Szolnok Megyei Néplap, 1959. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-07 / 32. szám
6 ZO! NOK MEGYEI NÉPLAP 1959. február 7. A Megyei TST és a KISZ jutalma az I. őszi-téli Spartakiád során ^apróhirdetések) A Megyei Testnevelési és Sport Tanács elnöksége határozatot hozott, hogy az első Őszi-téli Spartakiád versenyek során legjobb eredményt elérő Járási és Városi TST-kfet emlékzászlóval jutalmazza. Külön emlékzászlót kap az a Járási vagy Városi Testnevelési és Sport Tanács, mely a tömegesség terén a legjobb munkát végezte. To vábbá külön emlékzászló Hagyományos sportból a Tisza Szállóban ' Minden évben nagy sikert aratott a Szolnoki MÁV labdarúgó szakosztályának bálja. Az Immár hagyományossá vált bálra ma este 7 órai kezdettel ke- riil sor a Tiszta-szálló összes termeiben. Az előkészületekből arra lehet következtetni, hogy ez a farsangi rendezvény a sportolók és sportbaráíok ritkán látott nagyszabású társadalmi eseménye lesz. / A rendezőség ezúton Is szeretettel meghívja a MÁV SE valamennyi hívét, a testvér sportegyesületeik versenyzőit, vezetőit és tagjait, valamint a szórakozni vágyókat. Szolnok megyei NÉPLAP Szolnok Megyei Pártbizottság es a Megyei Tanács lapja Felelős kiadói • Szolnok Megyei Párt- Végrehajtó Bizottság Szerkesztőségi Szolnoki Tisza Antal ml«» Telefon: 20—93; 20—09; 23—20 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. a lap előfizetési dija eg> hóra II.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél; Szolnoki Nyomda vállalat Felelős: nyomdavezető: ■•Mészáros Sándor Nyomatott a Szikra Lapnyomda kőrforgőgépeln. Felelős vezető: Kulcsár Mihály; illeti a megye döntő sport- versenyének győztesét is. Fentiekhez hasonlóan jutalmazza a járási, illetve városi KISZ bizottságokat is a Megyei KISZ bizottság. Itt van tehát a lehetőség, hogy megyénk Járási és Városi Testnevelési és Sport Tanácsai, KISZ bizottságai harcba induljanak a Megyei TST, illetve KISZ bizottság emlékzászlóiért. Cegléden játszik a Szolnoki MT£ A Szolnoki MTE NB Hl.-as labdarúgói komoly előkészületi mérkőzésekkel készülnek a bajnoki rajtra. Az együttes hétköz- ben a Törökszentmiklósi Vasassal játszott. A szolnoki fiúk jó játékkal rukkoltak ki és 4:0 arányú győzelmet arattak a törő ksz^ntmiklósiak felett, Vasárnap Ceglédre látogatnak el, ahol az NB II.-es Ceglédi Vasutas ellen lépnek pályára. Reméljük, hogy a szolnoki fiúk, mint már eddig is. Cegléden is jó játékkal rukkolnak ki. Az MTE előreláthatólag vasárnap délelőtt a 11 órás vonattal 16-os kerettel utazik a mérkőzés színhelyére. A Magyar Rádió szolnoki adójának műsora február 7-én a 223 m-es középhullámon 11—18 óráig: Hírek, napi krónika. EK történt a héten megyénkben — heti összefoglaló. — Sporthírek. — KI mit szeret, könnyű zenei kívánságműsor. — Falusi esték. — Ki a Tisza vizét Issza. ELADÓ Jászberényben Neszür I. dűlő középsőjárásban 16 és 14 sor szőlő. Cím: Jászberény, ni,, A Szolnoki MÁV elnökségi üléséről Mint már korábban hírt adtunk róla a Szolnoki MÁV SK a közelmúltban tartotta vezetőség újáválasztó közgyűlését. A megválasztott elnökség csütörtökön este tartotta első ülését, melyen megtörtént az elnökségi tagok között az egyes reszortok felosztása. Ennek alapján a Szolnoki MÁV SE új vezetősége az alábbiak szerint alakult: Elnök: Rózsavölgyi Béla, Elnökhelyettesek: Kuti György, Holló János, Cserta Miklós és Magyarosi Sándor. Ügyvezető: Kurucz József. Főtitkár: ifj, Pintér Ferenc. Titkárok: Rontó Antal és Szabó József. Agitprop, és oktatási felelős: Maglódi Gyula, Tömegsport felelős: Halmai Sándor. Határozatot hoztak, hogy közgyűlést évenként egyszer, választmányi ülést pedig negyedévenként tartanak. Meghatározták azt is, hogy az egyes szakosztályok február 28-ig kötelesek vezetőségüket újává!aszta ni Az idén nyáron ismét megrendezik az egykor világhírű szegedi szabadtéri játékokat. Az előkészületeket máris megkezdték. A Dóm-téren ötezer személyes nézőteret építenek. Szeged egyik nevezetessége, a Dóm-téri zenélő óra, a második világháború utolsó éve óta nem működött. Most helyreállították, . Kodály: Háry János toborzójának hangjára mostmár naponta kétszer megjelennek az órát körülvevő síneken a régi nagy magyar írókat, költőket és egyetemi vezetőket ábrázoló bábuk. A nyomdában már elkészült és rövidesen megjelenik az utcákon a szabadtéri játékok első plakátja: jelzi, hogy az idén nagy művészi esemény színhelye lesz a Ti- sza-parti város. Az IdegenVasárnap lesz Szolnok városi egyéni asztalitenisz-bajnokság A Szolnok város Asztali- tenisz Szövetsége, vasárnap reggel, 8 órai kezdettel rendezi meg az Újvárosi iskola tornatermében Szolnok város 1959 évi serdülő, ifjúsági és felnőtt, férfi és női egyéni asztalitenisz bajnokságát. A serdülőknél 16, míg az ifjúságiaknál a 19. életévüket még be nem töltött fiúk és leányok indulhatnak. A serdülő és ifjúsági korosztályokban 8, felnőtteknél 10 órakor kezdődnek a mérkőzések. Nevezni a helyszínen is lehet, a verseny kezdete előtt 30 perccel. forgalmi Hivatal hét nyelven, ötvenezer példányban jelentet meg ismertetőt a városról. Az ízléses kis leporellók közlik a szabadtéri játékok programját, rövidesen ismertetik a többi művészeti eseményt is, a kiállításokat, tudományos tanácskozásokat, továbbá a szegedi ipari vásárt. (MTI.) HIRDETMÉNY Mezőgazdasági foglalkozású dolgozók 1959. évi első negyedévi, de január 1-én már esedékessé vált adójukat február hó 15-ig kamatmentesen fizethetik meg. Saját érdekében tegyen eleget adófizetési kötelezettségének. Szolnok, 1959 február hó. Megyei Tanács VB Pénzügyi Osztálya MINDENES lányt felveszek. Jelentkezés 10 órától Szolnok, Kossuth L. u. 22. kapu alatt — gyümölcsárusnál. ________________ A SZOLNOKI Városi Kertészet üvegalatti és szabadföldi dísznövény haj tató és szabadföldi zöldség, vegyes faiskolai termesztésben jártas szakképzett kertészeket keres, vidékeik részére lakáslehetőséggel. Jelentkezni lehet a- vállalat Vöröscsillag úti telepén reggel 7—9 h-ig. vagy levélben. Telefon: 11—93.* UJERDíÖI Állami Gazdaság, Jászberény — méhészetében szakképzett és gyakorlott méhészeket keres. Jelentkezés írásban, vagy személyesen az eddigi működés és munkahely megjelölésével. GYAKORLATTAL rendelkező gyors- és gépíró elhelyezkedne. Cím a kiadóban.________________ VI LLAMOSSÁGI szakmában jártas vas- és műszaki kereskedő- segédet azonnali belépésre felvesz a Szolnok megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat. GYORS- és gépírót azonnal felveszünk. Községi Tanács, Nagy- rév._____________________________ ÉM . gépkezelői vizsgával rendelkező vizsgázott gépkezelőket és segédlevéllel rendelkező villanyszerelőket keres az EM. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat. Jelentkezési hely: Szolnok, Irodaház, H. emelet, 20. szoba. SZERELÉSBEN és karbantartásban nagy gyakorlattal rendelkező viUanyszerelőket felvesz a Szolnok megyei Téglagyári Egye- sülés. Mezőtúr,__________________ FE LVÉTELRE keres a Szolnok megyei Kútfúró és Útépítő Vállalat útépítésben jártas, több évi gyakorlattal rendelkező technikust és műtárgy építésben jártas munkavezetőt. Cím: Szolnok, József Attila u. 89. SZAKKÉPZETT villanyszerelőt, karbantartó munkára azonnal felvesz a Szolnoki Patyolat Vállalat Szolnok, Mártírok útja 19. FARSANGI vacsorát rendeznek a rákóczifalvai kisvendéglőben az Agglegények részére február 7-én este 7 órától, reggel 4 óráig. — Mindenkit szeretettel várnak az öregfiúk. BIZTOSHATASÜ — ;,Drohoka” tyúkszemtapasz 3.60-ért kapható Horváth drogériában, Szombathely, Kossuth u. FÜRÖDJÖN és tisztálkodjon a Tlszaföldvári Tanács gőz- és kádfürdőjében. Gyógyhatású artézi viza' messze környéken ismeretes. Nyitva minden csütörtökön, pénteken és szombaton 10 órától 20 óráig, SZOLNOKON, Ady E. u. 191. az. ház minden elfogadható áron sürgősen eladó. — Érdeklődni a Szolnoki Hirdetőben. CSALÁDI ház építéshez szükséges házhelyet vennék Szolnok belterületén, esetleg Scheftsik telepen. Cím a kiadóban. AZONN AL beköltözhető kétszobás, félkomfortos ház 750 »-öl gyümölcsössel (autóbusz megállónál) 25 m-es baromfióllal, felszereléssel, betegség miatt, sürgősen eladó, SzandaszöUös, Rákóczi u. 2. AGYTOLL szükségletét szerezze be a Szolnok és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet felvásárlási helyén, Szolnok, Beloiannisz u. 134. az udvarban. GARÁZST bérelnénk személygépkocsink részére. Címet a kiadóba kérjük leadni. 600-as Zündapp kifogástalan Oi- dalkocsival eladó: Szentes, ari- nyi u. 7. UJ Buksi kötőgép betanítással olcsón eladó, esetleg bérbe kiadó. Szolnok, Hubay F. ü. 15. — Nagy. ' . HUSZONÖT-LÖERÖS VONTATÓ, amely, vontatásra; silózásra, darálásra, szivattyúhajtásra egyaránt alkalmas, eladó. Érdeklődni lehet a Karcagi Földmü- vesszövetkezetnél. A Kossuth téri TOTO—LOTTÖ KIRENDELTSÉG február 15-tŐJ ESTE 19 ÓRÁIG tart nyitva. — Kéri. vásárlóit, hogy szelvényeiket 19 óráig vásárolják meg és dobják a gyűjtőlédába. ELADÓ Szolnok, Mártírok útja 19. számú ház (Tárháznál). Érdeklődni: Guba Kálmán Szolnok, Ostor u. 14. ÓOOOOOOOOOOOO-ODOOOOOi a SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ műsora február 1. szombat este 7 ős BAJADÉR február 8. vasárnap du. 3 ó: BAJADÉR február 8. vasárnap este 1 ó: CSINTALAN MENYECSKE február 10, kedd este 1 óra: LAMPIONOK ÜNNEPE február 11. szerda este 1 óra: LAMPIONOK ÜNNEPE febr. 12. csütörtök este T 4: LAMPIONOK ÜNNEPE február 13. péntek este 1 4: BAJADÉR Sármány u, 4, sz. A szegedi szabadtéri játékok e ökésziilelei Hétfő, február 9. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: Riportműsor. — 9.15: Népi muzsika. — 9.45: Lányok, asz- szonyok..} — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk ..; — ’ 11.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam, — 12.10: Magyar nóták. — 13.00: Válaszolunk hailga tóinknak, — 13.15: Heti zenés kalendárium. 14.15: Operettrészletek. 15,0«: A Gyermekrádió műsora. — 15.20: Úttörő-híradó. — 15.40: A Weavers Együttes műsorából. — 16.10: Hangverseny a stúdióban. — 16.4«: Napirenden. — 16.45: Zenés műsor. — 17.0«: ötórai tea. — 17.45: Hiúsági őrjárat. 16.15: Mozart müveiből. — 18.40: Hazai körkép... — 19.00: A Lengyel Rádió tánczenekara játszik. — 19.15: István öcsémhez. Petőfi Sándor verse. — 19.20: A Rádiószínház bemutatója: Budai Nagy Antal. — 22.20: Lev Vla- szenko zongoraestje, — 0.10: Csárdás muzsika. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Ifjúsági műsor. — 14.40: Zenekari hangverseny. — 15.40: Részlet Nexő: Vörös Morten c. regényéből. — 16.00: szórakoztató fúvószene. — 16.30: Riporterszemmel a világ körül. 16.40: Operettrészletek. — 17.15: Eredményekben gazdag év. — 17.30: Hangverseny a Rádióegyetem hallgatóinak. — 18.15: Előadás József Attila egyik költeményéről. — 18.35: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20.00: Farsangi muzsika. — 20.30: Orosz operák — magyar énekesek. — 21.05: Verbunkosok, népdalok. — 21.40: A Pillangó-úti le- gényszálláson. — 22.00: Tánczene. Kedd, február 10. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: A Kaposvári ÉDOSZ Központi Művelődési Ház zenekara játszik. — 8 40: Kórusok. — 9.00: Szórakoztató zongoramuzsika. — 9.20: Pataki Ferenc fejszámolóművész a mikrofon előtt. — 9.30: Dalol a világ ifjúsága. — 9.50: Gyermekrádió. — 10.10: Válaszolunk . hallgatóinknak. — 10.25: Balett-zene: — 11.00: Országúton. Regény folvtatásokban. — 11.20: Népi muzsika. — 12.10: Könnvű zene. — 13.00: Versek. — 13.10: Népszerű operarészletek. 14.00: Szórakoztató muzrika. — 14.45: A Gyermekrádió műsora. — 15.05: A munkásmozgalom dalaiból. — 15.25: Narrenden. — 15.30: Egy falu — egy nóta. — 16.10: A fekete város. Ifiúsági rádlóiáték. — 17.00: A rabszolgaszabadító. Előadás. — 17.15: Haydn művészi pályája. Előadás. 18.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.40: Gyári sziréna... — 19,00: Népi muzsika. — 19.25: Kártyaaffér hölgy körökben. — 20.25: A Korda—Nánásd duó játszik, Zárai Márta énekel, — 20.45: Gyermeknevelés. — 21.00: Operahangverseny. — 22.15: Mai szemmel... 22.25: Tánczene. 23.05: Brahms: á-moll vonósnégyes. — 23.35: Nászéjszaka. Részletek Messager operettjéből, — 0,10: Verbunkosok, PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Az Oszipov együttes műsorából. — 14.40: Filmzene. 15.00:- Részlet Gergely Sándor: Rögös út c. regényéből. — 15.15: Gosz- tonyi János orgonái. — 15.51: Operarészletek. — 16.30: A Szépművészeti Múzeum kincseiből. — 16.45: Részletek cseh operákból. — 17.15: Könnyű fúvós muzsika. — 17.35: Rádióegyetem. — 18.05: Uj szovjet filmek zenéjéből. — 18.30: Ml újság a nagyvilágban? — 18.40: Mai nótaszerzők dalaiból. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19,15: Hanglemezgyűjtök negyedórája. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Alexander Braiiowsky zongorázik. — 20.30: Az egyház és a modern tudomány. Előadás. — 20.50: Paraszt táncok. — 21.05: Tánczenei — 2135: Disznótorban. Előadás. — 21.55: Könnyűzenei est. — 22.40: Katonadalok. Szerda, február 11. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Operarészletek. — 9.00: Rádióegyetem. — 9.30: Népt muzsika. — 10.10: Gyermeknevelés. — 10.30: Operettkettősök. 11.00: Gyári sziréna ..; — 11.20: A Tur- kevel Népi Együttes és Cigányegyüttes műsorából. — 11.40: Suchony: A hegyekről — kórus- szvit. — 12.10: Tánczene. — 13.15: Operettrészletek. — 13.40: Könyv- ismertetés. — 14.00: Egressy Béni _ Dóczi József és Rózsavölgyi Máik szerzeményeiből. — 14.40: Gyermekzene. — 15.05: A cinege. Elbeszélés. — 15.25: Georges Brassens és Patachou énekel. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.10: Napirenden .: — 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.45: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel, vezényel Botka Valéria és Csányi László. — 17.00: Dr. Ra-ndé Jenő amerikai jegyzeteiből. — 17.15: Élőszóval — muzsikával. — 19.00: Kemény Egon: A tavaszhoz. Rapszódia. — 19.15: Menyasszonyok- vólegények Iskolája, — 19.35: Giuseppe de Luca énekel. 20.30: Farsangi műsor. — 22.20: A Magyar Rádió énekkara énekel, — RÁDIÓMŰSOR 1959. február 9—15-ig: Állandó műsorszámok: KOSSUTH RADIO: 1.25: Rákóczi Induló. — t.30: Hírek. Idöjárásjelentés, — 4.40— 7.59-ig: vidáman — frissen. Zenés műsor. Közben: 5,30: Hírek. Idöjárásjelentés. — 6.00: Falurádió. — 6.30: Néhány perc tudomány. 6.59: Időjelzés. — 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 7.10: Oj könyvek, — 7.35: Naptár. — 7.39: időjelzés. — 8.00: Műsorismertetés. — 9.59: Időjelzés. — 10.00: Hírek. Lapszemle. idöjárásjelentés, — 11.57: Technikai szünet. — 11.53: Időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. Hírek. Idő jár ás jelentés. — 15.59: Időjelzés. — 16.00: Hírek. — 16.08: Időjárásjelentés. — 17.50: Időjelzés. — 18.00. Hírek. — 19.00: Jóéjszakát gyerekek! — 19.59: Időjelzés. — 20.00: Esti krónika Idöjárásjelentés. — 21..59: Időjelzés. — 22.00: Hl- 21.59: Néhány perc külpolitika. időjárásjelentés. — 0.30: Himnusz. Utána: Vtzjelzö- szolgálat. PETŐFI RADIO: 6.00—8.00-tg: Reggeli zene. Közben; 6.20: Színházak, mozik és tárlatok műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: Hírek, Idöjárásjelen- tés. — 8.10: Műsorzárás. — 11.00: Hírek. Időjárás- és vízállásjelentés. — 19.00: Hírek. Idöjárásjelentés. — 21.00: Hírek, — 23.00: Műsorzárás. 22.45: Szerelmes fiatalok. Verses összeállítás. — 23.00: Tánczene. — 0.10: Magyar nóták; PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Orosz nyelvlecke az általános Iskolásoknak, — 14.40: Tánczene. — 15.26: A svájci olasz Rádió kórusa énekel. — 15.45: Magyar nóták. — 16.00: Szórakoztató muzsika. — 16,30: Irodalmi műsor. — 16.45: Részletek Verdi Don Carlos c. operájából. — 17.20: Szimfonikus hangverseny. — 18.30: Könyvismertetés. 19.05: Előadás. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Hangverseny. — 21.40: A barátság hullámhosszán. — 21.50: Tánczene. Csütörtök, február 12. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Könnyű melódiák. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Menyasszonyok—vőlegények iskolája. — 9.20: A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskóla zenekara játszik. — 9.40: A munkásmozgalom dalaiból. — 10.10: Uj hajtás. — 10.40: Glinka: Patetlkus trió. — 11.00: Országúton. Kisregény folytatásokban. — 11.20: Magyar népi játék-dalok. — 1130: Ezüst- kalászos gazdatanfolyam. 12.10: Szórakoztató szimfonikus zene. — 13.00: Kemény György jegyzetel. — 13.10: Operarészletek. — 14.20: Egy falu — egy nóta. — 14.50: Romantikus kórusok. — 15.10: Sakk-matt. 16.20: A'Gyermekrádió műsora. — 15.35: Fiatalok filmklubja; — 16.10: A Moszkvai Rádió zenekara játszik. — 16.5Ó: Lányok, asszonyok ;; i 17.00: Boccaccio. Részletek Suppé operettjéből. —17.25: Lorelei. Heine verse. — 17.30: Beszélgetés a népzenéről. 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.05: Közvetítés a Nemzeti Színházból. Ljubov Jarovája, 22.20: Székely népdalok. — 22.30: Tánc- zene. — 23.00: Kamarazene, 0.10: Magyar nóták. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Tánczene. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Operakórusok: és táncok. 16.10: „Századokon át”» Közrvetítés az Egyetemi színpadról. — 16.40: Hangverseny gyermekeknek. — 17.10: Az atheista Darwin. Előadás. — 17.25: Ajándékhangverseny üzemek dolgozói részére. — 18.15: Ifjúsági műsor. — 18.35: Bach: É-dur hegedűverseny. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Filmdalok. — 19.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20.00: Olasz dalest. — 20.45: A törzsgárda. 21.05: Tánczenei — 21.50: Magas éoítmények és égigérő tornyok.— 22.00: Ope- rahangvenseny. — 22.45: Ahogy a kutya vezeti a vakot. Novella. Péntek, február 13. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Operettrészletek. — 9.00: A kovács. Emile Zola írása. — 9.11: Magyar tájak, magyar népdalok. — 9.50: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Kazacsay Tibor: Fagottverseny. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Orosz jellem. Elbeszélés. — 11.30: Magyar Tamás hegedül, zongorán kíséri Frey- man Magda. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.15: ■ Részietek Erkel Dózsa György c. I operájából. — 14.10: A Tanács-1 köztársaság emlékeit kutató út-1 török parancsnoksága jelentkezik. — 14.35: Napirenden. — 14.40: Színes népi muzsika, — 15.15: A Gyermekrádió műsora. — 15.30: Ifjúsági műsor. — 16.10: Megemlékezés. — 16.50: Gyári sziréna. — 17.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.15: Tölgyessy Júlia és Solti Károly magyar nótákat énekel. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Szimfónikus zene. — 19.10: Piros fej fák. 19.40: Az Alexandrov kórus énekel. — 20.25: 1958 slágerei. — 21.00: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. 21.30: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara játszik. — 23.00: Szórakoztató muzsika. — 28.30: Két részlet Wagner Parsifal c. zenedrámájából. — 0.10: Magyar nóták. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Zenekari hangverseny. — 15.00: Viharsarki emberek között. — 15.15: Könnyű zene. — 16.00: Tánczene. — 16.50: Magyar szerzők kórusai. — 17.10: A riporterek jegyzetfüzetéből. — 17.20: A magyar Irodalom története. Ady Endre. — 17.50: Művészlemezek. — 18.40: Uj Kína zenéjéből. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfoyama. — 19.15: A Magyar Hárfástrió játszik. — 19.40: Falurádió. — 21.05: János vitéz. Részletek. — 21.40: Arcképek rivaldafényben. — 22.00: Népi muzsika. — 22.25: Érzelmes párbeszéd. Vers. — 22.30: Nelson Eddy énekel. Szombat, február 14. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Lányofk, asszonyok.;* — 8.25: Népi muzsika. — 9.06: A Tanácsköztársaság emlékeit kutató úttörők parancsnoksága jelentkezik. — 9.30: Gyermekzene. — 9.40: Óvodások műsora. — 10.10: Gyári sziréna..; — 10.30: Operettrészletek. 11.00: Országúton. Kisregény folytatásokban. — 11.20: Kamarazene. — 12.10: Népi muzsika. — 12.45: Mi újság a könyvesboltokban? — 13.00: Operarészletek. — 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.50: Tánczene. — 14.05: A mezei muzsikus. Mesejáték. — 15.10: Bányászdalok. — 15.30: Időszerű nemzetközi kérdések. — 15.45: Martiny Lajos zongorázik. 16.10: Dr. Randé Jenő amerikai jegyzeteiből. — 16.25: Élőszóval — muzsikával. — 18.15: Szív. küldi szívnek szívesen. — 18.45: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 16.55: Népszerű szimfónikus hangverseny. — 19.45: Történetek a régi Prágából. — 20.30: Vidám irodalmi műsor. — 22.15: Heltai Jenő verse. — 22.20: Tánczene; PETÓFI RÁDIÓ: 14.19: Operaikalauz. 15.20: Motorosok ötperce. — 15,25: Pesti emberek. Rádiójáték. — 17.32: A világűr ostroma. — 17,50: MoZart: Esz-dur zongoranégyes. — 16.15: Ifjú költők a mikrofon előtt, — 18.25: Piros alma. Előadási — 18.40: Koloratur-keringök. 19.05: A Bolgár Rádió tánczenekara játszik, Ákos Stefi énekel. 19,30: Falurádió. — 20.00: Auber: Fra Diavolo. Vígopera. — 21.30: Ismerkedjünk prózában is Áuber- rel. — 22.15: Zenei műsor. Vasárnap, február 15. KOSSUTH RÁDIÓ: SjlO: Falusi életképek, — 8.20: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Uj Zened Újság. — 10.00: Vasárnapi versek. 10.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 11.00: Tánczene. — 11.10: Zenéről — mindenkinek.— 12.50: Hétvégi jegyzetek, — 13.00: Népi muzsika. — 13.40: A lelki gyógyítás történetéből. Beszélgetés. — 14.00: Bécsi vér. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 15.00: Hét nap a külpolitikában. — 15.15: Hanglemez-parádé, r— 16.00: Látogatás a Danuvia lcul- túrotthonban. — 16.15: Szív küldi szívnek szívesen, —17.10: Kincses Kalendárium. — 18.10: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. — 19.00: Köznapi dolgokról. — 19.10: Könnyű zene. — 19.3S: A vasárnap sportja — 20.10: Darvas József irodalmi levete, — 20.20: Hangjáték Verdi életének utolsóelőtti esztendejéből, 21.37: Liszt-zongoraművek. — 22.25: Népi muzsika. — 23.00: A' Les Plattens-együttes énekel. — 23.25: Füipenko: n. vonósnégyes. — 0.10: Balassa Tamás együttese játszik. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: Bach: A fúga művészete. — 8.30: A római katolikus egyház félórája. — 9.00: Könnyű zene. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Népdalcsokor. — 11.30: Zenés vasárnap délelőtt, — 12.10: Nagy árnyakról bizalmasan. — 12.50: Művészlemezek. — 14.15: Népi muzsika. — 15.00: Az operaszerkesztő postájából. — 16.00: Vécsey Ernő zongorázik. — 16.15: Nagy Péter azerecséne. — 17.00: Spanyol rapszódia. — 18.00: Vers. 18.06: Zenekari hangverseny. — 19,10: A szovjet film útja. — 19.25: Kamarazene. — 20.15: Népdalok és csárdásók. — 20.50: Verses összeállítás. —, 21.10: Táncziene. 22.10: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara játszik; (A Magyar Rádió a mflsorváltoztatás jogát fenntartja.)