Szolnok Megyei Néplap, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-30 / 125. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. május SO, Ma Szolnoki Dózsa—Bp. Vörös Meteor a vízilabda OB I-ért IS Szolnoki MIÍV a Népstadionban Ma, 18 órakor Szolnokon a Damjanich uszodában kerül lejátszásra a Szolnoki Dózsa — Bp. Vörös Meteor országos bajnoki vízilabda mérkőzés. Ha a papírformát nézzük, akkor a Szolnoki Dózsa biztos győzelmére számíthatunk. Ez azonban nem egészen így áll. Ugyanis a tóvárosi együttes attól függetlenül, hogy jelenleg a tabella alsó részében foglal helyet, komoly játékerőt képvisel. Az együttes gólratörő fiatal játékosokból áll. KülöIsmét hazai pályán játszik vasárnap a Szolnoki MTE A labdarúgó NB. III. fordulójában Szolnokon az MTE sporttelepen 17 órakor kerül lejátszásra a Szolnoki MTE — Debreceni GÖCS találkozó. Az MTE-nek komoly akadályt kell leküzdenie a bajnokjelölt GÖCS-csel szemben. A debreceniek az elmúlt héten is igazolták jó formájukat, ugyanis a Martfűi MSE-t győzték le otthonában. Éppen ezért az MTE- nek az eddiginél sokkal jobb játékra lesz szüksége, ha eredményesen akar vasárnap szerepelni. A legutóbbi sikertelen szereplés után a csapat hívei lelkes jó játékot várnak az együttestől. Az MTE összeállítása még nem alakult ki, egyelőre csak keretet jelöltek ki, melyből közvetlenül a mérkőzés előtt állítják össze a pályára lépő tizenegyet. A keret tagjai a következők: Solti, Tó- vizi, Csaba, Török, Sári 1.. Nyári, Kiss, Cs. Farkas, Máié, Wilisch, Sári II., Szűcs, Pálmai, Pege. nősen Rusorán I. és Rusorán II. tehetséges. Mindketten tagjai a magyar vízilabda B válogatottnak. A szolnoki együttes az elmúlt héten nem szerepelt úgy, mint azt már hosszú idő óta megszoktuk tőlük. — Egy pontot a fővárosban hagytak, így most egy döntetlennel a második helyen állnak. Ezen a héten a szolnoki fiúk már igen komolyan készültek a ma esti találkozóra. Reméljük, hogy a hazai környezet és lelkes szurkolótáboruk segítségével újra jó játékkal örvendeztetik meg a vízilabdasport szolnoki híveit. Színvonalas küzdelemre van kilátás. Vasárnap délelőtt fél 11 órakor a cukorgyári sporttelepen játsz- sza a Kinizsi soronkövetkező NB m.-as bajnoki mérkőzését a Nyíregyházi Spartacus ellen. A Kinizsi csapata a hét közben lelkesen készült a vasárnapi mérkőzésre. Szerdán edzőmérkőzést látszottak Szolnok város válogatottja ellen, amelyen 4:1 arányú győzelmet értek el: Az együttes formájára vonatkozóan a védelemnél örvendetes Molnár, Gyémánt és Szatmári javuló játéka. Ugyanez azonban nem mondható el Gyetvairól és Kiss Il.-ről, akik képességeikhez mérten igen mérsékelt teljesítményt nyújtottak és felesleges labdatartogatásukkal a támadásokat lelassították. De remélhető, hogy a két jóképességű játékos vasárnap tudása legjavát nyújtja. A csatársor tagjairól már nem mondható el, hogy bárkinél Is nagyobb javulás mutatkozott volna, mert bizony most is eléggé „öregurasan” játszottak. így a kínálkozó helyzetek kihasználásával adósak maradtak. Különösen Géczi n. és Márton játékában mutatko- . zott nagy visszaesés, de remélAz NB, Il-es labdarúgó- bajnokság és ezen belül a kiesés elleni küzdelem érdekességének elismerését jelenti az a körülmény, hogy az MTK—FTC örök rangadó előtt Szolnok és a Bp. Spar- takusz mérkőzhet a bajnoki pontokért a Népstadionban. Ez a megtiszteltetés egyben komoly felelősséget is ró a két együttesre, mert a Népstadion szakértő közönsége előtt kell bemutatni tudásunkat és felkészültségünket. A szokatlan környezet, nagyszámú néző jelenléte, kiszámíthatatlan érzéseket és felmérhetetlen ingadozó teljesítményeket válthat ki a csapatokból S/ így az eredményre még következtetni is nehéz. A Népsport szakértői a bajnoki táblázaton már meghúzták a „bűvös vonalat”, he tő, hogy vasárnapra nekik is kijön a lépés és jó, eredményes játékkal örvendeztetik meg a közönséget. A mérkőzés minden bizonnyal izgalmakban bővelkedő lesz, — mint ahogyan az is szokott lenni az olyan találkozó, amikor az egyik csapat a bajnokság megnyerésére törekszik, a másik csapat pedig a kiesés ellen küzd. Már pedig jelen esetben ez így van. Ezen nagyfontosságú mérkőzésen, amikor arról van szó, hogy a Szó. Kinizsi NB ITI.-as csapat marad-e vagy sem, nagy szükség van arra, hogy Szolnok város labdarúgó szurkolói egy- emberként biztassák a cukorgyáriakat. Ugyanis nem lehet közömbös. hogy egy NB ni.-as csapattal kevesebb lesz-e jövőre Szolnokon. A vasárnap pályára lépő együttes valószínű azonos lesz a múlt heti D. Kinizsi ellenivel. Szó lehet azonban Bánhalmi, Katona és Munkácsi játékáról. A mérkőzés előtt 8.46 órakor a Kinizsi ifjúsági együttese Rákó- czifaiva ellen játszik ifjúsági bajnoki mérkőzést. ami azt mutatja, hogy mindkét csapatnak a hátralévő mérkőzéseken legalább 3—4 pontot kell szerezni, ha nem akar kiesni. Jelenleg mindkét csapatnak 24—26 pontja van és e találkozó győztes már nagy lépést tesz helyzetének biztosítására. — A tét nagy és a küzdelem minden valószínűség szerint heves és izgalmas lesz. Az elmúlt vasárnap a a Spartakusz Jászberényt, Szolnok a Borsodi Bányászt győzte le imponáló játékkal, ami azt bizonyítja, hogy jó formában vannak és döntetlenhez közelálló eredmény valószínű. A MÁV csapata előreláthatóan a múlt vasárnapi összeállításban lép pályára. Egyelőre a sérülésével bajlódó Szekeres játéka bizonytalan. Ha nem jönne rendbe, akkor Pintér játéka kerül előtérbe. A szolnokiak szeretnének becsülettel helytállni ezen az érdekes mérkőzésen is; az utazás okozta fáradság és az idegen környezet azonban inkább nekik jelent hátrányt s éppen ezért vérmes reményeket nem táplálhatunk. A csapatot igen sok szurkoló is elkíséri és ha „helyezkedésük” a nézőtéren jól sikerül, bíztatásuk sokat segíthet a játékosok önbizalmának megtartásában. A társas utazás keretében a sportbarátok vasárnap reggel 6.56-kor induló személy- vonattal; az együttes és vezetői pedig a 8.09-kor induló gyorsvonattal utaznak el a fővárosba. H. Cy.-----Sz olnoki Kinizsi - Nyírgyházi Sparíahusz NB Ill-as mérkőzés ('apróhirdetések) JÖ állapotban lévő 2 szekrény, 2 ágy és 1 konyhaszekrény el- adó. Szolnok, Iskola u. 13._____ EG YÉVES törzskönyvezett beta- ntíott „Doberman” véreb eladó, Szolnok. Megtekinthető: Batthyány u. 12. délután 6 órától.______________________________ NE SZÜB I. dűlőben 30 sor szőlő, épülettel eladó. Érdeklődni le- hét: Jászberény, Bárány u. 5. AZONNAL beköltözhető 3 szobás családi ház, mellékhelyiségekkel — eladó. Szolnok, PáLfi János út 6/a. EGY hold jó állapotban lévő szőlő lakóházzal együtt eladó. Tisza- földvár, Óvirághegy III, út 27. BEKÖLTÖZHETŐ egyszoba- konyház családi ház eladó. Szolnok, Varjú u. 3. (Kisgyep) Zen- tai József._______________________ A LEGÚJABB divatú férfi inget, kötött blúzt és mindenféle rövidárú és kötöttáru szükségletét beszerezheti a Mezőtúri Földművesszövetkezet újonnan megnyílt Rövid-Kötöttáru Boltjában, a Dózsa György úton. Előzékeny ki- szolgálás, bő választék._________ VÁ LLALATOK ÉS KÖZÜLE- TEK FIGYELEM! Nikkeleztes- sen Jászapátin. Motorkerékpár, kerékpár, varrógép, írógép javítását szakszeűen végezzük. — Jászapáti Vas és Faipari KTSZ. ELADÓ jókarban lévő Wolf gyártmányú 60 lóerős félstabil gőzgép, alacsony és magas nyomású, 12 atmoszférás. Eladó továbbá egy kompresszor, egy iker- szivattyú és egy Worthington kéthengeres szivattyú. Fentiek üzemben megtekinthetők: Községgazdálkodási Vállalat, Török- szén tmiklós. 125-ös i,Csepel” kitűnő állapotban eladó. Kenderes, Tompa M. u. 12. szám.____________________ 500-as BMW 10 OOO-ért eladó. — Szolnok, Ady E, u. 48.__________ VI LLANYSZERELŐ ipari tanuló felvételt hirdet a TITÁjSZ V. Szolnok városi üzemegysége. Jelentkezési feltétel: érettségi, vagy 8 általános iskola. Nyolc általános iskolával rendelkezők részére korhatár 14—16 évig. Jelentkezni lehet minden munkanapon Szolnok, S'ágrvái Endre u. 26. sz. alatt._____________________ 3 ÉVES korig gyermeknevelést vállalok, Szolnokon. Cím a kiadóban. VÁLLALAT keres mielőbbi belépésre (ÉPISZ) építőipari könyvelésben hosszabb gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelőt. Képesítés hiánya nem akadály, önéletrajzot a 14-es sz. Szolnok l sz. postafiók címen kell megküldeni. KERESÜNK irodai gyakorlattal rendelkező gyors- gépírót azonnali belépésre. Fizetés megegyezés szerint. TTTÁSZ Üzletigazgatóság, Szolnok, Rékasl út. SZOLNOKI Fürdő Vállalat Vizsgázott kazánfűtőket azonnali belépésre, — a Damjanich fürdőbe férfi segédmunkásokat felvesz. Jelentkezés a vállalat Irodájában. A MUNKAÜGYI Minisztérium 601. sz. Ipari Tanuld Intézete íMakó, Sztálin u. 2—4. sz.) mező- gazdasági gépész tanulókat iskoláz be, Szolnok megyéből. Jelentkezhetnek azok a fiatalok, akik az általános Iskola VU1. osztályát legalább közepes eredménnyel elvégezték és 16. életévüket még nem töltötték be. Bővebb felvilágosítást a gépállomásokon, valamint az állami gazdaságokban beszerezhető írásbeli tájékoztató nyújt. ÉTTERMI felszolgálót keres azonnali belépésre a Tiszaföld- vári Földművesszövetkezet. Jelentkezni lehet írásban, vagy személyesen a földművesszövetkezet irodájában. A T7SZ AFÖLDVARI Földművesszövetkezet Igazgatósága vegyes boltvezetőt keres. Jelentkezni [ehet a központi Irodában. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. FIÜ tanulót kályhás szakmára felveszek. Polacsek Miklós kályhásmester Szolnok, Madách u. 20. szám. A TöPOKSZENTMIKLOSI Általános Vasipari Gépjavító VáUalat azonnali felvételre keres általános lakatosokat állandó jellegű munkára. Fizetés kollekt. szerint. Jelentkezés: Törökszentmlklós, Sállal u. 6. sz. telephelyen. iiiiiiimimimimiitiiHHiiűiHimiHiiimmiii SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Szolnok Megyei Pártbizottság és ■ Megyei Tanács lapja Felelős kiadós a Szolnok Megyei Párt- Végrehajtő-Blzottság Szerkesztőségi Szolnok, Tlaza Antal o. *. í m. Telefon: ao—»3, 20—68, as—ao A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési dija egy Bóra 11.— Ft. Előfizethető: bármely posta hl vata inál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor Állandó müsorszámok: KOSSUTH-RADÓ: 4,25: Rákóczi induló. — 4,30: Hírek. Időjá- rásjelentés. — 4,40—7,59-ig: Vidáman — frissen. Zenés műsor. — Közben: 5.00: Falurádió. — 5,30: Hírek. Idöjárásjelentés. — 6,30: Néhány perc tudomány. — 6,59: Időjelzés. — 7,00: Hírek. Idöjárásjelentés. — 7,10: Üj könyvek. — 7,35: Naptár. — 7,59: Időjelzés, — 8,00: Műsorismertetés. — 9,59: Időjelzés. — 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárá sjelentés. — 11,57: Technikai szünet. — 11,59: Időjelzés. — 12,00: Déli harangsző. Hírek. Időjárásjelentés. — 14,59: Időjelzés, — 15,00: Hírek. — 16,08: Idöjárásjelentés. — 16,59: Időjelzés. — 17,00: Hírek. — 19,00: Jóéjszakát, gyerekek! — 19,59: Időjelzés. — 20,00: Esti krónika. Idöjárásjelentés. — 21,59: Időjelzés. — 22,00: Hírek. Néhány pere külpolitika. Időjárás jelentés. — 24,00: Hírek. Időjárásjelentés. — 0,30: Himnusz. Utána: Vfzjelzőszolgálat, PETÖF1-RADIO: 6,00—8,00 lg: Reggeli zene. — Közben: 6,20: Színházak, mozik és tárlatok műsora. — 6,50: Torna. — 8,00: Hírek. Időjárásjelentés. — 8,10: Műsorzárás. — 14,00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 19,08: Hírek. Idöjárásjelentés, — 21,00: Hírek. — 22,00: Hírek. 1959. június 1—7-lg: Hétfő, június 1. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9,00: Riportraűsor. — 9,45: Lányok, aszonyok. — 10.10: Óvodások műsora. — 10,30: Szívesen hallgattuk. — 12,10: Népi muzsika. — 12,50: Klaszikus operettek. — 13,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14,00: Heti zenés kalendárium. — 15,10: Vlagyimir Buncsikov énekei. — 15,30: A Gyermekrádió műsora: — 16,10: Napirenden. — 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 17,15: ötórai tea. — 17.45: Ifjúsági őrjárat. — 18.00: Mozart műveiből. — 18,31: Hazai körkép. — 18,51: Népi muzsika. — 18,41: Az ős kaján. Ady Endre verse. — 19,20: Kálmán Imre operettjeiből: — 20,30: Szórakoztató hárfamuzsika. — 20,45: A Rádiószínház bemutatója: Az a május. — 20.35: „Dal szól az esőben”. — 2ß,20: Esti kórusmu- zsika. — 22,45: Mai bolgár költők. — 23,00: Tánczene. — 0,10: Majakovszkij: I. szonáta zongorára és gordonkára; PETŐFI RÁDIÓ: 14,15: Ifjúsági műsor. — 14,36: Népdalok. 15,00: Zenekari hangverseny. — 15,40: Az üres helyek utasai. Elbeszélés. — 16,00: Kórusok. — 16,15: A világ minden tájáról. — 16,25: Éber Pálma és a Budapesti Hárfaegyüttes hangversenye. — 17,00: Fúvőszene. — 17.15: Csapágy, görgők nélkül. Előadás. — 17,30: Hangverseny a Rádióegyetem hallgatóinak, — 18,15: Elbeszélő költemény. — 19.05: Filharmónikus zene. — 19.05: Nyelvtanfolyam. — 19,15: Julius Katehen zongorázik. — 20.00: Verdi operáiból. 20,40: Falurádió. — 21.05: Verbunkosok, csárdások. — 21,25: UJ kották, és zenei könyvek között. — 21,40: Könyvekről és az olvasókról. — 2i2,00: Szimfónikus könnyű zene. Kedd> június 2. KOSSUTH RÁDIÓ: 8,10: Operarészletek. — 9.00: Pataki Ferenc felszámoló művész a mikrofon előtt. — 9,10: A Pécsi Stúdió műsorából. — 9.30: a Gyermekrádió riportműsora. — 9.40: Szórakoztató zene. 10,10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.25: Népi táncok és hangszer- szólók. — 11.00: Uj szelek szárnyán. Regény folytatásokban. — 11.20: Kamarazene. 12.10: Aián- dékműsor. 13,00: Hernádi György veTsei. — 13.10 Zenekari hangverseny. — 14.21: A Gyermek- rádió műsora. — 14.41: Népszínművek dalaiból. —15.10: Pperett- részletek. — 15.30: Érett ésszel. Rádióláték. — 1(5.15: Egy falu — egy nóta. 16.30: A nemzeti burzsoázia szerepe, — 16,45: A munkásmozgalom dalaiból. — 17,15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18,00: Az „országgyarapítás” ára. — 18,30: Könnyű zene Moszkvából. — 19,00: Gyári sziréna. — 19,20 Zenekari hangverseny. — 20,30: Vörös Sári és Jászladányi Tóth József énekel. — 211,0»: Gyermeknevelés. — 21,15: Yves Montand énekel. — 21,55: Vers. — 22,15: Mai szemmel. — 22,25: Áz arany meg az asszony, Opera. — 23,40: Könnyű zene, 0,10: Magyar nóták. PETŐFI RÁDIÓ: 14,15: Könnyű fúvósmuzsika. — 14,15: Versek. — 15,00: Kórusok. — 15,20: Verbunkosok, népdalok. — 15,45 Bach-enűvek. — 16,20: Vers részletek. — 15,35: Balettzene. — 17,15: Harcok a zenetörténet fordulóin. Előadás. — 18,05: Színes népi muzsika. — 18,30: Hogyan szólalt meg a film. Beszélgetés. — 19,06: Nyelvtanfolyam. — 19,15: Könnyű fúvós zene. — 19,30: Ml újság a nagyvilágban? — 19,40: Operettrészletek. — 20,00: Nyilvános hangverseny a stúdióban. — 20,40: Falurádió. — 21,40: A jezsuiták Magyarországon. Előadás. — 22,00: hanglemezparádé. Szerda, június 3. KOSSUTH RÁDIÓ: 8,10: Reggeli melódiák. — 9.00: Hogyan szólalt meg a film? Beszélgetés. — 9,30: Népi muzsika. — 10,10: A Gyermekrádió műsora. — 10,30: Fúvószene. — 11,00: Pillantás a nagyvilágba. — 11.15: Tánczene. — 12.10: Operarészle- ték. — 13.00: Mezei csokor. — 13.40: Az ünnepi könyvhét könyvei. — 14,00: Könnyű orgonamuzsika. — 14,30: Napirenden. — 14.35: Magyar szerzők kórusai. — 15,10: A Gyermekrádió műsora. — 15,55: S'zív küldi szívnek szívesen. — 16,30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16,46: Előszóval — muzsikával. — 18.45: Ismerkedés a gyárral. 19,00: Operaáriák. — 19,15: Ifjúsági műsor. — 19.40: Híres prímások muzsikálnak. — 20 30: A világirodalom humora: A zsák meg a foltja. — 21,00: Európa hangverseny- termeiből. — 22,20: Tánczene. — 23,15: Kamarakórusok énekelnek. — 29.36: Verbunkosok, csárdások. — 0,10: Svéd dalok. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15 Nyelvtanfolyam. — 14.35: Magyar nóták, verbunkosok. — 15 00: Zenekari hangverseny. — 1615: Históriás ének 1919-ből — 16,30: Operettmuzstka. — 17.15: A mai szlovák zenéről. — 18,15: Mai európai írók műveiből. —■ 19.36 Népdalok, csárdásak. — 19 05: Legkedvesebb dalom. — °0 00* Marta Maneghínl-Callas Tussi B jörling és Borts Christo FF AnoVril. — 20 40: Fahrrad'6 — 2il,05: Három kívánság. Rádiójáték. — 22,00: Az örmény Szovjet Szocialista Köztársaság Népi Együttesének műveiből. Csütörtök, június 4. KOSSUTH RÁDIÓ: 8,10: Népi muzsika. 8,55: Édes anyanyelvűnk. — 9,00: A Gyermekrádió műsora. — 9,46: Köny- nyű melódiák. — 10,10: Az ünnepi könyvhét könyvel. — 10,30: részletek Thomas operáiból. — 11.00: Uj szeleik szárnyán. Regény folytatásokban. — 11,20: Operettrészletek. — 12,10: Tánczene. — 13,00: Versek. — 13,10: Zenekari hangverseny. — 14,00: A Gyermekrádiő műsora. 14,40: Könnyű zene. — 15,10: Régi francia kórusmuzsika. — 15.30: Zöld szél. Emlékezés. — 16,00: Napirenden. — 16,05: Egy falu — egy nóta. — 17,15: Liszt Ferenc ifjúsága. Előadás. — 17,55: Lányok, asszonyok. — 18,10: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.45: Van új a Nap alatt. — 19,00: örök szerelem. — Közvetítés a Jókai Színházból. — 22.20: Operetrész- letek. — 23.00: Megmutatás. Elbeszélés. — 23.10: Kamarazene. — 0,10: Csárdások. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15- Dperarészleték. — 15 00: Népi muzsika. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15,30: Tánczene. — 16,10: Várpalota. — 16,40: A Gyermekrádió műsora. — 17,15: Az atomfizika fővárosában. — 17 30: Operettrészletek. — 18.10: Hiúsági műsor. — 18 30: Mozart műveiből. — 19,06: Nyelv- tanfolyam. — 19.15: Népi muzsika. — 19.45: Több. mint szállás. — 20.00: Versenyművek. — 20,40: Falurádió — 2H06: Tánczene. — 50 Az MTI ielinti .; . Beszélgetés. — 22.00: Néni muzsika. — A jövő köi+őle. Majakovszkij. — 2ß,40: Filmzenei Péntek, június 5. KOSSUTH RÁDIÓ: 8,10: Operettrészletek, — 8,55: Ismerkedés a gyárral. — 9,1«: Szórakoztató zene. — 9.50 Ifjúsági műsor. — 10,10: Történetek a bécsi keringőről. — 11,10: Uj hajtás. — 11,40: A Prágai Várőrség fúvószenekara Játszik. 12,10: Népi muzsika. — 13,00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13,15: Ténczene. — 14,10: Úttörő-híradó. — 14,35: Napirenden. - 14,40: Régi nagy énekesek. — 15,10: Zenés műsor. — 15,30: Uj Helikon Társaság. — 16,15: Bántál Vilmos és a Weiner- vonósnégyes hangversenye a stúdióban. — 17,15: Tánczene. — 17,26: Kulcsár István útiriportja. — 17,40: Dávid Ojsztrah hegedül. — 18,00: Gyári sziréna. — 18,20: Szív'küldi szívnek szívesen. — 19,06: Ifjú Figyelő. — 19,25: Az operaszínpad csillagai. — 20,30: Kapuvári júnlális. — 22,20: Szép esti muzsika. — 28,00: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara Játszik. — 0.10 • A Máday—Ifj. Nagyegyüttes játszik. Busa Gyula énekel. PETŐFI RÁDIÓ: 14,15: Verbunkosok, népdalok. — 15,00: Zenekari hangverseny. — 15,45: A Győri Stúdió műsora. 16,00 Tánczene. — 16,55: Operettkettősök. — 17,20: Könnyű zene. — 17.50 A körzet parlamentje. — 18,00: Nőtasző. — 18,30: A magyar Irodalom története. — 19,05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Tánczene. — 20,00: Heti hangversenykalauz. — 20,40- Falurádió. — 21.06: Századunk zeneművészete. Előadás. — 21,40: A helikon ünnepségek után, — z”0fl: Könnvű zene. — 22,20: Operarészletek, Szombat, június 6. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.00: Benke Valéria művelésügyi miniszter köszönti a pedagógusokat. — 8,26: Kamarazene. 9,00: Uttörő-híradő. — 9,26: A Gyermekrádiő műsora. — 9,40: Mesedélelőtt az óvodában. 10,10: Riportműsor. — 10,25: Operettmelódiák. — 11,00: Uj szelek szárnyán. Regény folytatásokban. — 12,10: Magyar nóták. — 12,40: Az ünnepi könyvhét könyvel. — 12,55: Operarészletek. — 13,35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13,45: Szív küldi szívnek szívesen. — 14,26: Időszerű nemzetközi kérdések. — 14,45: Túrán László zongorázik. — 15,10: Ifjúsági műsor. — 16,00: Előszóval — muzsikával. — 18,00: Gondolat. — 18,30: Népdalcsokor. — 19,00: Sztálinvárosi színjátszók között. 19,15: Szimfónikus hangverseny. — 20,30: Legnagyobb sikerei. — 22.15: Petőfi Sándor versel. — 22,20: Táncoljunk* PETŐFI RÁDIÖ: 14,15: Operakalauz. —» 15,26: Autósok és motorosok őtperce. — 15,39: Utolsó vakáció. — 16,36: Szovjet népek zenéjéből. — 17,19: Régi táncok. Fúvószene. — 17,30: Hanglemezgyűjtők húszperce. — 17,50: Gondolatok filmekről. — 18.00: Petress Zsuzsa és Melis György filmdalokat énekel. — 16,15: Antal István hangversenye a stúdióban. — 18,45: A tűztöl az atomerőig. — 19.95: Zenés utazás Románjában. — 19,30: Közvetítés bajnoki labdarúgó mérkőzésekről. — 20,00: Moniuszko: Halka. Négyfelvonásos opera. — 20,45: Falurádió. — 20,10 Az operaközvetítés folytatása. — 22.40: Kórusok énekelnek; Vasárnap, június 7. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Népszerű melódiák. 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9,00: A munkásmozgalom dalaiból. 9,10: Az Iflüsági Rádió műsora. — 10,00: Régi magyar operettekből. — 11,00: Könnyű hangszerszólók zenekari kísérettel. — H,15: A Magyar Rádió szimfónikus zenekarának hangversenye. — 12,50: Hétvégi Jegyzetek. — 13.00: Népi muzsika. — 13,30: Százados szenzációk. — 14,00 Szív küldi szívnek szívesen. — 14.45: Hét naD a külpolitikában. — 15 OO: Schumann műveiből. — 15.15: Szimfónikus zene. — 15 30: A város neremén. — 15,45: Népdalok. — 16.15: Onerarészletek, — 17.10: Kincses Kalendárium. — 1810: A Magyar Rádió tánezmekara játszik. — 18,50: Köznaní dolgokról Előadás. — 19 00: Közvetítés bajnoki labdarúgó mérkőzésekről. — 20.10: Vasár na ni melléklet. — 22,26: Részletek Purcell operájából. — 23,00 Tánczene. — 0,10: Éji zene, PETŐFI RÁDIÓ: 8,00 Az evangélikus egyház félórája. — 8,30: Albert Schweitzer orgonái. — 9,00: Marian Anderson és Aubrey Pankey énekel. — 9,46: Sándor Erzsi portréja. — 10,00: Miska bácsi lemezesládája. — 10,4«: Szív küldi szívnek szívesen. — 11,30: Tánczene. 12,00: Magyar népdalok. — 12,20: „Asz- szonysoreok”. Elbeszélések. 12,50: Művészlemezek. — 14,15: A Gyermekrádió műsora. — 15,00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 15,15: Az operaszerkesztő postájából. — 16,15: A magyarhon szépségei. — 17,00: Könnyű zene Moszkvából. — 17,30: Miért szép? levél a hitveshez. — 17,45: Az operaszínpad csillagai. — 18,15: Közvetítés a hamburgi ;,Muslkhalle”-l>ól. — 19,00: Éji kert. — Nyikoláj Zabo- lookij költeménye. — 20.00: Operettrészletek. — 20,50: A Nap a Földön. Előadás. 28,10: Beetho- ven-művek. — 22,00: Csárdások, — 22,15: Tatjána levele Anyeginhez. Részlet Puskin költeményéből. — 22,20: Tánczehe. (A Magyar Rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) A teleoízió mfíforn KEDD JÚNIUS 2. 18,00: Ifjúsági képeslap. 19,00: TV-híradó. — 19.20: Néhánv pra- tudomány. — 19.45: Kockás Sándor irodalomtörténész írókká' beszélget a könyv ünnepe alka' mából. — 20.10: És Varsó messzi van .; j Lengyel film. (10 éve aluliaknak nem ajánlj ukl) CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 4. 18.30: Nagyapónál... — 19.15 28. Magyar Híradó. Utána a jöv- hét műsora. — 19.30: Az Állam Déryné Színház előadásának köz vetítése Vecsésről. Légy jó mind halálig. SZOMBAT, JÚNIUS 6. 18,00: TV-híradó. — 18,20: Tn lálkozás a Szovjetunióban jár „barátsági vonat” utasaival. - 19,00: Közvetítés a Petőfi Szí- házból. Svejk. VASÁRNAP, JÚNIUS 7. 17.00: Bajnoki labdarúgó mérkőzés közvetítése. — 19.45: Elö- újság. — 20,45: A Magyar Hirdető műsora. — 20,56: Tengerész revű. Szovjet film. IPARI ÉS KERESKEDELMI ADAS Kedd, szerda, csütörtök es péntek l4.(Xk-i7,00-l£. Szombaton 10,00—13,00-ig.