Szolnok Megyei Néplap, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-15 / 12. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPI AP 1959 Jamiér 19. Egy pártmunkás, két gimnáziumi igazgató a mezőtúri pedagógusokról A vidéki varasok kulturális életében a pedagógusok játsz- szák a legnagyobb szerepet, ami érthető is, hiszen ők vannak a legtöbben és családlátogatásaik révén ők kerülnek a város lakosságával a legszorosabb kapcsolatba, minden értelmiségi réteg közül. Így van ez Mezőtúron is. Az ottani pedagógusok munkája a kultúra terjesztésében a város kulturális életének szemes része. A mi időnkből csak annyi tellett, hogy megnézzük: a két gimnázium tanárai hogyan, milyen mértékben vesznek részt a város műveltségi arculatának kialakításában. őri Zoltán, I a fiúgimnázium igazgatója rövid töprengés után megpróbálta összefoglalni, mit tettek és mit szeretnének tenni a gimnázium tanárai a város kulturális életének fellendítéséért. — Kezdjük talán ott, hogy tanáraink közül többen tagjai a TIT-nek és ismeretterjesztő előadásaikat szerte a városban, de a külterületeken is tartják. Ezzel is hozzájárulnak a materialista természet- tudományos műveltség elsajátításához. Párttag pedagógusaink szabad pártnapokat és nemzetközi tájékoz'alókat tartanak, hogy el ne maradja, nak a világtól a nehezen megközelíthető helyeken lakó emberek sem. Érdeklődés mutatkozik angol és német nyelvtanfolyamaink, űrrakéta előadásaink iránt. Ezek az eredmények azonban nem takarhatják el azt a sajnálatos helyzetet, hogy az értelmiség bizonyosfokú izoláltsága nem. szűnt még meg Mezőtúron. Őri igazgató szavaiból kiderül: nemigen jönnek össze az értelmiségiek, hogy megtárgyalják az őket érintő problémákat, vagy akár csak edVÜtt szórakozzanak, megbeszéljék, hogyan tudnának még hathatósabban segíteni az értelmiség és más társadalmi rétegek közötti bizalmatlanság, előítéletek felszámolásában. Erre pedig szükség lenne. A gimnázium ezt azért is megtehetné, mert a fiatal tanárok mind mezőtúriak, a g'mnázium neveltjei, akik jól ismerik és szeretik városukat, és kétségtelenül az eddiginél is lényegesen többet tudnának tenni érte. A tervek között szerepel az iskolai KISZ munkája, amely a tanyavilággal való kulturá lis kapcsolatot fűzi szorosabb ra. Színvonalas kultúrműso- rokkal készülnek, amelyet a nehezen megközelíthető tanyákba visznek majd el flü~ tál tanáraik vezetésével a gimnazisták. A másik terv a könyvtárral kapcsolatos. A mezőtúri gimnázium ugyanis olyan könyvtárral dicsekedhet, amellyel egy intézmény sem a megyében: 11 ezer kötet könyv sorakozik polcain. Ez a könyvtár nem zárt világ, a város ifjúsága: munkások, parasztok olvasnak a teremben. Most folyik a decimálrend- szerű katalogizálás és ezután még szélesebb körben hozzáférhető lesz a líönyvtár. Egyes könyveket ki is kölcsönözhetnek. A katalogizálásnak tudományos értéke is van: számos ősnyomtatvány és régi, első kiadások bukkannak így napfényre. A Teleld Blanka Leánygimnázium ilyenkor délután már kihalt. Félhomályban üldögélünk Sárközi Aladár | igazgatóval és ugyanerről a kérdésről beszélgetünk. Irt is az derül ki, hogy előadásos propagandában nincs hiány. A honvédségnél is tartottak jónéhány előadást, azonban a kultúr otthonnal nem tortának szoros kapcsolatot és ebben a formában nem kapcsolódnak bele a város életébe. Ugyan senki sem említette, mégis az az újságíró érzése, hogy a két gimnázium tanári kara között sem olyan szoros az együttműködési kapcsolat, mint amilyennek lennie kellene. Közös rendezvényekről sem igen hallottunk. Pedig a leánygimánz'umnak is van mivel büszkélkednie: tanulmányi eredménye kiváló. Még a 2 százalékot sem éri el most negyedévben az intettek rovottak száma. Ez bizonyítja, igen magas színvonalú a tanári kar műveltsége is. Ezt pedig jobban gyümö’csöztetni kellene a város érdekében. Juhász László, a pártbizottság ágit. prop, előadója városi távlatokban szól hozzá a kérdéshez. — Kétségtelen, a pedagógusok és más értelmiségiek még nem aktivizálódtak eléggé, de nem hallgathatjuk el, hogy van örvendetes fejlődés is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 60 oldevelet adott ki részükre a pártbizottság a választáson való jó munkáért. Az aktivizálódásnak további jelét látom abban. hogy a pedagógus pártszervezet — ahol 56 előtt egykét hozzászólást is csak harapófogóval lehetett kihúzni — ma színvonalas viták színhelye, ahol becsületes, egyenes úton keresik a megoldást a kommvnüta pedagógusok. Más a légkör a városban is és jobban bíznak a pedagógusokban, értelmiségiekben. Tizenhárom értelmiségi tanácstagja van a városi tanácsnak, ebből tizenegy pedagógus. — Most már csak arra lenne szükség, hogy a megteremtődő bizalmasabb légkörben az értelmiség, a pedagógusok teljes mellel vessék magukat a szocialista kultúráért folyó küzdelembe. Mindenekelőtt az értelmiség egymás közötti viszonyában, kell változást elérni. Nem szabad engednünk, hogy egyetlen értelmiségi is belesüllyedjen a provincla- tizmusba és a feneketlen mezőtúri sár mocsarassá és kietlenné tegye a gondolkodását is. Intő jel a közelmúltban alakult TIT-klub bukása, amely a pedagógusok egy részének kifogásai és közömbössége miatt formálisan megbukott. Újjá kell szervezni valamilyen formában az értelmiség „okos gyülekezetét”, amely a párt vezetésével kommunista elvek alapján biztosítja mind az értelmiségiek fejlődését, mind pedig az értelmiség, elsősorban a pedagógusok nevelő és felvilágosító munkájának kiszélesedését az egész város kulturális fejlődésének érdekében. — ht — Kunsági fiafalok néprajzi gyűjtése A karcagi Lenin Tsz fiataljai értékes néprajzi munkát végeztek az elmúlt hónapok során. Városuk és környékének már-már feledésbe menő dalaiból, táncaiból, hagyományaiból összeállított egész estét betöltő népi játékot tanultak meg. „Amikor én házasodtam” címmel előreláthatólag február elején mutatják be gyűjtésűk eredményét. A karcagi jópéldát követő kisújszállási fiatalok támogatására a városi tanács VB háromezer forintot adott. Az ifjak még a legtávolabbi tanyákat is felkeresik; elbeszélgetnek az idősekkel, kiknek emlékezete sok értékes, régi hagyományt őriz. A tőlük hallottakat feljegyzik, összegyűjtik. NE UTAZZ ITTASAN] Tegnap reggel Budapestről Nyíregyházára indult vonaton Lukácsi Mihály. Szolnokhoz közeledve ittas állapotban lezuhant a vonatról. Szerencséjére még meg tudott kapaszkodni; s így két utas visszaemelhette a vonatra. Az ittasságra ráfizetett utas nemcsak cipőjét vesztette el, hanem sarokcsonttöré t is szenvedett. A megyei tanács kórházában ápolják. (Jriáskatlanok vontatókötélen A szovjet külkereskedelmi szervek nemrég néhány nagy méretű magasnyomású katlant rendeltek a vegyipar részére egy svéd cégnél. A rendelt áru időre elkészült, de akkor jöttek rá, hogy az egyenkint 85 tonna súlyú, lö méter hosszú, kétkarú hengerek célhoz juttatása szinte megoldhatatlannak látszó feladat a szállítási vállalatnak. A tengeralattjáró nagyságú katlanokat sem csukott, sem nyitott vagonban nem lehetett elhelyezni. Maradt a tengeri szállítás lehetősége, a szakemberek azonban ezt nem tartották megfelelőnek, mert a katlanokat csak nagyobb teherhajó fedélzetére lehetett volna felemelni, de ez a nagy technikai nehézségen túl még veszélyes is lett volna a gőzösök részére. A szovjet kereskedelmi flotta balti igazgatóságát végül is idős, tapasztalt kapitányok segítették ki a nehéz helyzetből az első pillanatra fantasztikusnak látszó, de valójában megvalósítható ötlettel. A katlanokat gerendákba burkolták, oldalukon fémszárnyakkal, elöl és hátul jelzőlámpákkal látták el őket, s a vízhatlan óriások már rendelkeztek is a vizen úszó járművek legfontosabb tulajdonságaival. Az első katlant a szovjet Szvjatogorsz gőzös vontatta el Stockholmból Leningrádba, még hozzá a kedvezőtlen időjárás ellenére is igen rövid idő, nem egészen két nap alatt. Következő utján a Szvjator- gorszk már egyszerre két katlant vett vontatókötélre és a napokban az utolsó katlan-„uszály” is megérkezett a leningrádi kikötőbe. HÍREK JANUBft 15 CsiiiSrW lór*nt. Pá A Nap kél: 7,28 h-kor, nyugszik: 16,20 h-kor. A Hold kél: 10.20 h-kor, nyugszik 23,26 h-kor. Időjárás jelentés Várható időjárás: változó felhőzet, párás, helyenként ködös idő, néhány helyen hószállingózás, gyenge légáramlás. Legmagasabb nappali hőmérséklet: mínusz 2, plusz 1 fok között. Távolabbi kilátások: kisebb enyhülés havazásokkal. — MEGYÉNKBEN a kötelező biztosítás megszüntetése óta 14 ezer baleset, több mint 15 ezer élet- és temetkezési, közel tízezer vagyon- és több mint 7 ezer állatkár elleni biztosítást kötöttek. — FÖLDKOTRÓGÉPET állítanak üzembe az idén a termelés fokozására a megyei tanács karcagi téglagyárának bányájában. Ezzel lényegesen könnyebb lesz a munka, mivel az agyagfejtést a kotrógép végzi. — KÖZSÉGFEJLESZTÉSI ALAPBÓL 119 ezer forintot ferdít a vásártér, valamint a piacterek karbantartására és korszerűsítésére a szolnoki városi tanács. — ÁROKBA FORDULT Rákóczifalváhcz nem messze vigyázatlan vezetés következtében a Tószegi Gépállomás egyik vontatója. A vezető könnyebb sérüléseket szenvedett, a járműben körülbelül 2 ezer forint kár keletkezett. — MA ÜLÉST TART a szolnoki járási Népi Ellenőrzési Bizottság. Az ülésen megtárgyalják a magánkisiparo- sok 'tevékenységének ellenőrzéséről, a téglagyárak munkájáról, a tsz zárszámadási leltárfelvételekről és a tejátvételek vizsgálatáról szóló ösz- szefoglaló jelentéseket, valamint a járási NEB idei munkatervét. — AZ ÉVSZAKHOZ KÉPEST meglehetősen sok csapadék hullott decemberben és januárban. Ennek következtében a Tiszán közepes, a Tárnán valamivel magasabb árhullám keletkezett. A szakemberek véleménye szerint az ár levonulóban van. — TÖBB MINT 75 EZER kát. hold szántóföldet és legelőt mentesít majd a belvizektől a jövőre átadásra kerülő, 12 millió forintos költséggel épülő tiszasülyi és tiszaderzsi szivattyútelep. — JÁSZBERÉNYBEN közel 2 milliós költséggel új TÜZÉP telepet építenek. A telep elkészülte után az eddigi szabadtéri tárolás helyett korszerű raktárakban tárolják a tüzelőt és az építőanyagokat. — TÉLI ZÖLDFŐZELÉKEK. Teljes cikklistának megfelelő mirelit-választékot árusítanak egy hét múlva a szolnoki 121-es csemegeboltban. Állandóan kapható lesz majd málna, cseresznye, meggy, sárgadinnye, vajbab, különböző zöldfőzelékek és 12 féle mélyhűtött húskészítmény. JVapi postánkbói A január 13-án és 14-én beérkezett levelekre üzenjük: Wesniczky Antal Beseny- szög, Nagy Mátyás Jászágó. írásaikat köszönettel vettük, feldolgozzuk. Várjuk további leveleiket. Ruttkai Aladár Szolnok. A többek nevében írt észrevételt tudomására hozzuk az illetékeseknek, s reméljük, hamarosan intézkednek. Porcsalmi Lajos Kisújszállás. Sporttal kapcsolatos levelét megkapuk, feldolgozzuk. Fáradozásait köszönjük. Kovács Sándor Szelevény. Ügyében érdeklődünk. Választ levélben küldünk. Bozsó Mihály Tiszabő. A levelében közölt panaszt megvizsgáljuk. Türelmét kérjük a válaszadásig is. Bokor József Jászberény. Ügyét intézzük, amint választ kapunk, levélben keressük fel. Farkas Rozália Mezőhík, Drenda Józsefné Jásztelek, Barta Mihály Ujszász, Smiri Katalin Szajol. Kérésükre levélben válaszolunk. Csáti András Tiszaderzs. Panaszát eljutattjuk az intézkedésre illetékes szervhez. A kapott választ közöljük levélírónkkal. 58 kispajtástól kaptunk levelet s továbbítottuk az „Úttörők Fórumá”-hoz. Helyszűke miatt nem soroljuk fsl külön neveteket, örömmel és szeretettel várjuk írásaitokat, rejtvénymégfejtéseiteket. PANASZOKRA válaszolnak az illetékesek SZOLNOK MEGYEI FILMSZÍNHÁZAK MŰSORA 1959. január 15—18-ig: Abádszalók 15—16 Átkelés Párison. 17—18 A kikötő gyermekei Cibakháza 16—18 Ne várd a májust. Matiné: 18. Benderáthi eset Fegyvernek 16—18 Ott. a végállomásnál. Maiiné: 18. Skander-bég Jánoshida 13—16 Ég és föld között. 17—18 Csatorna Jászaisószentgyürgy 15—16 Csatolna. 17—18 Teuton kard akció. Matinéműsor: 18. Argentínától—Mexikóig Jászapáti 16—18 Édes Anna, 16 évf. — Mat'néműsor: 18. Az anya Jászárokszállás 16—18 ördögi találmány. Matinéműsor: 18. Riadó a hegyekben Jászberény 15—-18 Ember az égbén. M.: 18. Látogatás a felhőkből Jászdózsa 15—16 Teuton kard akció. 17—18 Ég és föld között. Matiné: 18. Ne fordulj vissza fiam Jászfényszaru 16—18 örvényben. — Mat’néműsor: 18. Cár és ács Jászíákóhalma 16—18 Csendes Don II. 18. Merénylet a kikötőben Jászkisér 16—18 Micsoda éjszaka, H évf. Matinéműsor: 18. Valahol már találkoztunk Jászladány 16—18 Svejk, a derék katona I. Matinéműsor: 18. Ha a világon mindenki il^e1}.voIna Kenderes 15—18 Fekete szem éjs’ra^^a‘ Kisújszállás 16—18 Játék az ördöS§el- let a kikötőben Kunhegyes 16—18 Hétköznapi tra2?dia- Kunmadaras 16—18 Római vakác*°‘ dúlj vissza fiam Kunszentmárton 16—18 Azon az éjszakán. löhös ismertetőjel . , „ Mezőtúr Dózsa 15—21 Rob:n Hood* Matinéműsor: 18. A sas fia Mezőtúr Szabadság 15—21 Szent Péter esernyője (szeles) 0f-söd 16—18 Főutca. — Matiné: 18- M€se a 12 találatról fíákóozifalva 18-18 A tető. Mai né mű sor: 13. Viharban nőttek fel Szolnok Vörös Csillag 15—20 Az élet visszavár Szolnok Tisza 15-21 Fehér éjsza^ (széles). M: 18. Vadvizorszag Tiszaföldvár 16—18 Nővérek. - Matiné: 18. Londonban jártunk Tiszafüred 16*—18 Fehér éiszakák. Matinéműsor: 18. Kék kereszt Tiszaküit 17—18 Haláltánc \ Törökszentmiklós 15—18 Megmen^e^em az életem. Matinéműsor: 18. Holt tárna titka , ,, , ... Túrkeve 16—18 Gyermekkori szereIfm: Mat.: 18. Nyomok a hóban Ujszász 16—18 Bűn. 16 évf. Matí?én™sor: *»• VUiar Itál*a {e}etts Karcag 15—18 Csempészek. MatinemusoIi: 18- ^ sipkaszonos hősei Matinéműsor: 18. Merény- Ma'iné: 18. Húsz János Matinéműsor: 18. Ne forMatinéműsor: 18. KüSok kárt okosnak a lelkiismeretlen telefonálók Múlt év december 16-i számunkban „Halló 07” című cikkünkben foglalkoztunk a Szolnok város területén felszerelt nyilvános távbeszélő fülkék számainak szaporításával. s a hibák megjavításával is. A fenti észrevételre Nyilas Miklós, a debreceni Posta- igazgatóság műszaki igazgatója válaszolt. Többek között tájékoztatja a szerkesztőséget, hogy a város területén jelenleg csak egy nyilvános távbeszélő fülke működik, a többi négy készüléket javításra kellett Budapestre küldeni, amelyet még nem kaptunk vissza. A nyilvános telefonállomások hibáinak elhárítására a Postaigazgatóság külön műszerészt foglalkoztat, aki a hiba észlelésekor a zavart azonnal megszünteti. E munka eredményét az igénybevevők csak rövid ideig élvezhetik, mert a lelkiismeretlen telefonálók a forgalomképes 20 filléres érmék helyett mindenféle idegen érmékét, vasdarabokat, gombokat, stb. erőszakolnak be a bedobó nyílásába. Ezek az idegen tárgyak természetesen nem csúsznak le a csatornán, hanem fennakadnak, s a készülék máris hasznavehetetlen, amíg a műszerész újból meg nem javítja. Nem egy esetben előfordul az is, hogy levágják a kézibsszélőt, vagy pedig kiszedik a hallgató membránját, illetve -a beszélő mikrofonját. A tele- fonrongálók ellen egyedül a posta tehetetlen. A kívülállók — különösen pedig a hatósági közegek — segítsége szükséges ahhoz, hogy a kártevőket leleplezhessük. szenet a Szolnok és Vidéke körzeti Földművesszövetkezet szandaszöllösi telepén, de a szénhez járó tűzifát nem kapták meg. Január 6-án újból a lapban foglalkoztunk ezzel az üggyel, mivel a panaszosok december 28-án keltezett levele arról tanúskodott, hogy még mindig nem orvosolták sérelmüket. Megírták, hogy a cikk megjelenése után pár nappal odvas, nyers fűzfát árusítottak a telepen, de nekik abból sem jutott. Szolnok és Vidéke Körzeti , Földművesszövetkezet igazgatóságának elnöke válaszolt a panaszosok ügyében. Közölte, hogy már a december 16-i cikk után megtették az intézkedést. Deme József szandaszöllösi lakos december 21. előtt elszállította a fát. Gondoskodtak arról is, hogy állandóan legyen a telepen fa, bár az igaz, a minősége nem 1. osztályú. — Molnár András és id. Nádas Józsefné a fa minősége miatt nem volt hajlandó elvinni a nekik járó mennyiséget. A telep nem tudja igényüket kielégíteni, csak a raktáron lévő tűzifával, s ebből bármikor megkaphatják a korábban vásárolt szénhez járó mei\y- ny iséget. Nem a IHÁSZ, hanem a kunhegyes ktsz fele'ős a mu osztásért „Vajon mikor lesz villanyunk?” — ezzel a címmel közöltük január 6-án Czupp Lukácsné kun- hegyesi lakos panaszát. A most érkezett, válasz, — amelyet a TITÁSZ Vállalat karcagi üzem- vezetősége küldött, azt bizonyítja, hogy a mulasztásért elsősorban a kunhegyes! ktsz-t terheli a felelősség, mivel a belső szerelésnél nem tartották be a biztonsági szabályokat. Bernátfi Pál körzeti szerelő megtette észrevételét az ellenőrzés után, de a hiányosságok még ma is fennállnak, ezért a TITÁSZ nem hajlandó a bekapcsolást elvégezni. Szükséges is a biztonsági intézkedések betartása, mivel Czupp Lukácsék háza nádtetős, és így fokozottabban fennáll a tűzveszély. Szerkesztőségünk felhívja a kunhegyesi ktsz figyelmét a berendezés hiányosságainak mielőbbi kijavítására, hogy Czupp Lukácsék otthonában a hosszú huzavona után végre kigyulladhasson a villany. Intézkedés történt a szandassöUősi panaszosok ügyében Közel egy hónapja jelent meg lapunkban Molnár András, id. Nádas Józsefné és Deme József szandaszöllösi lakosok panasza, akik még a nyár folyamán vásároltak