Szolnok Megyei Néplap, 1958. július (9. évfolyam, 154-180. szám)
1958-07-09 / 161. szám
4 Sfcot.íMOK MEG V bt NÉPLAP 1958. július 9. A megyei téglagyárak pótolták 6 millió darabos lemaradásukat AZ IDEI IDŐJÁRÁS nem egy esetben nehezítette a téglagyárak munkáját. Még júniusban is az eső súlyos akadályokat gördített a folyamatos munka elé. Ennek ellenére az egyesülés minden üzeme globálisan túlteljesítette tervét. Elősegítette ezt a jól megszervezett versenymozgalom, mely az egyesülésen belül üzemek között és az egyesülések között serkent jó munkára. Sokáig kételkedtek, hogy az első negyedévi tartozást: a hatmillió nyers téglát — még az év végére törleszteni tudják. Azonban mégis sikerült. Egyes cikkeknél azonban a globális teljesítésen bélül van lemaradás. A Kunszentmártoni Téglagyár a nyerstégla tervét 96,8, az ége- tettet 95,5 százalékra teljesítette, így az üzemek közötti versenyben az utolsó helyre került Annak ellenére, hogy a Karcagi Téglagyár a féléves verseny első helyére került, magas cseréptermelésével, van tennivaló az üzemben. Például égetett téglából a tervhez képest a legkevesebbet gyártott. Törekednie kell az üzemnek arra is, hogy ne csak globálisan, hanem cikkenként teljesítse előirányzatát. A NYERS CSERÉPNÉL a martfűi gyárban nagy a lemaradás. Egyes üzemek tartozása ellenére az egyesülés féléves tervét globálisan túlteljesítette és a mutatkozó 6 millió nyerstégla lemaradását pótolta. Ez azonban nem jelenti, hogy most már pihenhetnek. A féléves versenyeredmények alapján az elsőség a karcagiaké, majd Abony, Mezőtúr, Martfű, Tiszaföldvár, Szolnok, Kunszentmártoni következik a ranglistán. Karcagon súlyos hiba, hogy nem tudnak megbirkózni az 1-es üzemrész nyerstégla tervével; A II-es cserépműszak drágán dolgozik. A munkásoknak és vezetőknek törekedni kell itt a gazdaságos termelésre. Mezőtúron a rossz szervezés következtében áprilisban és májusban kevesebbet termeltek, mint az előző év azonos időszakában. Ebből a kátyúból a dolgozók és vezetők közös összefogása húzta ki az üzemet júniusban. A martfűiek az előző évekhez viszonyítva jól dolgoztak. Nem lett volna lemaradás a nyerscserépnél sem, ha a szárító 14 ezer cserepet befogadó állványa nem pusztul el. A vetélkedés nemcsak az üzemek között, hanem egyes gyártó műszakok között is folyik. így nyerstéglából és cserépből második negyedévében a legjobb a tiszaföldváii I-es műszak volt, 120,6 százalékos teljesí tménnyeL A jutalom sem maradt el, mert 2500 forintot kaptak. A SZOLNOKIAK EGYES műszakja lett a második, 118,5 százalékkal és 1500 forint jutalmat kaptak. A harmadik helyezett az Abonyi Téglagyár 114,2 százalékos eredménnyel, azonban a minőséggel baj van, így a versenybizottság úgy döntött, hogy a jutalomból 10 százalékot levonnak. így 900 forintot kaptak kézhez. A kemencék versenyében a martfűi I-es, a karcagi I-es: a tiszaföldvári I-es a sorrend 119, 114,2 és 112,4 százalékos teljesítménnyel. A jutalmak 1500— 1000 és 500 forint. , A téglagyári egyesülésnél a jó munkát végzőket — helyesen — megjutalmazzák, azonban akik. nem becsülettel, hanem hanyagul dolgoznak, azokkal az okozott kár arányában alkalmaznak . kártérítést; a& Jó, ha iudjuk... Szabályozták a tüzelőanyagfuvarozás díját A közlekedés- és postaügyi miniszter 3/1953. (VI. 27.) KFM.—A. H. számú rendeletének m. szakasza a fogyasztók részére végzett tüzelőanyag-fuvarozás díját tartalmazza. A lakosság részére a tárolóhelyről végzett tüzelőanyagfuvarozás és rakodás díja mázsánként: ha a fuvareszközre felrakott tüzelőanyag súlya a raksúly felét eléri: Budapesten 4.70, az ország egyéh helységeiben 3.20 Ft, ha a fuvareszközre felrakott tüzelőanyag súlya a raksúly felét nem éri el: Budapesten 8.—, az ország egyéb helységeiben 4.— Ft. A fuvardíjak 5 km körzeten belüli fuvarozási távolságra vonatkoznak, s magukban foglalják a fuvarozással kapcsolatos minden díjat, vidéken a járdaszegély, illetve kövezett udvarban a fuvareszköz mellé valő lerakást. 5 km-t meghaladó fuvarozási távolság esetén megkezdett km-en- ként és mázsánként 20 fillér pót- dijat lehet felszámítani. KÜLFÖLDI ÍRÓK PAVEL NYILIN A mai szovjet irodalom egyik igen tehetséges képviselője, akit nemrég megjelent Kegyetlenség című regényéből ismertek meg a magyar olvasók. A regény érdekes történetén kívül izgalmas problematikájával bilincselte le az irodalom barátait. Eseményei a húszas években játszódnak, de fő konfliktusa az elmúlt évek erkölcsi kérdéseit idézi. Nyilin már fiatalon eljegyezte magát az irodalommal. 1908-ban Irkuckban született s ez a külsejében is jól megtermett szibériai fiatalember kedvvel választja írásai színhelyéül a szovjet távol-keleti vidékeket. Írói tanulóévei újságírói és dramaturgi munkával telnek el. Első regénye 1935-ben jelent meg, s a következő években — újságírói munkája mellett — egész sor elbeszélést alkot. A filmírás területére is kirándul. Forgatókönyvet, filmnovellákat ír, köztük az Egy nagy élet a legismertebb. Újságírói munkája segíti hozzá, hogy jó érzékkel észrevegye azokat a kérdéseket, amelyek a szovjet dolgozók széles köreit foglalkoztatják. A háború idején — annyi szovjet íróhoz hasonlóan — front- szolgálatra jelentkezik és hadi- tudósítói munkát végez, különféle frontújságok munkatársa. Ebben az időben írja nagy elbeszéléseit, köztük az Elet útja címűt. A harcok érlelik meg világnézetét s 1942-ben kéri felvételét a Bolsevik Pártba. A háború befejezése után sikeres színdarabokat ír. Darabjai a moszkvai színházak műsorán szerepelnek 1949 óta. Regénye a Moszkvai utazás, A róba- idő s a Kegyetlenség című nagy elbeszélései (s ezekben az években születnek. Ezek a müvek egy nagyobb ciklus részletei, a szovjethatalom első éveiben Szibéria távoli vidékein játszódnak. Nyilin kétségtelenül a lélektani regények nagy mestereinek tanítványa. Ezt a Kegyetlenség kitűnő jellem- és lélekrajzai is bizonyítják. Takarékos, lényegre törő stílusa pedig azt mutatja, hogy a jó újságírói gyakorlat iskoláján nevelkedett. L r rzsit hazavárták. Csuda nagy öröm költözött a házba, még talán az eresz alatt olvadozó jégcsapok is mosolyogtak. Melegen sütött a februárvégi nap. Sajókutya a konyhaajtóban szundikált, az öreg macska meg az óltetőn nyújtózkodott. Tetszett neki a langyos, tavaszt ígérő levegő. Márton bácsi nem a dolog miatt, inkább csak a jóidő kedvéért hátul az udvarban gyüszmékelt. A szomszéd átkiáltott a kerítésen: — Itt a tavasz. Márton bácsi őszülő szürkés szemöldöke fölé emelte tenyerét, belenézett a napba, s csak utána válaszolt: — Az még odébb van, hallod. Nagyon bírja a szemem. A szomszéd nevetve a kerítésre könyökölt. — A szemével méri? Attól még megjöhet. Tudok én olyan februárt, hogy a végén már mezítláb jártunk. — Nana — hagyta helyben Márton bácsi és közelebb lépett a szomszédhoz. Vidámító ez az idő, érdemes eldiskurálgatni egy ideig. — Erzsit várják? Márton bácsi bólintott. — Várjuk, de inkább az anyjuk várja. Olyan a konyha, mint a csatatér. Reggel óta siit-főz ez az asszony ... — Maga csak hallgasson, Márton bácsi. Nem tudom, ki várja jobban. De az öreg ezt a beszédet nemigen hallotta, mert nyílott a kiskapu és belépett rajta a nagylány. Kis fekete lakktáska volt a kezében, s amit Márton bácsi szeme rögtön észrevett, hetyke, madártollas kalap a fején. Nem is állhatta szaladás közben kicsit rosz- szallóan dünnyögni: — Nafene, nafene, egész kalapos kisasszony. De a kalap egy csöppet se gátolta, össze-vissza csókolta a lányt. Hát hogyne, hiszen már alig várták, olyan régen járt itthon. Mióta védőnő és egy dunántúli kisvárosban dolgozik, fél év is elmúlik, míg egyszer hazatér. Erzsi nem örült annyira, mint édesapja. Kicsit restellte ezt a hangos örömnyilvánulást, a cuppanó csókokat, a kürölötte topogó, Igyekvő ember, akit, ahogy így elnéz, egészen ismeretlennek talál. Érdekes, milyen furcsa, ez lenne az q apja. És arra gondolt, mennyire más a doktor úréknál. Hát hiába, azok előkelő emberek. — Egészen összenyálaztál — szólt durcásan édesapjára és egy csöpp zsebkendővel erősen dörzsölte kreolszínű arcát. Futott ám Eszti néni is. Még a tésztaszűrő is a kezében maradt. S a nagy örömtől apró kis orcács- kája szinte tüzel. Súlyos testi sértés — Kislányom, kislányom, hazajöttél? Gyere csak, gyere csak hamar, kifáradtál ugye? — és szinte vitte magával befelé Erzsit, a nagylányt, akit hazavártak. Erzsi megpróbált kedves lenni, de nem nagyon sikerült. Maga sem tudta, mi az oka, állandóan összehasonlította a doktor úr lakását ezzel az itthonival. Keveset beszélt és nem volt olyan, mint régen. árton bácsinak feltűnt a dolog, de nem tudta, mivel magyarázni lánya viselkedését. Nem értette a dolgot. Ez a lány volt mindenük. Amit a sors tőlük megtagadott, azt ők duplán adták most meg a lánynak. Esténként Eszti nénivel kettesben órákhosszat beszéltek róla és amikor Márton bácsi valamilyen gyűlésen felszólalt, mindig előhozakodott az ö Erzsi lányával, aki lám, milyen sokra vitte. Másnap, vagy harmadnap délután Márton bácsi a konyhában ült és morzsolgatta a kukoricát. Örömét felváltotta valami szótlan szomorúság, s egyre rágta magát, mi történt ezzel a lánnyal? Elmerült gondolataiban, s akkor figyelt fel, amikor meghallotta, hogy bent a szobában Erzsi szokatlan bőbeszédűséggel mesél valamit a barátnőjének. — Ja), drágám, ha te tudnád, hogy nekem milyen jó helyem van?! — Hol laksz? — Űri embereknél. Igazi uraknál. Te, el sem tudod képzelni, hogy milyen ott az élet. Eddig én sem tudtam. Hangjuk suttogásba fulladt. Egy ideig nem lehetett érteni, mit beszélnek. Később a barátnő kérdezte: — Ki mos rád? Erzsi gyöngyözve nevetett. — Te kis naiv — hallatszott afektáló hangja. — Mit gondolsz, kicsoda? A bejárónő. — Bejárónő? — Igen, egy vén parasztasszony, ő takarít és ő mos. A főzést nem bízzuk rá, mert a nagyságos asz- szony, a doktor úr felesége nagyon kényes és ez az öreg paraszt-nő talán még soha életében nem főzött. Márton bácsi torka összeszorult. Mintha fojtogatta volna valami. Gépiesen morzsolgatta a kukoricát, és most már ösztönösen minden szóra figyelt. — Tudod, csillagom, én nem is értem, miért ilyen piszkosak ezek a parasztok — nyafogta Erzsiké. Barátnője hallgatott. Nem tudott mit válaszolni. Mit is mondhatott volna? Erzsi pedig fölényes hangon tovább mesélt. — Meg tudod, buta. Rém buta. Reggel megmondja neki az ember, mit csináljon, és azt hiszed, délben még tudja? Dehogy tudja, fél óra múlva már elfelejti. A doktor úr is ezerszer a szájába rágta, hogy a feleségét nagyságos asszonynak, engem pedig kisasszonynak szólítson. Hiába, csak bámul rám, mint a borjú az új kapura. /ti árton bácsit szinte letaglózták a szarnak. Meg- merevedve ült a széken. Ez az 6 tanya? Lehetetlen. Ez lenne a kis copfos Erzsi, aki a libákat őrizte a tarlón és aki egyszer olyan nagyon örült, amikor a nagyapjától kisbárányt kapott? Mi lett ezzel a lánnyal? Elfelejtette, hogy ő kicsoda? Milyen emberek közé került? Atyaúristen, hát ezt kellett megérni? — Vendégségbe is járunk — hadarta Erzsi a szomszéd szobában. — Ennivalóan bájos pofa az én udvarlóm. Állatorvos, s az anyja? Hát az egy arany asszony. Csak látnád. Előkelő, udvarias. Tipikus úriasszony. Tudod járok hozzájuk, de olyan kényelmetlen helyzetben vagyok, mert nem tudom, hogy Is mondjam el az itthoni körülményeket. És az bánt legjobban, hogy ilyen helyre egy finom úriasszonyt nem hozhatok.. t Nem folytathatta tovább. Márton, bácsiból kirobbant a tépő, szaggató méreg. Se nem látott, se nem hallott. Berúgta az ajtót és száraz öklével nagyot ütött ... * A bíró ráérős unalommal lapozgatott a per irataiban. „Súlyos testi sértés." Ismerte az ügyet. Ránézett az előtte álló vádlottra, s közben egyeztette a személyi adatokat. — Kalász Mártom. — Igen. Utána hiába kérdezett bármit, nem kapott választ. Mint konok szobor, összeszorított fogakkal állt előtte az őszhajú, fénylőszemü parasztember. A bíró megkérdezte tőle: — Bűnösnek érzi magát? —* Nem — hangzott az eltökélt válasz. A fiatal bíró bólintott. így is jól van. Mindegy. Aztán kihirdette az ítéletet. Kalász Mártont elvezették. A fiatal bíró még hosszan nézte görnyedt hátát, majd cigarettára gyújtott és arra gondolt, micsoda keményfejű, konok paraszt. Kis híján agyonüti a lányát és még azt mondja, nem bűnös. De furcsák is az emberek. Vajon miért nem védekezett? Jó lenne tudni — gondolta a bíró, aztán eldobta a cigarettát és belemélyedt: valami válópe-"’s iigy tanulmányozásába. SZEKVLITY PÉTER
