Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-24 / 146. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. június &■ Kiküldött tudósítónk jelentése Csődöt mondóit a MÍV védelme Salgótarjánban Salgótarjáni Kohász SE— Szolnoki MÁV 5:3 (2:0) Salgótarján, wo nózó. Vezette: Angyal, Budapest (Homt—Krlszted — Budapesti Salgótarján: olaj — Kovács, Balg». Badice — Scho«, Henglár — Nagy. Tóth, Krajosn, Rigó, Kirisk*. Edzó; Túrái* Ist­ván. Szolnok: Ceelényi — Sán­dor, Abonyi, Kegye« —- lengyel, Fehérvári — Tótih, Pintér, Csábi, Rozim is, i>oboa. Edzó: Fazekas László. A festői szépségű, ttenyOkkei övezett völgykatlanban lévő „ Acélgyári Vasas'- stadionban került sor ax évad utolsó bajnoki mérkőzésére. A találkozó mind­végig élénkiramú volt. A hazaiak kezdték és azonnal támadólag Lépték fel és láthatóan nagy becs­vággyal feküdtek a küzdelembe. Ezzel eszemben a szolnokiak me* roven mozogtak és minden lab­dáról lekéstek. A 4. percben már « zavartan védekező szolnokiak hálójában táncolt a labda, a já­tékvezető azonban keze zés miatt nem adta meg. A vendégeknél a caatársor rajtaütésszerű leroha- násai voltak veszélyesek. A 10. percben óriási helyzetet hagyott ka • Kohász, amikor egy irányt változtatott lövés a vetődő Cselé- nyi ci-pőhegyéről pattant ki az alapvonalon túlra. Két perc múl­va viszont Csábi már csak a ka­pussal állt szembe, de három méterről sem tudta berúgni a labdát. Kemény mezőnyjáték után egyik szabadrúgásnál Cselé- nyi a sorfal fölött kapott egy lö­vést, melyet röviden ütött ki ép­pen a résen álló Kirisics fejére, aki közelről a hálóba küldte az első gólt» 1:0. A nagy erő- és súlyfölénytoen lévő hazaiak egy­re nagyobb fölénybe kerültek az elszántan, de kapkodva védekező csapatunkkal szemben és Cselé- nyi több alkalommal csak az utolsó pillanatban mentett. A ritkább, de gyors MÁV leroha- nások sok veszélyt rejtettek ma­gukban, de gódt nem hoztak, sőt a «2. percben Rozmis egyik rosszul sikerült fejesét a salgótar­jáni Rigó kapásból a hálónkba vágta. 2:0. Kezdés után Tóth L. kiugrott, lefutotta a hazai védel­met, de erős lövése a kapus ke­zét érintette és koméira pat­tant. Szünet után Sándor került a védelem tengelyébe, de neki eeon volt szerencséje, mert a 47. perc­ben egyik gyenge hazaadását Krajcsd elcsípte és & kifutó Cse- lényl menüett megszerezte a har­madik gólt» 3.D. A szolnokiak a hirons gól mázt sem csüggedtek és több formás akció után Csábi az 55. percben szépíteni tudott, 3al. A közvetlen védelmünk haj­meresztő hibákat halmozott és egy perc múlva már újra Cselé­ny! hálójába volt a labda. 4:1. Az ellentámadásnál Tóth kiugratása sem hoz eredményt, mert a ha­sai kapus Jól állta el a szöget és óriási helyzetben mellé lőtt. A tarjániak rohamai sem szűn­tek, a fis. percben kicselezték vé­delmünket és már 5:1 volt az eredmény. A szolnokiak elkese­redett támadásokkal válaszoltak és lassan fölénybe is kerültek. A 75. percben Csábi-Dobos hely­cseré« akció utón Dobos lövése a sarokban kötött ki. 5:2. Két perc múlva az egyre nehezebben védekező hazaiak közt Tóth L. volt eredményes, mellyel 5:3-ra alakult az eredmény. Ettől kezd­ve Szolnok vette át az irányítást, de a tömörülő hazaiaknak sike­rült újabb gól nélkül megúszni a nyomást és az eredmény nem változott. A szolnoki csapat ezen a mér­kőzésen gyenge osztályzatot ka­pott. A tavaszi idegfeszítő küz­delem a kiesés ellen, nagyon igénybe vette Játékosainkat és nem csoda formahanyatlásuk. A védelem hihetetlen bizonyta­lansága és tervszerűtlen kapko­dása azonban érthetetlen; főikép­pen a kapu előtti határozatlan­ság bosszulta meg magát. A ka­pott öt gólból négy a közvetlen védelem lelkén szárad. Hozzá­járult a vereséghez a fedezetek egyoldalú munkája és két fiatal összekötőnk kiforratlansága is. Az egész csapatból csak Csábi és a második félidőben Dobos játéka ütötte meg a szokott át­lagot. A salgótarjáni csapat — bár kiesése már elkerülhetetlen volt — kitűnően, korszerűen és nagy akarással játszott. A játékvezető és határjelzői jól kézben tartot­ták a mérkőzést* H. Gy. Negyedmillió forintos értéket mentettek meg a tiszakürti önkénles tűzoltók Az MTST elnökségének 14/1959 (VI. 11) határozata az 1959 évi rendkívüli labdarúgó átigazolásokról AZ MTST elnöksége az MLSZ elnökségének javaslatára az alábbiak szaruit engedélyezte az 1953. évi rendkívüli labdarúgó átigazolást: Az átigazolás időpontja június S3—július 4. Egy-egy spoi tegyesület a kő­vetkező számú játékos átigazo­lását kérheti: NB I.-es csapat­tal rendelkező sportegyesiilet öt, NB II.-es csapattal rendelkező sportegyesület három, NB Ml.-as csapattal rendelkező sportegye­sület két játékost igazolhat Az NB I.-es csapat alacsonyabb osztályból történő játékos átiga­zolását kiadatás nélkül kérheti. NB l.-es csapat NB H.-es és NB HI,-as, valamint alacsonyabb osztályú csapatok részére korlát­lanul átadhat játékosokat. NB U.-es csapat NB I.-ből leg­feljebb két játékost igazolhat, alacsonyabb osztályból ezenkívül annyit, hogy az NB I.-es játéko­sok számával együtt ne haladja meg a hármat. NB n.-es csapat NB I.-esnek legfeljebb csak két játékost ad­hat át. Az NB n.-bem és NB irt. osz­tályban szereplő együttesek any- nyival több játékost igazolhat­nák, amennyit felsőbb osztályú Ilyen arányban is megérdemelten győzött a HEDOSZ Kunhf-gyesj MEDOSZ— Szolnoki MÁV II. 3:0 (3.-0) Kunhegyes, ooi néző. Vezette: Lesan. Verőrenyes, napsütéses időben nagy érdeklődés mellett zajlott le az első és tizenkettedik helye­zett találkozója. Igen élvezetes és szép mérkőzést hozott a két csapat küzdelme. A hazaiak ha- táitalan lelkesedéssel vetették magukat a játékba, a csapat egyetlen tagja sem ismert elve­szett labdát. Tizenhét perc alatt barom ritkán látott szép góllal terhelték meg Lázár kapuját. — Minden támadásuk gólveszélyt jelentett az NB II.-es tartalék­csapat kapujára. A vendégék is próbálkoztak, különösen közép­csatáruk révén néhány szép tá­madást kialakítani, azonban a jói védekező kunhegyesiek meg­akadályozták a szolnoki próbál­kozásokat A második félidőben a hazaiak folytatták veszélyesebbnél-veszé- lyesebb támadásaikat. Úgyszól­ván szóhoz sem engedték jutni a mávístákat. A támadások a 62. percben gólt eredményeztek. Bo- da, a hazaiak fiatal csatára volt eredményes. Majd a 75. percben szaLai szerzett újabb gólt. A 80. percben a vendégek egyik játé­kosa a il-es pont közelében sza­bálytalankodott. amiért a játék­vezető lfl-est ítélt. A büntetőt Szalai a bal felső sarokba ívelte, Lázár azonban sarokra tolta. A továbbiakan említésre méltó ese­mény már nem történt. Végeredményen a hazaiak ilyen arányán is megérdemelten győzr- ték le baj nők jelölt ellenfelüket. Jók: az egész hazai csapatot di­cséret illeti szép és lelkes játé­káért. A MAV-ból a középcsatár és Lázár kapU6 érdemel dicsére­tet. A Játékvezető magabiztosan, jól látta el feladatát^ Szolnoki MÁV ifi—Kunhegyes! ifi 5:1 (3:0). Báró esi —I csapatoknak adtak. NB i.-ből, NB II.-bői és NB im.-ból alsóbb osztályba kiadatással átigazolha- tók azok a játékosok, akik 1939- ben születtek. Ezen átigazolási szabályzattól eltérő minden más esetben a döntés jogát az MTST elnöksége tartja fenn magának. A szabály­zat további pontjai meghatároz­zák az átigazoláshoz szükséges feltételeket, megfelelő eljárást helyeznek kilátásba azok ellen, akik a szabályokat megsértik. Az átigazolás adminisztrációjá­nak egyszerű, áttekinthető lebo­nyolítása érdekében az MLSZ kü­lön e célra nyomtatványt ad ki. Minden sportegyesület csupán annyi nyomtatványt kaphat, ahány játékos átigazolását a je­len szabályzat számára lehetővé teszi. A nyomtatványokat sor­számmal és pecséttel kell ellátni. Az átigazolási kérelmek csak az említett nyomtatványok felhasz­nálásával kérhetők, illetve tár- gyalhatók. iiiuiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiHiiiHMiiiHimiiiimiii Különvonat indul Jászberényből a Balatonra Az IBUSZ szolnoki irodája a jászberényi Déryné műve­lődési otthonnal közös szer­vezésben június 28-án kirán­dulóvonatot indit Baíatonfü- redre. A különvonat utasai nemcsak a balatoni fürdőzés­ben, de hajókiránduláson is résztvehetnek. Részvételi díj: 41.30 forint. Tervezett indu­lás Jászberényből: . 4.30-kor, indulás Balatonfüredről 19.00 órakor. Jelentkezni 24-én dé­lig lehet a jászberényi Déry­né művelődési otthonban. Fordulás után erősített a Dózsa Szolnoki Dózsa—Bp. Spartacus 3:2 (1:0) Budapest, Sportuszoda, veiette: Czapkó. Szó. Dózsa: Boros — Brinza, Hegman — Pintér — Ka­nizsa, Hasznos H„ Konez. Edző: Goór István. Bp. Spartacus: Be­regi — Krajer, Buda — Kádár — Novák, Kiss A„ Lepies. Edző: Szittya Károly. A gólok sorrend­je: Koncz, Pintér, Buda, Brinza, Kádár. Az országos vízilabda bajnok­ság „második félidejének” első mérkőzésén gyengén kezdett a Dózsa. Csak időnként volt nagy Iram a találkozón. Koncz góljá­val a szolnokiak szerezték meg a vezetést emberelőnyből. A to­vábbiakban mindkét oldalon adódtak helyzetek, de azok ki­Lefkes játékával győzött a Lehel Jászberényi Lehel—Jász­apáti VSC 3:0 (2:0) Jászapáti, 400 néző. vezette: Tátrai. Jb. Lehel: Zaják — Fe­hér, Rákos, Mucza — Gere, Kiss — Incze, Szigeti, Ficzek, Tibor, Fekete. Jászapáti: Sándor — Pásztor, Polgár, Horváth — Uta- si, Mihályi — Bolyós, Kökény L, Ferenczi, Kökény II., Szirze. Jászapáti kezdte e játékot és egy-két hazai lefutás után a ven­dégek vették át a játék irányí­tását. Mindkét részről adódott helyzet. Az első félidő 30. per­céig úgy tűnt, hogy kiegyensú­lyozott lesz a játék. A 30. perc­ben a jászberényiek ll-éshez Ju­tottak, amit Ficzek helyezett a balsarokba, 1:0. Ezután mindin­kább többet és többet támadtak a vendégek és 5 perccel később Biker Olt elércúök második gólju­kat is. 2:0. A félidő hátralévő részében több gól már nem esett. A második félidő is vendégtá- madásokkaü kezdődött. A 60. percben Szigeti révén megszerez­ték harmadik góljukat is, 3:0. A jászberényiek továbbra is igen lelkesen játszottak és így megér­demelten jutottak a két ponthoz. A hazaiak igen szétesően és kapkodóan játszottak, szinte nem lehett rájuk ismerni. Ebben az idényben talán ilyen rossz já­tékot még nem is mutattak A Játékvezető megbízhatóan, jól működött. Jók: Mucza, Kiss. Fi­czek, Fekete. A hazai csapatból Pásztor, Ferenczi és Sándor játé­ka volt elfogadható. Az utóbbi annál is inkább, mert a gólokról nem tehetett. Egy 1(1-est is kivé­dett! Jászapáti ifi — Jászberényi Ifi 3:1« te H. JL *» használatlanul maradtak. Fordulás után erősített a Dózsa és Pintér révén sikerült újabb gólt elérniök. Ezután Pintér ke­rült a kiállítás sorsára. Az em­berelőnyt a fővárosiak kihasz­nálták és Buda révén 2:l-re szé­pítettek. Ezután a szolnokiak ka­pusa, Boros került partra. Em­berhátránnyal mégis a Dózsa ért el újabb gólt. Ekkor Brinza volt eredményes. Befejezés előtt 4 perccel Hegmann került a kiállí­tás sorsára. A Dózsa ekkor az eredmény tartására törekedett. Három perccel a befejezés előtt Kádár góljával 3:2-re alakult a végeredmény. Az utolsó 13 má­sodpercet sikerült a Dózsának időhúzással gólnélkül megúsznia, A Dózsa ezen a mérkőzésen gyengén, idegesen játszott. Czap- kó játékvezető láthatóan, erő­sen nyomta a szolnoki együttest ítéleteivel és a sok kiállítással. Ez igen rányomta bélyegét a Dó­zsa játékára. A Dózsából Brinza és Kanizsa, illetve: Buda és Le- pis játszott jól. Az átigazolásod tisztaságáért Megjelent a Magyar Testneve­lési és Sport Tanács elnökségé­nek határozata a labdarúgók rendkívüli átigazolásáról. A ha­tározat az egyes bajnoki osztá­lyokban különböző számú játé­kos átigazolására nyújt lehető­séget. Mindemellett azonban^ he­lyes, ha az egyesületek elsősor­ban nem új játékosok igazolásá­ra törekednek, hanem igyekez­nek saját tehetséges fiataljaik­ból utánpótlást meríteni. Helyes, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy az elmúlt bajnoki idényben az átigazolások során milyen — szinte késhegyig me­nő — harc volt egy-egy tehetsé­gesnek vélt játékos megszerzé­séért. Ezek közül többen nem kerültek az első vonalba, hanem a tartalékok sorsára jutottak. Régi egyesületük viszont igen megsínylette távozásukat, lyen példát megyénkben is találha­tunk. Például a Jászberényi Va­sasból Dorogra került Szentan- nai alig egy-kétszer játszott az NB I.-ben. Jóformán nem is hal­lani róla. De van Ilyesmi a Szol­noki MAV-nál is, amely a me­gyéből több látékost igazolt, akik nem váltották be a hozzájuk fű­zött reményeket és nem kerül­tek az NB n.-es együttesbe. így volt ez a kunhegyes! IJpták, a törökszentmiklósi Szecsei, stb. esetében. Eopen fentiek figye­lembe vételével szükséges, hogy az egyesületi vezetők nagyobb körültekintéssel és felelősséggel vegyék igénybe az átigazolási lehetőséget. Az MTST elnöksége a rendelet kiadásával labdarúgásunk egész­séges feilődését akarta elősegíte­ni. Éppen ezért az önös egyéni érdekeknek nem szabad érvény­re iutniok. Csakis a szocialista sporterkölcs szem előtt tartásá­val szabad az átigazolásoknak megtörténniök. Reméllük, hogy az MTST el­nökségének most kiadón határo­zata a sportköri vezetők, játéko­sok és a végrehajtásra életrchí- vott bizottság legnagyobb fele­lősségérzetével bonyolódik majd le. Akik pedig átléoik a szocia­lista sporterkölcs kereteit, azo­kat könyörtelenül eVávolítják és kiközösítik a becsületes, a szo­cialista sportot építők táborából. Vincze Pontosztozkodást hozott... Mezőtúr! Honvéd—Mező­túri MAFC 2:2 (1:2) Mezőtúr, 1200 néző. Vezette: Rácz. M. Honvéd: Kucsera — Kovács, Flatíkai, Nagy —■ Gás­pár, Diósl — Seben, Galicza, Farkas, GerliczJki, Magyar. — MAFC: Pignicrki — Szűcs. Tassl, Kolbusz — Nagy 13.. Tóth — Nagy I., Csete IT., Gombás, Mol­nár. Nagy hajrával kezdtek a MAFC játékosai és már a 2. percben Gombás góljával vezetéshez is lu+ottak. Továbbra is ők voltak fölényben. A Honvéd csak a 10. percben talált magára és Farkas révén sikerült klegvcnlíteniök. A 14. percben Honvéd támadás vé­gén Farkas nagy helyzetben fölé lőtt. A 20. percben C^te TT. nagy védelmi hibából ismét vezetéshez juttatta a MAFC-ot 1:2. A második félidőben a Hon­véd lépett fel támadólag, és már az első percekben levegőben lógott az egyenlítés. A 65. perc­ben Sebent a 16-oson belül fel­vágták. A büntetőt Gerliczki ka­pufára lőtte. Állandósult a Hon­véd fölénye, s a 70. percben Ger­liczki átadásából Farkas kiegyen­lített. 2:2. A hátralévő időben az eredmény már nem változott. Jók: Farkas (a mezőny leg- 1obb1a). Flaskai. Diósi, '111611«: Csete n., Nagy n. (la olcsón és jól akar szórakozni, keresse fel családjával együtt az ÁLFÖLDI r Éttermet Magyar utca 7. Tegnap délelőtt négy apró gyermek játszadozott Szöllpsä Sándor tisaakürti egyéni gazda portáján. A felügyelet nélkül hagyott négyéves Tóth Sándor vigyázatlanságból felgyújtott egy száraz nádrakást, mely pillana­tok alatt lángralobbant. A gyer­mek édesanyjának sikerült a ki­csiket megmentenie — ijedtében azonban elfeledkezett arról, hogy a tűzoltóságot értesítse^ Szántó Jánosnak, a , Hunyadi Tsz tagjának éberségén múlott, hogy mind az önkéntes tűzoltó­kat, mind az állami tűzoltósá­got haladéktalanul riasztani tud­ták. A cibakházd rendőrőrs két tagja: Halász Tstván rendőrsza- kaszvezető és Tarján! Mihály rendőrtizedes a helyszínre sietve azonnal a vagyontárgyak meg­mentéséhez látott. Halász sza­kaszvezető elvtársra az égő épü­letben eddig meg nem állapított súlyos tárgy zuhant. A hős ren­dőrt füstmérgezéssél és váll- csonttörésseq szállították a szen­tesi kórházba. Érdekes hirdetőtábla Pekinnben Peking egyik mellékutcá­jának hirdetőtábláján érde­kes hír olvasható: „A követ­kező szolgáltatásokat vállal­juk: Beszerezzük színház- és mozijegyét, takarítást, főzést, mosást és foltozást vállalunk. Kérésére taxit és riksát ren­delünk, befizetjük víz- és vil­lanyszámláját, betesszük pén­zét a takarékba. Megírjuk le­velét, elkészítjük lakberen­dezési terveit. Beszerzünk új­ságokat, folyóiratokat, köz­szükségleti cikkeket, stbA hirdetést aláíró „Közszolgál­tatási központ" alig féleszten­dővel ezelőtt alakult a lakó­bizottság háziasszonyainak kezdeményezésére. A Köz­szolgáltatási központban kez­detben hat asszony dolgozott, de később oly sokan keresték fel őket, hogy a központban dolgozók létszáma 40-re emelkedett. Ma már Peking legkülönbözőbb részén 120 ilyen közszolgáltatási központ működik és nagy népszerű­ségnek örvend. ftniaiiilliliiaillillUlilluaullilUlilllllllMlllllllllll Tiszakürt önkéntes tűzoltósága csillagos ötösre vizsgázott. Tom­pa János önkéntes tűzoltópa­rancsnok — iskolai hivatalsegéd — parancsnoksága alatt Cseri Zoltán és Hajdú Zsigmond s a többiek haladéktalanul a tűz színhelyére siettek s mire a kecskeméti állami tűzoltók meg­érkeztek — a tüzet sikerült lo- kalizálniok. Az oltásban értékes segítséget nyújtottak az úttörő tűzoltók is: Kocséri Pál, Bordás István, Szakács Kálmán s még több pajtás. A felügyelet nélkül hagyott gyermek gondatlansága miatt Szepesi István. Posta András és Szöllősi Sándor vagyonában több mint 20 ezer forintos kár kelet­kezett. Ennek javarésze megté­rül, mert a két utóbbi gazda portája biztosítva volt. Az álla­mi tűzoltók megállapították, hogy önkéntes munkatársaik gyors munkája hiányában a kár legalább negyedmillió forint lett volna. A Mezőtúri Honvéd a hadsereg bajnokság első helyén Mezőtúri Honvéd — Oroshá­zi Honvéd Kilenc csapat részvételével zajlik a hadsereg labdarú­gó bajnokság, melyben me­gyénket a Mezőtúri Honvéd együttese képviseli. A mező­túriak eddigi eredményeik alapján az első helyen áll­nak. Legközelebbi mérkőzésü­ket otthon játsszák, június 25-én (csütörtökön) 17.30 li­kőr. Ellenfelük az Orosházi Honvéd együttese lesz. Az orosháziak is jó játékerőt képviselnek és jelenleg a bajnoki táblázat közepén áll­nak. Éppen ezért izgalmas, jó játékra van kilátás. A me­zőtúri fiúk szeretnék további jó szerepléssel megtartani első helyüket. A bajnokság második helyén a szentesi tü­zérek állnak egyforma pont­tal, de rosszabb gólarány- nyal, Üj bálnavadász- ílottiilák a Szovjetunióban Két új bálnavadász-flotilla építése folyik a szovjet hajó­gyárakban. A két flottilla — a Szovjet-Ukrajna és a Szov- jet-Oroszország — az An­tarktisz vizein és a Csendes­óceánon hajózik majd. Az anyahajók a maguk nemében páratlanok: vízkiszorításuk 40.000 tonna, kormányzásuk és gépeik irányítása nagy­mértékben automatizált, a legkorszerűbb technikai elő­írások szerint készült. Auto­matikus berendezések segítik majd a bálna feldolgozását, a zsír, a hús, az olaj és egyéb termékek konzerválását. A Szovjet-Ukrajna nevű anyahajon már megkezdték a berendezések próbaüzemel­tetését. A hajó és a flottilla vadászhajói a Déli sarkvidék halászati idényében már meg­kezdik a bálnavadászatot az Antarktisz partvidékén. A délafrikai Capetownban Cecil Bruce 20 éves fiatalem­ber levelet intézett Verwo- erd miniszterelnökhöz. Azzal a különös kéréssel fordult hozzá, engedjék meg neki, hogy ezentúl lemondjon „Jo­gairól”, melyek mint fehér embert a Délafrikai Unióban megilletik. Délafrikában, a faji gyű­lölet egyik leghevesebb tűz­fészkében ugyanis tilos a fa­jok közötti házasság, a fiatal­ember pedig színes lányba szeretett bele. Amennyiben engedélyt kap, hogy „színes­bőrűnek minősüljön”, elvehe­ti ugyan szerelmét, de má­sodrendű állampolgárrá vá­lik: elveszíti szavazati jo­gát, alacsonyabb bérért kénytelen dolgozni, csak ki­jelölt, elkülönített strando­kon fürdőzhet, az autóbuszo­kon pedig csak a színesek számára fenntartott részben foglalhat helyet. A Délafrikai Unió „erkölcs­telenségről“’ intézkedő tör­vénye szerint fehérek és szí­nesek között mindenfajta kapcsolat törvényesen bünte­tendő. Számos esetben előfor­dult, hogy fehér férfiakat letartóztattak, ha karonfogva látták őket színesbőrű lány- nyaL (A „Daily Hemld’'-ból) ( apróhirdetések) TÖBBÉVES gyakorlattal rendel­kező, építőiparban jártas kő­művesmestert, mérnököt, építő technikust TÖrÖkszentmiklóson azonnali belépésre felveszünk. Építőipari Szövetkezet Török- szentmiklós, Malinovszki u. 8. AZ UJBÖGI Állami Gazdaság mezőgazdasági erő- és munkagé­pek szerelésében jártas szerelőt keres azonnali felvételre. Fizetés kollektív szerint. Érdeklődni le­het személyesen vagy levélben. Cím: Ujbögi Állami Gazdaság, U j bőg. _________________________ EL CSERÉLNÉM kunszentmártoni kétszobás, fürdőszobás, mellék­helyiséges főbérleti lakásomat hasonló szolnokiért. Murányi, Kunszentimárton, Kossuth utca 27., vagy B. M. Szolnok megyei főkapitányság. „Phünoman-Garant»* gyártmányú kéttonás tehergépkocsi, kifogás­talan állapotban, valamint mo­sodai felszerelések (1 db mosó­henger, 1 db szárító. 4 db szárító­fiók. 1 db csavaró gép, 1 db mángorló) eladók a Törökszent- miklós és Vidéke Körzeti Föld­művesszövetkezetnél. ELADD: bivalyok, tinó, hasas tehén éves bikaborjúval. Seres Bálint Mezőtúr, Túl a Körös 284. ELADD három darab öntöttvas radiátor. Szolnok, ,Sas utca 14. Hommer László nyugalma­zott gimnáziumi igazgató fo­lyó hó 22-én elhunyt. Teme­tése június 24-én du. 4 óra­kor lesz Jásza pétin. A gyászoló család GYAKORLOTT mezőgazdasági gépszerelő, géplakatos elhelyez­kedne. Lakás szükséges. Értesí­tést a kiadóhivatalba kér. SAGVARI körúton új, korsze­rűen berendezett fodrász üzletet nyitottunk. Szolnoki Patyolat Vállalat, ■ iiiiiii imn ■ ■ ■ ■ i¥ii i i ~il ■ a Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével minden nap Felelős szerkesztő: B. Kiss Mátyás Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. I. em. Telefon: 20—Ö3, 28—20, 20—69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fszt. 3, Telefon* 20—94 A lapot kézbesítésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizetési díja egy hóra 11.— Ft. Előfizethető: bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1969. június 28. — 2225 Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor „Nem akarok fehér emberként élni..

Next

/
Oldalképek
Tartalom