Szolnok Megyei Néplap, 1958. szeptember (9. évfolyam, 207-231. szám)

1958-09-10 / 214. szám

1958, szeptember 10; SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 lí í, hogyan kaphat állami tartalékföldet1? Sok szó esik mostanában vá­rosainkban, községeinkben a 63/ 1958. Korm. számú rendeletről, mely az állami tartalékföldek Sorsáról intézkedik. Ezek bérle­te idén ősszel jár le. A rendelet­ről beszélgetünk Szűcs Lajossal, a megyei tanács földrendezőjé­vel.' — Megyénkben is, mint az or­szág többi vidékén sokezer hol­dat tesznek ki az állami tarta­lékterületek — mondotta. — Me­zőgazdaságunk fejlődése elenged­hetetlenné teszi, hogy most, a bérletek lejárásának idején azokba a kezekbe juttassuk őket, melyek az országos érdekeknek legmegfelelőbb módon művelik azokat. Az állami tartalékföldre elsősorban az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek jogosul­lak, majd a termelőszövetkezeti csoportok, szakcsoportok, a peda­gógusok, az iskolák, gyakorló- kertek céljaira, majd pedig az egyénileg dolgozó parasztok, egyéb kisemberek. Szűcs Lajos földrendező el­mondotta, hogy az egyéni pa­rasztok közül elsősorban azok kérelmeit igyekeznék kielégíte­ni, akik nagycsaládosak, földjük viszont kevés. Gondolnak az idősebbekre, csökkent munkaké- pességűekre is. Parasztokon kí­vül más foglalkozásúak is igé­nyelhetnek földet, olyanok, akik­nek a földművelés mintegy má­sodik foglalkozásuk. Például ki­sebb falvak kisiparosai, akiknek munkájára a községnek szüksé­ge van — viszont megrendelé­sük nem biztosit annyit, anieny- nyiből megélhetnének. — A kétlaki-probléraa jelentős hányadának megoldását várjuk a rendelet végrehajtásától — folytatta informátorunk. — Olyan dolgozók, kik valamely gyár, állami, vagy községi szerv alkalmazottai, akár ne is igé­nyeljenek. Minden tárgyilagos, józan gondolkodású embernek be kell látnia: a kettős foglalko­zásúak a földnek nem adják, nem adhatjuk meg, amit az jog­gal megköveteli A talajzsarolás természetesen alacsony termést eredményez. Semmi szükségünk arra, hogy — például ■— egy holdon 18 mázsa kukoricát tör­jön le valaki 30 helyett.. — Mi a földigényléis módja? — Az igénylést a községi (vá­rosi) tanács végrehajtó bizottság­hoz kell benyújtani, 10 forintos illetékbélyeggel. A kérelmező­nek meg kell jelölnie, mennyi földet kér; helyes, ha arra is utal, a határ mely részén szeret­né. A végrehajtó bizottság dön­tése ellen fellebbezésnek nincs helye; vitás esetekben a felettes végrehajtó bizottság dönt. Azok, akik földet kémek, ne késleked­jenek: legkésőbb e hó végéig nyújtsák be igénylésüket. Megtudtuk, hogy megyénk több községében — így például a jászapáti és a kunhegyesi já­rásban — a termelőszi|vebkeze- tek éltek a kínálkozó alkalom­mal: kértek és jelentős területet kaptak az állami tartalékföldek­ből. Közös munkával többet, könnyebben termelnek majd a nagyüzemben — falu és város együttes hasznára. 99 Ifjúság, ifjúság . . . 66 Besenyszögön megalakult az Ifjúság Tsz Háromszor négy: tizenkettő. Ennyien ülnek fegyelmezetten, egymás mellett és mögött, szinte katonásan. Egyikük sem moc­can; komoly, barna szemek te­kintenek Szurmai Lajos VB-el- nökre, aki — ha leplezi is — egyfajta különös ‘elfogódottság­gal szól: — A párt, a tanács mellette­tek áll, megadjuk a földet. Ve­zetőséget azonban magatoknak kell választanotok. — Segítünk abban is, ha úgy kívánjátok, hiszen azért va­gyunk itt. Valójában ti hívta­tok, mi vagyunk a vendégek... — Ezt Jász János, a község párt­titkára mondja. — Ej, gyertek hát közelebb! Kikerekedik a hosszú asztal Ez úgy értendő, hogy a tizen­két fiatalember odatelepszik, ahol a község vezetői ülnek. Egyenrangú tárgyaló felek ők — semmi értelme az iménti tanító- diákos távolságnak. Még zörög­nek a székek, egy-egy torok köhhent is, mikor derűs-bizta­Két tsz egyesült Mezeüékee Az országos hírű mezőhéki Táncsics Tsz néhány nappal ez­előtt ismét erősödött munkás­kénben és területben. A mező­héki Kossuth Tsz negyvennyolc gazdájával közösen tartott köz­gyűlésen határozták el a Tán- csics-beliek: egyesülnek. A két közös birtokot eddig csak a kö­vesül választotta el egymástól. A megnagyobodott Táncsics Tsz földje így 2600 holdnál is több. A régi Kossuth Tsz, mely ma a Táncsics Tsz-nek ötödik üzem­egysége, rövidesen további át­szervezésre kerül: két üzemegy­ségre oszlik. Jobb, eredménye­sebb lesz így a gazdálkodás. Tóth András Mezőhék, Községi Tanács Szakértelemmel végzi munkáját Városunk tisztántartásának egyik legfőbb kelléke az öntöző- kocsi. Napjában többször végig­száguld az utcákon, s nyomában a levegő is megtisztul, pormen­tessé válik. Egészen fiatal, IS éves forma fiú ül a kocsin. Elis­meréssel lehet szólni róla, mert pontosan, szakértelemmel végzi munkáját. Nagyon vigyáz arra, hogy messzebb ne menjen a víz­sugár a megengedettnél, nehogy az emberek ruháját, vagy akár a házak falát bepiszkolja. Taka­rékoskodik a vízzel is, fölöslege­sen nem pazarolja, mindig ki tudja számítani, hogy az öntö­zést csak az úttesten végezze. Jó munkájáért dicséretet érde­mel. Menyhárt Józsefné Szolnok tón megszólal Balogh Pál, a be- senyszögi Béke Tsz elnöke: — A termelőszövetkezet okos valami, ezt én mondom nektek, öreg szövetkezeti. Ha ti is azok akartok lenni — itt a kezem! — mellettetek állunk. Ez már beszéd! A község föl­det ad, a Béke Tsz pedig szak­tanácsot, vetőmagot, s olyan út­mutatást, melyet érdemes lesz megszívlelni: — Megsegítünk benneteket, amivel csak tudunk... A veze­tés művészetét azonban maga­toknak kell megtanulnotok. Elég baj az, hogy ma is akad jónéhány vasikalapos bürokrata, akitől nem elég kérnetek a jussotokat, ki is kell azt perelni! Értőn bólintottak a fiatalok a tsz-elnöki szóra. A szemek vil­lanásából megérteni: nem sok jónak néz elébe, aki jogot, em­berséget félrelökve akadályozná a közös munkát. Reméljük, nem is kerül ilyen sosem; nem érde­melnék ezek a fiatalok, akik annyi hittel, annyi felkészült­séggel gyűltek össze itt a ta­nácsházán. — Mennyi búzát vessünk? Hol legyen a háztáji kukorica? Sor kerülhet-e még az őszön a digózásra? Ugy-e, a í-izsgát-épí- tésen kezdjük? Mennyi műtrá­gya is kell? Ahány kérdés, annyi válasz röppen. A megyei tanácstól ér­kezett vendégnek a szak-vita kellős közepén jut eszébe: — Ej, hát miről beszélünk, mikor nincs is tsz? Formailag, jogilag valóban nincs még; a szívekben, elhatá­rozásban azonban megvan. A ti­zenkét parasztfiatal kemény el­határozással gyűlt össze; olyan igaz ez, minthogy rrzvlsp a ne­vünk ... Fejcsóválás, nevetés, bólogatás: Igaza van Nyíri elv­társnak! Gyerünk azzal a jelölő- bizottsággal! ... Három legény ki — öt-hat perc — három legény vissza. — Elnökül Tóth Józsefet ja­vasoljuk. Komolynak, dolgosnak ismerjük. Vezetőségi tagul Bá­lint Benedeket és Hajdú Mi­hályt ajánljuk. Elfogadják, elv­társak? — Elfogadjuk! Ellenvélemény nincs. Kétszer kettő, hogy a tucatnyi legény mindent apróra meghányt-ve- tett, mielőtt elhatározásával a község vezetői elébe állt. Előke­rültek a belépési nyilatkozatok. Nehéz paraszti munkához szo­kott izmos kezek markolják a tollat, a fehér lapok alján egy­más után rajzolódnak ki a vek: Tóth József, Tóth Dezső, Varga József, Hajdú Pál, Bálint Benedek, Nyeső József, Nyeső Ferenc, Márvány István, Szur­mai Illés, ifjú Balogh Pál, Héj­já Barnabás, Hajdú Mihály. Ti­zenkét új szövetkezeti gazda, a 184 holdas Ifjúság Tsz gazdái ... ... csupa olyan kemény le­gény, aki bátran szakított a ré­givel és az újat választotta Tóth József tizenhat holdas egyéni gazda fia, családtagként jött ide s szövetkezeti elnökként tér haza. A párt útmutatása nyomán a község vezetőinek se­gítsége, barátainak komoly el­határozása tette ezt lehetővé. Héjjá Barnabás és a két Nyeső­fiú számára nem újság a szövet­kezeti élet — szüleik tsz-tagok. A többieké kubikos, egyéni gaz­da — aki, talán nem is sokára, levetve maradiságot, álszemér­met: fiától tanul, annak példá­ját követi. Ifjabb Tóth Józsefről, az új tsz új elnökének fiáról csak eny- nyit: Megyénkben ő az egyet­len, aki egész életében mindösz- sze néhány óráig volt „egyéni’*..; Ez úgy történt, hogy reggel szü­letett, estére pedig édesapja szö­vetkezeti gazda lett — követ­keztetésképpen ő maga is..: Félre tréfa! Még egy napos sincs az Ifjúság Tsz, máris hí­rét vettük, hogy a Szolnok me­gyei Vízügyi Igazgatóság is, a Palotási Állami Gazdaság is — az utóbbiból Hajdú Ferenc fő- agronómus — baráti kezet nyúj­tott a fiatalok felé. S ez így helyes! Segíteni, tá­mogatni kell azokat, akik meré­szen szakítottak a múlttal, s ezzel az elhatározással kezdik az újat: „Ügy dolgozunk, úgy takarékoskodunk első termésün­kig, hogy egy fillért se kelljen kölcsönkérnünk. A magunkéból élünk meg s közös erőből fej­lesztjük tovább esztendőre a közös gazdaságot!” —- b. z. — mekre emlékeztettek. —■ Ilyenkor már nem ütik bezörgetni — gon­dolta, egy pillanatig mindenről megfeledkezve, majd fájdalmas fintor futott végig arcán. Neki már akkor sem illik, ha világos­ság van az ablakok mögött — döbbent rá hirtelen. — Ö oda nem léphet be többé! Hiába vá­gyakozik! Közeledő csónak evezőinek halk csőbbanása zavarta meg gondolataiban. Erre eszébe jutot­tak Pista szavai. Ha most itt lát­ják, tényleg azt hihetik, rossz szándéka van — gondolta, s ijed­ten lépett be a gyenge széltől susogó nádasba. A csónak álig hallhatóan par­tot ért. A benne ülők halkan sut­toglak valamit, majd kis idő múltán csendben lopakodni kezdtek fától-fáig surranva a Vargáék udvara felé. Péter fe­szülten figyelt. Itt, a part men­tén sehol sem volt kerítés, a há­rom ember ■‘ehát akadálytalanul ért az udvarba. Az utolsó fánál ketten megálltak, szorosan a fa derekához simulva, a harmadik pedig gyorsan a szalmakazalhoz osont. — Pét ér látta, hogy nem szükséges elárulnia a jelenlétét, mert áz istálló felől gyors léptek­kel közeledett valaki és már hal­lotta is András bácsi hangját: — Ki az, ki van itt? Mit keres ott a szalmakazalnál? Nem voU gyanakvás, vagy iz­galom a hangjában. Csak, egy­szerűen nem tudta megérteni, mit gondoljon a sötétből hirtele- nül felbukkanó ember felől. Már egészen a kazal mellé ért, ami­kor a fa mögül előrohanó két ember rávetette magát, s a földre teperte. Még kiáltani sem volt ideje, máris tompa ütések hallatszottak, s ezzel egyidejűleg vörös tűzkígyó kezdett tekeregni á szalmakazal tövében. — Péter most már habozás nélkül ugrott elő. —• Tűz van, tűz van, segítség! — kiáltotta, ahogy a torkán ki­fért, és a támadók mellett ter­mett. Az egyiket sikerült egyet­len ütéssel harcképtelenné ten­nie. A másik valami tompa tárggyal ütött feléje, de csak a vállát érte az ütés. Elkapta a másodszor is ütésre lendülő kart, s balkezével megmarkolta táma­dója torkát. Mindketten elestek, s a földön henteregve birkóztak tovább. Ekkor az, aki a szalma­kazalt felgyújtotta, meglepetésé­ből eszmélve, magasra emelt kéz­zel föléjük hajolt. Péter há­romszor egymásután hasító fáj­dalmat érzett a hátában, de utol­só erejét megfeszítve szorította még most is ellenfele torkát. Nagy lárma, kiabálás, futó lá­bak dobogása, pokoli zűrzavar keletkezett a következő percben, de Péter ezt már nem sokáig hal­lotta. Hátán furcsa melegség ter­jengett. Fuldokolni kezdett a szá­ján kiömlő vértől és aztán elve­szítette az eszméletét. * Ügy érezte, az idők kezdete óta lebeg súlytalanul a szürkén go- molygó ködben. Fölötte óriási fe­kete madár körözött kiterjesztett szárnyakkal, hosszú, görbe cső­rével feléje csapkodva. Hatalmas karmai egyre közeledtek. Már át is fogta a derekát a madár két lába, érezte, amint karmai­val felhasítja a hátán az izmo­kat. Az erős szorítástól elakadt a lélegzete, mellkasa már-már összeroppant. Ekkor hatalmas lökést érzett, levegő áramlott a tüdejébe és zuhanni kezdett a végtelenbe lefelé. Rémületében nagyot rúgott a semmibe, mire hirtelen megszűnt a zuhanás. Felnyitotta a szemét. Fehérruhás nő hajolt föléje mosolyogva. Mondott valamit, de szavainak értelmét még nem tudta fölfogni. Ágyúgolyó forma vastartályból gumicsövön át kel­lemes hűvösség áramlott a szá­jába. Mellette állványon üveg­edény volt, belsejében habos vér után maradt kerek karikákkal. Első látogatói: anyja, apja és — Juliska voltak. Mindnyájan igyekeztek mosolyogni, de sze­mükben könny csillogott. — Néhány nap múlva aztán egy­másnak adták a kilincset a fa­lubeliek. A kezét szorongatták, csókolgatták, ahol érték, ajándé­kokkal és otthoni hírekkel hal­mozták el. Juliska alig fért hoz­zá a sok látogatótól. Már éppen három hete lábba- dozott a kórházban, amikor el­jött hozzá fekete ünneplőben, fé­nyes csizmákkal, kissé megillető- dött arccal — Varga András. — Eljöttem én is — mondta kis szégyenkezéssel, és a kezét nyújtotta. — Ügy hallottam Ju­liskától, hogy nem haragszol rám.:. — Dehogy haragszom, András bátyám — felelte Péter. Varga András ettől bátrabb lett és beszélni kezdett. Arról, hogy mi minden történt otthon azóta. Péter már mindenről élte­sült, de azért nem szakította fél­be. — Megalakult a csoport is, hatvanhét taggal. Uj Élet lett a neve. Apádat Választották elnök­nek — újságolta többek között. — Tudom — felelte Péter. — Elfogták a bűnösöket is, mind. A főjegyző sokáig tapa­dóit, de a többi három rávallctt, hogy ő tervelte ki az egészet... — Tudom, Juliska már mond­ta. — Péter szemébe nézett a látogatójának. Azt is mondta: nem bánja már, András bátyám, hogy csoporttag lettem . ... — Jól mondta ... Azóta ma jd minden nap összejövünk apád­dal. Beszélgetünk erről-arról. Tudod: sok mindent másként lá­tok már..; — Akkor nem bánja, ha el­megyek magukhoz? — Mindenkor szívesen látunk... — Akkor is, ha kérni megyek? Ha... a legnagyobb kincsét ké­rem, András bátyám? — Néked adom, mert talpig ember vagy. — Fiam... — Köszönöm. — Apám .. Megszorították egymás kezét, Varga András hirtelen elfordult. — Nagyon meleg van itt — mondta furcsa hangon és zseb­kendőjét gyorsan az arcához emelte. — Vége —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom