Szolnok Megyei Néplap, 1958. október (9. évfolyam, 232-258. szám)

1958-10-17 / 246. szám

9 SÍOLNOR MEGTE! NÉPLAP 1958, október 1*. Harmadszor is bajnok a Szolnoki Dózsa vízilabda csapata Kettő€Z<erotszáz néző szurkolta végig a szolnoki uszodában a Dózsa —BVSC vízilabda rangadót, Forró légkörben nagy téíért folyt a játék, és így könnyén érthető, nagyot só­hajtottak a szolnokiak, amikor Czapkó játékvezető kettős sípjelével a mérkőzés véget jelezte. Az öröm tovább fokozódott, ami­kor a szolnoki csapa' 8:3 aiányban győzte le az UTTE csapatát. Ezzel a győzelemmel sikerült a szolnoki­aknak harmadszor is bajnoknak lenni, ami szinte egyedülálló a ma­gyar vízilabdasport történetében. A mérkőzés végével a Dózsa-játékosok háromszoros éljen kiáltással üdvö­zöl', ék a lelkes közönséget, amely a mérkőzés után még egy órával is alig akar1 a elhagyni a Damjanich uszodát. Sorra gratuláltak a játé­kosoknak de persze kijutott ebből Goór edzőnek, valamint a szakosz­tály és a sportköri elnökség többi vezetőinek is. A déli ünneplés az­zal fejeződött be, hogy a jálékosok ..megbosszulták*4 kedvenc edzőjü­ket azzal, hogy külön-külön min­denki gratulált a szép sikerhez, amelynek örömére minden játékos­sal egy-cgy pohár sört kellett meg innia. Amíg a szolnoki csapat újból meg­szerezte a' büszke bajnoki címet, igen sok' kemény harcot és küzdel­met kellett megvívnia a különböző ellenfelékkel, de nem utolsósorban 5.gen sok akadályt kellett elhárí­tania. Kezdjük talán a felkészüléssel, amely iga rá n nem mondható ideá­lisnak. Az év elején Moszkvába ka­pott meghívást a csapat, amelyet el is 'fogadtak, és alig néhány edzés el­lenére kiválóan, jól megáHták he­lyüket. Persze ennek a szép ered­ménynek igen komoly részese volt a csapat nagy tapasztallsága tech­nikai és taktikai képzettsége. A szol­noki felkészülésről' csak annyit, hogy ,a városnak nincsen fedett ■uszodája és így az alapozó felké­szülést egy kicsiny, 20x20 méter te­rületű és l méter mélységi! gyer­mekmedencében kellett elvégezni, amely még azért sem volt jónak mondható, mivel a hideg téli napo­kon a medence vize á'lagosan 18 fok -körül mozgott. A szolnoki csa­pat lelkesedése, a sportkör vezető­ségének hozzáállása, a le'krs sport- hárátok támogatása azönban minden akadályon k eresz* ülsegítette ked­venc soortolóit. így sikerült az'án megvédeni a Dózsának az elmúlt évi bajnokságát, ísy lett harmad­szor is magvar bajnok a szolnoki vízilabda csapat. Most pedig néztük meg. röviden azon játékosokat, akik részesei vol­tak ennek a szép sportteljesitineny- nek. Boros Ottó, s csapat, de egyben a magyar válogatott kapusa is. Az E urópa-ba j noksagon te l j esi trhény é- vel nagymértékben hozzájárult a magyat sikerekhez. Belügyi dolgo­zó, megyei tanácstag aki a sport­életen kívül a munkában, a köz­életében is megállja helyét. Hasznos 1. Ferenc néven Ismerik a csapat legöregebb játékosát, áld egyben a csapatkapitányi teendőket is ellátja. Nagy tapasztaltságával és nyugodtságával csapatának oszlopa. Jogászdoktor a szolnoki Tisza Szál­ló főkönyvelője. Sportszerű életmód-: javai, magánéletével igazolja, hogy I a sportolásban nincsen korhatár, j Még legalább 40 éves koráig szeret- I ne pólózni Ahogy viccesen szokta I emlegetni, ókkor akar visszatérni az úszáshoz. Brinza István a csapat úszóhát­védje. A magyar vízilabdasport utánpótlásának egyik legtehetsége­sebb tagja. Belügyi dolgozó, aki érettségije mellett — a szolnoki tar­tózkodás alatt — elektrotechnikai képesítést is szerzett. Munkahelyén kiváló dolgozó hírében áll. A csa­pat, de ugyanakkor a. város soort- közvéleményének is az a nézete, hogy indokolatlanul mellőzték az idei válogatott összeállításánál. Pintér István a csapat mindenese, ö volt az, aki mint birkózó kezdte a pályafutását és csak a szolnoki sportvezetők erőfeszítésének vol1 kö­szönhető hogy meg tudták kedvel­tebb a vízilabdával. Csapatában mint hátvéd kezdte, újabban a half posz­ton játszik, de ugyanakkor jó szél­ső, és örökmozgó középcsa*ár. Kanizsa Tivadar a csapát legsze­rényebb és legközve'lenebb játéko­sa. Boros mellett állandó tagja a magyar vízilabda válogatottnak. A budapesti TCB-on érte el csúcsfor­máját. Csapatának örökmozgó tag­ja. aki mindent tud, amit egy ki­váló játékosnak tudnia kell. Spor'- életen kívül munkában is jól meg­állja helyét. Hasznos II. István a csapat első olimpiai bajnoka. A leálló közép­hátvédek utolsó mohikánja, ö az. aki idősebb kora ellenére — báty­jához hasonlóan -- még jó pár évig szeretne játszani. Szorgalmával, nagy küzdeni akarásával feledtetni tudja mindazon helytelen nézeteire*. me­lyet az utóbbi időben az álló kö­zépcsatárokról terjesztettek. Koncz István, a csapat szélső já­tékosa, nagy mértékben hozzájárni* a Dózsa szép eredményeinek kiví­vásához. A csapat kiváló összteljesítményét igazolja az a tény hogy Hasznos U. Boros, Kanizsa személyében olimpiai bajnokokkal, Boros, Kani­zsa, Pintér személyében Európa baj­nokokkal, valamint Brinza, Szegedi, Kuczora részéröl válogatott keret­tagokkal rendelkezik. örömünket fejezzük ki a szép si­ker nyomán és a megye sporllársa- dalma nevében gratulálunk vízilab­dázóinknak. Úgy értesültünk, hogy Goór István áz úszókat is szeretné a vizilabdások színvonalára emelni. Reméljük, ez is sikerülni fog. addig azonban meg egy kis türelemre van szükség. Gólcsúccsal győzött a Dózsa utolsó bajnoki mérkőzésen Szolnoki Dózsa — Budapesti Vörös Meteor 13: I (6:1). Szerdán játszották le az orszá­gos vízilabda bajnokság utolsó fordulóját. A Szolnöki Dózsa a Budapesti Vörös Meteorral ját­szott és igen jó játékkal gól­csúccsal győzött. Az egész együt­tes kiváló teljesítményt nyúj­tott. A szolnokiak a megszokott összeállításban szálltak vízbe, csupán Boros helyén Szegedi állt a kapuban, aki szintén igen jól helyettesítette a válogatott Bo­rost. Igen szép és eddig még nem igen tapasztalható esemény volt a közönség részéről, hogy lelkes tapssal jutalmazta a mérkőzés végén a pályáról levonuló szol­noki fiukat. A mérkőzés után Bárány Ist­ván dr„ a Magyar Úszó Szövet­ség elnöke kiosztotta a bajnoki érmeket. Második lett a Buda­pesti Dózsa. 3. a BVSC. Az utolsó forduló (ovábbi ered­ményei: FTC — BVSC 6:4, Bp. Vasas — Bp. Honvéd 5:2, Bp. Dózsa — MTK 9:2, Spartacus — UTTE 3:2. A megyei I. oszt. labda­rúgó bajnokság állása Megérdemelt győzelem Szolnoki MTE—Debreceni Honvéd 4:1 (2:0). Szolnoki MTE pálya, 1200 néző, vezette: Balia B. Sz. MTE: Sárkány — Pcge, Török, Sagát — Kurucz, Kiss — Szűcs, Má­té. Cs. Farkas, Sári, Simon. D. Honvéd: Tere« — Daliman, Or-, dina I„ Ujj — Monori, Sárdi — Or- dina II.. Perlaki, Reitballer, Bátor!, Sztoja. A borús idő ellenére is szépszámú közönség gyűlt egybe, hogy szem­tanúja lehessen az elmaradt MTE— D. Honvéd NB III-as bajnoki mér­kőzésnek. Kezdés után azonnal az MTE lépett fel támadólag. A csatá­rok nagyszerűen húztak el a védők mellett. A 7. pereben Szűcs lesen kapta a labdát, és így eredmény nem született. A szemerkélő esőben a csúszós fúvón a/ MTE lapos já­tékra törekedett, amivel megzavarták a vendégek védelmét. A 20. percben egy ellentámadás során Bátor! feje­sét Sárkány csak bravúrral tudta kapu- fölé tolni. V 23. percben szép összjáték után Sári nagy lövése a hálóba kötött ki. 1:0. A gól még jobban fellelkesltette a hazaiakat. Kezdés után Teres csak kétszeri utánnyúlással tudta megszerezni a labdát Simon elől. Az MTE teljesen beszorította a vendégeket. A Hon­véd-támadások nem tudták á'törni az MTE védelmét. A 45. percben Simon átverekedte magát a védő­kön, majd nehéz szögből hátrahúzva rúgta a labdát a hálóba. 2:0, Gyö­nyörű gól volt. A vendégesaDat tag­jai reklamáltak a partjelzőnél, 'hogy rúgás elő't a labda már az alap­vonalon túl volt. A játékvezető azonban á partjelzővel egyetértés­ben megítélte a gólt. Szünet után, az MTE támadásai nem lankadtak. A csatárok nem is­mertek elveszett labdát. Az 52. perc­ben feljött a Honvéd és v szé'yes támadásokat alakítottak ki. de Per­laki lövése.kapu mellé száll*. Az 56. percben az MTE kapuja előtt kava­rodás támadt és Monori szép hátra- húzással emelt labdája Sárkány há­lójába jutott. 2:1. A 60. percben majdnem öngólt ért el a Honvéd. Daliman kétségbeesésében kirúgás helyett majdnem saját kapujába lőt­te a labdát. A 62. percben Simon szögletét Máté kapu mellé fejelte. A 70. percben Szűcs—Sári—Cs. Far­kas adogatás u*án utóbbi a hálóba lőtt. 3:1. A közönség lelkes biztatá­sára az MTE tovább rohamozott. A 76. percben óriási kavarodás támadt az MTE kapuja előtt és Cs. Farkas labdája a rést megtalálva jutott a hálóba. 4:t. A 86. percben Simon ki­ugrott a védők között, már csak a kapussal állt szemben, de elhamar­kodta a lövést és így a labda kapu mellé szállt. — A Szolnoki MTE minden dirsére'et megérdemel. Vé­gig szívvel-lélekkel játszónak, nem ismertek elvesztett labdát. Minden egyes játékos azt nyújtotta, amit el­múlt évi eredményeik alapján vár­tunk is tőlük. Tudjuk, hogy még nagy feladat előtt áll a csapat. Eze­ket is meg fogják tudni oldani ha továbbra is teljes tudásuk latba- vetésévcl harcolnak majd a bajnoki pontokért. Jók: az MTE egész csa­pata, illetve: Bátori, Sztója, Monori, P. 1. A BAJNOKSÁG AT.PASA A SZER­DAI EREDMENY AEAPJAN A KÖVETKEZŐ: 1. Martfű 7 6 1 — 19: 3 13 2. DEAC 7 6 —: 1 18: 9 12 3. D. Honvéd 7 6 — 1 24: 7 12 4. D. GÖCS 7 4 3 — 14: 7 11 5 Di. Bány. 7 4 1 2 18: 8 9 6. Ny. Építők 6 4 — 2 12: 3 8 7. Tiszalök 7 4 — 3 11:11 8 8. Szó. MTE 7 3 — 4 15:13 6 9. Kisvárda 7 2 2 3 4: 7 6 10. Ny. SZSE 7 2 1 4 7:10 5 11. Pereces 7 1 3 3 7:14 5 12. Nyírbátor 6 1 2 3 6:11 4 13. D. Kinizsi 7 1 2 4 6:22 4 14. D. Építők 7 1 1 5 5:17 3 15. Ormbánya 7 — 2 5 4:12 2 16. Sz, Kinizsi 7 — 1 6 8:20 1 A járási labdarúgó bajnokságok hjrei KUNHEGYESI JÄRÄS Az V, forduló eredményei: Karcag II. — Abádszalók 0: 8. Bucsa — Kunhegyes! Béke 0:1. Tiszaszöllős — Kunmadaras 0:12, Kenderes — Tiszagyenda 2:2. Tiszaszentimre — Ujszentgy örgy 3:1, Karcagi Honvéd — Ti­szafüred elmaradt. A BAJNOKSÁG ÁLLASA: 1. Kenderes—Bárth. SK 2. Karcagi Honvéd 3. Abádszalók 4. Kunmadaras 5. Kunhegyest Béke 6. Bucsa 7. Tiszagyonda ■ 8. Ti szászén timre 9. Tiszabura 10. Ujszentgyörgy lt. Karcagi MEDOSZ II. 12. TiszaszölJös 5 4 1 — 13: 3 9 4 4 — — 10: 5 8 4 3 — i 26: 3 6 5 3 — o 22: 9 6 4 3 — 1 7: 5 6 3 2 1 o 13: 4 5 4 2 1 1 10: 6 5 5 2 — ■ 3 1,1:10 4 4 2 — 2 15:12 4 5 — 1 4 5:31 I 4 — — 4 3:14 0 5 — — 5 1:32 0 Sporttársi tiszteletből elégtelen Sporttársi tiszteletből: elégte­len, mondhatjuk a Cserkeszőllői sportkör néhány játékosára. — Ugyanis az történt, hogy Cserke- Szőllő együttese nem tudott ki­állni a Csépán kitűzött bajnoki mérkőzésre, mivel négy játéko­suk a kezdésre nem érkezett meg. Otthon ugyanis vállalták a játé­kot,® a felszerelésüket is maguk­kal vitték, de mégis távolmarad­tak. így nélkülük — érthetően *— a cserkeszőllői csapat nem tu­dott kiállni. Nem gondoltak a távolmaradt játékosok arra, hogy társaiknak, tizenegynéhány kilométert hiába kellett kerékpárral megtenni és ráadásul játék nélkül megválni a két bajnoki ponttól. Itemélem a sportkör vezetősé­ge példát vesz a Tiszaugi SK fe­gyelmi bizottságáról és méltó büntetésben részesíti a vétkes já­tékosokat távolmaradásukért. Cscli László Csépa Sorozatos győzelmet arattak a Kinizsi kerekesek iviuutii Mjiuu IC rvdl UcigUI 1 5z év utolsó előtti kerékpár-verse­nye. Sajnos kiváló eredmények nem sziilet'ek, inkább nagy küzde­lem, alakult ki. Meg kell említeni, hogy a fiúk az elmúlt héten sokkal szebben szere­peltek á budapes.i országos bajnok­ságon, ahol 4x50 km-es váltón az összes vidékieket megelőzve vidéki elsőséget szereztek. A többi főváro­si egyesiyétek között az összesített pontverseny alapján a 13. helyet sze­rezték meg. Az első két futam után, már ket­tős győzelem. szfileteu. Tóth József (Sz. Kin.) elmentéssel nyerte a vasas serdülők számát. Utána Tóth Laci és Urban párharca folyt az első he­lyért, amelyben Tóth bizonyult jobbnak égy fél kerékhosszal. Kö- y étkezőnek Sípos haladt át a célon, akit az újonc Balázs Pista támadott egész úton.;de a rajtnál Sipos jobb­nak bizonyul*. Mindkét Kinizsi ke­rekes szép teljesítményt nyújtott. jtzutan Következett a vegyes fu" tarn. (11. III. osztály). Szolnok vá­ros három legjobbja állt rajthoz. — Kémény küzdelem alakult ki, de jó időt egyik sem tudott elérni. Az el­ső 40 km-én a gyengébbek leszaka­doztak. Kovácsnál már az. elején ki­bontakozott a nagy erőfölény, pró­bára tette ellenfeleit. Kovácsot kü­lön dicséret illeti klubtársi szere- tetéért. Deák ugyanis tömlőszaka­dás miatt 5 km-es hátrányt szenve­dett? O ezt észrevette. Az első 10 km. után lemaradt az élbolytól. — Megvárta társát és felvitte az élboly­ba. A hátrány ledolgozása után többször próbálkozott elmenéssel. Ez azonban csak a véghajrában si­került ahol két Kinizsi fiú előtt biztosan haladt át a célvonalon. Említésre méltó, hogy a Szolnoki Vegyi Szikra versenyzője Mátyus a nagy táv ellenére — nem adta fel a versenyt. Igyekezett hátrá- nj-át behozni és a véghajrában ne­gyediknek haladt át a célvonalom 1, Mezőtúri Hon. 7 6 1 13: 2 13 2. Jászapáti VSC 7 6 — l 15: 7 12 3. Jászber. Lehel 7 5 1 1 15: 6 11 4. Sz. MÁV TI. 7 5 2 14: 6 10 5. Jászároksz, 7 4 — 3 10 n * 6. T. Fáklya 7 2 3 2 12:10 7 7. T. Vasas 7 3 1 3 8: 7 7 8. Mezőtúri AFC 7 3 4 li*: 7 8 3, Tiszaföldvár 7 3 4 17:17 10. Kimszt. tvttf 7 3 — 4 11:14 6 11. Kisújsz, MÁV 7 2 2 3 10 15 6 1.1. Karcag 7 2 1 4 12:20 5 13. Abon>i MTE 7 2 1 4 6:11 5 14, Fegyvernek 7 2 — 5 6:14 4 15. Kunhegyes 7 2 — 5 5:14 4 16. Jszb. Vasas TI. 7 1 — 6 8:12 2 Vételkényszer nélkül látogassa meg a Jászárokszállási Földművesszövetkezet ruházati és vas- műszaki pa­vilonját a Jászberényi Őszi Vásáron, ahol böválasztékból vásárolhatja meg szükségle­tét. Lacikonyhája a legfino­mabb sülthúsokkal és italok­kal várja a vásár látogatóit. Szolnok megyei NÉPLAP Szolnok Megye) Pártbizottság és a Megve- Tanács lapja Feteiős klaai: a Szolnok Megyei Part-Végrehajté Blzot*sae Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztősei: Szolnok: Tisza Antal u. 2. I. em. Telefon: út—95. 2«—69. n—20 A lapot előfizetésben ée arusitásoat a Szolnok megyei oostahivatatok é.‘ fiókposták ter-esztlk. A láD előfize test dt-a egy nőra ti.— torint. Elő­fizethető bárrn?:v postahivatalnál e.- kezbesnőnél. Szolnok! Nyomda vattaiat Felető® nyomdavezető: Törökszentmiklósi járás: Tamáspuszta — Martfű II. 2:0. Tiszatenyő — Kengyel 1:6, Tűrkeve — Szajol 3:2, Kétpó — T. Vasas II. 2:0, T. Fáklya II.— Mezőtúri Honvéd II. 2:0, Kengyeli Dózsa — Tamáspuszta II. 6:0, Kuncsorba — Szajol II. 3:3, Nagykörű — Besenyszög 0:1, Tisza- bő — Csataszög 1:0, i. osztály a bajnokság Állasa : i. ’Tamás puszta 6 5 1 — 14: 4 11 o Turkeve 5 4 1 — 10: 6 9 3. Kengyel 5 4 — i 17: 3 8 4. Tiszapürpöki 5 3 — 2 19:11 6 5. T. Fáklya II. 4 3 — 1 9: 8 6 G. Szajol 5 2 1 2 11: 9 5 7. T. Vasas II. 5 1 1 3 6:14 3 8. Martfű II. 5 1 — 4 12:10 2 í). Mez. Honvéd II. 4 1 — 3 9: 8 2 10. Kétpó 5 1---' 4 3: 11 2 11. Tiszatenyő II OSZTÁLY A 5 — CSOPORT 5 4:30 0 1. Tiszabő 5 5 — — 12: 5 10 2, Nagykörű 5 2 1 2 10:10 5 3. Kötelek 5 2 1 2 6: 9 5 4. Csataszög 4 1 2 1 4: 5 4 5. Besenyszög 4 2 — 2 3: 6 4 6. Fegyv. V. Csili. 5 — — 5 0: 0 0 IV U Nazars IMÁK EU NI J A KAS Tiszasas — Kunszentmárton II, 2:0, Tiszainoka— Kungys lu 1:0, Tiszaug — Cibakháza 3:2, Öcsöd — Szelevény 3:2, Tiszt kürt — Nagyrév 2:1. Csépa — Cserkeszőllő elmaradt. 1. Csépa 6 6 __ __ Í2 : 3 12 2. Tiszaug 6 5 — 1 34: 6 10 3. Tiszasas 6 4 1 1 15: 5 9 4. Öcsöd 6 3 1 2 14:12 7 5. Tiszainoka 6 3 1 2 7:12 7 6. Cserkeszőllő 6 3 __ 3 8:19 6 7. Cibakháza 6 2 1 3 14:10 5 8. K.-szentmárton IÍ. 6 2 — 4 14: 9 4 9. Nagyrév 6 2 — 4 4:20 4 10. Szelevény 6 I 1 4 6: 8 3 11. Kungyalu 6 1 1 4 7:14 3 12. Tiszakürt 6 1 t— 5 3:20 2 :BAJNOKSÁG: Kunszentmárton Buzakalász Tsz 7-0 — Cibakhazi Vörös Csillag

Next

/
Oldalképek
Tartalom