Szolnok Megyei Néplap, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-10 / 108. szám
Megkezdődött a Magyar Vöröskereszt j I. Országos Kongresszusa Köszöntjük az édesanyákat Szombaton reggel a Vasas S,zakszervezet Székházában megkezdődött a Magyar Vöröskereszt I. Országos Kongresszusa. A kongresszuson a főváros és a vidék vöröskeresztes szervezeteinek mintegy három küldötte és számos meghívott vendég vese részt. Dr. Gegesi-Kiss Pál Kos- suth-díjas akadémikus, a Magyar Vöröskereszt elnöke nyitotta meg a kongresszust. A » küldöttek elfogadták a kongresszus napirendjét, megválasztották a kongresszus szerveit, majd Kárpáti József rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a Magyar Vöröskereszt főtitkára mondott beszámolót. Kárpáti József bevezetőben emlékeztetett arra, hogy az ellenforradalom nem kímélte a Vöröskereszt szervezeteit sem. Az ellenforradalmárok — visszaélve a vöröskereszt felségjeleivel — fegyvereket csempésztek, fegyveres akciókat támogattak, másrészt szétzüllesztették a szervezeteket. félbeszakították a szépen fejlődő vöröskeresztes munkát. A főtitkár a továbbiakban hazánk egészségügyi helyzetéiről, az e téren elért eredményekről beszélt, megállapítva, hogy azokban része van a vöröskereszt tevékenységének is. Tavaly például több mint tízezer aktivista támogatta az állami egészségügyi szolgála............................... rr rri Prágában megnyílt a magyar híradástechnikai kiállítás A prágai Műszaki Múzeumban megnyílt a magyar híradástechnikai kiállítás. Magyar mérnökök bemutatták a csehszlovák szakembereknek és a sajtó képviselőinek a legújabb magyar híradástechnikai gépeket. (MTI). tiimmniiitiuii?':) tot a gyermekbénulása- és az ázsiai influenzajárvány elleni küzdelemben. A Vöröskereszt önkéntes társadalmi munkásainak ezrei és ezrei vesznek részt a különböző egészségügyi akciókban, a tisztasági mozgalomban, a nyári mező- gazdasági munkák egészségügyi ellátásának megszervezésében, az üzem- és bányaegészségügy megjavításában. Mind kiterjedtebb az ismeretterjesztő tevékenység: — sokezer előadást, filmvetítést tartanak, összesen három és félmillió példányban bocsátottajk ki ismeretterjesztő sajtóterméket. Az 1958 — 59-es oktatási évadban mini egy negyvenhárom ezren végezték el a Vöröskereszt különböző tanfolyamait és ezzel már több- százezerre tehető azoknak a száma, akiknek a szervezet egészségügyi alapképzést nyújtott. Fontos feladatuk a véradó-mozgalom szervezése: hazánkban ma már mintegy 180 OOO véradó van, akiknek legnagyobb része a Vöröskereszt felvilágosító munkája nyomán kapcsolódott a mozgalomba. Kárpáti József ezután méltatta azokat a sikereket, melyeket a Vöröskereszt az egészségügyi állomások, — csoportok az elsősegély helyek, a házegészség őrhálózat és az iskolai munka kiépítésében elért. Beszélt a szociális munkáról amelynek eredményei elsősorban öregek, a betegeik, a rokkantak, a sokgyermekes családok gondozásában, az alkoholizmus elleni küzdelemben mutatkoznak meg. A beszámoló következő része a szervezeti munka kérdéseivel foglalkozott, majd | Kárpáti József a Magyar Vö-J röskereszt nemzetközi jellegű j tevékenységéről szólt. A szer-} vezet rendszeresen részt vesz] nemzetközi konferenciákon, és tárgyalásokon, bekapcsoló-! dik az elemi csapások idején J megszervezett segélyakciók-! ba, közreműködik a repet-! Hálásban, a családegyesítés-; ben. ! Szorosabbá vált az együtt-! működés számos külföldi; országgal, elsősorban a ba-! ráfiakkal. Csak az utóbbi! négy évben tizennyolc or- j szag Vöröskereszt küldött-! sége járt hazánkban. Eb- J ben az időszakban Magyar-; országról tizenöt országba! utazott küldöttség. A Magyar Vöröskereszt ♦ 1955 óta mintegy 2 3C0 000 * forint értékben juttatott se-1 gélyt külföldi országok elemi | csapást szenvedett lakossá-1 gának, mint például Lengyel-j országba, Mongóliába, Gö- 5 rögországba, Egyiptomba és az algériai menekülteknek Tuniszba. Az ellenforradalmi események után — folytatta — a Vöröskeresztre feladatok hárultak a külföldre szökött magyar fiatalok felkutatásában, hazahozataluk elősegítésében. Szervezetünk 1957 óta körülbelül ezerkétszáz fiatalkorút segített haza szüleihez, jelenleg pedig mintegy ötezer fiatal sonsával foglalkozunk. (MTI). ÍJ1 ájus 10-én, az anyák napján a fia- tolok, a gyermekek ~ —-i.- —■■ melegével nevében szí- köszöntjük az vünk minden édesanyákat. Kedves Édesanyák! Köszönjük, hogy pólyásgyermekkarunktól kezdve mindig félő gondossággal vigyáznak ránk. A kis pályásgyermek sírására az édesanya ébred elsőnek, az édesanya örül leginkább az első fognak, az első szavaknak, az első lépéseknek; az édesanya vigyázd keze fogja gyermekét az első lépésnél és ez a kéz ott van mellettünk egész életünk során. Ha betegek vagyunk, édesanyánk virraszt lázas álmunk felett és napközben is féltő gonddal vesz körül bennünket. Az ő fájdalmát nem lehet látni az arcán, mókázik, játszik, hogy ezzel vs enyhítse fajdalmunkat. Az édesanyának fáj leginkább, ha gyermeke egyest visz haza az iskolából, ők izgulnak leginkább, ha fiuk, vagy leányuk vizsgázik. Hányszor mondatlak le a legszükségesebbekről is, hogy gyermekeik számára új ruhát, cipőt vegyenek, hogy gyermekeik tanulhassanak. És mi természetesnek vesz- szük ezeket az áldozatokat. Természetesnek találjuk, hogy mi két-három új ruhát kapunk, amíg édesanyánk csak egyet vásárol magának. Természetesnek találjuk, hogy odahaza meleg étel, tiszta ruha vár bennünket. El is feledkezünk róla, hogy megköszönjük, pedig szeretjük édesanyánkat. Tudjuk, hogy az anyák napján nem viszonozhatjuk mindazt a szeretetet, amit eddig kaptunk. A mi ifjúsági szervezeteinknek, az Úttörő Szövetségnek és a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek az a célja, hogy a fiatalokat szüleik megbecsülésére, tiszteletére nevelje. Arra neveljük a fiatalokat, hogy vegyék észre a szülök gondosságát, hogy segítsenek szüleiknek a mindennapi munkában, hogy felnőtt korukban szüleik támaszaivá váljanak. Mi is azt akarjuk, ami minden szülőnek az akarata, hogy gyermekeikből becsületes munkás emberek, igaz hazafiak legyenek. Tudjuk, hogy ezt az „ajándékot" a szülőkkel, az édesanyákkal közösen készíthetjük csak el. Az édesanyák és a KISZ összefogása, közös nevelő munkája eredményezheti csak, hogy gyermekeikből becsületes, szorgalmas, tisztelettudó, művelt ember legyen. Kedves Édesanyák! Ismerjék meg a KISZ-t és segítsék tanácsaikkal munkáját. Mi azt akarjuk, hogy minden gyermekét szerető édesanya örüljön annak, hogy gyermekük a KISZ-ben dolgozik, a kisz- istákkal tanul és szórakozik. És most hadd köszöntsük azokat a fiatal édesanyákat, akik kiszesek, vagy a KISZ korosztályba tartoznak. Kedves fiatal1 Édesanyák! Ti itt toldoztok közöttünk, és amikor a munkát befejezzük, siettek haza, hisz kisgyermeketek vár. Igaz, hogy a kis bébi gőgicsólése elfeledteti veletek a gondokat, de mi tudjuk, hogy ezeknek a problémáknak a megoldásában nekünk is kell segítenünk, ígérjük, foglalkozunk gondjaitokkal, problémáitokkal. Kedves Édesanyák! Azt kívánjuk az anyák napján, hogy egészségben és boldogságban neveljék fel gyermekeiket, azt kívánjuk, hogy olyan gyermekeket neveljenek, akikre büszkén nézhet az egész társadalom. A Kommunista Ifjúsági Szövetség Szolnok megyei Végrehajtó Bizottsága Tértén lei 2G37Ö00 téglát sditt, cseréppel adás maradt a Téglagyári Egyesülés Az első negyedév időjárás adta nehézségei a terv teljesítésében lemaradást okoztak a Téglagyári Egyesülésnél. Ez az akadály azonban országos jellegű volt, mert az országos versenyben a 96 százalékos tervteljesítéssel is a második helyen végeztek. miiiiiiiiiiiiHiiimimiiiiiiiimmiiniHitimiiiiiiiiiiiiiiiimitiiiiiimiiimiiiMiiiiimniinNimn Ünnepi gyűlés Moszkvában ANYAK NAPJAN Virágok helyett szavakat fűzünk csokorba, hogy átnyújtsuk az anyáknak ezen a napon — anyák napján. S ahogy most az írógép lekopogja ezeket a sorokat, hirtelen felvillan a gondolat: miért éppen ma? Miért csupán ma viszik a kisfiúk, a nagylányok a fehérszirmu, sárgakelyhű nárciszt, vagy a virító tulipánt az édesanyáknak? Ó igen: az év többi há- romszázhatvannégy napjában (szürke, virágtalan napokon) ő lep meg bennünket miden nap: egy jó ebéddel, frissen vasalt, patyolatingekkel, tiszta szobával. Mindez nem ér bennünket váratlanul, természetesnek vesszük. Senki sem kapja fel a fejét, ha a gyermekek betegágyánál virrasztó anyákról hall történetet. És sokan csak bólogatnak, ha a gyermekeit egyedül nevelő anya gondjairól hallanak. Az anya sorsa ma is önfeláldozás, — de különösen nehéz volt régen. A proletár anya alakját József Attila mintázta márványnál időt- állóbb sorokba. Az if jú asz- szonyról írt, kinek törékeny testét a tőke megtörte, aki korán halt, mert a mosónők korán halnak. Gondoljátok meg, proletárok — fűzte verse végére a költő és a proletárok meggondolták. Uj renMerecker marsall megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a szocialista országok népei nyugodtan akarnak munkálkodni, teljesíteni akarják Lenin nagy útmutatásait. Az imperialisták azonban kitartóan ellenszegülnek a szocialista tábor békeizere- tő politikájának, új háborúról álmodoznak. Hadd emlékezzenek hát ma a hitleristák sorsára! — mondotta a marsall. A második negyedév első dekádja viszont már bíztató volt. Minden téglagyár túlteljesítette tervét. Az áprilisi hónap így túlteljesítéssel zárult. Az Egyesülésen belül legeredményesebb üzem a Karcagi Téglagyár volt. A nyerstégla tervét 156.9, az égetett ét 166.8 százalékra teljesítette. Az Egyesülés igy nyerstéglából 25.1, míg égetett téglából 43.8 százalékkal adott többet az előirányzottnál április hónapban. A nyesgyártó brigádok versenyében azonban van még tennivaló. Az év elejétől számítva május 1-ig a 17 brigádból csak 8 pótolta korábbi lemaradását. A kongresszus tiszteletére vállalt mukaversenyben az égetett tégla és cserép terv mennyiségi túlteljesítésében januártól április végéig komoly eredmény született. Az Egyesülés üzemei 4 millió 200 ezer téglával, továbbá 530 ezer cseréppel többet vállaltak, mint a kiszabásuk. Legtöbb üzem a vállalásának 50 százalékán már túl van. A kunszentmártoniak a vállalt 450 ezer téglát 679 ezerre teljesítették. A lemaradás az abonyiaknál — akik még a vállalásból semmit sem teljesítettek ,— és a karcagiaknál mutatkozik, mert a terven felüli egymillió 600 ezerből csupán 252 ezret tudtak le. A cserépgyártásnál a Martfűi Téglagyár 222 ezret adott terven felül, azonban ez csak annyiból volt jó, hogy egyesülési szinten a többi téglagyár lemaradását pótolja. így az egyesülés a kongresszusi cserépvállalás mennyiségével még egészében adós. Téglából azonban már majdnem felét teljesítették vállalásuknak és 2 millió 37 ezer téglát adtak a szövetkezetek építkezéséhez. 16 úton halad az örményest Új Élet Termelőszövetkezet A közös gazdaság központjában van egy használaton kívül álló víztorony. Most rendbehozzák a kutat, s a víztornyot, s ezáltal lehetővé válik a lakások és istállók ivóvíz ellátása. Több éve alkalmazzák a vegyszeres gyomirtást. — Ez év tavaszán egészen napjainkig közel 200 holdon permetezték a vetéseket Dikonirt nevű vegyszerrel. A vegyszeres védekezést a Kenderesi Növényvédő Állomás traktorosaival végeztették. VILÁG PR01ET ARJAI EGYESÜLJETEKt X. évfolyam, 108. szám. Ara 69 fillér 1959. május 10. vasárnap. EZEK IGAZI LEGÉNYEK \\ * I ^ Harminc év as üveggyárban * NEMZETKÖZI SZEMLE / sls Moszkva (TASZSZ). Moszkvában a Szovjet Háborús Veteránok Bizottsága pénteken ünnepi gyűlést rendezett a hitlerista Németország fölött aratott győzlem 14. évfordulója alkalmából. A Szakszervezetek Házának Oszlopcsarnokában megjelentek a Szovjetunió mar- salljai. a fegyvernemek mar- salljai, magasrangú tisztek, a Szovjetunióban vendégeskedő amerikai veterán küldöttség tagjai. == det teremtettek maguknak, I, amelyben embersors vár J az asszonyra, az anyára is.dj A mi társadalmunkban szé-j, leskörű megbecsülés övezi azfl élet teremtőit, a családi fé-J}' szék összetartó erejét, asze-d! retetet adó, gyermekeit gond-j dal nevelő édesanyákat. Meg- g változott a nők társadalmid helyzete és különösen meg-1 változott az anyáké. Dolgoz- § hatnak, jogaik egyenlőek a| férfiakéval. A gyerekeket § napközi otthon várja. Leg-d utóbb újabb törvény szüle-d tett az ő védelmükben: a = családi pótlék felemeléséről.! Igen, megváltozott a társa-1 dalom —, de mi magunk! megváltoztunk-e eléggé? So-1 kan vannak még szülők, akiki gondokkal küzdenek, anyák,! akiket magukra hagytak aj férfiak — és mi magunk Isj néha túl sokat várunk tőlük, = természetesnek vesszük azt.| amit minden erejük megfeszí- | tésével nyújtanak nekünk. | Az anyai szeretetet, az anyai ! önfeláldozást semmihez sem j lehet hasonlítani, az otthoni melegéi semmi sem pótol-! hatja. i Ma virágot viszünk nekik! és szén szavakkal köszöntjük| őket. De ne feledkezzünk! meg róluk a hétköznapok! egyszerű ünnepein sem: so-| hasé tűnjön el a kis vázából l a virág, szívünkből a hála. =