Szolnok Megyei Néplap, 1959. március (10. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-01 / 51. szám

1959. március 1. SZOLNOK MEG5 El NÉPLAP 3 Szolnokról - Brüsszelbe Tipfi&m: KUNMADARAS A Szolnok Megyei Vágó­híd Vállalai szolnoki tele­pén a futó- macskás, függő hússzállító csi­gán hatalmas combok sora­koznak. Karaf- fa László 3. éves tanuló a vágóból a rak­tárba, vagy a bontóba tolja a fontos belga exporthúst. A feldolgozó­ban Cecom Já­nos nagy óva­tossággal fog a bontáshoz, a belgák nagyon kényesek a mi­nőségié. A \á- Karaffa László a vágóból a bontóba szállítja a góhíd dolgozói feldolgozandó húst. pedig a mun­kájukra. így aztán nem is csoda, hogy az ez évben szál­lított 4 vagon húst nem érte minőségi kifo­gás. A fürge kés nyomán egy­más után ke rülnek le a szép. világos húsdarabok az asztalra. A szí­ne után ítélve, össze té veszthe­tő a marhahús­sal. A megren delő jobban is fizet, mint marháén. első lesz a községfejlesztésben Kóródi Ferenc sózza a lebontott Cecom János ó/atosan helyezi ló-színhúst i hordóba. MILLIOMOS SZÖVET­KEZETEK A VARSÓI VAJDASÁGBAN A varsói vajdasági szövet­kezetek az elmúlt évben 143 millió zloty nyereséget értek el, 60 millióval többet, mint 1957-ben. A vajdaságban harmincegy olyan községi szövetkezet működik, amely egy millió zlotyn felüli tisz­ta nyereséggel zárta az évet. NYUGATNÉMET — FRANCIA KERESKE­DELMI EGYEZMÉNY Nyugat-Németország és Franciaország kereskedelmi egyezményt írt alá, amely­nek értelmében Franciaor­szág évi hétszázezer tonna gabonát exportál Nyugat- Németországba az elkövet­kező négy évben. A községfejlesztési verseny sokkal komolyabb dolog an­nál, mintsem a toto-tabellá- ra kerülhetne. Többről van itt szó, mint arról, hogy a labda a Diósgyőri Vasas, vagy a Kinizsi hálójában j perdül-e meg gyakrabban, j (Megjegyzem: nekem min- ; degy....) A versengés azon- ; ban — ha mégoly fontos do­logról van is szó — találga­tásra, azaz népszerűbb ne­vén: tippelésre készteti az érdeklődőt. A községfejlesz- tési verseny első helyezett­jére tippem: Kunmadaras. S most a „miért?”.... A megyei tanács verseny- feltételeinek eiső pontja, hogy ne legyen hátralék a tavalyi községfejlesztési be­fizetésnél. Ezt a pontot már teljesítették a kunmadarasi- ak. AZ IDEI | községfejleszté­si hozzájárulás beszedése sem ígérkezik nehéz feladatnak. Kunmadaras már most tsz- község, s talán mire a rotá­ciósgépen átszaladnak ezek a sorok, eléri a szocialista község szintet. Szövetkezeti gazdákkal könnyebb „zöld­ágra vergődni”; annál is in­kább, mert — mint Hallom — a tsz-tagok úgy számít­ják. hogy háztáji gazdaságuk és házuk után fizetendő adót a községfejlesztési hozzájá­rulással együtt, közösen ró­ják le. A Madách-i „közép, hol élete lakik” — a verseny harmadik pontja: Végre kell hajtani a tervezett feladato­kat. Ügy mondják, némelyik községi vezető — nem Kun­madarason! — annyira „megrettent” ekkora „szigor­tól", hogy a községfejleszté­si terv leszállítását javasol­ta. Kisebb tervet — ugy-e? könnyebb teljesíteni; köny- nyebb elnyerni a pályadíjat. Persze, az eféle átlátszó ügyeskedés (?) sehol sem ve-! zet majd célra; a madarast-! ak nem is próbálkoznak ve-; le, inkább derckabbul igye-; keznek helytállni. Először is] megfogadták:' „körmére néz-: nek”- a kivitelező vállalatok-^ nak, nem kényelmeskedik -e , el a munkát. Másodszor: el- 5 határozták, hogy a társadal- j mi munkában éppoly szorga- j lommal vesznek részt, mint tavaly tették. Aki elfeledte volna, annak kedvéért hadd jegyzem fel: 1958-ban 123 ezer forint értékben végez­tek önkéntes munkát a terve­zett 45 ezer forint helyett. A községfejlesztési terv az idén 389 ezer forint értékű; a tervezett társadalmi mun­káé ennek több mint tíz szá­zaléka. JÓ ÜTŐN j j£r> akj az ön­kéntesség útján jár — igaz? Aki pedig betonjárdán halad, kényelmesen, tisztán teszi meg útját. Kunmadarason majdnem két kilométer hosz- szan épül idén új járda.. így könnyű tippelni! — mondhatná valaki. — Hi­szen Kunmadarason szinte minden készen áll már ... Dehogy áll! Ki kell jelölni — többek között — az új piactér helyét. Akadt bőven olyan madarasi, aki — a leg­enyhébben szólva — morgoló­dott amiatt, hogy az 1955-ben több mint 50 ezer forintos költséggel épített, piac he­lyett 1959-ben 70 ezerért léte­sítsenek másikat. Ma már szinte kivétel nélkül egyetér­tenek abban, hogy a jelen­legi elhelyezés csúfítja az iskola környékét. Helyeslik továbbá, hogy az új piactéren fedett árucsarnok is épül. A „hol?” kérdés okos megoldá­sát a községi tanácstagok va­lóságos közvéleménykutatás­sal segítik elő. Államunk 1959-re 2 millió 470 ezer fo­rinttal járul Kunmadaras fej­lődéséhez. Törpe vízmű, eme­letes iskola — valóban kár lenne megfeledkezni róluk ... Tippem megismétlem: a községfejlesztésd versenyben Kunmadaras lesz az első. — borváró — Tíz éves fennállását ünnepelte az Állami Biztosító Baráti összejövetelre gyűl­tek össze tegnap déltájban az Állami Biztosító Szolnok megyei dolgozói; együtt ün­nepelték e fontos intézmény fennállásának tizedik évfor­dulóját. Hetvenhat dolgozó részesült — összesen 35 ezer forint értékű — pénzjuta­lomban; négy fiók és a köz­pont rádiókészüléket kapott. Többek számára kellemes meglepetést okozott a fize­tésemelés is ... Az ünnepségen megjelent Szepesi Károlyné elvtársnő, az MSZMP megyei bizottsá­gának munkatársa; Szenes Ottóné elvtársnő, a KPVDSZ megyei bizottságának elnö­ke; Tóth János, az OTP szolnoki fiókjának igazga­tója; Tolna Károly, a Ma­gyar Nemzeti Bank területi irodájának igazgatója és Hoksári János, a Beruházási Bank igazgatója is. Kösnapt dolgok fífkaí A csokor... ó, hányszor nyújtottuk át remegve, félőn, reménykedve. Amíg kezébe adtuk elnézést kérő mosoly- lyal a drágának, aggódva fi­gyeltük szemének fényét, aj­kának rezzenését. Hogy fa­nyalogva veszi át, vagy tit­A VIRÁGCSOKOR A virág ott szerepel: igaz, nem minden köznapunk, de minden ünnepünk és sorsunk minden fordulata körül. Menyasszonyi csokrot kapott a lány — amikor éppen bú­csút vett első 19—20 évétől és sírkoszorút kap, aki elköl­tözik az élők világából. A Kossuth Lajos utcai vi­rágboltban Magyar Frigyes- nét vallatom a csokor titkai­ról. Szőke asszony, három gyermeke mér saját útján ha­lad az élet sodrában — ő vi­rágot árul és néha tőlük, a gyerekektől is kap egy-egy cserép cikláment. Mert az a kedvenc virága. Különben mindegyiket szereti. Finom il­Kanadai levél - kanadai nyárfa Magvar valóság Torontóban és Abádszalókon E” mbersorsokról szeretnék most írni. Bordás Istvánról, aki erdész Abádszalókon és Retkes Lajosról, aki nem tudni, mit csinál most Kanadában. Egy újságcikk érkezett a szer­kesztőségbe, Kanadából. Az ottani magyarnyelvű lapban jelent meg: „Adják vissza gyermekeimet’’cím­mel. A cikk lényegében Retkes La­jos levele a Kanadai Magyar Mun­kás szerkesztőségéhez. „Esetemből világosan lehet látni, hogy mi a sorsa a többgyermekes bevándorlónak, milyen sok szép ígéret csalt ide és milyen a való­ság. Arról, hogy miért kerültem ide, csak annyit írok, hogy hűtle­nül, a sok aljas hazugságnak fel­ülve elhagytam hazámat és kisgyer­mekeimet a határon át — életve­szélyben és sok nélkülözés között — idecipeltem! Jól tudják önök, hogy ebben a gyönyörű gazdag or­szágban, akinek több apró gyer­meke van, be sem engedik rendes lakásba! Vagy csak drága pénzért kapnak megfelelő lakást. (Komlón volt szép bányászlakásunk, új ház a hegyoldalon.)” Abádszalókon találkoztam Bor­dás Istvánnal, Retkes Lajos apósá­val. Komoly, feketebajuszos, kissé bánatos ember, mert egyetlen lánya volt, akit olyan messzi vittek tőle. Bordás Mária először Batyu Jó­zsefhez ment férjhez, de az ember meghalt egy héttel azelőtt, hogy gyermeke megszületett volna. Az asszony háromévi özvegység után talált rá új férjére. , — Milyen ember volt Retkes La­jos? — kérdem az öreget, aki ne­hezen tudja titkolni felindulását. — Nagy, derék ember, valami csoda nyughatatlan vére volt. 4 férfi nyolc évig dolgozott Fran­ciaországban, mielőtt hazatért volna. SztáUnvárosban ismerkedett meg Bordás bácsi lányával, s mi­kor feleségűi vette, nyugtalan, fur­csa élet kezdődött. A férfi boltve­zető lett Tomajmonostorán, aztán Komlóra mentek az öreg nagy bá­natára. aki nagyon szeretett átlá­togatni hozzájuk a szomszéd köz­ségbe, hozzájuk és az édes kis unokájához, az asszony első gyere­kéhez. Közben kisfiúk született Retkeséknek és még egy unoka — még eggyel több ok a szeretetre. Komlóról Budapestre mentek, majd vissza Komlóra, ahol a férfi — hogy többet keressen — bányába ment dolgozni. — Ó. igen, nagyon szép kétszo­bás lakásuk volt, csinos bútorokkal — mondja az öreg. — Mert ott is meglátogattam őket. De nem értet­tem ezt a folytonos változtatást, cserét, nyugtalanságot. Ha én fel tudtam nevelni a családot, ntiért nem tudja ő 1800-ból? — kérdeztem —, de az a férfi csak hallgatott, vagy Franciaországról kezdett be­szélni. A szerető nagypapa elhozta lá­nyától az első gyermeket: hiszen úgyis hozzá húzott a kislány. így történt, hogy a kisunoka otthon maradi, amikor 1956-ban Retkesék nekivágtak a határnak. Nem ma­radtak Becsben, Franciaországban sem. Átrepültek az óceánon Ka­nadába. Hogy itt mi történt velük, álljon bizonyítékul Retkes Lajos levele: „Munkabér helyett éhbért löktek ide! Mindig csak annyit kerestem, hogy a háziúrnak, meg a fűsze­resnek elég volt. Laktunk erdei romos faházban és gyermekeink fertőzést kaptak a piszkos tóvíztől. A föld alatt dolgoztam, de laká­sunk nem volt. (Mellesleg megje­gyezve: két év alatt Retkes Lajos kissé elfelejtett magyarul.) Lak­iunk padlásszobában, de a házi­asszony egy pohár tejet nem enge­dett a pici fiamnak megmelegíteni. Laktunk férges lakásban. Egyszer yolt munkám, egyszer nem.” Elképzelhető, hogyan élhettek, ha arra az elhatározásra jutottak, hogy újszülött kisfiúkat örökbe adják. De aztán az apa az állandó idegfeszült­ségben egyszer megverte nagyobbik gyerekét, és a gyerekvédő társaság egyik nőtagja meglátta, feljelen­tette. Következzék tovább ismét Retkes levele: „Az egyetlen egy pofon miatt en­gem megbilincselve először a rend­őrségre és onnan a bolondházba hurcoltak. Azt állították, hogy őrült' vagyok, csak azért, hogy elvihzssék a gyermekeimet. El is vitték egy hó­nappal ezelőtt, ismeretlen helyre, azóta nem láttam. Rámcsukták a Queen St-i elmekórház zárt osz­tályának ajtaját és azóta it* va­gyok. A gyermekeket a feleségem­nek sem adták vissza! Már meg sem mutatják.” Kérdezgetem Bordás Istvánt, mit tud a dologról, mi hírt kapott ez­óta? De lám, Retkes Lajos hasa már nem írt ezekről a dolgokról, lánya is csak pár sorban említette ■ férje „betegségét” és az örökbe­adásról sem szóltak. Nem merik elmondani, nem merik bevallani. — Kezdetben a lányom nagyon sírt, ó, szinte belehalt a honvágyba. Azt írja, hogy valamikor majd hazatérnek. Azt hiszem, csak azért ment a férjével, mert hát nem tudta, hogyan élhetne ismét egye­dül öreg szüleinek nyakán — ta­lán ezért. Tessék elképzelni, hogy a kisebbik gyerekük valami inté­zetbe került és nem akar velük magyarul beszélni. Kanada távol van, az óceánon is túl és nem lehet pontosan tudni, mi az igazság ott, többezer kilo­méterre, Knnaáában. Retkes Lajos nagy kitörése után talán megbékélt sorsával — 0 „kórházból” kienged­ték és talán ebben a pillanatban —bd— kolt örömmel, hogy elmoso­lyodik-e vagy komoly marac — megérti-e, mit mond a vi­rág. Aztán elmúlt ez a furcsé pillanat, aztán mások követ­keztek, más csokrok, más vá­rakozó pillanatok. És voltak akik megértették a csokoi beszédét. éppen dolgozik — amíg ismét c nem bocsátják. Akkor azt írta: „írják meg lat jakban, a nevemet is nyugodtál hogy mások is tudják: egy nag gazdag kapitalista országban hog megy tönkre egy pici m agya család." Az öreg Bordás István elhal , gat, szomorúan. Már nyugdíjas U hét ne, de szereti az erdőt. Szép a erdő. — Olyan az erdő, mint az embe vek. Huszonkilenc éve óvom ezt két a fákat. Ha vigyáznak rajul szépen nőnek, mint az emberi v\ lág is. de kaphat rákot is az a fi csombékot és ebbe a nedves görcsb belehalhat, lehet gombafertőzése é nőhet túl sűrűén. Olyan otthon éi Sem magam itt, minden fát isme rek: a kanadai nyárt, a fékét diót, az égert, a kocsányos tölgye és a mocsárkőrist. Az unokám éves, vasárnap délután vele szók tunk kimenni az erdőbe, mert é még pihenni is ott pihenek, ahe dolgozom. A fák között, ahová szivem húz. Az öreg Bordás Istvánról, ak puskával a hátán naponta útrakel az abádszalóki erdővilágban tulaj dinképpen nincs sok mondanivah Bánatos, mert lánya messze var de értelme van az életének, mer otthon dolgozik, mert nő a ki unoka és magyarul beszél. De még is írok róla: mert az ellentét közti és a másik nyugtalan, hazátlan em bér között szembetűnő. Retkes Lajost nem ismerem. Na gyón messzi van, nem egészen biz tos, mi történik vele. Sokat kínlód hat, élete keserves harc egy ide gén társadalomban, hogy kifizet, hesse a fűszerest és a lakást, eset leg kiszabaduljon az elmegyógyin tézetböl. Én nem akarom megitéln Retkes Lajost: saját maga válasz tóttá útját, hiszen ismerte már < nyugatot: ö maga ismerte fél az is, hová jutott. Csak egyszerűen papírra akartan vetni, tanulságul, mi történt vele Remélem, ők is hazatalálnak egy. szer. BARACS DÉNES lat lengi be a kis boltot, sze­líd üzenet. Most primula virít piros, kerek szirmaival a cserepek­ben, ciklámen — fehéren, li­lán, téglavörösen és nagyon karcsún — az amarillisz nagy, sárgáskrémszínü tölcsérei mé- labúsan bólogatnak, zöld ma­gányba süppedten hallgatnak a fikuszok, a pálmák, a filo- dendronok. Szegfűt ma is le­het kapni: ma a szegfű a leg­drágább virág: 8—10 forint szála a melegházi szép, kar­csú fejeknek. Ennél drágább viráguk egyszer volt: 35 Ft egy szál Orchidea. Nem vette meg senki. Húsvét felé jelenik meg a hortenzia, aztán mind gyak­- rabban jönnek új fajták. A i virág szerelmesei — a köz­- mondás szerinti jó emberek a — megbűvölten viszik haza a- nefelejcset és a szarkalábat,- a rózsát és a nagy margaré- tákat, a nagy kardvirágokat. r — Hogyan készül a csokor? — A csőkor tulajdonképpen nem nagy művészet. A virágos asszony moso­lyog, emberek lépnek be, egy . cserép cikláment rendel egy fiatalember. 30 forint egy cse­rép, látszik, kislánynak vi- ’ szik. Krepp selyempapír gön- _ dörödik gyorsan Magyarné , kezei alatt, hogy körülvegye a cserepet, amely eltűnik a ’ selyem bodraiban. Másik . selyemszalag kerül köré, vé- , kony, sok körben, aztán a gombostű — amely úgy kell ebben a szakmában, akár a szabóknál — zárja a borítást. t Az egész vékonyabb selyem­papírba kerül, fehérbe és ró- j zsaszínbe, végül eltűnik a «■- t rág, a szép szirmok, marad a l selyemépítmény, amely töré­keny és finom. C, mi lehet j benne — fogják kérdeni s re- . megő újakkal bontják fel — vigyázva ugyan, hogy meg ne ^«sérüljön. S így kerülnek se- //lyembe a többi csokrok is, [«néhány szál szegfűből, néhány //apró hóvirágcsomóból — a -«borostyánlevélbe csomagolt ><tavaszi hírhozók igénytelenek /«és szerények, akár a kezdődő /»tavasz. De büszkén tudják — r«mi jön utánuk, micsoda sok­színű elegáns hadsereg.-« — Virágnyelv van-e még? _» Fejét ingatja Magyarné: ,« — Nem tudok róla. Mi »olyan különleges csokrokat «még nem készítettünk. ’>£ Krudy-regények ötlenek fel ’«bennem, ahol az illatos, sok- y virágú borongós csokrokból '«pontosan kiolvasták az inflá­lódott és életbő lebegő asszo- '«nyok, hogy az Aranykéz-utca '«sarkán hogyan suhanjanak ki '«öregedő férjurak mellől, hogy '«bejussanak az író súlytalan álomvilágába. Nemcsak az ő'volt virágokban megírva, mit «jelent az asszony a férfinak, «de az is, mikor, hányszor ér- '//kezik a csábító, vagy az ifjú «(szerelmes, aki még szende és !>>szűz vallomásokat rebeg a «holdfényes ház előtt. Hova :»lett a romantika, a nefelejcs «és a gyöngyvirág beszéde? .»Minden csokor hasonló, titok- «talan: pedig Japánban külön »főiskolán tanítják, hogyan «kell elhelyezni a virágokat, .»kinek jár két aszparátusz, ki­ttnek egy csupán, két viola mit »jelent és milyen alkalomra «illik három hosszúszálú ró- «zsát ajándékozni. Dehát Ja- «pán messze van. « Egyszerű öreg néni lép be tta boltba és halotti koszorút «rendel egy fiatalabb asszony- ttnyal együtt: hosszan vitatkoz­ónak, mi legyen? « Reggel fél nyolctól este lóhátig szüntelen jönnek és kel ha virág. A boltban nézem a «besiető, ragyogótekintetű em- «bereket, akik boldogan veszik a friss tavaszi hóvirágot. I Lám, néhány szál virág: mi­lyen sokat jelenthet. Milyen sokat, ha van és milyen sokat, ha elmarad. —bd—

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom