Szolnok Megyei Néplap, 1958. július (9. évfolyam, 154-180. szám)

1958-07-27 / 177. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1958. július 27.-mwmmw.

D

Péli Árpád:

JT

tjgy leste a virágzó kerteket, mint a terhes esztendők szökését — és a szirmot elfújták a szelek s a mezőkön ledőlt a szőkeség s inog az Ősz—

Nincs már, amit álmodjon szárnyakul, Ä hogy vénülten megszédüljön tőle; kis kontyára messzi kékség borul _ mint a régi, csúf flanell-kendője — ha bottal jár.

Még tötyőg a kuszáit árnyú kertben, és az odvas, rút szüva fáival a szomszédba hajlik át gjirnyedten, hol az idő bús tolvajként inai, s gyümölcsöt tép—

Halántékán szürke, csöpp kóc rezzen, s mély ráncain feljajdul a hajdan, míg szívéből kikukkant kedvesen egy csöndes szó, egy megbékélt dallam: sn unokáim.

m

LEGENDA A SZERELEMRŐL

Bemutatja a szolnoki Tisza Filmszínház

Wtí

'•

Hatvani Dániel*

Emlékezés egy üstökösre

Tízéves voltam nyári este szunnyadt Lombokon pihentek a csillagok S egyszerre az égen átrobogott Egy üstökös, hasítva -fénylő utat

És ekkor osodafény keringett bennem Az apró házak kéklő égbe nőttek Világ fénylett alattam és felettem Zajlását felszívták a szőke földek.

Egy pillanat volt s aztán tovalobbani Eltűnt a titlcos csillag-sűrűs tájon Míg az öregek vészjelzőt suttogtak.

S én megsejtettem, hogy e végtelen —

Zúgésú fényt rnár többé sohse látom Olyan volt, mint az első szerelem.

Nemes, nagyszerű emberi ér► zések, rokonszenvet keltő hősök,

► mesebeli csodálatos tájak, káprázatos színek, romantikus történet, a költői képzelet magas

► szárnyalása — mindmegannyi 1 eszköz az avatott művész kézéiben, hogy átröppentse a nézőt ?a legendák világába. Avatott f művész mind, aki a LEGENDA i A SZERELEMRŐL című filmet

► készítette. Nazim Hikmet, a [nagy költő nem egy versével

► váltott ki őszinte érzéseket, — [könnyeket olvasóiból. Ö írta a

► drámát és Václav Krskával a [ forgatókönyvet, amelyből a csehszlovák és a bolgár filmgyártók [az utóbbi idők egyik legköltő- [ibb filmjét készítették.

Mi a mű mondanivalója? Hogy ja nagy és nemes érzések győze- | delmeskednek minden felett,

♦ hogy a tiszta szerelem és hűség

♦ kiállja az idők, a megpróbálta♦ tások viharát, hogy az egyéni -boldogság összefonódik a nép

♦ boldogulásával.

Kik a hősei a legendának?

► Egy szép és büszke uralkodónő, ►aki feláldozza szépségét húga ! életéért. Egy szerelmes leány,

[ aki tud tűrni és várni, aki hű í marad és mindenről lemond sze- [ relmeséért. Egy nemeslelkű ifjú,

► kinek érzései erőt adnak a le- í küzdhetetlen leküzdésére, aki el- «lenáll a kisértéseknek és aki

♦ megtanulja, milyen hatalmas j erőt ad valakinek, ha bíznak í benne. A nép, amely némán tűr Jés szenved, amely minden bizal- % mát és szeretetét, reményét és

♦ segítőkészségét adja annak, aki

♦ érdemes erre a bizalomra.

Örökbecsű mondanivaló, egyszerűek és mégis hősiesek a szereplők. A keret pedig, amelyben a legenda lejátszódik, méltó hozzá. A mesebeli Kelet szikrázó napsütése, egének csodálatos kékje, palotáinak csillogó pompája, kelméinek gazdagsága elevenedik meg a vásznon.

Szerkesztői üzenetek

Többeknek: a szerkesztőség kéziratokat nem őriz meg és nem juttat vissza.

Tiszavirág jeligére. Verse régies képeket idéz. A holdfényes estében való andalgás halk zene kíséretében már nem költői téma 1958-ban.

Kovács Sándor, Tiszkürt. Versei az előzőekhez képest fejlődést mutatnak, különösen a Visszatérés című. Azonban még mindig nem ütik meg azt a mértéket, amelyet lapunk megkövetel.

Tóth József, Szolnok. Beküldött kis története az ellenforradalom egy epizódjáról érdekes. Azonban a

feldolgozás minden irodalmi igény híjával történt. A lány szerepeltetése valószínűtlen. A drámai pillanatokban senki 6em szokott hosszú szónoklatokat, magyarázatokat tartani. A legvalószínűtlenebb az, hogy október huszonötödikén egy félig- meddig gyereklány tisztán lássa mindazt, amit igen komoly tapasztalt ember sem tudott még akkor biztosan.

Főrizs László, Karcag. Verse tiszteletreméltó érzéseket dolgoz fel, de a költői tehetség, kép és fogalomalkotás minden jele nélkül. így sajnos, nem tudjuk közölni;

_»Lk.-lC

mtináén valamirevaló bandában van egy bőgős NI és ehhéz á bőgőshöz tartozik egy nagybőgő. Ez így helyes és így természetes. Hogy most ezt szóvá teszem, az csak átért -van, mert eszembe jutott, hogy Dombi Miskának két bőgője van. Egy húsoló meg' egy ünneplő s éz valóban így igaz, mert az egyik bőgőjét a Jegenyenyárfában recsegteti, a másikat pedig akkor veszi elő, amikör lakodalomba, keresztelőre vagy pláne disznótorba fogadják meg a bandát.

Az ünneplő bőgő sorsa aztán nemrégiben kitelt.

Kezdjük ott, hogy a Sütőipari Vállalat akkora nyereségrészesedést kapott, hogy a város többi vállalatainak egyből elállt a lélegzete. A derék pékek ugyan, csak rádolgozták és nagyon megérdemelték az össze simogatott százasokat, sőt ennek hegyébe még azt a nagy hacacárét, amit szombaton este rendezett a vezetőség.

Több, mint háromszáz ember számára terítettek és volt hozd be-vidd ki, de rogyásig. Háromféle pörkölt, pecsenye, pulykasillt, több rendbeli sütemény, sajt, — ilyen bor, olyan bor, és haptákba állítva egy nyolc negye des söröshordó.

Hogy pedig a fiatalságnak is kedvében járjanak, megfogadták Dombi Pista bandáját s már a vacsora elején odaállították a zenészeket a sarokba és huzat- ták velük a szebbnél-szebb magyar nótákat.

Szóval állt a mulatság. Dombi Pista, a prímás melegen simogatta vonójával a húrokat, Csontos Ferkó hegedűjéből könnyen kocogtak a hangok a melódia nyomában, Viola Jóska, a brácsás a kemény gallér mögül nyújtogatta hosszú gúnárnyakát s közben hetykén táncoltatta vonóját a húrokon. A legsarokban Dombi Miska bruúgattyuztatta a bőgőt és csokoládé- barna pofája örökösen mosolygott, szinte úgy, mintha az egész mulatság csak neki szólna.

Az alkuban persze benne volt a vacsora meg a hozzávaló ital is pőntosán úgy, ahogyan azt magyarán értik: emni-inni való annyi, amennyit a test bevesz.

A gondnok már az elejin kiadta a parancsot: el kell látni a muzsikusokat emberségesen s ezért a falhoz állították egy asztalt; áz aztán rogyásig volt állandóan. A tálakban kedvesen piroslott a pörköltszaftban a marhamócsing, két sültestál teljesen meg volt rakva pulykasülttel. Egy nagy kazal aprosúteményból, mát *

ROSSI KÁROLY:

AZ ÜNNEPLŐ

PF Ff

BOGO

sík kazal hajtottból. Egész karika sárgán csillogó juhsajt és a butelliás borok katonás sorrendben,

Mondom hát, hogy nagyon nagy lakodalom volt. A pékek meg a hozzátartozók emberül megrakodván, nagyokat ittak. ügy tizenegy óra felé pedig széjjel hányták a terítést és megkezdődött a tánc.

nista ugyancsak húzta a lalpalávalót, a pékek Ve~ *- dig ropták a táncot, vidáman, hetykén, mint az olyan ember, akinek a belső zsebét frissen vasalt százasok feszegetik. Dolgozott a banda amúgy magyarán, csak éppen Pista pihentette feltűnően sokat a bőgőt és senki nem vette észre, hogy feltűnően sokat hajolgat a muzsikája mellé. Közben pedig az asztalról tünedez- tek a tele borosüvegek és lába kelt a pecsenyének, meg a kalácsnak.

A másik három zenész megelégedetten látta Miska igyekezetét és közben nyugodtan reszeltek.

így telt el az éccaka. A vendégek egyre kókadtak. Volt, akit a feje kivitt a friss levegőre. Olyanok is akadtak szép számmal, akik hallgattak az asszony nógatására és hazaindultak.

Az óra már négy felé kattyogott s egy negyedórával a záróra előtt a gondnok odalépett a bandához,

— No, gyertek be az irodába és vegyétek fel a lóvét!

— A prímás nem lesz elég?

—Nem! Mind a négyötöknek ala kell írni. Gyerünk! — És libasorban bementek a kultúrotthon irodájába, Türelemmel megvárták, hagy a gondnok meg- körmölje a nyugtákat, aláírták, Miska odakente a nyugtájára a három keresztet és visszamentek a. nagyterembe.

Négy órakor aztán végét is érte a mulatság. A vendégek hazaindultak, a zenészek is felpakoltak. A hegedűsök könnyen a hónuk alá vágták a tokot. Miska a hátára igazította a bőgőt.

— Hijnye! Az anyja minden.it, de nehéz! — nyögött, amikor belekapaszkodott a hangszerbe. A másik három jóízűen mosolyogva gyönyörködött a bőgős kínlódásában. A brácsás odalépett hozza s a fülébe súgta: — Addig bírd mán ki, te bibas, amig innen kiérünk!

Miska támolygott a nagy teher alatt, homlokát ki verte az izzadtság, de emberül vitte le a bőgőt a lépcsőn, ki az uccára. Amikor a kultúrotthon sarkánál befordultak, nagy lihegve levágta a bőgőt és csak egy kis pihenés után cihelődött újra. A kontrás fogta a hangszer egyik végét, a másikat a bőgős. De így alig bírtak vele.

— Haj, de jól megraktad, egyem meg a szádat! Egy hétig megélünk belőle! — szótagolta a kontrás lihegve.

Mire kiértek a Dob-uccába, akkorra a prímásról a brácsásról, de a másik kettőről is leizzadt a kabát. Otthon már csak addig cipekedetek, amíg a kerítésen belül voltak. Alig győzték szusszal.

A i otthoniak előhömpölyögtek a lakásokból. A gye- ^ rekek várták a kalácsot, az asszonyok a tálakat tartották a pecsenyének. Kél eladó lány kosárral várta az üvegeket.

Miska egy ügyes mozdulattal kibontotta a bőgő hasát és jobb kézzel belenyúlt a hangszerbe. Hát ez mi a nyavalya? — húzott ki egy féltéglát. — Mikor tettem én bele ezt a követ? — Messzire dobta a tégladarabot és újra belenyúlt. Akkor egy terméskövet húzott elő. A többiek megdermedtek, a prímás közelebb hajóit.

— Mit szedői te itt elő, a nehézség gyöjjön rá?

Miska rémülten nyúlkált tovább és néhány perc

múltán egész domb volt mellette tégladarabokból és kövekből. Mikor utoljára lenyúlt, egy darab papír került a kezébe. Valami rá volt írva, amit azonban az ő szeme nem fogott s tovább adta Pistának.

Ez nem volt benne az alkuban! — olvasta fennhangon a prímás, majd eldobta a papírt és indulatosan köpött utána.

Ennyi az egész. Vagy talán még annyi, hogy Miska azóta nem uzoválja az ünneplő bőgőt. Bár az sem lehetetlen, hogy most a húsoló bőgőben viszi haza a családnak a kóstolót.

V

4