Szolnok Megyei Néplap, 1958. augusztus (9. évfolyam, 181-206. szám)

1958-08-31 / 206. szám

SZOLNOK MEGVET NÉPI AP

Telik ez a mi erőnkből

S

okam vagyunk együtt szülök, édesanyák, felnőttek, akik feszült arcizmokkal, moccanás nélkül hallgatják Vándor Ferencné Stockholmban járt magyar békeharcos színes beszámolóját. Elröppenünk vele a virágok városába, a svéd fővárosba. Ugye, milyen szép, ugye, milyen jó látni, tudni, hogy itt nincsenek bombától lerombolt házak, 150 év óta itt nem hullott hadiárvák, hadiözvegyek könnye, hogy itt másfél évszázad óta nem ropogott fegyver, itt nem volt háború.

Itt, ahol a világ 78 országából vannak együtt százak, ezrek, érezzük igazán, milyen nagy dolog a történelem alkotójának lenni. Mert most, hogy a béke ügye a nú kezünkben van, azok vagyunk. Akkor érezzük ezt legjobban, mikor sorra felszólalnak a küldöttek. Faj, világnézet és minden más különbségen túl, egy nagy közös cél izzik, egy roppant nagy erő feszül bennünk: Az élet, a nyugalom, a béke megvédése. A fegyver: ^ a meggyőződés, a józan ész: félre a tömegpusztító bombákkal, élni akarunk, alkotni, gyermekeket nevelni, bizakodni — holnapban és jövőben.

L

ám csak, sokan vagyunk együtt Szolnok városiak, mégis milyen kevesen. Kevesen ahhoz, hogy minden embernek szent ügyévé, meggyőződésévé kell tenni a békéért való küzdelmet.

Ha bárkit is megkérdeznénk az utcákon, az üzemekben, hivatalokban, vagy szántóföldeken, mit adna a békéért, habozás nélkül mondaná: sokat, nagyon sokat. Pedig nem kell több, csak az emberek szava, az, ami végighullámzik a világon, s az atombombák hatalmasai elöl elragadja a lelkek fölötti hatalmat.

Hallottunk, olvastunk, beszéltünk már a békéről sokat, nagyon sokat. Sokat, de nem eleget, hisz eleget nem is lehet, mert mi élni, munkálkodni szerető emberek sem elégeljük meg soha. Csak ha bajban, veszélyben vagyunk, ha életünk nyugalma fel- bolydul, akkor tudjuk igazán, milyen szépek, milyen jók a napfényes, virágillatos napok, a csendes éjszakák, a színes kirándulások, az alkotással telített munkaórák. Ezt a kincset pénzzel, arannyal, drágakővel megváltani nem lehet, mellette minden más kincs összezsugorodik hisz a háborúban, a gyilkos pusztításban a legdrágább, a legszebb is megsemmisül.

C

sak így, ahogy az előadó elénk tárja, látni, mennyi veszély fenyegeti békénket De melléteszi csokorba kötve azt is, mivel háríthatjuk el azokat. S ahogy nézzük, érezzük: telik, nagyon is telik ez a mi erőnkből: összefogni a világ minden népével, míg még nem késő. Megismerni más nemzetek életét, történelmét, hogy azokért teljes meggyőződéssel küzdhessünk. Ismerjük meg az angol, francia munkás, a holland pdraszt, a nyugatnémet fiatal, az amei-ikai tudós, értelmiségi helyzetét, hogy tudjuk igazán értékelni saját életkörülményeinket. Élesíteni a tömegek éberségét, s szakadatlanul nevelni arra: Mindenki a maga munkájával adja a legtöbbet ahhoz, hogy a mi táborunk anyagilag is gazdagodjon, erősödjön.

Ugye, milyen kevés ez ahhoz, amire egy szabad ország népének erejéből futja? Kevés, de ha ezt elmulasztjuk, sokat veszíthetünk. BE.

augusztus 31. .joamuBaammm

■■ Tr=---------------------- ---------—----------—55—i———■u—muwii.i55555^^

Ak

aratukból, vagy akaratuk

Ez év március 31-én a Szovjetunió Legfelső Tanácsa bejelentette, hogy a Szovjetunió minden előzetes feltétel és megállapodás nélkül egyoldalúan felfüggeszti további atom- és hidro- génfegyverkisérleteit. A szovjet kormánynak ez a merész huszárvágás egycsapásra kettészelte az atomfegyverkezési verseny reménytelenül összegubancolódott gordiuszi csomóját.

Az amerikai atomdiplomácia vereségének előérzete ekkoriban már szinte benne volt a levegőben, hiszen a „tömeges elrettentés” dullesi koncepciójára — katonai tekintetben — kihever- hetetlen csapást mért a szovjet szputnyikok fémjelezte erőeltolódás. A március 31-1 szovjet döntés viszont a nemzetközi politika és a közvélemény megnyeréséért folyó mérkőzés porondján adta meg a kegyelemdöfést Washington „atomfur- kósbot” diplomáciájának. Az amerikai atompolitika a szovjet bejelentés után hirtelen azon vette észre magát, hogy a világ legégetőbb dilemmáját illetően légüres térbe került, elszigetelődött. Atompolitikájának irrealitása és tarthatatlansága most már nem csupán katonai, hanem politikai tekintetben is teljesen feltárult.

A szovjet javaslatra adott első nyugati válasz ennek ellenére mégis újabb „nem” volt. A messzebb tekintő nyugati kommentátorok azonban ekkor már

i T *

így kezdődött... Hitler katonái eltávolítják a Németország és Lengyelország közötti hatar jelzéseket.

szabadította az emberiségre. Az első világháború pusztulásából az amerikai dollármilliáirdok támasztották fel a német hadiipart. A nyugati demoikráciák pedig szótlanul tűrték, hogy Hitler megsemmisítse Németországban az emberi jogok minden vívmányát, kényszermunkatáborrá változtassa saját országát; egy világháború kellett, hogy ráébredjenek: a nácik ugyanezt a sorsot szánták nekik is.

Mi már tudjuk azt is, amit Bálint György nem tudhatott: a régi világ meghalt, egy új született. Tudjuk, hogy ez törvényszerű volt.

A fasiszta Németországon aratott győzelem után a világ két táborra szakadt: a szocialista országok új, Szovjetunió vezette világára, és a halódó, végi, válságokkal küszködő nyugati imperialista csoportosulásra. A fegyveres háború hat iszonyú évét a hidegháború idegfeszültségének 13 esztendeje követte. És itt nyugtalanító kísértetek tűnnek fel.

Aki végigolvassa az 1958-as kapitalista sajtó különböző cikkeit, ijedten tapasztalhatja, milyen rövid emlékezetű a világ. Alig pár éve, hogy Hitler a csodafegyverrel fenyegetőzött. — Most atomfegyverekkel akarják felszereni a Reischswehr örökösét, a Bundeswehrt, a mai nyugatnémet hadsereget Az új veszedelem ellen az egyedüli biztosíték az lehet, ha Európa népei nem felejtik el azt a leckét, amelyet a történelem adott 1939 szeptember elsején.

^ baiacs —

világosan látták, hogy kiutat

kell keresni az amerikai atompolitika zsákutcájából. Az amerikai tagadó válasz úgyszólván csak az addigi merev dullesi vonalvezetés ösztönös reagálása volt a meglepő szovjet kezdeményezésre.

Az elutasító válasz

azonban csak legfeljebb pillanatnyi lélegzetnyi szünetet hozhatott, de megoldást nem: a nyugati hatalmak kénytelenek voltak megkezdeni taktikai visz- sza vonulásukat.

Ez a taktika szemmelláthatóan két célt tűzött maga elé: először is időt nyerni, hogy a már tervbe vett hatalmas méretű és intenzitású robbantási kísérlet- sorozatokat végrehajthassák; másodszor pedig az időnyerést felhasználni új, a mai nemzetközi helyzet realitásaihoz jobban simuló atompolitika kialakítására. Az új taktika első lépéseként Washington bejelentette, „esetleg helyeselné” a további atomrobbantások megszüntetését, de erre addig nincs lehetőség, amig nem kötnek megállapodást „egy megfelelő ellenőrzési rendszerről”. A szovjet kormány azonnal elfogadta a nyugati tárgyalási javaslatot, noha szakértői tárgyalások nélkül is ismeretes volt, hogy mértékadó atomtudósok egybehangzó véleménye szerint a technikai fejlődés jelenlegi szakaszában lehe- te'len a nukleáris robbantásokat „titokban” végrehajtani.

liven előzmények után

került sor a keleti és nyugati atomszakértők genfi értekezletére. Az amerikai kormányt természetesen nem érte meglepetésként az atomtudósok értekezletének az a végkövetkeztetése, hegy lehetséges az atom- és hidrogénfegyver robbantások hatékony ellenőrzése. Ellenkezőleg: az amerikai kormány nagyon is „célszerűen” kihasználta az atomtudósok kéthónapos tárgyalásaival nyert időt. Az ázsiai partok közelében egymás után robbantak az eddigi legnagyobb méretű amerikai atom- és hidrogénbombák. Annak ellenére, hogy az amerikai hatóságok igyekeztek csökkenteni kísérleteik jelentőségét, megállapítást nyert, hogy „április végétől július 26-áig az amerikai hatóságok mindössze tizennégy robbantást jelentettek be, holott a szovjet megfigyelőállomások 32 atomrobbantást észleltek ebben az, időszakban.” Látnivaló tehát, hogy az amerikai hadügyminisztérium nem vesztegette idejét.

A genfi atomszakértői értekezlet befejezésének időszakában azonban Washington helyzetét rendkívül bonyolította, hogy a nemzetközi élet más szféráiban súlyosbodtak az angol-amerikai diplomácia problémái. Most már nemcsak az atomfegyverek betiltása lebegett Homok les-kardia kent fejük felett, hanem a Libanonban és Jordániában elkövetett nyilt katonai beavatkozásuk következtében az agresszor megszégyenítő bélyege ellen is hadakozniok kellett. A Szovjetunió javasolta csúcsértekezlet körüli huza-vona sem növelte népszerűségüket: az ENSZ rendkívüli közgyűlésének egyhangú határozatát pedig — mégha enyhe kifejezésekkel is — súlyos csapást mért politikájukra.

A genfi atommegalfa- podás

közzétételének időpontjában tehát a kedvezőtlen körülmények sürgős intézkedést követeltek tőlük. Az időpont azonban semmiképpen sem kedvezett, hiszen az amerikaiak még nem fejezték be elkezdett kísérletsorozatukat az angolok pedig éppen csak hozzáfogtak tervbevett robbantásaikhoz. Ámde ugyanakkor a közvélemény elemi erővel növekvő követelésén kívül Washingtonnak és Londonnak szembe kellett néznie a gyorsan közeleö amerikai kongresszusi választásokkal, illetve az angol munkáspárti ellenzék növekvő nyomásával.

Ezek után került sor arra az angol—amerikai bejelentésre,

amely szerint október egytől

bizonyos feltételekkel” hajlandók egy évre felfüggeszteni a további atom- és hidrogénfeev- ver-kísérleteket. A beielentést a nyugati sajtó nagy ovációval fogadta. ,,nagyszerű kezdeményezésnek”, „kitűnő ajánlatnak”. a „nyugati diplomácia osztatlan sikerének” nevezte.

Az ujjongás mögül azonban máris egyre-másra felbukkannak azok a megnyilatkozások, amelyek a valódi értékére szállítják le a nyugati „hozzájárulást.” A New York Herald Tribune vasárnapi számában például ezt írta: ...... tudtára kell adni a világnak, hogy az Egyesült Államokat nem elégítik ki a nukleáris ellenőrzésre tett félintézkedések. Ez annyit jelent, hogy a feltételek el nem fogadósa esetén folytatni kell a kísérleteket.” Az amerikai lap aláhúzza, a kísérleteket a nyugati hatalmak csak október 31-től hajlandók felfüggeszteni és a közbeeső tíz hetes időszakban további robbantásokat akarnak végrehajtani. És hogy mi lenne a robbantások egy-éves felfüggesztésének gyakorlati jelentősége, azt világosan elárulja a befolyásos New York Times, amikor megállapítja: „Az Egyesült Államok ötven újfajta atomfegyver szerkesztésén dolgozik, s a kísérletek megszüntetése nem gyakorol nagyobb hatást erre az átfogó programra.”

Ezek után tehát teljesen megalapozott az a feltevés, hogy

a nyit trail „hozzájárulás“ nem őszinte

célja egyrészt az időnyerés, az atom- és hidrogénfegyverkísérletek további folytatására másrészt a kiút keresése zsákutcába került atomdiplomáciájuk számára.

Nos, ha az angol—amerikai lépést csupán újabb taktikai manővernek szánták, akkor ez máris kétélű fegyvernek bizonyult. A szovjet diplomácia ugvanís ismét szaván fogta Washingtont, amikor N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke a Pravdának adott nyilatkozatában bejelentette: a szovjet kormány hajlandó tárgyalásokat kezdeni az a tóm fegyverkísérletek október 31-vel kezdődő általános megszüntetéséről és megtiltásáról.

A szó most megint Washingtoné, és Londoné: a világközvélemény pedig egyértelmű „igen”-t vár tőlük.

I

Könny, vér, szenvedés évfordulóján

19 éve tört ki a II. Világháború

„Már délelőtt is gyanús volt az idő, vasárnap délelőtt 11-kor, mikor egy közismerten szenve- délytelen angol hang szenvedélyesre fordult és egyszer majdnem, elcsuklott a rádióban. Később már vezényszavak szólallak meg Európa tájain, de ez már nem hallatszott... — írta 1939-ben a Lengyelország elleni fasiszta orvtámadás, a második világháború kitörése másnapján Bálint György; a két qilágháború közötti magyar sajtó haladó publicistája. — Száz év múlva egy tanár szigorúan megkérdezi majd: „Nem készült? Nem tudja, mi történt 1939. szeptember 1- én?” Magam sem készültem, meg kell vallanom. Nem tudom egészen pontosan, mi történt tegnap. Nem tudom, hogy egy régi

világ halt-e meg, vagy egy új született.”

Mi, akik túléltük Európa szörnyű éveit, akik megmaradtunk a szőnyegbombázásoknál és akik visszatértünk a lövész- árkokból, akik tengernyi könny, vér, pusztulás után egy új elépítéséhez fogtunk hozzá, mi már tudunk felelni a kérdésre. Megtanultuk, mi a fasizmus. — Harminc millió halott bizonyítja, hogy a fasizmust, ha egyszer felidézték a palackból, nem ismer kíméletet, fütyül az erkölcsre, a demokráciára, a jogra és az igazságra. S nem maradhat titokban ma már az sem, hogy ezt a szörnyű rémet nemcsak a német monopóliumok, hanem a nemzetközi kapitalizmus egésze idézte fel, s