Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-23 / 145. szám

* 6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T959. Jtíntuus rtt A tartalékos Vasas a vártnál jobban szerepelt — Jászberényi tudósítónktól — Jászberényi Vasas—Buda­pesti Előre 1:1 (0:1) Jászberény, 2000 néző. Vezette: Lenkefi. Jb. vasas: Balogh — Udvarias, Rétsági, Kovács X, — Bonczi, Pintér — Mócaó, Kovács II., Buchár, Szántad, Hegedűs. Edző: Szépföldi József. Bp. Elő­re: Havasi — Szalay, Egervári, Reiter — Anda, Dcxmoszlay — Láng, Németh X., Szepesi, Kör- nyei, Virág. Edző: Lőricz Emii. A sok sérülés miatt a Vasas erősen tartalékosán fűlött csak kiállni az ldényzáró mérkőzésre. Túri, Bíró és Sünied hiányzott az együttesből, Kezdés után a Vasas nagy len­dülettel támadott és fölényét az egész félidőben tartani tud­ta. Már az 5. percben Buchár előtt nyílott jó helyzet, de a vé­dők az utolsó pillanatban sze­relni tudták. A 8. percben Bu- chár jól tette ki Kovács Ii.-t, aki tiszta helyzetben 8 méterről kapu fölé lőtt. Izgalmas jelene­tek adódtak az Előre kapuja előtt. Nagy munkában voltak a a védők és a Vasas csatárok egyelőre nem»' tudtak eredményt elérni: A 20. percben Egervári csú­nyán felvágta a kiugró Kovács n.-t — A szabadrúgást Szántai Buohár elé tette, aki azonban kapu mellé lőtt. A 2S. percben Hegedűs előtt nyílott gólszerzési alkalom, de lövését Havasnak Bikerült elcsípnie. Az Előre szo­ros emberfogásra rendezkedett be és Így jól rombolták a helyi támadásokat. A nagy Vasas fö­lény ellenére mégis az Előre ért el váratlan gólt, Virág futott el a balszélen és messziről Ívelt kapura egy labdát. Balogh kint állt a kaputól egy méterre és a labda a háta mögött hullott a hálóba; e:l. a 40. percben Szán­tai teljesen tisztán állva a kapu­tól 8 méterre a léc mellé lőtt. (Nagy helyzet volt!) Fordulás után Ismét a Vasas lépett fd támadólag, de a véde­lem továbbra is keményen és jói állta a Vasas rohamokat. Az 50. perc után feljött az Előre is, nem tudtak helyzetet teremteni. Pár percnyi fölény után Ismét a hazaiak vették át a játék Irányítását; Az 56. percben Ko­vács n.-t a tizenhatoson buktat­ták. A szabadrúgást Egervári szögletre mentette. Ezt viszont Buohár fejeife kapu mellé. Ettől kezdve nagy fölényben játszott a Vasas. A csatárok állandóan a vendég-tizenhatosnál tanyáz­tak. A 00. percben Szántai, a 62. percben pedig Móczó előtt adó­dott jó helyzet, de a vendég­védők mindig közbe tudtak avatkozni. Nagy ostrom alatt állt az Előre kapuja: A gól a levegőben lógott. A 70. percben majdnem az Előre ért ei újabb gólt. Egy vá­ratlan támadás végén Láng lö­vését Balogh rosszul ütötte ki, Virág fejesét Pintér az üres ka­puból fejelte ki. Ezután kissé kiegyensúlyozottabbá vált a já­ték, de inkább a Vasas volt ek­kor is fölényben. A 78. percben ismét parázs jelenet adódott az Előre kapuja előtt. Kovács H. előtt pattogott a labda, Egervári kézzel ütött bele. A Játékvezető határozottan tizenegyest Ítélt, amit Szántai a hálóba helyezett, VWtWMvWáWOTáMMlf»: A Totó l5:ti eredménye 8. 10. 11. 12. 25. heti Csepel—Ferecváros x 1 Szombathely—Vasas 2 0 Bp. Honvéd—Tatabánya 1 3 MTK—Salgótarján 1 2 U. Dózsa—Győr 1 2 Miskolc—Dorog 1 2 BVSC—Diósgyőr x 0 Bp. Spartacus—SZEAC 2 0 Pénzügyőrök—Debrecen 2 2 Borsodi B.—Kecskemét 1 2 Jászberény—Bp. Előre x 1:1 Ózd—Egyetértés 2 012 Spor teredmények: VÍZILABDA OB 1. Szolndki Dózsa—Bp. Spartacus 3:2 (1:0). ob n. Tatabánya — Szolnoki Honvéd 5:3 0:2): A megyei I. osztályé labdarúgó bajnokságért A T. fáklya az élen A június 21.-1 forduló legna­gyobb meglepetése a kunhegye- siek nagyarányú győzelme az el­ső helyezett Szolnoki MÁV n. el­len. De nemvárt szép győzelmet aratott a Jb. Lehel a jászsági rangadón Jászapátin. A T. Fák­lyának viszont nem ment a Já­ték a kunszentmártoniak ellen és csak az utolsó percben szer­zett egy góllal nehezen sikerült győzniök. Ugyanez volt a helyzet Jászárokszálláson Is. A forduló eredményei: Kunhegyes—Sz. MÁV II. 5:0 Tiszaföldvár—Kisújszállás 5:2 Mezőtúri Honvéd—MAFC 2:2 Jb. Lehel—Jászapáti VSC 3:0 T. Fáklya—Kunszentmárton 1:0 Jb. Vasas II.—'T. Vasas 1M Karcag—Jegy veinek 2:0 Köszöntjük megyénk új NB lll-as csapalál! Kösröntjük megyénk új NB III.-as csapatát, a Török­szentmiklósi Fáklyát. A 29. fordulóban aratott újabb győ­zelmükkel kivívták az NB III.-ba jutás jogát. így az 1959/60-as bajnoki idényben megyénket már az NB III.- ban képviselik majd. Ebből az alkalomból szeretettel kö­szöntjük őket és kívánunk nekik a magasabb osztály­ban is az ideihez hasonló sok sikert. Hat ember egymás tetején a motoron— csoportos zuhanóugrás-motorosgépek ballonvadászata - rádió távirányítón modellezés és még sok-sok látványosság a szolnoki honvédelmi napon A Magyar Honvédelmi Sportszövetség Szolnok me­gyei elnöksége a Tanácsköz­társaság dicsőséges szolnoki csatáinak emlékére vasár­nap, június 28-án rendezi meg a korábban elmaradt honvédelmi napot. Se szeri, se száma a látványos honvé- delm. jemutatóknak. Délelőtt fél 10-kor a százlábú hídnál terepgyorsasági meghívásos motorverseny kezdődik. Délután 3 órakor a sport­repülőtéren az MHS központi motoros akrobata csoportja, férfiak és nők ügyességi szá­maival nyitja meg a délutáni műsort. Az akrobatikus mo­toros számokban nagy érdek­lődésre tarthat számot a mo­toros gúlagyakorlat. A moto­ron hat ember egymás tete­jére állva száguldozik a nagy- közönség előtt. Utána három motoros zász­lósgép üdvözli a közönséget, s a szolnoki és pesti repülő­modellezők számai következ­nek. — A rádió távirányítóit modellező bemutató után a vitorlázó gépek hajtanak végre követési gyakorlatokat egyéni és kötelék műrepülést. A motorosgépek műsorában a ballonvadászat lesz a leg- érdekfeszítőbb. Majd ejtőernyős ugrás kö­vetkezik az elképesztő egyéni és csoportos zuhanó ugrások­kal. Az utasszállító repülőgé­pekből pedig tömeges ejtőer­nyős ugrásokat láthat a kö­zönség. Reggeltől estig városnéző sétarepülésre mehetnek a MALÉV gépein az arra ki­váncsiak. Aki pedig hűsítő italra vágyik, szíves kiszol­gálásban részesül a büfészol­gálatnál. Június 28-ra érvényesek az előzőleg beváltott jegyek és kiküldött meghívók. II labdarúgó BN lll-ból jelentjük a tréfás székfoglaló versenyt követő dzsigióovkáról is. Ez a szám valahonnan az orosz pusz­tákról származott hozzánk. Lóra termett kozákok forogtak úgy a pusztai ló hátán és váltották he­lyüket vágta közben egyik ol­dalról a másokra, mint Somo­gyi László a lovas-iskola hall­gatója. A síkverseny nem igé­nyelt különösebb erőfeszítést, csak lovagolni tudást. Mészáros Isván a jászberényi MEDOSZ versenyzője biztonsággal nyerte ezt a számot. Ennél azonban sokkal többet kíván Gyurkó La­jos mutatványa, ö lovával a re­génybeli Sándor Móriczot ele­venítette fel néhány percre. — Nem ugratott ugyan kifent kardok fölött, de az égő tűzön lóval keresztülugratni sem gye­rekjáték. A bemutatón részt vett a Ku­tyavezető és kiképző iskola is. Az ügyességi, fegyelmező és úgynevezett szimat számokban egyaránt jól szerepeltek Agfa, Ad ám, Ara és társaik. Pillana­tok alatt választották ki a szag­nak megfelelően oktatóik zász­lólát, s minden huzavona nél­kül ugrottak át a tűzkarikákon. Ugrócsúcs Legjobban azért csak a ver­senyben szerepeltek. S úgylát­szik Szolnok kedvenc terepük. Tavaly ugyanis itt ugrották az országos csiicsot és most Agfa. Józsa Jenő törzsőrmester jól idomítot kutyája 360 centimé4e- res ugrásával ezt is megdön­tötte. A színpompás lovas-gúla soro­zattal a bemutató véget ért. — Utána egy nem kisebb látvá­nyosságot ígérő akadályverseny következett. A váltóugratásban 26 lovas indult. Nehéz akadá­lyokat kellett leküzdeniök a nem legalkalmasabb terepen. Ennek ellenére Igen színvonalas volt a verseny és szombaton például csak többszöri összeve­tés után dőlt csak el az elsőség kérdése. — Vasárnap könnyebb volt a helyzet. Több hibaponttal lovagló versenyző került s vé­gül, egyszeri összevetés után már csak 4 lovas versenyzett az első és második helyért. S végül a versenyt hibátlan lovaglással Antal János és Fekete Ferenc, a Budapesti Dózsa versenyzői nyerték Kedves, illetve Növen­dék nevű lovaikkal. A korlátugratás 130 centimé­terrel kezdődött. Ezt a verseny- számot előző napon Lipeczki Zsuzsanna nyerte Ny est nevű lovával. Vasárnap háromszor indultak akadálynak a verseny­zők és végül nagy küzdelem után ismét Lipeczki Zsuzsanna nyerte a versenyt. Bajkai Er­zsébet és Gyurkó Lajos előtt. Talán ennyit a két délután programjáról. S még annyit hozzá; sokak véleményét tolmá­csolva: eflismerés illeti a bemu­tató rendezőit. Képünk: Mészáros István jász­berényi versenyző Gombos nevű lovával az akadály fölött. A labdarúgó NB Hl. június 21-i fordulója a Szolnok megyei csapatok számra félsikert hozott. Csak az MTE szerezte meg mind a két pontot a Nyírbátori Spar­tacus ellen. A Martfűi MSE Deb­recenben a Honvédtől, míg a Kinizsi ugyancsak Debrecenben az Építőktől szenvedett veresé­get, Szolnoki MTE—Nyírbátori Spartacus 3:0 (3:0) Szolnok, MTE pálya. 1200 néző. Vezette: Geréb. Sz. MTE: Sár­kány — Tóvizi, Török, Sári I. — Danika, Kiss — Cs. Farkas, Sári II.; WilLisch, Adámosi, Pálmai. — Nyírbátor: Vanza — Balogh, Kiss, Bihari — Divinyi, övári — Hudák, Forgács, Miczi, Karácso­nyi; Sípos. Jótalajú pályán MTE támadá­sokkal kezdődött a játék. A 4. percben Pálmád szép beadását Bihari Wilisch lába előtt rúgta vissza a mezőnybe. A 10. perc­ben az MTE kapujától 19 méter­re szabadrúgáshoz jutottak a vendégek. Divinyi hatalmaserejű lövését Sárkány kiütötte, majd Sípos lövését hárította. Feltűnt, hogy milyen lelkesen játszottak a jobbára fiatalokból álló ven­dégek. A 17. percben Wilisch lö­vését Vonz» kiejetette, majd utá- naugorva megszerezte. Az MTE játékosoknál sok volt a rossz le­adás, Később fokozódott a hazai nyomás. A 24. percben a vendé­gek kapujától mintegy 20 méter­re Wilisch váratlan lövésre szán­ta el magát és a jól eltalált lab­da védhetetlenül vágódott a há­lóba. 1:0. A gól után újból az MTE támadott. A 30. percben WiUsh átadásával Adámosi fu­tott él, kicselezte a védőket, s a hálóba lőtt. 2:0. A 34. percben egy szép MTE támadás végén Sárt TI. 30 méterről kapura lőtt. A labda a kapufa éléről vágódott a hálóba. 3:0. A félidő vége felé feljöttek a vendégek és a 40. percben Miczi. a vendégek Di­di ”-je fordulásból nagy erővel lőtt kapura, de a labda hajszál­lal kapu méllé szállt. Szünet után már az első perc­ben nagy helyzet adódott Wi­lisch előtt, de a kapusba lőtt Az első negyedórában inkább a ha­zaiak támadtak, de szórványo­san a vendégek is veszélyeztet­tek. A 65. percben Karácsonyi nagy helyzetben kapu mellé lőtt. A 67. percben Sári II.-t a kapus ellökte, de a játékvezető sípja néma maradt. Gyenge, alacsony- srínvonalú játék folyt ebben az időben. Nem volt tervszerűség az MTE játékában. A 80. percben ismét fellőttek a hazaiak, s per­gőtüzet indítottak a vendégek Osztályozó a megyei I. osztályba jutásért A megyei I. osztályba jutásért folyó osztályozik második for­dulójában az alábbi eredmények születtek: Jászberényi Honvéd— Jászjákáhatna 1:0, Ujszász—Rá- kóczifalva 3d, Tószeg—JászJkisér 0:0, Szolnoki Vasutas—Tiszaug 2ri, Karcagi Honvéd — Kengyel 3:3, Turkeve—Abádszalők 3:2. Vereséget szenvedet a Szolnoki MÁV Salgótarjánban Az utolsó NB il.-es fordulóban újabb súlyos vereséget szenve­dett a szolnoki csapat. Az 5:3-as eredmény reálisnak mondható. Kiküldött tudósítónk részletes beszámolóját szerdai számunk­ban közöljük. A Magyar Rádió szolnoki adójának mai műsora 223 méteren, 19—20 óra „Tiszáméiul hétköznapok” — zenés riportműsor., — Levelekre válaszolunk, jogi tanácsadás. — Mezőgazdasági riportmüsor. — Tánczene, kapujára, de eredménytelenül. A hátralévő időben említésre mél­tó esemény már nem történt. Az MTE az első félidőben el­fogadhatóan játszott, a második félidőben nem bírták erővel. A 90 perc alatt rengeteg labdake­zelési hiba, rósz átadás adódott. A vendégek minden játékosát dicséret illeti lelkes játékáért. Jók: Pálmai, Cs. Farkas, Tóvizi, illetve: Miczi, Divinyi, Sípos. P. I. A forduló további eredményei: Debreceni Honvéd—Martfűi MSE 2:1 (1:0), Debrecen, 1000 néző. — Debreceni Építők—Szolnoki Ki­nizsi 2:1 (0:1) Debrecen, 100« né­ző. Diósgyőri Bányász—Tiszalök 0:0 Diósgyőr, 1500 néző. Debre­ceni Kinizsi—Nyíregyházi Sparta­cus 4a (2:0) Debrecen. 800 néző. Ormosbányai Bányász—DEAC 2:1 (2ú), Ormosbánya, 2600 néző. Kisvárda—Perecest TK 1:1 (1:0) Pereces, 3000 néző. Debreceni GÖCS — Nyíregyházi SZSE 1:0 (0:0) Nyíregyháza, 500 néző. A bajnokság állása: Északkelet 1. Di Bány. 28 18 7 4 63:26 43 2. Martfű 29 17 4 8 52:27 38 3. Nyír. Sp, 28 16 7 7 46:22 37 4. DEAC 29 15 6 8 43:29 36 5. D. GÖCS. 29 10 13 6 32:26 33 6. Pereces 29 9 13 7 44:50 31 7. Szó. MTE 29 13 4 12 52:47 30 8. D. HOIW. 28 11 6 12 46:38 2« 8. D. Kin. 29 11 6 12 48:58 2« 10. Tiszalök 28 9 9 11 32:40 27 U. Oranosb. 29 10 6 13 38:39 26 ÍZ. NYSZKE 29 9 5 15 2B:32 23 13. SZŐ. Kin. 29 9 5 IS 38:52 23 14. D. Ep. 29 8 6 15 31:52 22 15. Kisvárda 29 8 6 15 24:46 22 16. Nyírbátor 29 6 $ 16 24:62 17 Az MLSZ országos feUebvitell bizottsága a Nyíregyházi SZSE— Kisvárdal Vasas OSI és a Nyír­egyházi SZSE—Martfűi MSE 1:0 arányban végződöt mérkőzés két pontját a Kisvárdal Vasas, illet­ve a Martfűi MSE Javára írta, mert a nyíregyházi csapatban Szilágyi Gábor szabálytalan Iga­zolással játszott. lllllltlIIIIIIHIIIIIIIIIllMllllllllilllllllllllllllllll HUMOR ÖRÖM író: Hallom, hogy köny­veim nagyon fogynak. Külö­nösein a vasútállomásokon: Kiadó: — Csakugyan. Ren­desen a hálókocsik közönsége veszi. NEM ROSSZ MEGOLDÁS Éva: Sándorkám baj van. A mama megtiltotta, hogy lássuk egymást. Sándor: Rendiben van, ak­kor eloltom a villányii KUTYABARÄTOK — Nem is hinné, vannak kutyák, amelyek okosabbak, mint a gazdáik. — De tudom, nekem is van egy kutyám, M LÖGÖS Igazgató: =■ Nem értem szaktárs, a maga munka­könyvéből egy lap ki van tépve. Lógós: — Látta csak volna mik voltak beleírva, majd megértené. BÖKÖK Fiú: — Ha az antik korban éltünk volna, maga bizonyá­ra a szép Heléna lett volna. Leány: — igen és maga a trójai faló. ..........................................................iiiiiiiiiiiiiiiiiiiih....... (ap róhirdetések) TÖBBEVES gyakorlattal rendel­kező, építőiparban jártas kő­művesmestert, mérnököt, építő technikust Törökszentmiklóson azonnali belépésre felveszünk. Építőipari Szövetkezet Török- szentmiklós, Malinovszki u. 8. j SZOLNOKI Fürdő Vállalat vizs- I Rázott fűtőt azonnali belépésre i felvesz. Jelentkezés a vállalat I irodájában. I AZ UJBÖGI Állami Gazdaság mezőgazdasági erő- és munkagé­pek szerelésében jártas szerelőt keres azonnali felvételre. Fizetés kollektív szerint. Érdeklődni le­het személyesen vagy levélben. Cím: UJbögi Állami Gazdaság, UJbög. PRTMA minőségű kaolinos grund- föld 660 négyszögöl, kitermelés­re átadó. — Kitermelés azonnal megkezdhető, szállítható. Cím: Kucza Árpád Jászlberény, Garat u. 3. szám. ELADÓ: bivalyok, tinó, hasas tehén éves bikaborjúval. Seres Bálint Mezőtúr, Túl a Körös 284. MEZŐTÚRON, Körösi Csorna Sándor út egy, — szoba-konyhás lakás, azonnal beköltözhető, két­szeri fizetéssel 25 ezerért eladó. JÁSZBERÉNYBEN kertészetnek, házhelynek kiválóan alkalmas zagyvaparti belsőség, 1580 n-öl területű prima föld, víznél, eladó, i sZQO&ei Átvehető, Lenin u. 30, MÜBORKABAT, motorosmellény 560.— Ft-tói több színben után­véttel is. Sport és divatszabó, Budapest, VII., Garai tér 3. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével minden nap Felelős szerkesztő: B. Kiss Mátyás Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. I. em. Telefon: 20—93, 23—20, 20—69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fszt. 3. Telefon: 20—94 A lapot kézbesítésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizetési dija egy hóra 11.— Ft. Előfizethető: bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1959. június 22. — 2206 Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor Dssigidovka, Koch ötös díjugratása — Több ezer ember a rendőrség bemafafóján — Tulajdonképpen úgy kívánná az igazság, hogy amikor beszá- 1 mólót írunk a BM. ORFK Lovas- . és Lóikiiképző Iskola és a megyei c Rendőri őkapitánysá g szórakozta- t tó rendőrségi lovas és kutyás ! sportbemutatójáról, egyszerre két élményt dolgozzunk fel. Ugyanis szombat és vasárnap délután a- Szolnok-szandai rét egy darabját • négy órán keresztül többezer ■ ember állta körül. Mindkét na- . pon igazán jó rendezés mellett ■ gördülékeny és tegyük hozzá,- nem kevés bátorságot igénylő • műsort mutattak be a lovas is- " kola hallgatói, a szolnoki rendő- 1 rök és több BM szerv. Nem £ könnyű az újságíró dolga, ami­• kor választania kell s a közön- i ség tapsaira, tetszésnyilvánítá- 5 ßaira kell támaszkodni, hogy ki­• jelenthesse, melyek a kiemelkedő lovas ügyességi p számok. Természetesen valamiféle rang­sort azért illő felállítani. így elsőnek talán a rendőr-karuszelt megemlíteni. Valóban az idomí- L tás magasiskoláját mutatta be í a sípszóra mozgó 16 ló. Nem is ) hinné az ember, hogy lovak L különösebb ráhatás nélkül ilyen l ügyesek legyenek. S hogy az I emberi bátorság mire képes an- ) nak példáját adta Pazonyi Já- 1 nos törzsőrmester bámulatot í keltő Koch ötösével. Két vág- L tató ló hátán állva hajtott ma- 1 ga előtt három másikat, artistá- l nak is dicséretére váló ügyes­séggel. Szakértők szerint kevés lovas csinálja utána. De ugyanezt lehet elmondani A gól után nagy erővel tá­madott a Vasas, de az Előre jó védekezéssel tartani tudta az eredményt. A tartalékos Vasas ezen a mér­kőzésen a vártnál jobb játékot lyújtott. Minden játékos igye­kezett tudása legjavát nyújtani. Hogy neon győztesen hagyták el a pályát, csupán annak tudható be, hogy a kemény és jól záró Előre védelemmel nem btrt a Vasas fiatal csatársora. Egyénileg: Balogh a gólnál na­gyot hibázott, különben nem volt komoly feladat elé állítva. Udvarias szokott megbízható tagja volt a védelemnek. Rétsági a középhátvéd helyén is bebizo­nyította, hogy kiváló játékos. Kovács I. ismét igen jó formá­ban játszót. A két fedezet közül Pintér volt a jobbik, sok jó lab­dát adott a csatároknak. Bonczi küzdőképessége dicséretes. A csatársor sok támadást vezetett, de a lövésekkel baj volt ezen a mérkőzésen. Móczó az első fél­időben biztatóan, szünet után halványabban játszott. Kovács fi. sokat volt játékban, de nem mert lövésre vállalkozni. Buchár lassú volt a gyors védőkkel szemben. Szántai keveset volt játékban. Hegedűs volt a csatár­sor legjobbja, de nem tudta ma­gát helyzetbe hozni. Az Előréből Egervári, Anda, Reiter és Virág játszott jól. Lenkefi játékvezető igen jól működött a nagyiramú mérkő­zésen. G. J. KELETI CSOPORT 1. SZEAC 30 23 4 3 75M7 50 2. Debrecen 30 16 7 7 40:34 39 3. Borsod 30 13 8 9 37:30 34 4. Bp. Előre 30 13 7 10 57:46 38 5. Jbetrény 30 12 9 9 44:40 38 6. Kecském. 30 10 la 9 44:34 31 7. Egyetért. 30 11 9 10 52:47 31 8. Ózd 30 10 9 11 32:42 29 9. SZVSE 30 9 la 10 34:47 29 10. Bp. Spart. 30 7 13 10 40:47 27 11. UTTE 30 9 9 12 31:39 27 12. Szolnok 30 9 8 13 44:4a 26 L3. Pénzügyő. 30 8 9 13 34:41 26 14. Saig. KSE 30 8 9 13 38:58 26 15. MM TE 30 7 8 15 33:50 22 16. Cegléd 90 7 5 16 34:66 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom