Szolnok Megyei Néplap, 1958. december (9. évfolyam, 285-308. szám)
1958-12-31 / 308. szám
/ 1958. december SÍ. «ZOLNOK-MEGYET NÉPLAP 9 Békeharcunk nem volt hiábavaló DOBI ISTVÁN ELVTÁRS 60 ÉVES Dobi István elvtárs, a Nép- köztársaság Elnöki Tanítcsá1 nak elnöke 60 éves. Egyszerű paraszt ember. Történelmünk során 1945-ig soha nem volt még arra példa, hogy afei a népből jött, ilyen maga« közéleti tisztséget viseljen. Dobi elvtárs sokmillió nincstelennel együtt ismerte meg a felszabadulás előtt a szegény- parasztok minden keserűségét, gondját, hazátlanságát, jog- fosztottságát. Komárom megyében Szőny községben és környékén volt részarató, kommenciós és napszámos. A zsellér életből kiutat kereső, nyugtalan emberek közé tartozott, akik nem törődtek bele az űri elnyomásba. A nagy változást azonban csak a felszabadulás hozhatta meg. Azóta került emberszámba a magyar parasztság. S Dobi elvtárs személye és tisztsége mintegy kifejezője annak, hogy ma már hazánkban minden hatalom a dolgozó népé s a munkásosztály a dolgozó parasztsággal szoros szövetségben építi a szocialista társadalmat, hogy milliók emelkedtek fel a mélységből emberi méltóságra és mindenki által elérhető magaslatokra. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke sok gondja, országos jelentőségű tevékenysége közepette is szívesen foglalkozik a magyar parasztság problémáival, jelenével és jövőjével. Megjelenő írásaiban számtalanszor felhívta a dolgozó parasztság figyelmét arra, hogy a jövő, az előrehaladás és a fejlődés útja egyedül és kizárólag a nagyüzem, a mezőgazdaság szocialista átalakítása. Dobi elvtárs többszőr járt itt, a Jászkun földön. Nagy ünnepeinken együtt örült sikereinknek s eredményeinknek. Kisújszállás, a szövetkezeti város különösen kedves városa. Ott volt a kisújszállási szövetkezeti gazdák között akkor is, amikor a tsz város ötéves évfordulóját ünnepelte. Ott láttuk Dobi elvtársat 1957- ben a Jászkun Napok vendégei között. Beszélgetett a szövetkezeti gazdákkal, érdekelte őt azok öröme, gondja, baja egyaránt. Az elmúlt években meglátogatta az öcsödi dolgozó parasztokat, ez év tavaszán Hruscsov elvtársat is elkísérte ide hozzánk. Öcsödön mondotta: nagyon szereti a rátarti, bátor kunsági parasztembereket, akik hazánkban élharcosai a szövetkezeti mozgalomnak. Az ellenforradalom nehéz napjaiban Kádár János elv- társsal az élen ő Is ott volt a néphez hű magyar államférfiak között, akik szembeszáli- tak a viharral, s nagy barátunk, a Szovjetunió valamint a magyar nép legjobbjai segítségével elpusztították azokat az erőket, amelyek ismét nyomorba és sötétségbe szerették volna taszítani a magyar dolgozókat. Dobi elvtárs 60 éves. Szeretettel köszönt.iük őt megyénk dolgozói nevében azt kívánjuk, munkálkodjék még hosz- szú évekig erőben, jó egészségben magas posztján, népe, hazája boldogulására. AZ ÉV VÉGÉN mindenki számvetést csinál. Az emberek számba veszik munkájuk eredményeit, hibáit, az életükben történt eseményeket és tervet készítenek az elkövetkezendő új esztendőre. Tegyük a számvetést ez esetben a békemozgalom munkájáról. Megyénk békeharcosai, békebizottsági tagjaink a világ sokmillió embert számláló, évről évre gyarapodó békémozgalom tagjaiként dolgoznak. Egyszerű szavakkal, a dolgos hétköznapok becsületes munkájával álltak a párt és a kormány mögé. E támogatásiban jutott kifejezésre annak megértése, amit a szocialista táborhoz tartozó országok vezetőinek nyilatkozatai tartalmaznak, amelyet az ezévben megtartott Béke Világ Kongresszus felhívásában úgy fogalmaztak meg, hogy a világ népeit a háború súlyos veszélye fenyegeti. Ez a fenyegetés nap ról napra növekszik. A népeknek sürgősen hallatniuk kell szavukat, míg nem késő. A stockholmi Béke Világ Kongresszus anyagát, a világ népeihez szóló felhívását ismertetve és ezt megelőzően a népek barátsági hónapjára, az V. Magyar Békekongresszusra való készülődés során fáradhatatlan harcosaink szóltak a pépek barátságáról, a béketábor közös örömeiről, feladatairól. Ezév tavaszán a Hazafias Népfront keretén belül újjászerveztük a megyei békebizottságot, a városi, járási bizottságokat is. A községek túlnyomó többségében megvannak a békefelelősök, akik mindenkor közreműködnek a kisigyűlések előkészítésében. A VÁROSI BÉKEBIZOTTSÁ- GOK rendszeresen tartanak kis- gyüléseket. Mezőtúron, Turke- vén, Törökszentmikláson körzetenként megvannak a kisgyűlés előadók, szervezők. Több bizottságunk tartott más népek életét ismertető előadásokat, baráti találkozókat is. Például Szolnokon magyar—aromán, Karcagon magyar—bolgár, Kun- szentmártonban magyar—kínai barátsági estet rendeztek, amelyek igen népesek voltak. Munkánk közben együtt örültünk a Szovjetunió ezévben elért sikereinek; a harmadik mestersége- hold fellövésének, a kujbisevi vízierőmű üzembe helyezésének. Érdeklődéssel figyeltük amikor közzétették az SZKP XXIj kongresszusa előadói beszédének téziseit. Egyformán örültünk a népi Kína ezévi páratlan gyors gazdasági fejlődésének, Bulgária kommunizmust építő munkája elkezdésének, a gyarmati sorból szabadságra ébredő népek sikereinek. AZ ELMÚLT ÉV során néhányszor igen közel éreztük a harmadik világháború pusztító szelét. A nyár elején megérintette Közép-Keletet. Az angolok és amerikaiak csapatokat szállítottak Jordánjába és Libanonba, majd Távol-Keleten gyülekeztek a felhők, amikor Tajvan szigetén partraszálltak az amerikaiak. A szocialista tábor egységes fellépése hiúsította meg terveiket. Nagyobb éberségre, az emberiség sorsa Iránti felelősségre figyelmeztetnek ezek az esetek. Most, év végén nyugodtan elmondhatjuk, közös harcunk nem volt hiábavaló. Mi a további teendő? Folytatni a harcot további Éppen ezért a jövő év terveit a fokozottabb felelősség alapján jelöljük meg. 1959 áprilisában lesz a békemozgalom megszületésének 10 éves évfordulói a Terveinkben az ünnepre való A Szolnok Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Osztálya a közeljövőben négynapos tanfolyamot rendez Szolnokon az öntözéses munkacsapat vezetők részére. E tanfolyamon az öntözéses gazméltó felkészülés szerepel első« sorban. Jól emlékezhetünk valamennyien, hogy 10 évvel ezelőtt, 1949-ben Prágában és Párizsban egyidőben, a világ népednek haladó képviselői életrehívták az emberiség történelmének e nagyszerű mozgalmát. A 10 éves évfordulóra való készülés során emlékezünk a nemrég elhunyt nagy békeharcosra, Joliot Címere, akinek neve elválaszthatatlan a békemoegialom 10 éves rnunká- játóL Fokozottabb felvilágosító munkát fogunk végezni az egyszerű emberek között, az érdeklődésnek megfelelően kisgyűléseken, béke-beszélgető esteken; a békés egymás mellett élés lehetőségéről, amelyről a Jean-Maurice Hermann, a HORIZONT felelős szerkesztője azt mondotta: ,,Az emberiségnek nemcsak azért van szüksége a békés egymás mellett élésre, hagy el ne pusztuljon. Ez a kulcsa a fényes jövőnek is, mely már-már kitaj- zolódik a láthatáron.’’ EREDMÉNYEINKBŐL erőt merítve, az emberek millióival egyesítve erőinket úgy dolgozzunk, hogy az új esztendő még boldogabb legyen. Gáli Zoltánná dálkodás továbbfejlesztésével elméletben ismerkednek meg a hallgatók. Ezt követően viszont Kisújszálláson ugyancsak négynapos gyakorlati bemutatón vesznek majd részt. Eredményes esztendő 30 tsz és 13 termelőszövetkezet alakult az idén megyénkben A korábbi évek gazdasági eredményei alapján egyre több egyéni gazda választja megyénkben a közös gazdálkodás útját. Az idén 415 családdal 30 új termelőszövetkezet alakult, mintegy 6600 kát; hold földdel. Termelőszövetkezetté alakult át 16 alacsonyabb típusú szövetkezeti csoport és ezzel megyénkben 224-re emelkedett a mezőgazda- sági tsz-ek száma. A közös gazdaságok 21456 taggal, 240 613 hold földön gazdálkodnak. Az alacsonyabb szövetkezet formában is jelentős előrelépés történt az idén. Termelőszövetkezeti csoport 13 alakult s ezekbe 289 parasztcsalád lépett be. Szolnok megye valamennyi termelőszövetkezete megtartotta a zárszámadó közgyűlést A zárszámadó közgyűlések megyeszerte befejeződtek. Elkészült a Szolnok megyei termelő- szövetkezetek zárszámadási eredményeinek megyei összesítője. A megyei összesítő a közös gazdaságok egy esztendős fejlődését számokban, adatokban tükrözi, Néhány érdekes részletet 1959. január 1-i lapszámunkban köz- lünk az összesítőből. 9500 máz«a hibrid kukoricavefőmagot kapunk nyiség kielégíti az igényeket; a megye kukorica vetésterületé-* Szolnok megye 9.500 mázsa hibrid-kukorica vetőmagot kap. 30 vagon Óvári 5-öst, 65 vagon martonvásári 5-öst. Ez a menynek 40 százalékára elegendő. Tanfolyam az ontö<é*es munkacsapatvezetőit részére iiiiiiiiiiiiiiiiiiinniiiiiirai!iiiiinniiiii!iiii!iiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinni!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii mm,um, m, ni,|„, m, ii,i,n;..'i'iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii;iiiiiiiiiiiiiiiii!iiiiiiiiiiii;iiiiiiiiiiiii!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiii:iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!iiiiiiiiiiiiiiiililiiilliiiiiiiiiiiiiniiL' GÁL GYULA* a Szolnoki Rádió vezetője: — Véleményem szerint a hazánkban megtartott pár héttel ezelőtti választás; Úgy gondolom ugyanis, hogy ezzel lezárult teljes egészében az ellenf forradalom leverése óta tartó konszolidációs szakasz. A választás eredménye a magyar népi demokrácia hatalfnas győzelme. Megteremthettük az alapját annak, hogy pártunk és kormányunk vezetésével még gyorsabban haladjunk előre. S ezért tartom a legnagyobb jelentőségűnek a választást, mert azóta máris számos jel mutatja, hogy megvan előrehaladásunk alapja. Gondolok a nyugdíjtörvényre, a pedagógusok fizetésének rendezésére és még jónéhány hasonló intézkedésre. FODOR SÁNDOR TRAKTOROS: — Az én számomra nagyon nagy eseményt hozott az 1958-as esztendő. Szajoli vagyok. Négy évvel ezelőtt nősültem, de eddig hol ide, hol oda költöztünk, mivel nem volt saját házunk. Ez évben megvásároltam a házhelyet, hamarosan végetvetünk az ide-oda való kódorgásnak, s talán nem olyan sokára megMI VOLT az 1958-as esztendő LEGNAGYOBB ESEMÉNYE Elmondja a tűzoltó, tsz elnök, a vállalati igazgató és még több másfoglalkozású ember kezdjük családi házunk felépítését. Kell-e ennél nagyobb esemény? FRIEDRICH FERDINAND, a megyei tanács VB szövetkezetpolitikai csoportjának vezetője: — A Szolnok megyei termelőszövetkezetek a száraz, aszályos időjárás ellenére is bebizonyították ismét a nagyüzem fölényét, átlagtermésük messze felülmúlta az egyéni kisgazdaságok átlagtermését mind gabonafélékből, mind takarmányfélékből. Ezenkívül a kis területen gazdálkodó, egymáshoz közel fekvő tsz-ek felismerték, hogy a nagyüzem adta lehetőségeket jobban ki tudják használni, ha egyesülnek. Harminckét tsz egyesült. Ez a két dolog volt a hátuk mögött hagyott esztendő legnagyobb eseménye. BÄTORI ISTVÁN kengyeli postamester: — A nyugdíjtörvény megjelenése volt 1958 legnagyobb esecsehszlovák, jugoszláv, román bolgár és még ki tudná felsorolni, hányféle nemzetiségű vendégek. LUKACS PAL, a Statisztikai Hivatal Szolnok megyei Igazgatóságának vezetője: — Erre a kérdésre a válasz egyértelmű lehet. A második szovjet Szputnyik felbocsátása az űrbe a Lajka kutyával. Ez szerintem azt jelenti, hogy a szovjet tudósok segítségével az élőlények számára is megkezdtük a világűr meghódítását. VARJÚ SÁNDOR, az abád- szalóki Lenin Tsz elnöke: — A 3004-e® kormányhatározat megjelenését tartom a legnagyobb jelentőségű eseménynek. Ez a mi szövetkezetünk számára mintegy 750 ezer forintot adott. A 3004-es határozat lehetőségeit jól kihasználtuk, s ebből eredően termelőszövetkeló Érdemrend”-el tüntették ki, S hogy el ne felejtsem, a harmadik országos tejtermelcsi versenyben elsők lettünk. MOLNÁR JÁNOS iskolaigazgató, Uj szász: — Nézetem szerint az iraki események a legnagyobb jelentőségűek. Ehhez kapcsolódva még a távolkeleti események és a gyarmati sorban élő népek sikeres függetlenségi harcai. PEÁGITY MIHÁLY, a Szolnok megyei Húsipari Vállalat igazgatója: — Három dolgot mondanék. Először Hruscsov elvtárs téziseinek megjelenése a grandiózus hétéves tervről. Másodszor hazánkban a hároméves terv első félévének eredményes túlteljesítése és harmadszor — ami ebből ered (már a tervtúlteljes'- tésböl) —, hogy többszázmillió forintot fordíthattunk újabb beruházásokra. EGY járókelő a szolnoki utcán: — Furcsa kérdés, de azért könnyű rá válaszolni. 1958-ban az volt számomra a világ legnagyobb eseménye, hogy megszületett a legédesebb kisbaba — a kisfiam. SZP. I ménye Engem ugyanis ez komolyan érint, mivel jövőre elérem a 40 éves szolgálatot. Egyáltalán nem túlzók, ha mondom, hogy a nyugdíjtörvény megjelenéséhez hasonló esemény nem volt. PAPP PÁL tűzoltó: — Nem is tudom, mit tmondjak hirtelenjében. Nagyon sokminden történt 1958-ban. Számomra az volt a legnagyobb jelentőségű esemény, hogy községünkben, Tiszapüspökiben megkezdték az ártézikút fúrását és többszáz méter hosszú új járdát építettek. TÓTH IMRE, a Szolnoki Ti- sza-szálló portása: — 1932 óta vagyok ezen a helyen. A kérdésre azt válaszolhatom, hogy a legnagyobb esemény, az a hatalmasméretű idegenforgalom volt,' amelyre nem találok példát. Érkeztek Szolnokra szovjet, francia, angol,