Szolnok Megyei Néplap, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-19 / 91. szám
G SZOLNOK .MEGYEI NÉPLAP 1959. április ,18. ISMERJÜK BARÁTAINKAT! ■ •• / i/' jzenw A költők és írók, akik a nép törekvéseit, eredményeit, örömeit és gondjait a művészet sajátos eszközeivel vetítik a papírra, mindig könnyebben hozzáférhetőek az emberek számára, mint a statisztikák számosziopai. Ez a gondolat vezeti szerkesztőségünket akkor, amikor havonta egy alkalommal külföldi oldallal állunk olvasóközönségünk elé. Meg kívánjuk ismertetni olvasóinkat a baráti országok irodalmával és ezen keresztül mai életével. Fiatal és idősebb mai írók, költők írásműveit adjuk közre ezeken az oldalakon. Esetenként egy-egy képzőművész munkásságét is olvasóink elé tárjuk. Szeretnénk, ha kezdeményezésünk hozzásegítené az olvasót, hogy még jobban megszeresse és szivébe zárja azokat az országokat, amelyekkel vállvetve küzdünk a szebb, szocialista holnapért. Elsőnek Románia, ebből is ez erdélyi magyar ‘és román írók és költők közül mutatunk be néhányat. BAJOR ANDOR: fából oaskatnka AVÁGY: elmélkedés arról, ahogyan reformisták és revizionisták a kapitalizmus belenövését a szocializmusba és a proletariátus hat alomra jutását elképzelik A korareggelt órákban egy ** borostásállú, komor idegen állt meg az egyik népi kapitalista parlament előtt. Arckifejezése annyira elszánt volt, hogy a járókelők megrémültek és átmentek az utca másik oldalára. A jövevény szemügy re vette az ajtó melletti föliratot: Országház: egy csengetés. Országházmester: két csengetés. Köztársasági elnök és családja: három csengetés. Majd a cédula tanulmányozása után háromszor megnyomta a csengőt. Rövid idő múlva csoszogós hallatszott az alsóházból, megcsikordult a zár, és kitárult a hatalmas tölgyfakapu. Egy igen tekintélyes megjelenésű öregúr állott mögötte, aranyszegélyű pizsamában, s óriási kapukulcsot forgatott-a mutatóujja körül. =— Kit méltóztatik keresni? <*» kérdezte az elhanyagolt külsejű idegentől. — A köztársasági elnököt, ha nem zavarnám — dadogta a látogató. Az öregúr bólintott. — Én volnék — mondta közvetlenül — kerüljön csak beljebb, öcsém. A látogató zavartan körülnézett. majd belépett a házba.-» Az apróhirdetési ügyben járok — magyarázta, s nadrágzsebéből előkotorászta a Hivatalos Közlönyt. A lapot kihajtogatta, s egy pirosr sál bekeretezett szövegre bökött. Ott szóról-szóra ez állott: ,,Miniszterelnököket, minisztereket azonnalra alkalmazok. Köztársasági elnök”. Ebben az ügyben jöttem — magyarázta a jövevény —, aondolom. nincs akadálya a dolognak. » Igen, igen — dörmögte, én adtam fel ezt a kis apróhirdetést — s azzal kezeit dörzsölve a vizitszobába irányította vendégét, aki azonnal leült a díványra, és zavartan hallgatott. Az elnök leplezetlen őrömmel tett-vett körülötte, poharakat hozott, s a sifonból előkotorta a cseresznyepálinkát. Hol dolgozott eddig ura- ságod? — kérdezte vendégét, aki belső zsebéből erre egy csomó gyűrött papirost vett elő. — Állástalan vasúti fékező vagyok — mondta a vendég, s az elnökre sandított, hogy erre vajon mit szól. De az újabb figyelmességekkel halmozta el látogatóját. Szalonnát hozott és egy vöröshagymát szeletelt föl. majd kiszaladt a sarokra borért. Vénül pedig vendénének vállára ütött s így szólt: N — Barátom, régóta vágyom arra, hogy egy munkanélküli legyen nálunk a kormányelnök. Holnav nyolckor legyen a parlamentben, és írja alá a jelenléti ivet. IT rre az idegen halálkod- va eltávozott s első dolga volt. hogy eay borbélynál levágassa többnapos szakállát. A borbély, megvillantva a rongyos kabátot. azonnal hellyel kínálta a vendégét, s halkan megkérdezte tőle: — Véletlenül... nem az új miniszterelnöknek tetszik lenni? — De igen — vaillotta be a miniszterelnök — egyelőre azonban legyen ez a mi kettőnk titka. Csak holnaptól vettek föl. A borbély mélyen meghajolt: — Excellencies uram — suttogta amint ön ide belépett, azonnal éreztem, hogy az állam egyik főhivatalnoka hozta be ötnapos szakállát. Legyen azonban nyugodt, mindebből semmit sem fognak megtudni a fal mellett várakozó milliomosok. A miniszterelnök erre a fal felé tekintett, s meglepetten látta, hogy tizenkét milliomos ül egy pádon szivarozva, kezükben a borbély által kiadott sorszámok. Cilindereiket a pad alatt helyezték el, hogy ne terheljék vele a fogast. A borbély sorom kivitt borotválta meg az új kormányelnököt, aki aztán sietős léptekkel . ént haza. Másnap reggel Villamosra ült, és otthonosan lépett be a parlamentbe. A képviselők már értesültek a kormány- alakításról, s mikor a miniszterelnököt megpillantották, éljenezni kezdtek. Ö pedig belépett az előcsarnokba, ahoi megismerkedett a kormány többi tagjaival. A belügyminiszter egy nagybajusza falusi rendőr volt, aki megunta vidéken, s megpálfázta ezt a nehéz és felelősségteljes tárcát. Tegnap költözött be, a kormányalakítás hírére. Az iparügyekre egy kopaszodó, ráncoshomlo. kú lakatossegéd vállalkozott, mert — mint mondotta — a mestere nagyon jól bánt vele, kezd elpuhulni, s ezért végül is kénytelen volt más alkalmazás után nézni. A földművelésügyi miniszternek pedig egy hetvenéves napszámos jelentkezett, mert — saját bevallása szerint — neki már inkább csak az efféle dukál. A miniszterelnök végigtekintett a kormányon, majd rájuk szólt barátságosan: — Excellencies urak! Hát akkor köpjünk a markunkba! S megindultak az emelvényre, hogy az elnök kezdje meg programbeszédét. Az elnök végigtekintett a képviselőkön, s kigombolta gallérját. — Uraim — mondotta —, az éjszaka sokat gondolkoztam, hogy mi is a helyzet evvel az állammal. — Halljuk, halljuk! — kiáltották a képviselők. — Hát bizony, nincs itt valami rendben! — mondta összevont szemöldökkel a miniszterelnök. — Mégpedig az nem tetszik nekem, hogy a milliomosaink igazságtalan helyzetben vannak. — Jól beszél! — kiáltott közbe egy öreg, lobogósörényű képviselő. — Erre már én is gondoltam! A terem helyeslőén moraj- lott. csak a karzat homályából rikkantott valaki: — Nem is érdemelnek mást a kutyák! Gyűlölöm a milliomosokat! SZEY1LER tERESC: Városrendezés Hadak érkeznek este. Horgadt kezük sebes seprőket forgat. Gépseprűk is jónek. Kotorják kavicsok, téglák tőrt csomóját. Teherkocsik nyögnek. Alánok az aszfalt nyöszörögve csattog. Állvány-rácsok közt teng a fürge ember s anyag a szürke űrbe. Tágjd a Főtér. Levegőt ér a szenny alól kivájt varázs-kép, mit meg se láttunk volna másképp köznapok századokká torlott por-fátyla mélyén. Szende tornyok, virág-kacsok, kancsók, galambok, költő, amint veri a lantot, kecses frízét mintázó díszek ékítik a város leendő régi-új arcát. Elegendő a kedvünk s pénzünk. Otthonunkra külső fényt is vessen a munka — Búzán, vason kívüL mit testünk s telkünk javára megteremtünk. Fényes ecsettel festeget fel kezünk friss jeleket a házra, hogy a jelennek magyarázza a múlt avult sok szürke titkát s tisztább céljait a jövőnek, amint szemünk láttára nőnek. Bélyegét a vérnek, üszőknek, mit századok a falra szőttek, mi bevakoljuk, S a tetőkre bokrétát a nép tűz örökre. „ IflOOOOOOOflOQCtf'Oftffi Egy meggondolatlan, ifjú főherceg volt a közbekiáltó, akit a teremőr azonnal ti is dobott. Egy egész percig hallani lehetett, amint a főherceg gurul a lépcsőkön. — Hát akkor rendben van — mondta a miniszterelnök elégedetten —, mindenki mehet ebédelni. A képviselők átmentek a szemben ’évő italmérésbe, s ott rögtön elújságolták q dolgot a fiákereseknek. A fiáke- resek gyanakodva hallgatták az eseményt. — Hát azért jobb volt, amikor nem úgy volt — mondta egy öreg kocsis —, mert az igazság az, hogy a milliomosok ezután még többet fognak dolgozni. Kiszorítják a villamoskalauzokat, a cipőfűzősöket, o szemeteseket, s meglássák, a végén még a tökmagot is ők fogják árulni. Node, ne fessük az ördögöt a falra! Alig mondta ki az öreg ezeket a látnoki szavakat, máris nagy zenebona hallatszott az utcáról. Vagy kétszáz milliomos menetelt, kezükben táblákkal: Rakodómunkát! Dolgozni akarunk! Miért csak mi viseljük a kamatokat! Legyenek mások is vezér- igazgatók! A képviselők és a fiákere- sek elsápadtak. A kocsmáros rémülten szaladt lehúzni a redőnyt. Épp idejében, mert hátul botokkal és kövekkel fölfegyverkez-ve tíz elkeseredett multimilliomos hadonászott és verte be a kirakatokat. — Ez csak a kezdet — mondta komoran az öreg kocsis — meglátjátok, ezek a milliomosok még valami szörnyű rendbontást csinálnak. Estére mindenütt összetűzésekre került sor. Két rendőrt megsebesítettek, három milliomost viszont a rendőrök kardlapottak agyon. Több középület padlásán nagytőkéseket találtak, akik egy rúdra kötözött pénzeszsákot akartak kicsüngetni az utcára: ezeket a rendzavarokat azonnal őrizetbe vették. A villongás azonban nem ült eL A miniszterelnök hiába adott ki sajtónyilatkozat ot,í amelyben a milliomosoknak * megígérte, hogy a kormány hajlandó megnyitni előttük a szénbányákat, téglagyárakat, a kisipart, és kész őket Is besorozni gyalogos katonai szolgálatra. A milliomosok vérszemet kaptak, és teljes egyenrangúságot követeitek. Másnap már bejelentették, hogy a millőmosok országszerte visszautasítják a kamatokat, nem számolják meg a pénzt és nem veszik föl a profitot: vagyis tőkéssztrájk kezdődött, mely a népi kapitalizmust alapjaiban fenyegette. A miniszterelnök magához hívatta a bankházak vezéreit, s hosszasan, tárgya It az elégedetlenekkel, de, sajnos, eredmény nélkül. li rre i kormány ostrom- állapotot hirdetett és a csendőrséggel kényszeritett néhány nagytőkést, hogy nyereségét zsebre tegye. Hasztalanul: a fegyvergyáVeronico Po umbacu: Üdvözlet Beléptem, ím, a Naprendszerbe. Csillagok, csillagnővérek, én az emberi értelem vagyok! Örökfényű, örök barátnők, jól érzem magam köztelek! Az ég csillagai között én a föld gyermeke s talán a legkedvesebb gyermeke vagyok. Hazám: a szocializmus. Atyám: a bátor és szabad ember. Anyám: az atom ereje, tanúim: a matematika, az ember álmai, vágyai; és az én időm: a jövendő. I Kányádi Sándor fordítása * Jancsik Pál: Létünk törvénye Létünk törvénye, mint a gránit, 'erős és kristályos igaz, nem szűkösen mért percvigasz, mákonyos álmokkal se ámít. Létünk semmibe sohse vész, mert létünk törvénye a munka, s majd a fölépülő Egész úgy emlékszik e mai múltra. mint hű dallamra a zenész, mely kísérte felnőtt koráig—: a valóság szimfóniáit teremti meg az ember-ész. Puskás Sándor új szobrairól N em érdektelen figyelemmel kísérni egy fiatal tehetség jelentős alkotóművésszé érésének folyamatát, Mennyi próbálkozásnak, kísérletezésnek és tévelygésnek az eredménye az a pillanat, amikor már mint kiforrt alkotóegyéniség jelentkezhet. Puskás Sándor műveiben máris sok az egyéni, a csak őrá jellemző vonás. Ha még nem is teljesen letisztultak, ha a felületek mögött néha még túlzottan csaponganak is a szenvedélyek, már sokminden véglegesnek és le- szűrtnek látszik szemléletében és forma-alakításában. Elsősorban az, hogy Puskás Sándor nagy egyszerűsége, szobrászt tömörségre és eszmegazdag mondanivalók közlésére törekszik. Munkái Valahogy azokhoz a jólképzett zenészekhez hasonlítanak, akik ugyan külön-külön gyönyörű melódiákat szólaltatnak meg, de teljes összhang még riincs közöttük, zenekarrá még nem szerveződtek. Ez már nem lehet távol, hisz egyet teszlek mind: a szépet, az emberit zengik, csupán nagyobb harmóniába kell fogni hangjuk erejét. Nézzük meg, mi készül most Puskás műtermében. Kpzponti problémája: a Könyvismertetés A talpnyaló temetése. Díszkőivé 14.50 Ft Kb. 110 old. A mosoly és a gúny jegyében születtek ezek a rövid lélegzetű írások: szovjet írók humoros, szatirikus elbeszélései, versei. Olvasás közben magunk előtt látjuk a nagy- képű főnököt, a halálról ábrándozó lírai költőt, az anyja pénzén élősködő elkényeztetett jampecot, a vaskalapos bürokratát és a többit: hol finom iróniával, hol metsző gúnnyal pellengére állítva. A magyar olvasóközönség által már ismert és kedvelt írókon (Gorkij, Majakovszkij, Kata- jev, Szamuil Marsak, a pompás humorú Ilf és Petrov stb.) kívül nálunk még kevéssé Ismert, de hazájukban annál népszerűbb humoristákat is bemutat kötet. munka monumentalitásának ábrázolása. Az aranyosgyére- si Sodronyipar elé szánt, szerintünk még nem eléggé lehiggadt, szökőkút-tervében modern építészeti-szobrászati problémákat feszeget. Most készülő Herbák János mellszobra magabiztos, erőteljes kifejezésével és jó térplasztikával szépen uralja majd a rendelkezésre álló teret. Hegesztő című díjazott pályamunkája egyetlen munkásalakba igyekszik tömöríteni a modem, vasbetonos, alumíniumos építészet jellegzetességeit .. i Más, nagyobb térszobor tervei is vannak. Többek között Benedek Elek emlékmű- terven dolgozik. Legutóbb felszólították: vegyen részt a« lupényi hőst harcok emlékét megörökítő szoborműre kiírt meghívásos pályázaton. Nyilván nemcsak a monumentális szobrászat feladatai foglalkoztatják. Eddigi legjelentősebb eredményeit éppen kisebbméretű, gazdag érze- lemskátát megszólaltató alkotásaiban érte el. A Favágó szenvedélyessége,, a Székely család fojtott dinamikája és a Fiatalság kiváló jellfemábrá- boIó, típusalkotó és tömörííő- feifejezőképességTől tanúskodik. Egyszerűsítő hajlama legtisztábban a Fiatalság című szobrán jelentkezik, S ilyenirányú törekvések ösztönzik kerámikusi tevékenységében is. Az ezelőtt egy-két évvel készített griff-madaras. meg Ludas Matyis kancsócs- kák zsúfoltsága után, most kezdi megtalálni a népi ihletésű kerámia igazán és nemesen egyszerű formanyelvét. És közeledik ahhoz, hogy önmagát is megtalálja. GAZDA JÓZSEF rm mim rak vezérigazgatói rövidesen föltörték az útburkolatot és lövöldözni kezdtek a járókelőkre. az éjszaka folyamán tíz öreg bankár megrohamozta. a szegényházat és elfoglalta. A bent tartózkodó koldusokat pedig arra kényszerítették, hogy adják át mankóikat, és cserében nagyösz- szegű csekkeket vegyenek át. Több helyen a nagykereskedők megállították a vonatokat, lehajigátták a?- alkalmazottakat, és ők maguk álltak be kazánfűtőnek. A miniszterelnök ezekre a riasztó hírekre kétségbeesetten töprengett szobájában. Végre elhatározta magát: milliomosnak öltözve biciklire pattant, s a parlament elé karikázott. Megnyomta háromszor a csengőit, mire újra kijött a köztársasági elnök. De most kimérten hümmögött, s be sem vezette látogatóját. ‘ — Hiba volt a milliomosokat így fölizgatni az egyenlőséggel — jegyezte meg. — Remélem, rájött, hogy a mi népi kapitalizmusunknak is vannak bizonyos határai. — Valóban — felelte a kormányfő —, és el is hoztam a lemondásomat. Kérem, ne vegye rossznéven, de eltávozom az állam éléről. A köztársasági elnök megértőén bólintott. — Már el is készítettem az új apróhirdetést az ügyre vonatkozóan — mondta-, és egy újságot húzott ki a kabátzsebéből: „Kormányelnököt, kormánytagokat keresek azonnalra. Milliomosok előnyben. Köztársasági elnök.'“ — Ez azért kell, ez a kis megszorítás — magyarázta az ősz államférfi —, hogy a milliomosok se keseredjenek el. Hadd lássák, hogy ha már nem mehetnek vasúti fékcsőnek, a kormányalakításhoz azért joguk van. A volt miniszterelnök bú- csúzkodot-t. — Helyes — mondotta —, ha majd milliomos leszek, megint jelentkezem. Addig is elmegyek napszámosnak, és remélem, néhány hét alatt összekubikolok egy nagybirtokot. — Viszontlátásra — suttogta az államfő —, ha valamire szüksége van, csak Írjon egy levelezőlapot az államnak. Mert az bizonyára segí- t"'i fogja önt, hiszen az öné. A két férfi kezet szorított, és néhány perc alatt mindkettőt el ívelte szemeink elől az egyenlőség.