Szolnok Megyei Néplap, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-13 / 10. szám

6 S70I NOK MFOYFT NÉPLAP 1959. január 13. Mezőtúri vasárnap délután mlékezéssel a közmondás­ban intelemre, mely 3 sé­táló.* és csavargás közötti lénye­ges különbségről szól: gondosan zsebretettem egy húszait s neki­vágtam a vasárnap délutáni Me­zőtúrnak. Az ifjabb generáció kedvéért hadd teszem hozzá, hogy a szentencia szerint: Aki­nek van húsz forint a zsebében. az sétál — akinek nincsen, az csavarog... A Szabadság moziból leányok- fiúk csapata sereglik ki; a Hét­köznapi tragédiák’’ című olasz film diákelőadásáról jönnek. * A diákotthon derűs, meleg helyiségében csak néhány fiatal tanyázik; az egyik, levelet ír, a másik átismétli a szombaton megtanult leckét, a harmadik egy Tersánszky-regény olvasásá­ba mélyed. Egy fiú térdén rajz­tábla, mellette akvarell-készlet, ecsetek. A magas, karcsú legény­ke elmerülten dolgozik; észre sem veszi, amint Varga hajós ta­nárral gyönyörködünk készülő művében. Csabai-Wagner József egyik legtehetségesebb tanítványa. Nem csodálkoznék, ha érettségi után felvennék a Képzőművé­szeti Főiskolára... F annak-e örök típusok, vagy sem — erről lehetne vitat­kozni Ha igen, úgy ezek galé­riájából semmiképpen sem hiá­nyozhat Rákosi Viktor, aki fele­ségéiül a Szolnoki Fényképész KTSZ mezőtúri kirendeltségén dolgozik. Kutató, fürge szemek, egyéni orr teszi jellegzetessé arcát, melyen művész- s iparos­vonások keverednek érdekesen; fényképészhez illően, lánek mun­kájához a meglátás és szaktudás egyaránt elengedhetetlen. Köny- hyen elképzelem — mint önmaga nagyatyját—ki bársonyzekében, Eavalliére-nyakkendőben a szá- zadeleji képírógép gumilabdáját tartva kecsesen meghajol: „Ba­rátságos arcot kérek...” — A barátságos arc örök di­vat; a mosoly jelentősége azon­ban csökkenőben van — beszél­get a művész, miközben az ipa­ros igazolványképeket másol so­rozatban. A modern fényképész- művészét az arc, a jellem tipikus vonásait igyekszik tükrözni; az a portré-alkotás lényege... $ Szerencsém van. Gyorsan és igen jó feketét kapok a cukrász­dában, mely idén került a Szol­noki Vendéglátóipari VáValat kezelésébe. Lassan, áhítatosan Icavalazgatom, hogy tovább tart­son — közben a vendégekre ve­tek egy-egy pillantást. Minden férfin nyakkendő, minden nőn iá ruha. Azon a szöke-bama-fe- kete trión is, melynek fiatal tag­jai ítélem szemben ülnek. Kar­óra, nylonsál, gyapjúpulcsi... Egy hosszú élet során az ember többé-kevésbé megtanul szájról olvasni. Ezt betűzöm a szőke leánykáéról: „És tudjátok, ak­kor a Kálmán...” Sajnos, a csattanót már nem tudom meg, az együttes még bi­zalmasabb közelségbe hajol. A felcsilingelő kacagás nyomán csak ennyi ötlik fel bennem: „Szegény-szegény Kálmán...” A jelekből ítélve a borsóváloga- tó kislánytól — a másik keltő is az — ugyancsak megkaphatta a magáét. • — Tercem van... — így az első. — Quart király, makk! —szó’ megsemmisítő hangsúllyal amá sodik. A harmadik partner elé­gedetten törli meg szemüveaét: ez a parti már biztos... Maga ’ Pál növénytermesztő, Munkács' Pál kocsikísérő és Bust Anta’ nyugdíjas — a Bercsényi Tsz há rom gazdája — alsóst játszik; királyát a magyar—helvét kár­tyával űzhető játékoknak, öre­ges örömmel, megfontolt tempó­val osztják a lapokat. Kis ala­pon, alumíniumba megy a já­ték... — ...éppen hogy babba ne játsszunk! — jegyzi meg Bálint gazda. — Ész kell ide; több, mint a talonmáriáshoz. Az benne a szép, nem a nyereség. Más sincs a központban raj­tuk kívül. A fiatalabbja közül ki otthon olvasgat, ki vendégség­ben sakkozik, ki udvarol, ki tán­col. Ma este különösen érdemes volt a városi kultúráit honba elmenni. * Minden tekintet a színpadra vetődik, hol csárdást, palotást, francia-négyest mutatnak be a fiatalok. Mouline des dames, á la poüle... e bűbájos köny- nyed tánc a napkirály udvarából, elérkezett az alföldi parasztvá­ros fiataljai közé. Rizsporos hajú dámák helyett leomló fürtű ipari tanulók, selyemfrakk helyett ün­nepi sötétbe öltözött paraisztlegé. nyek lejtik. Igen, igen: lejtik! Kecsesen és könnyedén — mu­latság közepette, akaratlanul té­ve bizonyságot amellett, hogy ember és ember között nincs kü­lönbség; csak társadalmi rend­szerek között, melyben élnek... JJideg szél borzongatja meg *•* Berettyót. Sietősre fogott léptekkel igyekszem át a hídon, hogy megmelegedjem kissé a folyón túli vendéglőben, melyet — miért, miért nem? — ,ßon- kanyaf’-nak becéznek a túriak. Későre jár, sok a vendég, nagy a füst. Egy sarokasztalnál hu­szonöt körülinek látszó legény simogat, szorongat egy asszony­kezet, melyen jeggyűrű csillan. A cikk szerint a kormány a pedagógusok fizetésének rende­zésére 220 millió forintot bizto­sított. Ebből az összegből a pe­dagógusok alapfizetése előrelát­hatóan átlagosan 187—189 fo­rinttal lesz magasabb a mos­taninál Az egyetemet végzett tanárok fizetése mintegy 200— 203 forinttal emelkedik. Fizetésűk így megköze'iti a hivatalokban és üzemekben hasonló képesítéssel rendel­kezők fizetését­A főiskolát végzett tanárok fi­zetése átlagosan 182—187 fo­rinttal, a tanítók fizetése 176— 180 forinttal, az óvónőké pedig 150—156 forinttal emelkedik. Eddig bizonyos mértékű kü­lönbség volt a fiatal pedagógu­sok és más pályán dolgozó fia­tal értelmiségiek fizetése kö­zött. A mostani rendezés enyhí­ti ezeket a különbségeket és közelebb hozza egymáshoz a fizetéseket. Kiterjed a rendezés az általá­nos iskolák napközi otthonai­ban dolgozó pedagógusok fize­tésére is. A nevelőotthoni (gyermekott­honi) pedagógusok munkájában lényeges könnyítést eredmé­A fiú kezén nem látok olyat... Hm, bizonyára a nővérével jött el vasárnap este... heányszemöldök vékony hold­sarló és némi tapogatózó hely­ismeret kalauzol el a tég­lagyárba. — Ebben az üzem­ben vasárnap is dolgoznak — már, aki. Az éjjeli őr kísér fel a „ring”-re, a körkemence tető alatti részére. Végig-végig, hármas, vagy né­gyes sorokban vaskalapok si­mulnak a tüzelőlyukakra , me­lyeket „kapszli”-nak hívnak a régi szakmunkások. Ezeken a lyukakon töltögeti a kemence izzó terébe apróra zúzott szenet Tóth Sándor téglaégető. Mikor végigért a két ”kereszt”-tel ha­tárolt szakaszon, letelepszik az egyik kapszlí mellé; szalonnát pirít. Pár hónap hijján ötven esztendős — ebben a korban, gondolom s megjegyzem — szí­vesen szórakozik még az ember. — Huszonhét óta vagyok tég- laégető — mondja Tóth Sándor; s hangjából feddést érzek: — Otthon vagyok én itt a gyárban, nem idegenben. Gondolatban nem ritkán még az unokáimmal el játszadozom; nyolc van belő­lük, az ugrik, elibém, akit éppen legszívesebben simogatnék meg.. — s a maradék kenyérbe törli bicskáját, — No, elvtárs, mun­kára! ... Az érdes munkáskéz szorítá­sának emlékét őrzi az állomás felé tartva tenyerem, szivem. Szimbólum volna ez a kéz, mely akkor is munkára lendül, mi­kor a város nagy többsége pi­hen, szórakozik?... Jelképnél több; fáradhatatlan szorgalma nyomán izzik a tűz, vörösük a tégla, melyből szerte az ország­ban új épületek ezrei emelked­nek majd..i, e—boroárd—» nyez, hogy a fizetésemetéíen felül a bérrendezés során lét­számukat is jelentősen növelik. A diákotthoni (kollégiumi) és ipari tanulóotthoni nevelők ed­digi 100 forintos pótléka havi 200 forintra emelkedik. Az alapfizetés rendezésén fe­lül az oktatás valamennyi terü­letén emelkedik a túlóradíj. Jelenleg az óvónő 5 forint, az általános iskolai tanár 7.20 fo­rint, a középiskolai tanár 9.60 formt, s ha ipari technikumban műszaki tárgyat is tanít, 14 40 forint túlóradíjat kap. A rende­zés során az óradijak 20—25 százalékkal emelkednek abból a 20,4 millió forintból, amelyet erre a célra biztosít a kormány­Természetesen elsősorban az alsó és középfokú iskolákban dolgozók túlóradíja emelkedik s az itteni emelkedés határozza majd meg a felsőfokú oktatási intézményekben vagy a külön­féle tanfolyamokon szokásos óradíjak emelését Az első felemelt fizetéseket — mint arról hivatalos forrás­ból értesültünk — január 1-ig visszamenőleg előreláthatóan februárban kapják meg a peda­gógusok. A nap kél: 7.29, h-kor, nyugszik: 1617 h-kor. A — hold kél: 9.28 h-kor, nyugszik: 21.21 h-kor. —A TIT Munkásakadémia vasipari tagozatán ma este 18 órai kezdettel Gyarmati József mérnök tart előadást a korsze­rű hegesztésről — AZ ÉV ELSŐ KÉT KÁR­TÉRÍTÉSÉT január 3-án fizette ki az Állami Biztosító Szolnok megyei fiókja. Futás Erzsébet törökszentmiklósi lakos baleset­kártérítés címén 700 forintot. Kanász István tiszafüredi lakos állatkártérítés címén 2160 forin­tot vett fel — HÉT ÜJ TAKARÉKSZÖ­VETKEZETET szerveznek ezév- ben a megye területén, ugyanak­kor bővítik a meglévőket is. Év végére a takarékszövetkezeti mozgalomba 30 községet vonnak be. — TÖBB MINT 150 EZER fo­rintot fordít ez évben a karcagi városi tanács az általános isko­lák javítására, és a berendezési tárgyak pótlására. — A TURKEVEI Gépállomás Simon István brigádja, második helyezést ért el a gépállomást brigádok versenyében- Lévai Károly traktorisla a KISZ ver­senyben hetedik lett. Jó mun­kájukért 1500, i.letve 1000 fo­rint jutalomban részesültek, — MINTEGY 300 EZER forint értékben új gépeket — 18 orsós fúrógépet, 2 egyengetőgyalút 2 billenő körfűrészt, valamíht fú­ró- és marógépeket vásárolt a Kisújszállási Ládagyár. — EGYRE TÖBB TERMELŐ­SZÖVETKEZET foglalkozik ko­rai csibeneveléssel. A cibakházi Vörös Csillag Tsz 3500 napos­csibét rendelt a kunszentmártoni keltetőállomástól. A csibék meg­felelő etetés mellett 10 hét alatt elérik a „rántanivaló” súlyt Rendőrségi közlemény A gépjárművezetői jogosítványok kiadása megkezdődött. Érdeklődés, vagy jelentkezés csak a rendőrha­tóság Írásbeli Idézése alapján tör­ténhet. A szükséges három fényké­pet azonban már előbb el lehet ké­szíttetni. A jogosítványok csak sze­mélyesen vehetők át a személyi Igazolvány felmutatása melleit. Az idézést kapott Ügyfél akadályozta­tása esetén írásban értesítse a ren­dőrhatóságot, Szolnok megyei RendSr- iőkapltányság Közrendvé­delmi és Közlekedésrendé­szeti Osztálya A január 12-én beérkezett le­velekre üzenjük: Pataki István Kenderes, Bán Ferenc Fegyvernek, Gáspár Bé­la Tiszavárkony, Gosztonyi Ár­pád Szolnok. írásaikat megkap­tuk, lapunkban feldolgozzuk- Fáradozásaikért ezúton is kö­szönetét mondunk. Várjuk to­vábbi leveleiket. Ifj. Deák Lajos Szolnok. — Ügyében érdeklődünk illetékes szervnél. Választ levélben kül­dünk. ösv. Csete Bállntné Mezőtúr. Levelét megkaptuk. Kunráth Sándor Jászszent- andrás. A kért iratokat postán küldjük el. Addig is türelmét kérjük. Dr- Váczi Mihály Kenderes. A beküldött anyagot feldolgoz­zuk. A jövőben is szívesen ve­szünk hasonló Írásokat. — EGY MILLIÓ 300 EZER liter szódavíz fogyott el az el­múlt évben Szolnokon. Ez a mennyiség 130 vagont töltene meg. — HATHETES, díjtalan sza­-/áo-Vcai i ciS J». -4 LcUzJlCJ” lyamot indít január 14-án a me­zőtúri IV. kerületi nőtanács. A tanfolyamokat a nőtanács aktí­vái vezetik. — 21334 MÁZSA MŰ JEGET gyártott az elmúlt évben a szol­noki Szikvíz- és Műjéggyártó Vállalat. Ennek nagy részét - közel 20 ezer mázsát — Szolno­kon használták fel. — A MÉSZÖV értékelte a fa­lusi takarékszövetkezetek betét- gyűjtési versenyét. Legjobb ered­ményt a jászárokszállási taka­rékszövetkezet tagjai érték el; 3 hónap alatt 181 ezer forint be­tétet gyűjtöttek. 100, illetve 50 Ft*nál kisebb összegű nyereségrészesedés nem Űzethető ki az élelmiszeriparban Az élelmezésük i minisztérium és az Élelmezési Dolgozók Szakszerve­zete irányelveket dolgoz«.t U az 1958. évi nyereségrészesedés felosztá­sára. Több vállalat nyereségrészese­dési elosztásánál! elemzésekor meg­állapították, hogy a nyereségrészese­dés elosztásakor néhány vállalatnál nem követték azt az elvet, hogy a szakmunkások és a vállalatnál hoszr szabb Ideje dolgozó munkaváUalók megbecsülését a nyereségrészesedés nagysága is tükrözze. Ezért az újon­nan lefektetett elvek előírják, bogy a jobban és ugyanannál a vállalatnál hosszabb Ideje dolgozó szakmun­kás munkáját flymódon is méltá­nyolják. Azoknál a vállalatoknál, ahol nyereségrészesedést fizetnek, állandó dolgozóknak száz forint, az idénydolgozóknak ötven forintnál kisebb összegű nyereségrészesedés nem adható. Ha a vállalat a jóvá­hagyott nyereségrészesedés ala­csony volta miatt az előirt összeget fizetni nem tudja, úgy a nyereség- részesedés összege az Igazgatói alapba helyezendő és abból csak a kiemelkedő munkát végzőknek le­het Jutalmat adni. (MTI). KÉSETT A POSTA Wiesner asszony 78 éves Karh stadt-i lakos férje nemrégiben kapta meg levelét, amelyen na­gyon furcsa bélyeg volt. A le­velet ugyanis jelenleg 84 éves férje 1916-ban postázta. A postahivatal egyszerű ma­gyarázatot talált a 42 éves ké­sésre: a levél beleakadt a posta­ládába és csak akkor találták Csepka Béla Jászberény. Kér­désére levélben adunk bővebb felvilágosítást Antal Károly Abádszalők. — Rejtvénymegfejtései mindig késve érkeznek be szerkesztő­ségünkbe, így a kiértékelésnél nem tudjuk figyelembe venni. Az újévi megfejtését is január 12-én kaptuk meg, beküldési határidő viszont január 9-e volt. Benkics Mihály Jászapáti. Pa­naszát megvizsgáljuk. Az ered­ményről értesítjük. Vízkeleti Irma Kuncsorba. — Levelét megkaptuk, kérdésére levélben válaszolunk. Türelmét kérjük. Szűcs Béla Jszfényszaru, Ta­mási Franciska Jászboldogháza. Kedves Pajtások! Leveleteket átadtuk az Üttörők Fórumá”- nak. Szeretettel várjuk további írásaitokat, rejtvénymegfejtései- teket. Előreláthatóan februárban kapják meg felemelt fizetésüket a pedagógusok Növelik a nevelőotthoni pedagógusok létszámát, jelentősen emelkednek a túlóradijak Mint ismeretes, kormányunk határozatot hozott a pedagó­gusok fizetéséinek rendezéséről A határozat nyilvánosságra hozatala után az illetékes intézmények hozzákezdtek a közel 82 ezer pedagógust érintő intézkedés végrehajtási utasításának kidolgozásához. A Belpolitikai Szemle legújabb szám ahivata- los helyről nyert tájékoztató alapján ennek részleteiről közöl cikkel t a h Ü a ... 13 •bd erőn In meg, amikor néhány nappal ez­előtt leszerelték a ládát. SÜD* Jtaoi Dcsidnkbói

Next

/
Oldalképek
Tartalom