Szolnok Megyei Néplap, 1959. március (10. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-18 / 65. szám

1959. március 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Á tisztességtudó utcalány Március 19—25 Szó Ínoki Vörös Csillag Jelentős érdeklődés a földművesszövetkezetek vas* és műszaki napjai iránt A Vas- és Műszaki Nagy­kereskedelmi Vállalatnál nemrégiben tanácskozásra gyűltek össze a vállalat és a földművesszövetkezetek veze­tői. Arról beszéltek, miként könnyíthetnék meg — első­sorban a mezőgazdaságban dolgozó — háziasszonyok munkáját. A boltvezetők be­számoltak: milyen cikkek azok, melyek iránt a legna­gyobb érdeklődés mutatko­zik; s arról is, hogy kielégít­hetik-e az igényeket. A meg­beszélést követő munka ered­ményeként hétfőn megkez­Jó! sikerült a kunszentmártoni szövetkezeti nap A kunszentmártoni járási kultúrotthon bnn rendezett földművesszövetkezeti kiállí­tásnak sok látogatója volt. Az fmsz szakembereinek hi- vatásszeretetét, ötletességét dicsérte a bemutató, mélyen — ha különösen hangzik is — harmonikus összeállítás­ban kaszinótojástól kötött- árún, villamoscikken, cipőn keresztül a bútorokig ezer­féle cikkben gyönyörködhet­tek a látogatók. A kiállítás sikeréről egy apró (?) szám­adat egy nap alatt 120 ezer forint értékű bútor talált gazdára. Sok szerencsekívénatot ka­pott B. Szabó János, a föld­művesszövetkezet másodéves szakácstanulója készítmé­nyeiért. Sonkástekercsét, hi­deg csabai sertéskaraját még ezoík a kollégái is megdicsér­ték, kik a fehér sapka alatt már csak pár szál hajacskát őrizgetnek. dődtek megyeszerte a vas- és műszaki napok. A földművesszövetkezeti boltokban tett körsétánk so­rán megállapítottuk: az üzle­tek dolgozói jól készültek fel a tíz napos vásárra. Villa­mossági cikkek, háztartási robotgépek, mosó- és porszí­vógépek sokasága várja a vásárlókat. A helyi igények helyes felméréséről tanús­kodik — többek között — a jászladányi fmsz kerékpárvá- sára; továbbá a mezőtúri, kunhegyesi fmsz-ek rádió- és edényvására. Már az első napon megmu­tatkozott, hogy helyes volt a földművesszövetkezeteknek a vásárt meghirdetniök. Úgy látszik, a röplapok, plakátok megpillantása után két dol­got fedeztek fel az asszonyok. Először: mennyi minden hi­ányzik még a háztartásból; másodszor: van pénz a taka­rékban, a ládafiában ... Hasznos, szemrevaló, új ház­tartási eszközök, rádiók ke­rülnek az otthonokba. A modern, civilizáció és technika forrásainál A tudomány története fel­tárja előttünk azt a gyakran gigászi küzdelmet, ameiyet egy-egy találmány megvalósí­tásáért és érvényrejuttatásá- ért kellett a felfedezőjének megvívnia. A tudomány tör­ténete éppen ezért a tudo­mány, emberiség érdekében munkálkodó tudósok megbe­csülésére és tiszteletére ta­nít. De ha jól körülnézünk a házunk táján, azt tapasztal­juk, hogy nem a tudomány­nak, nem a tudósoknak kö­szönhetjük azoknak a dolgok­nak a nagy részét, amelyek bennünket az állatok fölé emelték, amelyek lehetővé tették, hogy emberibb életet éljünk, hogy életünk folyton javuljon, szépüljön. Ki szelí­dítette meg az erdők vadjait, hogy engedelmes, kezes házi­állatokként szolgálják az em­bereket? Ki fedezte fel a fo­nást, a szövést, a főzést, ki fedezte fel a házépítést, a ka­nalat, a villát, az edényeket? Ki fedezte fel a kereket, a mérleget, a pénzt? Mondjunk le egy pillanatra mindezekről, de csak gondolatban, és ismét egy barlang mélyén, vagy a fák koronái között megbújva látjuk magunkat, cserzetten bőrökkel takarva, egy durva faihusánggal a kezünkben. Mindezeket, a már szerény­nek tűnő apró dolgokat, ame­lyeknek jelenlétét környeze­tünkben szinte természeti adottságnak vesszük, akár a levegőt — mindezeket a dol­gokat nem szakképzett tudó­sok, hanetm az egyszerű, dol­gozó emberek generációi fej­lesztették ki. A technika névtelen hősei ezek, akik az évezredek fo­lyamán megajándékozták az emberiséget tökéletesedésé­nek elemi eszközeivel. A technikának is megvan tehát a maga folklórja. A technika, az anyagi civi­lizáció folklórjának a kutatá­sát. is kétféleképpen, kétféle szellemben lehet eszközölni. A kutatás egyik módja lé­nyegében pozitivista; ezt csak a meztelen tények ér­deklik és .semmi más. Ez, ön­magában jelöli meg a kuta­tás célját: az agyagedények készítését ez csak a kutatás egyéni gyönyöre kedvéért vizsgálja. Nem mondom, hogy az ilyenfajta kutatás nem jár semmi haszonnal — de az emberiség számára alig jelem többet, mint például a külön­böző fazekas eljárások pusz­ta leírása. Van azonban a tudományos kutatásnak egy másik, magasabbrendű mód­ja is. Ez akkor valósul meg, amikor a tények hű feltárása csak alárendelt eszköze egy magasabbrendű, a társada­lom előrehaladását elősegítő eszme, vagy gondolat ér- vónyreju itatásának. így, eb­ben a szellemben kutatta a technika folklórját is Julius Lips, neves német tudó®. Évtizedes kutatásainak eredményeit „A dolgok ere­dete” című könyvében fog­lalta össze könyvének tizen­öt fejezete közül nyolc a fent- emlitett kérdéssel foglalkozik. Az első fejezet mindjárt a Jo häOglllüt — ámde esténként tizenegy csini-baba a jászberényi Lehel él teremben Ha sablonosnak ható is, mégsem valótlan megállapí­tanunk: a herényiek régi vá­gya teljesült a Lehel-étterem megnyitásával. Színvonalas, elegáns, ugyanakkor otthono­san barátságos ez a korszerű vendéglátóüzem. Eddigi hét­hetes működésére jellemző fényt vetnek a panaszkönyvi bejegyzések: két nagyobb társaság elismerő sorai pipál­ják le egyetlen vendég — szemmel láthatóan illuminált állapotban írott — észrevéte­lét. Kérdezósködés, több be­KÖMESm Illés Béla: ÉG A TISZA I—III. (960 oldal, 9.— forint. Olcsó könyvtár). Az Eg a Tiszát, első nagy regényét, 1929-ben írta Illés Béla, a Tanácsköztársaság ti­zedik évfordulójára. Emlé­keztetőnek, önvizsgálatnak, buzdításnak szánta a további harchoz. Első kiadása a Szov­jetunióban jelent meg, s ezt a kiadást rövidesen követ­ték másnyelvű kiadások, — többek között a német, fran­cia, albán, kinai, lengyel és török. Magyarul csak 1957- ben jelent meg első ízben. A könyv történet-anyagát a magyar kommunisták 1918 és 1921 közötti harcaiból, vette az író, s a forradalom, az emigráció, az illegalitás keretében rajzolja meg me­részen, romantikusan, roha­nó cselekménnyel a magyar kommunisták itthoni, majd külhoni életét. A könyv fő­hőse Kovács Péter ifjúmun­kás, aki az első világhábo­rú idején a munkásmozga­lom harcosa lesz, részese az őszirózsás forradalomnak, végigküzdi a Tanácsköztársa­ság felvidéki hadjáratát. De látja az árulást is. Életútja okos, kemény munkások, ne­hézléptű parasztok, töprengő értelmiségiek, deklasszáltak, rajongók, kalandorok, provo­kátorok, rendőrbesúgók kö­zött kanyarog, míg a szegény parasztból városi proletár, kommunista pártmunkás lesz. A Tanácsköztársaság bukása után emigrál, hon­talanná válik, nyomorog és éhezik, majd visszajön Ma­gyarországra és itt dolgozik tovább az emberibb magyar jövőért. Koncsek László: A renngassei összeesküvés Negyven esztendővel eze­lőtt 1919 tavaszától az emig­ráns magyar arisztokrácia a bécsi Renngasse 4. számú házból, a Schönborn-Buche- im grófok palotájából szőtte hálóját, amellyel meg akarta fojtani a Magyar Tanács­köztársaságot. Az összeeskü­vés szálai sokfelé elértek: az antantdiplomaták előszo­báiba éppen úgy, mint Pá­rizsba, Londonba. E tanul­mány feltárja az emigráció és a dunántúli ellenforradal­mi mozgalmak, a nemzetközi diplomácia közötti cselszövé­seket, titkos szervezéseket. szélgetés is arra enged kö­vetkeztetnünk: a Lehel-étte­rem dolgozói helytállnak. — Ami panasszal a vendégek részéről találkozunk, az job­badán a zenekar ellen irá­nyul. Úgy véljük, nem felada­tunk dönteni arról, hogy a „Csini-baba” zenetörténeti szemszögből nézve mennyi­ben tekinthető klasszikus al­kotásnak. Jóüteműnek, ringa- tónak találjuk — ám egyet­len este tizenegyszer játsza­ni: legalábbis túlzás. Germán Tibor és zenekara nem na­gyon töri magát az új zene­számok megtanulásában, pró­bában. Hangszereik napköz­ben a vendéglőben pihennek. Míg a zenészek részéről jó- vátehető a mulasztás, addig egyik-másik vendég részéről tűrhetetlen magatartást, — szándékos rombolást kell ta­pasztalnunk. Egy zártkörű rendezvényen (!) a mellékhe­lyiségben ismeretlenek berg- man-csővel együtt kiszakítot­ták a villanykapcsolót, hasz­navehetetlenné rugdostak három PVC-csövet. Mind a jászberényi üze­mek vezetői, mind a rendő­rök belátták: a reprezenta­tív étterem nem talponálló. Bár tapintatosan, mégis eré­lyesen lépnek fel azokkal szemben, akik a szórakozó­helyet kurtakocsmával, vagy éppen betyárcsárdával té­vesztik össze. Az étterem eddigi műkö­dése máris több-tízezer fo­rintos tervtúlteljesítést ered­ményezett. E látszólag várat­lan bejelentésünkre az adott okot, hogy a meleg konyhá­tól csupán üvegfallal elvá­lasztott — aránylag kicsiny — mosogatóhelyiségnek nincs szellőzője. Véleményünk sze­rint lenne miből kijavítani a hiányosságot — mégpedig gyorsan, a nagy melegek be­köszöntése előtt. Erre kell pénznek lennie; az ott dol­gozó emberek jó munkakö­rülményeit biztosítani kell. Jó lenne, szép lenne, ha pár forint a zenekar dobogó­jának szőnyeggel való bebo- rítására is jutna. Az üvegper­selyek helyett deszkadarab­kákon álló zongora sem ép­pen esztétikus látvány. Vendégnek, felszolgálónak feleslegesen kellemetlen per­ceket okoz olykor a borokat palackozó vállalat mulasztá­sa. Míg például a Kinizsi sörös üveg címkéjén olvas­ható a felírás: „Fogyasztási ár boltban és söntésben ...” —■ addig az ilyen pontosságú megjelölés a butéliákról hiányzik. Köztudott, hogy az étterem jogosult bizonyos ha­szonkulcs felszámítására. A borlap árai ezt magukban is foglalják. Javasoljuk, hogy addig is, míg a palackozó vállalat jobb címkéket nyo­mat — egy-egy gépelt cédu­lácska felragasztásával ve­gyék elejét az esetleges vi­táknak vendég és felszolgáló között. Kellemes, kulturált szóra­kozásra nyílik lehetőség a Le­hel-ben; kévésén múlik a vendégek és a vállalatiak ré­széről, hogy a mulatság za­vartalanabb legyen. Elsősor­ban egyik-másik fogyasztó­nak kellene magatartásán változtatnia. Ezt kérik tőlük az étterem dolgozói — de ezt várja el teljes joggal a többi vendég is. — borváró — imiMtiiimiiiiiuHiHiimmiiHiiiHimimiiHii Kőműveseket keres felvételre az É. M. 44. SZ. ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT. Cím: BUDAPEST, V. Kos­suth Lajos u. 13—15. Szállás — Étkezés van! HiiiimiiiiiHmiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiii lakáskultúra fejlődését, az emberi laikás kialakulásának történetét ismerteti. Megtud­juk belőle, hogy a természeti népek nem csak arra töre­kednek, hogy valamilyen lak­helyet biztosítsanak maguk­nak védelmiül a természet! vi­szontagságok ellen, hanem arra is, hogy lakásuk ottho­nossá váljék, kényelmes és szép legyen. A házépítés már a legkezdetlegesebb tokon is különböző stílusokat ismer, megvan a maga bonyolult esztétikája. A lakás céljait s-zolgáló építmények az em­beri kultúra legelemibb adottságai köze tartoznak. A lakáskultúrával szoros kap­csolatban van a tűz kultúrája is, a lakás a soha ki nem alvó tűz székhelye. A testi és a szociális kö­zösségi higiénia fejlődése is a lakáskultúra fejlődéséhez van kötve. Bármennyire is meglepő ez az avatatlan ol­vasó számára — a természeti népek igen nagy gondot for­dítanak a szertartásszerű tes­ti tisztálkodásra. A testi tisz­tálkodást elhanyagoló törzs­tagot egyes helyeken a törzs súlyosain bünteti, esetleg ki­közösíti sorai közül. De nem csak a test tisztántartása, ha­nem szépítése, ékesítése is már megtalálható a fejlődés legkezdetlegesebb fokozatán is. Nem kis meglepetéssel tud­juk meg Lips könyvéből, hogy a természeti népeik leg­nagyobb része milyen nagy gondot fordít ifjú tagjainak nevelésére. Az illemnek, az udvariasságnak és az illem- tudó viselkedésnek részletes és bonyolult szabályai van­nak és be nem tartásuk sú­lyos társadalmi és erkölcsi szankciókat vonhat maga után. Egyes néptörzseknél az orvosi ismeretek meglepően fejlettek. így például az ame­rikai indiánok igen járatosak a különböző kábító, bódító hatású szerek készítésében és megfelelő adagolásában, ők fedezték fel például többek között a kokaint, a dohányt. Egyes afrikai törzsek igen járatosak a sebészetben és sikeres kimenetelű agylékelé- seket végeznek. Az ember szerszámkészítő lény — mond­ta Franklin. Lips ellenben rámutat arra, hogy az ember nemcsak egyszerű szerszámok készítésével kezdte, hanem azzal is, hogy teljesen fel­mentette magát bizonyos testi és szellemi munkák fáradal­mai alól. Az ember már fej­lődésének legprimitívebb kor­szakaiban készített önműkö­dő szerkezeteket, a mai auto­mata berendezések valóságos őseit. Ezek voltak az önmű­ködő vadászcsapdák, ame­lyeknek rengeteg elmésnél el­mésebb változata ismeretes az afrikai, amerikai, ázsiai és ausztráliai népeknél egy­aránt. Lips a fasizmus uralomra- j utasának korszakában és az ezt megelőző időszakban élt Németországiban. Ennek igen lényeges összefüggése van könyvével és kutatásaival. A fajelmélet szerint a ..primi­tív", színesbőrű népek azért élnek még ma is az elmara­dottság állapotában, mert. ter­mészetüknél fogva alacso­ny abbrendűek, fejlődésre, ci­vilizációra és kultúra alkotá­sára képtelenek. A faji elő­ítéletektől mentes haladószel- lemű néprajzi kutatás ellen­ben minden kétséget kizá­róan bebizonyította, hogy ezek a primitívnek tartott né­pek alkották a civilizáció alapjait képező technikai esz­közök döntő többségét, to­vábbá azt, hogy ezeknek a népeknek a relatív elmara­dottsága nem holmi faji fo­gyatékosságnak, hanem ép­pen a fehér civilizációnak ne­vezett imperializmusnak tu­lajdonítható. Ezek a tárgyi­lagos tudományos megállapí­tások természetesen igen al­kalmasak arra. hogy azokban, akik ezeket magukévá teszik, tiszteletet s megbecsülést éb­resszenek a mostoha történel­mi körülmények miatt elma­radott népek iránt és felkelt­sék irántuk a szolidaritás ér­zését; rokonszenvet szabad­ságküzdelmeik mellett — el­lenszenvet és gyűlöletet az őket elnyomó és kizsákmá­nyoló imperializmus ellen. A sötét fajgyűlölet vérgő- zös hangulatában viszont, Lips következtetései merény­letet jelentettek a gyűlölet ideológiája ellen. Lipsnek el kellett menekülnie hazájából: a fasiszta Németországban nem maradt helye az objek­tív tudományos etnográfiá­nak. A száműzetésbe került tudós az elnyomott népeknek nemcsak tanulmányozója, ku­tatója lett, hanem hívük, ba­rátjuk, önzetlen és önfelál­dozó támogatójuk is. Lips nem maradt meg az indiánok kínjainak szenvtelen leírásá­nál: levonta a kutatásaiból adódó összes emberi, erkölcsi következtetéseket és ez a hu­mánum az, ami megkétszere­zi könyve értékét. Meg kell azonban állapíta­nunk, hogy az idealista világ- szemlélet még fennálló befo­lyása, a marxizmus hiányos elsajátítása arra vitte a lip­csei professzort, hogy egyes helyeken idealizálja a vizs­gált népek életmódját, néha egy kicsit túlozzon is és olyan szerepet is tulajdonítson egyes régi eszközöknek, amilyent azok valójában még nem tölt­hetnek be. (így például a pri­mitív pénz szerepében már hajlandó modern bankot fel­fedezni.) De ezek a túlzások elenyészőek. A könyv egészé­ben hasznos nevelő olvas­mány. Megtanuljuk belőle, hogy Winettcu nem a fehér ember természetes szolgája, hanem nagyszerű alkotó em­ber, az ő szorgalma, munkája és ügyessége teremtette meg mindazokat az eszközöket, amelyek nélkül nem nevez­hetnénk ma magunkat civili­zált embereknek. TŐTH IMRE A nowahutai Lenin kohó továbbfejlesztése Bohdan Kolomyski, a no­wahutai Lenin Kohó igazga­tója a következő nyilatkoza­tot adta a Lengyel Távirati Iroda tudósítójának a nowa­hutai Lenin Kohó továbbfej­lesztéséről: A Lengyel Egyesült Mun­káspárt legutóbbi határozata szerint Lengyelország acél­termelésének 1965-ben évi 8.8 millió tonnára kell emel­kednie. Ez azt jelenti, hogy 1958-hoz viszonyítva körül­belül 3.2 millió tonnával kell emelni az acéltermelést. Eb­ből a mennyiségből 2.5 mil­lió tonna jut a Lenin Kohóra. Ezért az új, több mint 1700 köbméter tartalmú nagyko­hót, több martinkemencét, kokszolóüzemet, hengerdét, stb. kell építeni. 1965-ben, 1959-hez viszonyítva a kohó termelése 2.5-szeresére emel­kedik. A kohó fejlesztésével egyidőben emelni kell a dol­gozók számát is. Ez szüksé­gessé teszi Nowa Huta to­vábbfejlesztését. Az előirány­zat szerint' az 1960—1965. években Nowa Hután 32 ezer új lakást építenek — fejezte be nyilatkozatát Boh­dan Kolomyski.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom