Szolnok Megyei Néplap, 1958. július (9. évfolyam, 154-180. szám)

1958-07-29 / 178. szám

« SZOLNOK MEGYEI NtPtAf 1058. Július 29. Amerikai tudósító a jordániai hadsereg széteséséről New York (TASZSZ). Un­derwood, a New York Times tudósítója jordániai utazása után azt írja Rómából, hogy „jól tájékozott nyugati képvise­lők szerint Husszein királynak igen kevés esélye van trónja megőrzéséhez a Nyugat messze­menő támogatása nélkül”. Underwood kijelenti, Jordá­niában állandóan azt mondogat­ták neki, hogy a mostani nyu­galom, „csak vihar előtti szél­csend, s a komoly próbatételek ősszel jöhetnek"« A hadsereg, mint harci erő szemlátomást demoralizálódott. 150 tisztjét és altiszti állomá­nyának nagyrészét a hónap ele­jén összeesküvési vádakkal be­börtönözték. A kormány retteg, — írja a tudósító — nap nap után letartóztatásokról érkeznek hirek- A kormány legalább há­rom magasrangú képviselőjét tartóztatták le „kommunista kapcsolatok1' vádjával. Az utób­bi napokban újabb tiszti csopor­tot vettek őrizetbe. mifáu (Utxk Kalkutta (AFP). Nehru indiai miniszterelnök vasárnap Kalkuttában tartott sajtóérte­kezletén ünnepélyesen lelhívta Amerikát és Angliát, hogy von­ja vissza csapatait Libanonból, illetve Jordániából. Hangsúlyoz­ta, hogy e csapatok jelenléte a Közép-Keleten csak robbané­kony helyzetet teremthet. A je­lenlegi helyzet —lűzte hozzá — csak csúcsértekezlettel és az arab nacionalizmus — hajtóere­jének helyes mérlegelésével old­ható meg. (MTI). * KAIRÓ (AP). Az As Saab cí­köeii, hogy Husszein jordániai király ép Ben Gurion izraeli mi­niszterelnök három napja titok­ban találkozott. Az As Saab azt írja, hogy ,& találkozó a jor­dániai—izraeli határon történi angol csapatok fedezete mellett’’. * NICOSIA (Reuter). A dél­ciprusi Livadhia közelében fegy veres rajtaütést követtek el egy rendőröket szállító teherautó el­len, amelyet angol katonaság kí­sért. Egy angol katojna és egy ciprusi török rendőr megsebe­sült. A sziget más részein is voltak merényleteit, amelyeknek összesen három ciprusi török mű lap damaszkuszi jelentésében, esett áldozatul. nnrrrinnnnr-inmnnnnnnrinnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnr MEGTERÜL A FARADSAG A pártoktatási év jó előkészí­tése pártszervezeteinknek sok erejét, és idejét veszi most igénybe. A gyakorlat azonban már megtanított bennünket ar­ra; nem szabad fukarkodni sem az idővel, sem az erővel, mert csak így tudjuk megvalósítani kitűzött céljainkat. S az alapos előkészítő munka meghozza gyümölcsét, sokszorosan megté­ríti a fáradozást. Az előkészítő munkát a Poli­tikai Bizottság pártoktatásra vonatkozó határozata nyomán és az elmúlt év tapasztalatai alapján végzik pártszerveze­teink. Cél: az ©lmúlt év eredmé­nyeinek továbbfejlesztése, hibáinak felszámolása és az elméleti színvonal emelése. Az elmúlt évre bátran mond­hatjuk, hogy eredményes volt, mert segített tisztázni, s leküz­deni azt az eszmei zűrzavart, ami az ellenforradalom után sokakban élt. Sokat segített ez az oktatási időszak a párt esz­mei, politikai egységének meg­teremtésében, megszilárdításá­ban is. Az oktatás szervezeti rend­szerében az idén nem lesz je­lentősebb változás. Nincs is er­re szükség, mert a tavalyi for­mák általában jól beváltak. Különösen az Időszerű Kér­dések tanfolyamai hoztak jó eredményt. Mennyiségi­leg is legtöbb elvtárs merí­tett szellemi táplálékot, s a gyakorlati dolgokhoz itt kaptak legtöbb segítséget, Mégis némi módosításokat al­kalmazni kell. A hallgatók ké­résére itt is kapnak majd se­gédanyagot, hogy eredménye­sebben, alaposabban dolgozhas­sák fel a témákat. A marxizmus-leninizmus tan­folyamainál eddig az volt a fő hiba, hogy a hallgatók képzett­sége és a tanfolyamon kiütkö­zött színvonal között nagy volt az eltérés. így ebbe az oktatási formába csak valóban megfele­lő alapképzettséggel rendelkező elvtársakat vonnak be az idén, s a hallgatók számát csökken­teni fogják a múlt évihez viszo­nyítva. Elsősorban az alapszer­vezeti vezetőségi tagok, és az aktivisták részére szervezik eze­ket a tanfolyamokat. A zsúfolt­ság miatt csökkentik a témák számát, kevesebbet, de alapo­sabban, körültekintőbben dol­goznak majd fel. A nélkülözhe­tetlen klasszikus művek tanul­mányozásával járó nehézségek leküzdésére pedig részletes tan­könyveket dolgoznak ki. Az elmúlt évben az önálló tanulásban volt a legtöbb fo­gyatékosság. Ezért a politic kai gazdaságtan, filozófia és magyar munkásmozgalmi szakokat megosztott formá­ban szervezik. Egyik forma az önálló tanulás, amelyre csak egészen magas képzettségű elvtársak jelent­kezhetnek. A másik formában Az Arab Kelet Líbiától Kuwaitig Egyike korunk leginkább előtérben álló kérdésének az arab népek egységének eszméje. A megvalósítás első részébe akikor lépett, mikor az Egyiptomi Köztársaság, mely 1952 jú­lius 23-án lerázta a monarchikus igát és így a modern fejlődés útjára léphetett, 1956-ban a Szovjetunió és a népi demokráciák erkölcsi támogatásával ellen tudott állni Nagybritannia, Fran­ciaország és Izrael együttes támadásának. Egyiptom akkori sikere szárnyakat adott az arab nemzeti gondolatnak. Ez év elején a Szíriái Köztársaság Egyiptommal egyesült, megalakítva az Egyesült Arab Köztársaságot. Rövid­del azután a dél-arábiai Jemen is államszövetségre lépett az Egyesült Arab Köztársasággal, létrehozván az Egyesült Arab Államot. Jordánia és Irak feudális országainak reakciós királyai megpróbáltak ugyan egy ellen-szövetséget alakítani Arab Szö­vetség néven, azonban alig néhány hónap után ez az állam ma már a múlté. Irakban megdöntötték a királyságot és az új iraki kormány szoros szövetségre lépett az Egyesült Arab Köztár­sasággal. Ugyanakkor a kis, félig keresztények lakta arab ál­ban, Libanonban az arab nacionalizmus lángjai szintén magas­ra csaptak és az ország nagyobbik része ma a felkelő hazafiak kezén van. A tőkés nagyhatalmak számára az Arab Kelet rendkívül fontossággal bir a terület stratégiai helyzete és óriási kőolaj- készletei miatt, (a kapitalista világ kőolajkészleteinek kb. 60 százaléka ezen a területen található és a kiaknázási joga a nyu­gati olajmonopóliumoké), nem volt hajlandó tétlenül nézni az arab népek nemzeti mozgalmainak elsöprő sikereit. Először a diplomáciai kombinációkkal létrehozott Bagdadi Paktummal, — melynek éle a Szovjetunió ellen is irányult —•, próbálták meg­osztani az arab világot. Miután Irak, a Bagdadi Paktum egyet­len arab állama és az imperialisták közelkeleti fő támasza az iraki forradalom első következményeként kilépett a Bagdadi Paktumból, a tőkés hatalmak nyílt intervencióra szánták él ma­gukat. így került sor az utolsó héten leplezetlen amerikai be­avatkozásra Libanonban, angol partraszállásra Líbiában és Jor­dániának angol ejtőernyősök által való megszállására. A legki­sebb területű állam, — melynek egyúttal « Közép-Keleten legnagyobb az olajtermelése — Kuwait, egyelőre brit védnök­ség alatt áll és ezért a brit imperialistáknak ott nem kellett beavatkozni, miután már a helyszínen vannak. Ezek azok a konfliktusok,melyeknek megoldását a világ a Szovjetunió által javasolt csúcsértekezlettől várja. JEL-MAGYAR AZ AT: 1. USA 6. Bottá tengerészgyalogosainak part- raszállása Libanonba, 2. Az adanai USA légitámaszpont, 3, Légi úton érkezett amerikai csapatok összevo-1 Líbiába, 6. Brit ejtőernyősük szálú-1 nása Törökországban, 1. Ejtőernyős USA csapatok szállítása Libanonba, 5, Brit tengerészek partraszállása tása Jordániába, 7. Brit csapatösz- szevonások Cypruson, 8, Brit légi­támaszpontok, 9. A Bagdadi Paktum tagjai. (Terra) konferenciákra járnak az elv­társak. Ide már többen jelent­kezhetnek. Mindkét tanfolyam időtartama 3 év. Ezen túl a politikai akadémia előadásait az eddiginél több gondossággal rendezik meg és szélesítik az előadásos propa­gandát; Ezekből is látni: semmi ala­punk sincs azt hinni, hogy az idén nem lesz annyi tenniva­lónk, mint tavaly volt. Egyes helyeken már sokat tettek a si­kerek előkészítésére. A tiszafü­redi járásban eddig 50 száza­lékban elvégezték a propagan­disták kiválogatását. Beszélget­tek az elvtársakkal arról, hngv az eddiginél nagyobbak lesznek a követelmények. Ennek ellené­re is szívesen vállalkoztak a megkérdezett elvtársak a neve­lő-oktató munkára. A siker jórészt attól függ, hogy most milyen gonddal készülünk, és kikre bízzuk a propaganda munkát. A propagandisták kiválogatá sa július második és augusz tus első felében zajlik le. A tapasztalt elvtársak jórésze most is szívesen vállalja e ko­moly megbízatást, pártszerveze­teink is igényt tartanak mun­kájukra, s a hallgatók is szíve­sen várják vissza legtöbb he­lyen „régi“ oktatójukat. Lesz azonban tennivaló akkor is, ha a többséget nem most „teremt­jük elő”, hanem most kell őket először tájékoztatni. Van mit megbeszélni, ha arra gondo­lunk, hogy az eddigieknél is tar­talmasabb munkát kell végez- niök, hogy a cél: az idén többet, elmélyültebben tanuljon min­denki, mint tavaly. És ez leg­nagyobb részt a propagandista élvtársakon múlik. Legnagyobb részt azon, hogyan készünek fel nemcsak a kezdet kezdetén, ha­nem az év minden napján, min­den egyes fogalkozásra. A propagandista elvtársak­nak maguk elé is bizonyos követelményeket kell állí­tani, és nem szabad megelé­gedniük azzal, amit tavaly tudtak, hanem mindig több­re és többre kell töreked­niük. S ez a feltétele annak, hogy otthonosabban, maga­biztosabban mozogjanak az anyagban. Ez vonzza, ösztönzi a hallgató­kat. Tisztázni kell azt is, hogy az elvtársak nincsenek-e túlterhel­ve megbízatásokkal, társadalmi munkával, jut-e elég erejük, idejük az alapos felkészülésre, hozzájutnak-e mindenkor a szükséges irodalomhoz, a megfe­lelő könyvekhez, stb. Ez csak néhány kérdés, amihez megaxiy- nyi adódik. Régi propagandistáink kisebb része — különböző okok miatt — kiesik az oktatási munkából, beosztásuk, újabb fontos meg­bízatásuk miatt nem vállalhat­ják a régit. Lesznek olyanok is, akiknek munkájára a pártszer­vezetek nem tartanak igényt, mert az elmúlt évben nem ta­núsítottak kellő törekvést meg­bízatásuk ellátására. Nem sok, de lesz ilyen is. A kiesők helyébe új, felnö­vő erők, igyekvő és elvhű elvtársak, politikailag kép­zett pedagógusok és mások kerülnek. Mind a tapasztalt, mind a kez­dő elvtársak megfontolt mun­kával sokat tehetnek azért, hogy az eddigi oktatási színvonalat jóval túlhaladjuk, és utolérjük magunkat a párttagság politikai nevelésében. B. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom