszélő szovjet ralzfilm. — 18,45 : 25. sz. Magyar Híradó. Utána: A Jövő hét műsora. — 19,00: Közvetítés az Odry Szfh- padről. Nébánesvirág. SZOMBAT, JUNIUS 20. 19.50: Szombatesti beszélgetés. — 20,20: A porond művészei Filmösszeállítás. — 21.00: Egy ablak világit. TV-vígJáték. VASÁRNAP, JUNIUS 21. 17,25: Bajnoki labdarúgó mér­kőzés. — 19,30: Előújság. — 20,20: A Magyar Hirdető műsora. — 20.3Ó: Á boszorkány. Francia film. (14 éven aluliaknak nem aján­lott.) IPARI ES KERESKEDELMI ADAS Kedd, szerda, csütörtök és pén­tek: 14.00—17,00-ig. Szombaton: 10,00—13.00-ig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom