Szolnok Megyei Néplap, 1959. március (10. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-07 / 56. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. február 7. ' Vasárnap: Szolnoki Kinizsi—Nyírbátor AJB Hl-a» mérkőzés a cukorgyári pályán Vasárnap délelőtt 10 óra 30-kor Szolnokon a cukorgyári sporttelepen kerül lejátszásra a Szolnoki Kinizsi — Nyírbátor NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés. A a szolnokiakat nem vakította el az elmúlt vasárnapi kisvárdai győzelem, hanem igyekeztek komolyan felkészülni a Nyírbátor elleni találkozóra. Hétközben a helybeli Honvéd jóképességü együttesével játszottak edzömérkőzést. Az eredmény 4:1 lett a Kinizsi javára. Az eredmény ellenére a vezetők elégedetlenek a csapat játékával. Igaz, hogy a vasárnapi győztes együttesből Szabados és Sokvári hiányzott. Az ő játékukra vasárnap sem igen lehet számítani. Szabados ugyanis bokarepedéssel kórházban fekszik, Sokvárinak pedig térd-izom húzódása van. Helyettük valószínű az ifjúsági csapatból Munkácsi és Géczi I. játéka kerül előtérbe. A vezetők és a játékosok a felmerült nehézségek ellenére is bíznak abban, hogy a tavaszi idény második fordulójában is tovább folytatják sikeres szereplésüket és megszerzik a két bajnoki pontot. Megkezdődött az általános iskolások tornaversenyének sorozata Töb<b hónapos felkészülés után elérkezett a versenyek ideje az általános iskolák Ifjú tornászai számára. A különböző személyi és tárgyi feltételeknek megfelelően három osztályba sorolták az iskolákat. — Adottságaiknak megfelelő fokú gyakorlat anyagból kellett a résztvevőknek felkészülni. Jelenleg a házi versenyek folynak. Március 7-én de. 9 órai kezdettel Kunszentmártonban a fiú iskola tornatermében rendezik meg a járási tornászbajnokságot. Szolnokon a Koltói Anna úti általános iskola tornatermében bonyolítják le 7.-én és 8.-án 8.30 órai kezdettel a fiúk. illetve a leányok tornászba jnokságát a szolnoki járás iskolái számára. A nyolcadik! verseny keretében rendezik meg Szolnok város általános iskolás tornászba jnokságát is a fiúk számára. A szolnoki leányok március 10.-én du. 2 órai kezdettel küzdenek a városi bajnoki címért a Koltói úti iskolában. A versenyeket nagy izgalommal várják az ifjú tomászre- ménységek, de várakozással tekintenek a versenyek elé szakemberek is. Hogy az eddigi versenyek anyagánál lényegesen nehezebb gyakorlatelemeket tartalmazó versenyanyagból hogyan tudtak felkészülni 10—14 éves fiataljaink, az eldől az elkövetkező napokban. Szólnod ökölvívók a debreceni területi bajnokságon A Szolnoki MÁV felnőtt ökölvívói szombaton és vasárnap Debrecenben a területi egyéni bajnokságon lépnek szőri tóba. Tizenegy szolnoki öklöző utazik a debreceni versenyre. Demecs nyerte a Csepel II. osztályú párbajtőr versenyét Szolnok megvet NÉPLAP Szolnok Megyei Pártbtzortság es • Menyei Te nice la Dl» Felelős kiadói • Szolnok Megyei Párt- Vegrenaltú Bizottság SzeTkesztfseg: Saotook. Tisza Antal u. 2. t em Telefon: *t-*8. »—«9. M—7® A lapot eiOtizetesDeo es aruai tasten a Szolnok megyei posta hivatalok es fiókposták tenesz- •ftr a lap előfizetési alja eg) hóra 11.— Ft. Előfizethet« Darme» postahivatalnál és kézbesl tönéu Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős nyomdavezetőt Mészáros Sándor Nyomatott a Szikra Lapnyomda fcOrforgOgépeln. Felelős vezető: Kulcsár Mihaiy Legutóbb kél versenyen indultak a szolnoki vívók. Budapesten a Csepel n. o. párbajtőr és Debrecenben £ DEAC II. o. féri! torversenyén. Mind a két helyen megáiiták a helyüket. Csepelen 28 vívó gyűlt össze s folytatott hatalmas küzdelmet a helyezésekért. Meglepetés bőven akadt. Már a selejtezek során kiesett Vadászfi, s a középdöntőből nem tudott a döntőbe kerülni Balczó és Fáklya. A döntő első négy mérkőzése után legjobban a pécsi Kovács állt 3 győzelemmel és 1 vereséggel. Hat versenyző — köztük De- mecs és Feke is — két győzelemmel és két vereséggel állt. Egy versenyzőnek 1 győzelme és 3 veresége volt. A verseny további érdekessége, hogy Csabai és Kovács nem tudlak győzelmet szerezni a másik 4 csontéból. A többiek viszont tói keresztbe verték egymást. Beroecs és a debreceni Sallai 3—3 győzelmet szerezve az előző kettőhöz egyaránt öt győzelemmel végeztek. Az első helyet eldöntő holtversenyt Demecs biztosan nyerte 5:1 arányban. Megérdemelten szerezte meg az első helyet, mert végig egyenletesen. jól vívott. Megfelelően tudott taktikát változtatni — így a döntő csörtében is — és erősíteni is ha a helyzet úgy kívánta. Tempó támadásai és vé- désvisszaszúrásai általában jól sikerültek. Fokoznia kell tovább a helybiztonságot. Feke az előmérkőzések során robbanékony és friss volt, remek támadásokat hajtott végre. A középdöntőben már több hibát vételt. Többször erőltette a támadást és az alsó szúrásokat. A döntőben is volt egy sajnálatos kihagyása, amikor 3:1 arányú vezetés után 5:3 arányban veszített. Négy győzelemmel a negyedik lett. Ha ököltartása, s taktikai készsége javul, végre előbbre lép a rendszeres 3—4. helyről. A Debreceni Egyetemi Atlétikai Club II. o férfi tőr versenyén 21 induló volt, így a verseny minősített. Itt is bekerült mind a két vívónk, a döntőbe, s ott elfogadhatóan megáiiták a helyüket. Hank, aki az utóbbi időben csak párbajtőrözik. 4 győzelemmel rosszab találati aránnyal került az ötödik helyre. A 3-4-5. helyezett egyaránt 4 győzelemmel végzet*. Póta előző vasámapd. s III. o.ban elért 9. helye után ezúttal 2 győzelemmel 6. helyen végzett. Ezzel végre megszerezte a II. o. minősítést. A versenyek mérlege igen jó. Négy indulóból négy helyezett volt. Remélhetőleg az elkövetkező hetek versenyein sem szerepelnék rosszabbul haladottabb vívóink. Apr oHirdetesek TÖBBÉVES gyakorlattal rendelkező, faanyag kezelésében jártas dolgozót raktár kezelői állásra alkalmaznánk. Vas- és Faipari KTSZ Szolnok, Ostor u. 1. SZOLNOKI Épületkarbantartó KTSZ kőműves kisiparosokat és segédeket keres. Jelentkezni le- het: Szolnok, Ady E. u. €3. BEJÁRÁST, takarítást vállalok hetenként két napra. — Cím: a Szolnoki Hirdetőben. A TISZASZENTIMREI Állami Gazdaság azonnali belépésre hosszabb állami gazdasági gyakorlattal rendelkező anyagkönyvelőt, pénztárost és belső revizort felvesz. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Fizetés megegyezés szerint. Munkásszállás,, üzemi étkezés biztosítva van. Tiszaszentimrei Állami Gazda- ság, Tiszaszentámre. _____________ A CIBAKHÁZAI Gépállomás azonnali belépésre keres beosztott könyvelőket. Követelmény: legalább 3 éves szakmai gyakorlat, teljesítmény elszámolásban, számlázásban és bérelszámolásban való jártasság. Gépállomás! gyakorlattal és képesített oklevéllel rendelkezők előnyben. Fizetés kollektív szerint. Üzemi étkezést, szállást, térítés ellenében biztosítunk. KERESKEDŐ 8 éves földműves- szövetkezeti gyakorlattal elhelyezkedne. fűszer, vegyi, vas- és műszaki szakmában boltosnak, raktárosnak, ellenőrnek, tizem- ágvezetőnek, beszerzőnek. Csík József, Jászalsószentgyörgy, Fő u. 46. szám. A SZOLNOKI Patyolat Vállalat kelmefestő es vegytisztító szakmunkásokat, próbamunka utáni j azonnali belépéssel — felvesz. I Jelentkezés a vállalat telepiie- I lyén: Szolnok, Mártírok útja 13. I ELHELYEZKEDNÉK takarítónőÍ nek üzemhez, vagy vállalathoz. Cím a Szolnoki Hirdetőben. » —— ■■■—■ ■■■■■■■ ■ ■ ■'-'■■■ * í A MEGYEI Tanács Építési és Szerelőipari Vállalata. Szolnok, Dózsa György u. 5. sz. azonnali belépésre keres karcagi építés- vezetőségéhez képesítéssel rendelkező kőműves művezetőt, szolnoki villanyszerelő raktárába raktárvezetőt. Április 1-töl egy' építőipari kalkulálón és egy teijesitméiiy elszámolőt. NŐI kerékpár kitűnő állapotban eladó. Szolnok. Zrínyi u. If. I. emelet RADIO, kerékpár és viBamoscikkek eladásában nagy gyakorlattal rendelkező szakembert Alkalmaz a Szolnoki Kiskereskedelmi Vállalat, Szolnok, Beloiannisz u. 6. szám; SZOLNOK megyei állami gazdaság technikusi, vagy művezétői képesítéssel fVigépészt keres. Leveleket a lap kiadóhivatala na kért leadni. A JÁSZBERÉNYI Járási Tanács VB Mezőgazdasági Osztálya tsz- könyvelóí, valamint tsz-agronó- musi állás betöltésére pályázatot. hirdet. Fizetés megegyezés saerfnt. Jelentkezni lehet a Jászberényi Járási Tanács VB Mező- gazdasági Osztályán szeraéiye- fv-n. vagy írásban.______________ 12 db 7 hónapos süldő eladó. Szolnpk, Hunyadi u. SO,». S. Papp Ernőnél. SZOLNOKON. Kertvárosban bepucolatlan új családi ház, egy szoba, konyha, előszóba, speiz, alsókon yha, istálló, melléképületekkel eladó. Érdeklődni lehet: Szellő u, 5, _______________ BE KÖLTÖZHETŐ kétszobás ház melléké pü lete kkél eladó". Szolnok, Rákóczi u. 5. ELADÓ 300 db tetőcserép, a db mestergerenda és 1« db S méteres horogfa. Kun János Be- senyszög, Fokom. ELADÓ beköltözhető ház. Szolnok. Kisfaludy u. 1. sz. • •* ■ FELERÉSZBEN beköltözhető egy-emeleíes kétszer 8-6Kpba összkomfortos családi ház eladó, emeleti rész beköltözhető! Szolnok, Ady E. u. 80/a. ISO n-öl házhely és 6000 db vályog eladó. Szolnok, Béke u. Érdeklődni: Mártírok, útja 1», gz. BEKÖLTÖZHETŐ kis ház sürgősen eladó. Szolnok, Virág a. 12. szám. KÉRJÜK tisztelt megbízóinkat, hogy » vállalatunk átvevő üzleteiben lévő azon ruhaneműket, melyeknek vállalási Ideje mai letelt, legyenek szívesek vállalási üzleteinkből elvinni. Szolnoki Patyolat Vállalati Hétfő, március 9. KOSSUTH RÁDIÓ: SkP: Reggeli hangverseny, — Ä.80: Riportmüsor. — 9.15: Népi muzsika. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk.. . — 12.10: Népi muzsika. — 18.00: Válaszolunk hallgatóinknak — 13.15: Heti zenés kalendárium. — 14.15: Pécsi múzsa. Előadás. — 14.30: Klasszikus operettek. — 15.00: Bolgár és német népdalok. — 15.20: Úttörő híradó. — 15.40: A Gyenmekrádió műsora. — 16.10: Hangverseny a Stúdióban. — 16.40: Napirenden. — 16.45: Könnyű zene. — 17.00: éj butaság vámszedői, — 17.25: Ötórai tea. — 18.15: zenekari hangverseny. — 18.40: Hazai körkép ... — 15.00: A Tabányi zenekar játszik. — 19.16: Vers. 19.20: Uj magyar nóta felvételeinkből. — 20.3«: A Rádió Világszínháza: ÁOltsátok meg Arturo Uit! — 22.20: A Magyar Rádió Énekkara énekel. — 22.45: Tánczene. 28.05: Bartók és Prokofjev zongoraművek. — 23.35: Mézeskalács. Részletek Szirmai Albert operettjéből. — 0.10: Vlrágénekek. PETŐFI RÁDIÓ: 14.30: Zenekari hangverseny. — I5.SC: Tárász Sevcsenko versei és dalai. — 16.00: Könnyű fúvósmuzsika. — 16.30: Riporterszem- mel a világ körül. — 16.40: Ritkán hallott operákból. — 17.30: Hangverseny a Rádióegyetem hallgatóinak. — 18.15: A Tanács- köztársaság nagy művésze, Uitz Béla. — 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.06: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 30.00: Operárészletek. — 23 05: Verbunkosok, népdalok, csárdások. — 28.40: Műsorok tervező- műhelye... — 22.00: Könnyű zene. — 22.40: Katonadalok, Kedd, március 10. KOSSUTH RÁDIÓ: 0.10: Népi muzsika. — 8.40: Kórusok. — 9.00: Pataki Ferenc fejszámolóművész a mikrofon előtt. — 9.10: Alfons Bauer és együttese játszik. — 9.30: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: A moszkvai VTT hangversenyeiből. — 10.10: Válaszolunk hallga- tóinknak. 10.25: Mjaszjfovszklj: Hegedűverseny. — 11.06: Fegyverek és emberek. Regény folytatásokban.— 11.25: Népi muzsika. 12.10: Könnyű zene ebédszünetben. — 13.00: Versek. — 13.80: Operárészletek. — 14.00: Szórakoztató zene. — 14.44: A Gyermekrádió műsora. — 15.05: A munkásmozgalom dalaiból. — 15.258 Napirenden... — 15.30: Egy falu — egy nóta. — 16.10: „A tűz márciusa”. Rádiójáték. 17.60: A berchesgadeni sasfészek- tő! a berlini . bunkerig ... Előadás. — 17.15: Haydn művészi pályája. Előadás — 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.40: Gyári sziréna ... — 19.00: Népi muzsika, — 19.25: A nagypapa. Damjasn Kalfov. elbeszélésének rádióváltozata. — 20.39: szovjet szerzők könnyűzenei estje. — 28.15: Gyermeknevelés. — 21.30: Kentner Lajos zongorázik. — 28.5«: A XIX, század költői. Petőfi Sándor verse. — 22.15: Mai szemmel... — 22.25: Händel: Izrael Egyiptomban — oratórium, — 0.15: Népdalok. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Az Oszipov együttes műsorából. — 14.40: Filmzene. — 15.00: Könyvismertetés. — 15.15: Hangverseny a stúdióban. — 15.50: Operettrmuzsika. — 16.30: ToILal a romlás ellen. Előadás. — 16.45: Operárészletek. — 17.15: Rádióegyetem. — 17.55: Fúvószene. — 18.05: Mozart: g-moll szimfónia. — 18.30: Mi úiság a nagyvilágban? — 18.40: Magyar nóták, csárdások. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama.. — 19.15: Hanglemezgyűjtőik negyedórája. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Mozart A-dúr klarinétötös. — 20.10: Útvesztőben. Előadás. — 20.52: Fúvószene. — 2a.05: Orosz Júlia és Palló Imre énekel. — 2Í.35: Irodalmi arcképcsarnok. — 21.55: Tánczene. Szerda, március 11. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.1«: Operárészletek. — 9.00: Rádióegyetem. — 9.40: Kurue dalok. — 10.10: Gyermeknevelés. — 10.25: Operettkettősök. — 11.00: Gyári sziréna... — 11.20: Népi táncok és hangszer-szólók. 14.40: Régi németalföldi kórusmuzsika. — 12.10: Tánczene. — 13.15: Operettrészletek. — 13.40: Gellért Oszkár visszaemlékezései az 1919-es írói direktórium munkájára. — 14.00: Népi muzsika. — 14.40: A Gyérmekrádió műsora. — 15.25: Zentai Anna énekel. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.10: Napirenden ... — 16.15: Szív küldi szívnék szívesen. — 16.45: A Vendel utcai Leöwey Klára Tanítónőképző énekkara énekel. — 17.00: Élőszóval — muzsikával. — 19.00: Híres tangók. — 19.15: MenyasZ- szonyok-vőlegények iskolája. — 19.35: Amelita Galli-Curci énekel. — 20.35: Ó, ez nagyon megindító. Zenés vélemény az operettről. — 21.56: Közvetítés Tori- nóból. — 23.25: Tánczene. — 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ: 14 20: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. — 14 40: Tánczene. — ‘ 15.25: Romantikus kórusok. — 15.45: Népek zenéie. — 16.00: Dalok magyar költők verseire. — 16.30: Petőfi és Arany János levelezése. — 16 50: Részletek orosz és szovjet operákból. — 17.20: Zenekari hangverseny. — 18.35: Harmat és vér. Tamási Áron elbeszélése. 19.05: Egy vers — több dal. Előadás. —, 19.40: Falurádió. — 20.00: Hangverseny a stúdióban. — 2105: Magyar tájak, magyar népdalok. — 21.27: Á világirodalom humora: Párbaj. — 22.60: Tánczene. RÁDIÓ ts ttUiúzié MIISOR 1959. március 9—15-ig: Állandó műsorszámok: KOSSUTH RADIO: 4.85: Rákóczi Induló — 4.30: Hírek. Idő- Járasje lemés. — 4.40 — i.59-ig: Vidáman — irissen. Zenés műsor, — Közben: >30: Hírek. Idő járásjelentés. - 6.00: Falurádió. — 6.30: Néhány perc tudomány, — 6.59: Időjelzés. — 7.00: Hírek, tdfljárásjeientés. — 7.10: Oj könyvek. — 7.35: Naptár. — 7.59: Időjelzés. — 8.00: Műsorismertetés. — 9.S9: Időjelzés. — 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjclentés. 11.57: Technikai szünet. — 11.59: Időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. Hírek. Idő járásjelentés. — 15.39: Időjelzés. — 16.00: Hírek. ! — 16.08: Idóiárásjelentés, 17.55 Időjelzés. — 18.00: Hírek: — j 19.00: Jóéjszakát gyerekek* -! 19.55: Időjelzés. — 20.00: Eűt.'j krónika. Idő járárjelentés. —í 21.5S: Időjelzés. — 8Í.OO: Híres j Néhány perc kilipclinka. Ide- \ járásjelentés — 24.00: Hírek. J Időiárásjelentés. — C.3C: Ilim- • nusz. Utána: Vízjelzoszolgáiat. I PETŐFI RÁDIÓ: 6.9\r—8.00-iff. « Reggelt zene. — Közben. 6.20 I Színházak, mozik és tárlamkj műsora. — 6.50: Torna, — 8.00:| Hírek. ídőjárásjeientés. — fe.íO : Műsorzárás. — 14.00. Hívek, idő- í járás- és vízállás jelentés. — j 19.00: Hírek. Idő járás jelentés. -I 21.00: Hírek. 23.00: Műsorzárás. Csütörtök, március 12. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Zenés műsor. 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00:. Ifjúsági műsor. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: A munkásmozgalom dalaiból. — 10.10: Üj hajtás. — 10.40: Dalok. — 11.00: Fegyverek és emberek. Regény folytatásokban. — 14.20: Béres János furulyázik. — 11.30: Ezüst- kalászos gazda tanfolyam. 12.10: Könnyű zene. — 13.00: Nordähl Grieg versei. — 13.10: Operarészletek. — 14.20: Egy falu — egy nóta. — 14.50: Tavaszváró kórusok. 15.10: Fiatalok sakkiskolája. — 15.20: A Gyermekrádió zenés műsora. — 15.35: Unalmas kisvárosok. — 16.10: Könnyű zene. — 16.50: Lányok, asszonyok. — 17.05: Részletek Lehár Ferenc operettjéből. — 17.25: Március. Tóth Árpád verse. — 17.30: Beszélgetés a népzenéről. — 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Ruggiero Ricci hegedül, zongorán kíséri Lou^s Persinger. — 19.20: Édesapa a szakkörben. — 19.30: Híres prímások lemezeiből. — 20.20: Közvetítés a győri Kisfaludy Színházból. Életem dala. — 22.15: Népi hangszerszólók. — 22.30: Tánczene. — 23.00: Kamarazene. — 0.10: Magyar nóták. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Tánczene. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Részletek Donizetti operáiból. — 16.05: Leningrádi képeslap. — 16.40: Az Ifiúsági Rádió műsora. — 17.10: Hogyan alakul a szovjet falu élete? Előadás. — 17.25: Zenekari hangverseny. — 18.15: A Gyermekrádió műsora. — 18.35: Aranyvölgy. Részletek Dunajevszlkij operettjéből. — 19.05: Az Ifjúsági 1 Rádió nyelvtanfolyama. — if.15: Részletek Rózsa Miklós: A vörös ház c. filmjének zenéiéből. — 19.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20.00: Könnyű zene. — 20.45: Asszonyok a gyárban. — 21.05: Tánczene. — 21.45: Könyv- ismertetés. — 22.00: Wagner műveiből. — 22.45: James Joyce verseiből. Pét ak, március 13. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Daljátékok zenéjéből. — 9.00: Biztos recept. Előadás. — 9.10: Verbunkosok, népdalok. — 9.50: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Szimfónikus zene. — 10.30: A Pénzügyőrzenekar játszik. — 11.00: Lidércfény. Könyv- ismertetés. — 11.30: Miklós György hangversenye a stúdióban. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Gazda6zerr’ 1 a nagyvilág mezőgazdaság 1. — 13.15: Részletek magyar operákból. — 1410: A Tanácsköztársaság emlékeit kutató úttörők parancsnoksága jelentkezik. — 14.35: Napirenden ... — 14 40: Színes népi muzsika. — 15.15: A Gyermeknádió műsora. — 15 30: Ifjúsági műsor. — 16.10: A Rákóczi-nó‘a útia. — 16.50: Gyári sziréna... — 17.10: Szív küldi szívnak szívesen. ■— 18.15: Népi muasí!ka. — 18 30: Ifjú Figyelő. —• 18.50: Id. és ifj. Johann Strauss műveiből. — 19.05: Négy folyó városa. — 19.35: Népszerű melódiák. — Könnyűzenei tudósítónk i elemi Berlinből. — 20 55: A Rádió irodalmi hetilapja. — 2125: A Magyar Állami Hangveraenvzenekar hangversenye a stúdióból. 22.15: Könnyű zene. — 23.35: Szerenádok. szerelmi kettősök. — 010: Rárz Aladár c’mbalmoz’k. zongorán kíséri Rácz Aladárné. PETŐFI RÁDIÖ: 14.20: Zenekari hangverseny. — 15 00: A bányász élete. — 15 15; Könnyű zene. — 16.00: Tánczene. 16.50: Olasz madrigálok. — 17.1«: Idegenforgalom, — 17.-0: A magyar irodalom története. 17.30: Müvészlemezek. — 18.30: Csárdús-muzsika. — 18.45: Mesterek' és tanítványok találkozása. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Ticharich Zde-nka hangversenye a stúdióban. — 19.40: Falurádió. — 2H.05: Operettrészleték. — 21.40: Kulturális őrjárat Tatabányán. — 212.00: Szórakoztató szimfónikus zene. 22.30: Vers. — 2i2.3<6: Olasz és orosz, népdalok. Szombat, március 14. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Lányok, asszonyok .. g — 8.25: Népi muzsika. — 9.00: A Tanácsköztársaság emlékeit kutató úttörők parancsnoksága jelentkezik. — 9.25: Lapozgatás az énekeskönyvben. — 9.40: óvodások műsora. -- 10.10: Gyári sziréna ... —' 10.30: Operettrészletek. — 11.00: Fegyverek és emberek. Regény folytatásokban. — lü.20: Borodin: I. vonósnégyes, f — 12.10: Népi muzsika. — 12.45: j Mi újság a könyvesboltokban? | — 13.00: Magyar művészek Verdi operáiból énekelnek. — 13.40: Váiaszolünk hallgatóinknak. — 13.50: Tánczene. — 14.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.10: Ritka népdalok. — 15.30: Időszerű nemzetközi kérdések. — 15.45: Vécsey Ernő zongorázik. 16.10: Élőszóval — muzsikával. — 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.40: Tudományos híradó. — 18 55: Felejthetetlen találkozások a hangversenyteremben. — 19.15: A csaló. Elbeszélés. — 20.30: Legnagyobb sikereim. — 22.15: Tavasz. Victor Hugo verse. 22.20: Táncoljunk. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Operakalauz. — 15.20: Motorosok ötperce. — 15 25: Új Zrinyiász. Mikszáth Kálmán sza- tíríkus regényének rádióváltozata. — 16.35: Szórakoztató sz!m- fónikus zene. - 17.30: Gondolatok március idusán. — 17 50: D:véky Zsuzsa hangversenye a stúdióban. — 18.15: Gondolatok filmekről. — 18.25: Zenei anekdoták. — 18.40: Könnyű zene. — 19.05: Tánczene. — 19.20: Falurádió. — 19 45: Enescu: Oidipusz. Négyfelvonásos opera. Vasárnap, március 15. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Falusi életképek. — 8.20: Egy falu — egy nóta. — 8 55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Uj Zenei Újság. — 10 CO: Vasárnapi versek. — 10.10: Ifjúsági műsor. — Hl. 10: Zenéről mindenének. — 13.00: Hétvégi jegyz/tek. — 13.10: Népi muzsika. — 13.40: A Hold felkutatásának úiabb á7lo- mása Beszélgetés. — 14.00: Magyar művészek operetthangven- senye. — 15.00: Hét nap a külpolitikában. — 15.13: Szív küld* szívnek szívesen. — 16.00: Közvetítés bajnoki labdarúgómérkőzésekről. — 16.50: Hanglemez. — 18.13: A Magyar Rádió tánczenekaré játetík. — 19.00: Közalap« dolgokról. — 19.IC: Hangverseny gyermekeknek. 20.15: Bóka László irodalmi levélé. — 20.2Ő: A verbunkos cigány. — 22.10: Medgyasszay Vilma énekel.’ —• 22.40: Népi muzsika/. 23.38: Kamarazene. — 0.10: Kovács Erzei énekel PETŐFI RÁDIÓ; 8.00: ' Pécsi ’ Sebestyén orgonái. 8.30: Az evangélikus egyház félórája. — 9.00: Szórakoztató magyar muzsika. — 9.30: M’Ská bácsi lemezesládája. .— 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 1'1.®4>: Zenés vasárnap délelőtt. — 12.00: A magyar történé lem forradalmi dalaiból. — „12.20Tavaszi rügyek. Elbeszélés. — 12.50: Muvészlemezek. — . 14.50: irodalmi összeállítás március 15-re. 15.^0 : Az operas zerkesztő postájából. 16.00: Közkedvelt magyar nóták. — 16.45: Garda Lorca népdaífel- dolgozasai. — 17.35: Tánczene. — 18.00: Uj tavaszi seregszemle. Ady Endre verse. — 18.05: Zenekari hangverseny. — 19.10: Képzőművészek a Ganz—MAVAG- ban. — 19.25: Népdalok és csárdások. — 20.00: Kamara zené. — 20.50: Emlékezés Kármán Józsefre. — 21.10: Zenekari hangverseny. — 22.00: Tánczene. (A Magyar Rádió m műsorraltoztatás jogát fenntartja.) A televízió nfisnra KEDD, MÁRCIUS I«. 18.00: Ifjúság. Képeslap, t».«: TV-hiradó. — 19.20: A győzelem csúcsa — szovjet kistiIm. 19.S6: Lányok — asszonyok. 20.16: Emlékezés Radnóti Miklósra. — 20.36: A fekete zászlóalj (díjnyertes csehszlovák aim). CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 12. 18.00: Sanyi Manó III. kalandja: A különös akna. Bábjáték- sorozat. — 18.45: H. sz. Magyar híradó. Utána: A jövő hét műsora. — 19.00: Közvetítés az Állami Operaháziból. Verdi: Travlá- ta. (Közreműködik Jeliza/veta Csavdar, a klevi operaház ma- gánénékesnöj e). SZOMBAT, MÁRCIUS 14. 16.30: TV-híradó. — 19.06: Közvetítés a Nemzeti Színházból. Moliére: Tartuffe. (A szereposztás: Gobbi, Rajz, Lukács M„ Kállai. Törőcsík M.. Kálmán, Téri. Major, Olty M.) VASÁRNAP, MÁRCIUS 15. 30.00: Föltámadött a tenger (magyar film). — 14.30: A jégkorong VB döntője. (Közvetítés Prágából). — 16.30: Mezőgazdasági műsor. — 19.00: Élőújság. — 20.00: Oké Néró (olasz filmvígjáték). IPARI ES KERESKEDELMI ADAS Kedd, szerda, csütörtök és péntek 14.00—17.00, — szombaton 10.00—13.00: