Szolnok Megyei Néplap, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-16 / 13. szám
1959. január 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A szolnoki vasútállomás elérte az élüzemszintet t A szolnoki vasútállomás dolgozói a ferencvárosi, rákosrendezői és a hatvani pályaudvar alkalmazottaival versenyeznek az első helyért. Elsődleges céljuk az élüzem cím elnyerése. Nem könnyű feladat ez, hiszen nemcsak az élüzem szintet kell elérni, hanem túlszárnyalni a többi három állomás eredményeit. Megtörténhetik tehát az, hogy minden vonatkozásban eleget tesznek a követelményeknek, mégsem kerül birtokukba az élüzem cím — hanem a csoport legjobbját illeti. A múlt év második felének eredményei alapján azonban bíznak abban a szolnokiak, hogy megszerzik az elsőséget. Reménykedésük nem alaptalan. 1958. második félévi tervüket — globálisan — 103.7 százalékra, IV. negyedévi előirányzatukat meg — szintén egészében nézve — 102.7 százalékra teljesítették. — összehasonlításként megjegyezzük, hogy az élüzem színt a 102 százalék elérését kívánja meg. A II. félévben minden tényezőt az előirányzaton felül váltottak valóra az állomás dolgozói. Különösen jó eredményt — 107 százalékos tervteljesítést — értek el a kocsikihasználásban. Az élüzem színt elérését nagymértékben elősegítették a termelési terv rendszeres teljesítéséből adódó egyenletes szállítással, s a kocsikirakások jó megszervezésével az üzemek is, — ezért Németh elvtárs, az állomás főnöke szerint köszönet illeti őket. A cukorgyáriak például egy- egy kocsi rakodási idejét az engedélyezett 6 óra helyett öt és félórára csökkentették. Munkájuk azért is elismerésre méltó, mert nemcsak néhány, hanem a IV. negyedév során több mint tízezer kocsinál érték el ezt az eredményt. Az üzemekkel, válla- látokkal való jó együttműködés következtében a rakodási idő általában csökkent. A rendszeres termelés, az egyenletes szállítás eredményeként megszűnt a régi nagymérvű évvégi hajrá, s így az üzemek nem okoztak decemberben sem különösebb problémát a vasútnak. Persze, ez még nem jelenti, azt, hogy minden rendben van. Az ÉRDÉRT vállalatnál például nem szervezték meg kellően az éjszakai vagonkirakásokat — bár a felsőbb szervek ilyenirányú határozata rájuk is vonatkozik —, késleltették ezálta a vasút munkáját. Ezért 300 százalékkal megemelték nekik a kocsiálláspénzt. A jó szó — és most már a bírságkivetés — bizonyára nem marad hatástalan rájuk, megértik a forgalom problémáit, s a nappali kocsikirakóshoz hasonlóan megszervezik az éjszakait is. Az állomás vezetői és dolgozói a továbbiakban is az üzemekhez fűződő jó kapcsolat ápolására törekednek. Fáradozásuk bizonyára nem lesz egyoldalú, reagálnak rá az üzemek, s a megyei tanács közlekedési osztálya az eddigiekhez hasonlóan megadja ehhez a kellő segítséget. Az élüzem színt elérése arról tanúskodik, hogy a vasútállomás dolgozói becsülettel eleget tesznek kötelezettségüknek', s számítani lehet arra, hogy a téli forgalomból adódó problémákat is sikeresen megoldják. Most pillanatnyilag lecsökkent ugyan a szállítandó árumennyiség. Ezt részben a leltározásoknak, az új tervidőszak kezdetének (a kész termékeket a múlt hó végén továbbították a vállalatok), és annak tudják be, hogy a hideg miatt nedves anyagokat — homokot, sódert — nem igen lehet szállítani. A közeljövőben azonban számítani lehet az áruforgalom gyors növelésére. Ennek következtében a vasutasok munkája is sokasodik, s az idő hidegebbre fordultával nehezedik is. Az eddigi jó tempó lassítására tehát nincs ok, — a vasutasok szerint szándék se, készen állnak a feladatnövekedésből adódó munkák elvégzésére. (si) Tiszapüspökiből, Tiszától d várról jelentik Tiszapüspöki községben az egyénileg dolgozó parasztok körében mind nagyobb az érdeklődés a kiváló hibridkukorica-vetőmag iránt. Csak napokkal ezelőtt kezdte meg a községi tanács VB az igények összeírását, máris harminc dolgozó paraszt jelentkezett. Tóvízi János 70 kilogramm, Farkas Raimond 60 kilogramm hibrid-kukorica- magot kért. Azért is népszerű a legjobb gazdák körében ez a magféleség, mert jóné- hányan már az elmúlt évben is termeltek hibridkukoricát, s a terméseredmény kiváló. Tiszaföldváron pár nappal ezelőtt tartottak gazdagyűlést ismertették a község dolgozó parasztjaival a hibridkukorica-termesztés előnyeit. Az ottani egyéni gazdák idáig mintegy 30 mázsa vetőmagra jelentették be igényüket. Több gondot a KISZ-re T örökszentmiklóson A KÖZPONTI Bizottságnak a KISZ tevékenységérő ás feladatáról szóló határozata kimondja: „A pártbizottságok és pártszervezetek káderekkel is segítsék a KISZ szervezeteket és lehetőleg felnőtt kommunisták is vegyenek részt a KISZ szervezetek vezetésében". A Törökszentmiklósi Városi Pártbizottság a határozat megjelenése után összehívta a város ifjú kommunistáit, és megtárgyalták velük, hogy milyen feladatok várnak rájuk a KISZ megerősítésében. Tennivaló bőven akadt: „Gyenge a politikai munka, hiányos a titkárok képzettsége. Néhol csak formális a KISZ-élet, Kevés a paraszt- ifjú a KISZ-ben. Meg kell erősíteni kommunistákkal a KISZ városi bizottságát, és -------Ta karékosságra törekszenek az olajbányászok AZ 1958-AS ÉV jelentős eredményeket hozott a takarékosságban. A vállalatok tervszerű munkája nyomán sok százezer forinttal gyarapodott az üzemek, népgazdaságunk vagyona. Az Alföldi Kőolajkutató Vállalat a takaréko-sági intézkedési terv végrehajtásával közel egymillió forint megtakarítást ért el. Nem valami csodákat hajHáromhetes nimyvádelmi tanlslyam A Kenderesi Növényvédő Állomás pártszervezete múlt év novemberi taggyűlésén határozati javaslatot hozott növényvédelemmel foglalkozó tanfolyam tartására. Ezt a határozatot a taggyűlés után a pártvezetőség megbeszélte az igazgatóval és főagronó- mussal. Dr. Váczi Mihály fő- agronómus elvtárs javasolta, hogy a tanfolyamot szélesítsük ki a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok dolgozóinak bevonásával. így meghívást nyertek a mező- héki Táncsics, a mezőtúri Bercsényi, a pusztabánrévei Sallai, a kunszentmártoni Zalka Máté, a turkevei Vörös Csillag és Búzakalász, a kunhegyesi Lenin, a karcagi Lenin és Május 1, a kisújszállási Kinizsi és a kenderesi Vörös Csepel, valamint a Haladás Tsz-ek brigádvezetői, akik már tájékoztatták is részvételükről az állomást. A megye tíz legnagyobb állami gazdasága is jelezte küldötteit. — Remélhetőleg nemcsak az előadásokon, konzultációkon, hanem este a szálláson is igen jó, termékeny vitáik alakulhatnak ki a termelőszövetkezeti tagok, állami gazdasági dolgozók között. A tanfolyam anyaga tárgyalja a növényvédelem leggyakorlatibb kérdései mellett a legújabb tudományos eredményeket, s a helyi tapasztalatok is bő teret nyernek. A tanfolyam vezetését Demeter János mezőgazdasági mérnökre bízta az állomás. Az előadói gárdát a növényvédő állomás mezőgazdászai alkotják dr. Váczi Mihály szigorú, szakszerű ellenőrzése alatt. Reméljük, hogy a január 12-én kezdődött háromhetes tanfolyam eredményes lesz a növényvédelmi kultúra terjesztésében, másrészt újabb kapcsot hoz létre az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, s a növényvédő állomás között. Pataki István, Kenderes. tottak itt végre, csupán a lehetőségeket használták ki becsülettel. Gyűjtötték az ócskavasat és értékesítették. A felesleges állóeszközöket más vállalatoknak adták. A selejt fúrórudazatot vezetékcsőnek értékesítették. A hulladékanyagokat a műhelyben felhasználták kisebb munkákhoz — új anyag helyett. Takarékosan bántak a béléscsövekkel. A gépkocsik betartották a közlekedési szabályokat és megszüntették az üres vagy felesleges járatokat. A fúrásoknál nem hagyták kint a lefektetett csővezetéket, mint korábban, hanem felszedték és hasznosították. Ezeken kívül apróbb és mégis sok forintot hozó feladatokat oldottak meg. A vállalat dolgozói tömegesen kapcsolódtak a takarékossági mozgalomba. 1959-re új módon készítik el a takarékossági intézkedési tervet. A dolgozók széles rétegeit vonják be a terv készítésébe. JELENLEG azon munkálkodnak, hogy minden vezető felmérje a munkaterületén lévő takarékossági lehetőségeket. A takarékosságra te-t javaslatokat azutái megtárgyalják a dolgozókkal és azok véleményével kiegészítik. Sok előnye van az nymodon készített tervnek. A dolgozók maguk szabják meg feladatukat egész évre. Aktívan résztvállalnak nemcsak az előkészületi munkában, hanem a terv végrehajtásában is. — ab — az alapszervezeteket” — szögezte le a városi bizottság határozata. A feladatokat részletesen megtárgyalták, sajnos, ennél tovább nem jutottak. Az alap- szervezetek húzódoztak attól, hogy a legaktívabb fiatal párttagokat átadják a KISZ- nek — mert azok dolgoztak legjobban náluk is. Róna Tamás elvtársnak, a járási KISZ. bizottság titkárának véleménye szerint a Surjáni Állami Gazdaságban azért gyenge a KISZ-élet — még a tagösz- szeírást sem fejezték be —. mert a pártszervezet nem küldött a KISZ-be fiatal párttagokat, pedig van egynéhány, aki tudna segíteni. Bálint László, a Mezőgazda- sági Gépgyár KISZ szervezetének titkára is arról panaszkodik, hogy nem segítenek a KISZ-ben a fiatal párttagok. Pedig lehetne legalább tizenötre számítana. Hogy miért nem segítenek, erről Szöllősi István elvtárs, a Gépgyár párttitkára azt mondja: — Nem igénylik a fiatal párttagok segítségét. Mi küldenénk az ifjú párttagokat, ha a KISZ önállóbban, határozottabban dolgozna. TÖBB DOLOGRA vetnek fényt ezek a vélemények. Egyik, hogy nem nagyon kilincselnek a KISZ-vezetők sem a párttitkámál az ifjú párttagokért, pedig tudván tudják, hegy elkelne náluk a segítség. Másrészt a pártszervezet is csak akkor adná át a fiatal párttagokat, ha jól dolgozna a KISZ. Pedig hát a KISZ gyenge munkáját együttesen kellene orvosolni. Az ifjú kommunisták gyenge foglalkoztatásának okát Nagy András elvtárs, a városi pártbizottság osztályvezetője úgy körvonalazza meg, hogy Központi Bizottság ezirányú határozata „kicsúszott" a város vezetőinek kezéből”. Egy példát ennek bizonyítására: sem Nagy elvtárs, sem a járási, sem a városi KISZ titkár nem tudja, hogy a pártszervezetek hány fiatal kommunistát bíztak meg a KISZ segítésével, és azok közül mennyi dolgozik. Ügy húsz-huszonötöt „saccol- nak”, de ahogy mondják: .Jöhet ez a szám több is kevesebb is”. ÜGY LEHETNE jellemezni a város KISZ-életét, hogy az alapszervezetek aránylag jobban dolgoznak, mint ahogyan azt a városi vezetés eredményezhetné. A városi bizottság nem irányít egyenletesen. Elsősorban is sűrűn változik a városi KISZ-tiikár. Az elmúlt két évben már négy megbízott és hivatalos titkár működött. Továbbá a városi VB tagjai közül is csak három-négy dolgozik, a többi „statisztála a KlSZ-munká- náL Nem csoda, ha sem a párt-, sem a KlSZ-határoza- tokat nem valósítják meg és gyenge a szervezeti munka. Aki dolgozik, annak viszont minden funkciót a nyakába varrnak. A jelenlegi megbízott városi KISZ-titkár, „mellesleg” a városi légoltalom parancsnoka, a Népfront kulturális bizottságának elnöke, kultúrház igazgató, de van még. egyéb megbízatása is. Maga is bevallja, hogy a KISZ-szel csak „félkézből” tud foglalkozni. A Törökszentmiklósi Városi Pártbizottságra is komoly feladatok várnának a KISZ- élet fellendítésében. Helyes volna minél előbb napirendre tűzni a KISZ tevékenységét és előzőleg alapos brigádvizsgálattal felmérni, hogy mi az oka a gyenge munkának. A KISZ-nek átadott fiatal kommunistákat bízzák meg konkrét feladatokkal, s azt ellenőrizzék is. A mostani helyzet megkívánná, hogy még jóné- hár.y fiatal párttagot adjanak át a pártszervezetek a KISZ-nek, s az alapszervezetek vezetőségeit is megerősítsék fiatal kommunistákkal. A KISZ szervezetek megerősítése különösen azokon a helyeken lényeges, ahol nincs pártszervezet. Ilyen többek között az új-ballai, a kucofi, a bartai határrész. Helyes volna e szervezetek patroná- lásával megbízni az ifjúsági mozgalomba irányított fiatal párttagokat. A GYENGE KISZ-ÉLET kihatással van a párttagjs- lölt-felvétel alakulására. Róna elvtárs. a járási KISZ- titkár mondja, hogy szeptember óta csak három fiatal tagjelölt felvételi kérelme került hozzá ajánlás; miatt. Van tehát tennivaló Török- szentmiklóson a fiatalok érdekében. A helyzet gyors és hathatós beavatkozást kíván, és a megyei KISZ bizottság segítségnyújtása is elkelne a város KISZ életének rendbeszedésénél. Tóth József KERESETT CIKK pMatoatkép egy párttitkárról, egy föagronémusról, akik a szolnoki termelőszövetkezeteket segítik A Cukorgyári Célgazdaság irodaszobájában hárman ülünk összesen. A párttitkár és a főagronómus rajtam kívül. Igazság szerint még Székely József üzemegyságagro- nómusnak, Horváth Károly igazgatónak, s még jónéhány elvtársnak itt kellene lennie, akik e tárgyban jeleskednek. A beszédtéma ugyanis: ki hogyan segít a termelőszövetkezeteknek. Nos hát a kérdezetteknek volna mivel dicsekedniük. Csakhogy amit tesznek, nem a dicsekvés céljáért teszik. Borbély Kálmán párttitkár, s Nyári Pál főagronómus önzetlenségének szép példát teremnek majdhogynem naponta. Ök ugyan azzal kezdik: — Nem úgy megy, ahogy mi szeretnénk. A Szabadiág, a Tisza Antal. s áz Uj Élet termelőszövetkezet elnökei, 'vezetői viszont jól tudják, 13—95 a célgazdaság telefonszáma, ott kaphatják meg Borbély elv- társat, vagy „Pali bácsit”, ahogy városszerte ismerik. Az sem ritka eset, hegy személyesen kopogtatnak be rájuk. A múlt tavaszon Nyit- rai, a Szabadság elnöke nyitotta rá az ajtót a főagronó- musra: — A műtrágyázás ügyében kérnék tanácsot. Nem lehetett elégedetlen a válasszal. Pali bácsi leültette, s azt is kikérdezte töviről hegyire, hogy a búza előtt, amelyet most akarnak műtrágyázni, 3—4 évvel ezelőtt mi volt az elővetemény. Megmondta aztán, mikor mennyit szórjanak a pétisóból. Könnyen adhatott tanácsot, hiszen' a talajadottságokat maga is jól ismeri. Amikor csak teheti, ellátogat a szövetkezetekbe. Legutóbb a Tisza Antalban járt. Simon Antal fiatal mezőgazdász figyelmesen hallgatta a tapasztalt szakember véleményét a vetésforgó, a trágyázása forgó kialakításáról. Egyébként azt is számon tartja, hri van fiatalabb mezőgazdász, hol kell több szaktanács. A Szabadságban elvétették nyáron a tehénállomány legeltetését. Hosszú ideig póttakarmány nélkül, a nap melegétől felsőit szandai réten bizony megapadt- a tej- hozam. Háborgott Pali bácsi, jobban, mintha tán saját gazdaságában történik meg. Ott ugyan ilyesmi nem fordulhat elő. Már a cukorgyári gazdaságról beszélek, mert ezt érzik ők magukénak. Háromszoros élüzem az, s nem reménytelen a további kitüntetések sorsa sem. Termésátlaguk mindig kenterből veri az egyéniekét. így lesz hamarosan a szövetkezeteknél is. Ezért segítenek a kibontakozásban. Nem bábáskodás, nem dajkálás ez, hanem az erősebb, s idősebb!! testvér kéznyújtása. S akié legfőképpen szervezi e kézfo-g gást, az a párttitkár. Külön-! ben a városi mezőgazdaságii fejlesztési bizottság tagja is.| Nagy örömére a bizottság al Cukorgyárban tártja legköze-g lebbi ülését, s ott helyben elf is intéznek mindent, amit! tudnak, noha máskor is ügyi szokott az lenni: ahová segít-f§ ség kell, első a célgazdaság.I Nagy része van abban, hogy! még Pest megyében is isme-g rik (Tetétlenen két tsz-t pat-= rónáinak), a tízezer holdas! szolnoki célgazdaság segítő-g készségét. S ami megyénk ja-1 vát szolgálja, hogy a tiisza-I várkonyi Petőfin kívül egy reg fokozódó elvtársi, baráti vi-g szony alakul ki a Szabadság-! gal. Senki egy rossz szót sem! szólhatna, ha akár egyikük,! akár másikuk letenr.é a lan-g tot munkaidő után. S hogy nem ezt teszik?! Egyiket; a párttitkárt kom-g munista meggyőződése, mási-1 kukat; a pártonkívüli főagro-g nómust munkaszeretete, nagyi szaktudása, s becsületességei serkenti erre. — borzák — s Nagy keletjük van a szolnoki Vas- és Faipari KTSZ-ben készült éttermi és cukrászdái asztaloknak. Az asztallapokat ragasztott forgácsból gyártják. így nem púposodnak, és nem vetemednek. Eddig 100 asztalt szállítottak Budapestre. Most kerül szállításra újabb 100 darab. * \