Szolnok Megyei Néplap, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-30 / 25. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. január 30, . „Nehéz kesztyűk nyomában Mezőtúron Gyulai MEDUSZ—Mezőtúri MAFC 12:8 Mezőtúron a városi kultúrház- ban került sor a Gyulai MEDOSZ és Mezőtúri AFC ökölvívóinak barátságos találkozójára. A mint­egy 400 főnyi közönség nagy ér­deklődéssel szemlélte az Idei év első hazai ökölvívó találkozóját. A mezőtúriak zöld mezben és sárga nadrágban, a gyulaiak fe­hér mezben és piros nadrágban léptek kötelek közé. Pontban 11 órakor kezdődött meg a nemes vetélkedés, mely a következő eredményeket hozta. (Előlállók a mezőtúriak). Fancsali II. — PáUnkás III. Egyenrangú ellenfelek küzdelmé­ből igazságos döntetlen született. 1:1. Papp—Perel. A nagyobb erőfö' lényben lévő Perei biztosan győ­zött. 1:3. Bordács — Juhász. Színvonalas küzdelem alakult ki ezen az ösz- szecsapáson. Bordács techniká­ját Juhász keménységével ellen­súlyozta. Tipikus döntetlen mér­kőzés. 2:4. Suszter—Tóth. A nagyobb ru­tinnal és technikával rendelkező Suszter a második menetben ki­ütéssel győzött. 4:4. Fancsali I.—Pálinkás II. E ta­lálkozó is kiütéses győzelmet hozott a mezőtúriak javára. 6:4. Simon—Kiss. Színvonalas mér­kőzésen győzött Simon. 8:4, Hegedűs — Szakálas. A jobb testalkatú Szakálas biztos győ­zelmet szerzett. 8:6. Borzi — Cseke. Borzi az első menetben kétszer is földre küld­te ellenfelét, azonban későbbi erős vérzése miatt leléptették. (A gyulai versenyző először nem vette komolyan ellenfelét. Ké­sőbb azonban kénytelen volt ko­molyan öklözni.) 8:8. Novák — Pálinkás I. Novákot szemhéj repedés miatt leléptet­ték. 8:10. Ugray (82 kg)—Gere (85 kg). A két öklöző összecsapása egyen­rangú ellenfelek küzdelmét hoz­ta. A közönség is döntetlen ered­ményt várt, ugyanis mindketten egyformán kivették részüket a támadásból. A bíró azonban Ge- rét hozta ki győztesnek. 8:12. így a két együttes találkozója a gyulaiak 12:8 arányú győzel­mével végződött. A visszavágóra február 1-én kerül sor Gyulán. Sikeres évadzáró a Törökszentmiklósi Fáklyánál Lelkes, szépszámú sportrajon­gó és versenyző vett részt a Tö­rökszentmiklósi Fáklya SK idényzáró és évadnyitó összejö­vetelén. Jóleső érzés látni, hogy az egybegyűltek mily szeretettel vették körül kedvenc csapatukat. A vasutas otthon nagyterme majdnem szűknek bizonyult a kb. 300 terítékes vacsorán. A szemlélődő véleménye az volt, hogy a sportkör szurkolói elé­gedettek együttesük múltévi eredményével. Bizalommal te­kintenek mind a felnőtt, mind az ifjúsági csapat tavaszi szerep­lése elé. Szép volt ez a ragasz­kodás és lelkesedés, mely iga­zolta, hogy a Fáklya mögött mily nagyszerű szurkológárda áll. Szinte egy bajnoki mérkő­zés forró légkörében éreztük magunkat, mert gyakran felzú­gott a „Hajrá Fáklya!’! Nem hozta meg a várt színvonalat a karcagi asztalitenisz verseny Karcagon a Kálvin úti leányiskola tornatermében rendezték meg a város fel­nőtt, ifjúsági és úttörő asz­talitenisz bajnokságát. A fel­nőttek küzdelme a Várt ered­ményt hozta. Igaz, meg kell mondani, láttunk már szín­vonalasabb döntőket is Kar­cagon. A színvonal hanyat­lásának az oka, hogy a sport­kör nem biztosította verseny­zői számára az edzési lehe­tőségeket. így a MEDOSZ asztaliteniszezők edzés nél­kül álltak ki a versenyen. Az ifiknél amilyen örvende­tes volt a Mezőgazdasági Technikum felvonulása és si­kere, olyan kellemetlen meg­lepetés volt a Gábor Áron gimnázium tanulóinak távol- maradása. Az úttörőka már korábban megrendezett csa­pat-selejtezők után most a döntőket játszották le. EREDMÉNYEK: Felnőtt férfiak: 1. Pádár (MEDOSZ), 2. Tasnádi (MEDOSZ), 3, Hor­váth (Honvéd), Ifjúsági fiúk: 1. Fábián (Technikum), 2. Ondó (Tecnikum), 3. Koós (Gimnázium), Úttörő fiúk: 1. Szabó (Vasút úti isko­la), 2. Gulyás (Kálvin úti is­kola), 3, Ruzsin (Kálvin úti iskola). Úttörő leányok: 1. Kocsondi (Vasút úti is­kola), 2. Szilágyi (Kálvin úti iskola), 3, Balogh (Vasút úti iskola). A sportlétesítmények egészségügye A felszabadulást követő évek­ben hatalmas fejlődésen ment keresztül hazánk sportja, Ezt a fejlődést azonban nem köveit; teljes mértékben a sportlétesít­mények és pályák egészségügye, korszerűsítése. Különösen áll ez a megállapítás megyénk terüle­tén lévő sportlétesítményekre. Megyénk legtöbb sporttelepe pálya elhelyezése egészségügyi szempontból sok kívánnivaló hagy maga után. A gyártelepek, üzemek, pályaudvarok, szemétte­lepek, vagy más port, bűzt oko­zó helyek közelében lévő sport­telepek károsak a sportolók egészségére. Emellett befolyással vannak a teljesítményekre is. A sportpálya talajával szemben megkívánjuk, hogy az ne legyen túl kemény, vagy puha, vízszin­tes, jó vízáteresztő képességgel rendelkezzen. Legmegfelelőbb a jól füvesített pálya. Gyakori balesetek előidé­zője a salakos játéktér. Ezek a nagymérvű porképződés miatt is egészségtelenek. A pályák ta­laja gyakran gondozatlan, göd­rös, így sérüléseket és balesete­ket okozhat. Nagy hiányossága legtöbb sporttelepnek, hogy nincs bekerítve. AUatokat legel­tetnek rajta, melyek megfertőzik annak talaját. Az ilyen játékte­rek tetanusszal fertőzöttek. Tornacsarnokaink építésénél nem fordítunk kéllő gondot a padlózat elkészítésére. A jó pad­lózatnak rugalmasnak kell len­nie. Ne legyen azonban túl pu­ha, mert az állás bizonytalansá­gát okozhatja, ez pedig zavarja a gyakorlat végrehajtását. Síma. egyenletes legyen, hogy tisztán lehessen tartani, ne képződjék rajta szálka. Az eddig alkalma­zott anyagok közül legjobban bevált a linóleum és a különbö­ző kevert gumianyagok. A tor­nacsarnokok szellőztetésének megoldása is igen fontos. Ez el­végezhető felnyitható ablakok­kal Is. Legkorszerűbb megoldás azonban a szívó-nyomó berende­zés. Az ablaküveget havonta legalább kétszer le kell mosni. Ismeretes ugyanis, hogy a por és a piszok az üveg fényáteresz- tö képességét sokszor 50 száza­lékkal is csökkenti. Meg kell akadályozni a tornatermek be- szennyeződését. ezért a követ­kező rendszabályokat kell alkal­maznunk: A teremben kizárólag csak tomaruhában és cipőben lehes­sen bemenni. A ruházatot köz­vetlenül az óra megkezdése előtt öltözőben kell felvenni, utána ugyanott levetni. Két-három fog­lalkozás után a ruhát ki kell mos­ni. A tornaterem szennyeződésé­nek gyakori oka a tornaszőnyeg. Ezek magukba szívják a port, s ha azokra ugrálnak, sdk por ke­rül a levegőbe. A tornaszőnyeg anyaga lehetőleg bőr vagy gumi legyen. A vászon tornaszőnyege­ket viszont gyakran ki kell po­rolni, A szennyeződés oka lehet a; is, hogy tornatermeinket túlzsú­foljuk szerekkel, melyeket nehér takarítani. Éppen ezért leghelye­sebb, hogy a tornateremben olyan tornaszer legyen . csak, amit éppen használnak, a többit helyezzük el a szertárba. Ha el­engedhetetlen, hogy a tornater­met gyűlések, stb. céljára igény­be vegyék, utána gondosan ki kell takarítani, melegvízzel fei- súrolni. Az állandóan használt termeket naponta legalább két­szer kell takarítani, mégpedig foglalkozás előtt reggel és este foglalkozás után. A padlót nedves fűrészporra! ajánlatos felseperni, egyébként a por eltávolítására legjobb mód­szer a porszívógép alkalmazása. A tornatermek padlóját olajjal, stb.-vel bekenni nem ajánlatos, mert a tornászok ruháját nagyon beszennyezi. Üszómedencék: Üszómedencé- ket folyó vízzel töltött gázlókkal keld körülvenni, ezzel csökkent­jük a víz szennyeződését. — A medence közelében zuhanyozókat kell felállítani, hogy a fürdés előtti tisztálkodást megkövetel­hessük. A nagy tömegek által használt fürdővíz számos fertőző betegség terjesztője lehet. Ezért legideálisabb, ha minden nap cserélik a medence vizét. A rit­kán cserélt víz rendkívül sok ol­dott és lebegő állapotban lévő szennyezett anyagot tartalmaz. Emellett számos növény és állati lény kerül bele. Fürdővíz útján terjedhet a typhus, a paraty- phus. Gyakori lehet az uszodai kötőhártya-gyulladás, középfültő- gyulladás, haj-, bőrbántalmak, nemibetegségek, stb. Általában a víz fertőtlenítésére alkalmas a klórozás, mely a vízbekerülő mikrobákat elpusztítja, szaporo­dásukat megakadályozza. Korszerű létesítményeknél nem hanyagolható el a mellékhelyi­ségek kérdése sem. Feltétlen fontos, hogy legyen megfelelő öltöző, mosdó, zuhanyozó, illem­hely. Öltözőknél nagy gondot kell fordítani a jő szellőztetőbe­rendezésekre. Fürdőknél, zuha­nyozóknál vegyük figyelembe, hogy minden 25 személyre leg­alább egy zuhanyozórózsa jus­son. A szemetet a sportpályákon fedéllel ellátott tárolóba kell gyűjteni és gondoskodni kell an­nak gyakori elszállításáról. Dr. Besze Pál megyei sportorvos Többek között ott láthattuk a pedagógus szakszervezet és a Fáklya SE országos elnökségé­nek képviselőit, Szvoboda Fe­renc és Szurgyi István elnökségi tagokat, a Megyei TST és a Me­gyei Labdarúgó Szövetség részé­ről Hámori Jenő sporttársat. Szvoboda József az országos el­nökség nevében üdvözölte a ve­zetőket és sportolókat. Elisme­réssel szólt az SK elmúlt évi munkájáról és eredményeiről. Az a lelkes összefogás, ami ezen az estén látható volt, biztató Ígéret legyen arra, hogy a lab­darúgó csapatok a tavaszi idény­ben még jobb eredményt érje­nek el. A végzett jó munka el­ismeréséül Nánási Károly sk- elnök, Papp István és Zsigmond Ferenc sk-intézőknek, valamint Karakas Gyulának, az sk leg­eredményesebb játékosának át­nyújtotta a Fáklya SE elismerő oklevelét. Zsigmond Ferenc és Karakas Gyula mondott köszö­netét a kitüntetettek nevében, és ígéretet tettek, hogy tovább­ra is" lelkes munkával Igyekez­nek odahatni, hogy megbecsü­lést szerezzenek a Fáklya színei­nek. Hámori Jenő méltatta a sport­körnél megállapíthatóan elért fejlődést. A jó nevelőmunka eredménye, hogy a sportkörnek az őszi idényben egyetlen kiállí­tott játékosa sem volt. A veze­tők, játékosok és szurkolók to­vábbi összefogásának az lesz a legszebb eredménye, ha a Fák­lya SK csapatai tavasszal a je­lenleginél még jobb , helyezést érnek majd el. A jőlsikerült és az eredmé­nyek tükrében is szépet mutató Fáklya-vacsora után az az érzé­sünk, hogy a Törökszentmiklósi Fáklya SK valóban rálépett a fejlődés útjára. Szükséges azon­ban, hogy az SK további új szakosztályokkal bővüljön. Adja­nak lehetőséget a köréjük se­reglő fiataloknak, hogy a labda­rúgáson kívül más sportágba te bekapcsolódhassanak. Ha ezt va- lóraváltják, akkor tényleg a si­kerek gazdag esztendeje lesz számukra az 1959-es év. Hol tartják az 1964-es olimpiai játékokat? Az Olimpiai Játékok Nem­zetközi Bizottsága rövidesen el fogja dönteni a kérdést, hol tartják meg 1964-ben az olimpiai játékokat? Május­ban Münchenben döntik el szavazás útján, hogy a vi­lágnak melyik országát éri majd ez a kitüntetés. Sportkörök úgy vélik, hogy a választás minden va­lószínűség szerint Tokióra fog esni. A legesélyesebb vá­rosok ezenkívül: Brüsszel, Detroit és Bécs. Avery Brun- dage, az Olimpiai Bizottság elnöke a helyszínen tett lá­togatása után kijelentette, hogy Japán teljes mértékben képes arra, hogy megrendez­ze a világ négy évenként megismétlődő nagyszerű sporteseményét. A múlt évben megtartott III. Ázsiai Olimpiái Játékok Tokióban zajlottak le. Japán építészek erre az alkalomra gyönyörű új sportstadiont építettek, amely százezer ember befogadására képes, tehát nagyobb, mint a niel- boumei. Tokióban nagy várakozás­sal tekintenek az Olimpiai Bizottság döntése elé és már számos terv készül nagysza­bású ú; szállodák építésére, hogy kellőképpen fogadni tudják az olimpiára érkező turisták sokaságát. 0i»'i"fi'nirr''nTWT!Ti'TTr>i'mwii'»TvnTii'TTT’!'f'rTrHiHi|m6i'iTnTrw Sziló és a szerződések Bámtában ivott-e tovább Szító Elek azután, hogy kor- helykedését megunt felesége elhagyta, vagy csak megszo­kásból — nem tudni... — Annyi azonban bizonyos, hogy sokat ivott; méghozzá nem is a magáét, hanem az államét eregette le örökkön szomjas torkán. Akinek az ital túlzottan ízlik, annak a munka ritkán van ínyére; Szító Eleknek sem volt. Amit a rosszul művelt föld meg nem ad — gon­dolta —, majd megadja más. Termelési szerződést kötött a Rostkikészítő, a Magtermel­tető, a Terményforgalmi Vállalattal, valamint a Cu­korgyárral. A vállalatóktól több mint tizenhétezer fo­rint termelési előleget vett fel; terményeit azonban „ma­szek” úton értékesítette. Szító Elek a nagyrévi ta­nácstól több mint tizenöt hold földet bérelt; de sem adóját, sem a haszonbért nem fizette. Mindent össze­vetve már eddig 38 ezer 243 forinttal tartozik az állam­nak és a vállalatoknak. A rendőri nyomozás még folyik; Szító Eleket azonban már letartóztatták. Nemcsak azért, hogy a várható bün­tetés elől meg ne szökjék, hanem azért is, nehogy újabb bűncselekményeket követhessen el. Fejvadászok a borneoi dzsungelben Borneoi dzsungelek mélyén kutatómunkát végeznek egy kihalófélben lévő primitív fejvadász-törzsnél, A murut törzs kislétszá- mú népe mérgezett nyilak- kel vadászik és ma már az utolsó borneoi törzs, amely valószínűleg még mindig nem adta fel a fejvadásza­tot. Persze a murutok egy­általán nem hajlandók megvitatni ezt a kérdést. Lloyd Davies, a malájföldi egyetem professzora volt az első tudós, aki hosszabb időt töltött a murutok között. Megállapította, hogy 1953. és 1956 között a törzs lét­száma 23.4 százalékai csök­kent és mindössze 18.000 fő­ből áll. Nagyon ritkán szü­letik gyermekük és a törzs tagjaiban alig él a fajfenn­tartási ösztön; Két másik tudós megálla­pította, hogy a gyermekszüle­tések elmaradását krónikus infekció okozza, amelynek eredményeképpen a murut asszonyok nem tudják kihor­dani magzataikat. A beteg­ségről egyebet még nem si­került megállapítani. Ha a jelenlegi ütemben folytató­fl SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ műsora január 30. péntek este 1 óra: LAMPIONOK ÜNNEPE jan. 31. szombat este 7 óra MAJD A PAPA Többszáz falusi fiú és leány az első őszi—téli spartakiád járási döntőin Jászapátiban Faragó A jászaptái gimnázium torna­termében két vasárnap rendez­ték meg röplabdában, kézilab­dában és asztaliteniszben a spartakiád járási döntőit. Mind­két napon vidám fiúk és leá­nyok hangos kacagásától volt zajos a terem, A járási döntőt a résztvevők felvonulása nyitotta meg. Ma­gyar István JTST elnök jelenté­se után Gurzó László járási KISZ titkár adott engedélyt a vetélkedések megkezdésére. A mérkőzések mindvégig érdeke­sek voltak. Bár a színvonal a leányoknál még sok kívánniva­lót hagyott maga után. Röplabdában a jászandrási és jászkiséri fiúk vívták a nap leg­szebb mérkőzését. Zúgott a biz­tatás mindkét fél részéről. A fiúknál végül is a jászkisériek a leányoknál pedig meglepő biztonsággal a jászszentandrá- siak szerezték meg a járási baj­noki címet. A jászszentandrási leányok tudásukkal kiemelked­tek a mezőnyből. Végül is az alábbi helyezési sorrend alakult ki, Fiúk: 1. Jászkisér, 2. Jászla- dány, 3. Jászszentandrás, 4. Ti- szasüly, 5. Jászapáti. Leányok: 1. Jászszentandrás, 2. Jászkisér, 3. Jászladány, 4. Tiszasüly, 5. Jászapáti. A másik napon a kézilabda és asztalitenisz döntőkre került sor. Az asztaliteniszben csata­sorban álltak az úttörők, ifjú­ságiak és a felnőttek te. A spar­takiád döntővel kapcsolták egy­be a járási úttörő és felnőtt bajnokságot is. Nem volt köny- nyű feladat a közel kilencven fős verseny lebonyolítása. Hét asztalon folytak reggeltől estig a mérkőzések, míg végre kiala­kult a helyezési sorrend. A já­rási asztalitenisz szövetség de- rekas munkát végzett, amikor ezt a nagyszabású, itt Jászapá- tin eddig még egyedülálló nagy tömegversenyt minden zökkenő nélkül lebonyolított^. Az egyes csoportokban a következő he­lyezési sorrend alakult ki: Üttörők (fiúk): 1. Lukácsi Bé­la (Jászapáti, közp. ált. isk.), 2. Borsányi Gábor (Jászapáti, Pe­tőfi téri isk.), 3. Urbán Imre (Jászszentandrás). Leányok: 1. Tésy Judit (Jász­apáti, Petőfi téri isk.), 2. Laka­tos Éva (Jászapáti, közp. isk.), 3. Borsányi Györgyi (Jászapáti. Petőfi téri isk.). Járási ifjúsági bajnokság, fiúk: 1. Gyulai József (Jászapáti gim­názium), 2. Sraj Árpád (Jász­apáti gimn.), 3. Kun József (Jászapáti gimn.). Leányok: 1. Szellő Rozália (Jászapáti gimn.) 2. Szeremi Mária (Jászapáti gimn.), Frak- nój Márta (Jászapáti gimn.). Járási felnőtt bajnokság, fér­fiak: 1. Szabados Lajos (Jász­apáti VSC), 2. Andrási József (Jászapáti VSC), 3. Tóth Kecs­kés Pál (Jászszentandrás). Nők: 1. Kunráth Sándomé (Jászszentandrás), 2. Stmonváros Anikó (Jászapáti): 3. Anna Jászszentandrás), SPART AKIAD DÖNTŐ: Férfiak: 1. Mihály László (Jászapáti); 2, Zs. Kiss Sándor (Jászkisér), 3. Kiss István (Jász­apáti). Nők: 1. Faragó Anna (Jász­szentandrás), 2. Szilágyi Erzsé­bet (Jászkisér), 3. Tóth Anna (Jászkisér). Az asztalitenisz spartakiád döntő összesített (férfi, női) pontversenyének eredménye: 1. Jászkisér 19, 2. Jászapáti 11, 3. Jászszentandrás 7 ponttal; A kézilabda döntőn a férfiak­nál fej-fej melletti rendkívül izgalmas és végig nagyiramú mérkőzésen — a jobb erőnléttel tendelkező jászszentandrásiak nyerték a jásZkisériekkel szem­ben 14—12 (7:6) arányban. A leá­nyok döntőjét a jászkisériek nyerték 13:8 (5:2) arányban < jászszentandrásiak ellen. A döntőket ünnepélyes díjki­osztás követte. Magyar István JTST elnök a röplabda győztes férfi és női együttesnek egy-egy röplabdát, a kézilabdabajnok­nak pedig . 7—7 nadrágot és fel­ső mezt nyújtott át jutalmul, a járási KISZ bizottság és a JTST nevében. Ezenkívül okleveleket és szép spartakiád emlékérmet kaptak a győztes és helyezett csapatok tagjai. A győztesek örömmel vették át a dijakat, a felszerelést és Ígéretet tettek, hogy a további küzdelmekre még jobban felkészülnek, dik e kis törzs pusztulás^ nagyon rövid időn belül tel­jesen eltűnik a föld színé­ről. Távolsági J autóbuszvonalakon is érvényes a gyermekjegy „Viteldíjtáblázat helyett szájhagyomány” című cik­künkre válaszolt az 51. sa; AKÖV. Általános szabály­ként közölte, hogy a négy­tíz év közötti gyermekek mind a helyi, mind a távol­sági járatokon jogosulták gyermekjegy váltására. A helyi járatokra kiadott me­netrend díjszabás rovatá­ban megtalálható az egyes viszonylatokra érvényes gyermekjegy ára. Az AKÖV kalauzait annak idején ki­oktatta a változásról; ha mulasztás fordult elő, az eayéni hanyagságból adódott. A vállalat kéri az utazókö­zönséget, hogy vitás esetek­ben jelöljék meg a pontos dátumot és a járat időpont­ját; esetleg a kalauz nevét, ki azt köteles megmondani. : APRÓHIRDETÉSEK BÉRELSZÁMOLÁSBAN, pénz­tárkezelésben jártas, gépírni tu­dó tisztviselőnő félnapos állást keres. VILLANYSZERELÉSI szakmá­ban jól képzett szerelőt azonnal felvesz a Szolnoki Cukorgyár Célgazdasága. Jelentezés a Cél­gazdaság központi irodájában Szolnok, Vöröshadsereg útja 31. ÖNALLÖ HENTES-MÉSZÁROS SZAKMUNKÁST azonnal felve­szünk. Jelentkezés a Hékl Álla­mi Gazdaság központjában Me- zőhéken. A MEGYEI Tanács Kórháza ke­res felvételre szakképzett cuk­rászt. Belépés azonnal. Jelentke­zés a kórház gazdasági igazga­tóságánál, minden nap 8 órától 16 óráig. MEZOHÉK Községi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága azonnali fel­vételre keres mezőgazdasági fel­ügyelőt, valamint adóügyi meg­bízottat. Erkölcsi bizonyítvány bemutatandó. Jelentkezés sze­mélyesen, vagy írásban a VB el­nökénél. BOTOROZOTT SZOBA Szolnok; Dráva utca 39. kiadó. TISZAFÖLDVARON Bajcsy-Zsi- linszky út 22. sz. ház — azonnal beköltözhető — eladó. Érdek­lődni Tiszaföldváron, Kossuth u, 110. sz. alatt, HUSZONÖT-LÓEROS VONTA­TÓ, amely vontatásra, silózásra, darálásra, szivattyúhajtásra, egy­aránt alkalmas, eladó. Érdek­lődni lehet a Karcagi Földmű­vesszövetkezetnél. KÉT db 45 LE Lanz Bulldog üzemképes állapotban eladó. — Béke Termelőszövetkezeti Jása- ladány,-»-»♦♦♦ ........................... Szol nok megyei NÉPLAP Szolnok Megyei Pártbizottság es a Megyei Tanács lapja Felelős kiadó: a Szolnok Megyei Párt- Végrehajtó Bizottság Szerkesztőségi Szolnok. Tisza Antal n. % t> emi Telefon: 20—93, 20—69, 23—20 A la Dot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei posta­hivatalok és fiókposták terjeszt* tik. A lap előfizetési dija egy hóra 11.— Ft. Előfizetheti . bár­mely postahivatalnál és kézbesí­tőnél. Szolnoki Nyomda vállalat Felelős nyomaavezetői Mészáros Sándor Nyomatott • Szikra Lapnyomda kőrforgóeéoein. Feieia* regetői Kulcsár Mihályj Ismét sportfilmmatiné A sportfilmmatiné elő­adássorozat két első bemu­tatója komoly közönségsiker! hozott. Február 1-én új fil­mek kerülnek bemutatásra. Világrekordereink, Hajrá Vasas, Megkezdődtek a nem­zetközi sportversenyek, Gól! (Ifjúsági film), Jégparádc Sporthíradó. Az előadás a Vörös Csillag filmszínházban vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik A jegyeket a torlódások el­kerülése érdekében elővétel­ben is árusítja a mozi pénz­tára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom