Szolnok Megyei Néplap, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-22 / 93. szám

1939. április 22. szolnob megyei néplap s KÉMEK A TISZÁNÁL Színes szovjet film. Apr. 20—22 Szolnoki Tisza Mozi Mit tutinak a martfűi gyerekek ? Festői tájon, Nyugat-Uk­rajna egyik határmenti falu­jában, erdöborította hegyek között pereg a film érdekes és lebilincselő cselekménye, melyben — bár kémtörténet­ről van szó — jelentős szere­pet játszik a szerelem. Tere- zija, a bájos fiatal lány hosz- szabb ideje levelez Belograj- jal, a Kelet-Berlinben állo­másozó szovjet katonával, így születik meg kölcsönös vonzalmuk, pedig személye­sen még sohasem találkoz­tak. Belograj leszerelésekor mindketten izgatottan várják a pillanatot, hogy végre szem- töl-szembe is megismerjék egymást, s a fiú Berlinből egyenesen Terezija falujába utazik. Egy kémbanda ezt a most induló szerelmet használja fel arra, hogy emberét be­csempéssze a határmenti fa­luba. Belograjt megölik és irataival Klark, a kém érke­zik meg a mit sem sejtő Te- rezijához. Klark megkéri a lány keiét és már az esküvőt tervezi, közben gondosan elő­készíti a közeli fontos vasúti hid felrobbantását. A faluban teljesít szolgála­tot Szmoljarcsuk, a határőr, akinek ugyancsak régen tet­szik Terezija, érzelmei azon­ban éppen Belograj miatt nem találnak viszonzásra. Szmoljarcsuk apró, jelenték­telennek látszó eseményekből gyanúsnak találja Terezija újdonsült vőlegényét. Közben egy határsértő ügyében már folyik a nyomozás, akit Szmoljarcsuk fogott el, de aki váratlanul — mint ké­sőbb megállapították —. mér­gezés következtében meghalt. Klark sorsát egy Berlinből érkező újság dönti el, mely­ben Terezija anyja megta­lálja az igazi Belograj fény­képét. Ekkor azonban már a határőrök is ismerik Klark és cinkosai terveit. A híd felrobbantását sikerül meg- akadályozniok, s a menekülő Klarkot elfogják. Elkészült a világ első szélesvásznú bábfilmje Jiri Trnka, a világhírű cseh bábművész befejezte a , Szentivánéji álom'1 című bábfilmet, amely normál és szélesvásznú vetítésre ké­szült. A két verzióban ké­szült színes film 2100 méter és 23 hónapig forgatták. — Egyes jeleneteket olyan kü­lönleges lencsék segítségé­vel vettek fel, melyek ..pre­mier plánban” 12 centiméter távolságból fényképezték a plasztik bábokat. xxxx>oooooooooooooo­Az egész zenei élet gyászolja Eduard van Beinum karmestert A Concertgebouw zenekar ismert kitűnő karmestere. Eduard van Beinum Amsz­terdamban elhunyt. A kiváló muzsikust az egész világ zenei élete gyászolja. Sok mai karmesterrel ellentétben nem volt diktátora zenekará­nak. hanem igazi munkatár­saként kezelte annak minden egyes tagját. A világsajtó hosszasan méltatja az el­hunyt karmester érdemeit. A Karcagon áthaladó 4-es főútvonal zsúfolttá és veszé­lyessé tette néhány év óta a városi közlekedést. A for­galom elterelésére, Karcag belső útvonalának tehermer.- jesítésére most új 10 kilo­méteres utat építenek a vá­ros előtti vasúti őrháztól. Az út új eljárásokkal ké­ben. De két héttel a panasz­nap után arról értesített ben­nünket a Népi Ellenőrző Bi- zotts.'.j, hogy a kertet visz- szakaptuk. Ezúton mondunk köszönetét a gyors intézke­désért.” A Megyei Tanács Mező- gazdasági Osztályára befu­tott az első jelentés: Kengyel határában burgonyabogarat találtak. Eme nem éppen kellemes hír szükségessé te­szi, hogy a burgonyabogár kártételével az ellene való védekezésével lapunk hasáb­jain is foglalkozzunk. A burgonyabogár a talaj­ban . 20—30 centiméter mé­lyen telel át. Tavasszal ápri­lis második felében, — vagy május elején előbújik. Ilyen­kor, tekintve, hogy burgo­nyalevelet még nem talál, nem táplálkozik, hanem ván­dorol. Megjelenése főleg a tavalyi burgonyaföldek he­lyén várható. Éppen ezért ezeket a területeket legalább hetenként egyszer át kell vizsgálni és a található bo­garakat össze kell szedni. Permetezés, vagy porozás a szórványos megjelenés miatt, és mert burgonya még úgy sincs, nem gazdaságos. Nagyon fontos a kelésből származó úgynevezett vad burgonya kiirtása, mert a kártevő ezen talál legelőször táplálékot. Helyenként meg­támadhatja a paradicsomot is, de táplálkozhat néhány burgonyával rokon gyomnö­vény, mint pl. nadragulya, belér.dek. piros és fekete eb­szőlő. ördögcérna levelivel is. Ezért ezek a növények a kártevő terjesztésében fontos szerepet játszhatnak. Jelen helyzetben az ered­Az iskola előtt, az út mel­lett hancúroztak. Mindany­nyian vidám, pajkos legény­kék. Ugyan, mit tudnak ezek falujukról, megyénkről aUn- tárgyakon kívül? Körém se- reglettek. s faggatni akartam őke*-, de megelőztek. — Mennvit hoznak ki be­lőle? — kérdezi az egyik és a gépkocsi felé mutat. — ötven kilométert, ha jobb az út, hatvanak. — Erre néhányan szájukat biggyesz­tik, nincsenek megelégedve, többre számítottak, s látom arcukon, azt tartják: még az is valami. Az egyik nem is állhatja szó nélkül. — AZ ÉN BÁTYÁM | százassal megy — jelenti ki fölényesen, s társai csettinte- nek, hogy ez már igen. — De ötven kilométer? Á, még szóra sem érdemes. Lassan valamennyien kö- rülállnak: az egész osztály. Pontosabban a martfűi álta­lános iskola V. fiúosztálya. Mondom nekik, most fordít­sunk a soron, ők feleljenek, s majd én kérdezem. Helyben­hagyták, beleegyeztek. Hát akkor kezdjük. — Milyen község ez a Martfű? — egyszerre tízen nyújtják kezüket, mert eb­szül. A tavaly még kísérleti Cságol.y féle módszert itt már gyakorlatban alkalmazzák. Az alapkövet mellőzik, he­lyette kétszeres HB-2-es bi­tumennel szórt salakréteget alkalmaznak. Erre a henger­lés után 18 centiméteres be­tonburkolatot húznak. A ta­pasztalatok szerint az útépí­tés ilyen módszerrel olcsóbb és gyorsabb. Érdemes meg­említeni, hogy például az út­építők egy-két kilométeres útszakasz alapozását 14 nap alatt végzik el. S ha né­hány nagyüzem a salakot gyorsabban szállítaná, meg tudnák gyorsítani a munkát.■ Az ép.tők úgy tervezik, hogy május elseje után hoz­zákezdenek az úttest betono­zásához és augusztus 20-ra átadják az egész 10 kilómé- leres útszakaszt, amellyel lé­nyegesen csökken Karcag belső forgalma és néhány ki­lométerrel rövidül a 4-es fő­útvonal is. ményes védekezés előfelté­tele a tavalyi burgonyaföl­dek és a kelő burgonyatáb­lák állandó figyelése. Ha az áttelelt burgonyabogarakat a kisparcellákon és a házi kertekben is összeszedjük, nem kell a későbbi jelentős kártételtől tartani. Egy bogár évi szaporulata a közvetlen utódokat tekint­ve átlag kétezer lehet, de ennek kb. a fele, mint korai, első nemzedék őszig maga is szaporodik. így ked­vező feltételek mellett egy bogár évi szaporulata egy­millió is lehet. Felhívjuk tsz-eink figyel­mét arra, hogy a Növényvé­dő Állomás az eddigi évek gyakorlatától eltérően csak akkor végzi el a kártevők ir­tását. ha erre a tsz-töl meg­bízást kap és a költségeket a tsz fizeti. A burgonyabogár irtását miniszteri rendelet írja elő, s ezt a termelő ma­ga köteles végezni. Az áttelelt bogarak száma és kártétele még nem jelen­tős, ezért sok helyen nem fordítanak kellő figyelmet kiirtására. Sokkal eredmé­nyesebb és gazdaságosabb, ha nem akkor kezdjük pusz­títani. amikor már tömege­sen található. Most, ha a megjelenés szórványos sza­kaszában összeszedjük, az áttelelt állományt megritkít- iuk, jelentősen csökkenthet­jük a későbbi tömeges meg­jelenés és kártétel veszélyét. — pé — ban megegyeztünk, hogy be­tartjuk a parlamentáris for­.áltat, azt, hogy egyszerre csak egy beszéljen. — Kis község. A gyerekek nevetnek. Aki pedig felelt, az elvörösödött és dühösen oldalba bökte társát. — UJ KÖZSÉG | — mondta egy másik. — Nem jó. Majd én meg­mondom, tessék tőlem kér­dezni — nyújtózkodott erősen Lukács Béla, s szót kapo't. — Szocialista termelőszö­vetkezeti község — jelentette ki határozott hangon. — Mióta? Tanácstalanul összenéztek, úgy látszik, ez már fogasabb kérdés. Aztán az egyik nem jelentkezett, csak kibökte: — Február óta. — Ebben meg is egyeztünk, hogy való­ban február óta. Dehát miért éppen február óta? Simon Lajcsi kért szót. — Azért február óta, mert közösen megy a munka. Tar János kiegészítette: — Az emberek könnyebben dolgoznák, mert összeadták a földet, s lesz-sok -gép. Pontosabban: mind na­gyobb azoknak az üzletek­nek a száma, melyekbe az is szívesen belátogát, aki ép­pen semmit sem akar vásá­rolni. Mi. vonzza oda az em­bereket1.’ A nívós portál. íz­léses kirakat, a bolt modern belső képe, a bőséges áruvá­laszték. A földművesszövet­kezetek igen komoly anyagi áldozatot hoznak azért, hogy mind több helységben kor­szerű boltok várják a lakos­ságot. Mezőtúron a közelmúltban modernizálták s átrendezték önkiválasztóvá a cipőboltot. Ebben az üzletben nem kell az eladónak dobozok légióját hordania a vásárló elé; a ve­vő a vitrinekből választja ki a cikkszámmai. árcédulával ellátott árut. Van miből vá­lasztania: a cipőbolt raktár- készletének értéke megha­ladja az 500 ezer forintot. Igen ötletes. ízléses az ugyancsak önkiválasztónak nevezett bútorbolt Mezőtú­ron. Ebben az egyes bútor­darabok nem fantáziátlanul egymás mellé sorakoztatva, hanem szoba-szerű elrende­zésben kerülnek bemutatás­ra. Szőnyeg a padlón, kép a falon, hangulatlámpa az asz­talkán. könyv a kerámia pol­con. Helyes, hogy amit a bútoron kívül megkíván eb­ben az üzletben a vásárló — azt megkaphatja a város többi fmsz-boltjában. ... a beteg növény ugyan­úgy „belázasodik”, mint. a melegvérű állatok? Hosszú ideig, mielőtt még feltalál­ták volna a hőmérsékletet mérő eszközöket, az volt a vélemény, hogy a növények hőmérséklete kizárólag a környezet hőmérsékletétől függ. Most már megállapí­tották, hogy a beteg növé­nyek ..testének’* hőmérsék­lete magasabb és „lélegzé­sük’* gyorsabb, mint az azo­nos körülmények között lévő egészséges ellenőrző példá­nyoké. ... a számtani haladványt, a négyzetes egyenletet és a két ismeretlenes egyenletet ben fogalmazta meg a vá­laszt: — Jobban művelik a föl­det, s olyan lesz a határ, mint a cipőgyár. Anyu, meg apu mesélte otthon, hogy ezt ne­vezik nagyüzemi gazdálko­dásnak. Jó, idáig megvagyunk. Most hátra van a nehezebb. — Azt mondjátok meg, gye­rekek, hogy az egész megye oly.n, mint Martfű? — Erre felbomlott minden parlamen­táris forma, egyszerre né- gyen-öten válaszoltak: — Nemcsak ez, hanem még Győr—Sopron is. — Honnét tudjátok? — Onnan, hogy hallgatjuk a rádiót, meg OIVÁSUNK ÚJSÁGOT ! — Gyors közvéleménykuta- tásba kezdtem, hogy kit, mi érdekel legjobban az újság­ban. Roppant érdekes vála­szokat adtak. A külpolitika, a szputnyik, Adenauer, az irakiak, s így tovább. Alaposan belejöttünk a be­szélgetésbe, talán még min­dig folyna közöttünk a szó, de a tanár bácsi véget vetett a „zenének", sorakoztatta az osztályt, mert vége lett a tízpercnek. Turkevei újdonság az ön­kiválasztó könyvesbolt. Itt a könyvek teljes címlapja lát­ható; a betérőnek szabad bármelyiket kiemelnie, la­pozgatnia. A megnyitás óta keréken 35 százalékkal emel­kedett a bolt forgalma; ért­hető, hogy a kunhegyesiek is szívesen rendeztek be hason­lót. Megyénk fmsz-ei előbb- utóbb minden helységben önkiválasztóvá rendezik át könyvesboltjaikat. Ugyancsak Turkevén kor­szerűsítették a háztartási boltot. Az értékes szakmai felkészültséggel átrendezett szaküzletbe új petróleum­mérő került. Ennek üzemel­tetése révén nem lesz „illa­tos*’ az eladó keze — ugyan­akkor a vevő is látja, hogy a kért egy liter: pontosan egy liter ;.; Kunszentmártonban . üde. tavaszi színekbe öltöztek az fmsz-üzletek. A közel jövőben több mint harminc földművesszövetke­zeti boltot korszerűsítenek; közülük többet önkiválasztó rendszerűvé rendeznek át. ízelítőül: a mezőtúriak re­mélik, hogy május elsejére megnyithatják a tejvendég­lőt s nem sokkal később a 120 ezer forintos beruházás­sal átalakításra kerülő neon­fényes önkiszolgáló csemege­boltot. már Babilon iskolásai is is­merték közel négyezer évvel ezelőtt. ;.. a denevérek ügyeseb­ben repülnek, mint a mada­rak, ugyanis éles fordulatot tudnak venni, hirtelen meg­állnak és gyorsan változtat­ják repülési sebességüket. .;. az elefánt ősei nem vol­tak nagyobbak, mint manap­ság egy jól megtermett disz­nó. ... néhány milliárd évvel ezelőtt a Nap közel kétszer súlyosabb volt, mint ma. A Nap rendszeresen veszít sú­lyából a kisugárzások követ­keztében. A Szolnok megyei Tejipari Vállalat orvosolta a jogos panaszt Márciusban, több mint egy éve húzódó panaszügy rende­zéséhez kérte segítségünket Mihályi K. László jászkiséri levélírónk. Megírta, hogy az 1957—58-as évben a jász­kiséri csarnokba szállították a tejet. Mivel tanyán laknak, kocsi gyűjtötte össze a tejet. A vállalat a kocsist bízta meg azzal, hogy minden hó­nap végén átadja a gazdák­nak a tejért járó összeget. Ez meg is történt rendben egé­szen 1958 februárjáig. Ekkor 14 tejszállító, köztük Mihályi K. László is hiába várta a pénzt. A kocsis elsikkasztotta, amiért az 1958 decemberében Segítettek a tanács vezetői Harmadszorra kaptunk le­velet Uomodi Máriától. Ez a kenderesi kislány idős nagy­mamájával él. aki őt felne­velte. Dolgozni szeretne — ír- április elején — s lehető­leg itt a községben, hogy idős. beteg nagymamáját ne kell­jen magára hagynia. Ugyan­csak ebben a levelében írja hogy a tanácselnök és titkár segítő-készséggel egyengeti útját. Az április 16-án keltezett levél már arról szólt, hogy si­került, elhelyezkednie, a böl­csődében kapott munkát. A tanács vezetői a Somodi Má­riának nyújtott segítséggel is bebizonyították, hogy szív­ügyüknek tekintik a dolgo­zók kéréseinek, panaszainak intézését. Intézkedett a ISépi Ellenőrző Bízott- ság Varga Istvánná Jászárok- szállásról irta az alábbi soro­kat: , megtartott tárgyaláson meg­kapta méltó büntetését. A bíróság kötelezte a Jászbe­rényi Tejüzemet, hogy rövid időn belül fizesse ki a dol­gozó parasztoknak járó össze­get. Három hónapi várakozás után elfogyott a gazdák tü­relme, s ekor kérték segítsé­günket. Levelüket eljuttattuk a Szolnok megyei Tejipari Vállalathoz, ahonnan április 18-án érkezett meg a válasz. A panaszos termelőknek 2550 forint 53 fillért fizetett ki a vállalat, s ezzel a tej­pénz teljes egészében rende­zést nyert. — Lakótársaimmal: Farkas Pálnéval és Gyetvai István- néval állami házban lakunk, amelyhez 1500 négyszögö! kert tartozik. Másfél évvel ezelőtt a helyi tanács azzal az indokkal vette el a kertet, hogy azt a méhész szakcso­portnak adja át faésemete- kert létesítésére. A- méhészek nem hasznosították a kertet, s mégis hiába kértük vissza. Több szervhez írtunk, de ügyünk nem nyert elintézést. Az egyik piaci nap alkal­mával a hangos híradó be­mondta, hogy a Népi Ellen­őrző Bizottság panasznapot tart. Sol;an gyülekeztek a ta­nácsháza előtt, de senki sem akart bemenni, hogy úgysem vezet ez eredményre. Mi el­határoztuk, hogy előadjuk pa­naszunkat. Nagy Lajos elv­társ fogadott bennünket, jegyzőkönyvbe vette az ál­talunk elmondottakat, s meg- gérte, megvizsgálja ügyün­ket. Őszintén szólva nem na­gyon bíztunk az eredmény­iiiiMiiiiiiiiiMimiiimiiiiiiiiiimiimiiiiimiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiHiimiH Útépítés alapkő nélkül Megjelen t az áttelelö burgonyabogár, azonnal kezdjük a védekezést Járvás András még ezzel sem elégedett meg. Precízeb­Sz. P. ............................................iimiimiiimnimiiimiiiimmiiHHmiimmiiMiiHiitiii Ko rszerűsítik a földművesszövetkezeti boltokat T. S. Zudja~e, hogy ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom