Szolnok Megyei Néplap, 1958. október (9. évfolyam, 232-258. szám)

1958-10-05 / 236. szám

6

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

Í95B. olfeteber 5.

Kemény Erzsébeti

f/Jarazuik

Tűzvészt gyújtott a Nap az idei

nyárban. Vadul lobogtak szikrázó színei.

Az alma hamvas bőrére csorogtak s zamatos ízzel lett teli a barack arany húsa.

Az akác megőrült s újra virágba borulva lengette lila szirmait Illata a kertre omlott s a bokrok ájultan pihegtek.

A fűszálak lent csókolózni kezdtek s csillogó

kelyhét az éj ezüst ajkához emelte a Holdimádó virág.

Csirák

mozdultak fénykeresőn a főidben.

Részeg bogarak háta villogott zölden a repkény levelei között A lány a tóhoz szökött a vízzel szeretkezni.

S a hajnal bíbor karja fénnyé ölelte az éjt

Az idei nyárból csupa tűzcsokor fakadt...

S mellünk zengő boltozata alatt szíveink egymásba robbanó parazsak.

* r>n,f>ivu~ rvwiCi-w*--^ ^ 'T-'?'Császtvay István:

Az igazság evei 2

— Regényrészlet —•

lyekre, s úgy osztogattok belőle egyet-egyet, mintha sajátotok volna! Pedig az a miénk. Az ts a miénk. A te állásod is! Meg a te nagyra értékelt szakmád is a miénk! Majd mi is megtanuljuk. Nyugodj meg! Nem hallgatunk örökké a vizsgákon; A lakást meg már elsejétől különben is fizettem. De semmiről nem mondok le nagylelkűen, csak mert te szerezted, te adtad. Semmit sem adtál. Na meg adtál, nem a tiédből adtad. Tőlünk vettétek cl. A mi munkánk az! S hogy véletlenül egy állás visszajutott hozzánk, máris szóvá kellett tenned? Feltétlenül? Semmi közünk egymáshoz. Mit akarsz még tőlem,?

— Én ezek után semmit — nézett föl Karabély Jancsi a leányra. Aztán meg újra lehajtotta a fejét. — Csak egyszerűen nem tudok nélküled élni.

AJj arika tudta, biztos volt ben- ne, sok minden igazságtalan is van abban, amit most mond, de a cukrászdái találkozás óta itt önérzete ellen ment a játék s most rettenetes erejű fegyverrel lőtt vissza. És azért az igazságtól, amire csak rá-rátalált most, valósággal megrészegült. Érezte, milyen hatalmas erő az igazság, ha tévedés is tn^d, hozzá!

— Azt hiszed, különben is, csak ennyi az élet? Lakás meg állás? Fizetés. Jó, jó. Éneikül nincs élet. Valóban. De hogy te csak egyszer is kedveskedtél volna, a születésnapom eszedbe jutott volna! Vagy csak egyszer is elmentünk volna táncolni valahová. Egyszer abba a Múzeum körúti cukrászdába. Ahová any- nyi rossz emlék fűz már! Hát azt hiszed, ennyit ér nekem az élet? Az én életem ennyivel megszerezhető? Főbérletre vagy öröklakásul kivehető? És miért hagyod el úgy magad? Néha úgy jársz, igazán, mint valami madárijesztő. Ez a cipő isi Hogy tudtad ezt a labadra venni ehhez a ruhához? Azt hiszed, ha már egy nőt megszereztünk, eljegyeztünk magunknak, akkor már nem kell nekünk tetszeni többet? Csak mert ti vagytok a keresők? Ti, férfiak? Vedd tudomásul, én is kereső vagyok, s nekem is van szakmám.. Ha nem is vagyok atomfizikus, s ha annyira le is nézed az én szakmám. Gyerek- ségnek tartod. Nagyon komoly, híres férfiakat is ismerek, akik pedagógusok. Képzőt végeztek

— Te, kis Csillag! Mondd meg őszintén, mi van veled? Te beteg vagy! Hidd el!

Ez adta egy pillanat alatt a kis Zöldednek a mentőötletei

— Igen. A tüdőmmel van baj megint. így van ez, Jancsi! Á vérsüllyedésem ... Megint... Ijesztő kezd lenni. Én nem mehetek már soha, soha férjhez. Mondta is az orvos: házasságot nem köthetek.

iy ézte, Jancsi hiszi-e szavait, s tovább mondta:

— Felelőtlenség lenne.

— Mért nem szóltál eddig? Szégyellted előttem?

— Ezt most már hagyjuk! Nehéz erről beszélni. Ezt te megint nem értenéd.

— De Marika!

— Hagyd csak! El kell válnunk, és kész. Nincs értelme tovább a játéknak.

— A játéknak?

—1 Annak bizony. Semmi év- telme. Semmiség.

Szótlanul értek le a Duna- partra.

— Megcsókollak — mondta Jancsi.

—• Nem. Ne csinálj őrültséget!

— fordította el a fejét a leány.

— Még majd egyszer ezt is a szememre vetnéd... Hogy miattam, életedet kockáztattad-,.-.

LaJctyionov:

AZ ÉSZAKI SARK MEGHÓDÍTÁSA^

Izgalmas kalandok!, diadalok és kudarcok hosszú sorozata ez a mű. Évszázadokon át lebeg az emberiség vakmerő úttörői előtt a. vágy: elérni a titokzatos sarkot. Elindulnak az ostromlók Vitorlásain, majd gőzhajón, szánokkal, kutyákkal, tengeralattjárón, léghajón és repülőgépem Láktyionov könyve lebilincselő történelmi összefoglalása ezeknek a küzdelmeknek,

MŰVÉSZETTÖRTÉNET;

A könyv szerzője a felszabadulás óta első ízben tesz kísérletet arra, hogy egyetlen kötetben, rövid összefoglalásban mutassa be az egyetemes és magyar művészettörténet fejlődését az őskortól napjainkig. A történeti fejlődés tárgyalása során megismerjük a művészettörténet legkiemelkedőbb korszakait: az ókori görög és római művészetet, a reneszánsz legnagyobb

művészeinek alkotásait és a XIX—XX. szazad művészetének szövevényeit. — A szöveg közé nyomott csaknem 400 kép részint emlékeztető, részint szemléltetés. A könyv anyagának megismerése utat mutat a képzőművészetek nagyszerű világában;

Réti Ervin:

SZPUTNYIK ÉS ÉLETSZÍNVONAL;

Hogyan alakult és álakul az életszínvonal keleten és nyugaton, merre halad a fejlődés iránya? Réti Ervin szembeállítja egymással a Szovjetunió és az Egyesült Államok gazdasági helyzetét, a szovjet és az amerikai dolgozók életkörülményeit, a gazdag anyaggal, adatokkal és példákkal igyekszik érzékeltetni a közöttük folyó „nagy versenyt": a békés gazdasági vetélkedést. A könyvecske népszerű és könnyű stílusa miatt is alkalmas arra, hogy meggyőzze az egyszerű olvasót a szocializmus gazdasági fölényéről.

1/f art mindeddig nyugodt és

kíméletlenül fölényes volt. Nem érzett semmi felindultsá- got. Semmit sem érzett valójában. De most, erre a szóra, fél* kapta a fejét hirtelen. Pulzusa egyszerre százat vert, átjárta egész testét valami remegés, s valósággal érezte bőrének felületén a hőmérséklet mint távolodik el, emelkedik sokkalta fölé az öt körülfogó egész külvilág temperatúrájának. Borzongott az izgatottságtól, bőre összehúzódott, érdes felületűvé lett. Szere* tett volna mindent egyszerre elmondani.

e-i Nem! Nem — mondta ótt- hatatlan gyűlölettel nehogy azt hidd, hogy engem emberségbe bujtatott célratöréssel, finoman kitervelt, agyonszőtt léköte* lezettségek apróságaival, meg mit tudom én, mi minden ügyeskedéssel meg lehet szerezni! Megvásárolni akár egy egész ; életre. Nehogy azt hidd, Jancsi!

; Úrrá lennél rajtam! Mi? Akár : egy rabszolgán. Hogyisne! Mert én tehetetlen vagyok? Mert magamon kívül senkim és semmim sincs?! De szép vagyok. Legutóbb is azt mondta nekem valaki: hasonlítok Lollobrigidá- hoz. Mit szólsz te ehhez? De én a már unom ezeket! És téged is.' k Ki vagyok én a te számodra? é Mit látsz te énbennem? Ismersz -~ te engem? Szeretsz te egyálta- 1_ Ián? Igen, igen! Szeretsz te en- k gém egyáltalán? Mert a szeretet ?" ott kezdődik, hogy valaki meg- l" érti a másikat. Ismeri a másikat nagyon. Ö is végigéli mindazt, amit a másik, akit annyira szeret. De ismersz te engem? Megértse te emgem? Vettél te valamikor zs emberszámba? Dehogy L2 vettél! Csak kellenek. Kellenek j neked. Mi? Nagyon. Igaz? S ;s hogy nem tudsz velünk, a mi [_ fajtánk közül kikerülő szép lá- ;s nyakkal úgy szemezni, utánunk tí jönni, ahogy répaegy eléskor, l_ krumplikapáláskor, szölönyitás- * kor a csizmaszárukat ostorokkal csattogtató mezőgazdász gyakor- ü nokok mentek a munkáslányok •- után, s hogy nem tudtok lovagló- i— I ostorral inteni, s beszóUtani az ágyba, hát feleségül is vennél! is Csak hogy megszerezz magad- :e nak valami módon. És te azt hi- :- szed, ez a. szerelem? Ennyiből áll minden?

J

ancsi rémülten szédélgett az utca kövén. Nyöszörögve lélegzett, mint aki talán szólni akart volna.

Nem! Ne szakíts félbe! Nincs jogod hozzá, és ha akarod ítélni: hozzám sincs jogod- Hiába jegyeztél el! Mert mit adtál te nekem? Mi az, hogy úgysem tudnám visszaadni ajándékaid?! Mondd, mi az? Állást adtál meg Budapestet? Ajándékul. De kitől kaptad mindezt, mondd, hogy adhattad? Kitől? Nem mitőlünk szerezted, s nagylelkűen visszaadtad:?a. Volt nekem egy tanárom, általános iskolában osztályfőnököm, Jakusnak hívták. Az arra tanított bennünket: bármi örömben, jutalomban, állásban vagy kitüntetésben részesülünk, azt nem egy ember adja; s nem is adhatja egy ember. Azt a munkás-paraszt hatalomtól kapjuk. Nem tudom, merre van, hová lett azóta, de erre, hogy egyszer nekünk ezt mondta, erre nagycm emlékszem. És mondd meg őszintén, érted te ezt? Meg tudnád te ezt érteni? Dehogy tudnád! Meg anyád is! Azt mondja nekem, akkor ott a cukrászdában: Gyere le hozzánk, legalább megtanulsz egy kicsit ügyeskedni a konyhán. Sütni- főzni. Érted te, mi ez? Én, sütni- főzni! Ügyeskedni. Mikor még tízéves se voltam, már kenyeret kellett dagasztanom a kocsmai vendégeknek. Sütnöm, főznöm, takarítanom, sikálni a padlót egy nap, ki tudja, hányszor!

Van nektek, a ti fajtátoknak fogalma, mi is az a lelencsors, meg az a cseléd-élet! Idősebb lányok mesélték a faluban, akik Pesten szolgálták egy-egy ideig: a kutya megfürödhetett a fürdőkádban, de ők soha! Tudod te, meg az anyád is, hogy mi ez?! Elegem van belőletek! Érted? Elegem, Köszönök mindent, de most már tűnjetek mellőlem! Mert még azt hiszitek, ti tesztek jót velem! Hogy én, magamfajta leány Pesten taníthatok. A minisztérium óvodájában. Véletlenül. A ti utánjárástokra. De ezek az állások is, meg a tanyai állások, a falusi óvodák helyei is mind, mind nekünk járnák! Ezt sem te szerezted! Csak kisajátítjátok magatoknak a legjobb helyeket, az olyan Klári-féle barátnőid is, ráültök a legjobb heBírő András: >

I RX.AK

(Rövidítés.)

Még keményen tartotta magát a tél, mikor édesapámat — ki állami tisztviselő volt — Jászberénybe helyezték.

Másnap átestem a formaságokon, miután benyitottam a III/a-ba. Tanítóm az első ablak felőli padba ültetett s felszólított, hogy — mivel éppen számtanéra folyt — vegyem elő a számtankönyvem, ceruzám és az irkám.

Csak az zavart, hogy kétszer is megkérdezte, majd ellenőrizte: van-e mindenem, ami kell s főképpen irkáim... Aztán visz- szatért a táblához és tovább magyarázott.

Sajnos előadása nem kötötte le figyelmemet. Sokkal inkább az a dobogó szélén térdeplő öt gyermek, akik közül négy fiú volt, egy pedig leány. A szőke kislány térdelt legszélről, a többiektől egy gondolattal elkülönülve és ábrándos, szomorú szemeivel hol az ablakon bámult ki, hol oldalt fordítva fejét, Magyarország hegy- és vízrajzi térképét szemlélte.

És bár fúrta az oldalamat a kíváncsiság: miféle csínyt tehettek, micsoda bűnt követhettek el, hogy térdepelniök kellett egy órán át, valami illő szeméremtől hajtva nem tudakoltam meg az első tízperces szünetben. De miután a négy fiú és a kislány az óra kezdetén minden különösebb felszólítás nélkül, némán a dobogó szélére térdepelt és szomorúan, búsan kínlódtak ott újabb 50 percen át, nem állhattam meg a szünetben megtudni a térdepelés okát.

Vadász; a kórházgondnok fia legyintve mondta:

—- Ja, ezek a rongyosok? Hát nincs irkájuk...

Azért?.™ És miért nem vesznek?

Vadász felnevetett:

— Mert állítólag nincs négy fillérje az apjuknak irkára... Bzért aztán térdepelnek. És egészen addig, amíg nincs.

Hát ez rettenetes...

— Ugyan!... Kérges ezeknek a térdük... A Bató Annus már egy hete térdepel... A Bognár meg vagy tíz napja.

Másnap történt valami.

Batő Annus hiányzott. Ez láthatólag rosszul esett tanítónknak. És mikor a négy borzasfejű fiú kiment a dobogóhoz, hogy folytassák a nyomorúságukból fakadó büntetést, tanítónk felállította őket. Hangja ünnepélyessé vált, miközben a katedrán egy kis csomagot bontott ki.

— Nem kell ezután térdepelnetek. Hiába, nehéz időket élünk... No, nézzétek, fogjátok. Itt van két-két irka mindegyikő- töknek és hozzá ceruza, radír, toliszem...

A fiúk megköszönték és sugárzó arccal, de szemlesütve mentek helyre. Hanem még néhány holmi maradt a tanító kezében.

— Ezt meg... egy közelben lakó... vigye el Bató Annu- sékhoz...

Jó egy hétig hiányzott Bató Annus. „Meghűlt, náthás, lázas” •— jelentették a közelben lakó társak. Egy reggel aztán megjött, szinte észre sem vettük, mert amikor a csengetés előtti hógolyózásból betódultunk a terembe, ő már a padjában ült.

Künn a múló tél birkózott a tavasszal. Az éjjel nagy hó esett, de reggel már sütött a nap, ám a jeget még nem olvasztotta s nekünk csodamód jól esett egy kis tanítás-előtti hógolyózás az iskola udvarán.

Tanítónk is láthatóan jókedvű volt. Beírta az osztálykönyvet és derűs arccal állt fel.

Ekkor a várakozó csendben megmozdult hátul Bató Anna és lesütött szemekkel kiment a dobogóhoz és letérdelt. Meglepődve néztük. Tanítónk is elképedt.

— Hát nem kaptad meg a két füzetet és a küldött holmikat?

— De igen... — höppögött Annuska és szemei telve voltak könnyel. — Hálásan köszönöm... és... édesapám tisztelteti is érte...

— Ejnye, no... Hát jól van, de akkor minek jöttél ki térdepelni, hiszen most már mindened van...

— Igen, igen... küzdött a zokogással Annus — irkám, ceruzám van, de... de cipőm nincs... Kilencen vagyunk mink... és Etusnak kellett... Most rajta van...

Akkor láttuk csak: Annuska kék-vörös lábbal térdepel a< (lobogó szélén.

Tíz nap múlva — az első tavaszi napon — fagyot engedő jászberényi temető földjében új sirt ástak. Ott állt a sír körül az egész osztály. A kis tábla, amely a fejfára került, egyikünk szemét sem hagyta szárazon: „Bató Anna. Élt 9 évet”. 1