Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-10 / 134. szám

1959. június 10. '< ZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Megvalósuló ígéret KONGRESSZUSI VERSENYVALLALAsABÖL TÖBB MINT EGYMILLIÓ FORINT ÉRTÉKET TELJESÍTETT — PÓTOLJA ELMARADASÄT — TERVEN FELÜL 74 PALÄNTAÜLTETÖT GYÁRTOTT A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI MEZŐGAZDASÁGI GÉPGYÁR. Az év elején nem sok jói lehete+t elmondani a Török­szentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyárról. Előirányzatainak valóraváltása akadozott, s az első negyedév végére nagy­mérvű elmaradás volt tapasz­talható termelési terve telje­sítésében. Az üzem vezetői akkoriban Ígéretet tettek ar­ra, hogy pótolják elmaradá­sukat, s félévi szinten teljesí­tik a tervet. Májusi produktumuk arra vall, hogy jó irányban halad­nak. Befejezett termelési ter­vüket 101.6 százalékban vál­tották valóra ebben az idő­szakban. Sokminden van eb­ben a százalékban. Leginkább figyelemreméltó, hogy a pro­gramba vett cikkeket hiány­talanul legyártották. S azon kívül 74 palántaültetőt, 12 gépre való silószerelvényt, két belföldi malomipari gépet készítettek a tervben szereplő egyirányú tárcsás-boronák, aratócséplőgépkompresszorok, pótalkatrészek stb. mellett. A terven felül gyártott pa­lántaültetők 740 ezer, a bel­földi kismalomgépek 200 ezer, a sálógépsizerelvények 240 ezer Ft pluszt jelentenek az üzem­nek, — bíztató ígéretül arra, hogy a pártkongresszus tisz­teletére vállalt 5.5 millió fo­rint értékű gépeket szorgos munkával elkészíthetik a tervbe vett gyártmányok mel­lett. Gondot fordítanak az önköltségcsökkentésre Eredményes az önköltség csökkentésre irányuló erőfe­szítésük is. az egyirányú tár­csás boronánál például a technológia-változtatás és az anyagtakarékosság 34 ezer fo­rinttal csökkentette a terme­lési költségeket. - A silókom- bájn-alkatrészek gyártásánál 6 ezer forintot takarítottak meg. A szerszám műhely dol­gozói régi szerszámok felújí­tásával több mint négyezer forint kiadástól mentesítették gz üzemet Az ilyen példák azt bizo­nyítják, hogy a mezőgépgyá­riak nem mindenáron, hanem gazdaságos termeléssel akar­nak elismerést szerezni ma­guknak. Persze, az ő üzemük sem mentes a különböző hi­báktól, nekik is van még ja­vítanivalójuk. Sokkal gazda­ságosabban termelhetnének például, ha nagyobb gondot fordítanának a selejt elleni harcra. Igaz ugyan, hogy az első negyedévhez viszonyítva van javulás, de mostani se­lejtszázalékuk magasabb, mmt a múlt év azonos időszaká­ban. Mondani sem kell, hogy ez érezteti hatását a terme­lési költségeken is. Legnagyobb probléma: a munkaerőbiztosítás Az üzem igazgatójának feje már a jövő évi tervteljesítés miatt fáj. Az idei programra azt mondja: annak valóravál­tása biztosított. De mi lesz jövőre? 1960-ban a múlt év* termelésnek három és félsze­resét kell legyártani. — Az üzem berendezéseiből a tava­lyinál jóval többet „ki lehet hozni” — csak legyen elég munkáskéz. S az nem akar kerülközni. Év végére leg­alább négyszáz fővel kellene növelni a munkáslétszámot ahhoz, hogy a megnövekedett feladatoknak eleget tudjanak tenni. Pillanatnyilag ez okoz igen nagy gondot. Az üzem mun­kaerőszerzési kísérlete nem sok eredménnyel járt a vá­rosban. ősz óta alig 30—43 főt Sikerült felvenni a hely­beliek közül. — Ugyanakkor többezren járnak Törökszent­miklósról dolgozni a nagyobb városokba, — Pestre is. — Valamiként módot kellene ta­lálni arra, hogy a vidéki üze­mek felkarolását társadalmi üggyé téve ellensúlyozzák a nagyobb városok vonzó ha­tását. A távol dolgozó mun­kások családi élete, s a nagy­városok zsúfoltsága miatt is hasznos volna ez. Nemcsak a Mezőgépgyár vezetőinek egyé­ni érdeke volna tehát ilyen­irányú társadalmi megmoz­dulás. Illetékes szerveinknek foglalkozni kellene ezzel. A munkaerőhiány és a la­kásproblémák mellett egyéb gátló tényezők is vannak. A héjformázó üzem beindítását például hetek óta késlelteti a Salgótarjáni Tűzhelygyár ál­tal készített héj formázó gép sorozatos meghibásodása. *— Legbosszantóbb az, hogy tel­jesen új állapotban is hasz­navehetetlen volt, s a javítás után is problémák adódnak vele, — összetöri a héjformá­kat. Emiatt a mezőgépgyá- riaknak át kell konstruálni. Az illetékes miniszteri szer­veknek oda kellene hatni, hogy ilyen összecsapott gyárt­mány egyetlen üzemből se kerülhessen ki. (si) Lerovom az adósságom — Levél Jászfelsőszentgyörgyre Kedves Kővágó János Elvtárs! Ne haragudjon, hogy zava­rom, s hogy nem postán kül­döm a levelet, hanem így, a lapban megírva. Múlik az idő és változnak az emberek, formálódik az ész, a gondo­lat. Okos irányba terelődik a cselekvő erő, kibontakozhat mindjobban a minden em­berben megtalálható alkotni vágyás, tenniakarás, a szebb holnapok felépítésére irányu­ló vágy. Ennyit szeretnék írni, így elöljáróban, hogy később még érthetőbb legyen, miért a nyilvánosság előtt levelezgetünk. Egy esztendővel ezelőtt mi ketten még sokmindenben nem értettünk egyet. Alap­vető dolgokban igen. A szö­vetkezés körül voltak viták. Kővágó elvtárs akkor még különböző helytelen kijelen­téseket tett, de nem roszból, inkább tájékozatlanságból, Akkor, 1958. július 18-án írtam az első levelet. Szó volt abban sokmindenről. Arról is többek között, hogy itt ná­lunk, a mi szocializmust építő hazánkban éppen úgy. mint a többi népi demokráciában az élet adta fel a leckét: elő­re vagy hátra. Az igények nőnek és az igényeket ki kell elégíteni. Abban a levélben arról is szó volt, hogy bizo­1DORABLAS Sokat beszélünk arról, hogy a lényegest el kell határolni a mellékestől. A felesleges és sokszor nagyon haszontalan viták rendszerint végelátha­tatlanok, s azért veszélyesek, mert elterelik a figyelmet a fontos teendőkről, s elrabol­ják a helyi vezetők idejét. Az elmúlt hét egyik dél­előttjén az Alattyáni Községi Tanács udvarára bekarikázott két ember: Berkó Béla, a já- noshldai Dimitrov Tsz elnöke és Kiss elvtárs, a járási párt- bizottságról. Császár István­nal, az alattyáni Haladás Tsz elnökével akartak szót vál­tani. Állítólag a Haladás Tsz gazdái néhányszáz négyszög­ölön lekaszálták a Dimitrovék szénáját. Az alattyáni Községi Ta­nács VB titkára üzent Csá­szár Istvánnak, aki kis idő múlva meg is érkezett. — ök partizánkodnak a mi területünkön — jelentette ki az alattyáni tsz elnök és hoz­zátette: tartsuk tiszteletben egymás jogait. Több se kellett. A jánoshi- dai Dimitrov Tsz elnöke kész volt a válasszal. Bizonygatta a maga igazát. — Igaz, az a terület az alattyáni határhoz tartozik, de tavaly a Mező Imre Tsz velünk egyesült. A Mező Imre Tsz akkor nem kellett az alattyániaknak. A széna most kellene — mondta. Császár István rávágta: — Egyelőre az a kaszáló az alattyáni határhoz tartozik, s én állítom, hogy a jánoshidai határba egy szalmaszálért se megyek. Mondták-mondták, kimerü­lésig. Csak az a legfurcsább, hogy végül kiderült: a vita tárgyát képező kaszáló nem ér egy ütet taplót, s _mind- össze három kocsiderék na­gyon silány szénáról van szó. A két elnök inkább presziizá- kérdést csinált a dologból. A jánoshidai ki is jelentette: — Igaz, hogy ti levágtátok, de mi csak elvisszük. — Mi meg visszahozzuk — jelentette ki az alattyáni el­nök; A jánoshidai erre szemére vetette, hogy a tíz hold őszi árpát is elakarták tulajdoní­tani. Császár elvtárs erre azt válaszolta: igaz, ők akarták learatni, de azért, mert úgy gondolták, a jánoshidaiak ar­ról a tíz holdról nem tudnak. S éppen itt bizonyosodott be, hogy a szemlélettel van a tegöbb hiba. Afféle ügyeske­déssel szeretnének mindket­ten néminemű haszonhoz jut­ni. S ezért nem sajnálják a drága időt. Mert azt mon 'ani sem kell, hogy mindketten hasznosabb dolgokra is for­díthatták volna idejüket. Az azonban a legrosszabb, hogy végül dél felé azzal váltak el, hogy nem állapodtak meg semmiben. Folytatni akarták ezt a haszontalan eszmecse­rét. Sőt még a járást is be szeretnék vonni. Megkérdezték, de az lenne a legokosabb, ha nagyon gyor­san befejeznék. S nemcsak nekik, hanem mindazoknak, akiket illet, be kell látni: sokkal fontosabb dolgok van­nak most, ‘semhogy valaki efféle haszontalanságakra for­dítsa a drága órákat. Sz. P. nyára hamarosan Kővágó elvtárs is rájön, hol a helye. Arra kértem, hogy addig is ne úgy igyekezzen a kisgaz- dálkodás bajnoka lenni, hogy a nagyüzemmel szemben el­fogult. hanem hát. ha tudja, bizonyítsa be a kisparcella fölényét. Talán ezt az utóbbi megjegyzést egy cseppet rossznéven is vette. Most ar­ra kérem, ha így volt, feled­je el. Nekem amúgy is most le kell rónom az adósságom. Mert abban a levélben Kő­vágó János elvtárs bizony akarva, akaratlanul olyan hírbe került — a nyilvános­ság bevonásával —. mintha megátalkodott ellenzője len­ne a nagyüzemi gazdálkodás­nak. S ez az. ámi ma már nem állja meg a helyét, s amit most újból a nyilvános­ság előtt meg kell mondani. Valamelyik nap ugyanis Jászfelsőszentg.yörgyön jár­tunk, s ott beszélgettünk sok emberrel. A község vezetői örömmel újságolták: szépen, okosan haladnak előre és szemlátomást erősödnek a nagyüzem csírái. Jászfelső- szentgyörgy is termelőszövet­kezeti község. Három mező- gazdasági tsz működik, ebből kettő ez év tavaszán alakult. A Petőfi Tsz régi, de új ott is a légkör, a hangulat, mert soha még olyan kedvvel, szor­galommal nem dolgoztak gazdái, mint most. Majd szóba jött a Kosuth Tsz is, s akkor mondta Ger­gely elvtárs, aki a járási pártbizottságon dolgozik ugyan, de úgy ismeri a> fa­lut, mint a tenyerét, és min­den gazdát névről köszönt, hogy a Kossuth jövője már is biztos. Megkérdeztem tőle, miért? Kővágó elvtárs ismeri Gergely elvtársat, s tudja, milyen jóízűt szokott nevet­ni. Akkor is ezt tette és meg­súgta: azért biztos a Kossuth Tsz jövője, mert olyan em­berek vannak ott. mint Ge- dei Pál, Bukovi Sándor. Ju­hász István és a szövetkezet leglelkesebb embere: Kővágó János. Kővágó János? — kérdez­tem tőlük. Az a Kővágó, aki tavaly még bizony nagyon húzódozott a 'szövetkezéstől? Bizonyították mindannyian, hogy nincs semmi tévedés, mert pontosan arról van szó. S látja, hát ezért említettem én a levél elején, hogy for­málódik az ész. a gondolat. Ügy beszélnek ott most ma­gáról, Kővágó elvtárs. a dol­gozó parasztok is, hogy na­gyon sok ilyen felfogású em­berre lenne szükség, aki pél­damutatásával viszi magával a többséget. Emlegetik ám! Modják, az egyik közgyűlésen az építke­zésekről volt szó. Egv kicsit mindenki húzta a nyakát, mert azzal egyetértettek, hogy kezdeni kell, de vala­hogy ezzel is úgy voltak, mint a belépéssel, hogy: kezdje valaki más. S akkor felállt Kővágó elvtárs. Emlé­keznek a szavára. Azt mond­ta: „Saját erőből kezdjünk hozzá. Én egy hetet vállalok a magam részéről. Ezenkívül van egy istállóm, ott is húsz tehénnek adok helyet”. Eny- nyit mondott, de ennyi elég is volt. Azóta az e^v hetet ledolgozta, s nemsokára el­végzik a bővítést, átalakítják az istállót, mert nagy erő a példamutatás. Igaz, Kővágó elv társ, hogy ennek az istállóátalakí­tásnak volt még szépséghibá­ja: mégpedig az, hogy néhá- nyan közelébe se mentek a tagok közül. Tóth Imrét em­legetik, aki elnézte, hogy a társadalmi munkások ott le­gyenek pihenő idejükben, de ő maga még egv téglát sem tett odébb. Kocsis István. Ba­logh János is távol tartja ma­gát. _ Most egy cseppet ők hason­lítanak a tavalyi Kővágó Já­noshoz. De majd megértik hamarosan azt, amit már maga, kedves Kővágó bátyám megértett. Nevezetesen, hogy a szövetkezés az egyedüli jár­ható út, de ott sem szabad a sültgalambra várni. Zárom levelem és nagyon jó szívvel kívánok a Kossuth Tsz-nek sok sikert, magának meg nagyon jó egészséget Szekulity Péter Szalap&n készülnek aUííi&szekcén^ek Szemle a Karcagi Gépállomáson Mint harcba induló kato­nák, feszes sorokban állnak a gépek a Karcagi Gépállo­más udvarán. Előttük kis csapat lépdel — köztük Má- tyus Imre elvtárs. a Városi Tanács VB elnökhelyettese, Czinege József, a mezőgazda- sági osztály vezetője, továbbá a városi tanács főagronómu- sa. párttitkára, a tsz-ek kép­viselői, valamint a gépállo­más vezetői. Aratás előtti gépszemlét tartanak. Azt vizsgálják: mi­iven a felkészültség, működ­nek-e a gépek. Az ellenőrző bizottság kérésére beindíta­nak egy-egy kombájnt, arató­gépet, megvizsgálják a kése­ket. a ponyvák feszességét. Most még a gépállomás ud­varán állnak a gépek, de a szemle után azonnal meg­kezdik kiszállításukat a tsz- ekben lévő négy brigádtanyá­ra. hiszen Kovács János fő- agronómus szerint a Béke Tsz-ben a jövő hét második felében beérik az ősziárpa, s kezdhetik az aratást. Aztán a cséplőgépekre, majd az elevátorokra kerül sor, Zúgva indul meg egy­egy cséplőgép, zörögve moz­dul az elevátor gereblyés fu­tószalagja. A noteszekben szaporodnak a bejegyzések. Dél lett, mire végétért a szemle. Közben beérkezett a brigádtanyákról a másik el­lenőrző csoport is. A vizsgá­lat eredményeinek értékelése során bebizonyosodott: jó munkát végeztek a gépállo­más dolgozói. Az arató- és cséplőgépek, kombájnok, tar- lóhántó eszközök kijavítva, karbantartva várják a nagv munkát. Különös gonddal hozták rendbe a kombájno­kat, hiszen a legnagyobb fel­adat ezekre a gépekre hárul. Vida János, a gépállomás fő-mezőgazdásza elkészítette a munkagépek rajonirozási tervét, amely a gépek brigá­donként! elosztását és a gép­kezelők névszerinti beosztá­sát tartalmazza. Hétfőn, a szemle után megkezdték a gépek kiszállítását. A tsz-ek megbízottainak kérdésére a gépállomás igazgatója közöl­te, hogy a legszükségesebb tartalékalkatrészekből közel egy millió forint értékűt tá­roltak. így az esetleges gép­hibákat azonnal ki tudják ja­vítani. Végétért a gépszemle, a bizottság ezzel zárta a jegy­zőkönyvet: Ilyen gondos fel­készülést hosszú évek óta nem tapasztaltunk. P. M. !llllllllll!llHIIU1l!IIIUHII!l!IIIHlütl1ll1ll1UHIIItl!tlilii)i!P 350 univerzális traktor dolgozik a szövetkezeti földeken A hosszan tartó májusi esők kedvezően befolyásolták a nö­vények fejlődését. A cukorrépák beborították a földeket, s a ku­koricák nagyrésze elérte a 35—40 centiméteres magasságot. A kö­zös gazdaságokban megyeszerte teljes erővel folyik a növényápo­lás. Tizenötezer hold cukorrépán befejezéshez közeledik a máso­dik kapálás. A jól művelt táb­lák bő termést Ígérnek. A növényápoláshoz — elsősor­ban a kukorica kapáláshoz — nagy segítséget adnak a terme­lőszövetkezeti gazdáknak a gé­pek. Naponta általában 350 uni­verzális traktor dolgozik a föl­deken. Gulyás Erzsébet műszerekkel ellenőrzi a kész hűtőszekrények minőségét. Munkája neki is van, hiszen a múlt havi tervbevett hétszáz hűtőszekrényt 10 darab­bal túl is szárnyalták az üzem dolgozói. A Jászberényi Fémnyomó és Lemezárugyár egyik üzemrészé­ben már nemcsak szalagszerűen, hanem — mbit képünk is mu­tatja, — szalagon készülnek a hűtőszekrények. A gyorsabb munkafolyamat, no meg Lantos István, Kocza Julianna, Bóta Béla és munkatársaik lelkes igyekezete eredményeként év vé­gére meglesz a kilencezer hűtő- szekrény, s az utolsó eresztést már exportképes minőségben szeretnék kiadni.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom