Szolnok Megyei Néplap, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-26 / 97. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. április 26. Kerekes András: Fiatal köszöntő ifjú költők nevében Nyerges Andrásnak Cj évre készülünk. Gondunk, tersünk, fontolt szavunk esküvésre feszül. Vasküzdelem volt, győztesek mi lettünk, megvívtunk magunkért hittel, emberül. Voltunk mérlegen polgár kis kezében, és nem akadt súly tömegünkkel egy, de ércek tüze pirosít már régen: sápadt ifjakból így lett hadsereg. MI fegyvert tűztünk verseink hegyére, mert a puszta szó sokszor nem elég. Hűséggé keményedéit testünk vére, bátor agyunknak érző menedék, s hogy ne ülje meg arcunkat a szégyen, ha számadásra kell felállni majd, virrasztottunk sok sunyiszemű éjen, hogy szertefújhassunk sok nyálas vihart. Nem félünk, nem remélünk és nem sírunk, Akarni tudunk csak, de azt igazán! S élünk! Hiába nyitotta meg sírunk, ki kéjjel tiport mindünk igazán! Munkás ember, mind, mind, millió testvér, add a karod, hogy egészek legyünk, szívünkkel tápláljuk, ha eledelt kér jövőnk, kínokból fogant gyermekünk. A ,, PiMciéig-ó-líidadtUcA Szolnokon Holnap este: FOB Amúgy is szép számmal burjánzó rövidítéseink sora ezzé! az új hárombetűs szó- cal gyarapodott. A rejtélyes rövidítés mögött az Országos Rendezőiroda új kezdeményezése rejtőzik. Ez pedig: elhozni • a televíziót a színpadra. Mert a FOB, teljes nevén Furfangosok Országos Bajnoksága televíziós játék a javából. Érdekes lesz megfigyelni, hogyan hat ez a színpadon. Szerepel itt majd dupla vagy semmi, rejtvényverseny, tréfás próbák. Szórakoztatva tanít és nevelve szórakoztat az Ilyen típusú műsor. A bajnokság sikerét a Bar- tak 21 tagú tánczenekar fellépése is biztosítja. Már-már szimfonikus jazz jellege van egy ilyen nagy tánczénekar- nak, amely mellesleg a múlt évi jazzfesztivál győztese. Rudolf Cortez és Yvette Simon. a két énekes szólista világhírű nevek. Ez az érdekes bajnokság kétforú ilós. Először a vidék különböző városaiban tartják meg és a győztesek, minden városból kettő, a szabadsághegyi Vörös Csillag Szállóban vendégeskednek két napig a döntő tartamára. A döntőn vikendházat, luxus felöltöztetést és egy kéthetes kétszemélyes üdülést lehel nyerni a jósvafői Tengerszem Szállóba. A magunk részéről nagyon örülünk neki, ha a Rendező Iroda silány és értéktelen esztrádműsorok helyett ilyen egészséges kezdeményezésekkel lép fel. A FOB-ot az országban először Szolnokon mutatják be. Aki tehát furfangosnak érzi magát, máris készülhet a nagy versenyre. Sötétbe öltözött férfiak, estélyiruhás nők, ünnepi hangulat a zsúfolt nézőtéren — ez jellemezte a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának vendégi' ".',t a Szigligeti Színházban. Puccini: Pillangókisasszony című örökszép dalműve került bemutatásr.:. A dalművet magát fölösleges akár ismertetnünk, akár méltatnunk. Ehelyett inkább az előadás méltatását szeretnénk adni. A társulat mint együttes, kitünően megállta a helyét. Az előadás után elhangzott különböző vélemények, elra- ga Hato*t mentennzések a kitűnő összmunkának és ezen belül a kiemelkedő egyéni teljesítményeknek szóltak. — Harmath Éva Pillangókisasz- s. nya figyelemre méltó helyenként szívbemarkoló alakítás. A fiatal énekesnő az első felvonásban egy kicsit bizonytalan volt, és néhány taktusnál a zenekar kissé elnyomta. Mindenért kárpótolt azonban bennünket a második felvonás, amelyben csodálatosan szép alakítást nyújtott. Bizonyítja ezt a számos kihívás, lelkes taps Vargha Róbert (Pinkerton) tehetséges, fiatal tenorista. Tiszta szövegkiejtése, jó játéka tetszett mindenkinek. Egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtott Horváth József SharpleSs konzul szerepében. Gyönyörű, ércesen zengő baritonja a nagy Opc- raház színpadán is le talmas sikert biztosítana szamára, Ivánka Irén Suzukija különösen drámai játékával vívott ki elismerést. A rendkívül hatásos díszleteket Sándor Lajos tervezte. A darab hangulatához tökéletesen illeszkedett ez a díszlet, szinte a cselekmény szerves része volt. A MÁV szimfonikusok zenekarát a színtanon hirdetett Vaszy Viktor helyett Váradi Zoltán fiatal karmester vezényelte. Tehetséges zenekarvezetőt ismertünk men benne. Lendületesen dirigált és különösen a második felvonásban teljesen egnyé forrt a szereplőkkel. Maradandó élménnyel gazdagodott mindenki, aki az előadáson részt vett. Csak a nézőközönség kívánságát tolmácsoljuk, amikor azt kér- jü'~: minél több ilyen színvonalas kultúreseményt Szolnoknak! — ht — Hortobágyi László: (jUsClftátn Édesapám nem borszerető ember; józanabb, mint akármelyik fia. Foghíjas már, nem kell harapnia: kenyérbelet majszol csak híg levessel. Korán felébred, mint a nyári reggel, köhögése a hajnali ima. Testén vak munka, orvos s patika éveket hajtott át rokkant sikerrel. Meggörnyedt háta eleven beszéd: korán a rézbe verte életét, mint karja a mintát a kalapáccsal. De már nem üt, csak rezdül, hogy elég, .s ha megsimítom fáradt tenyerét, a kérges kéz zenéje versbe szárnyal. (1956—59.) III. RICHARD Bemutatja a jászberényi Lehel mozi ápr. 30-tól máj. 3-ig. Századunk új művészetét, szerencsére máris zseniális művészek egész sora tette alkalmassá a legváltozatosabb műfajú művészi mondanivaló közlésére sokmilliós tömegekkel. Eisenstein mondhatni anyanyelvet adott az új művészetnek, a filmdrámának, Chaplin a magasrendű filmhumor, az ember- és társadalomábrázolás több csúcsát teremtette meg. Laurence Olivier, ez a kivételes képességű és müvel'ségű angol színművész és rendező filmjével halhatatlan honfitársát, a világirodalom egyik legnagyobb alkotóját. Shakespearet hozza közelebb az emberiséghez. Amit eddig színházakban százezrek élvezhettek, azt elsősorban Laurence Olivier Sha kespeare-filmjei óla milliók láthatják és élvezhetik — a legmagasabb művészi tökély színvonalán. Éppen ez teszi az angol művész maga terem tette film-műfaját, Shakespeare-filmjeit oly nagy jelentőségűvé. Ez a film — akárcsak a dráma — nemcsak a XV. századi „Szegény Anglia!” képe, hanem az akkori társadalomé. S egy jelentéktelen szereplő, egy felbukkanó Lmok ki is mondja rá a végítéletet: „Ocsmány világ ez! Azért pusztult el...” De hiszen maga a dráma ugyanezt mondja minden szavával. Emellett a mű általános emberi problémák hordozója is — s a filmben ez is hiánytalan. — Laurence Olivier Riohárd alakja nemcsak a torz és feneketlenül aljas XV. századi trőnbitorló angol uralkodó, Ri- chárd ellenfele, a hírhedt „piros rózsa, fehér rózsa” trónvi- 6zály jelegzetes figurája. Nem. itt a perzselő irigység, a gálád képtnu*atás, behízelgés, a lelket lenség. a hatalomvágy és a hatalomféltés megtestesült emberalakja áll előttünk. SZERKESZTŐI ÜZENETEK Donkő László, Jászszentandrás: Beküldött versei az utóbbi időben bizonyos visszaesésről tanúskodnak. Egészen kitűnő gondolatok, érdekes asszociációk, érzékletes költői képek gyenge íimeléssel, ritmusbeli bizonytalanságokkal párosulnak. Kérjük, ha Szolnokon jár, feltétlenül keresse fel kulturális rovatunkat. Öllé János, Fegyvernek: Verseit figyelmesen elolvastuk.. Sajnos, a közlés mértékét nem ütik meg. Igen szép gondolatokat versel meg, látszik, hogy a földdel foglalkozó ember friss látásmódja nyilatkozik meg benne. Formailag azonban és a költői képek megteremtésében még sok tanulnivalója van. Javasoljuk, olvasson minél több XX. századi magyar költőt. Lukács Miklós, Törükszentmlk- lós. Üj verseit megkaptuk. A Tavaszi szél címűt felhasználjuk. ZALKA MIKLÓS: AKfiSbteHö' /Kossuth Kiadó] m Embersorsok sokaságának kaleidoszkópikus forgatagában tárul az olvasó elé a drámai feszültségű októberi napok mozgalmas eseményeinek képe. A szerző mélységes művészi átéléssel és harcos szenvedéllyel világítja meg a kuszán egymásba fonódó fron- tokát, az aknamezőt — 1956-os magyar társadalmat. Zalka Miklós e műve több kötetre tervezett regényciklus. B, ... >arta megállt Albert mellett. Az még nem vette le szájáról az üveget. Az ital rozsdavörösébe levegőbuborékok csusszantak Barta várt. Albert arca megvörösödött a rumtól. Krákogott. — Na, mi van, Barta? — kérdezte és rávihogott. — Olyan fancsali képet vág, mintha egy üveg ecetet nyelt volna... — és felé nyújtotta az üveget: — A szesz fertőtlenít. Barta éppen csak ajkához értette az üveg nyílását, már adta is vissza. — Egészségére — mondta különös hangsúllyal és kézfejével végigtörölte száját. Az őrnagyhoz hajolt, bizalmasan a fülébe súgta: — Beszédem volna... Albert félrefordult a társaságtól, és néhány lépést odábbment: — Na, mit akar? Barta suttogott: — Fontos. Még meghallja valaki. Menjünk a bunkerba... Albert kelletlenül vetette oda az egyetemistának: — Mindjárt jövök. Szilárd léptekkel ment előre. Barta követte és menetközben odasúgta, hogy küldjön ki mindenkit... Albert felvonta szemöldökét. Homloka ráncba szaladt, gyanakvó pillantással mérte végig Bartát. Némán biccentett. Keskeny, földbevájt. karvastagnyi ágakkal megerősített lépcsőfokok vezettek a vasajtóhoz. Albert fiatalos hévvel szaladt le rajtuk, s a lendülettől nem tudott megállni, homloka odakoccant a vashoz. Szisz- szenve káromkodott. Beléptek a betonfedezékbe. A mennyezet közepéről, egvszál dróton, homályos fényű villanvlámpa csüngött alá. A hűvösen dohos levegőben kékes cigarettafüst go- molygott. Csak az ügyeletes tartózkodott a helyiségben. Telefonia mellett ült. és buzgón ieenlett a kaavlóba: — Értettem... Igen... Átadtam... Értettem... •) Részlet a könyvből. Az őrnagyra ütötte pillantását, fejmozdulatokkal hívta közelebb. Albertet elöntötte a méreg. Hüvelykjét derékszíjába akasztotta, — Miért nem áll föl, ha bejövök? — robbant a katonára. Az befogta tenyerével a hallgatót, nagyot slukkolt cigarettájából, flegmán az őrnagy orra alá fújta a füstöt, lábát a kecskelábú asztal alá nyújtóztatta, csak azután felelt: — Nyugalom, apus. Most mind a ketten szabadságharcosok vagyunk. Eleget ugráltam hülye tisztek előtt... A düh kidüllesztette Albert szemét. A legény hányaveti szemtelensége annyira megdöbbentette, hogy szóhoz sem tudott jutni, arcizmai rángatóztak, hápogott, herregett. — Csigavér, apus... Rönkös van a telefonnál. Utasítást adott, hogy lőjünk terített tüzet a Ságvári-liget fölé. Küldjem az anyjába vagy csőbe húzzuk? Albert levegő után kapkodott. Az ügyeletes ráförmedt: — Mondtam, ne idegeskedjen! Mi az istent csináljak, ez a marha ott vár a telefonnál! — és megvetően hozzábiggyesztette: — Szép kis parancsnok... Maga még mindig a teljhatalmú biztos mániájában él? Engem nem Mucsáról szalajtottak, mint ezt a mamlaszt — és Bartára csippentett a szemével. A célzás megtette hatását. Albert lenyelte fortyogó mérgét. — Felelje azt, hogy a parancsot átadta! — sziszegte. — Végre — sóhajtotta az ügyeletes és t mennyezet felé fordította szemét. Katonásra váltott hangon közölte Rönkössel Albert üzenetét. Rönkös mondott neki valamit. amire kurta ,.értettem”-mel válaszolt, és az asztalra tette a telefon hallgatóját. — Vár a vonalban... Jelentsük neki a parancs végrehajtását. Hát hadd várjon — és meglóbálta a karját. — Majd jelentünk neki, csak várjon... Albert nem fi®velt rá. Elindult egy úton, ezt az utat most már végig kell járnia. Arra gondolt, hogy amint beszélt Bariéval, előveszi az egyetemistát. Az okos fiú, lehet vele tárgyalni. Csapatot csinál ebből a csürhéből. Semmi rum. Semmi feleselés és szemtelenkedés. A nőket külön egységbe osztja. Fegyelem kell, szilárd fegyelem, különben semmire sem jutunk... Ezt az egyetemistának kell bejelentenie, vele kell az első retorziót is alkalmaztatni, akkor úgy fest a dolog, mintha ő zsarnokoskodna fölöttük. Fegyelmet kell teremteni, minden áron fegyelmet... Az ügyeletesre nézett. Fütyül rá, a disznó. Keresztrejtvényt fejt. Ezt a pasast még úgy megleckézteti, hogy azt is bánja majd, hogy megszületett. Vagány. Hát elveszi a kedvét a vagánykodástól! El. Ez biztos. A telefon hallgatója ott hevert az asztalon. — Na, figyeljen ide, szabadságharcos kolléga — recsegte az ügyeletesnek Albert, és a kolléga szót erősen megnyomta. — Most fölmegy a szolgálatvezetőhöz. Kér négy köteg kézigránátot. Érti? Aztán beélesíti, és a bunkertől tíz-tizenöt méter távolságban elhajítja. Érti? Az embereket a dobás előtt beküldi a lövegállásokba. Kivétel nélkül, mindenkit. Utána visszajön és jelenti Rönkösnek, hogy a parancsot végrehajtottuk. Érti, kollegám? — tette hozzá gúnyosan. Az ügyeletes szeme fölcsillant. Cset- tintett: — Ezt szeretem — közölte, és vidáman kirobogott. Albert összehúzott szemmel nézett utána. — Majd azután számolunk a szemtelenségért — dörmögte, és viszketett a tenyere, hogy belevágjon a flegma képébe. Bartához fordult. Az hallgatott. A vasajtóhoz cammogott. Óvatosan behúzta és ráfordította a reteszt. Albert ingerülten biggyesztette a szája szélét. Alaposan kitapasztalta paraszt származású katonái természetét. Ez mindjárt elő fogja adni a nagy, négyszem- köztre. szóló hadititkot. Haza szeretne menni, vagy valami más vacakságért eszi a fene ilyen szemérmesen. — Mondja már, mit akar! — fortyant rá. Barta a géppisztolya csövét markolta jobbjával. Kényelmesen az íróasztalhoz ballagott. Balkezének mutatóujját ajka elé emelte, csendet pisszegett. B£ Fölvette a telefonkagylót és belehal- lózott. — Na, mi van? — ismert rá Rönkös százados hangjára. — Már azt hittem elaludtak... — Barta honvéd jelentem, az üteg Albert őrnagy parancsára kilőtte a három páncélost... — Ahogy beszélni kezdett, a fegyvere csövét egyenesen maga elé húzta. Albert úgy állt a bunker közepén, mint akit villám sújtott. Számítóan lassú mozdulattal nyitott pisztolytáskájához nyúlt, s hirtelen rántotta elő fegyverét. A pisztoly kibukott a markából, tompán koppant a földre. Barta géppisztolyának sorozata valósággal kettéhasította a fejét. Eldőlt. Köpenyének zsebében eltört az üveg. A rum kifolyt és összevegyült a vérével. arta csendes hangon folytatta, ott, ahol abbahagyta. — Átállt. Az üteggel együtt. Vagy száz civil fegyvert hozott ide, és kilövette mind a három tankot. Rumoztak. Mondtam neki. hogy beszélni akarok vele, de a bunkerba jöjjön, mert fontos, és nem akarom, hogy más is hallja, és akkor hallottam, amikor az ügyeletes mondta a százados elvtárs parancsát, a Ságvári-li setre lőni. Kézigránáttal akarta utánoztatni a löveg hangját. Ahogy kiment az ügyeletes a gránátköte- gért, magát hívtam. Agyon akart lőni. Megelőztem — mondta higgadt hangon. A nehéz vasajtón dörömböltek. — Magamra zártam az ajtót. — Várjon. Egyet se féljen. Az isten .. — Lövik az ajtót —... ordította túl Barta a lövések zaját. — Majd a fenekükbe lövök én... Tartsa a vonalat... Barta felsóhajtott a kagylóba. Kisvártatva megcsendesült Rönkös hangja. — Kis türelem, Barta elvtárs... Mindjárt gondoltam, amikor megszakadt a harckocsikkal a rádióösszeköttetés, hogy valami nem stimmel. Ide figyeljen, tüzet nyitunk az ütegre. Ne féljen, az a bunker kétszer annyit is kibír. A harckocsikkal mi történt? — Elégtek... — Kezét a fülére tapasz tóttá és kiabált: — Nagyon lőnek... — Hallom én is. Várjon csak, majd ab bahagyják... Nehogy letegye a telefont! Barta szembefordult a vasajtóval. A sorozatok úgy kopogtak rajta, mint a dobpergés. Ujja mozdulatlanul pihent a géppisztoly billentyűjén. Eszébe jutott. hogy zsebrevághatott volna néhány kézigránátot. Vállat vont. Most már mindegy. Keze olyan görcsösen szorongatta a telefon hallgatóját, hogy belezsibbadt...
