Szolnok Megyei Néplap, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-27 / 122. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. május 27. Népes mezőny az Egyesületi Bajnokság 11-111. osztályának első fordulóján Jó ütemben halad a hibridkukaricagyár építése A Szenttamási Állami Gazdaságban épül a hibridkukorica üzem. Jelenleg a hatemeletes osztályozó harmadik emelet fölötti födémén dolgozik Tűri Mihály ácsbrigádja. Ezzel egyidőben épül a többi üzemrész is. (apróhirdetések) Vasárnap délelőtt Gyulán a MEDOSZ sporttelepen igazi ver­senyidőben került megrende­zésre, az Egyesületi Bajnokság II. és Hl. osztályának első fordu­lója. A H. osztályúak versenyén Csongrád — Békés — Bács-Kis- kun és Szolnok megye verseny­zői indultak. A III. osztályúakén Békés és Szolnok megye atlétái találkoztak. A sok induló (pél­dául női távolugrásban 6ß volt) különösen az ügyességi számok­ban kicsit megzavarta az idő­rendet. A Szolnoki MÁV 44, a Martfűi MSE 22, a Szolnoki 606 iTSK 10 és a Karcagi MEDOSZ 6 versenyzője állt rajthoz a kü­lönböző versenyszámokban. Is­meretlen okok miatt a Jászbe­rényi Vasas és a törökszentmik­lósi járás 4 szakosztályának tagjai (Tm. Fáklya, Tiszapüs- pöki, Fegyvernek, Kengyel) tá­volmaradtak. A n. osztályúak versenyében a Szolnoki MÁV atlétái 7 ver­senyszámban győztek. A ni. osztályúak küzdelmében a Szol­noki MÁV 4, a Martfűi MSE pedig 2 versenyszámban győzött. A legjobb eredményt Császl Gi­zella 80 m-es gátfutásban, Csá­szi Katalin távolugrásban, Krasz- nai Miklós diszkoszvetésben. Szabó Béla 800 méteren érte el. Igen szép volt Oravecz Elemér lÓOOO méteren és 3000 akadá­lyon elért győzelme. A verseny­bíróság szigorúan ellenőrizte az igazolásokat, nevezéseket. Hely­színi nevezést igen helyesen, nem fogadott el. A pontversenyt a versenyrendezőség még nem tudta kiértékelni a sok résztve­vő szakosztály között. Ezt majd későbbi időpontban közöljük. EREDMÉNYEK; Férfiak. 200 méter n. o.: G. Czinege J. (Szó. MÁV) 25.2 mp. 200 m m. o: 1. Tóth A. (Szó. MÁV) 24.4. 2. Kocsondi Csaba (Karcag) 24.7. 3. Fekete L. (Szó. MÁV) 24.8 mp. 800 méter II. o.: 4. Czinege J. (Szó. MÁV) 2:05.8. 7. Nagy Z. (Szó. MÁV) 2:08.6 p. 800 méter m. o.: I. Szabó B. (Szó. MÁV) 2:04.9 p, 3. Vörös Z. (Martfű) 2:10.0 p. 4. Trömböczki P. (Szó. MÁV) 2:10.2 p. S. Mol­nár J. (Martfű) 2:13.0 p. 10 000 méter III o.: 1. Oravecz E. (Szó. MÁV) 36:13.6 p. 2. Aszódi A. (Martfű) 38:45.0 p. 400 m gát II. o. : 1. Bede J. (8zo. MÁV 62.0 mp. 400 m gát ni. o.: 1. Vas István (Martfű) 62.6 mp, 4. Raj Ferenc (Szó. MÁV) 66.6 mp. 3000 méter akadály U. o.: 1. Nagy Z. (Szó. MÁV) 10:35.0 p, 2. Ma­ttat Gy. (Szó. MÁV) 10:42.2 p. 3. Bede János (Szq. MÁV) 12:55.0. 3000 m akadály ifi. o.: 1. 3ra­ve ez Elemér (Szó. MÁV) 11:23.8. 10 km gyaloglás II. o.: 1. Szabó József (Szolnoki MÁV) 54:56.4 p. 4x100 méter H. o.: 1. Szolno­ki MÁV 46.6 mp. 4x100 méter III. o.: 4. Szolnoki MÁV 49.2 mp. — Magasugrás n. o.: 3—4. Rékasi Gábor (Martfű) 170, 3—4. Csapó Sándor (Szolnoki MÁV) 170 cm. Magasugrás III. o.: 5. Pintér M. (Szó. MÁV) 160 cm. Hármasug­rás III o.: 4. Rékasi Gábor (Mart­fű) 12.81 cm. Hármasugrás ni. 0.: 4. Máté Pál OSzo. MÁV) 11.47 am, 5. Vadkerti Gy. (Szó. MÁV) Nemrégen az Újpesti Dózsa válogatott atlétái szerepeltek Szolnokon. A fővárosiak leg­több számban közönségsikert arattak. Emellett azonban a szolnokiaknak is kijutott az ün­neplésből. Különösen Balassy Péter a Szolnoki MÁV fiatal távol- és magasugrója hivta fel magára a figyelmet — aki — az érettségi és ballagás fáradalmai után is — szép eredménnyel győzte le az U. Dózsa magas­ugróit. Balassy Péter 1941-ben szüle­tett, tehát még Ifjúsági verseny­ző. 1964 nyarán kezdett atléti- zálni. Igen-igen szerelmese lett a magas- és távolugrásnak. El­ső versenyén VII. osztályos ko­rában 135 centiméterrel nyerte az Iskolai magasugró bajnoksá­got. Ettől kezdve évről-évre ja­vult eredménye. Fejlődését sok­oldalú szorgalmas edzéseinek Póta szintén 6 győzelem­mel a negyedik helyen vég­zett). Egyes csőriekben ki­mondottan szépen és jól ví­vott* de néha elaludt. Jók voltak az egyenes támadásai és a visszaszurásai. Balázs két győzelemmel a hatodik helyen végzett, s azonkívül még két 5:4 ará­nyú veresége volt. Kissé fá­radt benyomást keltett. Kövesdi a nyolcadik he­lyen végzett, bár ha nem ideges, jobb eredményt is el­érhetett volna. Kár, hogy hamar elkedvetlenedik. A női tőrversenyen egy szolnoki került a döntőbe. Józsa (Varga Katalin Gim­názium) három győzelemmel jobb találati aránnyal hato­dik helyen végzett. Asszó ké­pessége javul s ezen a ver­senyen már sokkal bátrab­ban vívott. így sikerült bu­dapesti III. o. versenyzőt is maga mögé utasítania. A verseny végeredménye: II. o. férfi tőr: 1. Feke Szolnok 7 gy., 2. Haraszti Tatabánya 6 gy. 16 kt., 3. Hank Szolnok 6 gy. 20 kt., 4. Póta Szolnok 6 gy. 21 kt., 5. Szponyi HMTE 5 gy.. 6. Balázs Szolnok 2 gy., 7 Hajnal Vasas 2 gy. 8. Köves­di Szolnok 1 gy. 9. Rostás HMTE 1 gy. lansága miatt gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. Az első gól a 30-ik percben esett, mikoris a szolnoki kaputól mintegy 25 méterre szabad­rúgáshoz jutottak a hazaiak. A balszélső összekötőjéhez játszott, aki lesgyanus hely­zetben kapta a labdát, ka­pura lőtt. Solti a labdát csak röviden tudta kiütni és a be­futó kisvárdai középcsatár a hálóba lőtt. 1:0. A váratlan gól után az MTE rohamo­zott, majd a csatároknak nem volt szerencséjük a ka- puralövéssel. A szünet után a hazaiak lendültek támadásba. Az MTE szórványos támadásai azonban veszélvesek voltak Sári II. nagyhelyzetben két­II. 30, 7. Bus J. (Martfű) 11.18 cm. — Diszkoszvetés II. o.: 1. Krasznai M. (Szó. MÁV) 39.52. 6. Magas O. (Szó. MÁV) 32.68 m. — Diszkoszvetés III. o.: 1. Csillag V. (Martfű) 36.70 m. Ka­lapácsvetés III. o.: 2. Galló Sán­dor (Martfű) 31.50 m. Nők, 200 m n. o.: 3. Szabóné (Szó. MÁV) 28.9, 6. Császi G. (Szó. MÁV) 29.4, 8. Császi K. (Szó. MÁV) 29.8 mp. 200 méter III. o.: 3. Szűcs Mária (Karcag) 31.2 mp. 80 m gátfutás II. o.: 1. Császl Gizella (Szó. MÁV) 13.0 mp. 80 m gát II. o.: 5. Burger Zs. (Martfű) 15.9. 7. György É. (Martfű) 18.0 mp. 4x100 m váltó II. o.: 4. Szó. MÁV 54 mp. 4x100 m váltó III. o.: 2. Szó. MÁV 59.9 mp. Távolugrás II. o.: 1. Császi K. (Szó. MÁV) 510, 6. Szabó J- né (Szó. MÁV) 463 cm. Távolug­rás: Hl. o.: 6. Újvári Éva (Szó. MÁV) 425 cm. Gerelyvetés II. o.: 2. Tóth A.-né (Szó. MÁV) 31.72 m. 3. Hegedűs M.-né (Szó. MÁV) 30.98 m. köszönheti. 1968-ban már 181 cm-t ugrott magasba és 661 cm-t távolba. Akkori eredményeivel még nem volt elégedett. Az 1958-as versenyidény befejezése után összeültek edzőjével, Barna Istvánnal és megbeszélték az 1958. évre való felkészülés ter­vét. Azóta is szorgalmasan ed­zett hetenként ötször. Kétszer tornateremben, háromszor pe­dig a szabadban. Ezenkívül min­den reggel és este homokzsák­kal terhelve végzett és végez guggolásokat. Ezeket a gyakor­latokat előre elkészített terv alapján végzi. Mint megtudtuk három külön edzésterve van. Egy futó, egy ugró és egy gug­goló. Ezek együtt képeznek egy egész edzéstervet. Ez év tavaszán csípő sérülése miatt egy hónapra kiesett az edzésből. Idei első magasugró versenyén Cegléden szakadó szer is hibázott. A 75-ik perc­ben Sári I. és a kisvárdai jobbszélső együtt ugrott el fe­jelni. A labda Sári I. fejé­ről felfelé szállt. A leeső lab­dát a hazai jobbszélső kapás- bó a hálóba lőtte, 2:0. A győzelmet a hazaiak nagyszerű küzdőszelleme eredményezte. Az MTE szebben játszott, de hiányzott náluk a lelkese­dés. A szolnoki csatárokban nem volt átütőerő; Kisvárda minden játékosa dicséretet érdemel lelkesedé­séért. Megérdemelten szerez­ték meg a győzelmet. Az MTE-ből Pálma, Wilisch és Nyári játékát lehet kiemel­ni. A NÉPSTADIONBAN játsszák le a Szolnoki MÁV — Bp. Spartacus NB II.-es bajnoki mérkőzést va­sárnap délután háromnegyed 4-kor. Utána az FTC—MTK NB I.-es örök rangadóra ke­rül sor. — A nagyszerűnek Ígérkező kettős mérkőzésre — megfelelő) érdeklődés ese­tén — kedvezményes társas- utazást tervez a MÁV labda­rúgó szakosztálya. Középiskolcr megyei atlétikai bajnokság Ma reggel 9 órai kezdettel rendezi meg a Szolnoki MÄV Sporttelepén, a Szolnok me- j gyei tanács Művelődési Ősz ■ tálya és a Diák Sporttanács. Szolnok megye 1959 évi kö­zépiskolai atlétikai pályabaj­nokságának második napi versenyeit. SZOLNOKI Fürdő Vállalat vizs­gázott Kazánfűtőket azonnali be­lépésre, — a Damjanich fürdő­be férfi segédmunkásokat fel­vesz. Jelentkezés a vállalat Iro­dájában. VÁLLALAT keres mielőbbi be­lépésre (ÉPISZ) építőipari köny­velésben hosszabb gyakorlattal rendelkező mérlegképes köny­velőt. Képesítés hiánya nem akadály. Önéletrajzot a 14-es sz. Szolnok 1 sz. postaíiók címen kell megküldeni. A SZOLNOK megyei Növényvédő Állomás (Kenderes) jogosítvány­nyal rendelkező Zetor-vezetőket keres azonnali felvételre. Jelent­kezés időpontja: 1959. május 23. 25, 27 és 30-án 7 órától 16 óráig az állomás főmérnökénél. A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Álta­lános Vasipari Gépjavító Vállalat azonnali felvételre keres általá­nos lakatosokat állandó jellegű munkára. Fizetés kollekt. szerint. Jelentkezés: Törökszentmiklós, Sallai u. 6. sz. telephelyen. A TISZAFÖLDVÁRI Földműves- szövetkezet Igazgatósága vegyes boltvezetőt keres. Jelentkezni lehet a központi irodában. Er­kölcsi bizonyítvány szükséges, A MUNKAÜGYI Minisztérium 601. sz. Ipari Tanuló Intézete (Makó, Sztálin u. 2—4. sz.) mező- gazdasági gépész tanúlókat is­koláz be, Szolnok megyéből. Je­lentkezhetnek azok a fiatalok, akik az általános iskola VIII. osztályát legalább közepes ered­ménnyel elvégezték és 16. élet­évüket még nem töltötték be. Bővebb felvilágosítást a gépállo­másokon, valamint az állami gaz­daságokban beszerezhető Írás­beli tájékoztató nyújt. ASZTALOS magánkisiparosokat, asztalos szakmunkásokat szövet­kezeti tagnak és alkalmazottnak felveszünk. Szolnak, Vas és Fa­ipari KTSZ. Ostor u. 1. ELADÓ jókarban lévő Wolf gyártmányú 60 lóerős félstabil gőzgép, alacsony és magas nyo­mású, 12 atmoszférás. Eladó to­vábbá egy kompresszor, egy iker- szivattyú és egy Worthington kéthengeres szivattyú. Fentiek üzemben megtekinthetők: Köz­séggazdálkodási Vállalat, Török­szentmiklós. OLDALKOCSIS zöld Pannónia kifogástalan állapotban eladó. Rákos, Szolnok, Gépipari Tech­nikum, KIFOGÁSTALAN állapotban lé­vő piros TL. Pannónia sürgősen eladó. Bakos István Kunmada­ras, Háztartási Bolt. EGY 350-es Puch, generálj avít- va eladó. Szolnok, Hámán Kató út 2. VassnáL Érdeklődni este 18. óna után. ZÖLD Pannónia, oldalkocsival eladó. Cibakháza, Huba u. 9. (Érdeklődni csak vasárnap.) VÁLLALATOK és közüle- TEK FIGYELEM! Nikkeleztes- aen Jászapátln. Motorkerékpár, kerékpár, varrógép, írógép ja­vítását szakszeűen végezzük. — Jászapáti Vas és Faipari KTSZ. UJBÖG, Kurázs-dűlő 10 szám alatt egy szoba-konyhás ház. mellékhelyiségekkel, 900 n-öl szőlővel — eladó. NE SZŰR I. dűlőben 30 sor szőlő, épülettel eladó. Érdeklődni le­het: Jászberény, Bárány u. 5. UJBÖG, Bőgi szőlő 14 sz. alatt egy szoba-konyhás ház, vlllany- nyal, mellékhelyiségekkel, 400 négyszögöl szőlővel eladó. BIZTOSHATASÚ „Drohoka’l tyúkszemtapasz kapható 3,60-ért Horváth drogériában. Szombat­hely, Kossuth u. A Jászberényi Községgazdálkodási Vállalat, Hatvani n. 3 kőműveseket _______vesz tel fa ipari szakmában jártas normást keresünk felvételre Faipari Vállalat, Kisú Mi lás szemem szigligeti színház műsora május 27. szerda este 7 ór HOTEL NEVADA máj. 28. csütörtök este 7 ói; HOTEL NÉVADA május 29. péntek este 7 óra HOTEL NEVADA máj. 30. szombat este 7 óra HOTEL NEVADA IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIMIi, SZOLNOK MEGYEI NÉPI.A Szolnok Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja Felelős kiadó: a Szolnok Megyei Párt- Végrehajtó-Bizottság Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. L em Telefon: 20—93, 20—69. 23—20 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizetési dija egy hóra U.— Ft. Előfizethető: bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor Feke nyerte a II. o. férfi tőrversenyt Vasárnap a Szolnok me­gyei Vívószövetség II. o. fér­fi és III. o. női tömegver­senyt rendezett, amelyen a Budapesti Vasas, Hódmező­vásárhelyi MÁV, - MTE, az Egri SC, Szegedi Postás, Tata­bányai Bányász, Salgótarjáni Bányász vívói vettek részt a szolnokiakon kívül. Mindkét számban népes mezőny indult, s így már a döntőbe jutásért is nagy harc volt. A döntőben még foko­zódott a küzdelem, aminek bizonyítéka, hogy a II. o. férfi tőrverseny 36 csörtéjé- böl 15 végződött 5:4 arány­ban. A női tőrverseny döntő­jében 10 mérkőzés végered­ménye volt 4:3 arányú. Feke gyengébb kezdés után megérdemelten szerezte meg az első helyet. Nagy akarás­sal küzdött a döntő minden csörtéjében, s jobb találati aránnyal végezett volna, ha több ízben nem fekszik el csörte közben. Győzelmet fő­leg cselriposzainak és jó tem­pó szúrásainak köszönheti. Hank 6 győzelemmel rosz- szabb találati aránnyal vég­zett a harmadik helyen. Láb­munkája javításával még jobb helyezést érhetett volna el, hiszen keze gyors, penge vezetése jó, s küzdeni akará­sa pedig példamutató. A Szolnoki MTE csatársorában nem volt átütőerő Kisvárdán játszotta vasár­nap a Szolnoki MTE sorcn- következő bajnoki mérkőzé­sét. Kisvárda — Szolnoki MTE 2:0, (1:0), Kisvárda, 1.200 né­ző, vezette: Fülep. Az MTE a következő ösz- szeállításban lépett pályára: Solti — Tóvizi, Csaba, Sári I — Nyári, Kiss — Cs. Far­kas, Sári II., Wilisch, Szűcs. Pálmai. MTE támadással in­dult a játék. Eleinte az MTE csatárok szépen adogattak, de eredményt nem tudtak el­érni. Az ellentámadásoknál a szolnoki védelem többször •bizonytalan volt. A követke­ző 10 percben inkább az MTE fölénye jegyében telt el, de a csatárok puhasága, bátorta­Egy tehetséges atléta Bemafalfuk Balassy Pálért a Szolnoki MÁV versenyzőjét ni. o. női tőr: 1. Vagner Vasas 7. gy., 2. Farkas Szeged 6 gy. 7 kt., 3. Csányi Eger 6 gy. 9 kt., 4. Török HMTE 4 gy. 6 kt., 5. Strausz Vasas 4 gy. 8 kt. 6. Józsa Szolnok 3 gy. 4 kt., 7. Kopecskó Vasas 3 gy. 5 kt., 6 at., 8. Bolyki Salg. Bányász 3 gy. 5 kt. 5 at„ 9. Faragó Selgótarjáni Bányász 0 fey. MEGÉRDEMELT GYŐZELEM Szolnoki Kinizsi—Debreceni Kinizsi 4:1 (2:1) Szolnok, cukorgyári pálya, 4C0 néző, vezette: Kezes. Szolnoki Kinizsi: Erdei — Molnár, Gyé­mánt, Szathmári — Gyetvai, Kiss n. — Szabados, Géczi II., Márton, Sokvári, Géczi I. Deb­recen: Kántor — Oláh, Lukács, G. Nagy — Makó, Szabó — Rá­bai, Bújó, Kovács, Figula, Bagi. Az első tíz perc mezőnyjáték­kal telt el, de inkább a ven­dégcsapat támadott többet. Egy baloldali debreceni támadás al­kalmával a 14. percben Bag it csak szabálytalanság útján tud­ta szerelni Gyémánt. Figula a megítélt büntetőt 18 méterről a szétugró hazai sorfal között félmagasan a hálóba rúgta, 0:1. A gól után a hazai játékosok sokat idegeskedtek, inkább a debreceniek támadtak többet, de azok csatárai is túl sokat kombináltak. A 2/0. perctől a hazai csapat is feljött, többet is támadott, kapura is lőttek, de Kántor a helyén volt és Mar­esőben, víztócsából eldobbantva és ,,malterba” leesve 186 cm-et ugrott. Ez az eredmény az I. osztályú szintet jelentette szá­mára. Következő versenyén a válogatott fővárosi atléták ellen, már 187 cm-t ért el. Távolugró eredménye pedig 670 cm volt. Balassy Péter igen szorgal­mas, szerény sportoló. Éppen ezért sporttársai szeretik, becsü­lik és valamenyien szívből örül­nek szép fejlődésének. Jelenleg a szolnoki Verseghy gimnázium érettségiző diákja. Amikor terveiről érdeklőd­tünk, megtudtuk, hogy azok is magatartásához hasonlóan sze­rények. Az érettségi után to­vábbra is Szolnokon szeretne maradni és finommechanikai Ipari tanuló akar lenni. Termé­szetesen sportolni is tovább szeretne a Szolnoki MÁV szí­neiben. Ma folynak a középiskolások megyei bajnokságának második napi versenyei. Balassy Péter ezúttal indult el utoljára mint középiskolás atléta. Azt szeret­né, ha ez alkalommal is baj­nokságot nyerhetne, s ezt kö­vetően az országos bajnokságon távolugrásban első helyet sze­rezhetne. — Milyen szintet tűzött maga elé az 1959-es évben? — — Magasugrásban 187 cm-t (ezt a tervét már teljesítette), távol ugrásban pedig 603 cm-t szeretne elérni, amellyel egy több mint 20 éves megyei csú­csot adna át a múltnak, tonnák a gólnak látszott lövé­sét is szögletre mentette. A szolnoki csapat a 26. percben egyenlített, amikoris Márton­nak a kapusról kipattant lövé­sét a szemfüles Szabados a há­lóba továbbította, 1:1. A gólra a vendégek heves támadások­kal válaszoltak és egy ilyen tá­madás alkalmával a Kinizsi vé­dők a 16-os nál szabálytalanul szerelték a kiugrott Rábait; a megítélt büntetőrúgás - hajszállal süvített el a jobb kapufa mel­lett. A Kinizsi csapata ezután feljött, többet támadott, mint a vendégcsapat, de a csatárok sokat kivártak és így a debre­ceni védők tisztáztak. A vezető gólt a 38. percben Márton sze­rezte meg, akinek 12 méterről jól eltalált lövésével szemben a debreceni kapus tehetetlen volt, 2:1. Közvetlenül a gól után Sok- várinak. adódott nagy helyzete, de ő hibázott. A félidő hátralé­vő része hazai támadásokkal ért véget. A második félidő első 2/5 per­ce unalmas, csapkodó mezőny­játékkal telt el, jóformán egyik kapu sem került különösebb ve­szélybe. A 70. perctől kezdve a hazai csapat került fölénybe, többet is támadott. Egy táma­dás alkalmával a 73. percben Géczi I.-et az 5-ösön lövő hely­zetben elnyomták, a megítélt büntetőt Géczi n. értékesítette, 3:l. A gól után a debreceniek feladták a küzdelmet, s a ha­zai csapat egyre- másra vezette a támadásokat. Sok gólhelyzet ts adódott a debreceni kapu előtt, de ebből csak egyet tud­tak értékesíteni a Kinizsi csa­tárok a 81. percben Szabados révén. 4M. A hátralévő időben is a Kinizsi maradt fölényben. A mérkőzés végig alacsony színvonalú volt. Mindkét csapat játékosai idegesen és rosszul játszottak. Végeredményben a helyzeteket jobban kihasználó hazai csapat megérdemelten sze­rezte meg a két bajnoki pontot. A szolnoki csapatból Erdeit. Molnárt, Kisst és a csatársorból — góljaiért — Szabadost illeti dicséret. A debreceni csapatból G. Nagy, Lukács és Rábai ját­szott Jól. A játékvezetői hármas kisebb hibáktól eltekintve jól műkö­dött. P. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom