Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)
1958-11-30 / 284. szám
9 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1958. november 30. KAFFKA MARGIT HA LÁLÁNAK NEGYVENEDIK ÉVFORDULÓJÁN 1918 december elsején a dúló spanyolnátha járvány elragadta az egyik legszínesebb magyar íróegyéniséget, a századforduló legfinomabb tollú krónikását, Kaffka Margitot. 1880-ban Szatmár megyében, Nagykárolyban született. Jellegzetes dzsentry-családból származik, osztályának viszonylagos ál jólétéből is elég hamar kiesik, apja halálával. Zárdában nevelkedik és a zárdaévek kitörölhetetlen nyomot hagynak benne. Első házassága szerencsétlenül végződik. De ebben az időben már a Nyugat nemzedék ismert írója, Osváth Ernő felfedezettje, Ady lelki barátja. A maga lábán áll már, Budapest egyik munkásnegyedének polgári iskolájában tanít. Látóköre szélesedik, közelről ismeri meg a társadalmi harcokat. írói programmja: az igazság volt. Első, jórészt önéletrajzi regénye a Színek és évek ennek az igazmondásnak a jegyében fogant. — Társadalompolitikája olyan telibe talált, hogy megyéjének dzsentry társadalma olyanfélét üzen neki, hogy be ne ----------------me rje tenni a lábát a „megcsúfolt” megyébe. Pórtelky Magda története a maga kegyetlenségében mutatta meg a sivár, öröm- telen, intrikákkal átszőtt cifra nyomorúságot, ami a vidéki dzsentry életét jellemezte. Stílusa forrongó expresszionista stílus, amely felbontja, fellazítja a mondatfűzést, hiányos mondataival, az állítmány elhallgatásával vibráló, nőies benyomást kelt az olvasóban. A női lélek nagyszerű ismerője, a nő teljes felszabadulása mellett tört lándzsát a feudális kötöttségek alól. A munkásmozgalommal kapcsolatot tartott fenn, de a szocializmust még nem tudta teljes egészében elfogadni és megérteni. A forradalmat várta és lelkendező levelet irt a köztársaság kikiáltásáról. Hazajött a harctérről imádott második férje is. Sajnos nem tudta már a boldog életet sokáig élvezni. Korai halála megakadályozta, hogy nagy írói egyénisége teljes pompájában bontakozhassék ki és befejeződjék a megindult folyamat, Kaffka eljutása a szocializmusig. .-v»Nagy István: SZ€£ Zsibong a varos. Ablakom alatt, Megszokott lárma. Semmi, semmi mint ezer pajkos viháncos (újság, (gyerek, dúdol a szél a zajgó téren át, százszínű zajjal dobog, lép, halad fel is jajdul. mint sértett hiúság, gond, felejtés, öröm, szeretet. majd elhalkul: szégyelli önmagát. Olyan mint én. Fúj, zümmög, zörög, ritmus remeg sziszegő dallamán s ahogy átzúg a kisváros fölött, rímet rabol: kaján vén zsivány. Donkó László: cA k '<o (Lalya Csendesen ülni s álmodni merészet * Mint horgára pontyot váró halász, Ez a költő: dolga és semmi más A többit elvégzi a Zord Enyészet. Mert olyan a költő, mint a vaskovács, Alomból s fémből gyúr az rímeket, ö meg szavakból remekmíveket, Mikben a lélek az örök álmodás. S ha kész a mű, a dal, hogy mennyit érnek, Azt majd a múló évek döntik el, Vagy ékként égnek millió szíven, Vagy sűrű feledés ködébe vésznek el. * Én nem kérek jövőmtől semmi jussot, Csak verseim ötvözöm csendesen, Hogy néhány boldog, halk sorom legyen, Miket nem felednek el ing utódok. Oláh Sándor: Sóvárgás Hány napja már, hogy nem vagy velem? Négy napja? Jaj, olyan végtelen Lassan múlnak a napok. Ha itt vagy minden olyan egyszerű, Toliamból gazdag patakiként ömlik a betű S a szó. Béke van. Akár a hóFedte síkok végtelen ölében. Tíz éve élünk együtt, Vagy tegnap óta? Nem is tudom, C6ak azt tudom, Hogy amióta Velem vagy. oly rossz, Ha egyszer távol Vagy tőlem. Most is, hogy négy napja oda vagy, Ügy hiányzol... 1958. „Németországnak nincs szüksége atomfegyverre!“ A német rádió össznémet irodalmi pályázatot hirdetett „Németországnak nincs szüksége atomfegyverre” címmel. A sajtó közlése szerint számos, különböző műfajt képviselő írás érkezett a pályázatra, közöttük 653 vers, 201 rádiódráma és 66 elbeszélés. A legkitűnőbb rádiódráma: Kurt Maria Sandner nyugatnémet író „Könyörtelen éj” című regényének rádióváltozata. A cselekmény egy északsarkvidéki amerikai repülőtámaszpont életét ábrázolja. Bemutatja, hogyan folynak az amerikai katonai készülődések, hogyan oktatják a pilótákat, hogy halálos terhüket a Szovjetunió fölé szállítsák. Az író bemutatja, milyen szörnyű veszéllyel fenyegeti az emberiséget az atomfegyverkezési hajsza. Szerkesztői üzenetek Szűcs Árpád, Szolnok. Verse nem, jobb és nem rosszabb, mint az ilyen korban írott költemények átlaga. Az érzések, amelyeket kifejez nem a személyes átélésből fakadnak. Vigyázzon arra, hogy rímei, ritmusai ne legyenek egyhangúak, unalmasak. Fejlődéséhez még igen sokat kell tanulnia és olvasnia. Főként modem költőket, Adyt, József Attilát, Radnótit, Babitsot, Kosztolányit tanulmányozza különös gonddal. Somod! Mária. Kenderes. — A Szűcs Árpádnak szóló üzenetet maga is szívlelje meg. Ahhoz csak annyit tehetek hozzá, hogy a jelszavak rímbeszedése még nem költemény. Nagy forradalmi költőink is művészi képekbe öntötték gondolataikat, nem a közvetlen napi jelszavakat írták meg vers alakjában. Lukács Miklós, Törökszentmiklós. Levelére részletes választ a jövő héten küldünk. B. S. Mezőtúr. Választási rímei* nehézkesek. Érdekes, hogy első két versszaka símán gördül, míg a többiek döcögnek. Sokkal nagyobb műgonddal írjon és ne felejtse el, hogy a verseket nemcsak a formájuk, hanem a benne foglalt gondolatok, költői képek teszik verssé. 1L £ burners enciklopédiából Az íróvilág leghíresebb anek- dótázóiként Karinthy Frigyes1, Hunyadi Sándor1, Molnár Ferencet és Nagy Endrét ta tják számon. Ezúttal Nagy Endrének hátramaradt jóízű törtér étéiből közlünk néhányat. Az első ke'tő úgy szüléiéit, h gy Mj.ie 7.-ig mond, a „Szív asszony kocsisa' c. könnyedei u darabjának bemutatója után V -dv?-en ravasz- kás hunyor/tá^ai szó 1 oda a Fészekben Nagy Endréhez: ■ — Hát most megmutattam, hogy ha „olyan'' da-ab kell nekik, tudok én olyant is. Mire a magyar kabaré megteremtője, a híres konferanszié és mókamester az alábbi két anekdotával válaszolt: Elmaradt ssímtónía Szép őszi este volt, fiatal voltam, á vacsorához szekszárdi bort ittam, úgy éreztem, hogy nekem áll a világ. Az egyik kávéház teraszán megláttam Kálmán Imrét és melléje telepedtem. Két lábát előrenyújtotta, fejét hátraszegte, tömzsi trabu- kóját jóízűen rágcsálta, az imént jött a Vígszínházból, ahol végignézte a „Tatárjárás’’ sikerét, még most is mámoros volt egy kicsit tőle és bo’dogan mondta: — Micsoda siker!... Sohsem mertem- volna hinni! Ez, a tüntetőén kilobbantott nagy boldogság az én szerény mécsesemet fenyegetie, tehát féllékenyen válaszoltam: — Hm! Operett? Emlékezzék ISMERETLEN ÍRÁSOK. etjei ejtett nuíoek csak, Kálmán Imre, mi lett a szimfóniákkal? Mert a Zeneakadémián ezt várták tőle a tanárai és erről beszé.t ő is ifjúkori sétáinkon, amikor a lélek millió mérfölddel nyargal a test előtt. Fölényesen válaszolta: — Meglesz az is csak épp taktikát változtattam. E óbb pénzt szerzek operettekkel, sok pénzt, aztán jöhetnek a szimfóniák. — Pénzt? Mire? — A pénz jó. Fölszabadítja a főt és a szívet. Ha az ember gazdag, akkor csinálhat csak igazi szimfóniákat! — Nézze, Kálmán Imre... A múlt héten a redakcióbán lelkendezve mesélte Gerő Ödön, hogy van a Zeneakadémián egy csodálatos ifjú, tizenkilenc e-es, Bartók Bélának hívják, a tanárai azt jósolgatják róla, hogy ő lesz az új zene prófétája és az az ifjú nyomorog. Kenyéren és szalonnán él. Nógatott hát bennünket, hogy hajszoljuk föl gazdagabb ismerőseinket, próbáljunk segíteni rajta. Nyomban neki is láttunk az ember-mentésnek és sikerült néhány gazdag bankárra] megértetnünk, hogy micsoda dicsőség lesz számára, ha valaha elmondhatja, hogyr a nagy Bartók Bé a tanította a leányát zongorázni, ösz- szeverbuváltunk neki néhány leckeórát, fejedelmi honoráriumot, harminc koronát alkudtunk ki érte óránként és Gerő Ödön jóságos örömmel rohant el Bartók Bélához a jó hírrel. Bartók Béla fölháborodva utasította vissza. Hogy ő elkényeztetett kisasszonykákat tanítson pötyeg- tetni? Soha! Gerő Ödön dadogva magyarázta neki, hogy csak néhány óráról van szó, ez sem- ‘ miesetre sem zavarhatja művészi munkájában és sok pénz forog kockán — lega'ább nem kell ezután nyomorognia. Bartók tágra meresztette a szemét. Hogy ő nyomorog? Hát ezt ki találta ki? Kinyitotta a szekrényét, kivett belőle egy pohos kenyeret és egy hosszú rúd szalonnát, megmutatta, hogy legalább két hétre való ennivalója van még. Hogy ő nyomorog? Nevetséges! Mindene megvan, ami a szimfónia csánálásához kell! ...Mostanában megint lát’am Kálmán Imrét Becsben. Azt mondják, egyike ott a legnagyobb jövedelmű embereknek. Sajnos, nem tudtam beszélni vele mert nagyon el volt foglalva legújabb operettjének színpadi előkészületeivel. fiit tényleg, lepipálta A másik anekdotába kezdett Nagy Endre: — Ady Endre nem hagyott békén. Az ő furcsa, cigányosan alázkodó, önkínzó modorával folyton gyötört, hogy 6 restPÜi azokat a pénzeket, amiket havonta Párizsba küldözgetek neki. Hiába írtam neki vissza, hogy azokat a pénzeket nem ingyen küldöm, bőségesen megszolgál érte, hiszen az új verseit magam szoktam esténként fölolvasaú a kabaréban és nagy sikerem van vele. Gsak nem akart belenyugodni. Folyton azzal fenyegetett, hogy ő majd megmutatja. Majd megmutatja ő, hogy tud ő olyan kup.ékat írni, mint a Zerkovitz! Komolyan megijedtem ettől a fenyegetésétől. Elég bajom volt nekem magammal is azon a süppedäs talajon: még csak az kell, hogy Ady, ez a gránit tuskó ránehezedjék! És időtlen időkre megbélyegezzenek, hogy ér. csábítottam oda! Komolyan megintettem, hogy nekem bizony kupiét ne írjon: maradjon csak az, ami volt, a magyar kabarénak örök dicsősége iesz, hogy ő változatlan lelki öltözékével jelent meg ott néhanapján. Nem használt az intésem. Néhány nap múlva levelet kaptam tőle Párizsiból és büszkén közölte, hogy sikerült két kupiét írnia, legközelebb el is küldi és azt hiszi, hogy ezúttal még Zerkovitzot is lepipálta. Aztán megjött a két „kupié”: az egyik volt: „Kató a misén’-1 a másik: „A párizsi lány’ — két kis remekmű, a legszebb, a legmélyebbre markolóbb versei közül való. És még kacér dicsekvéssel odaírta hozzá: — No, mit szólsz hozzá? Ugye, hogy lepipáltam a Zerkovitzot? Hát istenem — tényleg lepipálta. És még egy anekdota Nagy Endre hagyatékából: fueesa ny?ío A régi, háború előtti Párizsban sok magyar író megfordult. Közéjük tartozott Heltai Jenő is. Persze az írók, újságírók állandó pénzszűkében voltak és pénzikérő sürgönyöket menesztettek Pestre. Egyik, legszorgalmasabb távirdalátogató volt Heltai, úgy, hogy a szállodához közellévő posta távirdatisztje már jól ismerte. Egyszer meg is jegyezte: —■ Furcsa nyelv lehet az a magyar... Minden mondata ezzel a szóval kezdődik: küldjön. Két Moítiárpeeene- töüténet Rágalmazás! perben tanúnak idézték Molnár Ferencet, aki ebben az időben a szigeten lakott és rendszerint csak délután ébredt. Két idézésre fülebotját sem mozgatta, mire a harmadik idézésén ott állt: „elővezetés terhe mellett”. Ennek fele sem volt tréfa; pont nyolcra oda rendelte költeni egy barátját és fél kilenckor már kocogott is velük a konflis a régi Lipót körúton; Molnár szétnézett az utca reggeli képén, a munkába igyekvő, járó-kelő embereken és felkiáltott. — Mennyi tanú! » A színházi konjunktúrát Molnár Ferenc így határozta meg: — Attól függ, hogy ki kézimunkázik: a súgónő, vagy a pénztárosnő? Hu a súgónő, akkor nem próbálnak, mert jól megy a darab. De ha a pénztárosnő kézimunkázik, akkor a súgónő van munkában, mert lázasan készülnek új darabra, tehát rosszul megy a színház.
