Szolnok Megyei Néplap, 1958. szeptember (9. évfolyam, 207-231. szám)

1958-09-16 / 219. szám

4

srnrvoK megyei néplap

1958 szeptember 18;

A Szabadtéri Színpadon

Napsütéses, kellemes időben,

jóüödtözött dolgozók foglalták el helyeiket a Szabadtérin, hogy végighallgassák az SZMT által rendezett kultúrműsort. Színvonalas szórakozásban volt részük a nézőknek. Népitáncosok, énekkarok váltották egymást. Talán csak azt kifogásolhatnánk, hogy a fellépő csoportok legnagyobb része fmsz és társadalmi csoport volt. Üzemi kultúrcsoportot elég keveset láttunk, pedig iparosodó megyénknek lényegesen több és jobb üzemi gárdával kellene rendelkeznie.

Táncosok, énekesek

A műsor végig színvonalas volt. A táncosak közül a törökszentmiklósi földművesszövetkezet tánccsoportja aratta a legnagyobb sikert. Jelenleg ők a megye legjobb táncosad. Fergeteges tempójú mikepércsi csárdásukat megismételtették. Gondosan kidolgozott térformák, kifogástalan egyöntetűség, csodálatos könnyedség jellemezte mozdulataikat. Csoportjukat többbször kellene szerepeltetni, megérdemelnék.

A Jászkun KISZ együttes tánccsoportja és népi zenekara a tőlük megszokott jót nyújtották. Szeretettel fogadták őket is. A Jászberényi Fémnyomó tánccsoportjának viszont még sokat kell tanulniuk A har- rnonikaknséret nem való a magyar tánchoz!

Az énekkarok közül a Szolnoki Népi Együttes énekkara külön klasszisnak számít. Jólesett hosszú szünet után újra hallani őket, amint tömör zengéssel fakadtak ajkukról a szép forradalmi dalok.

Divatbemutató

A legnépszerűbb műsorszám- «— különösen a nőknél — a műsor végefelé került bemutatásra. Az álami és a földműves- szövetkezeti kereskedelem divatbemutatót rendezett hangulatos táncszámokkal és ízléses ruhákkal. A konferáló megemlítette, hogy a készruha ma a dolgozóké, a legszerényebb fizetésű ember is meg tudja venni. Hadd tegyük hozzá, hogy ez a készruha már nem a régi rosszízű „Népszínház-utcai” konfekció, hanem ízlésesen megtervezett, szépvonalu kreációk. A közönség zajos tapssal jutalmazta az eléjekerülő sikerült modelleket, amelyeket nem rafinált szépségű manökenek, hanem dolgozó nők mutatták be, olyanok, mint akik majd hordani is fogják. Szépvonalú kék kislány-télikabát, kisestélyi fiatal lányoknak, kényelmes düftin-ruha nadrággal, no meg férfiruhák kerültek sorra. (Ez utóbbiakat, különösen, ha jómegjelenésű fiatalember hordta, — lelkesen megtapsolták a közönség ifjabb hölgytagjai. Az a férfitársam vesse rájuk az első követ, aki még nem tapsolt egy jóalakű .;. éstélyiruhának, egy-egy divatbemutatón.)

Zenés vígjáték

Estére fényárba borult a színpad. Évadzáró előadást tartottak. A nyári színpad jövő évig búcsúzik. (Épp ideje, mert a hideg estében a közönség is, színészek is dideregtek. Már ezt az estét is a színházban kellett volna tartahi.)

Szovjet zenés vígjáték, Bo- boszlovszkij és Szolodar „Nyári kaland'‘-ja került előadásra. A darab, amint az nyári daraboknál szinte már kötelező:

habkönnyű. Nagy erénye mégis, hogy torzító tükörben mutatja be a féktelen talpnyalást, a felettesek iránti szolgai készséget. Bllicsi Tivadar nagyon jó alakítást nyújtott a titkár szerepében, minden gesztusát,

megjegyzését, vidám derültség

kisélte. Kár, hogy Demeter

Hedvig túlkomédiázta a szerepét Bohózat! eszközök nem

mindig elfogadhatóak egy zenés vígjátékban. A zene bizony gyengécske volt. Mindent egybevetve a közönség jól szórakozott, de a lengébben öltözöttek néma náthát is beszereztek.

Javában folyt az előadás, — amikor a Tisza felől sisteregve repültek az ég felé a rakéták. Folyt a tűzijáték, a csónakfel- vonulás, a filmvetítés, a Kos- suth-téren. Szórakoztak a dolgozók, s családjaik, örültek a szép napnak, a szakszervezetek ünnepének;

M ==

Hasznos kezdeményezés

Szombaton este Szolnokon a Városi Tanács kultúrtermében klubestet rendezett, a Városi Nőtanács. A város asszonyai közül sokan vettek részt az esten. Né- hányan férjüket és gyermekeiket is elhozták. A résztvevők egész este baráti hangulatban beszélgettek egymással. Szó esett politikáról, napi gondokról és sok más egyébről is.

Mint már értesültünk, ez már nem az első ilyen rendezvénye volt a Nőtanácsnak. A közelmúltban több alkalommal hívták így össze az asszonyokat. Csekély belépődíj mellett, olcsó áron még virstlit is felszolgáltak. A Nőtanács tájékoztatása szerint a klubestek belépőjegyeiből befolyt összeget félreteszik és a jövőévi gyermeknapra fordítják.

Hasznos az ilyen rendezvény, mert közelebb hozza egymáshoz az asszonyokat. Jó volna, ha a megye többi városaiban és községeiben is átvennék a Nőtanácsok ezt a kezdeményezést és erejüktől tellően rendeznének hasonló találkozókat.

Ősz a faiskolában

Illatos őszi szél suetarog a zöldben: no meg a lányok. Néha nevetnek, ollójuk vidáman csattog. Hullanak lefelé a zöld ágacskák, hajladoznak a csemeték, a sorfák.

Ez itt már az -utolsó ápolási munka itt, a tiszaszöllősi faiskolában. Az utolsó metszés. Aztán — lombhulláskor, tehát nem is oly sokára — megindulnak a furcsa gépek, kiemelik a földből a fiatal suhángokat, viszik szerte a megyébe, ahol egyszer erdőt formálnak majd: s ha jő a 6zél, nem játékos stisogás, hanem komoly zúgás kerekedik majd.

Forró lehelette van még a mezőknek, de azért az erdész, Iztki Imre, pontosan tudja, hogy itt van már az ősz. Megyünk végig a gyorsan nyúló kanadai nyárfák során, mikor aggódva hajol egy sárga levél fölé:

— No. Csak nem gombás?

Aztán megnyugodva állapítja

meg:

— Már azt hittem. Pedig csak őszi sárgaság.

Megyünk végig a nyílegyenes csemetesorokon — géppel művelik, azért olyan szabályos — és az ember csodálkozik. Ki ismeri

Mngyaromág állatvilága — 21 kötetben

Még a nemzetközi tudományos körökben is példa nélkül álló az a hatalmas, 21 kötetre tervezett sorozat, amelyben hazánk állatvilágának teljes ismertetését adják ki tudósaink. A vaskos, legtöbb esetben ezer oldalt is meghaladó könyvek külön-külön

tárgyalják országunk állatvilágának egy-egy csoportját, tartalmazzák tudományos leírását és meghatározását. Már napvilágot látott a madarakkal foglalkozó szép illusztrációkkal ellátott első kötet. (MTI).

a fáikat így, gyermekkorukban?

Zöld, vagy ezüstös bokrok sorát látjuk: fagyai, olajfa, bodzacsemeték. A rózsa — mert azt is ültettek, persze vadrózsa még, felsértené a szerelmesek kezet — nos, a javíthatatlan kis rózsa most ősszel, virág nélkül is kábító parfőmmel tölti meg a levegőt. A feketefenyő pedig úgy tűnik, mintha egy kis füvet vetettek volna: öt-tíz centinél nem magasabb.

A hazai nyárfa merész zöldjéhez érünk.

— Olyan pici a magja, hogy a hangya összetéveszti a tojásával és elhordja — mondja az erdész. — De azért sikerült felnevelni.

Szemközt a faiskola kerítésén túl, magas fasor húzódik. 1952- ben ültették. Csak hat év.:. most ősszel elviszik a karcsú suhángokat és sorfákat: egymillió darabot neveltek az idén csak Ti- szaszöllősön. Pár év és egymillió csemete árnyas fasorokká, erdőkké nő. rr- bd —■

OLYAN HÁLÁS EZ az agyag, olyan könnyen engedelmeskedik, úgy követi az ember akaratát..; De nem mindig. Sokszor megmakacsolja magát.

Állunk a műhelyben — fazekasok és újságírók — az égetőkemencéből megbékélt meleg árad: körülöttünk mesevilág. Kántor Sándor karcagi fazekasnépművész csodálatos birodalma. Mindaz, amit agyagból formálhat az ember, ha az engedelmeskedik.

A földön, az asztalon, a polcokon cserépedények, korsók tányérok. Jókor érkeztünk: három hónapi munka termése előző nap égett Iki a kemencében és másnap már viszik. Viszik a világ minden tájára. Egy napig látja őket csak a mester együtt Örök sorsa ez művészetének.

Nézzük a figurákat. Egy polcon nagy szarvát emelgeti egy ökör. Groteszk, furcsa figura, hengeralakú törzzsel, henger- alakú apró lábacskákkal és nagy fejjel. És mégis, aránytalansága ellenére benne van az állat természetes, hamisítatlan mozdulata. A nyakán csengő. Cserépből; Az öreg Kántor lassan citálja a verssort:

„Sárga cserépcsengő cseng a esetnek! csikós csikója nyakán.’’

Hát ez az. Ha nem is csikó, de legalábbis cserépökör nyakán. Kétoldalt pedig két szőlősput- tomy himbálódzik: ez az állat szüreti ceerépfelvonulást nyit meg a mezőgazdasági kiállftá- «***

— Mö^rtte ezek az asszonyok hajadnak •—* mutat az öreg Kántor a főidre, az ott álló cserépfi- gnrtkra — meg aztán szekér is lesz, vidám mulatókkal. A puttonyokba, úgy hírlik, valódi sző« ----- -it

Az agyag varázslója

AZ ASSZONYFIGURÁK másai azoknak, amelyekkel Kántor Sándor népművész a brüsszeli világkiállítás egyik nagydíját megnyerte, öt nagydíjat kaplak a magyar művészek: Somogyi és Kerényi szobraikért, Kovács Margit és Gorka Géza kerámiáikért, ő ezekért a magyaros cserépfigurákért.

Egyike annak az öt magyarnak, akire felfigyelt a világ.

A most elkészült darabok egy részét viszik egyenesen Brüsszelbe. a Kántor-féle mestermunkákat eredetileg nem szánták eladásra. Sikerük azonban hihetetlen volt: végülis előre eladták a kiállítás darabjait. Á mester most készítette el a kintlévő darabok ikerpéldányait. Várják a vevők, akik mindent megadnak azért, hogy megszerezzék.az utánozhatatlant.

Különben ugyanazt nem kaphatják meg. Kántor Sándor kezéből két egyforma darab életében még nem került ki. Az alapmotívumot szüntelenül variálja, újjáteremti. Minden korsó, minden figura egy darab teremtés. Azt mondhatnánk: lelket lehel a sárba.

LÁTTUK. Egy darab agyagot tett a korongra. Nekünk mutatta, de ekkor már megfeledkezett rólunk. Megrúgta a korongot úgy, ahogy ezt már századok óla teszik a fazekasok. Megsímí- totta a puha masszát, és az nőni kezdett. Először kinyílt, mint a virág. Barna virág, földből. Aztán összecsukta szirmait, ahogy a művész keze arra intette. Már láttuk, mint formálódik a korsó.

Egy mozdulat a kézzel, karcsú, nemes vonal hullámzik át a forgó agyagon. A mester megáll egy pillanatra, úgy tűnik, kész a mű. Aztán egy gyors mozdulat, körülbelül egy harmadán összecsippenti az edény száját. Kis csőr alakult ki. Vékony acéldróttal levágja az edény talpa; a korongról.

Csak ekkor néz ránk. Néhány perc telt el mindössze. Kezében tartja a még nedves, puha, de kész, megformált edényt.

— Ez az orros. így nevezzük.

Aztán fogja a drótot, függőlegesen kettévágja vele a korsót, kezébefogja, néhány gyors mozdulatot tesz és már nincs semmi más a korongon, csak egy csomó agyag.

A varázslatnak vége. Az öreg Kántor felemel egy másik kiégetett, zöldre festett karcsú edényt. Ez az orros, készen.

— Maga is festi?

RÁNKPILLANT: hogyan is

lehet ilyesmit kérdezni. Aztán kezébe vesz egy írókát. Ez egy kicsi edény, amelyben festék van, vékony, egész vékony csövön csurran ki belőle. Másik ke- -zében palalemezt tart. Egyhosz- szúkás S-betűt kanyarint fel rá és utána megállás nélkül mozog kezében az íróka, folyik belőle a festék. Pár vonási: ott áll előttünk egy stilizált kakas és egy stilizált tyúk: csókolóznak. Körülöttük a népi díszítések dús gazdagsága. Ahogy rajzol Kántor mester, egy-egy pillanatra leszegi a fejét, mintha töprengene, hogyan is folytassa. Meg is kérdezem:

— Amikor belekezd valamelyik tárgy festésébe, megvan a határozott terve: milyen motívumokat fog felhasználná?

— Nem. Soha. Tudom, hogy körülbelül műt fogok csinálni, de a minta mindig ott születik. Amikor rajzolok, akkor jut eszembe. Minden akkor születik, újból és újból. Nem is lehet ismételni.

Legutóbb, amikor kiállították a Brüsszelbe készített magyar műveket, a következő történt. Gorka Géza sétált arra, nézge- lődött. aztán hirtelen döbbenten állt meg egy csodálatos égszínkék váza előtt. Néhány percig hallgatott, nézett, aztán megszólalt:

— Én még csak álmodtam ilyen vázáról, tervezgettem magamban, milyen lesz, ha lesz. Kántor mester már meg is csinálta.

A népművész mosolyog:

— Hát elvitték tőlem ezt a vázát is. Az utolsót meg akartam tartani magamnak, de egy külföldi vendégem — hiszen naponta jönnek a világ minden tájéról — addig könyörgött, amíg nekiadtam. Kezébe vette és nem engedte el többé, mondván, hogy többé ilyet sehol a világon nem talál. Azóta már én is megpróbáltam mégegy- szer, ugyanabból az anyagból, ugyanazzal a festékkel — de nekem sem sikerült. Nekem is csak egyszer sikerült.

LASSAN KIFELÉ megyünk. Még egy búcsúpillantás, körbe a műhelyben. Egy cserépen az öreg portréját fedezzük fel. —

Mellette kínai írás. Csen Dzsi- fu, a nankingi Képző- és Ipar- művészeti Főiskola dékánja készítette a képet pár hete, amikor itt járt. Most kiégette a rajzot Kántor Sándor.

A parádés cserepek között megsáppadt kartondarabra ragasztva egy újságból kivágott idézet látható. Alig vettem észre, olyan jelentéktelen szürke papírdarab. De örülök: benne van a művész egész bibliája: „Dolgozni, alkotni és nem nyomtalanul eltűnni ebből az árnyék- világból — mégis csak ez a legnagyobb dolog’*. Körültekintünk. Csak három hónapi alkotó munka eredményeit láthatjuk a polcokon. De Kántor Sándor 50 éve dolgozik.

Vidáman pillant ránk a régi, hírneves Miska: megismerni arról, hogy ruháján kígyó tekereg. Egy másik polcon méltóságteljesen hallgat a karcagi bíró. Ezt a figurát Kántor Sándor tervezte. Az irattárban találta meg egy Mária-Terézia korabeli bíró öltözetének rajzát, sújtá- sos mente, háromszögű kalappal. Most itt áll a százados bíró — cserépből. Különben nemcsak levéltárakban kutat: a Népművészeti Minisztérium kérésére most múzeumi darabok alapján gyöngyös-egri motívumokkal díszített edényeket készít. Ezek formálása megszűnt a század elején.

ŐRZI, MENTI a népi művészet kincseit az öreg Kántor. És amikor kérdez valamit, csak azt kérdezi:

— Ki fogja folytatni? Ki lesz az utódom? Ki őrzi tovább a régi, százados művészetet? Kinek engedelmeskedik majd ilyen híven és odaadóan a csodálator agyag? Bar ács Dénes