Szolnok Megyei Néplap, 1958. augusztus (9. évfolyam, 181-206. szám)

1958-08-24 / 200. szám

SZOLNOK MEGVEI NÉPLAP

1958. augusztus 24.

TÖMÖRKÉNY ISTVÁN

* RéQí ViHIKÄIOMÄK i;

DONKÓ LÁSZLÓ

hajnali vers

Hajnal, Csupa kék kacagások az égen,

H

abarás világ volt akkor is most harminchat éve, nikor a víz elvette a eaegedi várost. Javában állott; a boszniai okkupácio, so ember volt innen is, de az idevalókat hazaeresztették a had- bóL hogy itthon legyenek segit- SeT Sa bírnak. Hát bizony

nem sokat bírhattak. A víz bejött és halálos némasággal ült a városon. A menekülök fSy/f* sze szerteszaladt, a másik nesze mondhatatlan ragaszkodással tanyázott a tűzhely romjául, a vízből kimaradt pár szigeten és a töltéseken, a Tisza partján.

Ez olyan furcsa formáin hangzik hogy a Tisza partján. Annak a víznek a partján, amely elvette a várost. A másvideki ember ha itt jár, s erről van szó, ezt’meg nem érti, nézvén a vizet. Hát hogyan lehetett ennek

a partján maradni, ha ez 3 be. Már sok idevaló sem érti, mert hiszen sok idő telt el az óta, a mai harmincnyolcéves ember nem emlékszik arra, hogy milyen veszedelemben forgott akkor a szélviharban, hullámverésben, fagyban, valóban jo csoda hogy a csecsemők es a ka- ronülő kisgyerekek megmaradtak Próbáltam már idősebb, negyven-, negyvenhároméves emberektől, asszonyoktól kérdezni, hogy a nagy szerencsétlenségből mi maradt meg az emlékezetükben: legtöbb] e csak annyira emlékszik, hogy éjszaka öltöztetni kezdték őket a szüleik és menekültek, hol meg a nyomukban járó víz elöl, hol már lábalva a vizet. Vagy valami nagy kőházba, gymba, vagy a töltésre, a partra. Hogy miként menekülhettek a víz elöl neki a vízpartnak, arról magyarázatot nem mindegyik tud adni. Elfeledték az eseményeket. Hegy merről jött a víz? Hát bizonyosan a Tisza felül kollott jönnie, mert hiszen a Tisza vize volt. Pedig dehogy.

A város mostani körtöltésén, amely erődített várfalnak is beillik, jó időben szép séták esnek. A magasságból szét lene. látni a városban, amely a töltés ö'ében ül, másfelől pedig a merőkre és, a messzi fás tanyák közé. Egy helyen emlékoszlop áll rajta, afelől, hogy ott tört he a víz. Arról a helyről azonban víznek, Tiszának nyomát sem lehet látni. Pedig ott jött be, ahol senki sem várta. Arra az eshetőségre senki sem gondolt, hogy a víz messze fönt, a megyében tépi el a töltésit és onnan a város hátába kerül. Sok vita támadt efelől később, meg afelől is, hogy a Maros-torok szabályozásánál az erdélyi vizeket nem a város fölött, hanem alatta kellett volna bevezetni a Tiszába. Csakhogy ezek a viták és elmélkedések a megtörtént szomorúságokon nem változtattak semmit.

Hát megtörtént, no. Azután el is ment, no. Már kevés szó esik róla: Elfelejtődik, mmt ahogy apránként feledésbe merül minden. Csak így, mikor az évfordulója eljön, jut az eszébe öreg embereknek, akik emlékezet ókából, ha a víztől messzire laknak is, a jeles napon kimennek a vízpartra és ránéznek a vízre szótlanul. Azután valami régi, még víz előtti kis bormérésbe óvakodnak, a töltésről vigyázva lefelé, mert a töltés azóta úgy felmagasodott, hogy árról némelyikbe szinte létrán kell lejárni: Ott aztán pipaszárból, masinatartóból, bicskából, pohárból összerakják domború térkép formájában a környül- állásokat és igen szigorú bírálatokba ereszkednek, János sógor azt mondja; ,

— Nem úgy vót, ahogy kend mondja, Mihály sógor, mert ez pipaszár nem ott vót, hanem emitt.

El Is húzza azonnal a pipaszárat a tött helyre.

Mihály sógor öreg képére a legteljesebb méltatlankodás kifejezése ÜL

— Ejnye, hejnye — mondja megbotránkozva és azonnal a rendes helyére igazítja a pipa- szárat — hát még ilyent is lőhet mondani, János? Hát ott voltam az utolsó pillanatig a töltésen, amíg csak azt nem mondta a Pulcz generális: no- hát embörök, most mán mindenki menekülhet.

János, Pétör, s a többiek bólintanak rá, hogy csakugyan így mondta a generális. Ami igaz, az igaz.

— Nohát — folytatja büszkén Mihály —, hát tudom én, hogy mit beszélők. Hát most már nézd, János.

Egy poharat eltol balra :

— Itt vót a Makkos-erdő:

— No — mondja János.

Mihály gondolkozva néz szét

az asztalon levő figurákon. Egy masinatartót, régi fajtájú, sárgarézből valót, szintén balra tol, de lejjebb:

<— Ez mög a rókusi állomás.

— No — mondják megint az emberek.

Mihály bácsi kihúzza a fejéből a sapkát és szintén balra az asztalra veti, de jó oldalasabban.

— Ez mög Dorozsma.

A többiek bólintanak. Ez így van.

— Jó — mondja János. — Hát akkor a sipka marad mög Dp- rozsmának.

Mihály elégülten mondja az értetleneknek:

— Hát. No, most mán ide vigyázzanak kendtok.

A pipaszárat az asztalra maga elébe helyezi, de jól föntö- sen, jobbra a Makkos-erdőtől. Igazgatja is, hogy szépen álljon, úgy, ahogy azt a környül- állás teljes megvilágítása megilleti. Azt mondja:

— Hát ez mög a sziliért töltés.

János belesüvít:

Ügy hát? — kérdezi gúnyosan. — Ez a sziliért tőtés? Ez? A bolondnak mondja kend ezt, Mihály bácsi. Hát hogy lenne ez a szillézi töltés, mikor nem ez a szillézi töltés.

— Nem-e — hördül föl Mihály. — Nem-e? Áztat kérdő- zöm én, hogy nem-e?

János elkapja a pipaszárat, odább igazítja és azt mondja komolyan:

— Hát kérdözhefci kend a világ végéig. Mert ez az alvó tőtés, a baktói alvó tőtés. Hun van még innét jobbra a szillézi tőtés? Mi? Ezt a csomót bontsa kend ki, Mihály bácsi, ha jó foga van.

Mihály hátrahőköl, a fejét bele is üti a falba. Valóságosan a lelkében van megbotránkozva. Hát neki nem hisznek? Hát mondott ő valaha olyant, ami nem igaz?

— Micsoda? — kiáltja és az asztalra üt — Még tik beszóltok, akik hozzám képest pöndö- lös gyerökök vagytok? Hiszen én már házas embör vótam akkor is.

Az ujjaival megveregeti a pipaszárat, szinte becézgeti. Határozottan mondja:

— Ez a szillézi tőtés. Ez olyan igaz, mint az isién. Hiszen rajta dolgoztam a vízkor. Ügy emiékszök rá, mintha tegnap történt volna. A szillézi iskolában volt a láger, onnan möntünk ki a víz ellen, onnan vót a fölváltás. A szillézi iskolában. Ott pihentünk, aztán onnan möntünk mö- gint ki. Mintha csak most látnám. Hát mit beszéltök.

János csendesen kérdezi:

•—. A sziliért nagy iskolábul?

—■ Onnan — feleli Mihály bácsi.

*— Aztán biztossan tudja?

— Biztossan? — rángatja a vállát Mihály büszkén. — Ügy látom, mintha ma volna:

János birizgálja az asztal szélét, hogy mit mondjon. De ami igazság, azt csak ki kell mondén!.

— Hát — szdl — tudja Mihály bácsi, a szillézi iskola nem is vót még a víz előtt;

Mihály meredten néz Jánosra. Megint meghőköl, a fejét megint a falba üti, minélfogva fel is veszi az asztalról Doroesmát és a fejébe húzza. Nem szól semmit. Csak fölemeli a karját és a kezefejével legyint a levegőbe .:; öregszünk, a fenséges jóreggólét neki, mán csakugyan öregszünk: i.

íny köntösben jön a dalteli reggel;

Mint teli s teli van lelkem szerelemmel,

Míg ellibbent, éjji szeretőm keresem.

És szakad a harmat, rőt ecetág fénylik.

Ékes kígyóként rám tekereg a magány, Méreg-tűfoga testembe mar valahány,

Már a szerelem is csak messtíről kéklik.

Félek így egyedül. De rigó csivitei Lombja közt a juharnak: Élni, élni jó!

S az éterből zenét szűr át a rádió.

Adj’isten! — hangzik ott s amott más ráfelel.

Szekér zörög el; a köve süt pora száll,

Horkan a ló, vad gépkocsi tülke sivít,

A kocsis rántja a gyeplőt s szidja kicsit,

A soffőrt, az visszakacsint s már tova jár.

Telt kanna csörömpöl; meg kasza peng halkan. Szomjas fény nyal végig az aratők hátán,

Hej nem is érzem már úgy jómagam árván,

A Napba nyújtózom és füttyre áll ajkam.

CjjULm

hírek innen—onnan

Nagyjelentőségű film forgatá- Ssába kezdett a grúz filmstúdió, címe „így indult el Majakovsz- ikij", bemutatja a nagy szovjet

&otk.iq, hordtam, magamban a témát

Palotai Boris: Keserű mandula

Az Író zavarba jön, ha arra Ikérlk: mondjon valamit a regé- ínyéről. Csak néhány szóval | mondja el a regény tartalmát, j bíztatják, s ettől kezdve telje- ísen megbénul szegény, mert hiszen ha néhány szóval el tudná \mondani, epigrammát írt volna jbelőle. Ha mégis négyszáz lapeft sírt tele, azért tette, mert enyingire volt szüksége ahhoz, hogy !mindent elmondjon, nem kímél- ue sem önmagát, sem az olva- isót... Az író a regényére bízta, \hogy beszéljen helyette. A író \megtette a magáét. Most aztán |útjára bocsátja a regényt, álljon Imeg a lábán!

Ha arról kell nyilatkoznia, 'hogy melyik a legjobb munkája, íjoggal dadog, hebeg. Ennek elődöntőséhez hűvös és higgadt fej

X^OOOOO000000000000000000000'

kell, s bizonyos kivülállóság. S hogyan lehet ő higgadt, hűvös, (és kívülálló!!), amikor megszenvedett minden egyes szóért, melyet valami leküzdhetetlen kényszer csikart ki belőle, hogy érzelmeit, gondolatait közölje. Az íróra legfeljebb annak az eldöntését bízhatjuk, hogy melyik munkáját szereti legjobban. Ilyenkor nem vetjük a szemére, ha a szívével gondolkozik. En a „Keserű mandula“ mellett teszek vallomást. Olyan izgalommal fogtam a megírásához, melyhez hasonlót sohasem éreztem. Evekig hordtam magamban a témát, amely nyomott, szorított, színvallásra kény- szerített. S valahányszor szembetaláltam magam JotHcs Zsuzsával, a hősnőmmel, valami furcsa szorongás fogott el, hogy vajon ez a zabolátlan, érzelmekkel, indulatokkal teli fiatal asszony nem csúszik-e ki a kezem közül, nem lázad-e fel ellenem, birom-e tartani, vezetni, amikor a történelmi események vihara eltépi mellőle a férjét, s minden inogni látszik körülötte...

Mondom, nekem szívügyem Jovics Zsuzsa sorsa, s szeretném hinni, hogy az olvasók is ugyanolyan izgalommal követik útját: tisztán kerül-e ki abból a forgatagból, amelybe ellentétes erők sodorták, megmarad-e abban a „talpig nehéz hűségben", amely egyszerre kín és boldogság.it

költő gyermekkorét és ifjúságát 1904—1915-ig. A film Majakovszkij nővérének közreműködésével készuL

*

Cavalcanti hVelencei éjszakák varázsa" címmel új filmet forgat Martine Carol és Vittorio de Sica főszereplésével;

•

50 éves szakmai Jubileumát ünnepli Abel Gance, a nagy francia filmrendező, aki 1926- ban alkotta klasszikus filmjét, a Napoleon-t. Filmje hangos változatát 1934-ben készítette el s most ismét a francia császár alakját viszi vászonra Auster- litztől Szenjt-Ilonáig‘‘ címmel. A film szélesvásznú változatban készül és a rendező felhasználja a filmteoenika legújabb vívmányait

•

Grtgorovics szovjet író A gumigyerek című elbeszélése alapján Geraszvmcm új szovjet ifjúsági filmet forgat „Az utolsó taps“ cselekménye a cirkusz régi világát és az artisták nehéz életkörülményeit ábrázolja;

•

Igazi angol humor jellemzi a „Hotel Szahara" című komédiát, amelyek története a háború idején egy sivatagi szállodában játszódik, amelyben mindig más nemzetiségű katonák szállnak meg. A film rendkívül mulatságos módon mutatja be a szálloda tulajdonosának köpenyeg- forgatósát, hogyan tűz ki a szálló épületére mindig más zászlót. A film főszereplői Peter Ustinov és Yvonne de Carlo,

20000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000 Szerencsétlen csirkevásár

XjOOOOOOt

Illusztráció Csohány Gabriella ^Savanyú tej mezzel’’ című most megjelent útirajzából

A lottó 32. heti sorsolásán —’ mint hírül adtuk — megyénkben hárman értek el négy találatot s ezideig a jászboldogházi Szasz- kó Antal dolgozó paraszt és a szandaszöllősi Csonka Lajos községi tanácsi dolgozó jelentkezett az OTP pénztáránál.

Ma kaptuk a hírt, hogy a harmadik nyertes Gönczi Lajos és két társa, mindhárman a tisza- sülyi földművesszövetkezet árudájának dolgozói.

Gönczi Lajos, Illés Andomé, Fekete Lajos és Kuczora Mária, régebb idő óta játszottak a lottón, 3—3 szelvénnyel, összesen 12 szelvénnyel, több két találaton kívül nagyobb nyereményük

még nem volt. Most, hogy 87 302 forintot nyertek, nagy az izgalom: Fekete Lajos bácsi motort szándékszik venni, Gönczi Lajos szintén, Illés Andorné még nem nyilatkozott, hova teszi a 29 000 forintot.

Annál nagyobb a bánata Kuczora Máriának, ö ugyanis megfeledkezve a kitartó lottózásról, bejelentette a múlt héten a kollektívának, hogy ezen a héten nem tud „beszállni’’, viert csirkét akar venni a piacon.

Jó drágán vette azt az egy pár csirkét. Ha kitartóan lottózott volna, most 2000 csirkét is vehetne a jövő vasárnapra.

Dénes Géza Tiszasüly