Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)

1958-11-29 / 283. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1953. november 29. Hajrá Szolnok, Hajrá MAY! Mi gátolja a falusi sportkörök jobb munkáját ? A fenti címmel jelent meg a Néplap hasábjain Deák Márton kunhegyesi lakos cikke. Az ab­ban foglaltakhoz én is szeretnék hozzászólni. Teljesen egyetértek Deák Márton cikkének azon ré­szével, melyben az utazási ne­hézségeket tulajdonítja a falusi sportkörök munkája egyik fő gátlójának. Nagyon helyes volt az az intézkedés, amely 50 szá­zalékos kedvezményben részesíti a sportolókat a MÁV vonalain. Ez azonban éppen a kis sport­köröknek nem jelent kedvez­ményt. Erre szeretnék rámutatni a kunhegyesi járás viszonylatá­ban. A járási labdarúgó bajnok­ságban résztvevő 12 csapat közül csak 6 községnek van vasútállo­mása. Négy helység vonaton való megközelítése annyira körülmé­nyes, hogy egy nap alatt le sem lehet bonyolítani. Marad tehát még egy helység, ahová reggel 3 órakor kellene elutazni, s este 6 órakor érkeznénk haza. Ez egyenesen nevetséges, ugyanis a helység 15 kilométer távolságra van, s egy jó bő napot kell el­tölteni az utazással. Labdarúgóink olyan vállala­toknál dolgoznak, melyeknek sa­ját gépkocsija van. Minden vál­lalat szívesen odaacjná sportkö­rének a gépkocsit, önköltségi áron. Sajnos, erről azonban szó sem lehet, mert hiába van saját gépkocsi, azzal vasárnap utazni nem lehet. Azért, hogy utazhas­sunk, egy idegen vállalat gép­kocsiját kell megrendelni, meg­fizetni, sőt ezen felül, amiért az idegen vállalat felsőbb szer­ve engedélyt ad a szállításhoz, azért is fizetünk 200 forintot a szállítási költségen felül. Termé­szetesen ez a nagy költség azt eredményezi, hogy egy-egy fa­luban, ha minden jól megy, 11 — 15 ember sportol, s a többi spor- tolnivágyó pedig csak szeretne, de nem tud bekapcsolódni az anyagi nehézségek miatt. Az önálló falusi sportkör ki­adásait a rendezvényeken be­szedett összegből igyekszik' fe­dezni. Ügy néz ki a helyzet, hogy bevétel csak a labdarúgó mér­kőzésekből van, de ez is csak egy csapat szereplését fedezi, azt is csak szűkén. — Második, vagy ifjúsági együttes szerepel­tetéséről, más szakosztály mű­ködtetéséről azonban már szó sem lehet. A labdarúgó mérkő­zések bevétele sem minden sportkörnél tudta fedezni az uta­zás költségeit, azt bizonyítja, hogy a bajnokság eddigi 10 for­dulójában 14 mérkőzés maradt el járásunk területén. Ebből csak 4 van olyan, amelynek nem az anyagi nehézség volt az oka. A régi rendelkezés szerint az Autóközlekedési Igazgatóság a hivatalos sorsolás alaján bármi­lyen vállalati gépkocsira is adott díjtalanul személyszállítási en­gedélyt. Ez igen helyes volt. Arra kérjük az illetékeseket, hogy se­gítsék a falu sportját azzal, hogy állítsák vissza ezt a régi rendelkezést. Akkor egycsapásra megoldódna a falusi tömegsport jelenleg vajúdó problémája. Trenka János sk. intéző, Kenderes. *Idényzáró ökölvívó mérkőzés a Szolnoki MAV-nál Hosszú szünet után ismét szur­kolhatnak vasárnap kedvenceik­nek Szolnok város ökölvívó sportjának hívei. Ugyanis e na­pon délelőtt 10 óra 30-kor rendezi meg a Szolnoki MÁV ökölvívó szakosztálya idényzáró mérkőzé­sét. A Békéscsabai Építők öklö- zői ellen lépnek szorítóba. A békéscsabaiak komoly erőt képviselnek, ezt igazolja az a körülmény is, hogy most az idén jutottak be az NB. II-be, s jö­vőre már az igen komoly NB. II.-es mezőnyben szerepelnek majd a Szolnoki MÁV-val egy csoportban. Ez a körülmény még érdekesebbé teszi e találkozót, ugyanis a közönség lemérheti majd az NB. II.-es újonc és a jóképességű szolnoki együttes közötti erőviszonyokat. Bizonyára sokan keresik majd fel vasárnap a MÁV Millt.^eum kultúrtermét és mint a bajnoki idényben is, lelkes bíztatással se­gítik hozzá fiaikat a sikeres sze­repléshez. Közel egy hónapja nem volt NB. Il-es labdarúgó mérkőzés Szolnokon. A Szolnoki MÁV együttese, mely hivatva volna a város minőségi sportját képvi­selni, kitűnő rajt után egyre iej- jebb csúszott a tabellán, és hét­ről hétre vívót kemény harcok után ma már szülte vigasztala­nul az utolsó helyre került. Az elmúlt hetekben bőven volt id&- je gondolkozni a helyzeten úgy a játékosoknak, mint a vezetők­nek, de volt ideje latolgatni az okokat a város sportszerető kö­zönségének is. Ez az egy hónap nem múlt el nyomtalanul a szol­noki sportberkekben, erre mu­tat a különféle értekezletek és újságcikkek egész sora. Minden vonalon megindult az egységes kezdeményezés, hogy elkerülve az elbizakodottság és önteltség okozta zökkenőket; végre az e-ők helyes értékelésével, minden építöszándék egybehangolásával, kialakuljon az annyira hiányzó egység. A vasárnap sorrakerülő Salgó­tarjáni SE—Szolnok találkozón már lemérhetjük, hogy ezen az úton mennyire jutottak el a szolnoki sportolók és szurkolók. Az elmúlt hetek sorozatos bal­sikerei remélhetőleg minden jó­zan sportembernek megmutat­ták, hogy hová vezet a frakció- zás, és mindenkiben felvetődik a felelősségtudat jövőnk érdeké­ben. A vasárnapi ellenfél, a SSE nem jobb csapat, mint a MÁV, de nem is ros-zabb semmivel sem. Ellenük sikeresen szerepel­ni még a hazai pályán is csak teljes erőbedobással lehet. A ki­esés réme őket is hallatlan erő­feszítésre készteti, így a küzde­lem kemény és bizonyára nagy­iramú mérkőzést hoz. De ez a mérkőzés a szolnokiak részére még inkább élet halál kérdése, mert egy esetleges újabb hazai vereség esetén már 4—5 pont­tal maradnak az utolsó helyen, ami szinte behozhatatlan, és egyet jelent a kieséssel. A hét folyamán a MÁV együt­tese komoly edzéssel készült a sorsdöntő mérkőzésre. Az utóbbi napokban bekövetkezett beteg­ségek és sérülések miatt ismét több poszton megváltozik a csa­pat, de bíznunk kell abban, hogy az újonnan bekerültek is be­csülettel helytállnak majd. A legutóbbi formák alapján Cse- lényi — Borzi, Abonyi, Juhász — Lengyel, Fehérvári — Tóth, Rozmis, Szekeres, Csábi, Dobos képviselik a szolnoki színeket. De nagy felelősség hárul ezen a mérkőzésen a szurkolókra is, mert magatartásukkal, sport­szerű biztatásukkal hozzájárul­hatnak a jó eredmény kialaku­lásához. H. Gy. jpwö-; R 1958. december 1—7-ig: Állandó míísorszámok KOSSUTH RADIO: 4.25: Ra- kóczi induló. — 430: Hírek. Időjárás jelentés. — 4.40—7.59 ig: Vidáman, frissen. Zenés műsor. Közben: 5.30: Hírek. Időjárás- jelentés. — 6.00: falurádió. — 6.30: Néhány perc tudomány. — 6.59: Időjelzés — 7.00: Hírek, idő járásjelentés. 7.10; Uj köny­vek. — 7.35: Naptár. — 7.59: Időjelzés, — 8.00: Műsorismer­tetés. — 9,59: Időjelzés. — 10.00: Hírek Lapszemle. Időjárasie- lentés. — 11.57: Technikai szü­net. — 11 59: Időjelzés. — 13.00: Déli harangszó. Hírek. Időjá- rásjelentés — 15.59: Időjelzés. — 16 00: Hírek — 16.08: tdöjá­rásjelentés. — 17.59: Időjelzés. — 18.00: Hírek — 19.00: Jóéj­szakát gyerekek! — 19.59: Idő­jelzés. — 20.00: Esti krónika. Idöiárásjeientés — 21.59: Idő­jelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika. Időjárás.ielen- tes. — 0.30: Himnusz. — Utána: Vizjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO: 6.00—8.00-tg: Reggeli zene. — Közben: 6.20: Színházak, mozik és tárlatok műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: Műsorzárás. — 14.00: Hírek. Időjárás- és vízállásjelentés. — 19.00: Hirek ldőjárás4elemés. — 21.00: Hírek. — 23.00: Műsor­zárás. KOSSUTH RADIO: Hétfő, december 1. 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: Riportműsor. — 9.15: Lakatos Lajos cimbalmozik. — 9.45: Lányok, asszo­nyok ... — 10.10:. Óvódások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk... — 11.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 12.10: Magyar nóták. — 13.00: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 13.15: Heti zenés kalendárium. — 14.15: Operettek. —-15 00: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. — 15.20. Pár lépés a ha­tár. — Mesterházi Lajos regénye folytatásokban. — 15.40: Népi zene. — 16:10: Csajkovszkij: D-dur vonós­négyes. — 16.40: Napirenden... — 16.45: Könnyí'ő W'nnvek után ... — Emlékezés Kaffka Margit írónőről. — 17.10: Tánczene. — 17.45: A Gyer­mekrádió műsora. — 18.15: Haydn: G-dur szimfónia. — 18.40: Hazai kör­kép .. . — 19.00: Vécsey Ernő zon­gorázik. — 19.15: A bűvészinas. Goe­the versét elmondja: Tímár József. — 19.20: Zenés képek Túrkeve ter­melőszövetkezeti városból. — 20.30: Operettrészletek. — 20.45: A magyar zene hónapja. — 23 20: Könnyű me­lódiák. — 0.10: Katonanóták. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20:. A Gyermekrádió műsora. — 14.40. Zenekari hangverseny. — 15.40: A népművelés távlati terve Bara­nya megyében. — 16.00: Fúvószene. — 16.30: Riporlerszemmel a világ körül. — 16.40: Operaáriák. *— 17.15 : Uj hazai műanyagok. +- 17.30: Hang­verseny a Rádióegyetem hallgatói­nak. — 18.15: Versek. — 18.35: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.30 • Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20.00: Kamarazene. — 20.25: Tánc­zene. — 21 05: Szórakoztató zene. — 21.40: József Attila nyomában. — 22.00: Népdalok. — 22.30: Keringő­hangverseny. Kedd, december 2. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.L0: Népi zene. — 8.40: Kórusok. — 9.00: Számoljunk, gyerekek! Pa­taki Ferenc fejszámolóművész a mikrofon előtt. — 9.10: A Gyermek­rádió műsora. — 9.40: Trombi.amu- zsika. — 10.10: Válaszolunk hallga­tóinknak. — 10.25 Zvnekari hang­verseny. — 11.00: A planétás ember. Goda Gábor regénye folyatásokban. — 11.28: Ajándékműsor háziasszo­nyoknak. — 1 2.10: Könnyű zene. — 13.00: József Attila, a kritikus. — 13.20: Operarészletek. — 14 00: Szóra­koztató zene. — 14.45: A Gyermek­rádió műsora. — 15.05: A munkás­mazgalom dalaiból. — 15.25: Napi­renden.. . — 15.30: Egy falu — egy nóta. — 16.10: Ifjúsági műsor. — 17.00: Kínai tudósok között. — 17.15: A képmutató Előadás. —• 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.40: A Rád ó ipari rovata jelenti. — 19.00: Lapzárta előtt. Vígjáték három fel­vonásban. — 22.15: Mai szemmel . . . Kommentár. — 22 25: A Magyar Ze­ne Hónapja. — 23.45: Tánczene. — 0.10: Népdalpárosok. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20:. Boccherin: D-dur fuvola­verseny. — 14.40: Filmzene. — 15.00: Hajmosás. Elbeszélés. — 15.15: Gá­bor Artamisz hangversenye a stú­dióban. — 15.50: Operettmuzsika. — 16.30: Magyar Orpheus. Régi költők dalai. — 16.45: Operaáriák és ket­tősök. — 17.15: Rádióegyetem. — 17.45: Fuvószene. — 18.05: Mi újság a nagy világban? — 18.40: Gyer­mekdalok. — 19.05: Az Ifjúsági Rá­dió nyelvtanfolyama. — 19.15. Két suppé-nyitány. — 19.40: Falurádió. — 20.10: A magyar zene hónapja. — 21.10: Argikus királyfi. XVI. század széphis+ória. — 22.20: Tánczene. Szerda, december 3. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10; OperaréssJétek. — 9:00: A Rádióegyetem. — 9.30: Népi zene. — 10.10: Gyermekneveles. KI nevel $n- gam? — 10.30: Operettrészletek. — 11.00: A Rádió Ipari Rovata jelenti. 11.20: Népdalok. — 11.40: Hegedű- muzsika. — 12.10: Tánczene. — 13.15: Részletek daljátékokból. — 13.40: A tiroli kocsmáros. Könyvismertetés. — 14.00: Népi zene. — 14.35: Az If­júsági Rádió műsora. — 15.05: Pár lépés a határ. Mesterházi Lajos re­génye folytatásokban. — 15.25: Tré­fás hangszerek. —- 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.45: A Ma­gyar Rádió Gyermekkórusa éne­kel. — 17.00* Gyermeknevelés. — Ki nevel engem? — 17.15: Élő szó­val — muzsikával. — 19.00: Gers- win: Kubai nyitány. — 19.15: Meny­asszonyok — vőlegények iskolája. — 19.25: Rafael Airé orosz operákból énekel. — 20.25: Legked­vesebb szerzeményem. — 21.04: A család. Elbeszélés. — — 2120: Szim.' fónikus zene. — 23.00: Tánczene. — 23.20: Csárdások. — 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Orosz nyelvlecke az általá­nos iskolásoknak. — 14.40: Zenekari hangverseny. — 16.02: Szórakoztató zongoramuzsika. — 16.28: Vidám ver­sek. -t- 16.45: Operarészletek. — 17.30: Egy ázenkilences néptanító. — 17.40: Tánczene. — 18.30: Látogatás rokon­népeknél. — 19.05: Liszt Ferenc — Chopinről. — 19.40: Falurádió. — 20.00: A magyar zene hónapja. — 21.05: Népek zenéje. — 21.20: A mi utcánk. Rádiójáték. — 21.50: A ba­rátság hullámhosszán.... — 22.00: Szí­ves emlékül. Csütörtök, december 4. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Könnyű dallamok. — 8.55: — Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Meny­asszonyok — vőlegények iskolája. — 9.20: Gyermek-zene. 9.40: A munkás- mozgalom dalaiból. — 10.10: Uj haj­tás. — 10.40: Dalok. — 11.00: A plá- nétás ember. Goda János regénye — folytatásokban. — U.17: Ecseri lako­dalmas. — 11.30: Ezüstkalászos gaz- dafanfolyam. — 12.10: Könnyű mu­zsika. — 13.00: Vonó Ignác. Fejes Endre novellája. — 13.20: Operarész­letek. 14.20: Egy falu — egy nóta. 14.50: Az Állami Népi Együttes énekkara énekel. — 15.10: Fiatalok sakkiskolája. — 15.20: Kis muzsiku­soknak. 15.25: Ifjúsági műsor. — 16.10: Nai King Cole és Juliette Croso énekel. — 16.15: Lányok, asz- szonyok. — 17.05: Magyar nóták. — 17.25: Versek. — 17.30: Részletek Of­fenbach operettjéből. — 18.15: Szív küldi szívnek, szívesen. — 18.45: Tu­dományos híradó. — 19.00: Közvetí­tés a szegedi Nemzeti Színházból Le­ar király. Shakespeare tragédiája három felvonásban. — 22.50: Zene, műsor. — 23.30: Dal a szigetekről. — 0.10: Magyar nóták. PETŐFI RÁDIŐ: 14.20: Tánczene. — 15.20: A kül­földi sajtó hasábjairól. — 15.30: Részletek vígoperákból. — 16.09: Az embertelenségben. — 1G.10: Az If­júsági Rádió műsora. — 17.10: Mit, olvashatunk a nyugati lapokban? — 17.25: A magyar z,ne hónapja. — 18.25: Modern építkezés. Riport­műsor. — 18.45: Operettrészletek.— 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtan- folyama. — 19.15: Népszerű filmda­lok. — 19.30: Ezüstkalászos gazda­tanfolyam. — 20.00: Hangverseny a közönség kívánságára. — 20.45: Svéd versek és dalok. — 21.05: Népdal­csokor. — 21.25: Fúvószene. — 21.45: Az élet titkaiból: A mellékvese és hormonjai. Előadás. — 22.00; Kama­razene. — 22.30: Tánczene. Péntek, december 5. KOSSUTH RÁDIÓ: 6.10: Operettmuzsika Huszka mű­veiből. — 9.30: A rendőr elbeszélés. 9.10: Magyar népdalok. — 9.50: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 10.10: Bi­zet: Az arlesi leány — szvit. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Bekopo­gok. Könyvismertetés. — 11.30: Hangverseny. — 12.10* Yves Mon­tand énekel. — 13.00: Gazdaszem­mel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.15: Operarészletek. — 14.10: Úttörő-híradó. — 14.35: Napirenden. — 14.40: Népi zene. 15.15: A Gyer­mekrádió műsora. — 15.30: Ifjúsági műsor. — 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.50: A Rádió Ipari Rovata jelenti. — 17.10: Emlékeze­tes hangverseny. — 18.15: Tánczene. 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Operett­dalok. — 19.15: Kerekasztal. Beszél­getés. — 19.35: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 20.25: Hang­lemezújdonságaink. — 21.00: Gon­dolat. A Rádió irodalmi hetilapja. — 22.20: A magyar zene hónapja. — 23.40: Francia chansonok. — 0.10: Tónczene. PETŐFI RÁDIÓ:’ 14.20: Zenekari hangverseny. — 15.00: Győri stúdiónk műsora. — 15.15: Szórakoztató zene. — 16.00: Népi zene. — 16.25: Versek. — 16.30: Madrigálok. —- 16.50: Fúvós­zene. — 17.10: A harmadik közbe­szól. Riportműsor. — 17.20: A ma­gyar irodalom története. — 17.50: A magyar zene hónapja. — 18.30: Népi zene. — 19.05: Az Ifjúsági Rá­dió nyelvtanfolyama. 19.15: Beetho­ven: D-dur szerenád. — 19 40: Falu­rádió. — 20 00: Heti hangverseny­kalauz. — 21.05: Operettrészletek. — 21.40: Debrecen színházi életéről. — 22.00: Csárdások. — 22.25: Versek. 22.28: Szórakoztató zene. Szombat, december 6. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Lányok, asszonyok... 8.25: Népdalok. — 9.00: Üttöről-híradó. 9.25: - A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Óvodások műsora. — 10.10: A Rádió Ipari Rovata jelenti. — 10.30: Operettmuzsika. — 10.55: A plané­tás ember. Goda Gábor regénye folytatásokban. — 11.20: Kamaraze­ne. — 12.10: Magyar nóták. — 12.45: Mi újság a könyvesboltokban? — 13.00: Operettrészletek. — 13.40: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 13.50;, Tánczene. — 14.20: A Komszomol Művészegyüttes műsora. — 15.10: Időszerű nemzetközi kérdések. — 15.25: Zengjen dalunk! — 16.10: Élő szóval — muzsikával. — 18.05: A héten történt... — 18.15: Szív kül­di szívnek szívesen. — 18.45: Moszk­vai tudósítónk jegyzete. — 18.55: Népszerű operett- és operahangver­seny.— 19.45: A furfangos menyecs­ke. Elbeszélés. — 20.30: Vidám zenei műsor. — 22.15: Részletek Kisfaludy Sándor A kesergő szerelem c. vers­ciklusából. — 22.20: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Operakalauz. — 15.20: Bé­lyeggyűjtők öiperce. -- 15.25: Tánc­zene. — 16.00. Népi muzskia. — 16.30: Zenekari hangverseny. 17.25: Az egyház és a modem tudomány. Előadás. — 17.45: A magyar zene hónapja. — 18.15: Tárlatlátogatáson. — 18.25: Nelson Eddy énekel. — 18.45: Epizódok Händel életéből. — 19.05: Falurádió. — 20.00: Beetho­ven: Fidel'.o. Kétfelvonásos dalmű. — 22.10: Csak egy kislány van a vi­lágon .. . — 22.40: Mjaszkovszkij: Szonáta zongorára és gordonkára. Vasárnap, december 7. KOSSUTH RÁDIÓ; 8.10: Egy falu — cgy nóta. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Uj Ze­nei Újság. — 10.00: Vasárnapi ver­sek. — L0.10* Csinn-Bumm! — 11.00: Táncdalok. — 11.12: Vivaldi-hang­verseny. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 13.30: Százados szenzációk. 14.00: A Malechrino-zenekar iótszik. — 14.30: Közvetítés bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről. — 15.20: Csongrádi halászok. — 15.45: így lettünk mi, az új látó szemek ... — 16.30: Ope­rettrészletek. — 17.10: Az vagy ne­kem, mint testnek a kenyér. — Shakespeare verse. — 17.12: Rész­letek Verdi operájából. • — 18.10: Kincses Kalendárium. — 19.00: Hét nap a külpolitikában. — 19.15: Tánc­zene. — 20.10: Gyergyai Albert iro­dalmi levele. 20.20* Johann Strauss- est. — 21.20* Amiről beszélni kell. — 22.40: A magyar zene hónapja. — 0.20: Éji zene. PETÓFI RÁDIÓ: 8.00: Orgonaművek. — 9.00: Köny- nyű zene. — 9.30: M'ska bácsi le­mezesládája. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Mikrofon­nal a Föld körül. —11,40: Zenés va­sárnap délelőtt. — 12.30: Az elva­rázsolt lélek. — 12.50: Művészleme­zek. — 14.15: A Gyermokrádló mű­sora. — 15.00: Magyar fúvószene. — 15.25: Szimfonikus zene. — 16.00: ,,. . . RácmU'kezni édes lesz örökre.“ — 17 oo: Tánczene. — 17.40: Versek; — 18.00* A város peremén. — Ko­rong utca 24. — 18.10: Olyan szép, hogy nem is lehet igaz. Rádiójáték. — 21.32: Filmzene. — 21.50: Magyar nóták. — 22.25: Operett-egyvelegek* (A M igyar Rádió a műsorváltttR” tatás jogát fenntartja.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom