Szolnok Megyei Néplap, 1958. július (9. évfolyam, 154-180. szám)

1958-07-22 / 172. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1938. Július Sí. Nagy érdeklődés kísérte as Orsságos Vidéki Evesős Bajnokságot — Szolnokiak jó szereplése értékes második helyezés — Eszményi evezős időben nagy ér­deklődés mellett, kitűnő rendezés­ben bonyolódtak le Szolnokon szombaton és vasárnap a Magyar Népköztársaság 19S8, évi országos vidéki bajnokságai. Ä Szolnoki Ki­nizsi SK evezősei becsülettel állták meg helyüket. Három értékes baj­nokságot, több második és harma­dik helyezést értek el. Az összesí­tett pontverseny alapján — a hat vidéki evezős-város: Baja; Győr, Mohács, Szeged, Szolnok és Vác vetélkedésében — az előkelő má­sodik helyet szerezték meg; A szolnokiak eredményei közül külön kiemelkedő az ifjúsági férfi n. korcsoportbeli kormányos né­gyes szép győzelme a hatos me­zőnyben. A fiatal szolnoki fiúk eb­ben a hajóegységben a szakosztály fennállása óta először rajtoltak, s odaadó, komoly felkészülésüket igazolja, hogy az évek óta országos viszonylatban is veretlen Győri ETO csapatát sikerült megelőzniük. Egymás után születtek az ered­mények, melynek alapján az alábbi helyezési sorrend alakult ki az egyes csoportokban; Ifjúsági férfi H. korcsoport egyes bajnokság: l. Jánszky József (Győri ETO) 3:47.2, 2. ifj. Ignácz Kálmán (Szó. Kinizsi) 4:04.6 p. Felnőtt női kétpárezevős bajnokság: I: Győri ETO; Ifjúsági női kétpárevezős bajnokság: 1; Mohácsi TE; Ifjúsági férfi I. korcsoport kormányos négyes: 1: Győri ETO; 2; Mohácsi TE; 3. Szegedi EAC; Ifjúsági férfi I. korcsoport kétpárevezős: 1. Szolnoki Kinizsi (Csanády Sán­dor, Kun Elek kettős). Ifjúsági férfi II. korcsoport kormányos négyes: L Szolnoki Kinizsi „A« (Balázs Árpád — Gál Imre — Galics Béla — Deák János vezérevezös — Szűcs Imre kormányos) 3:34.8, 2 Győri ETO 3:38.8, 3. Bajai TC 3:39.5 ,4. Mohácsi TE 4:47, 5. Szolnoki Ki­nizsi „B,‘< (Brachtl J. — Baisz G. — Abel J. — Bátyai L. — Dankó L, kormányos;-; 4:48 perc; Felnőtt férfi egypárevezős; 1, Lachman Béla (Győri ETO) 7:31.8, 2. Ignácz István (Szó. Ki­nizsi) 7.34. perc. — Harmadik Csá- szi Mihály (Szó. Kinizsi) 7:45.6., 4. Havas Adám (Bajai TC) 8.18, 5. Deák Sándor (Szó. Kinizsi) 8:48 p. Felnőtt férfi kormányos négyes: 1. Győri ETO 6:58.5, 2. Mohácsi TE' ;,A“ 6.45.7, 3. Mohácsi TE „B” 6:47, 4. Bajai TC 6.56 perc; Ifjúsági női kormányos négyes: 1. Győri ETO, 2; Mohácsi TE. 3. Szolnoki Kinizsi (Brachtl Nelll, Ipolyszegi Margit, Bendó Éva, Jován Ilona vezérevezős, Illyés Katalin kormányos.) Ifjúsági női egyes: 1: Szkladányi Ella (Mohácsi TE) 3:12, 2. Muhr Éva (Szó. Kinizsi) 3:15.3 perc. Felnőtt férfi kétpárevezős: 1: Győri ETO 6:43.4, 2. Szolnoki Kinizsi „Atí (Ignácz István, Császi Mihály) 6:56.9, 3. Bajai TC 7:01, 4. Szolnoki Kinizsi „B *« (Selmeczi Béla, Deák Sándor) 7:01.6, 5. Mo­hácsi TE 7:12.6 perc; Ifjúsági női nyolcas: 1. Szolnoki Kinizsi (Brachtl Nelli, Láday Agnes, Zsenyei Gabriella, Polacsek Magdolna, Házi Katalin, Ipolyszegi Margit, Bendó Éva, Jo­ván Ilona vezérevezős, Illyés Kata­lin kormányos) 2:45.1, 2. Szegedi EAC 2:46. Végig nagy harcot vívott a két tiszai csapat, és a lelkes sze­gedi lányokat csak kitűnően sike­rült hajrával tudták megelőzni a szolnokiak. Ifjúsági férfi nyolcas I. korcsoport: L Győri ETO, 2. Mohácsi TE: Felnőtt női egyes: 1; Németh Kati (Győri ETO). Ifjúsági férfi kétpárevezős II. korcsoport: 1; Mohácsi TE, 2. Bajai TC. Ifjúsági férfi egypárevezős I. korcsoport: 1: Inotai (Győri ETO), 2. Kárpáti ,-Jajai TC). Ifjúsági férfi nyolcas II. korcsoport: 1: Győri ETO 3:12, 2. Szolnoki Ki­nizsi 3:22 (Bátyai, Kaisz, Abel, Brachtl, Balázs, Gál, Galics, Deák vezérvevzős, Szűcs kormányos). Felnőtt női kormányos négyes: 1. Váci SE 3:24.7, 2. Szolnoki Ki­nizsi „A“ 4:05.4 (Brachtl Nelli, Ipolyszegi, Bendó, Jován, Illyés kormányos), 3, Szolnoki Kinizsi ;,B‘< 4:18.9 (Illyés Panni, Vincze É., Kisbocskói É.; Emst A,; Szekeres kormányos; Felnőtt férfi nyolcas: 1; Győri ETO 6:22, 2. Bajai TE 6:30.7, 3. Mohácsi TE 6:35.5 perc.; Az evezős-számokat motorcsónak- bemutató követte, melyen Ignácz Kálmán, Czinege József, Vidra Jó­zsef és Bagi Zoltán vettek részt. A verseny befejezésével a Kinizsi hajóház kertjében gyülekeztek a résztvevők. A vízen kemény csa­tát vívott evezősök a legnagyobb egyetértésben beszélték meg élmé­nyeiket. A legnagyobb egyetértés­ben szőtték a hat vidéki város sportbarátságát. Várták az ünnepé­lyes díjkiosztást és eredményhirde­tést. A Magyar Üsző Szövetség ki­küldötte és a vidéki bajnokság versenybizottságának elnöke — Bar­tók Ernő méltatta a kétnapos baj­nokság jelentőségét, köszönetét fe­jezte ki a Szolnoki Kinizsi vezetői­nek lelkes munkájukért, mellyel hozzájárultak a verseny sikeréhez, és a legjobb vidéki evezősök min­den tekintetben kifogástalan ellátá­sához; A pontverseny végeredménye a következőképpen alakult: 1. Győri ETO 108, 2. Szolnoki Ki­nizsi 74.5, 3. Mohácsi TE 64.5, 4. Ba­jai TC 31.5, 5. Szegedi EAC 16, 6. Váci SE 9 ponttal; Ezután a versenyszámok sorrend­jében vették ét a résztvevők a jól megérdemelt díjakat. A Győri ETO együttese nyerte el a „Legjobb Vi­déki Együttes“, a Szolnoki Kinizsi pedig a „Legjobb Tiszai Együttes“ részére kürt örökös vándordíj őr­zési jogát a jövőévi bajnokságig, melyre Vácott kerül majd sor. A díjkiosztás után közös vacsora, majd tánc következett, melyen vi­dáman, sportszerűen szórakozott a hat vidéki evezős-város fiatalsága. Szép, értékes verseny volt, mely biztosan hozzájárult a szocialista sport fejlesztéséhez, és a magyar evezős élet további virágzásához. Búcsúzunk a résztvevőktől és to­vábbi jó munkát, erőt, egészséget és sok sikert kívánunk sport pálya­futásukhoz. cÁz elküldi ükw meximaiHuit A Szolnoki MTE csapata az NB III-as labdarúgóbajnokság kezdetekor célul tűzte ki a baj­nokság megnyerését, s ezzel az NB II-be való jutást. A csapat ag őszi fordulót veretlenül, a ta­vaszit pedig csupán két vereség­gel — 8 pont előnnyel nyerte meg. A* utolsó mérkőzések előtt kelt szárnyra a hír, hogy hatá­rozatot hoznak majd legfelsőbb sportszerveink a bajnokság új rendszerével kapcsolatban. Ez különböző találgatásokra adott okot. Ennek vetett véget a Ma­gyar Testnevelési és Sport Ta­nács közelmúlt napokban meg­jelent határozata. Ez az MTE-re nézve azt eredményezte, hogy nem érhette el azt a célt, hogy a bajnokság megnyerésével az NB II-be jusson. Ugyanis az NB III-as bajnokok a rendelkezés ér­telmében az idén nem jutnak tovább. Egyes meg nem értő emberek tőkét akarnak kovácsolni a ha­tározatból és kárörvendően tesz­nek megjegyzéseket a játékosok felé: „Na látjátok, mégsem ke­rültetek be az NB II-be”. Az Ilyen és hasonló megnyilvánulá­sok egyáltalán nem szolgálják a szocialista sport fejlődését. Az NB II-be való bejutás ugyan el­maradt. de az erkölcsi sikert senki sem vonhatja kétségbe. Az MTE minden játékosát csak di­cséret illeti meg az elért szép eredményért. Bízunk abban, hogy egyes játékosok és vezetők lehangoltsága csak átmeneti volt, mert belátják, hogy a határozat — mely látszólag rájuk sérelmes — végeredményben az egész ma­gyar sport felemelkedése érde­kében született meg. Az elkövetkezendő időkben különös felelősség hárul majd az edzőkre, akiknek nevelő munká­jára nagy szükség lesz, mert a játékosoknak be kell bizonyíta- niok, hogy a jelenlegi bajnoki rendszer nem elősegítő je, hanem éppen gátlója volt a fejlődésnek. A megye és Szolnok városa büsz­ke lehet elért eredményeiért az MTE-re, mely a régi hagyomá­nyokhoz híven, rövid időn belül ért el szép sikert, mely országos viszonylatban is kiemelkedő. To­vábbra is szükség van a külön­böző szervek és a szurkolótábor erkölcsi segítségére a további si­ker érdekében. Mivel átigazolás nincs, minden játékosnak helyén kell marad­nia, és az új bajnoki idény kez­detére jól fel kell készülni, s akkor az eredmény most sem marad el. A szurkolótábortól azt kérjük: tartsanak ki továbbra is, segít­sék a fiúkat, mert erre az elkö­vetkezendő időben nagy szükség lesz. Az augusztus 31-én kezdő­dő bajnokság komoly követel­ményeket támaszt a csapat elé. Jóval erősebb és képzettebb együttesekkel kell megküzdeni, mint az elmúlt évben. Minél többen jöjjenek az MTE-táborba, .lelkesítsék a játékosokat. Min­den mérkőzésen zúgjon a ..Hajrá MTE!”. P. I. Az Országos Vízilabda Bajnokságért — Itthon is pontot vesztett a Szolnoki Dózsa — Szolnoki Dózsa—Budapesti Dózsa 3:3 (3:1) Damjanich uszoda, 1200 néző. — Vezette: Czapkó (Budapest). Szol­nok: Boros — Hasznos I., Brinza — Pintér — Kanizsa, Hasznos II., Koncz. Edző: Goór István. Bp. Dó­zsa: Lukász — Mayer, Varga — Spliesz — Károlyi, Dömötör, Svéda. Edző: Pataki Imre. A nagyfontosságú mérkőzésen a ßzolnoki csapat csak helyenként nyújtotta azt a játékot, amelyet vártunk, de el kell ismerni, hogy a szerencse és a játékvezetői is a vendégcsapatot segítette, s így ala­kult ki az eredmény. Az első lab­dát Kanizsa szerezte meg, de még­is a fővárosiak veszélyeztettek. A 3. percben Hasznos II. feleslegesen szabálytalankodott, amiért kiállítot­ták és emberelőnnyel Mayer veze­tést szerzett. 1:0. A gól után a ha­zaiak ostromba kezdtek és Hasznos II. egyenlített. 1:1. Változatos, ke­mény, sőt itt-ott durva játék ala­kult ki, melynek során Spliesz ke­rült ki a vízből és Brinza lövése védhetetlen volt. 2:1. A fővárosiak nagy lövése a felső lécről a kapu elé vágódott, de Boros menteni tu­dott. A feltűnően durva Svédát is­mét kiállította a játékvezető, és az emberelőnyt ezúttal Pintér hasz­nálta ki. 3:1. Ezt követően Pintér és Svéda kiállítása és Kanizsa nagy lövése volt élmény; Szünet után előbb Koncznak, majd Hasznos Il.-mek volt nagysze­rű helyzete, de a felső léc mentett, Brinza lövése pedig gyengének bi­zonyult. — Brinza kiállítása után Dömötör 3:2-re javított. — Fergeteges támadások in­dultak mindkét részről, és a 7. perc­ben Vargának sikerült az egyenlí­tés. 3:3. Pintér gólja érvénytelen A iátékvezető a második fé^dő- h°ri nem tudott tárgyilagosan ítél­kezni* H. Gy. Képek a kétnapos bajnokságról Mint a felvétel Is igazolja sokan érdeklődtek a kétnapos baj­nokság iránt. Különösen a Tisza Szálló előtti célnál volt sok néző. A Szolnoki Kinizsi női nyolcas csapata bajnokságot nyert. A csapat tagjai: Házi Katalin, Láday Agnes, Zsenyei Gabriella, Polacsek Magdolna, Brachtl Ne Ili, Ipolyszegi Margit, Bendó Éva, Jován Ilona, Illyés Katalin kormányos nyakában a bajnoki koszorúval, és Császi Ferenc edző. E csapat tagjai közül Jován Hona, Bendó Éva, Ipolyszegi Margit és Brachtl Nelli a női négyesben 2. helyezést, majd az ifjúsági női négyesben 3. he­lyezést értek eá, A Magyar Evezős Szövetség kiküldötte, s egyben a vidéki baj. nokság versenybizottságának elnöke átadja a Győri ETO inté­zőjének — Szemenov Viktornak a „Legjobb Vidéki Együtt«»’* részére kiírt örökös vándordíját. » v

Next

/
Oldalképek
Tartalom