Szolnok Megyei Néplap, 1958. július (9. évfolyam, 154-180. szám)
1958-07-03 / 156. szám
1958. július 3. SZOLNOK MEG TÉT NÉPLAP 5 AZ ÜNNEPI HÉ 7 KÖNYVEI MAGYAR FOTÓMŰVÉSZET 1958. Az Élet és Irodalom, de a többi folyóirat hasábjain is szenvedélyes vita folyt az utóbbi időben, művé- szet-e a fényképezés, vagy sem. A vitához számosán hozzászóltak, de egy főbb pontban minden komoly bíráló megegyezett a fotózásról, annak magas színvonalán nem lehet a művészeti jelleget elvitatni. A könyvhétre kiadott fényképsorozat gyönyörű kiállítású kötetben kerül, a szépségre szomjas olvasó, illetve néző elé. A képek csodálatosan sokrétűek. A közel 120 felvétel szinte az élet teljességét igyekszik adni. A fiatal lány sziluettjétől, a kaszáló paraszt figurájáig a témák és érzések széles skálája fut végig a könyvben. Az előszóban a könyv szerkesztői elmondják, hogy a képszerkesztés, a szemlélet különböző. Nem egységes Irányzat híveinek munkáit gyűjtötték össze, hanem a fotóművészet sokféle irányzatának keresztmetszetét Igyekeztek adni. Lapozgatunk a mélynyomású képcsodák között. Legjobban Járai Rudolf: Balta-köz a várban című képe kapott meg. A szűk, évszázados sikátor és a benne játszadozó vidám gyerekek kontrasztja megkapó; — G'nk.Károly: Évá-ja, a lombok közül kitekintő fiatal értelmes női arc a kötet egyik legfigyelemreméltóbb felvétele. A zene varázsát szinte tökéletesen tükrözi képben Zinner Erzsébet: Koncert-je. A fiatal zongoraművésznő arcán a zenei áhítat tükröződik. A kötet végén a felvételek műszaki adatait rögzítő táblázat található. A fényképezés hívei bizonyára nagy érdeklődéssel fogják forgatni a jólsikerült könyvet; Nem mondjuk az ára kicsit borsos, de hát a szépért, művésziért áldozatot is kell néha hozni:; ; A SÖTÉTLÖ ERDŐ Gellért Gábor — Gellért Zsuzsa: Az ígéretek földje A kis fűzöttkötéses könyv Dante Divina Comédiájának halhatatlan sorait választotta mottónak: egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, ;,Az emberélet útjának felén mivel az igaz utat nem lelém“; A könyv igénytelen külsejét megcáfolva, páratlan izgalmasságú riportsorozatot ad az olvasó számára, amelyet szinte csak együltében képes elolvasni az ember. A dlsszi- densek sorsával már sokan és sokféle módon foglalkoztak, de a kis könyv talán az eddigieknél is mélyebre hatol a miért; a különböző lelki folyamatok megrajzolásában. Miért ment ki, miért jött vissza? Izgelmas a kérdésfeltevés és mindég izgalmas a feleletet olvasni. Ma már elosztóban a köd az agyakról. de tanulságnak nagyon jók ezek a kis történetek. Sok Drégely Gizi, Labancz Feri és más hasonló fiatal él az országban és az olyan értelmiségi se ritka, mint az a textilipari mérnök, aki a „szürke emi- nenciás‘‘, azaz a rosszulértelmezett ostoba gyanakvás fojtogató légköre miatt ment ki, azután mégis érezte, hogy haza kell jönnie, itthon ■. nos hát ez mégis itthon. A miértre minden riport hőse másképpen adja meg a feleletet, de az olvasó összegez: Nem frázis a Szózat nagyszerű sora: Itt élned s halnod kell. A sötétlő erdő pedig egyre kevesebb fejet zavar meg és egyre többen választják az igaz utat itt; a szocialista Magyarországon. fILMHÍREK MlMDEMÜNblEN Mirjam Bru francia, film színésznő és Horst Buohhols német filmszínész alakítja a FELTÁMADÁS című francia—német—olasz közös produkció főszerepeit. A filmben, amelyet Rolf Hansen rendez, 70 különböző nemzetiségű színész és 300 statiszta szerepel. A moszkvai Majakovszkij Színházban nagy sikerrel szerepel Tatjana Szamojlova, a SZÁLLNAK A DARVAK világhírű főszereplője. Legutóbb Arbuzov „Messzi út’’ című darabjában lépett fel apjával, Jevgenyij SzamojlowaJ, a neves filmszínésszel együtt. KEMÉNY ERZSÉBET: Tisxaparti emlék Hét a. TÁvzácól Láttad-e, kedves, előttünk a Tisza hogy hömpölygőit és lágy aranyhaját mint reszkettették meg a parti árnyak; e lenge díszt sötéttel szőve át. Es hallottad-e ott a parton ülve, mint simogatta ránk a csönd neszét örök ringása hullámzó vizének; a fényt ezer szilánkká törve szét. S érezted-e? Illatok és izek vággyal lobogtak át a partokon ... S tündöklővé mélyültek a színek, míg zúgó hévvel folyt a Nagy Rokon. Láttad, ugye? És nem felejted soha a percet, amely nem is volt talán... Az édes, zsongó, csók előtti csöndet; míg fények törtek össze a Tiszán. Tisza-híd Magam mentem át a Tisza hídon: parányi pont két végtelen között; lent a víz az égi tiszta fényből millió arany tükröt ötvözött. Magam mentem át a Tisza hídon, alattam megreszketett a mélység... Oly keskenynek tűnt akkor a korlát, félni kezdtem: ha most félre lépnék, magához rántana e nagy Folyó, parázna vággyal ölébe húzna, számra tapadna, megölné szemem ...! A Tisza hídon egyedül mentem. Ma nem mernék már átmenni újra. Utánam nyúlna! S e szőke szakadékba hullva fejezném be különös életem. A FELESÉG Az asszony! hűség, önfeláldozás, igazi hitvesi szerelem filmje. Bemutatja július hónapban a cibakház! „Béke” mozi. Gyermekkori szerelem miatt Svéd film A film alkotói mai életünk két komoly problémáját vetik fel. Az egyik a két generáció a szülők és gyermekek ellentéte, a másik a fiatalon kötött házasságok zsákutcába jutásának kér-« dése. Mindkettő sokrétű és bonyolult, s az alkotóinak sikerült így is ábrázolni azokat; jaaaaaaaaaaaaaaeaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaíoaqqqqoeaaeeaeaaeaaaeeaaeaaaaabaaaaaaaaaaaaaaaaaeeeaeaaaaaeaa« <31 falta János lírai költő és bádogos, a kun- ^ gébicsi tűzoltódalkör valóságos belső titkos tagja a konyhaasztal mellett görnyedt. Tűnődve rágta ceruzája végét. E műveletben még az sem tartotta vissza, hogy ceruzája végén, lévén külföldi gyártmány, egy radírgumi tartózkodott. Miután kellőképpen kirágta magát, leírta az utolsó szót is és diadallal kiáltott ki feleségének, született Bámész Juliskának: — Megvan Julcsám! Megírtam a verset. Reagálásként fog bevilágítani a mai irodalmi élet obu- lusába. Julcsa csendes megadással bólogatott. Huszonötéves házasságuk alatt megszokta, hogy férjének sok bogara van és a versírás nem is az utolsó közöttük. János pedig szaladt a tűzoltókörbe és barátainak felolvasta legújabb költeményét, amelynek címe röviden: „Hogyan sújtsunk le a hitvány imperialista pribékekre, akik veszélyeztetik a mi béketáborunk épségét?" Megköszörülte torkát és hozzáfogott a felolvasáshoz. „Emberek, hova gondoltok? Hiszen veszélyben a nyakatok, Védekezzék a munkás, az izmos, Mert atommal fenyeget az imperializmus”. Es így tovább 48 verssszakon keresztül. Az utolsót már könnyek között szavalta: „Fogjunk össze, emberek, Seperjük ki a szemetet. Ki ellenség, mindahány, Ne legyen fej a nyakán”. Az asztaltársaság: Bódi Samu tanácstitkár, Ka- jászó Péter agronómus és Börcsök Bálint tsz brigádvezető riadó lelkesedéssel vették tudomásul, hogy Balta végre befejezte a költeményt. — Nagyszerű, nagyszerű. Petőfi elbújhat melletted — lelkendezett Bódi Samu. — Dehát mért nem küldöd be az újságnak, hadd olvassa mindenki — és cinkosán összekacsintott Börcsök Bálinttal, miközBalta János éi a LívaL k&Ltéizzt — Szatíra — ben csendesen fuldokoltak a visszatartott röhögéstől. Balta János borúsan mondotta: k — “tfagyjátok el, már ötvenhét verset küldtem he a megyei lapnak. Eddig mindig csak azt válaszolták, hogy nem vagyok elég kiforrott, olvassak sokat, attól javul a stílusom. En elolvastam a Kincseskalendáriumot, Bájffy Elek költeményeit 1820-ból, de semmi hatás. Az újságot minden nap olvasom, hát mit akarnak még többet? De ezt már személyesen viszem be és szeretném látni azt a szerkesztőt, amelyik a haladó irodalom termékeit el meri utasítani! — És szeme harciasán villogott. * A Megyei Harsona szerkesztőségében Herendy Tivadar, a lap korán megőszült kritikusa íróasztalánál ült és az aznap beérkezett 322 költeményt szortírozta. Hosszan elmerengett a megyei költő-reménységek egy-egy soránál. A sánta verslábaknál, a kín- rímeknél, egy-egy sablonos hasonlatnál hangosan felszisszent, néhány megrendítően rossz költeménynél pedig csordult könnyeit törölgette. Különösen elkeseredett, amikor az egyik reményteljes ifjú szerelmi költeményének befejező sorait olvasta: „Emésztő vágyamban a kebledre borulok, S boldog kábulatban a karodba szorulok." Könnyeit letörölgetve két karilt vett be, utána hozzálátott a szerkesztői üzenetek megfogalmazásához. Éppen ott tartott, hogy: „sajnos, végtelen fájdalmunkra, különben magvas és érdekes költeménye nem üti meg még lapunk színvonalát", amikor kopogtak. Harciasra kipödört bajusszal Balta János állt 77 az ajtóban. Rövid helykínálás és bemutatkozás után leült a székre és rátért jövetele céljára. Letette az asztalra a kéziratot. Herendy olvasni kezdte és szemében lassan az őszinte csodálkozás és a már nem emberi borzalom szikrái kezdtek villódzani. Sok •rossz verset látott már viharvert életében, de ilyen még nem akadt a kezébe. Felemelte fejét a kéziratról. megköszörülte torkát és tapintatosan beszélni kezdett: . — Kedves Balta elvtárs, a költemény alapjában- véve jó, érdekes és politikailag helyes, De a mi lapunk... Idáig jutott csak, amikor Balta felugrott és közbevágott: ‘Kdöm, mit akar mondani, de nekem elégI Vegye tudomásul, a vers jó, a falumban igénylik az emberek, még maga a tanácstitkár is megdicsérte. De maguk irigykednek a költői tehetségekre. Szégyeljék magukat! — Ezzel egy papírlapot az asztalra csapott és kirohant, bevágva maga után az ajtót. A gépírónők szobáján keresztülmenve még mondott egyet-mást a kritikusra, de, sajnos, ezt nem adhatjuk vissza. Különben is a kritikus árva és oda megy, ahová akar. Ezt már csak úgy a lépcsőházba kiabálták utána. Ezalatt a kritikus magához tért bénultságából és szeme gépiesen az asztalán hagyott papírlapra tévedt. A papírlapon vers volt, amely így kezdődött: „Becsületes versem itt rútul leköpték, Sőt talán lehet, a WC-be is lökték." , Az utolsó két sor pedig így hangzott: „Képükön legyen a szégyen, amely égeti Megátkozom hát én a szerkesztőséget’. Mit tehetett szegény Herendy Tivadar? Kezelte vette a tollat és írta; „Kedves Balta Elvtárs! Asztalo* mon hagyott verse érdekes szempontokat vet feli de, sajnos, még nem üti meg a közlés színvonalát. Olvassa sokat Petőfit, Majakovszkijt és ha már átokról van szó, az Ótestamentumot.., — hernádi
