Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)
1958-11-25 / 279. szám
1958. ■november 25. SZOLNOK MÉRTÉI NfiPIAF Bevált és tovább javult új bérgazdáikodási rendszerünk A munkaügyi minisztérium illetékes osztályától kapott tájékoztatás szerint bevált és tovább javcü a múlt év elején bevezetett! új bérgazdálkodási rendszer. Vállalatainknál általában a legmegfelelőbb bérezési formákat vezették be. Sok területen korlátozták a normák féktelen túlteljesítését, s ezzel elejét vették a minőség romlásának. A felszabadulás óta most történt meg első ízben, hogy az átlagos bér- színvonal a tervezetten belül mozgott. Az 1957-ben kialakított átlagos keresetek aránya meglehetősen szilárd. Nagy segítséget nyújtottak a bérarányok javulásához, a szakszervezetek irányításával létrejött társadalmi bérbizottságok. Sokszor felmerül a kérdés, hogy az átlagbér ellenőrzése nem akadályozza-c a termelékenység növelését. A tények ennek ellentmondanak — hangzik a tájékoztatás. — Ez év első felében több, mint három százalékkal nőtt a dolgozónkénti teljesítmény, s a vállalatok többsége túlteljesítette termelékenységi tervét. Hiba akkor következhet be, ha helytelen bérezési formát alkalmaznak, rosszul állapítják meg a követelményeket, ha nem megfelelő az átlagbér emelésének üteme. Figyelembe kell venni például azt, hogy az idő jobb kihasználásával a tervezettnél nagyobb mértékben növekedhetik egy-egy dolgozó teljesítménye, erre a célra helyes, ha a minisztériumok, tanácsok tartalékolnak bízó' nyos összegeket. Az üzemeknek lehetővé kell tenni, hogy megfelelő gazdasági eredmények esetén negyedévenként jutalom formájában szétosszák átlagbér tartafékai- kat. Rövidesen illetékes fórum elé kerül az a javaslat is, — hogy bizonyos esetekben a béralapból megtakarított összegnek egy részét átlagbéremelés- rc használhassák fel. (MTI). ■■ Százezer forint jutalmat kapnak a szerződéskötésben legjobb eredményt elérő földművesszövetkezetek A SZŐ VOSZ Igazgatóság határozatot hozott a szerződtetésben legjobb eredményt elérő földművesszövetkezetek jutalmazásáról. A határozat szerint ösz- szesen százezer forinttal jutalmazzák a íöldművesszövetke- zeti szervek azon dolgozóit, akik a növénytermelésre irányzott területi terveket határidőn belül teljesítik, valamint azokat, akik a teljesítést irányító és ellenőrző munkával segítik Az igazgatósági határozat szerint külön értékelik a földművesszövetkezetek és külön a megyei, illetve a járási irányító, szervek dolgozóinak tevékenységét. A díjakat öt, négyezer forinttól 12 ezer forintig terjedő kategóriában, 1959 március 31-ig osztják ki. A szerződéses terv teljesítésében kimagasló eredményeket elérő földművesszövetkezetek dolgozói a megyei központok útján külön jutalmazásban is részesülnek. (MTI.) Húzzák a hálót Jászkiseren... Ott bizony; bármilyen meglepően hangzik is. Aki azt vallja, hogy ezen a tájon valamirevaló víznek nyoma sincs — igazat mond. A Kossuth Tsz-ben mégis jókora, ezer méter hosszú háló húzására készül a tagság. Vajon tiszai kirándulást vettek tervbe?... Nem a‘; csak a határba mennek — nyulászni. — Ezer élőnyúlra kötöttünk szerződést a MAVAD-dal, — újságolta Farkasdi Gyula, a szövetkezet agronómusa. — Jóval többet kapunk értük, mint a lőtt-vadért: darabonként kilencven forintot, Summa-summá- runi: kilencvenezer forint kerül majd be a bundások után a kö- ^ös kasszába. A hajtást, hálózást természetesen munkaegységre végzik a szövetkezetiek. „Az a legtisztább elszámolás!“’ — vélekednek igen helyesen. Egy-egy nyúlfogási napon hatvanöt—hetvenen vonulnak ki a határba. A fogást olyan tapasztalt vadászok irányítják, mint idősb és ifjabb Faragó János, L. Kovács Mihály s a vadásztársaság feje: Jász József, tanácsi dolgozó. Eddig keveset jártak ki a puskások, mégis félkocsira való nyúl, huszonöt fácán lelte rendeltetés-szerű halálát a jászki- séri Kossuth Tsz vadászterületén. A szövetkezeti vadászok hetenként két nyulat, egy fácánt az asszony kezére adnak == pecsenyének; a többit értékesítik, árából pedig a közös gazdaság bevételeit emelik. A KISZ tag összeír uh tapasztalatai l^ovember 20-án a KISZ Köz- L ” ponti Bizottsága határozata szerint országszerte megkezdődött a tagösszeírás. Nálunk a Tisza Cipőgyár KISZ szervezete elsőnek pár nap alatt nyilvántartásba vette 340 tagját. Sajnos azonban a tagkönyv- csere nagy politikai jelentőségű munkáját a legtöbb helyen csak összeírási feladatnak tekintik, amivel pár nap alatt végezhetnek. Maguk a járási, városi KISZ bizottságok is a technikai előkészítésével törődtek leginkább. Az összeíró aktívákat arra oktatták ki elsősorban, melyik rubrikába milyen adat kerül, — hány forint az új tagsági könyv, .nekkora méretű fénykép kell hozzá, stb. Mindezt természetesen jól kell tudniok az aktíváknak. De mégiscsak egyoldalú így a dolog. A legfontosabb a KISZ szervezetek politikai megerősítése, s ezt kell elsősorban figyelembe venni. Csakhát ahol pár nap alatt összecsapják az összeírást, ott nemigen végezhetnek politikai munkát. A törökszentmiklósi és a kunszentmártoni járásban például sok tanyasi, falusi szervezet vezetőség, sőt titkár nélkül van. A két járási bizottság az összeírással egyidőben nem törekedett a titkárok, vezetőségek választására. Azt tartották csak fontosnak, mielőbb / meglegyen az összeírás. így öncélú adminisztrációs értékű munkát végeztek az aktívák. M it kellene hát tenniök? Már az előkészítés időszakában felosztották az alapszervezetek vezetőségi tagjai és aktivistái között, kihez hány KISZ tag tartozik a tagkönyvcsere idején. Az aktívapárok, elbeszélgető bizottságok feladata volna, hogy minden KISZ tagot keressenek fel, beszélgessenek el vele a KISZ tagok kötelességéről, elmaradt tagdíjuk rendezéséről és főképpen konkrét, értékelhető KISZ munkával bízzák meg őket. Például adjanak olyan meg Újítói alapok a hétéves terv sikere érdekében MOSZKVA (MTI). A Szovjetunióban több mint egy hete folyik a hétéves terv irányelveinek népi vitája. A vita már eddig is sok nagyfontosságú hozzászólást eredményezett és egyúttal olyan nagyszabású népi mozgalom kiindulópontjává vált, amelynek célja a terv mielőbbi sikeres megvalósítása. A kommunista munka brigádjainak megteremtésére irányuló mozgalom — amelyet a moszkvai vasutas fiatalok kezdeményeztek — széleskörű visszhangra talált az egész országban. A fiatalok kezdeményezésén kívül új'mozgalom ás bontakozik ki a szovjet üzemekben, gyárakban. A Moszkvai Kaucsukgyár dolgozóinak kezdeményezésére egyre több üzem dolgozói határozták el, hogy újítói alapot teremtenek a hétéves terv sikeres megvalósításának biztosítására. Az üzemek és gyárak dolgozói felajánlásokat tesznek, amelyekben kötelezettséget vállalnak jelentős újítások, megtakarítások bevezetésére. bizatást egy-egy fiatalnak, hogy legyen tagja az önkéntes segítő brigádnak, járjon el politikai oktatásra, dolgozón a lánytanácsokban, lánykörökben, vegyen részt a kultúrcsoport próbáin, stb. A KISZ tagkönyvcsere célja az, hogy az eddig passzív, csupán nyilvántartás szerinti KISZ tagokat is mind munkába állítsuk, valamennyiük részére feladatot jelöljünk meg. Ennek a feltétele viszont, hogy az alapszervezetek gazdag programtervezetet készítsenek. A sokrétű munkatervből lehet osztogatni a KISZ tagságnak. A tagkönyvcseréről szóló határozat szerint új tagsági könyvüket csak azok a KISZ tagok kaphatják meg, akik letették a fogadalmat. Különösen falusi, tanyasi szervezeteinkben mutatkozik az a hiba, hogy nem is foglalkoznak velük, nem készítik őket a fogadalomtételre. — Több helyen arra számítanak: majd az ünnepélyes tagkönyvki- osztó taggyűlésen bonyolítják ezt le. Pedig ez sokkal huzamosabb időt, tartalmasabb munkát kíván, minthogy néhány nap alatt el lehessen intézni. A KISZ Központi Bizottsá- gának határozata kimondja, hogy az összeírás idején önkényesen kihagyni senkit sem ----------------^ ■ le het, hiszen az is célunk, hogg a tagkönyvcsere számbeli erősöJ déssel járjon. Mégis a török* szentmiklósi járásban 60 fiatal® akartak kizárni a Kommunista Ifjúsági Szövetségből a múlt hó* napban. Más járásokban is ta* pasztaiható hasonló törekvés.- Nagyon helytelen, hogy egyea szervezetek így akarnak megszabadulni azoktól a tagoktól, akik eddig nem tevékenykedtek aktivan. A tagösszeírásnak a hibák el* lenére is szép eredményei van* nak. Eddig 510 új tagot vette® fel az alapszervezetek. Tizenegy új szervezet is alakult. Apróbb dolgokban is sok helyes kezdeményezés nyilvánult meg. Például a Tisza Cipőgyár fiataljainak fotó-szakköre felajánlotta segítségét a szolnoki járás valamennyi szervezetének. Hasonló kezdeményezést mindenfelé tapasztalhatunk. A nagy munka kezdeti szakaszánál tartunk. Ha a hátralévő időszakban főleg politikai jelentőségű munkának tekintjük az összeírást, valóban megerősödik a Kommunista Ifjúsági Szövetség a tagkönyvcserével. — B. L. —i Világgazdasági Uícadé BERLIN Dortmundban a Westfalen Halle csarnokban a ruhrvidéki és a wesztfáliai bányászok és vasasok nagygyűlést rendeztek. Tiltakoztak a hatalom koncentrációja ellen a gazdasági életben. Willy Richter, a nyugatnémet szakszervezeti szövetség elnöke élesen szembeszállt a nyugatnémet nehéziparban mutatkozó koncentrálódási folyamattal. A hatalom koncentrálódása társadalmi leszerelést jelent, — mondotta. Nem tűrjük, hogy szakszervezeti önrendelkezési jogainkat megnyirbálják, s védekezni fogunk az ellen is, hogy a munkások életkörülményeit lerontsák. Gutermuth a bányászszakszervezet elnöke kijelentette, hogy az amerikai szénimport .^árulás” a nyugatnémet bányászokkal szemben. (Reuter, DPA). LONDON A Daily Herald azzal vádolja a kormányt, hogy lebecsüli a munkanélküliség problémáját, pedig a munkanélküliek száma sokkal nagyobb, mint a hivatalosan bevallott félmillió. Ebben nem szerepelnek a munkanélküli kikötőmunkások, holott közismert tény, hogy a kikötőmun' kások mintegy 15 százaléka nem dolgozik. H. Tuxner, a manchesteri egyetem professzora kiszámította ugyanis, hogy a tényleges munkanélküliség a hivatalosan feltűntetett számnak csaknem kétszerese. ZÜRICH A Schweizerische Handelszeitung a közös piac beindításával kapcsolatban rendkívül erős versenyt jósol a vezető európai gépkocsigyárak között. A verseny minden valószínűség szerint elsősorban a Mercedes-Benz, — az Autounion, a Renault és a Fiat, valamint az amerikai Opel és a Ford között zajlik majd. A francia gépkocsik nagy kon- kurrenciát jelentenek majd Nyu- gat-Németországnak. A teljesen automatizált Renault művek már most naponta 1.400 „Dauphines" gépkocsit gyárt. Ez a gépkocsifajta előreláthatólag a franciák legfőbb ütőkártyája lesz az európai közös piacon. (DPA). PRÄGA Jósé Vicente rendkívüli követ vezetésével argentin kereskedelmi küldöttség érkezett Prágába. A küldöttség feladata, hogy tovább erősítse a két ország között fennálló gazdasági kapcsolatokat. * A Csehszlovák Statisztikai Hivatal legújabb kimutatása szerint Csehszlovákiában a szövetkezeti parasztok sorából kerül ki a legtöbb személyautó tulajdonos. Minden tizennegyedik termelőszövetkezeti családnak személyautója van, motorkerékpár pedig minden negyedik családban található. prAga Az 1961—1965 évre tervezett csehszlovák fejlesztési program értelmében a belföldi távolsági és nemzetközi vonalon elsősorban Prága—Berlin, Prága—Budapest és Prága—Varsó között expresszvonatokat járatnak. E vonatok óránkénti átlagsebessége 25 kilóméterrel haladja majd meg a jelenlegi gyorsvonatok sebességét. Téglaverőből TANÁCSTAG E redeti mesterségét akkor űzte, mikor hat gyermeke közül a legkisebb még selypített ... Azóta sokszor kizöldült a határ, számlálhatatlanszor megfordult a kombájn a jászapáti földeken. A Velemi Tsz gazdáinak birtokán is, azon a földön, melyet joggal vall magáénak 1952 óta Nagy J. László is, két ivadéka is. Ha van jász-fajta magyar: Nagy J. elvtársat joggal tiszteljük ezzel a névvel. Nemcsak keményen kiugró arccsontja, szú- rós-éles tekintete teszi méltóvá erre; sokkal több: a természete. Higgadtan gondolkodó, céltudatos ember; olyan leleményes, amilyenné őseit a nehéz századok megpróbáltatásai faragták, Maga sem tudja hány fajta munkát bízott rá eddig a közöl gazdaság —, de annyi bizonyos hogy valamennyit derekasan el végezte. A kubikgödrök nyírkoi lehellete megviselte egészségét mégis 350 munkaegységes telje sítményt vallhat magának ha éves átlagban. A párt, melynek több éve tagja, csakúgy megbecsüli, min szövetkezeti gazdatársai. Tagjc a helyi pártvezetőségnek; tagjc a munkásőrségnek. J/ ajon véletlen-e, hogy Jászapáti választói bizalmukra érdemesítették Nagy J. Lászlót: Bizonyára nem az. Aki magc nehéz éveket tud a háta mögött — megértéssel fogadja embertársai gondját-panaszát. Aki c párt politikáját vallja magáénak: megtalálja, az okos segítőt s módját. Aki a maga kis csálád- , ját szereti — szereti az a na- gyobbat is: a szövetkezetét is, a s községet is, a hazát is ... > Sokoldalú, tanulni szerető, magát állandóan művelő, igaz t ember Nagy J. László szövetkezeti gazda. Mondják, hogy mióta- tanácstag' lett, még nagyobb ér- t deklődéssel fordul a politika i kérdései felé. Iránytűje: a párt i tanítása, melytől sem jobbra, sem balra nem akar eltérni egy . vonásnyit sem. Eredményeink : ben az ő paraszti munkájának ’ is része van; azok megvédéséért 1 keményen fogja fegyverét; sza- t kadatlan önképzéssel vértezi fel magát az eszmei eltévelyedés el- 1 len. Kommunista. i - =aÖ. Z.==